Szárnyakkal nem lehet tüzet gyújtani

By Baracskai Zoltán

Baracskai Zoltán új könyvéről Luther Márton majd’ ötszáz évvel ezelőtt született könyve, az Asztali beszélgetések jutott eszembe. Bár a két könyv egészen más korban született és a témájuk is nagyon különbözik, az alap mégis kísértetiesen hasonló: a szép és előre vivő gondolatok a szalonok asztalai mellett forrnak ki, akár az egyház, akár a gazdaság, akár a tudás természetének aktuális dogmáit kell újragondolni. (Mérő László)

Részlet az e-könyvből:

Lassan, de megérkeztem a nemzetközi gyorssal. Minden állomáson és megállóhelyen, de főleg bakterházaknál és útkereszteződéseknél megállt, hiszen hatszáz forinttal több lesz a bevétel, ha az egyik bakterháztól a másikig a nemzetközi gyorsvonat szállítja tovább az utasokat. Leesett az állam, amikor megláttam, hogy micsoda csúcstechnológiával adminisztrálja a kalauz a vasúttársaság hatszáz forintos bevételét. Még inkább nyereségnövelő az, ha ötven kilométereként hozzácsatolnak néhány vagont. Ezzel a „bevétel-mínusz-kiadás” okoskodással a kilencvenes évek elején elárasztottak bennünket az Amerikából érkezett „használt könyvek”. Nagyon keveset tudhat az, aki azt gondolja, hogy ez közgazdaságtan. Azzal nincs bajom, ha egy közösségnek néha fontosabb a biciklizés, mint a vonatozás, csak attól fordul fel a gyomrom, amikor számolgatással igazolják, hogy megéri-e. Talán a vasutasoknak, de a gyengébb közgazdászoknak sem kellene belepofázniuk abba, hogy mennyi vazelint lehetne megspórolni az urológián. Szóval itt a Balkánon és a környékén vánszorgó vonatok nem lettek gyorsabbak az elmúlt száz évben, de most szégyellhetjük magunkat, ha nem vagyunk fukarok. Nos, minden itt játszódik, hiszen ezt a világot ismerem...

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: May 22, 2019
• ISBN: 9789634746966

Book preview

Baracskai Zoltán

SZÁRNYAKKAL NEM LEHET

TÜZET GYÚJTANI

szerkesztette

Bujtor László

BUDAÖRS, 2019

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-696-6 EPUB

ISBN 978-963-474-697-3 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2019

© Baracskai Zoltán, 2019

Első kiadás

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

Mérő László bevezető gondolatai

Baracskai Zoltán új könyvéről Luther Márton majd’ ötszáz évvel ezelőtt született könyve, az Asztali beszélgetések jutott eszembe. Bár a két könyv egészen más korban született és a témájuk is nagyon különbözik, az alap mégis kísértetiesen hasonló: a szép és előre vivő gondolatok a szalonok asztalai mellett forrnak ki, akár az egyház, akár a gazdaság, akár a tudás természetének aktuális dogmáit kell újragondolni.

A kiadó előszava

Tegyük fel, hogy a Titanic nevű hajó elsüllyed a trópusi vizeken.

(Egyébként elsüllyedt, no nem a trópusi, hanem az arktikus vizeken, és ennek könyvünk szempontjából különös jelentősége van)

A vízbe hulló emberek jelentős része elsüllyed, megfullad, kisebb része mentőcsónakokban szorong, még kisebb része uszadékokba kapaszkodva megmenekül, hiszen a víz kellemesen meleg.

Amint felkel a nap, mihez kezdenek majd? Várják, hogy kimentsék őket - talán. Addig is olvasnak valamit. S ahogy ringatja őket a hullámzás, elfeledkeznek sanyarú sorsukról, mert elolvassák Baracskai könyvét. Úgy kell őket majd kiemelni a roncsok közül. Az orvosok azt hiszik, sokkot kaptak - de nem, csak a könyv hatása alá kerültek. S mialatt a mentőhajó fedélzetére húzzák őket, a mentés hevében leszakítják róluk a szárnyaikat. Észre sem veszik. Azok maradnak, akik voltak.

De mi lesz azokkal, akik Baracskai könyvével a kezükben sodródnak a szárazföldre? Nos, igazából nekik szól ez a könyv. A vakmerőknek, akik egy szellemi hajótörésből megmenekülve a sorok közti üzenetekkel felvértezve lépnek a kultúrpart fövenyére.

Mottó

„…beülök egy diliházba,

és több száz más ápolttal együtt

a tévét bámulom és hagyom,

hogy felügyeljenek rám"

Kerouac

Írtam valamit

„Ha tudnám, hogy ki, megmondtam volna a darabban. (Beckett) Talán én is így vagyok. Senki sincs megnevezve, hiszen ez nem egy dokumentum. Beszélgetések a műhelyben, ahol évtizedekig alakítottam a műfajt, az érdeklődőket és magamat is. Leírtam néhányat a szalonbeszélgetéseinkből, rengeteg talánnal. Mélyen hiszek abban, hogy „nem az sodor bajba, amit nem tudsz, hanem amit holtbiztosan tudsz, csak épp rosszul (Twain). Semmit sem hiszek holtbiztosnak, tehát semmit sem tudhatok rosszul.

Grand Hotelek 1978-2018

Baracskai Zoltán

I.

Patinás helyek

Lassan, de megérkeztem a nemzetközi gyorssal. Minden állomáson és megállóhelyen, de főleg bakterházaknál és útkereszteződéseknél megállt, hiszen hatszáz forinttal több lesz a bevétel, ha az egyik bakterháztól a másikig a nemzetközi gyorsvonat szállítja tovább az utasokat. Leesett az állam, amikor megláttam, hogy micsoda csúcstechnológiával adminisztrálja a kalauz a vasúttársaság hatszáz forintos bevételét. Még inkább nyereségnövelő az, ha ötven kilométereként hozzácsatolnak néhány vagont. Ezzel a „bevétel-mínusz-kiadás okoskodással a kilencvenes évek elején elárasztottak bennünket az Amerikából érkezett „használt könyvek. Nagyon keveset tudhat az, aki azt gondolja, hogy ez közgazdaságtan. Azzal nincs bajom, ha egy közösségnek néha fontosabb a biciklizés, mint a vonatozás, csak attól fordul fel a gyomrom, amikor számolgatással igazolják, hogy megéri-e. Talán a vasutasoknak, de a gyengébb közgazdászoknak sem kellene belepofázniuk abba, hogy mennyi vazelint lehetne megspórolni az urológián. Szóval itt a Balkánon és a környékén vánszorgó vonatok nem lettek gyorsabbak az elmúlt száz évben, de most szégyellhetjük magunkat, ha nem vagyunk fukarok. Nos, minden itt játszódik, hiszen ezt a világot ismerem. A pályaudvaron a bankautomatához álltam, hogy onnan felvegyek egy jelentéktelen összeget. Néhányan álltak előttem a sorban. Valahonnan előkerült egy ottani ismerősöm ismerőse. Amikor megszólított, az előttem állók mind hátrafordultak. Semmi különöset nem mondott, amivel figyelmet keltett volna, de olyan fokhagymabűz jött ki belőle, amire nem lehetett nem odafigyelni. Néhány betanult mondat után rám akarta sózni a terméket, aminek eladására csak ő volt felhatalmazva. Mondtam neki, hogy semmit sem veszek. Megbánod, hiszen ezt mástól nem tudod megvenni. Megérezte, hogy a legcsekélyebb kényszert sem vagyok hajlandó elviselni, és elmesélte, hogy ő szabad ember lett, hiszen nem kell mindig dolgoznia. Mielőtt beültem a taxiba, annyit mondtam: nem lehetsz te szabad ember, ha muszáj fokhagymát zabálnod. Nehéz meggyőzni az embereket arról, hogy micsoda varázsereje van annak, ha a mérhetetlent méricskélőkre hivatkoznak. A mérhetetlent méricskélők megmutatták, hogy a fokhagyma segít a túlsúly csökkentésében. Ezt a hatást az allicin illékony anyagának köszönhetjük. Semmit sem értett abból, hogy beindult egy mind erősebb hit a régi keleti filozófiák iránt. A Távol-Keletet csak néhány napig megtapasztalt térítők leggyakrabban a gyanús kísérletekre hivatkozva bizonygatják azt, amit lehet hinni vagy nem. Olyan világban élünk, amikor a távol-keleti alternatív tudásokban is inkább hisznek az emberek, ha arra bármilyen kétes kísérletet ráhúztak. Teljesen mindegy, hogy az egzotikus füvekből készült italokra vagy a füstölők melletti kórusban éneklésre gondolunk. A taxisofőr megkérdezte, hogy melyik úton vigyen a Grand Hotelig, amit a jövőben egyszerűen csak Szalonként emlegetek. Nem szoktam beleszólni a profik munkájába – mondtam a taxisofőrnek –, Ön jobban tudja, hogy merre kellene menni. Ebben a városban is volt törzshelyem, ahol a pincér a „jó napot után csak annyit mondott: a rozét. Ebben a városban a törzshelyemen sosem tudtuk, hogy eszünk-e majd vagy sem beszélgetés közben. De azt sem tudtuk, hogy miről fogunk beszélgetni. Az ember akkor rendel rozé bort, amikor nem tudja vagy nem akarja tudni, hogy mit illik. Hamvas Béla A bor filozófiája című könyvében írta, hogy „Ha a korcsmában házsártos és komisz asszonytól meggyötört embert látsz, az homokit iszik. Ha fiatal diák titkos bánattól búskomor, az homokit iszik. Ha borotválatlan arcot látsz, gyűrött ingben, az homokit iszik. Jól teszi. A hegyi bor csak nagy betegségekre való, ha valaki bűnökkel viaskodik, halálos tehetetlenséget akar magában legyőzni. Mindenekelőtt azonban akkor, ha az ember az idealizmus kórjában szenved: abban a hiszemben van, hogy életét megoldaná, ha a dolgokat tudja. Nem elég tudni. Meg kell valósítani. A bor a nagy megvalósító. Sok városban kell, hogy legyen törzshelyed, hiszen ha csak egy helyen van, és az lehúzza a rolót – teljesen mindegy, hogy mindenkinek vagy csak neked ̶ , akkor nem lesz hova menned. Valamikor a pincér ebben a Szalonban hatszor cserélt fehér inget, és az Óperencián túlról érkezett használt könyveket színesítő formulák nyomán nem számította ki senki, hogy megéri-e. Az a jó a Szalonban, hogy a pincér nem társtulajdonos, hanem fizetésért dolgozik. Ebből csak az következik, hogy akkor sem dobja ki a vendéget, ha keveset, és akkor sem, ha sokat iszik.

Régi szabály: minél nagyobb a Szalon, annál jobb. Tágasabbak a szobák, a folyosó és az étterem is. Eddig úgy volt, hogy a személyzet iskolázott volt. Mostanában egy kicsit változott a helyzet. Mintha jobb híján lett volna belőlük szállodás. Hiányzik a méltóság, az alázat és a szenvedély. Reggel hét órakor ketten bóklászunk a sötét étteremben. Odajön egy egyenruhás, és elmondja spanyolul és utána angolul is, hogy a reggeli hétkor kezdődik. A korombéli vendég és