Egy ló története

By Lev Tolsztoj

Csingiz Ajtmatov A versenyló halála című művét mindenki olvasta-látta, de legalább is hallott már róla. A történet a versenylóról szól, amit előbb be-, aztán megtörnek, kiherélnek, vasra vernek, de szabadságvágyát ki nem irthatják. A könyv íróját a világhírig repítette 1966-os megjelenését követően. Tolsztoj világhíre ma is töretlen. Ez a története akár archetípusa is lehetne Ajtmatov történetének. Az "Egy ló története" című elbeszélés 100 évvel korábban íródott, ugyancsak egy herélt lóról szól. Hogy olvasta-e Ajtmatov? Bizonyára. És tetszett-e neki? Nos, ezt ítéljék meg Önök, olvassák el, miként jeleníti meg 150 évvel ezelőtt Tolsztoj egy ló történetét. Az elbeszélést Gellért Hugó fordította magyar nyelvre.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Nov 29, 2016
• ISBN: 9789633648384

Book preview

EGY LÓ TÖRTÉNETE

ELBESZÉLÉS

ÍRTA

TOLSZTOJ LEO

(1861)

FORDÍTOTTA

GELLÉRT HUGÓ

GYULA, 2014

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-364-838-4 EPUB

ISBN 978-963-364-839-1 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2014

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

I.

Egyre magasabbra és magasabbra emelkedett az ég, szélesebbre folyt a hajnalpir, fehérebb lett a harmat halvány ezüstje, élettelenebb a hold sarlója, visszhangzóbb az erdő… Az emberek kezdtek feltápászkodni és az urasági lóudvaron egyre gyakrabban hangzott fel az összetorlódó és veszekedő lovak horkolása, szalmától eltompitott lábdobogása, sőt dühös, visító nyeritése.

- Nóó! ráérsz, megéheztél! - mondta az öreg csikós, gyorsan kinyitva a nyikorgó kaput. - Hová? - kiáltott fel, karsuhintással ráijesztve egy kancára, amely a kapuba furakodott.

A csikós Nyesztyer kozákkabátban volt, fonott szíjj-övvel a derekán, ostora a vállán lógott, kenyere egy törülközőben az övébe volt dugva. Kezében nyerget és zablát tartott.

A lovak távolról sem ijedtek vagy sértődtek meg a csikós gúnyos hangjától, úgy tettek, mintha nem törődnének vele és sietség nélkül húzódtak arrébb a kaputól; csak egy öreg, sötétbarna, nagy sörényű kanca kapta hátra a füleit és farolt hirtelen felé. E mozdulat következtében egy fiatal kanca, amely teljesen közönyösen ácsorgott a háttérben, felvisitott és nekiütközött egy másik lónak.

- Nó!!... - kiáltott fel még hangosabban és fenyegetőbben a csikós és az udvar sarka felé indult.

A ménesben levő lovak közül (körülbelül száz volt) a legkevesebb türelmetlenséget egy tarka herélt tanúsította, amely magányosan állt a sarokban az eresz alatt és szemeit félig lehunyva, a fészer tölgyfafalát nyaldosta. Nem tudni, hogy mi jót talált ebben a tarka herélt, de komoly és elmerült kifejezéssel nyaldosott.

- Nem maradhatsz? - fordult hozzá a csikós ugyanazon a hangon és letette mellé az alomra a nyerget és a kifényesedett lópokrócot.

A tarka herélt abbahagyta a nyalást és sokáig nézett mozdulatlanul Nyesztyerre. Nem kezdett nevetni, nem haragudott meg, nem komorodott el, csak mélyen-mélyen, az egész hasával felsóhajtott és elfordult. A csikós átölelte a nyakát és a szájába dugta a zablát.

- Mit sóhajtozol? - mondta Nyesztyer.

A herélt megcsóválta a farkát, mintha mondaná: „semmi, nem fontos, Nyesztyer. Nyesztyer rátette a takarót és a nyerget, miközben a heréit hátrakapta a füleit, nyilván elégedetlensége jeléül; de csak szidást kapott ezért az „ostobaságért és meghúzták a hevederét.

E művelet alatt a herélt felfújta magát, de a csikós a szájába dugta az ujját és a hasába bökött a térdével, úgyhogy ki kellett lehelnie a magába szivott levegőt. Ennek ellenére, amikor a csikós a fogai közé kapta a hevederszijat, a heréit újból hátrakapta a füleit, sőt meg is fordult. Jóllehet tudta, hogy ez nem segít, mégis szükségesnek tartotta kifejezésre juttatni, hogy a művelet kellemetlen neki, és hogy ezt sohasem fogja eltitkolni. Mikor felnyergelték, oldalt állította feldagadt jobb lábát és rágni kezdte a zablát, ugyancsak bizonyos különös megfontolásokból kifolyólag, mert már régen tudnia kellett, hogy a zablának nincsen semmi ize.

Nyesztyer a magasba huzott kengyelbe lépve felpattant a heréltre, kitekerte ostorát, térdei alól kihúzta a kozákkabátot, különleges kocsis-, vadász- vagy csikós-módra elhelyezkedett a nyeregben és megrántotta a kantárszárat. A herélt annak a kifejezésére, hogy kész