F. Scott Fitzgerald A Guruló Ócskavas hosszú útja Fordította Ortutay Péter

By Ortutay Peter

Ez a kirándulás, mely egy nyolc napos utazás (összesen 1200 mérföld) Connecticutból Alabamába, egy apró kis lábjegyzetnek tűnhet F. Scott Fitzgerald élettörténetében, és mégis...
Mind irodalmi, mind pedig személyes szempontból is sokat mondó lábjegyzet ez már csak azért is, mert sok mindent felfed az író egyéniségéből, és abból a módszerből, mellyel életét ültette át a szépirodalomba. Hitt abban, hogy ez az útleírás fontos mű; sokszor átírta, és nagy reményeket fűzött hozzá. No, meg a pénz is kellett. Akkor történt ez az utazás, amikor talán a legboldogabb volt életében, mely élet meglehetősen mozgalmas, gyakran szomorú, és időnként tragikus volt. Ugyanakkor többek közt két gondtalan, pózoló és magabiztos ember útja is volt ez az utazás, „talán,” ahogy egy életrajzíró mondta, „egy szabadnap a mézeshetek alatt.” Scott és Zelda 1920 áprilisában kötött házasságot. Három hónappal később vágtak neki ennek az útnak. Mesébe illő házaspár volt Scott és Zelda, és nagyon népszerű. Scottnak a felemelkedés időszaka volt ez az idő: nemrég adták ki első regényét, mely sikeres lett; fiatal férje volt egy szép és eleven déli lánynak – és mindössze huszonhárom éves. Zelda tizenkilenc.
– 1921 körül talán a legirigyeltebb pár voltunk Amerikában – mondta Scott egy 1930. évi interjújában.
– Én is azt hiszem... Nagyon tudtuk tálalni magunkat – tette hozzá Zelda.
– Borzasztóan boldogok voltunk – mondta még Scott.
Tíz évvel A Guruló Ócskavas hosszú útja (The Cruise of the Rolling Junk) útleírásban említett kalandok után, amikor egy svájci klinikán kezelték első idegösszeroppanása miatt, Zelda édes mélabúval idézi fel emlékezetében a régmúlt szép idők örömeit:
– Vettünk egy Marmont Harvey Firestone-nal, és Virginia szellemjárta mocsarain, Georgia vörös anyagos dombjain, és Alabama édes rozsdás patakmedrein keresztül leutaztunk Délre. Egy repülőgép szárnyán ittuk a whiskyt a holdfényben, falusi klubokban táncoltunk, majd hazamentünk. Volt egy rózsaszínű ruhám lobogó szoknyával, és egy másik, ezüstös, mely nagyon színpadias volt...

• Language: Magyar
• Publisher: Ortutay Peter
• Release date: Sep 21, 2019
• ISBN: 9780463591505

Ortutay Peter

Rövid önéletrajz:1942. július elsején születtem Ungváron. A középiskolát szülővárosomban végeztem. Rögtön az iskola után egyetemi felvételeim nem sikerültek, így két évig sajtolómunkásként dolgoztam a Peremoha gyárban. Aztán behívtak katonának... a szovjet hadseregbe, ahol három évet húztam le angyalbőrben.1964-ben felvételiztem az Ungvári Állami Egyetem bölcsészkarára, és angol szakos egyetemista lettem. 1969-ben diplomáztam. Még ugyanabban az évben (sőt korábban) Balla László főszerkesztő felajánlotta, hogy dolgozzam fordítóként (majd újságíróként) a Kárpáti Igaz Szó magyar lapnál. Kisebb megszakításokkal a nyolcvanas évek elejéig dolgoztam az Igaz Szónál. 1984-ben költöztem Budapestre. Angol nyelvtanár lettem az Arany János Gimnáziumban, majd a Kandó Kálmán főiskolán. Az ELTE bölcsészkarán doktoráltam angol nyelvészetből, és a tudományos fokozatomnak köszönhetően 1991-ben az Egri Tanárképző Főiskola főigazgatója megkért, hogy legyek a főiskolán az angol tanszék vezetője. Három évig voltam tanszékvezető, aztán előadó tanár ugyanitt.1998-tól 1999-ig az Ohiói Állami Egyetemen (Amerikai Egyesült Államok) is tanítottam egy rövid ideig. Az Egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium tanáraként mentem nyugdíjba 2004-ben.Nyugdíjazásom előtt és után nyelvészeti tudományos munkákat publikáltam, írogattam, szépirodalmat fordítottam. Eddig hat vagy hét műfordítás-kötetem van, főként F. Scott Fitzgerald amerikai író novellái és színművei, valamint Mary Shelly Mathildá-ja, mely fordításomban először jelent meg magyarul. Közben sikerült lefordítanom angolra Szalay Károly (alternatív) Kossuth-díjas írónak az ötvenhatos magyar forradalomról írt Párhuzamos viszonyok című regényét, mely a United P. C. Publisher kiadó gondozásában Parallel Liaisons címmel jelent meg külföldön.

Book preview

F. Scott Fitzgerald

A Guruló Ócskavas

hosszú útja

Fordította Ortutay Péter

Szerkesztette Kelemen Márta

Copyright@Peter Ortutay

2019

Előszó

Ez a kirándulás, mely egy nyolc napos utazás (összesen 1200 mérföld) Connecticutból Alabamába, egy apró kis lábjegyzetnek tűnhet F. Scott Fitzgerald élettörténetében, és mégis…

Mind irodalmi, mind pedig személyes szempontból is sokat mondó lábjegyzet ez már csak azért is, mert sok mindent felfed az író egyéniségéből, és abból a módszerből, mellyel életét ültette át a szépirodalomba. Hitt abban, hogy ez az útleírás fontos mű; sokszor átírta, és nagy reményeket fűzött hozzá. No, meg a pénz is kellett. Akkor történt ez az utazás, amikor talán a legboldogabb volt életében, mely élet meglehetősen mozgalmas, gyakran szomorú, és időnként tragikus volt. Ugyanakkor többek közt két gondtalan, pózoló és magabiztos ember útja is volt ez az utazás, „talán, ahogy egy életrajzíró mondta, „egy szabadnap a mézeshetek alatt. Scott és Zelda 1920 áprilisában kötött házasságot. Három hónappal később vágtak neki ennek az útnak. Mesébe illő házaspár volt Scott és Zelda, és nagyon népszerű. Scottnak a felemelkedés időszaka volt ez az idő: nemrég adták ki első regényét, mely sikeres lett; fiatal férje volt egy szép és eleven déli lánynak – és mindössze huszonhárom éves. Zelda tizenkilenc.

– 1921 körül talán a legirigyeltebb pár voltunk Amerikában – mondta Scott egy 1930. évi interjújában.

– Én is azt hiszem… Nagyon tudtuk tálalni magunkat – tette hozzá Zelda.

– Borzasztóan boldogok voltunk – mondta még Scott.

Tíz évvel A Guruló Ócskavas hosszú útja (The Cruise of the Rolling Junk) útleírásban említett kalandok után, amikor egy svájci klinikán kezelték első idegösszeroppanása miatt, Zelda édes mélabúval idézi fel emlékezetében a régmúlt szép idők örömeit:

– Vettünk egy Marmont Harvey Firestone-nal, és Virginia szellemjárta mocsarain, Georgia vörös anyagos dombjain, és Alabama édes rozsdás patakmedrein keresztül leutaztunk Délre. Egy repülőgép szárnyán ittuk a whiskyt a holdfényben, falusi klubokban táncoltunk, majd hazamentünk. Volt egy rózsaszínű ruhám lobogó szoknyával, és egy másik, ezüstös, mely nagyon színpadias volt…

De az utazás alatt egy barátnőjének Zelda mégis azt írta, hogy „az autózás örömei egy fikció, nekem legalább is."¹

Bár A Guruló Ócskavas hosszú útja nem egy hosszú írásmű, de gazdag színárnyalatú, és összetevőit tekintve eléggé egyenetlen, tény- és fiktív elemekből áll, s emellett ami fiktív, fele annyira sem érdekes, mint a tény. Virtuskodása és helyenkénti butaságai ellenére megpróbálja szemléltetni annak a kornak a szellemét, amit Fitzgerald később úgy említ regényeiben és elbeszéléseiben, mint egy lobbanékony, vakmerő, korhely és elfuserált időszakot. Ugyanakkor egy kissé homályos arcképe is az akkori, főként vidéki és szeretetre méltó Amerikának, melyet megsebzett a háború.

Fitzgerald úgy beszél az autóról, amelyben utaztak, mintha egy személy lenne bizonyos emberi tulajdonságokkal: szimpatikus, szeretetre méltó, megbízhatatlan, az egyik percben gyors, a másikban meg megmakacsolja magát, mint egy öszvér. Saját magát úgy említi, mint egy balfácánt, aki semmit sem ért a műszaki dolgokhoz, és aki (ebben az útleírásban legalább is) nagyon rosszul vezet. Szinte felvág azzal, hogy csak amatőr. Az autó, egy 1918-as Marmon, Indianapolisban készült a Nordyke Marmon Gépkocsi-gyárban. Tulajdonostól vette az után, hogy megnősült. Két személyes, hat cilinderes sportkocsinak mondják, küllős kerekekkel, és az óránkénti hetven mérföldes sebességre is képest (Fitzgerald szerint). Az autó hivatalosan egy Expenso gyártmányt, de sok hibája miatt Fitzgeraldnak csak Guruló Ócskavas.

Ez az írásmű az egyik első az olyan legamerikaiabbnak nevezhető elbeszélések között (ami már hagyomány az amerikai utazási és útleírásokban), mely egy, autóval és országúton megtett hosszú utazást ír le humorosan. Manapság ez már annyira ismerős és elcsépelt téma, hogy már az újságok ünnepi számai is csak nagyritkán hozakodnak elő vele: egy ócska kalap, melyet már senki sem tesz a fejére. De aki egyszer már átutazott Amerikán autóval, annak mindig élvezetes olvasmány marad. Fitzgerald után huszonöt évvel Henry Miller és átszelte Amerikát egy öreg Packarddal, aminek  A légkondicionált lidércnyomás lett az eredménye.²  1960-ban John Steinbeck vállalkozott egy amerikai körútra kis teherautójával, hogy megírhassa a Csatangolások Charleyval útinaplót³ ugyanabban a szellemben. Egy másik amerikai író, William Least-Heat Moon a Blue Highways-ben (Kék országutak) egy teherautóval, a Ghost Dancing (Kísértettánc) nevet adta neki, barangolta be Amerikát. Ezekben a leírásokban az autó mindig a főszereplő, sokkal több és drágább az írónak, mint ahogy talán az olvasónak, aki ezeket az emberi tulajdonságokkal felvértezett gépszörnyetegeket olvasás közben azért mégis csak megkedveli.

Fitzgerald utazása egy elmés hasonlat: azért van az egész, mert fel kell kutatni valamit. Komolytalanul hangzik, de az adott esetben teasüteményt és őszibarackot, amit a déli lány Zelda sehogy sem tud új otthonában ott Északon megkapni.  És alighogy Zelda tesz egy kis célzást arra, hogy erre vágyik, Scott máris ugrik és kijelenti, hogy azonnal indulni kell. „Beülünk az autóba és elmegyünk innen az Alabama állambeli Montgomerybe, ahol majd teasüteményt és őszibarackot fogunk enni."

És már robog is a Guruló Ócskavas az országúton. Jó ötletnek tűnt ez az utazás, és a résztvevők boldogak is, de mint sok minden más ebben az írásban, ez is a bőséges látszat kedvéért van csak megszépítve. Az ifjú pár nem westporti otthonából távozott, hanem New Yorkból. De ez amúgy lényegtelen. A „hosszú út" akkor válik igazán érdekessé, amikor említés történik azokról a helyekről, ahol megálltak éjszakára már New York után. Ezek: Princeton; Washington, DC; Richmond, Virginia; Greensboro, Észak-Karolina; Spartansburg, Dél-Karolina; Athens, Georgia; és végül Montgomerry, Alabama. Ez összesen 1.200 mérföld nyolc nap alatt.

Az írás felvonultat mindent, amit általában az összes országúti „kalandregény" is szokott. A változó nagy reményeket és várakozásokat, a csalódásokat okozó helyzeteket, a váratlanul szép tájakat, a véletlen találkozásokat, a lerobbanásokat, és a hangulati változásokat. Északon Fitzgerald biztos talajt érez a lába alatt, különösen Princetonban, ahol nem is olyan rég még ő is diákoskodott. Arról nem szól, hogy sokszor járt már ezen a helyen, vagy, hogy mint katona kiképzésen volt Alabamában (ahol Zeldával hozta össze a sors), és hogy hányszor utazott le vonattal New Yorkból Montgomerybe több évig, amikor udvarolt. Zelda viszont jobban ismeri a delet, és mint déli széplány, abban is igencsak járatos, hogyan kell megjátszani a bajba jutott szerencsétlen falusi kislányt, hogy mielőbb segítséget kapjon.  A domináns téma az elbeszélésben az, hogy ők mennyire járatlanok ebben a kaotikus életben, s ezért is vannak egy kicsit túlöltözve ennek a vidéknek a divatjához képest, ugyanakkor áldozatai ennek az országútnak és az általa hordozott veszélyeknek, a gépkocsi és az időjárás szeszélyeinek, a késéseknek, és a pénztelenségnek. Ez az utóbbi mellesleg a legnagyobb akadálya annak, hogy jól érezzék magukat. Fitzgerald nem tud vigyázni a pénzre, az Isten pénze sem elég neki, ezért egész életében küszködött adósságaival. Most is rögtön táviratozott barátjának, Edmund Wilsonnak: „Délnek tartunk. Küldj egy kis pénzt."

1920-ban a polgárháború még frissen élt az emlékezetekben. Sokaknak azok közül az idősebb emberek közül, akikkel Fitzgeraldék útközben találkoztak, még borzalmas emlékeik voltak a véres csatákról, amelyekről vagy a családban meséltek történeteket vagy ők maguk is tudtak tapasztalatból. Ezt Fitzgerald rögtön Fredericksburg után világossá teszi, ahol „egy bőbeszédű benzinkutas elmondta, hogy az apja részt vett a csatában."  És később még ugyanaz nap: „Amikor lement a nap, a Vadonhoz értünk – a Vadonhoz, ahol karcsú fiúk Illinois és Tennessee államból és az öböl menti városokból aludták örök álmukat a lápon és az erdős