Ortutay Mária A főorvos úr és a többiek (Karcolatok, esszék, eszmefuttatások) Lektorálta Ortutay Péter

By Ortutay Peter

Őszinteséggel, emberiséggel, interjúalanyaimnak a szépség iránti fogékonyságával, elkötelezettségével, érzékenységével írtam ezeket a sorokat. Amit írtam, nem fikció. Nekem az ÉLET kell ahhoz. hogy írni tudjak. Az élet, ahogyan átéltem és átélem az előttem kitárulkozó interjúalanyaimmal együtt. Művészekkel, tudósokkal, írókkal, költőkkel, orvosokkal, üzletemberekkel, no és egyszerű emberekkel találkoztam, akik szívesen elmondták azt, amit elmondtak, én meg csak lejegyeztem külső és belső világukat, gondolataikat, véleményekeit a nagyvilágról, politikáról, küzdésről és szenvedésről, ami így együtt életük története is egyben. Ezt írtam meg, ha hagyták, hogy vessek bele egy pillantást.
Közhely, hogy az élet nem mindig szép, sőt gyakran igencsak nehéz, és mindenki hordja keresztjét. És a gondokkal szembenézni és azokon felülkerekedni, fájdalmas dolog. Mégis, épp felismerésük és megoldásuk folyamatában rejlik az élet értelme. Gyengeségre vall, ha problémáink megoldását halogatjuk, nem veszünk tudomást létezésükről. És nagyon remélem, hogy írásaim, amikor szereplőim szemével láttatok, az olvasónak is segítséget nyújtanak „más emberré válni,” úgymond. Ezért is merem ajánlani mindenkinek, szeretettel!

• Language: Magyar
• Publisher: Ortutay Peter
• Release date: Jul 14, 2019
• ISBN: 9780463178072

Ortutay Peter

Rövid önéletrajz:1942. július elsején születtem Ungváron. A középiskolát szülővárosomban végeztem. Rögtön az iskola után egyetemi felvételeim nem sikerültek, így két évig sajtolómunkásként dolgoztam a Peremoha gyárban. Aztán behívtak katonának... a szovjet hadseregbe, ahol három évet húztam le angyalbőrben.1964-ben felvételiztem az Ungvári Állami Egyetem bölcsészkarára, és angol szakos egyetemista lettem. 1969-ben diplomáztam. Még ugyanabban az évben (sőt korábban) Balla László főszerkesztő felajánlotta, hogy dolgozzam fordítóként (majd újságíróként) a Kárpáti Igaz Szó magyar lapnál. Kisebb megszakításokkal a nyolcvanas évek elejéig dolgoztam az Igaz Szónál. 1984-ben költöztem Budapestre. Angol nyelvtanár lettem az Arany János Gimnáziumban, majd a Kandó Kálmán főiskolán. Az ELTE bölcsészkarán doktoráltam angol nyelvészetből, és a tudományos fokozatomnak köszönhetően 1991-ben az Egri Tanárképző Főiskola főigazgatója megkért, hogy legyek a főiskolán az angol tanszék vezetője. Három évig voltam tanszékvezető, aztán előadó tanár ugyanitt.1998-tól 1999-ig az Ohiói Állami Egyetemen (Amerikai Egyesült Államok) is tanítottam egy rövid ideig. Az Egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium tanáraként mentem nyugdíjba 2004-ben.Nyugdíjazásom előtt és után nyelvészeti tudományos munkákat publikáltam, írogattam, szépirodalmat fordítottam. Eddig hat vagy hét műfordítás-kötetem van, főként F. Scott Fitzgerald amerikai író novellái és színművei, valamint Mary Shelly Mathildá-ja, mely fordításomban először jelent meg magyarul. Közben sikerült lefordítanom angolra Szalay Károly (alternatív) Kossuth-díjas írónak az ötvenhatos magyar forradalomról írt Párhuzamos viszonyok című regényét, mely a United P. C. Publisher kiadó gondozásában Parallel Liaisons címmel jelent meg külföldön.

Book preview

Ortutay Mária

A főorvos úr és a többiek

(Karcolatok, esszék, eszmefuttatások)

Lektorálta

Ortutay Péter

Smashwords Kiadó

Copyright@Peter Ortutay

2019

Előszó a tizenegyedik könyvemhez

Őszinteséggel, emberiséggel, interjúalanyaimnak a szépség iránti fogékonyságával, elkötelezettségével, érzékenységével írtam ezeket a sorokat. Amit írtam, nem fikció. Nekem az ÉLET kell ahhoz. hogy írni tudjak. Az élet, ahogyan átéltem és átélem az előttem kitárulkozó interjúalanyaimmal együtt. Művészekkel, tudósokkal, írókkal, költőkkel, orvosokkal, üzletemberekkel, no és egyszerű emberekkel találkoztam, akik szívesen elmondták azt, amit elmondtak, én meg csak lejegyeztem külső és belső világukat, gondolataikat, véleményekeit a nagyvilágról, politikáról, küzdésről és szenvedésről, ami így együtt életük története is egyben. Ezt írtam meg, ha hagyták, hogy vessek bele egy pillantást.

Közhely, hogy az élet nem mindig szép, sőt gyakran igencsak nehéz, és mindenki hordja keresztjét. És a gondokkal szembenézni és azokon felülkerekedni, fájdalmas dolog. Mégis, épp felismerésük és megoldásuk folyamatában rejlik az élet értelme. Gyengeségre vall, ha problémáink megoldását halogatjuk, nem veszünk tudomást létezésükről. És nagyon remélem, hogy írásaim, amikor szereplőim szemével láttatok, az olvasónak is segítséget nyújtanak „más emberré válni," úgymond. Ezért is merem ajánlani mindenkinek, szeretettel!

Ortutay Mária

Ahol a kincsetek, ott a szívetek is!

  (Lk 12. 34).

Kendőzetlenül…

(Dr. Harsányi Ádám főorvos úr, egyetemi docens egy páciens szemével)

Amit ebben a sorozatban írtam, így, ilyen formában minden bizonnyal szokatlan. Nevezhetném stílszerűen akár élménygyűjteménynek is saját kortársaimról, barátaimról, kollégáimról, akik mind kiváló emberek. Alkotó művészek, igazi profik azon a területen, ahol ténykedtek: könyvet írtak, gyógyítottak, színpadon játszottak, festettek, a tudománynak éltek… Tanításuk lényege – az élet sokszínűsége, tragikuma, dicsősége, drámája, sikere: az életmentés. Kíváncsiságom mindig erre irányult. A kiváltságos egyéniségeket figyeltem és megjegyeztem magamnak. Ami e beszélgetések, találkozások élményéből bennem mindmáig megmaradt, igyekszem mindenkinek átadni. Kortársaimnak és a fiatalabbaknak is, mert akikről itt írok, nem biztos, hogy ott lesznek még közöttük.

A tudós kolléga és jó barát

Egy kórház zsúfolt rendelőintézetében ültem szorongva. Már majd két órát vártam. Magamban elhatároztam, hogy ez az orvos lesz az utolsó, akit felkeresek, hiszen eddig már több tucattal konzultáltam, de még egyik sem mondta, hogy mi a bajom. Elfogyott a türelmem. A regisztrációnál új időpontot kértem. „Ne menjen el, szólt a kartonozóban az ügyeletes fiatalember. „A főorvos úr a legjobb kardiológus a kórházban. Nem biztos, hogy legközelebb hozzá kerül. Visszamentem. Az említett főorvos urat nem ismertem, a neve ismeretlen volt. Fogalmam sem volt róla, ki lehet. De a vizsgálati diagnózis már nagyon érdekelt. Perceken belül szólítottak. Megvizsgált, arca komor volt. Felemelte fejét, ezüstös haja kissé a szemébe hullt, szeme türkizkék. Északi tengereknek van ilyen tükre, villanása. A fénye is hideg. Nekem ez volt a legfeltűnőbb. Egy pillanatra el is felejtettem, hol vagyok, annyira különleges volta nézése, még talán idegen is. A vizsgálat utáni véleménye természetesen nagyon érdekelt. A nevemet bemutatkozáskor, eddigi kezelőorvosom nevét elengedte a füle mellett, oda sem figyelt, de rövid hallgatás után megkérdezte: „Mikor is volt utoljára kontrollon?" Újabb vizsgálatot javasolt. Asszisztensét arra kérte, adjon egy közelebbi időpontot. Nem tudott, hisz a rendelője előtti váró állandóan tele volt sürgős esetekkel. Erre felajánlotta magánrendelőjét, vizitdíj nélkül.

Azóta vagyok a páciense. Kinek is?

Nagy képzettségű tudós ismerősei, kortársai azt mondják róla, azaz dr. Harsányi Ádám főorvos úrról (mert róla van szó), hogy köztük ő a vezér, akire mindenki felnéz. És nemcsak azért, mert a szakmán belül is az egyik legnagyobb tudású kolléga, hanem azért is, mert országos hírű szőlősgazda, és vájt fülű, hozzáértő kedvelője a szépirodalomnak, akinek sajátosan határozott véleménye van Shakespeare-ről, Dosztojevszkijről, vagy akár Fitzgeraldról. Voltak kollégák, akik kimondottan véleményalkotónak mondták, mert sohasem rejtette véka alá az igazát, és aztán ki is derült, hogy lám az az igaz, amit ő mondott annak. Így nem csoda, hogy ő harminchárom évig volt a kardiológiai intenzív osztály főorvosa. Egész életében mindig az aktív, sikeres, pozitív áramlat vezette.  Apja a tanár, pszichológus és író dr. Harsányi István volt. Ő, mármint az apa, Eötvös Kollégistaként végezte az egyetemet, majd Genfben tanult pszichológiát. Onnan visszatérve, kollégái véleménye szerint, nemcsak, hogy visszajött, hanem „berobbant a Sárospataki Főiskolába. Ennek tanáraként kapta 34 éves korába a bevonulási parancsot, hogy késedelem nélkül utazzon Kassára, ahonnan majd elindul az egység a doni frontra „a hazát védeni. A doni harcokban talán a legnagyobb emberveszteségét elkönyvelő Kassai 23. könnyű tüzérezred tagjaként vett részt. 1200 katonatársa közül csak százhúsznak sikerült hazakerülni. Amit a fronton tapasztalt, mindent papírra vetett, szó szerint mindent a történésekről, bajtársakról. Ezek nem csak naplójegyzetek voltak, hanem sokkal inkább olyan karcolatfélék, tények és élmények együttese. Majd hosszú évtizedek után, ezeket az 1943-ban fogalmazott írásait gyűjtötte össze egy kötetbe annak a reményében, hogy a mai nemzedéknek is átadhasson valamit abból az élményvilágból. Egy minden porcikájában „civil" tartalékos hadnagy uniformisában átélve örökítette meg az eseményeket. Célja az volt, hogy emléket állítson azoknak a bajtársaknak, akiknek nevét a történelem lapjai helyett csak a fejfákra vésett betűk őrzik.

Ám térjünk vissza írásom főszereplőjéhez, dr. Harsányi István fiához, Ádámhoz. Édesapja életének rövid bemutatásával mindössze az volt a célom, hogy azt is látassam, milyen családi háttere, neveltetése is lehetetett Ádámnak.

Első hat évét, 1942-től 48-ig, még boldog sárospataki tanár gyermekeként élte. Általános iskoláit már Budán kezdte a Krisztina-téri általános iskolában, majd a Petőfi Gimnáziumban folytatta. Az orvosi hivatás választásában a döntő motívum az apja volt. Ugyanakkor az orvosegyetem hat éve kemény tanulással folyt és kitűnő eredménnyel zárult. Sportos életvételét még idősebb korban is folytatja. Az angol és német nyelvet is tárgyalólépes szintre fejlesztette. Vidéken kezdte hivatását gyakorolni, majd 1979-ben visszakerült Budapestre. Tanulmányok bizonyítják, hazánkban a 60-as években megkezdődött az infarktusos betegek koronária-őrzőkben, illetve a legsúlyosabb betegek intenzív osztályokon történő ellátása. Az általa rendszeresen olvasott Orvosi Hetilap külföldi folyóiratokat referáló rovatában egyre gyakrabban szerepelt az akkoriban mindinkább terjedő olyan intenzív terápia, mint az életveszélyes betegek megmentésének, sőt, jó életre, a korábbiakhoz viszonyított nagyságrendekkel többet nyújtó lehetősége. A kiváló eredményeket a tudomány és technika legújabb látványos eredményeinek ezeken az osztályokon megvalósított, koncentrált alkalmazása, ötvözése tette lehetővé. Ez a lehetőség vonzotta, ezt a tevékenységet akarta folytatni. Ezért rendhagyó módon, az Orvosi Továbbképző Intézet II. Belgyógyászati tanszékére adta be a pályázatát.  Az Orvos Továbbképző Intézet nemcsak az eszmének vált elkötelezett hívévé, hanem a gyakorlati megvalósításban is jeleskedett. Az addig is kiemelten művelt kardiológiát, ezen belül a heveny, életveszélyes betegek ellátását kiemelt, fő profillá fejlesztette. Schwarcmann tanár úr vette elő, a korábban sikertelenül beadott, de ott maradt önéletrajzát és átmeneti szerződéssel, helyettesként felvette. Az ideiglenes állásból, aztán 38 év lett, 1970 januárjától 2007 júliusáig tartott.  Szabad kezet kapott ahhoz, hogy alkalmazza az élenjáró nyugat-európai és amerikai kórházakban már bevezetett, de hazánkban még megvalósításra váró módszereket. Erre főleg nyári turista útjai adtak alkalmat, amelyeket Angliában élő nővére tett lehetővé, így a szállás nem került semmibe. Angol nyelvismerete mérhetetlen haszna volt, hogy megfelelő elszántsággal, ismeretlenül is, bekérezkedhessen és látogathassa, a világhírű, elsősorban a londoni, oxfordi cambridge-i intenzív osztályokat. Mindenütt szívesen fogadták. Órákat, napokat töltött ott, részt vett a viziteken, megfigyeléseken. Lefényképezte a különböző speciális diagnosztikai, s főleg gyógyító eljárásokat. Hazatérve, mintegy úttörő módon, bevezette az intenzív osztályukon az ott tanultakat. 1975-ben kezdték el az úgy nevezett Swan Ganz katéterezést, amely lehetőséget adott az akut szív-infarktus bekövetkező keringéskárosodás mértékének nyomon követésére és az idejében végzett leghatásosabb kezelés megválasztására. Az új, korszerű gyógymódok forradalmi változásokat hoztak, mindegyik képes volt arra, hogy ha a beteg három órán belül bekerült, a felére csökkentse a halálozást. Így a koronária-őrzést, azaz az infarktus betegek elektromos monitorozása és kezelése 32 százalékról 16 százalékra, a trombolízis alkalmazása 16 százalékról 8 százalékra, a primer PTCA pedig 4 százalékra volt képes halálozást csökkenteni, nem is beszélve a további jó életre történő drámai javulásáról.

Szakmai életéről, hadd idézzem őt magát.

„Intenzív osztályos működésemet 1972-en még vénapreparálással kezdtem.  1973 elején, még az első angol tanulmányút előtt, „ló-vénák" szúrásához vastag fémtűket használtam. Ezen keresztül vezettem be a haldoklónak mondható betegem, Stankovics úr könyök-vénájába az ideiglenes pacemakert, hazánkban – elsőként. Stankovics úr, órák alatt, mintegy feltámadt. A derék kőművesnek hosszú ideje fennálló és életveszélyessé váló teljes AV blokkja volt, szíve percenként csak 30 körüli pulzus-számmal vert, és ez végállapotú szívelégtelenségbe vitte. A később kapott, végleges pacemaker jóvoltából aztán még 15 évet élt.

1973 nyarán hoztam haza és kezdtem el terjeszteni országunkban a centrális vénás kanül bevezetésének ma is változtatás nélkül használt Seldinger technikáját. 1975 óta csinálunk perikardiális drenázst. E technika nyomán vonult be fegyvertárunkba a perkután pericardiális ballon-fenesztráció is…

Óriási ajándékot kaptunk, amikor 1997 májusában beköltözhettünk az új falak közé. Préda professzor személyes érdeme, hogy megvalósult a 3-as épület 5-éve tartó grandiózus átalakítása, benne kiemelt súllyal egy intenzív osztály létesítése. Bár az induló műszerezettség, elmaradt az építészeti kialakítás nagyvonalúságától, az új Hewlwtt-Packard őrzőrendszer és a két Serwovent 900-as lélegeztető gép számunkra a lehetőségek legjobbjának tűnt. Az azóta eltelt 10 év az OGYK , benne az intenzív osztályunk történetének talán legviharosabb dekádja. A név-, és a státuszváltás hegyei és völgyei közben az Intenzív Osztály pályaíve többé-kevésbé töretlen maradt.

1978-ban kezdtük el Bukosza Istvánnal és Székely Ádámmal, a 3-csatornás EMG készülékhez csatlakozott vizes manométerrel a Swan-Ganz katéterezést.

1980-85 között vesszőparipám lett a HIS EKG-bevezetése. A fő szerepet ebben már eleve Székely Ádám vitte,de Zámolyi Károly közölte… 1994.januárjában egyik betegem szívében végeztük el, tudomásom szerint, a hazai első primer PTCA-t, amely azóta fő profilunkká vált.

2003-ban kezdtük el, ha nem is elsőként, de elsők között az országbana perkután-mini-tracheostomiát. Nagyon kellett még ehhez, hogy sikerülhessen, - többek között – Semesh doktor tántoríthatatlan bátorsága is. 2003-ban, egy amerikai kongresszus nyomán, kezdtem el a mélyvénás trombózis kezelésének, eddig főleg Amerikában alkalmazott technikáját, a katéter- vezette trombolizist. ..

A továbbiakban az infarktus kezelésének forradalmai következtek. Schwarczmann Tanár Úr alatt kezdtük el, illetve teljesítettük ki az életveszélyes ritmus-zavarok elektromos kezelését.

Oktatási és tudományos tevékenységem három évtizede alatt számtalan előadást tartottam. A témák a kardiológiai intenzív terápiához tartoztak."

Szakmai életének vázlatos áttekintésével is láthatjuk: igazi tehetség volt és nem is akármilyen. Munkájával több ezer embernek adta vissza életét. Köztük a férjem, no és én is. Különös atmoszférával járt az emberek és a kollégák között. Valami sugárzás veheti körül, amely vonzza az embereket, barátokat. Azért éreztem meg rajta, hogy elüt mindenkitől. Kíváncsi voltam, milyen az egyénisége, de arra is, milyen családi körülmények között él. Kiváló édesapjáról később sokat írtam, róla pedig még csak nagyon keveset tudtam. Nagyon érdekelt, hogy tehetsége, a szakmaiságán kívül, merre tud utat törni magának? Csak később jöhettem rá: az írás, szervezés, bölcsészet, sport, az emberi kapcsolatok kultúrája és az agrártudomány elméleti-gyakorlati ismerete a hobbija. Lényét, fellépését, majdnem azt mondanám: bölcsészeti büszkeségét, olvasottságát, a művészfilmek iránti rajongását külön is rokonszenvesnek éreztem.

Mélységes titkú családi történetei elragadtak és megborzongattak. Sokat feljegyeztem, majd írtam arról, amit mondott. Életre szóló tanúságok voltak. Szellemiségükből nem csak olvasóim, hanem én is gazdagodtam.

Még ma is, magával ragadó áradással ír. Legbelülről jön, természetes, egyszerű, sugárzó empátiával és szeretettel. Példaként említhetném legutóbbi összegyűjtött, (nekem személyesen dedikált) könyvbe gyűjtött írását: Emlékjelek – Bizonyságok/2 – a Harmadik Generáció összegyűjtött dolgozatok című alkotását. A kötet 67 méltatást (emlékjelet), 16 alkalmi beszédet, véleménynyilvánítást (bizonyságot) tartalmaz. Köztük 2 színdarabot is, összesen 177 oldalon. Mintegy véletlenül döbbent rá még ifjúkorában, hogy ugyanazt csinálja, mint dédapja – Radácsi György, csak három generációval később. Tudományos írásait is így tudta, ilyen egyszerűséggel, átvilágítani.

Az ilyen alkotás, mint az előbb említett, és minden hasonló írás, olyan, mint a családi gyökerekből feltörő forrás. Számomra nagyon értékes! Gondolom, sokan vannak így ezzel.

Barátai gyakran említik, hogy Harsányiék – vendéglátó család. Mindig is az volt, és most is ilyen. A vendégek pedig a mindenkori jó barátokon kívül: írók, művészek, szerkesztők, tudósok, professzorok és más előkelőségek. A szendvics-költemények és a tokaji bor mámor-erősítője melletti beszédkavargásban mindig Ádám a vezérszónok, nehogy csend egyen már az azstalnál. Izgalmas, szórakoztató, tartalmas együttlétek ezek,legyenek azok akár a mátyásföldi otthonban vagy akár a Sárospatak melletti Ciróka tanyán, ahová gyakran elvonul az egyedüllétbe, hogy dolgozzék. Én is voltam ott egyszer, ebben a hegyekkel körbevont csodaszép természeti világban. Ott, ahol a napfény tör be az erdőbe, a szőlőfürtök illata és csillogása veszt körbe az embert, barátságos kutyafalak őriz. Ilyen környezetben az ember megnyugszik, idegrendszerét ellazul, gyönyörködik a szépségben. Látja, hogy minden rendben van és lesz, s minden, ami itt van a földön és fent az égben: örök.

Befejezésül a barátaink véleményét, azokat az élményeket szerteném valahogy összefoglalni, amelyeket dr. Harsányi Ádám társaságában éreztünk.

Írásaim révén családtörténetét is megismertem. Sorsa az elmúlt ősök életének egy része. A jelene viszont az, amit ő saját maga választott. Minden örömének forrása: a családja, hivatása, és az az elszánt akarat, hogy eljusson oda, amit