Drámák

By Lev Tolsztoj

A SÖTÉTSÉG HATALMAnvagy kis bajból lesz a nagy EZ AZ OKA MINDENNEKnfalusi komédia két felvonásban

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Mar 9, 2016
• ISBN: 9789633767641

Book preview

LEV TOLSZTOJ

DRÁMÁK

Fordította

GELLÉRT HUGÓ

HAIMAN HUGÓ

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

A könyv az alábbi kiadás alapján készült:

Gutenberg Könyvkiadó Vállalat, Budapest

Borító: Papp Norbert

978-963-376-764-1

© Fapadoskonyv.hu Kft.

A SÖTÉTSÉG HATALMA

VAGY

KIS BAJBÓL LESZ A NAGY

DRÁMA ÖT FELVONÁSBAN

OROSZ EREDETIBŐL FORDÍTOTTA

GELLÉRT HUGÓ

ELSŐ FELVONÁS

A cselekmény ősszel játszódik le egy nagy faluban. A szín Pjotr tágas kunyhója. Pjotr egy padon ül, hámot javít. Anyíszja és Akulína fonnak.

Az első felvonás személyei:

Pjotr – gazdag paraszt, 42 éves, másodszor nősült, beteges. Anyíszja – a felesége, 32 éves, cicomás. Akulína – Pjotr leánya első házasságából, 16 éves, nagyot hall, kissé korlátolt. Anjútka – második leánya, 10 éves. Nyikíta – munkásuk, 25 éves, daliás. Ákim – Nyikíta apja, 50 éves, igénytelen külsejű, istenfélő paraszt. Matrjóna – a felesége, 50 éves. Marína – árva lány, 22 éves.

1. JELENET

Pjotr, Anyíszja és Akulína; utóbbiak egymásnak kontrázva énekelnek.

PJOTR: (kinéz az ablakon) Megint elmentek a lovak. Észbe sem kapunk és leütik a csikót. Mikíta, hé, Mikíta! Megsiketült! (Fülel. A nőkhöz.) Hagyjátok már abba – semmit sem hall az ember.

NYIKÍTA: (hangja az udvar felől) Mi kell?

PJOTR: Hajtsd be a lovakat.

NYIKÍTA: (hangja) Behajtom, ne sürgess.

PJOTR: (a fejét csóválva) Hej, ezek a munkások! Volnék csak egészséges, nem tartanék bizony segítséget. Az embernek csak vesződsége van velük… (Feláll és megint leül.) Mikíta… Nem hallja. Menjen hát ki egyikőtök. Akulj, menj, hajtsd be.

AKULÍNA: A lovakat?

PJOTR: Ugyan ki mást?

AKULÍNA: Mindjárt. (Kimegy.)

2. JELENET

Pjotr és Anyíszja.

PJOTR: Megátalkodott naplopó… nincs a gazdaság a szívén. Ímmel-ámmal tesz valamit.

ANYÍSZJA: Te persze gyors vagy, mint a villám – a kemencéről a padra. De másoktól követelni, azt tudsz.

PJOTR: Ha nem volnék a sarkotokban, az egész házat elherdálnátok egy év alatt! Ismerlek benneteket!

ANYÍSZJA: Tízféle dolgot is adsz egyszerre s még szitkozódol. A kemencén fekve könnyű parancsolni.

PJOTR: (sóhajtva) Eh, ha Isten meg nem ver ezzel a betegséggel, egyetlen napig sem tartanám.

AKULÍNA: (hangja a szín mögött) Gyű, gyű, gyű… (Hallani, hogy a csikó nyerít és a lovak befutnak az udvarra. A kapu nyikorog.)

PJOTR: A száját jártatni – ahhoz ért. Igazán, nem tartanám.

ANYÍSZJA: (gúnyolódva utánozza) Nem tartanám… Dolgozz magad, aztán beszélj.

3. JELENET

Ugyanazok és Akulína.

AKULÍNA: (bejön) Alig bírtam behajtani őket. Az almásszürkével mindig baj van.

PJOTR: Hát Nyikíta hol van?

AKULÍNA: Nyikíta? Az utcán áll.

PJOTR: Miért áll kinn?

AKULÍNA: Hogy miért áll? Áll a sarkon és beszélget.

PJOTR: Ennek a válaszából sem lehet kiokosodni. Kivel beszélget hát?

AKULÍNA: (nem hallotta jól) Mi az? (Pjotr bosszúsan legyint Akulína felé; a leány leül a fonásához.)

4. JELENET

Ugyanazok és Anjútka.

ANJÚTKA: (befut, az anyjához) Mikítkához eljött az apja, meg az anyja. Hazaviszik magukkal, dögöljek meg, ha nem igaz.

ANYÍSZJA: Nem hazudsz?

ANJÚTKA: Süllyedjek el, ha hazudok! (Nevet.) Elmegyek mellette, Mikíta utánam szól: Isten áldjon hát, Anna Petróvna, aszongya. Gyere el a lakodalmamra mulatni. Én elmegyek tőletek, aszongya. És nevet hozzá.

ANYÍSZJA: (a férjéhez) Nincs olyan borzasztó szükségük rád Lám, elmegy magától is… „Elkergetem!" – aszongya…

PJOTR: Hát csak menjen; másokat tán nem találok?

ANYÍSZJA: És az előlegbe adott pénz? (Anjútka az ajtóhoz lép, hallgatja, hogy mit beszélnek és kimegy.)

5. JELENET

Anyíszja, Pjotr és Akulína.

PJOTR: (elkomorodik) A pénzt, amivel még tartozik, majd leszolgálja a nyáron.

ANYÍSZJA: Persze, te örömest engeded el, egy szájjal kevesebb. Én meg dolgozzam a télen egyedül, mint egy csődör. A leánynak nincs valami nagy kedve a munkához, te pedig a kemencén fogsz feküdni. Ismerlek.

PJOTR: Ugyan, mit koptatjuk hiába a nyelvünket, amikor még semmi biztosat sem hallottunk.

ANYÍSZJA: Az udvar tele van jószággal. A tehenet nem adtad el, a birkákat át akarod teleltetni, takarmányt és vizet nem gyűjtesz, a munkást pedig elbocsátod. De én nem fogok férfimunkát végezni. Lefekszem, mint te, a kemencére – hadd pusztuljon el minden. Tégy, ahogy tetszik.

PJOTR: (Akulínához) Menj etetni, ideje már!

AKULÍNA: Etetni? Felőlem. (Magára veszi a kaftánját és leakaszt egy kötelet.)

ANYÍSZJA: Nem fogok dolgozni neked – elég volt, nem fogok. Dolgozz magad.

PJOTR: Hallgass már. Meghabarodtál? Mint egy kerge birka.

ANYÍSZJA: Veszett kutya vagy te magad! Sem munkája, sem öröme nincs tőled az embernek. Csak rágni tudsz rajtam.

PJOTR: (kiköp előtte és felöltözik) Piha! Uram, bocsáss! Megyek és megtudom, hogy állunk. (Kimegy.)

ANYÍSZJA: (utána kiált) Rothadt, nagyorrú ördög!

6. JELENET

Anyíszja és Akulína.

AKULÍNA: Mért szidod édesapát?

ANYÍSZJA: Fogd be a szádat, ostoba.

AKULÍNA: (az ajtóhoz megy) Tudom, hogy mért szitkozódsz. Magad vagy ostoba, te állat. Nem félek én tőled.

ANYÍSZJA: Mit locsogsz? (Felugrik és keres valamit, amivel megülhetné.) Vigyázz, megkapod a magadét!

AKULÍNA: (kinyitja az ajtót) Kutya vagy, ördög vagy! Ördög, kutya, kutya, ördög! (Elszalad.)

7. JELENET

Anyíszja egyedül.

ANYÍSZJA: (elgondolkodva)Gyere el a lakodalmamra, aszongya. Vajon mit főztek ki? Megházasítják? Vigyázz, Mikítka: ha a terv a tied, olyant teszek… Nem tudok élni nélküle. Nem engedem el.

8. JELENET

Anyíszja és Nyikíta.

NYIKÍTA: (bejön és körülnéz; amikor látja, hogy Anyíszja egyedül van, gyorsan felé indul; suttogva) Istenem, micsoda szerencsétlenség! Megjött az apám, ki akar venni a szolgálatból, menjek haza, aszongya. Most már megházasítunk, aszongya, és élj otthon.

ANYÍSZJA: Hát csak nősülj meg. Mi közöm hozzá?

NYIKÍTA: No nézd csak! Én töröm a fejem, hogy hogy húzzam ki magam a csávából, ő meg rám parancsol, hogy nősüljek meg! Mi történt? (Kacsint rá.) Talán elfelejtetted?…

ANYÍSZJA: Igen, igen, csak nősülj. Ez lesz a legjobb…

NYIKÍTA: Mit fújsz? Lám, még megsimogatni sem hagyja magát… Mi lelt?

ANYÍSZJA: Mert itt akarsz hagyni… De ha valóban itt akarsz hagyni, akkor te sem kellesz nekem. Ezt jegyezd meg magadnak!

NYIKÍTA: Na, elég ebből, Anyíszja. Talán el akarlak felejteni? Soha ez életben. Nem hagylak itt végkép. Úgy tervezem, hogy ha meg is házasítanak, még akkor is visszajövök hozzád; csak ki ne vegyenek a szolgálatból.

ANYÍSZJA: Mint nős emberre, igazán nincsen rád szükségem.

NYIKÍTA: Dehát mit tegyek, drágám – az atyai akaratnak sem szegülhetek ellen.

ANYÍSZJA: Az apádra tolod, de a gondolat – a tied. Már rég kisütötted a tervet a babáddal. Marinkával. Ő beszélt a füledbe. Nem hiába járt itt múltkorjában.

NYIKÍTA: Marinka?! Nagyon kell nekem!… Elég szalad az ember után…

ANYÍSZJA: Akkor hát minek jött az apád? Te hívtad! Megcsaltál!… (Sír.)

NYIKÍTA: Anyíszja, hiszel Istenben vagy nem? Még álmomban sem jutott ilyesmi az eszembe. Semmit sem tudtam a dologról. Apám terve az egész.

ANYÍSZJA: Ha magad nem akarsz, ki húzhat akkor szamárként maga után?

NYIKÍTA: Azt hiszem, hogy még sem cselekedhetem apám akarata ellenére. Pedig kedvem nincsen a házasodáshoz.

ANYÍSZJA: Szegülj ellene, ez egyszerű.

NYIKÍTA: Tudok valakiről, aki így ellenszegült; meg is gyűlt a baja a községházán… Egykettőre elintézik ott az ember dolgát. Ezt sem akarom. Azt mondják – csiklandós.

ANYÍSZJA: Elég a tréfából. Ide hallgass, Nyikíta: ha nőül veszed Marinkát, nem tudom, hogy mit csinálok! Az életemet dobom el! Bűnbe estem, törvényt szegtem, visszatérés most már nincsen. Ha elmégy, olyant teszek…

NYIKÍTA: Mért mennék el? Ha el akartam volna menni, már régen megtehettem volna. Csak a napokban hívott Iván Szemjónücs kocsisnak… Pedig milyen életem lett volna nála! És még sem mentem. Mert azt hiszem, hogy többre is vihetem. Persze más volna a helyzet, ha nem szeretnél.

ANYÍSZJA: Igen, ez mindig az eszedben legyen. Az öreg maholnap meghal; akkor aztán jóvátesszük minden bűnünket és törvényes gazda leszel a házban.

NYIKÍTA: Ugyan, minek tervezgetni előre? Dolgozom; igyekszem, mintha önmagamért tenném. A gazdám szeret és szeret a felesége is. És hogy az asszonyok is szeretnek, azért igazán nem tehetek – nagyon egyszerű.

ANYÍSZJA: Szeretsz?

NYIKÍTA: (átöleli) De mennyire! Mennyire a szívemhez nőttél…

9. JELENET

Ugyanazok és Matrjóna bejön, és sokáig szórja magára a keresztet a szentkép felé fordulva; Nyikíta és Anyíszja szétrebbennek.

MATRJÓNA: Ha láttam is valamit, nem láttam; ha hallottam is valamit, nem hallottam. Menyecskével enyelegtél… és aztán? A kis borjú is játszadozik, jól tudjuk. Mért ne játszanátok ti is, mikor fiatalok vagytok? A gazda keres az udvaron, fiacskám.

NYIKÍTA: A baltáért jöttem be.

MATRJÓNA: Tudom, tudom, drágám, hogy milyen baltáért. Ez a balta mindig az asszonyok körül hever.

NYIKÍTA: (lehajol és felveszi a baltát) Hogyan, édesanyám, igazán meg akartok házasítani? Azt hiszem, hogy egészen céltalan. Semmi kedvem sincs hozzá.

MATRJÓNA: Persze, persze, szívem, minek is nősülnél? Élj csak nyugodtan tovább; az öreg sütötte ki az egészet. Menj, kedves, majd nélküled is rendbe hozunk mindent.

NYIKÍTA: Különös, tényleg – egyszer nősülj, másszor meg nem kell. Igazán nem tudok kiokosodni. (Kimegy.)

10. JELENET

Anyíszja és Matrjóna.

ANYÍSZJA: Valóban meg akarjátok házasítani, Matrjóna néni?

MATRJÓNA: Mivel házasítanók meg, gyöngyöm? Van talán valamink? Bolondokat fecseg az öregem: megházasítani, megházasítani. Nem éri fel ésszel. Zab elől nem fut el a ló, jó sorban nem kell más jót keresni – ez a szabály itt is. Mintha nem látnám (hunyorít a szemével), hogy hogy álltok.

ANYÍSZJA: Mit titkolóddzam előtted, Matrjóna néni. Úgyis mindent tudsz. Bűnbe estem, beleszerettem a fiadba.

MATRJÓNA: Milyen újságokat beszélsz! Mintha Matrjóna néni nem tudta volna. Eh, lányom, Matrjóna néni minden hájjal meg van kenve. Én mondom neked, gyöngyöm, hogy Matrjóna néni még a föld alá is belát egy arsinnyira. Mindent tudok, gyöngyöm. Tudom, mért van fiatal menyecskéknek altatóporokra szükségük. Hoztam. (Kiköti kendője csomóját és papírba csomagolt porokat vesz elő.) Amit kell látni, azt látom, amit nem kell, annak még hírét sem hallottam. Így van ez. Matrjóna néni is volt fiatal. Az én ostoba öregemmel sem könnyű kijönni. Ismerem mind a hetvenhét kifogást. Látom, gyöngyöm, fonnyadt, aszott ember a te urad. Hogy élhetne sokáig? Ha villákkal szúrod, akkor sem ered el a vére. Meglátod, tavaszra eltemeted. Akkor aztán venned kellene valakit az udvarba. Hát az én fiacskám nem jó paraszt? Nem hitványabb másoknál. Mi értelme volna megfosztanom ettől a szerencsétől? Ellensége vagyok talán a magzatomnak?

ANYÍSZJA: Csak el ne menjen tőlünk.

MATRJÓNA: Nem fog elmenni, kis fecském. Ostobaság az egész. Ismered az öregemet. Nem lehet nagyon büszke az eszére, de ha egyszer valamit a kobakjába vesz – mintha be volna cölöpözve, sehogy sem tudja az ember onnan kiverni.

ANYÍSZJA: Egyáltalán, hogy merült fel ez a terv?

MATRJÓNA: Hát látod, gyöngyöm, tudod te magad is, hogy mennyire szereti a fiú az asszonynépet; nyalka legény, hiába, nem lehet letagadni. Amikor a vasútnál dolgozott, egy árva lány volt náluk a szakácsnő. Nos hát, ez a lány a nyakába varrta magát.

ANYÍSZJA: Marinka?

MATRJÓNA: Ő, hogy a guta ütné meg. Volt-e valami köztük, vagy sem – elég az hozzá, az öregem megtudta; még abban sem vagyok biztos, hogy az emberektől-e, vagy maga a lány ült-e a fülébe…

ANYÍSZJA: Szemérmetlen, gyalázatos nőszemély!

MATRJÓNA: Erre aztán nekibuzdult az én tökfilkóm: megházasítani, aszongya, megházasítani, hogy a bűnt jóvátegye. Vegyük haza a fiút, aszongya, és házasítsuk meg. Minden módon igyekeztem lebeszélni; hasztalan fáradság. Jól van hát, gondolom. Más oldalról fogok hozzá. Rá kell szedni, kincsem, az ilyen ostobákat. Az ember úgy tesz, mintha belenyugodott volna, de közvetlenül a cél előtt fordít egyet a kormányon. Egy asszonynak, tudod, hetvenhétféle fogása van; hogy tudná egy férfi kitalálni a gondolatát? Jól van öreg, mondom, a terv egészen jó, csak meg kell egy kicsit fontolni. Gyerünk, mondom, a fiúnkhoz és kérjük ki Pjotr Ignátücs tanácsát. Mit fog vajon mondani? Így hát eljöttünk.

ANYÍSZJA: Ó-ó, nénikém, s most mi lesz? Mi lesz, ha parancsolja az apa?

MATRJÓNA: Parancsolja? Kösse a parancsát a kutya farka alá. Ne kétkedj, a terv nem fog megvalósulni; mindjárt alaposan átszűröm, átszitálom, átrostálom az öregeddel – semmi sem marad belőle. Hogyan – a fiú boldogan él, boldogság vár rá, én meg egy ringyóval boronáljam össze? A fejem lágyára estem?

ANYÍSZJA: Ide is utána futott a Marinka. Hidd el, nénike, amikor elmondták, hogy meg akarjátok házasítani, mintha kést döftek volna a szívembe. Attól tartok, hogy szereti Marinkát.

MATRJÓNA: Ugyan, gyöngyöm! Olyan ostobának tartod talán, hogy egy ágrólszakadt lotyót szeressen? Mikiska, tudod, okos fiú is. Tudja, hogy kit kell szeretnie. Te csak ne kételkedj, gyöngyöm. Soha ez életben el nem visszük tőletek. És nem fogjuk megházasítani. Fizessétek csak a bérét és maradjon itt békességben.

ANYÍSZJA: Azt hiszem, hogy ha Nyikíta elmenne, nem tudnék tovább élni.

MATRJÓNA: A fiatal vér megkívánja a magáét! Könnyű tán egy tüzes, fiatal menyecskének ilyen roggyant, öregember mellett?

ANYÍSZJA: Hidd el, nénikém: annyira megundorodtam már az én nagyorrú kutyámtól, hogy látni sem bírom.

MATRJÓNA: Biz’ ez már így szokott lenni. Nézz csak ide! (Körülnéz; suttogva): Amikor az ismerős öregnél voltam a porokért, kétféle szert adott. Nézz ide! Ez, aszongya, álompor. Ha egyet beadsz belőle, olyan álomba merül, hogy akár járhatsz is rajta, aszongya. Ez pedig, aszongya, olyan por, hogy ha italba teszik, semmi szaga sincs, pedig nagyon erős a hatása. Hétszerre elég, aszongya; minden alkalommal egy csipetnyi kell. Hétszer adja be, aszongya; és gyorsan megnyílik előtte a szabadság.

ANYÍSZJA: Ó-ó-ó!… Micsoda por ez?

MATRJÓNA: Semmiféle nyoma sem marad, aszongya. Egy rubelt vett érte. Olcsóbban nem adhatja, aszongya. Azért, tudod, mert nem egykönnyű megcsinálni. Kifizettem, gyöngyöm, a magaméból. Arra gondoltam: ha veszi jó; ha nem veszi – Mihájlovnának viszem.

ANYÍSZJA: Ó-ó! De hátha valami baj származik tőlük?

MATRJÓNA: Mi baj származhatnék, gyöngyöm. Ha még erős volna a férjed; de mikor úgyis csak hálni jár belé a lélek?! Úgysem élhet már sokáig. Sok ilyen ember van.

ANYÍSZJA: Ó-ó, én szegény fejem! Félek, nénikém, hogy valami bűn van emögött.

MATRJÓNA: Vissza is vihetem őket.

ANYÍSZJA: S aztán hogyan kell használni a porokat? Mint amazokat, vízben feloldani?

MATRJÓNA: Teában, aszongya, jobb. Semmit sem lehet észrevenni, se szaguk, se ízük. Okos ember az öreg.

ANYÍSZJA: (elveszi a porokat) Ó-ó, én szegény fejem! Vetemednék-e ilyesmire, ha nem volna annyira pokoli az életem?

MATRJÓNA: Csak a rubelt ne feledd: megígértem az öregnek, hogy beviszem. Neki is eléggé meg kell érte dolgoznia.

ANYÍSZJA: Igen, igen. (A ládához megy és elrejti a porokat.)

MATRJÓNA: Csak tartsd titokban, gyöngyöm, hogy az emberek meg ne tudják. De ha, Isten ments, meglátja valaki, mondd, hogy a svábbogarak ellen van… (Átveszi a rubelt.) A svábbogarak ellen is használ… (Hirtelen abbahagyja.)

11. JELENET

Ugyanazok, Pjotr és Ákim.

ÁKIM (bejön; a szentkép felé fordulva keresztet vet magára).

PJOTR: (bejön és leül Hát hogy vagy, Ákim bácsi?

ÁKIM: Valamivel jobban, Ignátücs, valamivel jobban, hm… Csak az a hiba meg ne történt volna. Szerettem volna, hm… a fiúról szerettem volna veled beszélni.

PJOTR: Jó, jó! Ülj le, megbeszéljük a dolgot. (Ákim leül.) Hát hogy állunk? Meg akarod talán házasítani?

MATRJÓNA: A házassággal várni lehet még, Pjotr Ignátücs. Magad is tudod, Ignátücs, hogy milyen nyomorban vagyunk. Hogyan házasítsuk meg, mikor mi is alig tudjuk megtölteni a hasunkat? Ki gondol itt házasságra!…

PJOTR: Ti tudjátok, hogy mint jobb.

MATRJÓNA: A házassággal sohasem kell sietni. Nem málna, nem possad meg.

PJOTR: Szerintem a házasság nem rossz.

ÁKIM: Azért szeretném, hm… mert, hm… munkám akadt a városban, egészen elfogadható munkám…

MATRJÓNA: Szép munka, igazán! Pöcegödröket tisztogatni. Mikor a múltkoriban hazaérkezett, az egész gyomrom felfordult… piha!

ÁKIM: Igaz, igaz, az elején így van vele az ember, a szag, hm, leveri a lábáról; de annak, aki megszokta, hm, semmi; ugyanaz, mint a moslék, szóval, hm, elviselhető… Ami a szagot illeti, hm… a magunkfajta koldus nem lehet finnyás. Meg aztán a ruhát is lehet váltani. Szeretném, szóval, hazavinni Mikitkát. Hadd dolgozzon otthon, én meg, hm, a városba megyek…

PJOTR: Rendben van, ha odahaza akarod a fiút tartani. De mint leszünk az előleggel?

ÁKIM: Ez igaz, igaz, Ignátücs; mondtam is, hm, hogy aki elszegődött – eladta magát; maradjon hát nálad, míg az ideje lejár, csak a házassághoz adj neki szabadságot, ha nélkülözheted.

PJOTR: Erről szó lehet.

MATRJÓNA: Csakhogy mi nem értünk ám egyet az öreggel. Mint Isten előtt, kiöntöm előtted, Pjotr Ignátücs, a szívemet. Te légy aztán bíró kettőnk közt. Fejébe vette az öreg, hogy minden áron megházasítja a fiút. De kérdezd csak meg, kit vegyen el feleségül? Ha legalább rendes menyasszonya volna; ellensége vagyok tán a magzatomnak? De egy lány, akire folt tapad!

ÁKIM: Ez, látod, igazságtalanság. Igazságtalan vagy, hm, a lánnyal szemben. Igazságtalan. Hiszen szeplőt az én fiam ejtette rajta.

PJOTR: Miféle szeplőről beszélsz?

ÁKIM: Hát hogy a fiammal, Nyikítával, hm…

MATRJÓNA: Te csak ne szólj; az én nyelvem könnyebben forog, majd elmondom én! Előtted, mint magad is jól tudod, a fiúnk a vasútnál dolgozott. Ott aztán egy egyszerű lány a nyakába varrta magát. Marinkának hívják – szakácsnő volt az arteljükben. És most ez a lány azt állítja a fiúnkról, hogy ő, Mikíta, megcsalta.

PJOTR: Ez nem szép.

MATRJÓNA: Erkölcstelen nőszemély; úgy fut a férfiak után, mint egy cafat.

ÁKIM: Megint olyasvalamit mondasz, vénasszony, hm, és mindig olyasvalamit állítasz, hm…

MATRJÓNA: Egyebet sem hallasz az én sasomtól, mint hm, hm; de hogy mi ez a hm – ő maga sem tudja. Te, Pjotr Ignátücs, ne engem, hanem az embereket kérdezd meg a lányról; mindenki ugyanazt fogja mondani. Ágrólszakadt szajha.

PJOTR: (Ákimhoz) Hallod-e, Ákim bácsi, ha tényleg ilyen a lány, akkor nincs mért elvennie a fiadnak. Ha a menyed – nem bocskor, amit le lehet a lábról rúgni.

ÁKIM: (heveskedve) Rágalom ez, vénasszony; csak rágalmat szórsz a lányra. Mert a lány, hm, nagyon jó, nagyon jó; sajnálom, hm, a szívemből sajnálom.

MATRJÓNA: Akárcsak a kegyes Maremjána nővér: az egész világért bánkódik, de odahaza éhesen ül. A lányt sajnálja, de a fiát nem sajnálja. Kösd a magad nyakába és menj világgá vele. Elég volt az üres fecsegésből.

ÁKIM: Nem, nem üres.

MATRJÓNA: Ne vágj mindig közbe; hagyj beszélnem.

ÁKIM: (félbeszakítja) Nem, nem üres. Akár a lányról, akár meg magadról van szó, te mindent úgy csűrsz-csavarsz, ahogy neked jobb, ahogy neked kedvesebb; de Isten, hm, a maga akarata szerint irányítja a dolgokat.

MATRJÓNA: Eh, csak a nyelvét koptatja veled az ember.

ÁKIM: A lány szorgalmas, erős, és hm, takaros… A mi szegénységünk mellett, hm, még egy munkáskezet jelentene és a lagzi sem lenne drága. És mindennél többet nyom a latba a folt, amelyet a fiúnk ejtett, hm, a lányon; hisz árva a szegény. És igazságtalanság esik rajta.

MATRJÓNA: Mindig ugyanazt mondja…

ANYÍSZJA: Te, Ákim bácsi, inkább az asszonyokra hallgass. Ők kiismerik magukat!

ÁKIM: Hát az Isten, az Isten? Talán az a lány nem ember? Ő is, hm, ember Isten előtt. Te mit gondolsz?

MATRJÓNA: Lám, hogy a fejébe vette!…

PJOTR: Nézd, Ákim bácsi, ezeknek a lányoknak sem lehet ám mindig hinni. És itt a fiad is. Hiszen éppen róla van szó! El kell küldeni érte és megkérdezni tőle magától, igaz-e? Nem fog hazudni. Hívjátok be a legényt! (Anyíszja feláll.) Mondd meg neki: az apja hívja. (Anyíszja elmegy.)

12. JELENET

Ugyanazok Anyíszja nélkül.

MATRJÓNA: Ezt aztán helyesen mondtad, kedves; fején találtad a szöget: beszéljen maga a fiú. Ma már úgy sem szabad erőszakkal kiházasítani valakit. A fiút is meg kell kérdezni. A világ minden kincséért sem fogja feleségül venni és a nevét meggyalázni. Az én véleményem az,