F. Scott Fitzgerald Egy este a vásárban és más fordulatos elbeszélések Fordította Ortutay Péter

By Ortutay Peter

Ha igaz, amit neves nyelvészprofesszorunk, a költő és műfordító Nádasdy Ádám állít, hogy a klasszikus irodalmi műveket érdemes bizonyos idő elteltével újra fordítani – és miért ne lenne igaz –, akkor F. Scott Fitzgerald műveire ez sok minden okból kifolyólag külön is érvényes. Ezért is bátorkodtam az A Night at the Fair bűbájos kis Fitzgerald történetet új köntösben, az én fordításomban bemutatni. Nemcsak azért, mert a hatvanas évek óta már sokkal többet tudunk az amerikai nyelvről, életről, és magáról az egész Amerikáról, mint 1960-ban, amikor például még azt sem tudtuk, hogy mi az a hoochie-coochie, a Scarlet Sweater, és hogy a nagyáruházak lovas kocsival vitték házhoz a megrendelést húszas, harmincas években. Hanem azért is, mert a Fitzgeraldról való elképzelésünk, pontosabban tudományos ismereteink is sokat változtak az óta. Ma már jól tudjuk, hogy Francis Scott Fitzgerald Amerika egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb írója, hisz könyvei ma is milliós példányban kelnek el a könyvpiacon, és műveiből meg sorra készülnek a jobbnál jobb filmek igazi szárszínészekkel. Viszont anno, a hatvanas években azt mondtuk róla, hogy van két híres regénye, A nagy Gatsby és Az éj szelíd trónján, valamint néhány remekműnek számító elbeszélése, mint pl. a Május 1 New Yorkban(új címe Majális New Yorkban), az Akkora gyémánt, mint a Ritz (új címe Nagyobb gyémánt, mint a Ritz), és más semmi. Minden más, amit írt, mondta róla akkoriban egyik neves amerikai irodalom szakértőnk, Sükösd Mihály professzor például, abban nincs sok köszönet, és szóra sem érdemes. Pedig az említett műveken kívül csak elbeszélésekből legalább 160-at írt, és még ha nem is mind remekmű, de akárhogy is nézzük, mind jó, sőt, nagyszerű. Stílusára pedig a legnagyobbakra jellemző stílus a jellemző. Megemlíteném itt még azt is, hogy Tandori Dezső a fenti címet (A Night at the Fair) Éjszaka a vásáron-nak fordítja, míg nálam ez úgy hangzik, hogy EGY ESTE A VÁSÁRBAN. A night ui. angolul nemcsak éjszaka (az is), hanem inkább az est nagyobb része, mondjuk este hattól úgy 10-11 óráig. A történet meg amúgy is kamasz fiúkról és bakfis lányokról szól, akik csak most kezdik felfedezni „a világot,” a másik nemhez való vonzódásukat, no meg arról is, milyen fontos szerepet is tud játszani egy hosszúnadrág egy kamasz fiú életében. És még azért is „est,” és nem „éjszaka,” mert akkoriban – a múlt század húszas, harmincas éveiről van szó - a „rendes” családok köreiben nem volt divat, hogy hagyják csemetéiket éjszakánként egy vásárban, vagy másutt, bolyongani. Gyereknek tartották még őket, és azok is voltak, hiába igyekeztek a felnőttet játszani. A gyereknek meg este tízkor mindenképpen otthon volt a helye.
Summa summarum, úgy érzem, ez a bűbájos kis történet nagyon is megérdemli, hogy újra teljes díszében pompázzon a magyar olvasó előtt is.

• Language: Magyar
• Publisher: Ortutay Peter
• Release date: Nov 15, 2017
• ISBN: 9781370225590

Ortutay Peter

Rövid önéletrajz:1942. július elsején születtem Ungváron. A középiskolát szülővárosomban végeztem. Rögtön az iskola után egyetemi felvételeim nem sikerültek, így két évig sajtolómunkásként dolgoztam a Peremoha gyárban. Aztán behívtak katonának... a szovjet hadseregbe, ahol három évet húztam le angyalbőrben.1964-ben felvételiztem az Ungvári Állami Egyetem bölcsészkarára, és angol szakos egyetemista lettem. 1969-ben diplomáztam. Még ugyanabban az évben (sőt korábban) Balla László főszerkesztő felajánlotta, hogy dolgozzam fordítóként (majd újságíróként) a Kárpáti Igaz Szó magyar lapnál. Kisebb megszakításokkal a nyolcvanas évek elejéig dolgoztam az Igaz Szónál. 1984-ben költöztem Budapestre. Angol nyelvtanár lettem az Arany János Gimnáziumban, majd a Kandó Kálmán főiskolán. Az ELTE bölcsészkarán doktoráltam angol nyelvészetből, és a tudományos fokozatomnak köszönhetően 1991-ben az Egri Tanárképző Főiskola főigazgatója megkért, hogy legyek a főiskolán az angol tanszék vezetője. Három évig voltam tanszékvezető, aztán előadó tanár ugyanitt.1998-tól 1999-ig az Ohiói Állami Egyetemen (Amerikai Egyesült Államok) is tanítottam egy rövid ideig. Az Egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium tanáraként mentem nyugdíjba 2004-ben.Nyugdíjazásom előtt és után nyelvészeti tudományos munkákat publikáltam, írogattam, szépirodalmat fordítottam. Eddig hat vagy hét műfordítás-kötetem van, főként F. Scott Fitzgerald amerikai író novellái és színművei, valamint Mary Shelly Mathildá-ja, mely fordításomban először jelent meg magyarul. Közben sikerült lefordítanom angolra Szalay Károly (alternatív) Kossuth-díjas írónak az ötvenhatos magyar forradalomról írt Párhuzamos viszonyok című regényét, mely a United P. C. Publisher kiadó gondozásában Parallel Liaisons címmel jelent meg külföldön.

Book preview

F. Scott Fitzgerald

Egy este a vásárban

és más fordulatos elbeszélések

Fordította Ortutay Péter

Szerkesztette Kelemen Márta

Copyright@Ortutay Péter

Smashwards Edition 2017

Előszó

Egy este a vásárban

A legszemtelenebb fiú

Josephine múltja

Két rossz

A nászmenet

Őrült vasárnap

Átszállás előtt

Mellőzés

Egy elfuserált évtized

Előszó

Ha igaz, amit neves nyelvészprofesszorunk, a költő és műfordító Nádasdy Ádám állít, hogy a klasszikus irodalmi műveket érdemes bizonyos idő elteltével újra fordítani – és miért ne lenne igaz –, akkor F. Scott Fitzgerald műveire ez sok minden okból kifolyólag külön is érvényes.  Ezért is bátorkodtam az A Night at the Fair bűbájos kis Fitzgerald történetet új köntösben, az én fordításomban bemutatni. Nemcsak azért, mert a hatvanas évek óta már sokkal többet tudunk az amerikai nyelvről, életről, és magáról az egész Amerikáról, mint 1960-ban, amikor például még azt sem tudtuk, hogy mi az a hoochie-coochie, a Scarlet Sweater, és hogy a nagyáruházak lovas kocsival vitték házhoz a megrendelést húszas, harmincas években. Hanem azért is, mert a Fitzgeraldról való elképzelésünk, pontosabban tudományos ismereteink is sokat változtak az óta.  Ma már jól tudjuk, hogy Francis Scott Fitzgerald Amerika egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb írója, hisz könyvei ma is milliós példányban kelnek el a könyvpiacon, és műveiből meg sorra készülnek a jobbnál jobb filmek igazi szárszínészekkel. Viszont anno,  a hatvanas években azt mondtuk róla, hogy van két híres regénye, A nagy Gatsby és Az éj szelíd trónján,  valamint néhány remekműnek számító elbeszélése, mint pl. a Május 1 New Yorkban(új címe Majális New Yorkban), az Akkora gyémánt, mint a Ritz (új címe Nagyobb gyémánt, mint a Ritz),  és más semmi.  Minden más, amit írt, mondta róla akkoriban egyik neves amerikai irodalom szakértőnk, Sükösd Mihály professzor például, abban nincs sok köszönet, és szóra sem érdemes. Pedig az említett műveken kívül csak elbeszélésekből legalább 160-at írt, és még ha nem is mind remekmű, de akárhogy is nézzük, mind jó, sőt, nagyszerű. Stílusára pedig a legnagyobbakra jellemző stílus a jellemző. Megemlíteném itt még azt is, hogy Tandori Dezső a fenti címet (A Night at the Fair) Éjszaka a vásáron-nak fordítja, míg nálam ez úgy hangzik, hogy EGY ESTE A VÁSÁRBAN. A night ui. angolul nemcsak éjszaka (az is), hanem inkább az est nagyobb része, mondjuk este hattól úgy 10-11 óráig.  A történet meg amúgy is kamasz fiúkról és bakfis lányokról szól, akik csak most kezdik felfedezni „a világot, a másik nemhez való vonzódásukat, no meg arról is, milyen fontos szerepet is tud játszani egy hosszúnadrág egy kamasz fiú életében. És még azért is „est, és nem „éjszaka, mert akkoriban – a múlt század húszas, harmincas éveiről van szó - a „rendes családok köreiben nem volt divat, hogy hagyják csemetéiket éjszakánként egy vásárban, vagy másutt, bolyongani. Gyereknek tartották még őket, és azok is voltak, hiába igyekeztek a felnőttet játszani.  A gyereknek meg este tízkor mindenképpen otthon volt a helye.

Summa summarum, úgy érzem, ez a bűbájos kis történet nagyon is megérdemli, hogy újra teljes díszében pompázzon a magyar olvasó előtt is.

A többi fordítás, vagy újra fordított, remekbe szabott kisebb, nagyobb történet is maga magáért beszél. Mint például a Mellőzés (A Freeze-Out), az utolsó olyan elbeszélés, melyet Fitzgerald még külföldön (Svájcban) írt.(A Post a csúcshonoráriumát, 4.000 dollárt fizetett érte). Az elbeszélés hátteréül az író szülővárosát, St. Pault választotta. Ebben az elbeszélésben a problémák megoldása a józanész és az ésszerűség alapján történik. Figyelemreméltó, ahogy Fitzgerald az idős Mrs. Winslowt ábrázolja. Az öregasszony alakja az elbeszélésben Fitzgerald egy egész életen át tartó tiszteletét mutatja a határozott, bátor jellemek - a régi amerikai tradíciók képviselői - iránt, akik tudják, hogy mi a kötelesség, és teljesítik is azt.

Ortutay Péter

Egy este a vásárban

I.

A két várost csak egy vékony folyó választotta el egymástól, de amúgy sok-sok híddal volt összekötve; s ott, ahol az egyik város vége már majdnem összeért a másikkal a két szemben lévő parton, a kettő féltékeny szeme alatt tartották meg minden ősszel a Minnesotai Mezőgazdasági Vásárt. Az állam előnyös földrajzi helyzetéből és nagyszerű mezőgazdasági adottságaiból kifolyólag ez volt az egyik legnagyobb vásár az egész országban. Garmadában állt a gabona a pavilonokban, rengeteg volt a jószág, és még több a gép, s volt még lóverseny és autóverseny is, sőt legújabban már igazi repülőgépek is felszálltak a földről; a mindig népes Fő utcán a Coney Island izgalmas látványosságai hozták lázba a látogatókat és egy ottanihoz hasonló Óriáskerék repítette őket a magasba. Távol-keleti has-táncosnők is bemutatták tudományukat vékonyka hangon nyafogva és karpereceikkel csörögve. És végül, mintegy kompromisszumként az igazi kulturális csemege és a bóvli között nagyszerű tűzijáték is volt, minek után – s ez volt a nap fénypontja - a Gettysburgi Csatát is felelevenítették a Nagy Csarnokban minden este.

Egy meleg szeptemberi nap délutánján két tizenöt éves fiú jött ki a filléres árkádsor alól. Eddig már jól belaktak a vásári finomságokkal és szirupos szódavízzel, meg jól el is fáradtak a nyolc órás nézelődésben. A szép sötét szemű és határozott tekintetű fiú utolsó éves ókori történelemkönyvének első lapján olvasható kozmikus bejegyzése szerint Basil Lee volt, mégpedig „Basil Lee, Holly Avenue, St. Paul, Minnesota, Egyesült Államok, Észak Amerika, Nyugati félteke, Föld, Világegyetem." Bár valamivel alacsonyabb volt társánál, mégis magasabbnak tűnt, mert még nem nőtte ki rövidnadrágját, míg Riply Buckner junior az egy héttel ezelőtt kapott első hosszúnadrágjában parádézott. Ez az egyszerű és természetes tény azonban eléggé romboló hatásúnak bizonyult a már néhány éve tartó bensőséges barátságuk szempontjából.

Mindezidáig a határozottabb, rátermettebb Basil volt kettőjük közt a hangadó, s az a körülmény, hogy holmi kétlábnyi hosszú kék szövetdarabka miatt ez az elsőbbség hátrébb szorult, zavarba hozta és nyugtalanította a fiút. Ripley Buckner ui. most már nem volt annyira biztos benne, hogy az neki előnyére válik, ha Basil társaságában látják a többiek. A hosszúnadrággal kapcsolatos saját hipotézise alapján azt remélte, hogy megszabadulhat kisfiús korlátaitól és nem érzi majd magát alacsonyabb rendűnek, de hát egy olyan valakinek a jelenléte, aki rövidnadrágja miatt még mindig kisfiú, nem kívánatos módon épp arra emlékeztette, hogy ezen a metamorfózison ő is csak nemrég esett át. Persze, nem vallotta be még magának sem, hogy ilyesmikre gondol, de türelmetlensége Basillel szemben, hajlamossága arra, hogy fensőbbségét bizonyítandó nevetésével kimutassa, ő már felnőtt, és nem kisfiú, többször is megnyilvánult az est folyamán. Basil ezt azonnal észrevette, ami elkeserítette. Ui. a családi tanács augusztusban úgy döntött, hogy bár Keleten fog iskolába járni, de még túl kicsi a hosszúnadrághoz. Ellenvetésül vagy öt centit nőtt hirtelen két hét alatt, de ez csak arról győzte meg a többieket, hogy lám, még ilyen apróság terén sem lehet maradéktalanul megbízni benne, ám őt eltöltötte azzal a reménnyel, hogy az anyja mégis csak engedni fog és neki lesz hosszúnadrágja.

Amint kijöttek a fülledt sátor alól a lenyugvó nap tüzében, hirtelen nem is tudták, mitévők legyenek: bizonyos kedvetlenség és sóvárgás elegyedett arckifejezésükben, ahogy végignéztek a zsúfolt főutcán. Nem igazán akartak hazamenni addig, amíg nem volt muszáj, de tudták, hogy a látnivalókat illetően már nem vágynak többre. Változást akartak a nap tónusában és színeiben. Volt mellettük egy üres parkoló, mely csak egy egyszerű udvarnak látszott. De amíg így álldogáltak határozatlanul, egyszer csak egészen hirtelen egy kis piros gépkocsi keltette fel érdeklődésüket, s aztán nem is tudták levenni róla a szemüket. Az alváz majdhogynem földig ért, ezért biztosra lehetett venni, hogy egy olyan jármű ez a kis masina, mely szélsebesen száguld, ha kell, nemcsak az aszfalton, hanem az életben is. Egy Blatz Wildcat volt ez az autó, mely az elkövetkező öt évben több millió amerikai fiúnak lett az álma. És tartózkodóan kimerült ábrázattal, ahogy ez a kocsi áramvonalaihoz is illett, ült benne egy nagyon fiatal, csinos és szőke babaarcú lány.

A két fiú eltátotta a száját, úgy nézte. A lány viszont csak egy apró kis hideg pillantásra méltatta őket, s aztán visszatért előbbi foglalatoskodásához: elnyúlt a puha ülésen, mint egy macska, és gőgösen bámulta az égen a semmit. A fiúk váltottak egy-egy pillantást egymással, de eszük ágában sem volt elmenni. A lányt nézték. De amikor már ők is úgy érezték, hogy bunkóság így állni és bámészkodni, fejüket elfordítva levették a lányról a szemüket, és a kis piros autót kezdték el mustrálni.

Néhány perc múlva megjelent egy rózsás arcú és vörös hajú fiatalember sárga öltönyben és kalapban, sárga kesztyűvel a kezén, melyet még eligazgatott, és beült a lány mellé a kocsiba. Néhány egymást követő ijesztő durranást lehetett hallani, majd jött szemtelenül, intően és izgatottan, mint egy dobon, a sorozatos és hangos pöfögés a nyitott kipufogón keresztül, aztán az autó, a lány és a fiatalember – akiben Speed Paxtont ismerték fel a fiúk – simán és csendesen kigurult abroncsain a parkolóból.

Basil és Riply megfordult és elindult visszafelé a főutca irányába. Tudták, hogy Speed Paxton egy sötét alak – a helyi sörfőző gazdag és duhaj fiacskája -, de most nagyon irigyelték: naplemente előtt indult egy meseautóval a titokzatos csendes éjszakába, s mellette egy igazi szépséges kis bestia, egy rejtélyes babaarcú lány ült. Talán épp ebből az irigységből kifolyólag kezdtek el kiabálni, amikor megpillantották azt a magas, velük egykorú fiút, aki épp akkor lépett ki a lövöldéből.

- Hé, El! Hé! Állj már meg egy percre!

Elwood Leaming megfordult és várt. A rendes fiúk közt ő volt a rossz fiú – sörözött, sofőrökkel barátkozott, lefogyott, mert túl sokat dohányzott. A fiúk, miközben lelkesen üdvözölték, félig lehunyt szeméből kiolvashatták, hogy bizony nem könnyű annak, aki már tudja, hogy milyen gonosz is ez a világ.

- Szia, Rip. Add a kezed. Szia, Basil, öregfiú. Add a kezed. 

-  Hogy s mint, El? – kérdezte Riply.

- Megvagyok. És ti?

- Mi is.

Elwood Leaming még jobban összehúzta a szemét, mintha erősen törné a fejét valamin. Aztán határozottan csettintett egyet a nyelvével.

- Na, szóval, mi lenne, ha felcsípnénk valakit? – javasolta. – Láttam egy-két jó csajt most errefelé.

Riply és Basil titokban nyelt egy nagyot. Egy évvel ezelőtt még hüledeztek, amikor azt hallották, hogy Elwood elment egy revüt megnézni a Starban – most lám, kitárja előttük saját viharos életének ajtaját.

Nemrég szerzett érettségének felelőssége arra késztette Riplyt, hogy megmutassa, mennyire „férfi."

- Benne vagyok - mondta lelkesen.

Basilre nézett.

- Benne vagyok – dünnyögte Basil.

Riply nevetett, de sokkal inkább azért, mert ideges volt, és nem azért, hogy Basilt bosszantsa.

- Talán még várhatnál egy kicsit, Basil. – Elwoodra nézett bátorítást remélve. – Csak addig, tudod, amíg nagy leszel.

- Jaj, fogd már be! – replikázott Basil. – Mióta is vagy már ilyen nagy? Egy hete?

Tudta, hogy valami elválasztja őt ettől a kettőtől, és volt egy olyan érzése is, hogy csak púp a hátukon. De azért csak ment tovább velük.

Hol jobbra, hol pedig balra tekintgetve egy vén tapasztalt cowboy kifejezésével az arcán Elwood Learning volt a kis társaság hangadója. Néhányan a párban sétálgató lányok közül szemeztek vele és bátorítóan mosolyogtak, de Elwood nem találta őket elég jónak – túl kövér, túl szimpla vagy nem elég nőies, állapította meg róluk. Ám hirtelen megláttak kettőt, akik ott mentek egy kicsit előrébb, és erre meggyorsították lépteiket. Elwood magabiztosan, Riply idegesen, amit nagyon igyekezett leplezni, miközben Basil, őt is váratlanul érte, egyfajta állatias izgalom hatalmába került.

Már ott voltak egészen mellettük. Basil szíve a torkában dobogott. Félrenézett, amikor Elwood hangját hallotta:

- Helló, lányok! Hogy s mint ezen a szép estén?

Vajon most hívni fogják a rendőrt?  Vagy Riply és az ő anyja hirtelen feltűnik itt valahol a sarkon?

- Köszönjük szépen, jól.

- Na és most merre, lányok?

- Semerre.

- Akkor mehetünk együtt?

Aztán máris ott álltak együtt egy csoportban, és Basil rögtön jobban érezte magát attól, hogy a lányok végül is vele egyidősek. Csinos volt mind a kettő, szép sima volt a bőrük, piros a szájuk, de hajukat felnőttesen magasan feltűzték. Az egyik azonnal jobban tetszett neki, mint a másik – halkan beszélt és nem sokat. Basil örült, hogy Elwoodnak a bátrabbik tetszik, s hagyta, hogy ő és Ripley a másikkal menjenek mögötte.

Kigyúltak sápadtan az est első fényei; a délutáni tömeg is gyérebb lett egy kicsit, és az üres sorok mentén a pattogtatott kukorica és a sült gesztenye, a melasz és a por erős szaga keveredet a főtt kolbászéval, na és az állatok és a széna szagával, mely egyáltalán nem volt kellemetlen. A kivilágított óriáskerék fordult egyet lassan és nyugodtan a levegőben, fent pedig a hullámvasút néhány üres kocsija zörgött csörömpölve. A hőség elmúlt és érezni lehetett a közelgő északi ősz izgató csípős leheletét.

Sétáltak. Basil érezte, hogy mondani kéne valamit ennek a lánynak, de semmit sem tudott kipréselni magából Elwood Leaming fáradhatatlan és bizalmas modorában, aki úgy beszélt, mintha egészen véletlenül felfedezte volna, mennyire rokon az ízlése és a szíve ezzel a lánnyal, akit kiválasztott magának. Ezért, hogy ne hallgasson, mint a csuka – mert Riply közreműködés mindössze abból állt, hogy időnként ostobán felnevetett – úgy tett, mint akit kimondottan érdekel minden, ami mellett csak elhaladnak, és olyan kommentféléket fűzött a látottakhoz.

- Van itt egy hatlábú borjú. Látta már?

- Nem, még nem.

- Ez ott van, ahol az az ember szokott motorbiciklizni körbe-körbe. Járt már ott?

- Még nem.

- Nézze! Most töltik fel a léggömböket. Vajon mikor kezdődik a tűzijáték?

- Látta már a tűzijátékot?

- Még nem, de holnap megnézem. És maga?

- Igen. Minden este megnézem. A bátyám is ott dolgozik. Segít kilőni a rakétákat.

- Komolyan?

Arra lett volna kíváncsi, hogy a bátyját vajon érdekli-e vagy sem, hogy idegenekkel ismerkedik a húga. S arra még inkább, hogy a lány vajon épp oly ostobán érzi most magát, mint ő. Már biztos későre jár, és ő megígérte, hogy fél nyolckor otthon lesz, mert ha nem, másnap nem engedik el sehová. Odament Elwoodhoz.

- Te, El, most meg hová megyünk? – kérdezte.

Elwood ránézett és kacsintott egyet.

- Elnézünk a Régi Malomhoz.

- Komolyan?

Basil visszament – észrevette, hogy ideiglenes távolléte alatt Riply és a lány egymásba karolt. Belemart a féltékenység, és ismét jól szemügyre vette a lányt. Úgy találta, hogy csinosabb, mint először vélte. Sötét szeme melegséget tükrözött, és még nagyobbnak tűnt a fejük felett kigyulladt lámpák növekvő fényében; izgalomról árulkodott, mely olyan volt, mint az egyre hűvösebb este izgalma. Úgy gondolta, belekarol a lányba a másik oldalról, de már elkésett; a lány és Ripley együtt kacagott valamin – vagy inkább a semmin. Megkérdezte a fiúról, miért nevet, mire válaszul Ripley ismét nevetni kezdett. Aztán együtt folytatták a kacagást, hevesen és vidáman.

Basil undorral nézett Ripley-re.

- Még soha életemben nem hallottam ilyen hülye nevetést – mondta felháborodva.

- Csakugyan? – kuncogott Ripley. – Csakugyan, kisfiam?

Kétrét hajolt a nevetésről, és a lány vele együtt nevetett. A „kisfiam" úgy érte Basilt, mint a hideg zuhany. Izgalmában úgy elfelejtette, hogy mit akar mondani, mint ahogy a nyomorék is elfelejti, hogy sánta, amikor futni akar.

- Azt hiszed, olyan nagyfiú vagy! – kiáltotta. – Kitől kaptad a nadrágod? Mondd, kitől kaptad a nadrágod? – Valami jó szaftosat akart odavágni neki, és már nyitotta is a száját, hogy „az apádé volt ez a nadrág," amikor eszébe jutott, hogy Ripley apja, akárcsak az övé, már nem él.

Az elől haladó pár odaért a Régi Malom bejáratához és megvárta őket. Még nyitva volt, és vagy egy fél tucat lapos fenekű csónak lebegett a vízen nekiütődve időnként a mesterséges folyó áramlásától a kikötőhely faperemének. Elwood előre ment a hölgyével, és át is karolta rögtön, amint leültek. Basil besegítette a másik lányt a hátsó ülésre, de, kedvetlenül, nem is tanúsított ellenállást, amikor Ripley pofátlanul kettőjük közé telepedett.

A csónak azonnal indult, és a társaság egy hosszú visszhangos sötét barlangba került. Valahol messze előttük egy másik csónakból énekszó hallatszott, távolinak tűnt és ezért romantikusnak tetszett, majd egészen közelről szólt, de mégis titokzatosabban, mert a csatorna fordult egyet és két csónak úgy haladt el egészen közel egymás mellett, hogy csak egy láthatatlan fátyol volt közöttük.

A három fiú ordítozott és kiabált. Basil megpróbálta hangerőben felülmúlni Ripleyt, hogy legalább ebben vagányabbnak tessék a lány szemében, mint vetélytársa. Ám néhány