F. Scott Fitzgerald összes elbeszélései -VIII. Fordította Ortutay Péter

By Ortutay Peter

F. Scott Fitzgerald összes elbeszélései VIII. kötetében az első elbeszélés, melynek A gyöngy és a bunda a címe, 1935 második felében született. Ebben az évben Fitzgerald egy sor olyan történetet kezdett írni, amelyek főhőse egy tizenéves kislány, Gwen, aki épp annyi idős, mint Scottie Fitzgerald ezekben az időkben. A maga „ragyogó kék szemével,” kíváncsi és különös természetével, és a fiúk, az északkeleti elitegyetemek és New York City körül forgó kis világával meglehetősen hasonlít lányához, ahhoz a Scottie-hoz, akit jól ismerhetünk Fitzgerald híres hozzáintézett leveleiből. Az első ilyen elbeszélés Az annyira cuki... (Too Cute for Words) volt, melyet a Post vonakodva fogadott csak el, de azért 1936. évi áprilisi számában megjelentette anélkül, hogy Fitzgerald kérésének megfelelően megvárta volna A gyöngy és a bunda érkezését, aminek a másik elbeszélést kellett volna megelőznie. A Post később sem közölte ezt a történetet, mert a szerkesztőknek nem tetszett. A novellát végül 1000 dolláros áron a Pictorial Review népszerű női magazin vette meg, de anyagi nehézségei miatt nem tudta közölni. 1939 tavaszán a nagy gazdasági válság hatására csődbe is ment a Pictorial Review. A gyöngy és a bunda így sokáig kiadatlan maradt.
A Tragédia (Trouble) című novellát Fitzgerald 1936 júniusában írta Baltimore-ban. A Post 2.000 dollárt fizetett érte, ami az 1931. évi csúcshonoráriumának épp a fele. Ezzel az elbeszéléssel fejeződik be Fitzgerald sikeres írói pályafutása az irodalmi magazinoknál; több elbeszélést a Post már nem kért és nem is kapott tőle. Amikor a Tragédiát írta, Fitzgerald egy újabb sorozattal próbálkozott, de a Post nem volt rá vevő. Sőt, Adelaide Neal, a Post egyik szerkesztője ezt meg is írta Harold Obernek: „Az a véleményem, hogy az elbeszélés sokkal jobb lett volna, ha a vége nem ilyen szokvány. Gyakran tapasztaljuk, hogyha a szerző sorozatot tervez, akkor néha még őrzi anyagának egy bizonyos részét egy megírandó elbeszéléshez, ami ebben a sorozatban fog elképzelése szerint szerepelni... Amennyiben Mr. Fitzgerald tesz valami szemrehányást önnek, mondja meg neki, hogy a hősnő-típusai ne legyenek ennyire sablonosak.”

• Language: Magyar
• Publisher: Ortutay Peter
• Release date: May 15, 2019
• ISBN: 9780463430002

Ortutay Peter

Rövid önéletrajz:1942. július elsején születtem Ungváron. A középiskolát szülővárosomban végeztem. Rögtön az iskola után egyetemi felvételeim nem sikerültek, így két évig sajtolómunkásként dolgoztam a Peremoha gyárban. Aztán behívtak katonának... a szovjet hadseregbe, ahol három évet húztam le angyalbőrben.1964-ben felvételiztem az Ungvári Állami Egyetem bölcsészkarára, és angol szakos egyetemista lettem. 1969-ben diplomáztam. Még ugyanabban az évben (sőt korábban) Balla László főszerkesztő felajánlotta, hogy dolgozzam fordítóként (majd újságíróként) a Kárpáti Igaz Szó magyar lapnál. Kisebb megszakításokkal a nyolcvanas évek elejéig dolgoztam az Igaz Szónál. 1984-ben költöztem Budapestre. Angol nyelvtanár lettem az Arany János Gimnáziumban, majd a Kandó Kálmán főiskolán. Az ELTE bölcsészkarán doktoráltam angol nyelvészetből, és a tudományos fokozatomnak köszönhetően 1991-ben az Egri Tanárképző Főiskola főigazgatója megkért, hogy legyek a főiskolán az angol tanszék vezetője. Három évig voltam tanszékvezető, aztán előadó tanár ugyanitt.1998-tól 1999-ig az Ohiói Állami Egyetemen (Amerikai Egyesült Államok) is tanítottam egy rövid ideig. Az Egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium tanáraként mentem nyugdíjba 2004-ben.Nyugdíjazásom előtt és után nyelvészeti tudományos munkákat publikáltam, írogattam, szépirodalmat fordítottam. Eddig hat vagy hét műfordítás-kötetem van, főként F. Scott Fitzgerald amerikai író novellái és színművei, valamint Mary Shelly Mathildá-ja, mely fordításomban először jelent meg magyarul. Közben sikerült lefordítanom angolra Szalay Károly (alternatív) Kossuth-díjas írónak az ötvenhatos magyar forradalomról írt Párhuzamos viszonyok című regényét, mely a United P. C. Publisher kiadó gondozásában Parallel Liaisons címmel jelent meg külföldön.

Book preview

F. Scott Fitzgerald

Összes elbeszélései -VIII.

Fordította Ortutay Péter

Szerkesztette Kelemen Márta

Smashwords

Copyright@Peter Ortutay

2019

Miről szól?

1. A gyöngy és a bunda (Th Pearl and The Fur). 1935 második felében Fitzgerald egy sor olyan történetet kezdett írni, amelyek főhőse egy tizenéves kislány, Gwen, aki épp annyi idős, mint Scottie Fitzgerald ezekben az időkben. A maga „ragyogó kék szemével," kíváncsi és különös természetével, és a fiúk, az északkeleti elitegyetemek és New York City körül forgó kis világával meglehetősen hasonlít lányához, ahhoz a Scottie-hoz, akit jól ismerhetünk Fitzgerald híres hozzáintézett leveleiből. Az első ilyen elbeszélés Az annyira cuki… (Too Cute for Words) volt, melyet a Post vonakodva fogadott csak el, de azért 1936. évi áprilisi számában megjelentette anélkül, hogy Fitzgerald kérésének megfelelően megvárta volna A gyöngy és a bunda érkezését,  aminek a másik elbeszélést kellett volna megelőznie.  A Post később sem közölte ezt a történetet, mert a szerkesztőknek nem tetszett. A novellát végül 1000 dolláros áron a Pictorial Review népszerű női magazin vette meg, de anyagi nehézségei miatt nem tudta közölni. 1939 tavaszán a nagy gazdasági válság hatására csődbe is ment a Pictorial Review. A gyöngy és a bunda így sokáig kiadatlan maradt.

2. A Tragédia (Trouble) című novellát Fitzgerald 1936 júniusában írta Baltimore-ban.  A Post 2.000 dollárt fizetett érte, ami az 1931. évi csúcshonoráriumának épp a fele. Ezzel az elbeszéléssel fejeződik be Fitzgerald sikeres írói pályafutása az irodalmi magazinoknál; több elbeszélést a Post már nem kért és nem is kapott tőle. Amikor a Tragédiát írta, Fitzgerald egy újabb sorozattal próbálkozott, de a Post nem volt rá vevő. Sőt, Adelaide Neal, a Post egyik szerkesztője ezt meg is írta Harold Obernek: „Az a véleményem, hogy az elbeszélés sokkal jobb lett volna, ha a vége nem ilyen szokvány. Gyakran tapasztaljuk, hogyha a szerző sorozatot tervez, akkor néha még őrzi anyagának egy bizonyos részét egy megírandó elbeszéléshez, ami ebben a sorozatban fog elképzelése szerint szerepelni… Amennyiben Mr. Fitzgerald tesz valami szemrehányást önnek, mondja meg neki, hogy a hősnő-típusai ne legyenek ennyire sablonosak."

3. Ezt az elbeszélést (Cyclon In Silent Land) előttem Dunajcsik Mátyás is fordította Forgószél címmel. Ez a cím szerintem nem sikeres. Ui. a ciklon egy majdnem egészen függőleges tengelyű légörvény, nem forgószél, a csendföld meg maga a kórház allegorikusan megnevezve, ahol általában mindig nagy a csend. Ezért úgy vélem, az eredeti címet jobb szószerin tolmácsolni: Ciklon Csendföldön. Azzal sem tudok egyetérteni, hogy a csinos nővérke, akinek az eredetiben Trouble¹ a neve, „Mizéria" lett a fent nevezett fordításban.²

4. A Köszönöm a tüzet (Thank You For The Light)³ című elbeszélést Fitzgerald 1936-ban írta, és felajánlotta közlésre a New Yorkernek, mely kapásból elutasította, kijelentvén, hogy nem jó, mert egy hihetetlen csodára épül, és amúgy meg klerikális, nem fog tetszeni az olvasóknak. De amikor 2017-ben a családtagok valahol megtalálták, a New Yorker azonnal lecsapott rá és szenzációként beharangozva rögtön le is közölte. Az első fordítás az enyém,⁴ majd Dunajcsik Mátyás is fordította, a Meghalnék érted kötetben.⁵

5. Fitzgerald többször is próbálkozott azzal, hogy az apjától hallott polgárháborús történetek alapján elbeszéléseket írjon, és írt is három vagy négy ilyet. Az egyik a Brávó (Thumbs Up). A népszerű folyóiratok nem lelkesedtek értük, és a legtöbb ezek közül csak posztumusz jelent meg a tudós kutatók által szerkesztett kötetekben. Ez a történet is az elveszett elbeszélések közt jelent meg először a Bruccoli által összeállított Nagy árat fizettem érte, majd 2017-ben, az I’d Die For You kötetben, melyet Anne Margaret Daniel szerkesztett.⁶  Ez utóbbi magyar változatában (Meghalnék érted) Dunajcsik Mátyás fordítása szerepel (Kesztyűs kézzel).

6. A zene hatalma (Three Acts of Music) 1936 májusában jelent meg az Esquire-ben, de Fitzgerald már 1936 februárjában megírta Baltimore-ban. Nem ez az egyetlen novella, melyben Fitzgerald belülről ábrázolja, hogyan is alakul egy orvos–nővér kapcsolat a kórházban, és mi is szokott lenni a vége, ha az orvos kilép a fiatal gyakorló évek során szinte törvényszerűen fogant szerelemből. Az orvos–nővér szerelem utánozhatatlan varázsa nem a nővérnek abból a törekvéséből fakad, hogy ő is orvos akar lenni, hanem sokkal inkább a fiatalon együtt végzett közös gyógyító munkából, nem ritkán életek megmentéséből. Ez teszi fényessé a nappalokat, s még inkább az éjszakákat, hiszen a betegség nem veszi figyelembe sem a napszakokat, sem a hétvégét vagy az ünnepet. Persze aztán jöhet a a nagy kérdés: és hogyan tovább? Milyen legyen az újabb, sokszor hasonlóan akut kapcsolat, amikor többnyire az orvos az, aki szakít, vagy egyszerűen továbblép. A sláger-számokra történő tánc az elhagyott szerelmessel ellenállhatatlanul felidézi a régi érzést, miközben még világosabbá válik, hogy nem lehet semmit sem újrakezdeni. „Mi azonban fáradhatatlanul evezünk tovább, szemben az árral, mely szüntelenül visszasodor bennünket a múltba." 

7. A Hangyák Princetonban (Ants in Princeton) egy vitriolos gúnnyal megírt szatirikus mestermű, melyben a szerző vélhetően saját magát figurázza ki. Csínja-bínját épen az adja, hogy nem lehet tudni, melyik oldalon is áll a szerző, írja róla egy éles szemű és eszű olvasó.

8. A háborúból én kimaradtam (I Did Not Get Over) egy erősen önéletrajzi ihletésű kis novella, vagy inkább tanulmány arról, hogyan készült Fitzgerald a háborúba, ahová mégsem jutott el, és ami miatt aztán élete végéig bánkódott. Lebilincselő dráma az otthon-maradt katonák éles-gyakorlatáról. A dráma különösségét az adja, hogy az áldozat és a tömegkatasztrófát eredményező gondatlan gyilkos szerepe felcserélődik, de mindkét főszereplőt felőrli, lecsúszást eredményez, és végül egyéb, pitiáner ügy miatt a börtönben futnak össze. Én nem jutottam át címmel az elbeszélést előttem Máthé Elek is fordította.⁷

9. A Szerelem kimenőkkel (Day Off From Love – A szerelem szabadnapja Dunajcsik Mátyás fordításában)⁸ két korabeli híresség, Nora és Maurice „Lefty" Flynn szerelmi története, amiről az újságok is sokat pletykáltak azokban az években. Fitzgerald 1935 elején ismerkedett meg a házaspárral az észak-karolinai Tryonban, ahol beteg tüdejét (lehet, hogy csak képzelte, hogy beteg) akarta gyógyítani.

10. A Balettcipők (Ballett Shoes/Slippers) című rövid kis darabot Fitzgerald filmötletként vetette papírra Olga Szpeszivceva (Spessivtseva) és menedzsere, Arnold Braun számára. A cselekmény fő témája a bevándorlás (Oroszországból Amerikába), a szeszcsempészet, és a balett, de csak nagyon vázlatosan kidolgozva. Magyarul megjelent a Meghalnék érted kötetben is. ⁹

A gyöngy és a bunda

Gwen egész szombat délután a boltokban szaladgált és este hatkor jól megrakodva érkezett haza. Vett többek közt két tucat kis bádoghengert, hogy elalvás előtt felcsavarja velük a haját és úgy hagyja egész éjszakára; egy készlet éles műanyagkörmöt, mely szembe ment minden leszerelési egyezménnyel; egy készlet hat hüvelyk hosszú árbocszalagot a hadiflotta, Princeton, Vassar és a Yale színeivel; továbbá egy kötegnyi utazási prospektust, mely leírta, hogyan lehet a legjobban a Bermudába, Jamaicába, Havannába vagy Dél–Amerikába eljutni.

Fáradtan – ha az ember tizennégy éves korában egyáltalán tud fáradtságot érezni – az egész paksamétát a díványra dobta és felhívta barátnőjét, Dizzy Campbellt.

– Találd ki, mi újság? – mondta.

– Mi? – Dizzy hangja tele volt izgalommal. – Igazi?

– Nem – mondta Gwen csalódva. – Elvittük Kirknél az ékszerészhez, és azt mondta, hogy ez csak egy kagylódarab, amit gyakran lehet találni osztrigában. 

Dizzy sóhajtott egy nagyot.

– Akkor hát most Húsvétkor nem megyünk sehová.

– Olyan dühös vagyok, hogy alig látok. Apu tuti biztos volt, hogy gyöngy, amikor az étteremben ráharapott és majd beletört a foga.

– Pedig hogy elterveztük – siránkozott Dizzy.

– Én is olyan biztos voltam benne, hogy először is elmentem a legközelebbi utazási irodába és vettem egy csomó könyvet a legszebb felvételekkel, ahogy az emberek ott ülnek a medencék körül a fedélzeten és a legcsinosabb fiúkkal táncolnak, és alig hetven dollár az egész – de apu hallani sem akar róla.

Mindketten nagyot sóhajtottak, hallani is lehetett, ami azt jelentette, hogy értik egymást.

– Azért még van valami – mondta Dizzy –, bár nem nagydolog. Mrs. Tulliver hajlandó magával vinni négy vagy öt lányt az iskolából New Yorkba néhány napra. Anyu azt mondja, elmehetek, de én azt válaszoltam neki, hogy majd később szólok, mert előbb tudni akartam, hogy mi van azzal a gyönggyel – apu egyébként azt mondta, hogy nem lesz az jó, ha egyszer már megfőzték. Ez is jobb, mint a semmi.

– Szerintem is – mondta Gwen minden meggyőződés nélkül. De biztos nem hiszed, hogy elvisz bennünket a Szivárvány Terembe vagy más ilyen puccos helyre, ugye? Biztos, csak miden féle múzeumokat meg hangversenyeket látogathatunk.

– Színházba is elvisz, meg vásárolni.

Gwen ragyogó kék szemébe erre már beköltözött az élet.

– Jó, megkérdem aput – mondta. – El kell, hogy engedjen az után, hogy így leégett azzal a gyönggyel.

II.

A következő hétfőn öt tizennégy és tizenöt éves fiatal hölgy utazott New Yorkba. Mrs. Tulliver eredeti terve az volt, hogy megszállnak egy kimondottan hölgyek számára fenntartott motelben, de a lányok vehemens kívánalmaira, hogy márpedig ők muzsikát is akarnak az étkezésekhez, egy „csendes" kis szállóban foglaltak helyet az Ötvenes utcák környékén. Megnéztek két színházi előadást és elmentek a Rockefeller Központba, vettek annyi nyári ruhát, amennyi a pénzükből csak tellett, és egy délután még az éjszakai életbe is belekóstoltak, amikor elmentek egy teadélutáni báljairól híres szállodába és meghallgatták egyik kedvenc zenekarukat, bár egyik lánynak sem volt fiú partnere a tánchoz.

Mindegyik lány próbált tenni valamit a helyzet orvoslására oly módon, hogy kérték az ismerős fiúkat, hogy jöjjenek, „ha lehet," sőt őrült leveleket is írogattak az elmúlt nyár óta már rég elfeledett udvarlóiknak és közölték velük, hogy bizonyos napokon a nagyvárosban lesznek. És bár azonnal pattantak, ha megcsörrent a telefon, de legnagyobb sajnálatukra nem a fiúk jelentkeztek, hanem csak az egyik barátnő a másik szobából.

– Mi újság?

– Semmi. Jött egy levél – hogy mennyire sajnálja meg minden.

– Nekem az egyik srác Új-Mexikóból táviratozott.

– Az én fiúm meg Kaliforniában van. Hát senki sincs New Yorkban?

Szomorú, gondolta Gwen, de azért jól érezték magukat. Nem az volt a baj, hogy nem voltak fiúk, hanem inkább az, hogy nélkülük semmi olyasmit nem lehetett tenni, ami nagyon jó és érdekes lett volna. Az utolsó előtti napon Mrs. Tulliver mindenkit hívott a szobájába.

– Nos, lányok, nem vagyok vak és süket, és tudom, hogy nektek nem volt olyan izgalmas ez a kirándulás, mint vártátok, bár nem ígértem nektek, hogy most aztán kirúgunk a hámból. De azt azért nem akarom, hogy úgy érezzétek, mintha gúzsba kötöttelek volna benneteket, és ezért kigondoltam valamit.

Itt elhallgatott, és öt pár szem leste kíváncsian.

– Az a tervem, hogy legyetek néhány óráig teljesen szabadok, és ez még hasznos is lehet az iskolakezdésnél.

A szemekből azonnal kihunyt a lelkesedés, bár továbbra is mindenki udvariasan hallgatta a tanárnőt.

– Szóval azt akarom, hogy holnap délelőtt menjen mindenki egy kis önálló felfedező útra New York valamelyik részébe – nézzetek jól körül, mintha dolgozatot kéne írnotok róla – bár ezt a szünetben nem kérhetem tőletek. Mondanám azt, hogy menjetek párban, de tudom, hogy sokkal érdekesebb, ha egyedül vagytok. Elég nagyok vagytok egy ilyen kalandhoz. Nem gondoljátok, hogy ez érdekes lehet?

– A kínai negyedet választom – ajánlotta Gwen.

– Jaj, nem – mondta Mrs. Tulliver gyorsan. – Semmi ilyesmire nem gondoltam. Sokkal inkább olyasmi járt a fejemben, mint az Akvárium például, bár azt szeretném, ha mindenki önként döntené el, mit akar legszívesebben megnézni.

Amikor egymás közt voltak, a banda cinikusan kitárgyalta a dolgot:

– Ha megengedte volna ez a banya, hogy este menjünk el valahová, mindegyikünk, mondjuk, egy–egy éjszakai mulatóba azzal, hogy másnap reggel számoljunk be arról, amit láttunk, akkor annak még lett volna valami értelme. Fogalmam sincs, mi legyen –