Nagy árat fizettem érte-5

By Ortutay Peter

A kötet egyik legszebb elbeszélése A zene hatalma (Three Acts of Music), mely 1936 májusában jelent meg az Esquire-ben, de Fitzgerald már 1936 februárjában megírta Baltimore-ban. Nem ez az egyetlen novella, ahol Fitzgerald képes belülről ábrázolni az orvos-nővér szerelem gyakori kifutását, ahol az orvos kilép a fiatal gyakorló évek során szinte törvényszerűen fogant szerelemből. Az orvos-nővér szerelem utánozhatatlan varázsa nem is elsősorban a nővér státus-keresése, hanem a fiatalon együtt végzett közös gyógyítás, nemritkán életmentés. Ez teszi fényessé a nappalokat, még inkább éjszakákat, hiszen a betegség nem veszi figyelembe sem a napszakokat, sem a hétvégeket és ünnepeket. Aztán jönnek a státuskérdések, az újabb, sokszor hasonlóan akut kapcsolatok, amikor többnyire az orvos az, aki szakít, vagy egyszerűen továbblép. A sláger-számokra történő tánc az elhagyott szerelmessel ellenállhatatlanul felidézi a régi érzést, miközben még világosabbá válik, hogy nem lehet újrakezdeni.

• Language: Magyar
• Publisher: Ortutay Peter
• Release date: Oct 29, 2017
• ISBN: 9781370457182

Ortutay Peter

Rövid önéletrajz:1942. július elsején születtem Ungváron. A középiskolát szülővárosomban végeztem. Rögtön az iskola után egyetemi felvételeim nem sikerültek, így két évig sajtolómunkásként dolgoztam a Peremoha gyárban. Aztán behívtak katonának... a szovjet hadseregbe, ahol három évet húztam le angyalbőrben.1964-ben felvételiztem az Ungvári Állami Egyetem bölcsészkarára, és angol szakos egyetemista lettem. 1969-ben diplomáztam. Még ugyanabban az évben (sőt korábban) Balla László főszerkesztő felajánlotta, hogy dolgozzam fordítóként (majd újságíróként) a Kárpáti Igaz Szó magyar lapnál. Kisebb megszakításokkal a nyolcvanas évek elejéig dolgoztam az Igaz Szónál. 1984-ben költöztem Budapestre. Angol nyelvtanár lettem az Arany János Gimnáziumban, majd a Kandó Kálmán főiskolán. Az ELTE bölcsészkarán doktoráltam angol nyelvészetből, és a tudományos fokozatomnak köszönhetően 1991-ben az Egri Tanárképző Főiskola főigazgatója megkért, hogy legyek a főiskolán az angol tanszék vezetője. Három évig voltam tanszékvezető, aztán előadó tanár ugyanitt.1998-tól 1999-ig az Ohiói Állami Egyetemen (Amerikai Egyesült Államok) is tanítottam egy rövid ideig. Az Egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium tanáraként mentem nyugdíjba 2004-ben.Nyugdíjazásom előtt és után nyelvészeti tudományos munkákat publikáltam, írogattam, szépirodalmat fordítottam. Eddig hat vagy hét műfordítás-kötetem van, főként F. Scott Fitzgerald amerikai író novellái és színművei, valamint Mary Shelly Mathildá-ja, mely fordításomban először jelent meg magyarul. Közben sikerült lefordítanom angolra Szalay Károly (alternatív) Kossuth-díjas írónak az ötvenhatos magyar forradalomról írt Párhuzamos viszonyok című regényét, mely a United P. C. Publisher kiadó gondozásában Parallel Liaisons címmel jelent meg külföldön.

Book preview

F. Scott Fitzgerald

Nagy árat fizettem érte - 5

Fordította Ortutay Péter

Szerkesztette Kelemen Márta

Copyright@Ortutay Péter

2017

Tartalom:

Előszó helyett

Bent a házban

A zene hatalma

Tragédia

Egy író anyja

A gyűlölet vége

Szabadnap a kórházban

A tizenkilences szoba lakója

Eldobva

A hullámzó óceánon

Nő a 21-ből 

Előszó helyett

A kötet egyik legszebb elbeszélése A zene hatalma (Three Acts of Music), mely 1936 májusában jelent meg az Esquire-ben, de Fitzgerald már 1936 februárjában megírta Baltimore-ban. Nem ez az egyetlen novella, ahol Fitzgerald képes belülről ábrázolni az orvos-nővér szerelem gyakori kifutását, ahol az orvos kilép a fiatal gyakorló évek során szinte törvényszerűen fogant szerelemből. Az orvos-nővér szerelem utánozhatatlan varázsa nem is elsősorban a nővér státus-keresése, hanem a fiatalon együtt végzett közös gyógyítás, nemritkán életmentés. Ez teszi fényessé a nappalokat, még inkább éjszakákat, hiszen a betegség nem veszi figyelembe sem a napszakokat, sem a hétvégeket és ünnepeket. Aztán jönnek a státuskérdések, az újabb, sokszor hasonlóan akut kapcsolatok, amikor többnyire az orvos az, aki szakít, vagy egyszerűen továbblép. A slágerszámokra történő tánc az elhagyott szerelmessel ellenállhatatlanul felidézi a régi érzést, miközben még világosabbá válik, hogy nem lehet újrakezdeni.

MOTTÓ: Ritkán fordul elő, hogy egy valakiben megvan a szépség és az ész is egyszerre. És ha mégis, akkor az illető életének első felét azzal tölti, hogy borzasztóan fél a tűztől, melyet egy nap el kell majd oltania… és néha életének másik fele meg arra megy rá, hogy megpróbálja feléleszteni a régi tüzet. De ezzel úgy jár, mint amikor egy kisgyerek máglyát akar rakni két botból, amikor is az egyik bot, mely a szépség, már rég elvesztett, a másik, az ész meg pallérozatlan maradt. Ebből a két botból soha nem lesz máglya – és az illető ilyenkor azt hiszi, hogy az élet nagyon kibabrált vele. Pedig az igazság az, hogy e két bot közül egyik sem tudja lángra lobbantani a másikat.

(F. Scott Fitzgerald)

Bent a házban

I.

Amikor késő délután Bryan Bowers hazajött, három fiú is segített Gwennek a karácsonyfát díszíteni. Örült neki, mert Gwen hatalmas fenyőt vásárolt, amit nem lett volna képes egyedül körbejárni, ő meg nem rajongott volna annak, hogy még a plafonra is fel kell mászni.

A fiúk felálltak, amikor bejött, és Gwen sorban bemutatta őket.

– Ez itt Jim Bennett, apu, és Statterly Brown, már ismered, és Jason Crawford, akit már szintén ismersz.

Örült, hogy a lánya név szerint is bemutatta a fiúkat. Annyian voltak már itt a vakáció alatt, hogy távolról sem emlékezett mindegyikre.

Leült egy kicsit.

– Nem akarok zavarni. Máris megyek.

Meglepte, hogy a három fiú olyan idősnek látszott, vagy inkább nagynak tűnt Gwen mellett, bár még egyikük sem volt több mint tizenhat. A lánya csak tizennégy éves volt, és majdnem nagyon szép, vagy inkább nagyon szép lesz, ha egy kicsit jobban fog hasonlítani az anyjára, járt a fejében gyakran. De már most is oly kellemes arcvonásai voltak és annyira tudott lelkesedni, hogy már ebben a korban is meglehetősen nagy népszerűségre tett szert.

– Idejársz iskolába ebben a városban? – kérdezte az új fiút.

– Nem, uram, a St Regisbe járok. Most csak vakációzni jöttem haza.

Jason Crawford, akinek olyan hullámos szőke haja volt és szarukeretes szemüvege, halkan nevetgélve megjegyezte.

– Tudja, Mr. Bowers, itt nehezen tudott volna megbirkózni a tanmenettel.

Bryan továbbra is az új fiúhoz beszélt.

Ezek a kis villanykörték, melyekkel most babrálsz, a legidegesítőbbek a karácsonyfán. Ha az egyik nem ég, akkor egyik sem ég, és hogy melyik az, amelyik nem ég, azt sosem lehet megtalálni.

– Most is ez történt.

– Pontosan, Mr. Bowers – mondta Jason.

Bryan a lányára nézett, aki egy kis állólétráról próbálta magasabbra tenni a díszeket.

– Nem is vagy hálás, amiért azt ajánlottam, hogy szervezd be ezeket a fiúkat erre a munkára? – kérdezte. – Nem bízhattad volna rá ezt a jó öreg apádra?

Gwen ezzel abszolúte egyetértett, miközben megpróbált egyensúlyozni a létra legmagasabb fokán, ami egyáltalán nem volt veszélytelen.

– Bizony, ez nem lett volna könnyű, apu. De várj még egy kicsit, amíg ezt az angyalhajat körbetekerem ezeken az ágakon.

– Nem is tetszik öregnek lenni, Mr. Bowers – mondta Jason udvariasan.

– Pedig annak érzem magam.

Jason nevetett, mintha Bryan valami szellemeset mondott volna.

Bryan Satterleyhez fordult:

– Hogy mennek a dolgaid, Satterley? Bekerülsz az idén az első csapatba?

– Nem, uram. Meg se fordult a fejemben.

– Mást is csinál, nemcsak hokizik – tette hozzá Jason.

Bryan most felállt.

– Gwen, miért nem teszed fel a fára ezeket a fiúkat? – kérdezte tréfálkozva. – Nem gondolod, hogy egészen jól mutatnának egy karácsonyfán? Eredeti ötlet lenne, nem?

– Azt hiszem… – kezdte volna Jason, de Bryan folytatta:

– Fogadni mernék, senki sem venné észre, hogy nincsenek odahaza. Te meg aztán felhívnád a szülőket és szépen elmagyaráznád, hogy csak díszek egy karácsonyfán, amit a vakáció végén úgy is le kell szedni.

Fáradt volt, és nem bírt volna még tovább is viccelődni. Elindult a dolgozószobája felé.

Jason hangja követte:

– Nagyon unalmas lenne, ha mindig csak bennünket kellene a fán látnia, Mr. Bowers. Inkább tessék megengedni Gwennek, hogy találkára járjon.

Bryan hirtelen megfordult.

– Ezt hogy érted? Mármint azt, hogy „találka?"

Gwen lenézett a fa tetejéről.

– Ezt úgy érti, apu, hogy a találka az találka. Nem tudod, hogy mi az a találka?

– Lehet, hogy nem egészen. Nem magyarázná el nekem valaki pontosan, hogy mi is a találka?

A fiúk szinte egyszerre kezdtek beszélni.

– A találka, ugye…

– Hát a találka…

– Ugyan, Mr. Bowers…

– A találka…

Nem hagyta, hogy befejezzék.

– Az a találka, amit mi annak idején úgy hívtunk, hogy eljegyzés?

Újfent mindenki egyszerre próbált beszélni.

– Nem, a találka az…

– Egy eljegyzés az egészen…

– Ez egy olyasmi, mint a…

Bryan a karácsonyfára nézett, ahonnan Gwen arca az angyalhajak mögül egy kicsit olyan volt, mint Vigyori macseké az Alice Csodaországban című mesekönyvben.

– Az Isten szerelmére, nehogy leess mán nekem onnan – mondta.

– Apu, csak nem azt akarod mondani, hogy nem tudod, mi a találka?

– A találka olyasmi, amit otthon, bent a házban is meg lehet szervezni – mondta Bryan. Ismét elindult a dolgozószobája felé, de Jason közbeszólt:

– Uram, én meg tudom magyarázni, miért nem fog Gwen arról a fáról leesni…

De Bryan már bent volt a szobájában, becsukta az ajtót és megállt mellette.

„Ez a fiatalember kimondottan pimasz egy kicsit," gondolta magában.

Elnyúlt a heverőn, pihenni akart egy félórát, és hagyta, hogy a napi gondok elmúljanak a feje felől. De aztán kopogtak az ajtaján.

– Bújj be! Jé, te vagy az, Gwen? – Nyújtózkodott és ásított.

– Hogy van a metabolizmusod?

– Mi az, hogy metabolizmus? A múltkor már kérdezted.

– Valami olyasmi, ami mindenkinek van. Mint például a máj.

De kérdezni akart valamit, ezért nem forszírozta tovább a témát.

– Apu, hogy tetszenek neked? Mármint azok a fiúk?

– Rendesek.

– És Jason?

Ostobának tettette magát.

– Az melyik?

– Jól tudod. Egyszer azt mondtad róla, hogy pimasz. De ma egyáltalán nem volt az, igaz?

– Az a fiú azzal a nagy szőke bozonttal?

– Apu, nagyon is jól tudod, kiről beszélek.

– Nem voltam biztos benne. Mert mintha azt mondtad volna, hogyha nem engedlek el este egyedül, akkor Jason soha többé nem fog bejönni érted. Ezért azt hittem, hogy ez valaki más, aki hasonlít rá.

Nem hagyta, hogy ugrassák.

– Egyet tudok, apu: ha nem engedsz el találkára, akkor senki sem akar majd velem táncolni.

– Hát ez itt nem találka? Méghozzá egyszerre három fiúval. Ha azt hiszed, hogy elengedlek este lófrálni a városban valamelyikükkel, akkor nagyon tévedsz. Bármelyik este idejöhet, csak nem iskola után.

– Ez más – mondta Gwen gyászosan.

– Ne kezdjük újra. Azt mondtad nekem a múltkor, hogy minden ismerős lány szokott találkára járni, de amikor megkértelek, hogy mondj legalább egy nevet…  

– Jól van, apu. A szavaidból azt veszem ki, hogy te azt hiszed, hogy valami borzalmasat csinálunk ilyenkor. Pedig csak moziba járunk.

– És állandóan azt a Peppy Velance-t nézitek.

Gwen elismerte, hogy így van.

– Mást se hallok már vagy két hónapja, csak azt, hogy Peppy Velance és Peppy velance. Vacsora közben is csak róla fecsegsz. Ha az a színésznő az ideálod, miért csak beszélsz róla és nem teszel semmit, hogy olyan legyél, mint ő? Például, tanulj meg úgy szteppelni. De ha mindenáron csak egy szépség akarsz lenni…

– Mi az, hogy „szépség," apu?

– Szépség? – Bryannek most jutott eszébe, hogy definiálni is kellene ezt a kifejezést a lánya számára. – Szépség? Hát… például az anyád is az volt. Aki nemcsak szép, hanem népszerű is – meg minden.

– Úgy érted, hogy olyan, mint valami csali?

– Micsoda?

– Csali. Mert mindenki ráharap.

– Micsoda? – kérdezte ismét értetlenül.

– Na, jó, apu, ne haragudj. Akkor maradjunk inkább a szépségnél.

Bryan nevetett, de amint ott látta lányát a heverője mellett, szótlanul és egy kicsit sértődötten, elborította a bűnbánatnak egy hulláma, amikor arra gondolt, hogy anyátlan. Még mielőtt megszólalhatott volna, Gwen csendesen, de határozottan kijelentette:

– Nem hiszem, hogy a te barátaid a legjobb társaság számomra! Mit vársz tőlem? Hogy hasra essek attól, amit egy ügyvéd vagy egy orvos mond?

– Ezt ne most beszéljük meg. Van egy nap, amikor a barátaiddal lehetsz. De ha vendégem van, már nem viselkedhetsz úgy, mint egy gyerek. Felnőttnek kell lenned. Ma este eljön hozzám az egyik barátom, egy ügyvéd, és szeretném, ha jó benyomással lennél rá.

– Akkor ma nem is mehetek moziba?

– Nem.

Gwen nem szólt semmit, hallgatott, mint a csuka, és csak az állát szegte fel egy kicsit magasabbra. Aztán hirtelen megfordult és kiment a szobából.

II.

Mr. Edward Harrisont kellemesen érintette, hogy barátjának a kislánya olyan udvarias és jó kinézetű. Bryan, délutáni nyersességét kárpótlandó, A zene bejárja a világot szerzőjeként mutatta be ismerősét.

Egy–két pillanatig Gwen meglepetten nézett Harrisonra, de aztán mindketten elnevették magukat.

Vacsoránál az