Visszafelé mesélve: Elbeszélések

By Tasev Norbert

Lilla, a shy, shy teenage girl, dyes her hair purple and falls for the best-looking boy in school, who cheats on her. The dialogue between two ambulance officers reveals their dissatisfaction with health care and their own jobs. A couple of Arab descent ask their neighbour for help in boosting the self-confidence and equal opportunities of their children. A rebellious, feisty girl has a fatal falling out with her father, who dies unexpectedly, while the teenage girl faces the difficulties of starting a new life. A bricklayer entrepreneur decides to try to find a job in Angola, and he and his best friend struggle to survive the struggles of everyday life. A sporty mother of two, she feels unable to find herself while having everything. A teacher reconnects with her childhood nemesis, whose children she teaches. A man's feet fall out from under him and he contemplates a suicide attempt, but by a stroke of luck he falls in love and changes his life. She digs into a man's memories and wants to change her present. A man and a woman break up, and the man visits his old classmate in England for support. A bride unexpectedly changes her mind on her wedding day and decides to follow her heart! A young woman calls her best friend because she can't find her place in the world. The reader is almost woken up by the story of diverse characters and life situations.

• Language: Magyar
• Publisher: Norbert Tasev
• Release date: Dec 26, 2022
• ISBN: 9781005718237

Book preview

Tasev Norbert

Visszafelé mesélve

Elbeszélések

Copyright © 2022 by Tasev Norbert

All rights reserved. No part of this publication may be reproduced, stored or transmitted in any form or by any means, electronic, mechanical, photocopying, recording, scanning, or otherwise without written permission from the publisher. It is illegal to copy this book, post it to a website, or distribute it by any other means without permission.

This novel is entirely a work of fiction. The names, characters and incidents portrayed in it are the work of the author's imagination. Any resemblance to actual persons, living or dead, events or localities is entirely coincidental.

Tasev Norbert asserts the moral right to be identified as the author of this work.

First edition

ISBN: 9781005718237

This book was professionally typeset on Reedsy

Find out more at reedsy.com

Contents

MEGTALÁLT ESÉLY

VÁLTOZATOS KÖZÉPKORÚSÁG

CSAJÓZÓS JÓTANÁCSOK

BELSŐ KÉNYSZER

BŰNÖS VAGY ÁLDOZAT?

MÁSODIK GYEREKKOR

HÁZIBULI-CSAPDA

NEHÉZ IDŐK

BARÁTI SEGÍTSÉG

A BIZALOM

MÉLYVÍZ

ROMANTIKA, FORDULAT, NAGYHARANG

BARÁTI ÉVFORDULÓ

KÉT SZÍVVEL

ÖRÖK NAPFÉNYES NARANCSFÁK

KAMASZOK, BALHÉ, ZENE

SÜNDISZNÓ-KALAND

ÚJRAKEZDÉS

VÁLASZTÁS KÉRDÉSE

A BIZALOM ÁRA

MEGBOCSÁTHATÓ ÉLETEK

ELLENTÉT-SZIMPÁTIA

KIMARADT HUSZONKÉT ÉV

BUKFENC-BUKTATÓK

BŰNÖS VAGY ÁLDOZAT?

ELHIBÁZOTT CIVÓDÁS

PILLANGÓK TÁNCA

SZERETET, BIZALOM, ÉS KÖSZÖNET

KAPCSOLAT, ROMANTIKA, TABUTÉMÁK

FURCSA ÁLLAPOTOK

TÜKÖR-VÁLÁS

JÁTÉKOSOK

NYITOTT SZEMEKKEL

KAMASZOS KEZDETEK

ONLINE-FOGSÁGBAN

GYEREKKOR-PRÓBA

MÁSODIK ESÉLY

ÉLET-PRÓBÁK

ISMERETLEN LEHETŐSÉG

TÉTOVA SZERELEM

FURCSASÁGOK CSAPDÁJÁBAN

VÁLTOZATOS NYÁRI HANGULATOK

FORDULAT? VÁRATLANSÁG, SZERELEM

KAMASZ GONDOK

KISZÁMÍTHATATLAN VÁRATLANSÁG

VISSZAFELÉ MESÉLVE

VÁRATLAN SZERENCSE

EMBERI HOZZÁÁLLÁS

BELÉPÉS A VÁLTOZÓ KORBA

ADD ÖNMAGAD!

EMBEREK VOLNÁNK!

A SZERZŐRŐL

MEGTALÁLT ESÉLY

Benedek István példás előmenetelű rabnak számított. Egyetlen rossz szó, vagy függelemsértő magatartás, vagy rendbontás nem szólt ellene. Még a saját celláját is példás rendben, és patyolattisztaságban tartotta. Rabtársai között különleges tiszteletnek örvendett, mivel nem ivott és nem dohányzott a fizetését - amit az asztalosműhelyben félrerakott -, előszeretettel osztotta meg társai között, főként akkor, ha fizikális védelemre szorult a visszaesőkkel, a nehézfiúkkal szemben, akik mindig az új emberekre, vagy a már meglévőekre pecáztak, és rendszerint addig folytatták ördögi heccelődésüket, amíg egy-két ember szükségképp ki nem dőlt.

Éppen a Nyomorultak című regényt olvasgatta, és közben folyamatosan kislányára Sophie-ra gondolt. Lássuk csak! Mennyi idős is lehet most? - töprengett. Amikor lecsukták éppen akkor született, ami azt jelenti, hogy most olyan hat-hét éves lehet! Istenem, hol repül az idő! Már biztosan meg sem ismer! Bár az is lehet, hogy azért fényképeket csak mutattak rólam!" - minél mélyebbre próbált leásni múltjának összetett emlékei között érezte, hogy egyre jobban összefacsarodik a szíve.

Annak idején volt egy közeli baráti ismerőse aki valamilyen gyanús pénzmosási ügyletbe keveredett és hogy le ne bukjon külföldre szökött. S miután ő volt a kezes, aki felelősséget vállalt, és és a tetemes pénzösszegnek lába kélt logikusan hangzott, hogy a törvénynek bűnbakokra van szüksége, még akkor is, ha Benedek István legfeljebb csak rosszkor volt a lehető legrosszabb helyen.

- Huszonnégyes nyit! Fogoly lépjen ki! - nyikorgó kulcscsörgés hallatszott az egyik smasszer lóbálta egykedvűen kulcsait.

Benedek István betűrte rabruháját, és megigazította magát, hogy azért elfogadható emberibb külseje legyen, majd kilépett.

- Jó reggelt Benedek! Ma jött el szabadulásának napja! Ugye nem lesz gondom magával?! - kérdezte szúrós, gyanakvó szemekkel a barátságos fegyőr.

- Nem Uram! Megtanultam a leckét! - felelte, mintha iskolában lenne. Eddig sem volt rá panasz.

- Akkor nem adom magára sem a karperecet, sem a lábbilincset! De nekem aztán viselkedjen! Megértette?! - jelentőségteljesen meglengette kemény, koromfekete botját, amivel hatalmas ütéseket volt képes mérni egy-egy elítélt testére.

- Igenis!

- No, álljon félre az útból! - a smasszer alapos gondosággal végigmérte a cellát, és miután mindent makulátlannak ítélt gondosan be is zárta majd felkiáltott a biztonsági kamrába, mely az ő arcát is minden másodpercben rögzítette: Huszonnégyes zár! - Berregő hang, majd kattanás.

Benedek István elindult a smasszer szorosan mellette haladt az előírásoknak megfelelően. Sűrű, labirintussszerű, áthatolhatatlannak tűnő, sötét, rácsos folyosókon át vezetett az útjuk egészen az őrszobáig, ahol egy ügyeletes börtönőr intézte az aznapi hivatalos személyi aktákat a számítógépen.

- Jelentem Benedek István huszonnégyes rabot előállítottam! - vágta magát vigyázzba a smasszer, és szalutált.

- Köszönöm! - a börtönőr begépelte a nevet a számítógépen tárolt nyilvántartásba, és rögtön megkapta a várt eredményt. - Tehát, ha jól látom tizenöt évet sóztak magára, amiből eddig hét évet leült jó magaviselettel, és most szabadul! - nézet vele farkasszemet, mint aki senkiben sem bízik.

- Igen… - felelte halkan, rekedtesen.

- Itt írja alá a kiadatási iratokat! - a digitális nyomtató hangtalanul duruzsolni kezdett és már jött is ki belőle a hivatalos formanyomtatvány, melyet Benedeknek alá kellett írnia. Miután megtörtént az aláírás az őr egy pecséttel párszor lepecsételte, és ő is szignózta a dokumentumot, majd tovább küldte a férfit egy másik szobába, ahol átvehette eddig megőrzésre átvett értéktárgyait: egy Casio-karórát, néhány reklámtollalt, egy elkopott jegyzetfüzetet és némi aprót.

- Sok szerencsét kívánok Benedek! - köszönt el tőle az őr.

- Köszönöm szépen! - felelte megint csak feszélyezve.

A következő hivatali helységben kiadták holmiját és aláírattak vele egy sor hivatalos papírt, mint puszta formalitást, melyhez ragaszkodni muszáj, és végre amikor Benedek István először léphetett ki a börtön kapuját azonnal megérezhette a honvágyszerű sajgást, melyet minden ember akkor érez a leginkább, ha megfosztják szabadsága öntudatától. Kellemes áprilisi napsütötte délelőttnek ígérkezett az idő.

A börtön kapujában egy hét éves lenszőke hajú, őzikeszeme kislányka várta, akit szép ünneplő ruhácskája öltöztettek, és hogy ne legyen teljesen egyedül egy Barbie-babát szorongatott.

- Szervusz Lilike! - köszönt kedvesen. - Emlékszel rám? - kicsit közelebb ment, de nem mert túlságosan közel merészkedni, nehogy véletlenségből megrémissze a kislányt, akin látszott, hogy kicsit meg van rettenve, hogy az apjával egy ennyire szigorú, és komor épület előtt kell először találkoznia.

- Csókolom! Lili vagyok! - köszönt, ahogy tanították neki. Félt, és rémült volt egyszerre, hisz eddig legfeljebb csupán fényképekről ismerhette az apjának hívott idegen férfit, de ugyanakkor kíváncsi is, hogy mégis milyen ember lehet.

Benedek óvatosan közelebb lépett hozzá: - Hogy neked milyen szép babád van! - csodálkozott, mert jobb nyitómondat egyelőre nem jutott eszébe, és most minden erejével azon volt, hogy elnyerhesse kislánya vágyott bizalmát. - Mondd csak szereted a csokit, vagy a gumicukrot?

Lilike bólintott párat, de még mindig félt beszélni.

Benedek kinyújtotta felé nagy, göcsörtös, érdes kezét és megvárta míg a kislány is kinyújtja aprócska, szinte töpörtyű kezecskéit, és megérinti a vaskos acélmarkolatú kezet.

- Nézd Csak! Kérlek add egy lehetőséget… - kérte az idegen férfi.

Lili óvatosan megfogta a nagy kezet és hagyta hogy elsétáljanak a komor börtön épületétől. Csak jó sokára mikor már rég maguk mögött hagyták a megtörtént dolgok árnyait merte egérke-hangon megkérdezni:

- A bácsi talán rossz dolgot csinált?

- Igen édesem! Tudod apu megbízott néhány rossz bácsiban, akikben nem kellett volna, de aput megbüntették és most szabad! Tudod rá fogsz jönni, ahogy egyre nagyobb, és okosabb leszel, hogy az élet nem fekete, vagy fehér sokkal inkább döntések, és összefüggések sorozata, melyet sokszor igen-igen nehéz és kacifántos dolog átlátni. - igyekezett úgy megmagyarázni a bonyolult, és körülményes dolgokat, hogy egy kisgyerek is megérthesse. Anyu hova ment?

- Nem tudom! Azt mondta várjam meg a bácsit itt… - felelte bizonytalanul.

Benedeken meglátszott, hogy erősen elgondolkozik, próbálja megemészteni a hallottakat.

- Bácsi? Mi lesz most? - nézett rá kíváncsi, kutató, bájos barna szemecskéivel, melyek igazgyöngyökként ragyogtak.

- Mit szólnál, ha ennék egy jó ebédet, vagy egy fagyit? Éhes vagy?

Lili hevesen bólogatott.

- Akkor most eszünk valami finomat! Gyere! - azzal óvatosan megfogta a kis kezeket, és beültek egy kis büfészerű helységbe, ahol remek rántotthúst és rosejbnit lehetett kapni.

- Mondd csak hercegnő? Szeretet a rántott húst és a sültkrumplit?

A kislány picit ledermedt. Néha a legegyszerűbb kérdések okozzák a legnagyobb fejtörést. Inkább bólintott tétován, mert még mindig roppant ingatag talajon mozgott a kettejük között függeszkedő bizalom kérdése.

- Meglásd ízleni fog!

A boltos sörhasat növesztett, gazdaember lehetett valamikor, akinek kackiás harcsabajsza, és pirospozsgás, mosolygós arca volt. Derűs, boldog kifejezéssel üdvözölte apa és lányát.

- Üdvözlöm tisztelt uram és ifjú hölgy! Mit parancsolnak?

- Jó napot kívánok! - köszönt előbb Benedek, majd Lilike is megszólalt: - Csókolom…

- Szervusz kis Hercegnő! Mit parancsolnak? - kérdezte széles vigyorral.

- Szeretnénk kérni két adag sültkrumplit és rántott szeletet!

- Máris készül! Addig nyugodtan foglaljanak helyet! - azzal a harcsabajszos ember már neki is állt, hogy frissen elkészítse a megrendelt fogásokat.

- Mondja kérem! Fagylaltjuk van-e?

- Természetesen kedves uram! Méghozzá eredeti kézműves fagylalt, aminek párja nincsen! - felelte büszkén a férfi.

- Köszönöm! Hát ez remek! - odatelepedtek az egyik fáktól árnyékos részre, ahol tölgyfaasztalok voltak.

Benedek kihúzta Lilike előtt a széket, amin a kislány nagyon megilletődött és hosszú percekig csak bámulta újdonsült apját.

- Gyere kis hercegnő! Foglalj helyet! - invitálta kedvesen, és megvárta míg a gyerek tétován leül, hogy betolhassa a széket alatta.

- Muszáj ügyelni néhány társadalmi formaságra! Ha egy férfi kihúzza egy hölgy előtt a széket az az udvarias jellem legelső jele! Idővel belejössz! - próbálta tanítgatni. A kislány szorongása kezdett feloldódni, de még nem mert mosolyogni.

Alig tíz perc után kihozta a harcsabajszos férfi a kért ételt és jóétvágyat kívánt.

- Tessék parancsolni! - tette le eléjük a két jócskán megpakolt bőséges lakomát! - Fogyasszák egészséggel! Ráérnek fizetni, ha készen vannak! - azzal visszatért a pult mögé.

- Köszönjük szépen! Ez aztán a bőséges lakoma, igaz-e?! - Benedek elcsodálkozott ezen az emberes adagon. Szinte kopogott a szeme az éhségtől. Már legalább tíz éve, hogy nem ehetett kedvére való eledelt, most legalább úgy gondolhatta bepótolja. - Segítsek felvágni a húst édesem?

Lilike öntudatosan, és hamar feltalálta magát, mert olyan szépen, egyenletesen vágta fel a húst markoló kis kezeivel, hogy az embernek öröm volt nézni.

- Hogy te milyen ügyes vagy Lilike! Gratulálok!

- Még a nagymama mutatta! - felelte, majd az első tökéletes falatot máris kicsi szájába vette és igyekezett alaposan megrágni.

- Hogy ízlik édesem? Szerintem mennyei eledel!

A kislány bólogatott, hiszen éhes is volt. Látszólag azonban a fagyi nagyon is érdekelte, amit az üvegezett hűtőpultban tároltak. Alig várta, hogy igazán megkóstolhassa. De mindent szépen a maga rendjén.

Nyugodtan, békésen fogyasztották el az ételüket. Benedek rögtön észrevette, hogy a kislánynak felcsillant a tekintete. Egyébként ő is élt-halt egy kis édes nyalánkságért úgyhogy visszavitték szépen a tányérjaikat a harcsabajszos tulajnak, és kértek fejenként háromgombóc jóminőségű fagyit.

- Neked melyik a kedvenced? - kérdezte kíváncsian lányát. - Én imádom a csokit, sztracsatellát.

Lilike is valóságos rajongója volt a valódi ízes csoki fagyiknak és jégkrémeknek. Inkább mindig bólintott, és keveset beszélt, ha szeretett volna valamit.

A harcsabajszos férfi gusztusos fagylaltkelyhekbe rakta a mennyei fagyos finomságokat: látszott egyáltalán nem az a célja, hogy vásárlóin spóroljon, mert úgy megpakolta a két kelyhet, hogy az bőségesen többnek látszott, mint három gombóc. Benedek kárpótolni szerette volna kislányát, és alig várta volna, hogy bármilyen őszinte érzelem tükröződjék angyali kis arcocskáján. Kiültek a szabadba egy-egy műanyag kanál kíséretében és kedvükre megeszegették a fagyijukat. Lilike olyannyira imádta a csokit, hogy előbb szájacskája, majd pisze orrocskája is fagyis lett, és mikor észrevette mi történt zavarában nem győzött bocsánatot kérni. De megérte a megbocsátható gyerekesség, hiszen teljes szívével ragyogott kis arca az újra megtalált boldogságtól.

VÁLTOZATOS KÖZÉPKORÚSÁG

Azt szokták mondani, hogy jobbal elvárható - ha adott esetben -, valaki szinte vészesen közelít a köépkorúság határához, hogy mire a negyedik X-be belép ült repülőn, van jogosítványa, volt barátnője, van családja, legalább két imádnivaló gyereke, fogyasztott alkoholt - persze csak mértékkel -, és sikeresen elszívott egy cigarettát, vagy szivart, persze megint csak attól függően, hogy éppen mit engedhetett meg magának.

Megesik az életben, hogy valaki már tizenhat éves kora körül lelécel otthonról, és szándékosan elhagyja a szülői házat, mondván; az ő saját privát életébe más már ne tegye be a lábát. Míg mások azért maradnak előszeretettel őseik nyakán, hiszen így a szinte minden esetben kényes, és problémás lakhatás, lakbér, albérlet kérdése egy csapásra rendezettnek tűnik. S míg sokan alig várják, hogy önálló talpra állhassanak, függetlenítve magukat mindennemű elvárásoktól, addig hősünk Csadó Dániel annak is örülhetett, ha nem kellett olyasmikért kifizetnie egy rakás pénzt, ami alanyi jogon járt neki. Tető volt a feje felett, és mindig meleg étel, és néhány dédelgető, anyai szó várta, ha haza keveredett a - rendszerint -, sikertelen állásinterjúk egész sorozatából.

De ma - legalább is a jelek szerint -, különleges nap lesz, mert Dániel végre együtt aludhat egy igazi hölggyel, mégha sokszor szőrszálhasogató, és barátságtalan apja határozottan ellenezte párkapcsolatukat.

- Édes fiam! Nem akarlak megsérteni, de jól meggondoltad te ezt… a minden is nevezzem kapcsolatot azzal a nővel? - nézett többször is fenyegetőn farkasszemet vele.

- Igen! - hagyta helyben apja cinikus beszólását.

- De drágám! A fiad már felnőtt ember! Miért nem hagyod, hogy menjen a maga dolga után? - vonta kérdőre mindig csinos, filigrán felesége.

- Majd ha a saját lábára áll, és végre megszabadulunk tőle akkor majd azt csinálhat, amit csak akar! De addig én vagyok a főnök! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

- Már pedig, ha az én fiam be szeretne mutatni egy hölgyet, akkor én szeretettel fogom fogadni! - most a feleségén volt a sor, hogy ellentmondjon talpraesetten az úrának.

- Ahá! Szóval így állunk! Nos, jobb ha most derült ki! - vonta le a konzekvenciát a morgós férj, majd visszasüppedt kényelmes foteljába az azapi szokásos sportrovat közé.

- Ne is figyelj apádra kincsem! Szeret ő téged, csak nehezen mutatja ki az érzelmeit! - vigasztalta felnőtt fiát az anya.

- Tudom, csak… rosszul esik… - Dániel fogta magát és bement a belvárosba. Kis cetlire írta fel, hogy miként juthat el a hölgyhöz. Előbb nyolcas busszal ment, majd leszállva az Erzsébet-hídnál inkább úgy döntött kiszellőzteti a veszekedős családi reggelek emlékeit. Jót fog tenni egy kis séta. És legalább sportosabbnak, fittebbnek fog tűnni. Persze magas vérnyomással, és enyhe fulladással túlsúlya következményeként.

Hamar megtalálta a Váci utcát! Ezt a patinás, fővárosi, hemzsegő turistacélpontot - nagy általánosságban -, szinte majdnem minden évben felújítják. Hol új, tekervényesebb, cirádásabb díszburkolatot fektetnek le, hol pedig a már meglévő, rossz minőségű utcaköveket törik fel kellemetlen légkalapáccsal, mert megint kispórolták belőle a megfelelő alapanyagokat és ezért felhólyagosodott a dög melegben az asztfalt.

Valami arra sarkallta, hogy ugróiskolát játszon a díszburkolat kövein. Néztek is egyesek, hogy talán a diliházból szabadulhatott. És ráadásul szép szál negyvenes ember.

A középkorúság tipikus mintapéldánya.

Kis idő múltán, mikor saját tréfájának csapdájába esett úgy döntött normálisan fog, határozott lépésekben közlekedni, mint akit mélyről jövő, szent szándék hajt, és fűt. Még így is folyamatosan figyelmeztetnie kellett magát, hogy rendesen húzza ki magát, mert hajlamos volt úgy járni, akár egy austro pitecus, vagy ősember. Szokásává lett, hogy elbújék egy kirakat kitett díszletei mögött, vagy egy-egy vendéglátó helység, vagy puccos étterem asztalai között közlekedett kitett székeket, asztalokat kerülgetve, mintha valós akadályok lennének, mert így kicsit úgy érezhette magát akár egy szuperképességekkel megáldott hős, vagy mutáns, aki valami igazán lényeges, fontosat visz vége.

A Váci utcában most sem volt panasz a nyüzsgésre és be kell vallanuk, hogy Dánielt ez roppant zavarta. Talán elszokott az utóbbi öt-tíz év alatt az emberek folyamatosan rohanó, ingázó tömegeitől. Néha ténylegesen úgy festettek, mintha egyetlen duzzadó tömegmassza lenne az egész, akiket belekényszerítettek tipikus életösztön-szituációkba. Vagy színjátékot, macska-egér játszmákat kellene játszaniuk egész álló nap. ,,Te ne foglalkozz senki mással, csak saját magaddal!" - igyekezett hevenéyszetten biztatni önmagát anya intelmeivel.

Hamar elérkezett az utca sarkára, ahonnét már kezdődött is - a még könyvnapokon is -, meglehetősen szűkös és téglalapalakú Vörösmarty-tér. ,,Hogy bírhatják ezt az itt lakók?" - mélázott amint felnézett egy-egy neobarokkos, ósdi bérház homlokzatára, melynek finom mészkövein mintha megálljt parancsolt volna a marcona idő.

Egy csupa üveg irodaépület elé érkezett. Modern art-dekó sítlusban tálalva. Mintha az üzletieskedő, nagyvilági eleganciát akarták volna kicsit testközelbe hozni az átlagos mindennapi emberek ízlésével. Mindenesetre már önmagában a roppant méretes, impozáns épület hirdette, hogy itt bizony főnökök, igazgatók irányítanak a fenső hatalmi piramisban álló embereket. Tehát az egyszerű kollegalitási viszonyt akár semmisnek is lehetne tekinteni.

Dániel óvatosan besétált a nagy, tágas recepcióra, ahol két tipikusan marcona, gorillaagyú iztonsági őr posztolt, és próbáltak úgy viselkedni, mintha máris nem unatkoznának halálosan.

Köszönt, majd megmondta az egy fokkal barátságosabb őrnek, hogy kihez is jött. S míg az őr teve-lustasággal CB-rádión keresztül felszólt az illető hölgy irodájába, hogy egy furcsa úr keresi, addig Dániel megpróbált természetesen, átlagosan viselkedni, és bizalmas mosolyt erőltetett maga elé, amivel kiválthatja a szimpatikusságot. Már aki erre vevő.

Alig tíz perc múltán sietős, könnyed szinte szárnyaló lépésekkel sugárzón jött felé barátnője. Nem foglalkozott azzal, hogy a két gorilla-őr vajon mit gondolhat magában máris barátjához simult és megcsókolta.

- Annyira örülök, hogy eltudtál jönni! Bearanyozod a napjaimat! - válaszolta búgó hangon, majd kézen fogta a jócskán megilletődött, és félszeg Dánielt és elvezette az irodájába, amihez lifttel mentek fel.

Mikor felértek legalább tíz emeletnyi magasságban Dániel nem győzött meghökkenten ámuldozni.

- Azt a mindenit! Nagyon elegáns, és tágas helység! - lelkendezett.

- Hát… igazán köszönöm! Sajnos a napjaim legnagyobb részét kénytelen vagyok itt tölteni, ahelyett hogy megpróbálnám élni is az életemet! - szomorkás őszintesége azonnal szöget ütött barátja fülébe.

- Ezt őszintén sajnálom…

- Jaj, te kis butus! Tudod nem így szerettem volna megfogalmazni! A rugalmasabb munkaidőt értettem ez alatt. - jegyezte meg mentegetőzve. Halvány, szikrázó mosolya szinte újra szerelemmel töltötte fel álomszép arcát. - Akkor mehetünk ebédelni?

- Természetesen!

A hölgy összekészítette retiküljét, és szükséges holmiját majd kisebb gazellaszökkenéssel ki is lépett az ajtón, amit Dániel kilépése után gondosan bezárt. Fontos a biztonság.

- Szeretnél inkább te vezetni édesem? - kérdezte, amikor a lift piros gombját benyomva lementek egészen a személyzeti parkolóig.

- Ö… azt hiszem inkább átengedem neked! Ha nem gond?!

- Vicces úriember vagy! Mondták már neked?

- Igen! Amikor még gimibe jártam számtalanszor.

A hölgy kedvesen karjaiba karolt, és együtt sétáltak a középkategóriás autóktól egészen a modernebb, drágább minden kategóriát kielégítő nagyobb autócsodákig. A hölgy kivette a táskájából a sluszkulcsot és benyomta rajta a riasztó gombját, mely éles sipoló hangot adott.

- Meg is van, amit kerestünk! Na? Hogy tetszik? - mutatott egy Lexusra.

- Hát… egyszerűen remek…

- Na? Édesem! Légyszi mondd meg… - úgy csinált mint egy kislány, aki könyörgő hangra vált, ha feltétlen megszeretne kapni valamit.

- Fantasztikus, áramvonalas járgány! Remélem nagy fogyaszt sokat!

- Hát azt meg kell hagyni, hogy a praktikusságra és az őszinteségre helyezed a hangsúlyt! Imádlak! - könnyed, futó csók következett, majd Dániel előzékenyen kinyitotta barátnője előtt a kocsiajtót, és utána ő is beszállt az anyósülésre.

A hölgy kissé temperamentusabban vezetett, mert azt állította, hogy fel kell venni a közlekeés ritmusát és nem szabad tötyögni, mert azt az egyet ki nem állhatta. Hamar elérték a Bach-csomópontot, ahonnét márcsak egy nagyobb ugrás volt Dániel szűleinek háza.

Dániel már jó előre felnézett az ablakba, ahonnét főként apja szokott kiváncsiskodva kukucskálni. Most sem csalódott azzal a picike különbséggel, hogy édesanyja is lázas izgalommal lelkelődött mikor jönnek haza. Ettől szabályosan kiverte a veríték, és patakokban kezdett csorogni róla a verejték, mint akinek pánikrohamai vannak.

- Szívem! Nyugi van! Meglátod hamar megfognak szeretni! - kapcsolta ki mindkettejük biztonsági övét a hölgy, majd kiszálltak az autóból.

Mikor felmentek a lifttel a társasház hatodik emeletére morgós apja, és mosolygós anyja várták már őket az ajtóban.

- Szervusztok! Csak hogy végre megjöttetek! Már készen van a sült csirke egy kis krumpli salátával! - jegyezte meg anyja csak hogy oldja főként felnőtt fia szorongását. Apja pedig nem győzött leesett állal fia bartnőjét méregetni, hogy ez aztán a belevaló barátnő a javából, és milyen drága autóval jött.

- Szabadi Blanka! - mutatkozott be. - Nagyon szeretem a fiukat! - máris hozzásimult, és megcsókolta. A két szülő pedig nem győzött csodálkozni, hogy felnőtt fiúk még mennyi mindent nem árult el magánéletéből.

Mind a négyen bementek a lakásba, és leültek ebédelni. A morgós apuka ült az asztalfőn, és miközben kézzel marcangolta saját fűszeres sült csirkéjét mindvégig méregetőn szemmel tartotta újdonsült vendégét, miközben az anyuka nem győzött vigyorogni, akár a vadalma fia szerencsés választásán.

- Remélem ízlik a főztöm kedves Blanka! Tegeződhetünk? - kérdezte.

- Hát persze kedves… anyuka.

- Judit vagyok! Szervusz! - ráztak kezet. Innentől meghittebb, oldottabb lett az izgulósan induló bemutatkozás.

- …És hogyan ismerkedtetek össze kedves fiam? - kérdezte fiát méregetve az apa.

- Oh, hát ez egy hosszú történet.

- Nekem rengeteg időm van! - nézett rá szúrós, méregető szemmel.

- Az én drágám mindig olyan szerény - vette át a szót gyorsan Blanka. - Én szúrtam ki őt, mert olyan furcsán viselkedett a könyvesboltban, mint aki még életében nem járt emberek között. Rögtön szimpatikus volt, és hihetetlen mennyire széleskörű az érdeklődési köre! - gyöngéden megsimogatta Dániel verejtékben úszó arcát.

- Igen! Ez mindig is jellemző volt rá már csecsemő korától kezdve! Ha gondolod szívesen mutatok fényképeket pöcsös koráról is! - jegyezete meg gúnyos, élvezetes mosollyal.

- Szívesen megnézem! - állta a tekintetét Blanka.

Miközben elfogyasztották az ismerkedős ebédet, és utána letelepedtek a tágas nappaliban, mint a lakás központi szobájában szinte majdnem mindenről szó esett futólag. Kezdve attól, hogy a Dániel barátnője vállalkozó üzletasszony, és emelett a saját szakmájában is egyre sikeresebb, de szó esett a családalapításról is, és Dániel és Blanka mindketten egyetértettek, hogy nem kell a dolgokat elkapkodni, és hogy imádják a gyerekeket.

A nap végén Blankát kikísérték a liftig Dániel szülei, majd magukra hagyták a bimbodzó szerelmeseket, hadd turbékoljanak egy kicsit.

- Lekísérlek az autóig!

- Á! Nem szükséges! De ha szeretnél! Fantasztikus családod van! Jól éreztem magam!

- Nekem is jólesett! Akkor megkérdezhetem, hogy leszel-e a barátnőm?

- Annál sokkal több… - jegyezte meg sejtelmesen és pipiskedve felnyújtózkodott, hogy csókot adhasson élete párjának.

CSAJÓZÓS JÓTANÁCSOK

Ami a csókolózást illetti. Nyilván elsőre szinte senki sem lehet se Casanova, se Don Juan, sem pedig várprofil!

Vannak olyan beállítottságú társadalom által talomba, vagy süllyesztőbe suvasztott ,,lúzer-emberek" akikkel alapból nemhogy különleges, és megismételhtetlen élmény lenne az adott nyelv és nyálcserés romantikus folyamat, de egyenesen visszataszító, és velejéig undrító is, hiszen az adott illető nem elég, hogy a béna, Beatles-frizurájával totális idióta hülyegyerekként fest, de ehhez még hozzájön az undorító, leginkább fokhagymailletú szájszaga, amit - sajnos a legtöbb hölgy -, korántsem visel jól. És akkor még igyekeztem finoman fogalmazni.

Ugyanakkor a társadalmi változások is mintha kategórikusan megkövetelnék azt, hogy csorókkal, illetve az alsóbb középosztály emberkéivel az ún. V.I.P.-nak kikiáltott sznobos újgazdag partikirálynok, egzotikus dívák alapból szóba se álljanak.

Viszont egyszer-egyszer az élet meglehetősen kegyes kártyalapokat képes osztogatni még az olyan szerencsétlen balekoknaknak is, mint amilyen Aladár volt, akit meglehetősen konzervatívan neveltek ősei, és aki jóformán a huszas évek végén - hihetetlen nagy akarattal -, vette rá magát, hogy végig merjen nézni egy felvilágosító, B-kategóriás erotikus filmet a nemi-testi vágyak miben létéről, és még ezek után is meglehetősen vegyesen vélekedett az adott témával kapcsolatosan.

- Esküszöm az anyámra haver, hogy kurvára nem tudok kiigazodni rajtad! Most vagy a csúcson öreg! Most kéne belevetned magadat hapsikám a dögös, muff-tengerbe, és napestig szexelni mielőtt kiszáradna a pöcsöd! - vélekedett egy gyerekkori barátja, aki - meglehet -, csak azért védte meg őt, és mentette meg Aladár hátsóját, mert felismerte a tényt, hogy Aladárnak fotografikus szupermemóriája, és egyedi intellektuális képességei vannak, melyeket jól ki lehet használni, és mivel egy szál barátja sem akadt ezért nyugodtan manipulálhatta is. A kutyának sem tűnt gyanúsnak.

- Figyelj én őszintén sajnálom, ha… - csak bocsánatot akart kérni.

- Jaj öreg harcos! Kurvára nem izgat! Inkább szerzek neked pár jó macát nagy csöcsökkel! Na, mit szólsz?! Tényleg? Voltál te már úgy igazán együtt egy csajjal?! - nézett rá kérdő, kíváncsi szemekkel.

- Hát… ami azt illeti…

- Kurvára hogy nem kisapám! Semmi probléma! Elmagyarázom! A nők buknak az ilyen elcseszett, habókos, idióta fazonokra, akik verseket meg minden faszságot összefirkálnak, mint te! A lényeg, hogy sose ess ki a szerepedből, és mindig maradj rejtélyes.

- És ha megakarnak csókolni, vagy le akarnak feküdni velem? - nézett tancsátalanul rá.

- Most már kezdesz kurvára idegesíteni kis haver! Ne mondd nekem azt, hogy még sosem vágtá gerincre legalább egy nyavadt muffot? - vett elő egy cigit a zsebéből, és macsók módján gyújtotta meg acélszínű pattintós öngyújtójával.

- Hát… az az igazság…

- Hahaha! Kurvára, hogy azt sem tudod, hogy kell egy szaftos csibét felizgatni! Eltaláltam! Látod ha a lottószámok is olyan kiismerhetőek volnának mit te apuskám én már kurvára milliárdos lennék, és a világ összes muffja a lábaim előtt heverne! Kurvára!

- És ha azt mondom, hogy kellemes volt az este, de nem szeretnék tolakodni?

- Haha! Faszikám! Te tényleg ekkora seggfej idióta vagy, vagy az a helyzettől függ?! Ha a csajon látszik, hogy szikrázik a szeme, a nyelvével folyamatosan nyalogatja a száját akkor igenis kurvára bejössz neki! Világos?! - hangja egyre hangosabb, idegesebb lett, ahogy szemlátomást bensejében fokozatosan nőtt a feszültség.

Ettől függetlenül elkísérte félszeg, serencsétlenkedő barátját arra a vállalati bulira, ahol az ingyen étel-ital szinte azonal kihozta az emberekből igazi személyiségük lényegét.

- Na hapsikám! Kurvára megérkeztünk! - igazította meg nyakkendőjét. - A tököm kivan veled! A faterod sose