F. Scott Fitzgerald összes elbeszélései: IX. Fordította Ortutay Péter

By Ortutay Peter

A Fitzgerald összes elbeszéléseinek IX. kötetében kapott helyett az 1937-ben írt Egy teljes élet (A Full Life) című történetecske. A kritika nem is foglalkozott vele érdemben. Úgy látszik, annyira sem tartotta jónak, hogy említést tegyen róla. Pedig van benne valami, ami megfogja az embert, az olvasót, és elgondolkodtatja. Az a gyanúm, hogy valami olyasmit akart vele elmondani a szerző, hogy minden nő lelkivilága, az ami benne van, kiismerhetetlen. Egy bomba, mely bármikor robbanhat, és úgy tönkreteszi, akárcsak őt Zelda. Ám lehet, hogy ezt csak én gondolom.
Fitzgerald, miközben anyagi gondokkal küszködik, ír egy elbeszélést a fociról. Bizonyos szempontból olyan afféle múltba révedés ez a sztori – emlékezés a jobb és boldogabb időkre, ahogy a pénztelen szerző a Nagy Füstös Hegység egyik szállodájában ülve megteremti magának a szőke, kék szemű Kiit,, akivel együtt nézik a futballmeccseket a Yale arénájában. Az elitegyetemek fényűző kulisszái mögött játszódó elbeszélés azonban tele van csalással, hazugsággal, szexszel, és egyéb mocskos részletekkel. Jó példa ez arra, ahogyan Fitzgerald megpróbálta „ugyanazt a terméket megbízhatóan szállítani” – vagyis olyan történeteket írni, mint amilyeneket vártak tőle –, viszont úgy, hogy közben távolról sem makulátlan, hanem egyenesen romlott erkölcsű karakterekkel dolgozik.

• Language: Magyar
• Publisher: Ortutay Peter
• Release date: May 17, 2019
• ISBN: 9780463667279

Ortutay Peter

Rövid önéletrajz:1942. július elsején születtem Ungváron. A középiskolát szülővárosomban végeztem. Rögtön az iskola után egyetemi felvételeim nem sikerültek, így két évig sajtolómunkásként dolgoztam a Peremoha gyárban. Aztán behívtak katonának... a szovjet hadseregbe, ahol három évet húztam le angyalbőrben.1964-ben felvételiztem az Ungvári Állami Egyetem bölcsészkarára, és angol szakos egyetemista lettem. 1969-ben diplomáztam. Még ugyanabban az évben (sőt korábban) Balla László főszerkesztő felajánlotta, hogy dolgozzam fordítóként (majd újságíróként) a Kárpáti Igaz Szó magyar lapnál. Kisebb megszakításokkal a nyolcvanas évek elejéig dolgoztam az Igaz Szónál. 1984-ben költöztem Budapestre. Angol nyelvtanár lettem az Arany János Gimnáziumban, majd a Kandó Kálmán főiskolán. Az ELTE bölcsészkarán doktoráltam angol nyelvészetből, és a tudományos fokozatomnak köszönhetően 1991-ben az Egri Tanárképző Főiskola főigazgatója megkért, hogy legyek a főiskolán az angol tanszék vezetője. Három évig voltam tanszékvezető, aztán előadó tanár ugyanitt.1998-tól 1999-ig az Ohiói Állami Egyetemen (Amerikai Egyesült Államok) is tanítottam egy rövid ideig. Az Egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium tanáraként mentem nyugdíjba 2004-ben.Nyugdíjazásom előtt és után nyelvészeti tudományos munkákat publikáltam, írogattam, szépirodalmat fordítottam. Eddig hat vagy hét műfordítás-kötetem van, főként F. Scott Fitzgerald amerikai író novellái és színművei, valamint Mary Shelly Mathildá-ja, mely fordításomban először jelent meg magyarul. Közben sikerült lefordítanom angolra Szalay Károly (alternatív) Kossuth-díjas írónak az ötvenhatos magyar forradalomról írt Párhuzamos viszonyok című regényét, mely a United P. C. Publisher kiadó gondozásában Parallel Liaisons címmel jelent meg külföldön.

Book preview

F. Scott Fitzgerald

összes elbeszélései – IX.

Fordította Ortutay Péter

Szerkesztette Kelemen Márta

Smashwords

Copyright@Peter Ortutay

2019

Miről szól?

1. A Fitzgerald összes elbeszéléseinek IX. kötetében kapott helyett az 1937-ben írt Egy teljes élet (A Full Life) című történetecske. A kritika nem is foglalkozott vele érdemben. Úgy látszik, annyira sem tartotta jónak, hogy említést tegyen róla. Pedig van benne valami, ami megfogja az embert, az olvasót, és elgondolkodtatja. Az a gyanúm, hogy valami olyasmit akart vele elmondani a szerző, hogy minden nő lelkivilága, az, ami benne van, kiismerhetetlen. Egy bomba, mely bármikor robbanhat, és úgy tönkreteszi, akárcsak őt Zelda. Ám lehet, hogy ezt csak én gondolom.

2.  Fitzgerald, miközben anyagi gondokkal küszködik, ír egy elbeszélést a fociról. Ez a Hibás rajt (Offside Play). Bizonyos szempontból olyan afféle múltba révedés ez a sztori – emlékezés a jobb és boldogabb időkre, ahogy a pénztelen szerző a Nagy Füstös Hegység egyik szállodájában ülve megteremti magának a szőke, kék szemű Kikit,, akivel együtt nézik a futballmeccseket a Yale arénájában. Az elitegyetemek fényűző kulisszái mögött játszódó elbeszélés azonban tele van csalással, hazugsággal, szexszel, és egyéb mocskos részletekkel. Jó példa ez arra, ahogyan Fitzgerald megpróbálta „ugyanazt a terméket megbízhatóan szállítani" – vagyis olyan történeteket írni, mint amilyeneket vártak tőle –, viszont úgy, hogy közben távolról sem makulátlan, hanem egyenesen romlott erkölcsű karakterekkel dolgozik.

3.A Brávó (Thumbs-Up) és a Rendelés soron kívül (Dentist Appointment) egyazon történet két nagyon eltérő változata, amelyekből sok húzás és átírás után megjelent a The End of Hate a Colliers magazin 1940. június 22-ei számában. Ezek a novellák és tizenéves korában írt színdarabja (The Coward – A gyáva) azt mutatják, hogy Fitzgeraldot valóban egész életében izgatta a polgárháborús téma.

4.  A Szabadnap a Kórházban (Holidays) című elbeszélésben Fitzgerald megteszi azt, amit csak ő tud – beleélni és belülről ábrázolni a bérgyilkos lelkét. A bérgyilkos álbetegként kerül a meggyilkolandó közelébe, a szerző által oly jól ismert kórházi-szanatóriumi helyszínre, de sóvárog az egyik nővér után, meg akarja szerezni magának. Ez eredményezi elbukását, amikor alapvető hibát követ el azzal, hogy eltépi az „illetékes" nővér szürke helyettesítőjének rábízott levelét, amit a vőlegényének írt.

5. Ezt az elbeszélést (A tizenkilences szoba lakója) Fitzgerald eredetileg a Postnak szánta, de mivel az elutasította, az Esquire kapta a szokott 250 dolláros honoráriumért. Bruccoli a másik három, 1937-ben írt elbeszéléssel (Buta Liba tisztessége, Szabadnap a kórházban, Finnegan nyomában) együtt kimondottan gyengének tartotta, s ezért nem válogatta be a kötetébe. Pedig szerintem ez a novella is telitalálat. A halál egykedvűen végzi a dolgát, legyen az tehetős, e magára maradt, szálloda-lakó öregember, vagy éppen a hotel szolgálatában álló öreg éjjeliőr. Mindkettő számára elég egy nehezebb, tűzre való fahasáb megmozgatása ahhoz, hogy átlendüljön a túlsó oldalra. Az éjszaka leple teszi igazán diszkrétté a történetet, mint ahogy leplezi az igazgató szégyellt testvérének egy másik hotelszobába zárt kallódását is.

6. Hogy milyen borzalmas betegség is az alkoholizmus, megtudhatjuk Fitzgerald Az alkoholbeteg (An Alcoholic Case) című döbbenetes erejű novellájából. Saját magáról ír benne. Előttem Alkoholista címmel Ákos Antal is fordította.  Az író itt maró gúnnyal mintegy előrevetíti saját alkoholizmusának egyik lehetséges kimenetét. A novella főhőse, állandó ápolásra szoruló és azt megfizetni is képes alkoholista művész, akiről közismert, hogy a háborúban több kitüntetést is szerzett. Szánni való roncsként menekülne az újabb mámorba, miközben a sarokban, a korábban összetört gines üveg helyett már a halál mered rá. A másik szereplő – nem először – az őt ápoló nővér. Menekülne is, szánja is, és egyre inkább szerelmes lesz a még roncsaiban is szép, finom-arcú művészbe.

7. A Buta Liba Tisztességéről (The Honor of The Goon) egyik olvasónknak Charles Bronson Bosszú című kultikus filmje jut az eszébe, de szelídített formában, fordított, öngúnyos kivitelben. Itt egy amerikai egyetemre járó kínai egyetemista lányra tett, amerikai körökben ártatlannak tekintett, heccelődő megjegyzést („buta liba") vesz annyira komolyan a bősz apa, hogy lefizetett verőlegénnyel, orrcsontok törésével vesz elégtételt. Hosszú lehetett az út, amíg Fitzgerald, az élő amerikai legenda eljutott a görbe-tükör tartás ilyen fokára.

8. Az asszony várni fog (The Long Way Out) című novella szép példája annak, ami Fitzgerald művészetében talán a legmegkapóbb. Ezeket a mesteri darabokat a humánum olyan skáláján szólaltatja meg, olyan együttérzéssel és finomsággal adja elő, melyre talán csak az ő varázsa képes.

9. A Finnegan finanszírozása, akárcsak a legtöbb Fitzgerald-írás alapját is megtörtént események adják, de ebből a történetből ez különösen kitűnik. Itt saját magát, azt a széllel bélelt, lejmolós írót figurázza ki, aki körül óriási hírverést tudnak csapni szerkesztők, újságírók, de művei, bár szólhatnak szépen – lényegüket tekintve üresek, semmitmondóak, vagy nem mondanak igazat. Tudjuk, hogy volt Fitzgerald életének egy olyan szakasza, amikor elbeszéléseit „szemétnek" (trash) tartotta. A kétségbeesés mondatta ezt vele, mert amint olvasóinak széles tábora, tudós kritikusok, kutatók bizonyítják, ez esetben nem volt igaza.

10. Gipszbe zárva (Design in Plaster) című elbeszélés, tanulmámy (?) arról szól, hogy a féltékenység súlyos betegség, különösen, ha ok is van rá, és ha mindkét fél egymással szembeni döntésképtelenségét eredményezi. Nagyszerű példa ez a történet is arra, ahogyan Fitzgerald egyszerre képes hitelesen, elfogulatlanul kifordítani a szembenálló felek lelkét. Úgy tud gunyoros lenni, hogy végig pártatlan, mégis száz százalékosan beleéli magát mindkét fél gondolatvilágába. Talán mondanunk sem kell, hogy a két főszereplő Zelda és ő. 

11. Az Elfuserált évtized (The Lost Decade): a téma megint az alkohol. Mr. Tremble (Fitzgerald alteregója), a zseniális, felhőkarcolókat tervező építészmérnök olyan keményen ivott 10 éven át, hogy ez az évtized szinte teljesen kiesett az életéből. Most, mintha 10 év után napvilágra ért volna ki az alagútból – szeretne rácsodálkozni a való – alkohol-mámor nélküli világra. Tisztánlátása, azaz mámor-mentessége nagyon törékeny, de mindannyian neki drukkolunk.

12. A Nő a 21-ből (The Woman From 21) elbeszélés története nagyon hasonlít az olyan esetekre, amikor az író felesége, Zelda, sokat ivott, és már nem igazán volt ura szavainak és tetteinek.

Egy teljes élet

1923. szeptember harmadikán, naplementekor, egy lány kiugrott egy New York–i irodaház ötvenharmadik emeletének ablakából. Egy szabadalmazott felfújható gumiruha volt rajta, amelyet éppen akkor dobtak piacra csak úgy viccből – a ruha viselője feltételezhetően egy ugrással vagy lökés segítségével átrepülhetett egy kerítésen vagy forgalmas útkereszteződésen. Amikor a lány kiugrott, a ruha jól fel volt fújva. Az ötvenedik emelet kiálló teteje miatt azonban nem zuhanhatott tovább, így ott volt kénytelen landolni. Voltak sérülései és egy kisebb agyrázkódása, de amúgy nem történt komolyabb baja.

A mentőautóban tért magához. Azt mondta, Gwendolyn Davies a neve, de a sürgősségin, amikor az orvos ezen a néven szólította, nem reagált, tagadta, hogy úgy hívják, és ragaszkodott ahhoz, hogy miután részesült a szükséges sebészeti ellátásban, engedjék haza a kórházból. Néhányan, akik egész biztos felőle érdeklődtek, mindig más nevet mondtak. Doktor Wilkinson, a bentlakó orvos azon a véleményen volt, hogy munkaidő után biztos volt egy jó kis buli a lány irodájában.

Egy héttel később doktor Wilkinson elővett egy könyvet. A könyvtárból kölcsönözte ki korábban. Olyan titokzatos eseteknek volt a gyűjteménye, amelyeket korabeli újságcikkek alapján írtak szépen újra; a harmadik történet címe Az eltűnt lány volt, s így szólt:

1912-ben a New York állambeli Delphis mindössze egy régi kisváros volt szép füves gyepen épült régi nagy házakkal – egyáltalán nem volt olyan, mint a Long Island-i vagy a New Jersey-i falvak, ahol még a vasárnap is csak egy nyugtalan kis szünnapot jelentett a dübörgő vonatok állandó zajában. A háború alatt történt ott egy gyilkosság, 1922-ben meg egy garázst fosztott ki egy rablóbanda. Aztán sokáig nem történ semmi, amíg egy nap Gwendolyn Davies egyszerűen kisétált az apja házából és úgy eltűnt, mint a kámfor. Egy szegény orvosnak volt a gyermeke, és a legszebb lány a városban. Feltűnően bátor arca miatt az ember nem tudta levenni róla a szemét; szőke haja és esdeklően szép szája volt, mellyel nem kellett sokat esdekelnie. Az utolsó, aki látta, a vasútállomás főnöke volt, aki segített neki vonatra szállni a bőröndjével. Mellesleg akkor megjegyezte az állomásfőnöknek, hogy „a család miatt" megy el, mert nem akar otthon galibát, pedig senki sem tudott arról, hogy lett volna valami botrány körülötte. Amint New Yorkba ér, mondta, rögtön egy jó nevű panzióba megy, mely nincs mesze a főiskolától. Ám ott már nem jelent meg – úgy vált semmivé, mint az árnyék a meleg szeptemberi éjszakában. Tudták róla még azt is, hogy öt láb öt hüvelyk magas, a súlya meg száztizenhat font. Arcvonásai szabályosak, kellemesek. A bal szeme valamivel nagyobb, mint a jobb. Kék utazó ruha és bőrszegélyes kalap volt rajta. Ragyogó személyiség. Mindenki tartsa nyitva a szemét és közölje, ha látja, a kétségbeesett szülőkkel.

Gwen csak egyike volt a sok ezer eltűnt lánynak, de a szépsége, továbbá amiatt, hogy apja ismert orvos volt a környéken, újsághír lett. A bulvárlapok egy „ördögi körről írtak, a papok eredendő bűnről prédikáltak, „jól figyelj, mit mondok, rebesgették Delphis lakói, és e szavak mögött azt lehetett sejteni, hogy az illető többet tud, mint bárki más, csakhogy nem beszélhet. Egy ideig Delphis városa olyan szomorú volt, mint Hameln maga az után, hogy jött és ment a Patkányfogó – voltak fiúk, akik egyszerűen megfeledkeztek partnereikről, amint a zenekar elkezdte játszani a Bébiket az erdőben, vagy azt, hogy A csillagos ég alatt,  és arról beszéltek, hogy mennyire szerették Gwent és nem is fogják őt feledni soha.

Néhány év múlva egy New York-i bíró összehordott valamit és Gwen Davies esetét újra megszellőztették a lapok, de csak egy napra. Azt írták, hogy valaki látta őt vagy a hasonmását egy New York-i villamoson, de aztán ismét összecsaptak felette a feledés hullámai, és úgy tűnt, hogy most már végleg.

Doktor Wilkinson azonban biztos volt abban, hogy ez ugyanaz a lány – gondolkodott is egy darabig, hogy lenyomozza: elmegy egy újsághoz, és elmondja, de épp úgy nem sietette vele, mint ahogy azzal a színdarabbal sem, melyet mindig meg akart írni, vagy azzal a nyárral, amit meg a Riviérán akart eltölteni.

De feledni nem feledte – s amikor rágondolt, úgy látta, hogy lassan ellebeg a város fölött alkonyatkor a sűrű levegőben azzal a soha nem múló erős reménnyel, hogy egyszer még megüti a főnyereményt. Minden lányban őt kereste – a kávéházakban, az estélyeken, de még a színházban is. Ilyenkor gyakorlatias észjárású felesége mindig megkérdezte: – Mi az, kit látsz már megint, Harvey? Csak nem az egyik ismerősünket?

Ő azonban az ilyen kérdésekre nem válaszolt.

II.

Öt évvel később a következő sztori látott napvilágot több New York-i lapban is:

Ma délután négykor, egy nappal az után, hogy a Stacia óceánjáró elhagyta a kikötőt, Frejus grófnő a fedélzetről a vízbe ugrott. Miután a hajó megfordult, és két órán át folyt a kutatás a szerencsére nyugodt tengeren, grófnőt sikerült megtalálni. Amerikai volt, azelőtt Mrs. Cornelius B. Hasbrouk volt a neve, de tavaly Renóban elvált és Párizsban házasságot kötött René de Frejus gróffal. Nem nyilatkozott az újságíróknak, de a motoros mentőcsónakon levő egyik hajós tisztnek elmondta, hogy amíg a vízben