Az utca legjobb kocsmája

By Ferenc Temesi

Temesi Ferenc novelláskötete felvonultatja a Kossuth-díjas író nyelvi és szövegbeli bravúrjainak színe-javát. Át- meg átjárható kontextusai, nyelvi szöveteinek szálai hol itt, hol ott bukkannak fel, s a megolvasás mélységén múlik, mennyi kapcsolódást fedezünk fel a kötet írásain belül, illetve azon túl, a többi Temesi-műhöz puzzle-szerűen illeszkedve.

A könyv egy teljes emberi életen ível át. A gyerekkortól a kamasz- és egyetemistakoron át az érett felnőtt, majd korosodó férfi élethelyzeteit, gondolati síkjait és mindennapi gondjait-örömeit sodorva fel. De az élethelyzetek pőre leírásán túl mindegyik novellában ott csillog a szellem, a szellemesség, az irodalmi, a nyelvi és kulturális utalások sora, melyek felfedezése bravúros játék az olvasónak (is).

• Language: Magyar
• Publisher: Scolar Kiadó
• Release date: May 21, 2020
• ISBN: 9789635091706

Book preview

Borító

Temesi

Ferenc

Az utca legjobb kocsmája

Válogatott történetek

scolar

© Temesi Ferenc, 2019

© Scolar Kiadó, 2019

Minden jog fenntartva. A mű egyetlen részlete sem használható fel és nem sokszorosítható a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül.

Scolar Kiadó, 2020

1016 Budapest, Naphegy tér 8.

Telefon: [phone]

[e-mail]; www.scolar.hu

Felelős kiadó: Érsek Nándor

Felelős szerkesztő: Illés Andrea

Borítóterv: Papp Rita

Korrektor: Erdélyi Szabolcs

ISBN 978 963 509 170 6

Elektronikus verzió:

eKönyv Magyarország Kft.

www.ekonyv.hu

Készítette Ambrose Montanus

Karácsony kocsonyája

Aki szent karácsony napján húst eszik, azt elviszi a kömpöci ördög. Tartották a szegediek. Ettől ugyan nem kellett tartaniok a Szent József árvaház kis bentlakóinak. Egy olyan tízéves forma, szürkéskék szemű, tűnődő kisfiúnak sem, akit Ferkónak hívtak. Már egy hónapja nem láttak húst. Azt mondták nekik, ha már mardosta őket az éhség az ünnep előtt:

Majd möglátjátok az aranymadarat sétálni a mönyezetön! Mög a ház tetejin vágtázó ezüstcsikókat!

De a karácsony, az a várakozás! Amikor az a karácsonyi csillag kigyúlt, a padokat kihordták a tanteremből a gyerekek. Ott tartották a misét. A Kisjézus már ott volt megszületve a szalmán a jászolban, és a barmok lélegzetükkel bugyolálták be. Be szép volt az a kis betlehem! Itt-ott hiányzott a pásztorokról, királyokról a festék, Mária mosolya elszakadt, de ki törődött most ilyen kicsiségekkel.

Amikor az esthajnali csillag feljött, átmentek az étkezőbe. Gyalulatlan, durván ácsolt, hosszú, de alacsony asztal mellett, kis, X lábú zsámolyok álltak szorosan egymás mellett. József testvér abroszokat is kerített a nagy napra. A vizeskancsókban benne volt a piros alma, de azokat nem vágták föl részekre, mint régen, otthon, hogy együtt maradjanak, és visszataláljanak, ha eltévednek az életben. Ott maradtak azok a vizeskancsóban egészben, nem vehette ki senki.

Mindönki e’ fog tévedni, mondta az a szürkéskék szemű kisfiú ott, az asztal végén, aki még emlékezett az otthon szagára, a testvéreire, az anyjára. Az apját nem ismerte, meghalt az orosz fronton. Kaptak érte egy trafikot, amiből csak tengődni tudtak. Tavaly aztán a tüdőbaj elvitte a mamát is.

József testvér végigment a székek mellett, és mézbe mártott fokhagymát nyeletett minden árvával. Ez volt a legerősebb gyógyszer akkoriban. Aki lenyelte, ránevetett a másikra, aki még nem. De csak sorra jutott minden gyerek. Az asztal alatt, a szakajtóban széna volt és szólalatlan víz, hogy a gyerekeknek tejet adó Mariska tehén és a megfejthetetlen nevű Buridán csacsi, aki a kordéjukat húzta, meg ne betegedjenek. Az ajtó résnyire nyitva volt, hogy a Kisjézus ne találjon zárt szívekre ezen az estén.

Az asztali ima után föltálalták maguknak a levest. Cibereleves volt, annál olcsóbbat keresni lehetett, de találni nem. Hogy mi az a cibereleveles? Savanyított korpalé. Aki nem tudja, mi a korpa, örüljön. Kicsit azért meg volt suhantva, vagyis rántva. Sőt, a gazdasszony, Mariska néni (de furcsa, hogy a tehenet is így hívták) még egy kis csipedettet is tett bele, sőt hajdúgomb is akadt benne. Az olyan nagyobbacska csipetketészta, amit a reszelő hátán cifráznak ki. Most friss kenyeret kaptak hozzá. Annak a fiúcskának, ott az asztal végén, kiesett a kezéből, tán mert annyian ácsingóztak arra a kenyérvégre.

Né vödd föl, Ferkó, az a halottaké, hangzott az intelem az igazgató úr szájából. Ha nincs karácsony a szívetekben, árvák maradtok, ahogy az írás mondja. De Jézus nem hagyja árván az övéit. Nem vagytok árvák, ha fölemelitek a szívetek hozzá.

Halottja, az mindenkinek volt itt. Csönd lett. Ezek között a gyerekek között egy sem akadt, aki a szüleinek ki tudta volna mutatni a gyermeki hálátlanságot, amely az igazgató úr kedvelt szavajárása volt.

Aztán jött a főfogás, amire minden gyerek várt: a mákos tészta. Ó, mákos tészta, gyermekkorok megfényesítője! Tudták is Szegeden, milyen mákony készül a mákból a hitetleneknél! Még csak harangozni se hallottak felőle. A tésztát, amiből készült, száraztésztának is hívták, de minden volt, csak száraz nem. Tojással készült, csak kevés sóval, vízzel, mint a laska, ami igazi böjtös eledel volt. Mariska néni zsírral és cukorral és egy kis tejjel bolondította meg a lisztet. És hullámos élű, tengelyen forgó, a sarkantyúra emlékeztető eszközzel, a metélővel vágta ki a tésztából. Aztán lobogó forró vízbe vetette, majd mázatlan, csak zsengélt, lyukacsos cserépedényen, a csikmákszűrőn átszűrte. Ledarálta a mákot, és megcukrozta, majd összekeverte a tésztával. Mintha tízezer hangya bújt volna bele a nagyfazékba. Most fénylettek a hosszú csíkok a petróleumlámpák alig imbolygó fényében, ahogy a villával beleszúrt az ember. Máshol mákos csíknak is hívják az ilyet, csak nem Szegeden. Na aztán a Gárgyán Imre tésztaüzemében készültekről már ne is beszéljünk! Nem is beszélt itt senki, csak rágott, és nagyokat nyelt.

Ma ráadás is volt: barátfüle, szilvalekvárral töltött, metélővel csíkosra díszített szélű, táskaszerű tészta, egyfajta derelye. Ilyen csöndet szeretett volna mindig hallani az igazgató úr, csak nyelték a gyerekek a finomságot.

Baracklékvárra’ jobb, vélekedett egy valaha jobb sorsú kisgyerek Ferkó mellett. A fiú nem válaszolt.

Az utolsó fogás a bagolytüdő, azaz főtt aszalt alma volt. Dió nélkül. Hogy miért így hívják, senki se tudta, akár a csacsi nevét. Minden gyerek kedvelte ezt a csemegét.

A könyököket lévönni az asztalrú’. Még nyomorú’ttak lösznek a csirkéink. Ez volt az asztali áldás, kicsit sovány volt.

De jó volt teli hassal mondani a hálaadást.

Aztán kopogtak. Jöttek a betlehemesek. A szerepeket kispapok, nagyobb intézeti fiúk játszották. Keménypapírból készült a templom, ezüstpapírral vonták be, és apróra tört üveggel díszítették. A betlehemezők öten voltak. Két angyal, az egyik fején piros, a másikon zöld csákó; fehérbe voltak öltözve, oldalukon fakard. Kardos angyalok voltak. Hárman ingben, gatyában, subában: ők voltak a subások. Szépen eljátszották a szerepeiket, ahogy illik. A jó embertől a rossz emberig. Kántáltak, énekeltek, szavaltak. Amit az öreg juhász mondott a végén, szíven ütötte Ferkót:

Ó, te álmos Rebike,

Mit szunnyadsz a padkán,

Jobb volna, ha farodat

Riszálnád a rokkán.

Az anyád is ott halt meg

A száraz padkácsán.

Karidom, karidom,

Nagyot ütök farodon!

A karácsonyfa. Az a melegzöld fény, a gyertyák! Tele minden csillámmal, szaloncukorral nem; ám illata minden gyerekben sóvárgást ébresztett, egy tán nem is ismert, vagy örökre elszállt boldogság után. Az árvaszék nem fukarkodott a fenyővel, jó sudár volt. Alatta kicsiny borítékokban volt az ajándék.

Té, Ferkó, löhet, hogy csokoládét kapunk?

Minden gyerek, aki hallotta, nyelt egyet erre a gondolatra. De bizony imakönyv volt mindben.

Ferkó még azon az éjjelen eltűnt az intézetből. Keresték mindenhol, de hiába. A Trianonba fúlt országban pont egy lelencgyerek után tört volna a nyavalya mindenkit.

Karácsony kocsonnyája lött, szögény Ferkó, mondta József testvér. Vagyis hogy az ünnep kiszolgáltatottjává, áldozatává. Pedig őt a nagybátyja, aki borral mosakodott, kolbásszal törülközött; a vasúti főtanácsos, aki Rómában vett kalapot, Párizsban mellényt és Londonban esernyőt, és vagy hat különböző bankban tartotta a pénzét – ő lökte a lelencházba. Igaz, ami igaz: ide is csak közbenjárással lehetett már bekerülni. Egy hajdani szerelem miatt bezárult Lőrinc bácsi szíve örökre, rideglegény lett, s nem nyílt meg már karácsonykor se. A nagybácsi kocsonyája, számkivetettje volt hát az ártatlan, aki sokára mindenét örökölni fogja. Hirtelen halálával mégis megfosztja majd az örökség nagyobb részétől, az, aki nem akart az apja helyett apja lenni.

Ám a kisfiúnak nagykarácsonytól kiskarácsonyig – vagyis szilveszterig – nyoma veszett. Nappal az indóházban meghúzódva melegedett, de éjjel kilopózott sokszor a temetőbe, és lefeküdt az édesanyja sírja mellé. Olyan hideg volt a föld, hogy szinte sütött. Vacogott a foga, reszketett, de nem mozdult. Nézte maga fölött a szegediek által Tévelygőjuhásznak hívott csillagképet. A juhász sosem tudja utolérni elbujdosott bárányait. Bár a nyomukban van. A föld szíve meg-megdobbant, ha elment a temető mellett a vonat. A kisfiú ökölbe szorította a kezét, és Szent Józsefhez imádkozott, Jézus nevelőapjához, hogy vigye őt is oda, ahol a szülei vannak.

Huszonöt év múlva ő lesz az apám.

Interjú Söndör bőcsővel

Kedves olvasóink! Itt ülünk Rózsa Sándorral, a betyármozgalom régi, megbecsült harcosával, másként a betyárok csillagával a Szamosújvári Jellemgyaluló Intézet, durva szóval fegyház IDŐTLEN udvarán, és én mostantól őzni fogok, mert Rúzsa Sándor, szegedi lévén, csak ezt a szép, szögedi beszédöt érti…

Söndör bőcsö, hát hogy is vót öz az ögész? Mán úgy értöm, hogy közdődött?

Mi hogy kezdődött, fiacskám?

Hát a bétyárkodás!

Nos, a radai rosseb akart betyár lenni, már elnézést kérek! De hát ilyen volt a Zeitgeist, vous savez, mon ami!… Ugye az ősöregapámat, Rúzsa Dániel főbírót, országgyűlési követet mint boszorkányt megégette a Város, better to say, az ellenségei a Toronyalján, na. Ennyit a magyar felvilágosodásról, fuckin’ shit!

Hun tanúta ezöket a nyelveket?

Mindig is könyves ember voltam. Kufsteinban börtönkönyvtáros lettem. És kegyed miért beszél ilyen gyalázatosan szegediül?

Az igaz, hogy kend találkozott magával a királlyal is?

Igaz hát. Én mentettem meg az életét, amikor Félegyháza közelében az elszabadult ménes majdnem elsodorta hintóstól együtt, you know. Hej, ha az én uram, királyom a lelkembe látott volna, levette volna a fejemről az átkot!

De kend vót az is, aki mögállította a vonatot, ugyanitt. A szömibe mondom, ha mögorrol is érte!

Pardonnez, Monsieur! Ezt csak a konkurencia terjesztette rólam. A két Jóska. A Sobri meg a Savanyú. A fejlődés meg a vonat megállíthatatlan, ezt mindenki tudja, aki lát. A betyár, hogy már az uraságod által használt szóval éljek, nem zsivány, nem haramia, mint a Jóskák, hanem olyan ember, akit nem várnak otthon vetett ággyal. Nem akartam katona lenni, ezért lettem bujdosó szegénylegény. Szent Kozma és Szent Damján is lelkiismereti okokból lettek szolgálatmegtagadók. Ezért is végezték ki őket. Merde.

Hát mi akart kend lönni?

Perzekútor, vagyis zsandár. Pusztai rendőr, you understand?

Na és?

So what? Hát létszámleépítés volt éppen. Én meg találkoztam egy pejcsikóval.

És akkó?

És akkor arra ébredek a Tisza partján, hogy körbevesznek a pusztázók, és azt kérdezik, mi a nevem, hol az utazó levelem. Kettőt mindjárt agyonlőttem, ez az utazó levelem, ez az utazó levelem (énekel).

Éggy bűn mindön, kettő az sömmi.

Honnan tudja az úr? Csak nem a Pester Lloyd munkatársa? Mert azok ilyen szabadelvűek! Szóval, mikor börtönkönyvtáros lettem Kufsteinben, ott olvastam Ralph Waldo Emersonban, hogy ha az ember bűnt követ el, a föld mindjárt átlátszó lesz körüle, mint az üveg, whatta hell. Pedig a bűn és a bűnhődés ugyanabból a magból kel ki. Nekem elhiheti.

De hisz kend sosé vött e’ sémmit a szögényöktűl. Csak a gazdagokat sarcolta!

Hát már bocsánatot kérek, a szegényektől mi a fészkes fenét vehettem volna el mást az életükön kívül?!

De hát a légénda! A Söndör bőcsö légéndája!

Listen, man, mondok én magának valamit! Jesse James, kortársam és szaktársam is csak a valóságban lőtt le gyerekeket, a legendában soha. Vagy beszéljek Wild Bill Hickokról, akit a kártyaszenvedélye vitt a sírba?

E’kártyázta mindönit?

Not at all. Póker közben hátulról lelőtték, you see.

Kendöt persze nem fogja a golyó, mer’ burokba’ születött. De mán mögbocsásson, kend, hogy esött mégis fogságba?

A hitem miatt.

Vallási okokból, netán istentisztölet közbe’?

Egy frászt, már bocs’ a csúnya szóért. Elhittem Ráday Gedeonnak, hogy ő majd csendbiztost csinál belőlem. Magam mentem a szegedi várba.

És nem vót ennek valami politikai hátulütője?

Elnézést egy pillanatra, de a vevőkkel is törődnöm kell!… Meine Damen und Herrn, kommen Sie, sehen Sie, kaufen Sie, bitte! Kleines Ungarisches Geschenk, nur Tausend forint!… Ladies and Gentlemen, Hungarian handicraft at the lowest price in prison!… Á, már a vevők se a régiek. Scheiße. Bezzeg Kufsteinben, bármit faragtam, vitték, mint a cukrot!… Talán, ha kijönnek az emlékirataim, talán… A Gallimard és a Simon and Schuster verekszik érte… De hogy bízzak meg én egy kiadóban, amelyiknek cipész a neve?… De elkalandoztam. Mit kérdezett uraságod a politikáról?

Hát ugyé azt mindönki tuggya, hogy kend a szabadságharc alatt Kossuth, vagyis Damjanich alatt szógá’t a szabadcsapatáva’…

Nos, éppen a Jókai úr, jeles írótársam hozta az amnesztiáról szóló levelet, amikor elhajtottam egyik tábornokunk uradalmából a juhokat. A katonának ennie kell!

És hogy lött kend a népművészet mestöre?

Unatkoztam, ennyi. Mellesleg: a népi iparművészet, és nem a népművészet mestere vagyok. De ezek a labancok a nevemet se tudják leírni rendesen. Rósza – ez az én márkanevem. És egy karikás ostor a logóm.

Szép üdőt élt mög kend, az mán szönt. Mi a hosszú éllet titka?

Wellness, fitness, happiness egyszerre – mert nehogy már a ló ülje meg a betyárt! Én paci fiesta voltam egész életemben. Loptam lovat, lopok is, ha felakasztanak is…(énekel)

De hát a hosszú éllet titka, Söndör bőcsö!

Tudod, fiacskám, a remény hal meg utoljára. Előtte a szeretet, azelőtt meg a hit. This is a number one hit, if you know what I mean… Vigyázz magadra, mert ha meghalsz, életed egy fontos része megy veszendőbe.

Ez végszónak is jő lönne. De mit izen Söndör bőcsö a mi ó’vasóinknak?

Csak semmi pánik. A lóf… Akarom mondani a lókolbásznak is vége van egyszer.

Van valami kévánsága?

Egy kis Flying Dutchman hollandus dohány. Nem keverve fűvel. Tisztán, you got it?

Kukurikú

Nagyapám huszárkáplár volt mind a két világháborúban. A kardja a hálószoba egyik szekrényének tetején volt elrejtve, fölötte egy kép. Vásári giccs. Az ördögök épp elviszik a halálos ágyáról a bűnöst, mert visszautasítja az utolsó kenetet. Becsuktam a szemem, úgy féltem a naturalista ördögöktől, de a kardot levettem, és a hónom alá felkötöttem. Kicsi voltam még. Kardra pedig azért volt szükség, mert új kakas érkezett a tyúkudvarba, a fehér mellé. Egy kendermagos. Harcias volt,