A gaz Mocsolay

By Sándor György

Tisztelt választópolgárok! Dr. Mocsolay Barna vagyok, a légynek is ártok. Jó tulajdonságom nincsen, fogyatékosságaimat hosszan sorolhatom. Családomban egy üresfejű, megbízhatatlan, bosszúálló gyermekgondozónak számítok. Felelőtlenségemnél csak cinizmusom a nagyobb. Szerencsére időben jól megszedtem magam, de látva a növekvő gazdasági problémát, reggelenként azért für alle fälle, munkábaindulás előtt, jól bezabálok. Mindenütt mindig jól szeretek járni, fogamhoz verem a garast, szarrágok. Beutaztam a fél világot, de csak a cuccok után kajtattam. Előnytelen külsejű, pitiáner, simulékony, állandóan izzadt tenyerű, levakarhatatlan vagyok. Munkahelyemen egy slampos, okleveles, féregirtónak tartanak. Bírom az italt, a jó vékony könyveket, de leginkább csak magam elé bámulok, minden marhaságon bambán vigyorgok, állandóan az orromban turkálok, lábujjaim közül a koszt galacsinná morzsolgatom. Ha megválasztanak napsugaras, tiszta, korszerű szociális védőhálóba gabalyítok minden rá és beleszorulót. Égető problémaként minden dundi, matrózgalléros, bérlakásból élő gyereknek, a poroló fölött a gangon, külön-szolfézs esetén, rézsút átsuhanó fekete macskát garantálok. Vagy pályinkás kenyeret nekijük, a büdös kölkeinek, hogy ne nyőjenek, mint tudva levőleg a dudva. Szűkebb családomról is egy-két szót. Feleségem, mint a deszka, két nagyon csúnya gyerekünk van, testvéreimmel nem tartom a kapcsolatot, édesanyámat szégyenlem, édesapámat autóstoppolás esetén se veszem fel, az összes pártnak a tagja vagyok, hogy függetlenségemet így megőrizhessem. Megválasztásom esetén a káoszt az elviselhetetlenségig növelem, az ellentéteket a végletekig kiélezem, mindenkit belső elválasztású iriggyé teszek, fütyülök a havi és bokafixekre, a nyugdíjakat (f)elemelem, a munkanélkülieknek kötelezővé teszem a franciát, a diplomácia nyelvét Programom nincsen, nem is tervezek, ha bejutok a Parlamentbe, a büffében keressenek. (Éles előrelátással rájöttem, hogy a választások után is szükség lesz legigazabb, legszentebb fogalmainkra, így ezek meg nem említése kampányomban, részemről próbálkozás, hatalomátmentés helyett ezen értékek átmentésére.)
Sándor György

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Dec 10, 2013
• ISBN: 9789633763704

Book preview

SÁNDOR GYÖRGY

A GAZ MOCSOLAY!

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

Borító: Kovács G. Tamás

978-963-376-370-4

©Fapadoskonyv.hu Kft.

ÖNPARÓDIA 1991. XII. 18.

Magamat kigúnyolom ha kell,

de mástól is csak ezt tűröm el!

Rokonszenves fiatalember jelenik meg a szerkesztőségben, ősz szakállát zavartan morzsolgatja. Két kezében két szürke táska van – szakállán kívül –, a nagyobbikból egy nagyapánk-korabeli esernyő cizellált fogantyúja kandikál ki. (És nem „Kandi-kamera.")

Csak áll esetlenül, körötte rohangálunk, napi penzumunkat le-leróva határidős robotunkkal. Szerényen tudomásul veszi, majd még szerényebben elővesz másik táskájából egy sámlit. Színpadi kellék – magyarázkodik, bár ügyet sem vetünk rá saját fontosságunk biztos tudatában.

A fiatalember csak áll, áll – lassan megöregszik, visszafiatalodik –, majd félszegen leül egy háromnegyed szögre, székre. A következő másodpercben, korát meghazudtolva, hirtelen a székkel együtt hanyatt vágódik. Színpadi jelenet – suttogja bocsánatkérő, mutáló hangon, de nincs időnk, hogy erre reagáljunk, első a munka, az esemény, a szenzáció, holnapra lapot kell összeeszkábálni.

Ez a rendkívül rokonszenves fiatalember persze mindezt érzi – már ezért érdemes volt a szerkesztőségbe bejönnie, hogy itt őt, a megállapodott, komoly, megfontolt családapát és nagyapát fiatalembernek nézik –, ezért sámlijára ülve egy papírost tesz maga elé a székre, és leírja nekünk mindezt idáig.

Újságcikk – indokolja furcsának tűnő, de voltaképpen legeszköztelenebb újabb eseményét, megnyilvánulását ez adott szituációnkban. Ezalatt mi csak tovább lótunk-futunk, a leendő megjelenő saját irományunk gyorsolvasása közben minduntalan belebotlunk, de még elnézést se kérünk emiatt tőle. Pedig, mint téma, már a földön hever. (Csak le kellene hajolni érte.)

A fiatalember pedig pontot téve cikke végére, átnyújtja nekünk, amit mi a gyorsnál is gyorsabb gyorsolvasással épphogy csak átfutunk:

Rokonszenves fiatalember jelenik meg a szerkesztőségben, ősz szakállát zavartan morzsolgatja. Két kezében két szürke táska van – szakállán kívül –, a nagyobbikból egy nagyapánk-korabeli cizellált esernyő fogantyúja kandikál ki. (És nem „kandi-kamera.")

Csak áll esetlenül, körötte rohangálunk, napi penzumunkat le-leróva határidős robotunkkal. (…)

(…) Újságcikk – indokolja (…), pontot téve a végére átnyújtja nekünk, amit mi (…) épphogy csak átfutunk:

Rokonszenves fiatalember jelenik meg a szerkesztőségben, ősz szakállát zavartan morzsolgatja. Két kezében két szürke táska van (…) – szakállán kívül (…) újságcikk (…), amit mi gyorsabbnál gyorsabban (…) átfutunk:

Rokonszenves fiatalember jelenik meg a szerkesztőségben, stb.

Ez a végtelenül szimpatikus, szerény, önismétlésmentes fiatalember búcsúzásképpen még elővesz táskájából egy aznapi újságszámunkba csomagolt rózsaszálat. Lehántja róla napi sajtónkat, s alatta látjuk, amint a rózsaszálat egy bokszkesztyű szorongatja.

Eközben megérkezik a másnapi újság kefelevonata, melybe a fiatalember bokszkesztyűjét a rózsával visszacsomagolja. Saját, imént megírt cikkét – a gyors nyomdai átfutás miatt – máris olvashatja:

Rokonszenves fiatalember jelenik meg a szerkesztőségben… Idáig ér, amikor elmegy.

(Folytatjuk.)

Rokonszenves fiatale…

Feleségemnek, aki nélkül nem ezt

és nem így írtam volna

DURVULÓ JÖVŐ

DURVULÓ JÖVŐ 1991. V. 8.

Ha ez így megy tovább, a GYORSULÓ IDŐ sorozat után megjelentetem a DURVULÓ JÖVŐ című – talán még időben figyelmeztető – sorozatot. Első hamisgyöngyszemem egy szörnyű vízió: hogyan lehetne többpárti világunkon belül megteremteni megint az egypártrendszert.

Erre még a sajtótörvény előtt rendeletet lehetne hozni, az alábbi szempontok szerint.

A jövőben minden párt hivatalból üldözheti más pártok tagjait. (Követhetik őket az utcán, de csak a hivatalukig. Tehát csak hivataltól hivatalig.)

Lehallgathatják egymást, házkutatásokat tarthatnak egymásnál. Minden pártnak lehet a jövőben politikai foglya. Börtönök illetik meg a pártokat.

Minden pártnak külön, saját börtöne lehet. (Maga a párt. Ahonnan már egy párttag sem szabadulhat.) Ha mégis sikerül kiszabadulni – a pártfegyelemből; egy más párt ejtheti foglyául. (Demagógiájával például.)

Külön bírósági épületeik, tárgyalótermeik lehetnek a pártoknak, ahol elítélhetik a más pártúakat.

Egyik párt ügyésze vádat emelhet a másik párt ügyésze ellen is, de ki kell rendelni ehhez egy harmadik pártú pártatlan ügyvédet. Kirakatperekhez is joguk van a joggyakorlóknak, megrendezett koncepciós pert folytathat a jövőben – ha így folytatódik – egyik párttag a másik párttag ellen.

Több évet is lehet majd ülni egyik párt tagjának a másik párt börtönében. A vallatásoknak azonosaknak kell lenniük. (Hogy: te kire szavaztál? És kész, vége.) És csak ugyanazzal a kínzóeszközzel és módszerrel vallathatja egyik párttag a másik párt tagját. A kicsikart vallomásnak azonosnak kell lennie, de minden párttag – vagy szimpatizáns – megvallhatja továbbra is saját pártállását. Ezt végső soron – ha a vádlott alkatilag hősies – egyik párt kínzása sem törheti meg.

Halálra is ítélheti akár egyik párttag a másik párttagot, egyik párt a másikat is.

(De a többi pártok is hivatalosak legyenek egy-egy ilyen kora hajnali kivégzésen.)

Minden pártnak külön hóhérjának kell lennie és külön áldozatának. (Ez utóbbi a másik pártból szerencsésebb. De egy párt akár magát is teljesen megsemmisítheti.) A kora hajnali kivégzést ne csak a NAP-kelte közvetítse, hanem egyenlő arányú percekben – pár(t)percekben – az Eurovízió is átveheti.

(Persze az már a sajtótörvényre tartozik, hogy mennyit mutatnak be a balkáni állapotokból. És hogyan. És hogy azok valóban azok-e.)

S ha már itt tartunk, a sajtótörvény mondja végre ki: objektív operatőri munka szükségeltetik. Egyik párt bitófájának árnyéka nem vetülhet a jövőben a másikéra.

(A zsámolyt viszont egyelőre egymásnak kölcsönözhetik.)

FEHÉREN – FEKETÉN 1991. V. 15.

Az egyet nem értésnél csak egy a borzasztóbb: az egyetértés.

Elképzelek egy ilyen, halálosan unalmas kerekasztal-beszélgetést.

– Kedves nézőink! Ma a fehérről fogunk vitatkozni, élesben, fehéren-feketén. Ön itt a nézők előtt is változatlanul azt állítja, hogy fehér?

– Bocsánat, ezt ön állította. Természetesen én is. De az elsőbbség az öné.

– Tehát ön is fehéret mond akkor?

– Fehéret. És törtfehéret. Ha nem sértem meg: pontosan azt a színárnyalatot, amelyet ön.

– Elnézést, annak ellenére, hogy itt vagyok, mint vitapartner, én is bekapcsolódok. Nem kötözködésképpen, csak hogy a kákán is csomót keressek, de magam részéről, az előbb említett törtfehér mellett lennék.

– Ha már így egy részre szakadtunk, negyedik hozzászólóként, az első három véleménnyel értenék egyet. Azzal a megkötéssel, hogy szó szerint osztom az előbbi véleményeket. Talán ha visszakérdeznék mégis: mi is volt a kérdés?

– Bocsánat, nem tudom fokozható-e egyáltalán ez az érdektelenség, de én még nem szólaltam meg ebben a vitában és így a nézők valamiféle manipulációra gyanakodhatnak, jól ismerve minden kérdésben az egyéni, karakán, különvéleményemet. Engem már a műsorvezető kérdésfeltevése is enyhén szólva irritált a fehérrel kapcsolatban, és a válaszok is átlátszóan azonosak, még a színárnyalatot illetően is. Nos, én – nem ellenkezésből –, hanem mélységes meggyőződésemből mondom ugyanazt, amit eddig önök.

– Elnézést, itt sajnos ellentmondás helyett egyet kell értenem, megint csak. Remélem ezen nem fogunk kibékülni. Nem ezen fogunk. Annak ellenére, hogy én az egyetértőknél jobban értek egyet.

– Kedves nézőink! Következő érdektelen, azonos véleményű műsorunkban a színek után a kövekről fogunk vitatkozni. Leszűkítve, csak egy kőről. És még a mainál is parázsabb vitában fogunk – enyhítésként – egy követ: fújni.

HA EGYSZER A SZERELEM… 1991. V. 26.

Ha egyszer a szerelem végigsöpörne a Parlamenten! Összeérnének bizalmasan a lábak, takarásban, a pad alatti részen. Kéz a kézben, andalogva kísérné egyik frakciós a másikat a korábbi, megszokott, ültetéses-veteményes helyére. Ugyanabból a – szónoklás közben kapott – pohár vízből, egymás után, mit két galamb vagy csóka, cuppogva szürcsölgetnének, rég elfelejtve már az első, tétova-botladozó szűzbeszédeket.

Szerelemittasan, mámorban, szívritmusban nyomogatnák, hangsúlyosan, sokat sejtetően, kéjesen a szavazatjelző gombokat. Titkos jeleket, üzeneteket küldve így az eredményjelző táblán egymásnak. Magánügyek válnának egy csapásra országos ügyekké, országos ügyek kopnának hirtelen jelentéktelenné a magánügyek mellett.

A leghevesebb, legádázabb, legordenárébb bicskanyitogató viták alatt is romantikus, múlt század eleji szerelmesleveleket irkálnának, a padsorok között lágyan szökellő, virágsormintás képviselők. Egymásnak küldött kis papírrepülőkéjük cikázása a parlamenti erőtérben keresztülhúzná a korábban kitervelt, majd módosított, végigsakkozott leghatásosabb pártstratégiákat is. A legélesebben, legnyilvánvalóbban egymásnak ellentmondó akták se nyomnák többé egymást, jó pozíciókba, hanem egymást átölelve, egymásnak simulva, meghitten, csöndben, a világtól elrejtőzve, az akták örök természete szerint elintézetlenül, hímporosodnának.

Ha egyszer a szerelem végigsöpörne a Parlamenten, a képviselők már nem a nyilvánosságnak, egymásnak beszélnének. Egymásnak illegetnék magukat, egymásnak szépítkeznének. Egymás ruháit-kosztümjeit elirigyelve, ugyanott készíttetnék, ugyanannál a szabónál. Ugyanabban a kétsoros öltönyben jelennének meg fellebbezéskor is az Alkotmánybíróságon. A zömében férfi képviselők is, uniszexben. Eltűnnének a karakterisztikus megkülönböztető jegyek, címkézések, rásütött aligtapadó bélyegek. A korábbi, más egyéniségére szabott zakók-kosztümök egymáson felemásosan lötyögnének vagy feszülnének, észrevehetően még a feszült nemzetközi és belső helyzetben is. Az uniformisok megtévesztenék az Alkotmánybírákat, nem tudnák, kinek adjanak igazat, azt a benyomást keltenék az egyenruhák, mintha egymást kísérnék a képviselők a tárgyalásra, lebilincselően. Azt se tudnák már, fiúk é avagy leánykák, és kire mondják végül is ki a boldogító igent.

Mi lenne a világgal, világunkkal, mily jövő várna reánk, ha egyszer a szerelem végigsöpörne a Parlament zegzugos, gigantomániákus, törökfürdőre emlékeztető nagymedencéjében?

Mi lenne, ha a jövőben a Parlamentben nemcsak újabb frakciók, haragok, kezelhetetlennek tűnő ellenérdek szövődmények keletkeznének, nemcsak csel és egyéb szövődményes kibogozhatatlan szövétnekek, hanem, az anti-pátiák után szim-pátiák is alakulnának, gyengéd és ferde vonzalmak. A sok agyonülésezés nemcsak SZDSZ-en belül hozna cserepartnerséget, hanem egy-egy frakcióból, Bé-középből, szemezgetnének a drukkerek az ellendrukkerekkel. Ferdeszemmel-nézés helyett félrekacsintgatnának.

Mi lenne – ha mondjuk – Solt Ottilia beleszeretne Csurkába. És a közös gyerekük Deutsch Tamás lenne.

(Akit a Kisgazdák örökbe fogadnának.)

(De függetlennek nevelnének.)

DURVULÓ MÚLT

KI VISZI ÁT A PARTOT A TÚLSÓ PARTRA? 1989. X. 10. VAGYIS MUK (MAJD UGYIS KIDERÜL). VAGY, TÁN: (MEGINT UGRATÁS KEZDŐDIK?) TALÁLKOZUNK MINDEN 42 ÉVBEN

SZENZÁCIÓ! AZ ÚJ PÁRTNAK AZ MSZMP  LETT A JOGELŐDJE. Nyers Rezső ismét Nyers Rezső lett. Két választás Magyarországon. (Még csak az egyik volt meg!)

Megkísérlek egy-egy sajnálatosan el-nem-hangzott interview-t, hozzászólást utólag rekonstruálni a kongresszusról, (méltányosan kis ká-val), mindenfajta további szemét(sz)tárolás nélkül, és megpróbálok szóra bírni, az utcán, egy-egy hallgatag többséget. Kezdem a negatív elő (és utó) jelűekkel.

AZ ÖNLELEPLEZŐ aki hirtelen „reformer" lett, de jaj, ha a kezébe megint hatalmat adsz, mert:

– Én kérem egy előítélettel terhes világban élek, ahol eleve beskatulyázzák az embereket, és ezért már senki sem hiszi el rólam, hogy én egy kifejezetten rosszindulatú ember vagyok, aki minden idegszálammal, minden eszközt felhasználva, mindig csak rosszat akarok.

Most és majd mindig.

Persze azt előre be kell kalkulálni, hogy esetleg valakinek talán még öröme is lehet, amit már én sem tudok majd megakadályozni.

Én belátom, hogy az emberek ösztön- és indulatlények, van bennük egy egészséges jóindulat, életigenlés, és ezért egyszerűen még ezek után is, képtelenek elhinni – mivel annyit hazudtak nekik –, hogy most tényleg – biztosíthatom –; tehát higgyék el végre, hogy most már maradéktalanul, még az eredeti elképzelést is felülmúlóan, csakugyan, megnyugtatóan: nagyon rossz lesz.

AZ EDDIG IS ÖN, de főleg MÁST SANYARGATÓ

Én kérem, szemben az előttem felszólalóval, már egy ellentmondásosabb, nehezebben kiismerhető jellem(telen) vagyok.

Mert nálam nyugodtan elképzelhető, hogy például egyik oldalon egy gyilkosság áll, a másik oldalon viszont: