Twist Olivér/ Karácsonyi ének - Klassz! 5.

By Nógrádi Gergely

A világirodalom legcsodálatosabb történetei:
Az egyikben (Twist Olivér) egy árva kisfiút igyekszik elnyelni a londoni alvilág.
A velejéig romlott Fagin, a kegyetlen Bill Sikes és a sunyi Monks mindent megtesznek, hogy Olivért elveszejtsék.
A másikban (Karácsonyi ének) az önző és boldogtalan Scrooge urat karácsony este meglátogatja halott üzlettársának szelleme, és egy utolsó lehetőséget ajánl neki a megjavulásra, különben fösvénysége miatt örök büntetés vár rá a túlvilágon.
Vajon sikerül-e a talpraesett kis Olivérnek kimenekülnie a bűn és a nyomor sötét bugyraiból?
S vajon a karácsonyi kísértetek segítségével megjavul-e a szívtelen Scrooge úr?
Dickens két remekműve most rövid és könnyen érthető formában várja az izgalmas és szívhez szóló történetek szerelmeseit.
A Manó Könyvek Klassz!-sorozatában Nógrádi Gergely az eredeti cselekményt követve, ám rövidebb formában meséli újra a klasszikus irodalom gyöngyszemeit, azzal a céllal, hogy a remekművek a mai fiatalok számára is érthető és szerethető olvasmányok legyenek. Ugyanakkor a kiadó nemcsak a nagy nemzeti legendák megismertetéséért, de az értékes írói örökség megóvásáért is síkra száll: a sorozat köteteit számos, az eredeti regényekből kiemelt szövegrészlet gazdagítja.

• Language: Magyar
• Publisher: Manó Könyvek
• Release date: Jun 19, 2020
• ISBN: 9789634038580

Book preview

CHARLES DICKENS

Twist Olivér

img1.jpg

Karácsonyi ének

Charles Dickens eredeti regényeit Nógrádi Gergely mesélte újra

img2.jpg

Twist Olivér

img1.jpg

A történet elkezdődik

Az árvaházi ágyon pihegő fiatalasszony az egyházközség orvosa felé fordította sápadt arcát.

– Mutassák meg nekem a gyermeket, aztán hadd haljak meg – suttogta.

Az orvos a karjába adta az újszülöttet. Az asszony vértelen, hideg ajkával szenvedélyesen megcsókolta a baba homlokát, megsimogatta az arcát. Aztán megborzongott, visszahanyatlott a párnájára, és meghalt. Az orvos és az idős ápolónő dörzsölgetni kezdték a kezét, majd a halán tékát.

– Jaj, szegény lelkem, ennek bizony vége! – mondta az ápolónő. Az orvos felhúzta a kesztyűjét.

– Nem kell mindjárt értem küldenie, ha a gyerek sírni talál – mondta. – Adjon neki egy kis zabkását, ha nyafog. Föltette a kalapját, és az ajtó felé indulva egy pillanatra még megállt az ágy mellett. A halott arca kisimult.

– Kár érte, igazán szép ifjú nő volt. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy valójában egy előkelő családból származik. Honnan jött?

– Tegnap este hozták be az árvaházba – felelte az ápolónő. – Az utcán találták, ott feküdt félájultan. Messziről jöhetett, mert a cipője már csupa rongy volt a sok gyaloglástól.

– A szokásos történet – csóválta fejét az orvos. – Látom, nincs jegygyűrűje. Gyerek van, de az apa sehol. Hát jó éjszakát! Kilépett a folyosóra. A falnál szikár, hideg tekintetű asszony álldogált. Egy kamaszfiú kezét fogva.

– Fiú lett? Lány? – kérdezte az orvost, mintha csak egy érdeklődő volna, aki hallotta a vajúdás hangjait.

– Fiú – mondta az orvos, és tovább indulva még hozzátette: – De a hölgy elhunyt. Így aztán a csecsemő itt marad az árvaházban.

Az orvos a folyosó végén eltűnt. Már nem láthatta, hogy a szikár asszony arcán mosoly fut át, miközben lehajol a fiúhoz, akinek egy vastag könyv volt a hóna alatt.

– Edward, fiacskám – súgta izgatottan a kamasznak –, örülj velem a szerencsédnek! Apád szeretője kiszenvedett, a kölyke pedig, remélem, örökre eltűnik az árvaházak, a szegényházak és végül a börtönök mélyén. Ha pedig eltűnik, tiéd lesz apád vagyona. De mindig légy résen: hiába szereztük meg apád végrendeletét, amíg ez a kis korcs életben van, vagy nem vetődik a bűn útjára, sosem lehetünk egészen biztosak a sikerünkben! Azért csak járj nyitott szemmel, Edward. Értetted?

A fiú bólintott, és szemében a gyűlölet tüze lobbant. Izzó szenvedéllyel magához szorította a könyvét, amelynek borítóján ez a cím állt: Monks, a kegyetlen gyilkos.

Ezalatt odabent az ápolónő bepólyázta a csecsemőt, de amint belecsavarta a durva szövetbe, a kicsi torkaszakadtából sírni kezdett. Mintha megérezte volna, hogy örökké éhező szegény árvaként, az egyházközség gondozottjaként ide-oda pofozzák és rugdossák majd a világban, és a féltestvérében még egy titkos ellensége is akad…

ELSŐ FEJEZET

img1.jpg

amelyben egy akasztófára való árvaházi kölyök repetát kér

A vézna kis Twist Olivérre ugyanabban a vidéki árvaházban köszöntött a kilencedik születésnapja, amelynek falai közt erre a komisz világra pottyant. Szép kis ünnep volt! Körülötte húsz-harminc gyerek hentergett a földön, akiknek többségét óráról órára jól elpáholták a nevelők. Nyomorult kis jószágok! Ha nem haltak éhen lassan, vagy nem fagytak halálra, akkor véletlen baleset vetett véget életüknek: néhányukat összehajtogatták a vasággyal együtt, vagy halálra forrázták mosáskor. Persze a nevelők sosem voltak hibásak! Ahogy mondogatták: „Azok a szemtelen kis vakarcsok csakis maguknak köszönhették, hogy át kellett sétálniuk a másvilág ra…"

Ilyen körülmények között persze már az is nagy ajándék volt, hogy Olivér egyáltalán megérte a kilencedik születésnapját. Hanem e jeles eseményt más módon is sikerült megünnepelnie a csenevész fiúcskának. Miután két másik társával együtt agyba-főbe verték a nevelők, már kora reggel bezárták őket a szenespincébe. Csak délelőtt lökdösték fel újra Olivért a sötétből, amikor megérkezett érte a kövér egyházfi, Bumble úr.

– Twist Olivér… – vakarta szőrös fülét Bumble úr, amint tetőtől talpig végigmérte az elé állított sápadt és csontsovány gyermeket. – Látom, nagyon jól tartanak itt téged. Alaposan megnőttél. Túl nagy vagy te már az árvaházhoz. A fiúcska némán bámulta a szuszogó hústornyot.

– Nos – folytatta Bumble úr –, miután mind a mai napig nem jelentkezett érted sem az apád, sem más rokonod, és anyád nevét sem sikerült kideríteni, a vezetőség úgy döntött, hogy átkerülsz a szegényházba a nagyfiúkhoz. Személyesen jöttem el érted, hogy átvigyelek.

Tizenöt perc sem telt bele, és Olivér Bumble úr kíséretében elhagyta eddigi nyomorúságos otthonát, ahol soha egy kedves szó, egy barátságos tekintet fel nem vidította szomorú életét.

Mégis, amikor becsukódott mögötte a kis kertajtó, kitört belőle a sírás. Ott töltötte a gyerekkorát! No meg így egyetlen barátját, a kis Dicket is el kellett hagynia.

A szegényházba érve Bumble úr belökte a botjával Oli vért egy nagy, fehérre meszelt szobába, ahol nyolc kövér úr ült egy ételekkel gazdagon megrakott asztal körül.

– Hajtsd meg magad az egyházi tanács előtt – mondta az egyházfi a gyermeknek.

Olivér letörölt két-három könnycseppet a szeme csücskéből, körülpislogott, és meghajolt a kövér urak felé.

– Hogy hívnak, kölyök? – kérdezte az asztalfőn ülő különösen testes, kerek, pirospozsgás képű úr, és letette kezéből a zsíros cubákot, amit addig jó étvággyal szopogatott. Ő volt az egyházközség elnöke.

Olivér úgy megijedt a sok úriember láttára, hogy remegni kezdett. Bumble úr megint megbökte a botjával hátulról. Ettől sírva fakadt.

– Figyelj ide, fiú – mondta az asztalfőn ülő pirospozsgás.

– Te árva gyerek vagy, ezt tudod, ugye?

– Az micsoda, kérem szépen? – kérdezte szegény Olivér.

– Ez nemcsak árva, de hülye is – szólalt meg egy fehér mellényes úr.

– Azt tudod, ugye, hogy az egyház község nevelt fel? – kérdezte az elnök.

– Igenis – felelte Olivér, és keservesen sírt.

– Mit sírsz? – kérdezte a fehér mellényes úr.

Tényleg, mi a csudáért sír egy gyerek, akit folyamatosan bottal ütögetnek, miközben korgó gyomorral szédeleg a sült húsok varázslatos illatában, s nyolc sertésképű öregúr villámló tekintete kíséri minden mozdulatát?

– Remélem, hogy imádkozol esténként azokért, akik táplálnak, és gondodat viselik! – förmedt a fiúra goromba hangon egy másik úr.

– Igenis – dadogta a fiú.

– No, jól van! – bólintott az asztalfőn ülő, aki már nagyon szeretett volna végre újra nekilátni a sültjének. – Holnap reggeltől dolgozni fogsz: kukoricát morzsolsz a raktárüzemben. Mert tudjuk mi, hogy nektek, nincsteleneknek jó itt az in gyen ebéd, a puha ágyikó, de hát az élet nemcsak henyélésből áll! Na, isten áldjon!

Azzal türelmetlenül intett Bumble úrnak, hogy tüntesse el a gyermeket a szeme elől. Olivér mindjárt egy nagy, kövezett csarnokban találta magát, ahol rongyos árvák álltak sorban egy gőzölgő üst előtt. Mindegyikük bádogtányért tartott a kezében, amelybe két, kötényes asszony merte ki a kását, egy pocakos felügyelő irányításával.

– Ez az étkezde – mondta Bumble úr. Beállította Olivért a sorba, majd visszatért az egyházi tanács ülésére, a megrakott asztal mellé.

Aki a sorban álló rongyosak közül kapott a kásából és a fekete kenyérből, leült a hosszú asztalhoz, és kanalazni kezdett. Ennyi étel azonban csupán a lassú éhhalálhoz volt elegendő. A nyomorúságos ebéd végén az egyik magasra nőtt fiú kijelentette, hogy nem bírja tovább az örökös éhezést. Ha nem kap több ennivalót, éjszaka biztosan felfalja a mellette alvó gyenge, fiatal kis fiúcskát. Vad, elszánt tekintete volt; el is hitték neki szóról szóra, amit mondott. A kis árvák összeültek tanácskozni. Valakinek vacsora után oda kell mennie a felügyelőhöz ráadást, vagyis repetát kérni. De ki menjen? Sorsot húztak. Twist Olivérre esett a választás.

Amikor a vacsora befejeződött, minden gyerek Olivérre nézett. A mellette ülők bökdösték. Olivér felállt az asztaltól, a tányérjával meg a kanalával a kezében odalépett a pocakos felügyelő elé, és nagyokat nyelve, remegő hangon így szólt:

– Éhes vagyok. Kérek még, uram!

A felügyelő kővé válva nézte a kis lázadót. Aztán belekapaszkodott az üst szélébe, hogy hanyatt ne vágódjon.

– Mi? – nyögte ki végre tompa hangon.

– Kérek még – ismételte Olivér –, uram.

A felügyelő fejbe vágta a fiút a merőkanállal, majd lefogta a két karjával, és elordította magát:

– Bumble úúúúúr!

Bumble úr ronggyal a kezében rontott a terembe, és zsíros száját törölgetve fordult az üst felé. A felügyelő falfehéren suttogta:

– Ez a hálátlan lelenc repetát kért!

Bumble úr arca eltorzult a dühtől. Megragadta a fülénél a fiút, és átvonszolta a tanácsterembe.

– Elnök úr, kérem! Bocsásson meg, hogy megzavarom a… tanácskozásban, de nem fogja elhinni, mit merészelt ez a kis csibész! Repetát kért! Általános megdöbbenés támadt. Valamennyi úr arcára kiült az elszörnyedés.

– Repetát?! – kérdezte az elnök. – Azt akarja mondani, hogy még kért, miután elfogyasztotta az ebédre előírt szabályos adagját?

– Azt, kérem – felelte Bumble.

– Ez a kölyök egyszer még lógni fog – mondta a fehér mellényes úr. – Biztos, hogy akasztófán végzi.

Olivért nyilvános botozásra és azonnali elzárásra ítélték. Másnap reggel egy hirdetményt ragasztottak ki a szegényház kapujára. Öt font jutalmat ígértek annak, aki hajlandó átvenni Twist Olivért az egyházközségtől. Más szóval áruba bocsátották a gyermeket.

MÁSODIK FEJEZET

img1.jpg

amelyben Olivér nem tűri, hogy az anyját szidják

Sowerberry úrnak, az egyházközség temetkezési vállalkozójának mindössze öt percébe került, hogy megállapodjon a vezetőséggel Olivér ügyében. Az elnök és a tanácsbeli urak ezután magukhoz hívatták a fiút, és közölték vele a nagy hírt: inasnak állhat a koporsós mellé. Iparkodtak még hozzátenni, hogy ha esetleg nem viselné jól magát, és a mester visszahozná a szegényházba, jó eséllyel számíthat rá, hogy azonnal vízbe fojtják vagy agyonverik.

Bumble úr még aznap este elvitte Olivért a temetkezési vállalkozóhoz. Amikor Sowerberry úr boltjának bejáratához értek, az egyházfi szükségesnek látta, hogy mielőtt átadja a fiút, megnézze, rendben van-e a ruházata.

– Olivér – fordította maga felé.

– Igenis, uram – felelte a gyermek halk, remegő hangon, és megtörölte a szemét. Ám a következő könnycsepp már végigpergett az arcán, s mindjárt egy másik könnycsepp is követte, aztán egy harmadik. Olivér a kezébe temette arcát, és úgy sírt, hogy a könnyek kicsorogtak sovány ujjai között.

– Nahát – kiáltotta Bumble úr végtelenül dühös pillantást vetve apró szállítmányára –, én már sok hálátlan, rosszindulatú kölyköt láttam, Olivér, de vala mennyi közül te vagy a…

– Nem, nem uram – zokogta a fiú, és belekapaszkodott abba a kézbe, amely a jól ismert botot