Lisbeth ereje

By Gabriel Wolf

Lisbeth ereje („Lángoló sorok” paranormális thriller sorozat III/3. rész)

Habár Lena Livingstone, a menekülőben lévő, sorozatgyilkos írónő különös képességekkel rendelkezik – felgyújt tárgyakat a gondolat erejével, egész teste tűzálló, valamint emberfeletti fizikai ereje van –, ezeken kívül azonban többre nem képes.
Nyilván már ez is elég lenne ahhoz, hogy az átlagos halandók – akár a rendőrség vagy a hadsereg – ne bírjanak vele, azonban létezik valaki, aki még az övénél is jóval nagyobb erő birtokában van:
Lisbeth Long bármit képes valóra váltani, amit csak papírra vet. Úgy tűnik, ennek a megmagyarázhatatlan jelenségnek egyáltalán nincsenek határai: olyannyira, hogy még maga Long is megrémül tettei következményeitől. Mi lesz, ha kicsúszik kezéből az irányítás, és helyrehozhatatlan kárt okoz akár a városban, ahol él, akár az egész kontinensben, a Föld bolygóban, vagy abban az idősíkban, ahol léteznek?
Kinek kellene tehát megállítania kit? Lisbeth-nek a gyújtogató sorozatgyilkost, aki habár önbíráskodó módon, de tulajdonképpen csak bűnözőket, gyilkosokat von ki a forgalomból? Vagy inkább Lenának Lisbeth-t, aki akár az egész világot elpusztíthatja, mert nem képes uralni azt a földöntúli hatalmat, aminek birtokában van?
Ki állítson meg egy isteni erővel rendelkező embert, ha egy sorozatgyilkoson kívül senki sem képes rá?
Ha pedig kettejük – esetleg kataklizmát okozó – harca lezárul, hogyan és melyikük győzi le azt a sötét entitást, aki egykor átokként rájuk rótta ezeket a nem halandóknak való, túl nagy felelősséggel járó képességeket?

• Language: Magyar
• Publisher: Arte Tenebrarum Publishing
• Release date: Jan 9, 2021
• ISBN: 9789950120969

Book preview

www.artetenebrarum.hu

Copyright

©2020 Farkas Gábor

Minden jog fenntartva

Arte Tenebrarum Könyvkiadó

www.artetenebrarum.hu

Szerkesztette: Farkas Gábor, Farkas Lívia, Lami Júlia és Hidegkuti Tibor

E-könyv verziószáma: 1.1

Utolsó módosítás dátuma: 2021.01.08.

Fülszöveg

Lisbeth ereje („Lángoló sorok" paranormális thriller sorozat III/3. rész)

Habár Lena Livingstone, a menekülőben lévő, sorozatgyilkos írónő különös képességekkel rendelkezik – felgyújt tárgyakat a gondolat erejével, egész teste tűzálló, valamint emberfeletti fizikai ereje van –, ezeken kívül azonban többre nem képes.

Nyilván már ez is elég lenne ahhoz, hogy az átlagos halandók – akár a rendőrség vagy a hadsereg – ne bírjanak vele, azonban létezik valaki, aki még az övénél is jóval nagyobb erő birtokában van:

Lisbeth Long bármit képes valóra váltani, amit csak papírra vet. Úgy tűnik, ennek a megmagyarázhatatlan jelenségnek egyáltalán nincsenek határai: olyannyira, hogy még maga Long is megrémül tettei következményeitől. Mi lesz, ha kicsúszik kezéből az irányítás, és helyrehozhatatlan kárt okoz akár a városban, ahol él, akár az egész kontinensben, a Föld bolygóban, vagy abban az idősíkban, ahol léteznek?

Kinek kellene tehát megállítania kit? Lisbeth-nek a gyújtogató sorozatgyilkost, aki habár önbíráskodó módon, de tulajdonképpen csak bűnözőket, gyilkosokat von ki a forgalomból? Vagy inkább Lenának Lisbeth-t, aki akár az egész világot elpusztíthatja, mert nem képes uralni azt a földöntúli hatalmat, aminek birtokában van?

Ki állítson meg egy isteni erővel rendelkező embert, ha egy sorozatgyilkoson kívül senki sem képes rá?

Ha pedig kettejük – esetleg kataklizmát okozó – harca lezárul, hogyan és melyikük győzi le azt a sötét entitást, aki egykor átokként rájuk rótta ezeket a nem halandóknak való, túl nagy felelősséggel járó képességeket?

Tartalom

Lisbeth ereje

Copyright

Fülszöveg

Tartalom

Bevezető

Első fejezet: Stanley, a Halál Angyala

Második fejezet: A heg

Harmadik fejezet: A másik Lisbeth

Negyedik fejezet: A Főnix halála

Ötödik fejezet: A II. Jézus Krisztus, az Élő Radar

Hatodik fejezet: Stanley, a Halál Angyala második rész

Hetedik fejezet: Enyém a bosszú

Nyolcadik fejezet: Végítélet

Kilencedik fejezet: Tér-idő kontinuum

Epilógus: Nincs több érintés

A szerzőről

Kapcsolat

Egyéb kiadványaink

Bevezető

Sajnálok minden olyan esetet, amikor bosszút álltam.

És azokat is már előre bánom, amiket ismét el fogok követni.

Én sem élvezem a megtorló szerepét, de nem én választottam ezt magamnak, hanem az élet osztotta rám.

Változzak meg? Nem megy. Ego sum, qui sum, azaz „vagyok, aki vagyok": bosszúálló.

Mint ahogy a Bibliában olvasható (Máté evangéliuma 7:1), „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!".

Engem mindenki elítélt ok nélkül már akkor is, amikor még semmi rosszat nem tettem. Rájuk miért nem volt igaz ez a szabály? Miért csak rám vonatkozik, miután már tönkretettek? Ők is megítéltek, elítéltek engem ok nélkül. Most akkor én teszem meg velük. Így jártak. „Szemet szemért, fogat fogért": Ne feledjük, hogy ez szintén benne van a Bibliában (Mózes III. könyve, 24:20), tehát még Isten sem tagadja, hogy létezik a jogos felelősségre vonás fogalma.

Habár az Úr azt is mondja Pál apostol levelében a rómaiakhoz, miszerint:

„Bosszút ne álljatok, szeretteim, hanem hagyjátok az ítélet haragjára, mert írva van: Enyém a bosszú, én majd megfizetek."

Sajnos ez nem igaz, mert a bosszú nem az övé, hanem az enyém!

Kelt volna fel korábban! Elnézést, hogy megelőztem, de miért nem tett semmit még idejében? Az Úr hatalma állítólag végtelen. Ha szándékozott valaha is megtorolni bármit, megtehette volna hamarabb.

Hogy miért nem áll az Isten bosszút, ha egyszer az övé?

Ki tudja. Talán mert nem létezik? Vagy mert annyira azért nem szívügye a dolog? Attól még, hogy mindenható és állítólag szereti az embert, nem biztos, hogy mindig komolyan gondolja, amit mond. Talán az Úr is felelőtlen. Így, hogy bizonyos ígéreteit nem tartja be, szerintem mindenképpen, még erős jóindulattal is minimum annak nevezhető. Már ha létezik.

Nem tudom. Nem értek hozzá. Én csak egy dologban vagyok biztos:

Abban, hogy én létezem. És ha ő nem tesz semmit, akkor én állok bosszút helyette. Mert valakinek kell felelősen viselkednie, még akkor is, ha közellenséggé válik emiatt. Még akkor is, ha mindenki gyűlölni fogja érte, és a végén majd pokolra kerül.

Enyém a bosszú. És enyém a bűnhődés miatta.

De enyém az elégtétel is.

– Lena Livingstone

Első fejezet: Stanley, a Halál Angyala

Lena Livingstone legnagyobb megrökönyödésére – amit annyira sokkolónak talált, hogy majdnem ájultan esett össze – felismerte a Halál Angyalát:

– Stan?! – kérdezte halálra váltan. – Stanley? Tényleg te lennél az? – Lena egy mozdulattal eloltotta a kezében tartott lángoló könyvet, és eldobta a maradványát.

– Igen, én vagyok, és azért jöttem, hogy megmondjam: Abba kell hagynod ezt. A bosszú az Úr feladata, és nem a tiéd. Rossz úton jársz. A lehető legborzalmasabb irányba tartasz, egyenesen a kárhozat útvesztőjébe, ahonnan nincs menekvés.

– Valóban te lennél az? – lépett közelebb hozzá Lena, mintha nem is hallotta volna az imént elhangzottakat. Vagy legalábbis nem vett róluk tudomást. Számára az a tény, hogy elhunyt férjét viszontláthatja, sokkal érdekesebb volt annál, hogy joga van-e bosszút állni, vagy hogy Isten – akiben amúgy sem hisz – örül-e ennek, vagy inkább toporzékol miatta dühében.

– Mondom, Stanley vagyok – felelte a sötét angyal foszladozó szárnyaival, átható dögszagot árasztva magából.

– Mindig is te lettél volna az? – kérdezte Lena földbegyökerezett lábbal. – A férjem a Halál Angyala volt? Vele éltem, aludtam, sőt szeretkeztem?! Ezt a dögszagú izét öleltem magamhoz, ami most előttem áll? – mondta ki nyíltan undorodva azt, ami azonnal eszébe jutott. Bár az igazat megvallva, még a hullaszag ellenére is magához szerette volna ölelni Stanley-t így, hogy az arcát egyértelműen felismerni vélte. De nem mert hozzá közeledni. Még nem.

– Dehogy voltam mindig én! – rázta a fejét az angyal. – Nem olyan értelemben vagyok a volt férjed, mint ahogy te gondolod. Csak az ő alakjában jöttem el hozzád, hogy szót értsek veled, és hallgass rám. Hogy valakire végre hallgass!

– Tehát ez csak egy maskara? Felhúztad az arcát, vagy mi?! – kérdezte a nő elképedve. – Mit műveltél vele? Mit tettél a férjemmel?! – kiabálta most már dühödt Főnixként, ismét hátranyúlva a derékszíjához, hogy onnan egy újabb, rejtve magánál hordott könyvet gyújtogatási célból előhúzzon.

– Állj! – emelte fel a kezét a lény csitítólag. Volt ugyanis ilyen végtagja is. Nemcsak szárnyakkal rendelkezett, mint a madarak, de emberi karokkal szintén: fekete, hullaszagot árasztó, múmiaszerűen fonnyadt, vékonyka karokkal, melyek közül a balt felemelve figyelmeztetően kinyújtotta a mutatóujját, hogy megállítsa Lenát az oktalan támadásban. – Nem harcolni jöttem veled, emberlény! Ne támadj rám, mert csak magadnak ártanál vele! Te még életben vagy. Ne akard oktalan módon, idő előtt halálodat lelni azzal, hogy rám rontasz! Nem méred fel, hogy milyen erő szunnyad bennem. Azt javaslom, ne próbálj meg felgyújtani, mert el sem tudod képzelni, hogy annak milyen következményei lennének.

– Én szívesen megnézném azt! – vágta rá Lena szemtelenül, és csak azért is előhúzta a könyvet, de egyelőre még nem lobbantotta lángra.

– Tedd azt el! Több okból is.

– Halljuk őket! – kötözködött Lena. Nem hitt a lénynek. Sem azt, hogy bármilyen szempontból Stanley lenne – még akkor is, ha egy az egyben az ő arcát viseli –, sem pedig azt, hogy jót akarna neki, és segítő szándékkal érkezett hozzá.

– Először is – kezdte az angyal –, ha ismét tüzet gyújtasz, mindenki figyelmét magunkra fogod vonni! Ez egy olyan szűk mellékutca, amiben a kitört izzók miatt többnyire sötétség honol. Ha ismét világosság támad, többen idenézhetnek az ablakukból, és rendőrt hívhatnak. Hiányzik az neked? Éppen most?! Örülj neki, ha az első villanást nem vették észre!

– Jó, jó! Ott a pont! – értett egyet Lena. – De ez csak egyetlen ellenérv. Hol a többi? – követelőzött. Nem akarta könnyen adni magát. Az már régen volt, hogy ő bárkivel is kedves lett volna, előzékeny, vagy akár önfeláldozó és belátó. Az ugyanis Lena volt, és nem a Főnix, aki nem kér, hanem elvesz, nem menekül, hanem támad, nem kérdez, hanem tényeket közöl.

– Egy másik érv a támadás ellen – folytatta a Stanley arcú rém –, hogy rám úgysem hat a tüzed, „Főnix". Csak az idődet pazarolnád, ha megpróbálnál felgyújtani.

– Rendben. Tegyük fel, hogy így van. Akkor hát egyelőre „tűzszünetet" rendelek el. Szó szerint. De mit akarsz tőlem? Hallottam már rólad! Azt, hogy pár pillanattal azelőtt, hogy valakinek ütött az órája, megjelensz, és elviszed magaddal szerencsétlent a túlvilágra, vagy legalábbis segédkezel a halálában, vagy ilyesmi.

– Téged nem akarlak magammal vinni sehová. Mondom, azért jöttem, hogy lebeszéljelek erről az őrült hadjáratról és öngyilkos