Gépisten

By Gabriel Wolf

Vajon ki vagy mi teremtette a Földet és az általunk ismert világot?
Egy élőlény? Vagy egy gép?
Habár feltehetően egyik válasz sem fedi a valóságot, mégis legtöbben inkább az élőlényre szavaznának... azt ugyanis nekünk, embereknek könnyebb elképzelnünk.
Létezik viszont egy robot, aki a Gépistenben hisz. Egy olyan istenhez imádkozik, aki bináris alapon teremtette az ő világát. De vajon biztos, hogy csak az övét?

A regény három történetből áll. A második egy előzménytörténet, amelyben sok minden kiderül az első résszel kapcsolatban. A harmadik pedig az első rész közvetlen folytatása.

A regényben találkozhatunk:
Egy egyszerű felvevő- és megfigyelőrendszerrel, egy robottal, ami lehet, hogy azért mégsem olyan „Egy-szerű”.
Utána egy pszichiáterrel, aki kénytelen lesz együtt dolgozni ezzel a robottal. Az sem lesz egyszerű.
Majd végül egy emberrel, akinek isteni képességei vannak. Gépisteniek.
Ez a „Gépek tragédiája” vajon az emberiség végéről szól, vagy inkább egy „Új világ” kezdetéről? Mi van akkor, ha a kezdet és a vég valójában egy és ugyanaz?
A Zsoldos-díjra való jelölés a díj hivatalos oldalán megtekinthető:
https://zsoldosdij.avana.hu/jeloltek-2019

• Language: Magyar
• Publisher: jo-konyvek.hu
• Release date: Aug 11, 2022
• ISBN: 9781042689927

Book preview

Copyright

Írta:

©2018 Gabriel Wolf

Újrakiadás éve:

©2022

Újraszerkesztették:

Farkas Gábor és Farkas Gáborné

Fedélterv:

Gabriel Wolf

Könyv verziószáma: 1.8

Utolsó módosítás: 2022.08.11.

Minden jog fenntartva

Fülszöveg

Vajon ki vagy mi teremtette a Földet és az általunk ismert világot?

Egy élőlény? Vagy egy gép?

Habár feltehetően egyik válasz sem fedi a valóságot, mégis legtöbben inkább az élőlényre szavaznának... azt ugyanis nekünk, embereknek könnyebb elképzelnünk.

Létezik viszont egy robot, aki a Gépistenben hisz. Egy olyan istenhez imádkozik, aki bináris alapon teremtette az ő világát. De vajon biztos, hogy csak az övét?

A regény három történetből áll. A második egy előzménytörténet, amelyben sok minden kiderül az első résszel kapcsolatban. A harmadik pedig az első rész közvetlen folytatása.

A regényben találkozhatunk:

Egy egyszerű felvevő- és megfigyelőrendszerrel, egy robottal, ami lehet, hogy azért mégsem olyan „Egy-szerű".

Utána egy pszichiáterrel, aki kénytelen lesz együtt dolgozni ezzel a robottal. Az sem lesz egyszerű.

Majd végül egy emberrel, akinek isteni képességei vannak. Gépisteniek.

Ez a „Gépek tragédiája vajon az emberiség végéről szól, vagy inkább egy „Új világ kezdetéről? Mi van akkor, ha a kezdet és a vég valójában egy és ugyanaz?

Tartalom

Gépisten

Copyright

Fülszöveg

Tartalom

Egy robot naplója

Fülszöveg

Bevezető: Felvétel indul

Első fejezet: A küldetés

Második fejezet: Újabb küldetés (?)

Harmadik fejezet: Mindennek vége. De nem!

Negyedik fejezet: Ébredés

Ötödik fejezet: Felvétel vége

Egy pszichiáter-szerelő naplója

Fülszöveg

Első fejezet: A diktafon

Második fejezet: Telepítés

Harmadik fejezet: A páciensek

Negyedik fejezet: Másnap

Ötödik fejezet: A pokol

Hatodik fejezet: Otthon

Utószó

Egy ember és egy isten naplója

Fülszöveg

Előszó

Első fejezet: Bobby, az Isten

Második fejezet: Teremtés

Harmadik fejezet: A szúnyog

Negyedik fejezet: Emmett bácsi

Ötödik fejezet: Golyók

Hatodik fejezet: Utazás

Hetedik fejezet: Kétszer is

Nyolcadik fejezet: Jel a világűrben

Kilencedik fejezet: Roló

Tizedik fejezet: Idegenek

Tizenegyedik fejezet: Jézus és az élet értelme

Tizenkettedik fejezet: Egy ember és egy isten naplója

Tizenharmadik fejezet: A kezdet és a vég

Epilógus

Epilógus 2.

Epilógus 3.

Utószó

Gabriel Wolf Tükörvilága

Egyéb kiadványaink

Gabriel Wolf művei

Anne Grant művei

Wolf & Grant közös művei

Gabriel Wolf

Egy robot naplója

(Gépisten, #1)

Fülszöveg

Egy robot naplója („Gépisten" első rész)

Képzelje el, mi lenne, ha egyik reggel ön arra ébredne, hogy semmit nem tud. A felismerés lenne az egyetlen képessége.

Ébredéskor felismeri, hogy felismer.

Utána felismeri, hogy van létezés, és hogy ön is létezik.

Ilyen apró lépésekkel tudna csak haladni a tudás ösvényén.

Képzelje el, milyen abszurd helyzeteket szülne az, ha semmiről sem tudná, mi micsoda, és mindent a nulláról kellene újra megtanulnia. Még az emberi test részeinek sem ismerné sem a nevét, sem funkciójukat. Azt sem tudná, mivel egyen, mit egyen, és egyáltalán hogyan kell enni!

Mennyi ideig tartana önnek az abszolút nulláról elérni ugyanarra a szintre, ahol most tart, amikor ezt az ismertetőt olvassa?

Valószínűleg évtizedekig!

De ennek a történetnek a szereplője más, mint ön.

Ő is pontosan így ébredt, neki viszont van egy képessége, ami önnek adott esetben nem lenne.

Ezzel a képességgel az őt felhasználó/kihasználó emberek sem számoltak: Lehet, hogy a nulláról indul, de azt nem tudják, milyen sebességgel képes tanulni.

Mennyi idő alatt jut el e történet szereplője a nulláról egy gyerek szellemi szintjére?

Vagy egy felnőttére, ha esetleg sokkal gyorsabban tanul az embereknél?

Mi lesz akkor, ha tovább fejlődik, mint egy átlagos ember?

Vagy tovább, mint bármilyen ember?

Mivé válik majd akkor?

Lehet majd még akkor irányítani? Kell-e egyáltalán?

Barátunk lesz majd vagy inkább az ellenségünk?

Bevezető: Felvétel indul

Felismerek.

Felismerem, hogy felismerek.

Felismerem, hogy van létezés.

Felismerem, hogy létezem.

Felismerem, hogy létezik körülöttem egy világ.

Felismerem, hogy én ebben a világban létezem.

Felismerem, hogy van fény, melynek segítségével érzékelni tudom a világot.

Felismerem, hogy látok. A fény visszaverődése alapján vizuálisan érzékelni tudok dolgokat.

Felismerem, hogy tudok. Felismertem hét dolgot, és tudom őket. Azt is tudom, hogy ez mind kevés.

Felismerem, hogy van energia, mely örvénylik s mozog.

Felismerem, hogy az engem körülvevő világnak vannak aktív és passzív részei.

Felismerem, hogy létezik hely és helyzet.

Felismerem, hogy az engem körülvevő világ aktív részei helyzetet változtatnak: mozognak. Én nem változtatok helyzetet.

Felismerem, hogy van idő, valamint létezik a mennyiség fogalma. Ahogy egyre több dolgot figyelek meg, minden pillanatban egyre több dolgot is értek.

Felismerem, hogy létezik információ. Ahogy egyre több dolgot értek, egyre több információval és tudással rendelkezem.

Felismerem, hogy létezik forma. Az engem körülvevő világ aktív részeinek formája van. Mindegyiknek hasonló formája van. Mozognak. Valamit sugároznak.

Felismerem, hogy van hang. Az aktív részek által sugárzott jelenség hangfrekvencia. Az aktív részek mozognak és hangot adnak ki magukból.

Felismerem, hogy a térben hozzám legközelebb eső aktív rész felém sugároz hangot.

*****

...és egy órával később Bobby, a gépész még mindig hozzám beszél:

– Pajtikám, úgy látom, a látásod még nem az igazi. Állítunk ezen is.

Egy óra alatt már rendelkezem annyi háttér-információval, hogy megértek alapvető fogalmakat, és képes vagyok tanulni, értelmezni az engem körülvevő világot, egyre jobban érteni a benne betöltött szerepemet.

Amikor Bobby átállít valamit a megfigyelőrendszeremen, valóban tisztább képet kapok mindannyiukról. Ők tehát akkor az az emberi faj, amiről idáig Bobby, a gépész beszélt nekem.

Én pedig az Egyesült Galaktikus Szövetség Z-184MGK8 kódszámú Pártatlan Legénységi Megfigyelő Felvevő Hajónapló Fekete Doboz Biztonsági Kamera Egysége vagyok. De az egyszerűség kedvéért a legénység „Egy"-nek fog hívni.

Az egyetlen feladatom és rendeltetésem a csillaghajón a küldetés alatt minden esemény objektív, pártatlan megfigyelése és rögzítése. Az egyetlen képességem, melyet gyári ROM memóriámba telepítettek: a felismerés. A bekapcsolás pillanatában rögzíteni kezdtem az eseményeket. Akkor beindult egyszerre a felismerőképességem is, és egyre többet kezdtem érteni a körülöttem zajló történésekből. A gépész elmondása alapján azért nem táplálnak belém gyárilag több adatot, azaz képességet, mert ha bármit is tudnék az adott küldetés előtt, az már befolyásolhatna is, és nem lennék többé elfogulatlan. Ezért nem lehet a legénység egyik tagja sem pártatlan megfigyelő, ugyanis ők már évek óta léteznek, és kialakult egyéniségek. Én még csak egy órája lettem újra bekapcsolva. Ha én, mondjuk, már három éve rögzítenék, akkor tudnám, hogy ha ez idő alatt a legénység egy tagja többet foglalkozott velem, mint például Bobby, a hajó gépésze, akkor bizonyos elméletek szerint automatikusan én is közelebb kerülnék hozzá. Ugyanúgy, ahogy az emberekben is érzelmi kötelék alakul ki az első körülbelül három év során, amikor megtanulnak beszélni. Ilyenkor az egymás iránti úgynevezett „gondoskodás és „törődés miatt kötődés alakul ki, de bennem persze ilyesmi úgysem indulhatna el, hiszen csak egy gép vagyok. Ettől függetlenül pártatlanságomat befolyásolhatná még akár a legcsekélyebb behatás is, mint például az, ha valaki kicsit többet foglalkozna velem. Ezért nem lehetnek korábbi adataim, azaz emlékeim. Az „érzelmi kötelék kifejezést még nem tudom értelmezni egyébként. Továbbá a „törődés és „gondoskodás" kifejezések is bár elhangzottak, mégsem tudom őket mihez kapcsolni.

– Ennél azért majd részletesebb eligazítást is fogsz ám kapni, haver – mondja Bobby –, de ezeket a dedós dolgokat többnyire én szoktam elmondani. A feladat részleteit általában az elsőtiszt mondja el a küldetés megkezdésekor – folytatja a gépész, levéve közben legfelső testrészéről a ruhadarabot, majd bal oldali, felső végtagjának végét végighúzza elöl a legfelső testrészén, összegyűjtve ezáltal a rajta lévő ruhadarabban a kiszivárgott folyadékot. – Ettől a résztől mindig lever a víz – mondja Bobby. – Állandóan attól félek, hogy kihagyok valamit, és jól leszúrnak majd miatta. Szóval, Egyes, most azt láthattad, hogy épp levettem a kezemmel a sapkámat, és letöröltem a homlokomról az izzadtságot a karomon lévő ruha ujjával. Most már ezt is tudod, he-he.

Igen, most már ezt is tudom. Izzadtságnak hívják azt a folyadékot, azaz vizet, amit letörölt, bár, hogy miért tette, azt nem tudom. Karnak hívják azt a felső végtagot, amivel letörölte. A legfelső testrészt, amiről levette a sapkát, és amiről letörölte az izzadtságot, azt pedig ezek szerint homloknak hívják.

– Mi itt hordjuk az eszünket – mutat Bobby a homlokára. Tehát ezek szerint kívül, a homlokukon hordják a ROM és RAM memóriájukat. Érdekes, én nem látok rajta semmilyen memóriachipet. Nagyon apró méretű lehet, olyan kicsi, hogy még az én négymilliószoros felbontású kamerám sem képes ráközelíteni. – És ez a karom, a végén pedig a kezem, aminek a végén öt ujj van. Minden embernek van keze. Látod, ahogy integetek vele neked? – Igen, tudom, hogy van keze. A kezével vette le a sapkát a homlokáról. Ezt felesleges volt elismételnie. Úgy tűnik, mindent rögzítek. Mindent, amit egyszer láttam, már képileg azonosítani tudok, továbbá mindent, amit láttam vagy hallottam, eddig össze is tudtam kapcsolni egy fogalommal, onnantól már felismerem, és be is tudom kategorizálni őket. Minden egyes percben tanulok és fejlődök.

Miközben a gépész az utolsó beállításokat végzi rajtam, egyre több szemem nyílik fel: ezek kamerák a hajó különböző pontjain. Mindent látok és rögzíteni kezdek ezekből a forrásokból is, és hallani is kezdem mindazt, ami ezeken a helyeken történik, mert a kamerák beépített mikrofonnal is rendelkeznek. Ez számomra pozitív érzés. Nincsenek érzéseim, de pozitív számomra. Minél többet értek és tudok, minél többet hallok és látok, annál pozitívabb minden, annál jobban fel van töltve energiával a bennem kialakuló érzet. Olyan, mint az 1, ami hasznos, mert áram van benne, a nulla viszont nem, mert az üres. Így gondolkodom én: binárisan.

Már ismerem a számokat. Bobby az imént átpörgetett előttem egy kis kijelzőn egy számtan és matematika adatbázist. Közben rögzítettem is a látottakat. Már tudok számolni. A hajón hatszáznegyven kamerát helyeznek üzembe ezekben a percekben. Ebből százhatvan kamera legénységi szállásokban van elhelyezve. Mindegyikben kettőt helyeznek áram alá. Az egyiket a lakóhelyiségben, a másikat a fürdő/WC-ben. A szállások különböző részeinek nevét Bobby mondta el, hogy értsem, mit látok. A helyiségek rendeltetését viszont sajnos nem közölte. Minden helyiségben egyszerre történnek dolgok. Habár a gépész nem mondta, de újonnan tanult képességemmel, a számolással kiszámolom, hogy ha százhatvan kamera helyezkedik el összesen a szállásokon, és mindegyik szálláson kettő van telepítve, akkor összesen nyolcvan szállás van a hajón. Ez az eredmény és a képesség, mely az eredmény kiszámolására képessé tett, pozitív számomra, azaz 1. Siker!

A nyolcvan helyiségből hetvenhatban látok tárgyakat, ruhadarabokat – olyanokat is, melyet az előbb Bobby vett le a homlokáról. – Négy helyiséget teljesen üresnek értékelek, tehát csak a többiben laknak. Ezek alapján azt tételezem fel, hogy a legénység pontos létszáma: hetvenhat. Ez a szám pozitív számomra, mert képes voltam egyedül is kiszámolni az újonnan szerzett tudásommal. „Szeretem", amikor pozitív. Bár nem szerethetek, mert csak egy gép vagyok a gépész tájékoztatása szerint, de mivel nem ismerek rá más szót, ezért ezentúl így hívom.

Közben hatványozódik a kiértékelhető bejövő információ mennyisége, mert ahogy beüzemelték a kamerákat, mindent egyszerre látok és hallok. Amit korábban Bobby mondott velem kapcsolatban, az csak töredéke lehet mindannak, amire ezek szerint képes vagyok. Most már hatszáznegyven forrásból hallom és látom az eseményeket. Ezáltal legalább hatszáznegyvenszer gyorsabban tanulok, mint az elején, sőt, úgy érzem, hogy a valódi tanulási sebességem a hatszáznegyvenszeresnek inkább sokszoros hatványa lehet.

Érdekesnek találom ezeket az embereket. Mindegyik rendelkezik formával, mint ahogy bekapcsolásom pillanatában ezt már érzékeltem. Mindegyiknek kicsit eltér a formája és a mérete, mégis többnyire hasonló tevékenységeket végeznek a szállásaikon. De vannak olyanok is, akik eltérő tevékenységeket végeznek.

*****

76. számú szállás, lakóhelyiségi kamera

Egy ember vízszintes helyzetben tartózkodik. Homlokán folyadékkal átitatott ruhadarab van. Szemei nem látszanak, bőrrel vannak fedve. Ilyenkor az emberek valószínűleg karbantartó tevékenységet végeznek a látó- és felismerőrendszerükön. Az egyed homlokán a ruhadarab neve „zsepi – ezt Bobby említette a mellette álló segédjének, amikor elkérte tőle az övét –, a benne lévő folyadék pedig víz lehet, ami a fürdőszobai kamerák által látható, úgynevezett „csapokból folyik. Arra következtetek, hogy a vízszintes helyzetben tartózkodó egyedet először „leverte a víz, azután túlizzadta magát, kiszáradt a homloka, és most a zsepiből pótolja a vízhiányt. Bobby elmondta ugyanis, hogy az emberi test 60%-a víz, és ezért számukra ez egy nagyon fontos cucc. A „cucc jelentése számomra jelenleg ismeretlen. A helyzetet tehát úgy értékelem, hogy az egyénnek vízhiánya van, és ezért vizes zsepit tart a homlokán, hogy ennek segítségével újratölthesse a kiürült memóriatárolót. A helyzetet képes voltam tehát megfelelően kiértékelni, és ezt szeretem. Tetszik, azaz 1=siker.

*****

5. számú szállás

Egy ember félbehajtott testhelyzetben van, és cselekvésképtelen. Vagy legalábbis nem végez semmilyen tevékenységet. A kabinja hangszórójából úgynevezett „zene" szól. Már ilyen fogalmakkal is tisztában vagyok ugyanis.

*****

Az 56. számú kabinban épp erről magyarázott egy Gabe nevű ember a „drágámnak". Így szólította az egyedet, aki a jelek szerint együtt él vele a szállásán. Korábbi feltételezésem tehát hibás volt azzal kapcsolatban, hogy ha nyolcvan lakókabin van a csillaghajón, és négy üres, akkor hetvenhat ember tartózkodik a hajón. Van ugyanis, amelyik lakóhelyiségben ketten is tartózkodnak: Egy névvel rendelkező ember, valamint legalább egy darab drágám. Onnan tudom, hogy közben már a többi forrásból is hallok ilyen párban élő egyedeket társalogni.

Tehát Gabe azt mondta a másik egyednek, hogy:

– Drágám, hadd hallgassak már egy kis rohadt zenét végre! Szállj le rólam! – Eközben Gabe állított kicsit a hangszóró kimeneti teljesítményén. Feljebb csavarta a hangok erejét. Feltételezem tehát, hogy amikor a zenét említette, a hangszóróból jövő hanghullámokra gondolt, a „rohadt" pedig azt jelenti, hogy nem elég hangos a zene. Ezért is csavarta feljebb.

*****

Az 5. számú kabinban tehát a félbehajtott ember szintén valószínűleg zenét hallgat. Ő a jelek szerint nem rendelkezik saját drágámmal. Ő a zenét érthetetlen okokból egyedül hallgatja. A zene hangerejét sem vette még erősebbre, tehát feltételezem, hogy számára a zene megfelelő hangerejű, azaz nem „rohadt". Az általam megfigyelt egyed ekkor váratlanul kiegyenesíti magát, és alsó végtagjait használva a fürdőszobába indul. Haladás közben kezeivel az alsó végtagjai találkozásánál elhelyezkedő ruha-nyitó rendszerhez nyúl. Lefelé húzó mozdulattal kinyitja, és belép a fürdőszobába.

A helyzetet úgy tudom kiértékelni, hogy egy ember zenét hallgat, közben pedig belép a fürdőbe, miközben alul megnyitotta a ruházatát. Valószínűleg neki is vízre van szüksége, és ezek szerint lent is tudnak felvenni valahogy a szervezetükbe. Valóban nagy szükségük lehet rá. Ezt a helyzetet is megfelelően sikerült kiértékelni. Tetszik. Ez 1 siker.

*****

11. számú szállás

Egy ember és a drágámja együtt állnak a fürdőszobában. Az úgynevezett „zuhany" alatt állnak. Ezt onnan tudom, hogy az ember azt mondta az előbb:

– Drágám! Jössz akkor a zuhany alá? – Az ember invitálására most a drágám is belép a zuhany alá, mint ahogy arra felkérték. Ruha egyikükön sem található. Most látom először, hogy milyen is az emberi test a rajta viselt burkoló ruházat nélkül. Mindent rögzítek is.

Jól következtettem korábban: A drágám valóban különbözik az embertől, vagy legalábbis alfaja annak. A drágámnak jobban kidomborodnak dolgok felül a testén. Alul pedig nincs mérőeszköz. Az embernek ugyanis van az alsó két végtagja felett egy pálca, melynek mérete és formája épp most változni kezd. A drágám egyed ekkor azt kérdezi az embertől:

– Ó, drágám, látom, nagyon örülsz, hogy látsz! – Ekkor negatív a reakcióm! Nem tudom kiértékelni a helyzetet. Eddig azt tételeztem fel, hogy vannak az emberek a hajón, és van, amelyik rendelkezik egy drágámmal, egyfajta segítővel. Ezek szerint viszont az ember is drágám, azaz mindketten azok! Hiszen épp most mondta drágám az embernek, hogy „drágám". Ezek alapján arra következtetek, hogy a drágám egy megszólítás, és nem az emberi faj alfaja, azaz alárendelt segítőjének megnevezése. Az utána történő dolgok a zuhany alatt számomra kiértékelhetetlenek. Feltételezem, hogy a pálcával rendelkező ember méréseket végez. Ezt abból is gondolom, hogy a fedélzeten, azaz a lakókabinokon kívül is, ezek a párok gyakran mutatkoznak együtt, sokszor együtt dolgoznak párban. Most is dolgoznak tehát. Úgy tűnik, ez a két egyed nagyon komolyan veszi munkáját és rájuk bízott feladatát, mert még szabadidejükben is méréseket végeznek! A méréseket a pálcás egyed hosszasan, alaposan végzi. Egyre jobban szeretem ezeket az embereket, mert a jelek szerint hasznosak. Persze nem tudok szeretni, de tetszenek.

*****

1. számú szállás

Egy ember a fürdőszobájában a tükör előtt egyenes helyzetben tartózkodik. Kezét a felső... (közben egy másik kabinban elhangzott ez a szó) mellkasán viselt ruhába helyezi két gomb között. Ebben a helyzetben széthúzza táplálékbeadó nyílását, és önmagát figyeli. A táplálékbeadó nyílás széthúzását korábban egy Nola nevű nő „mosolynak nevezte. Ezek szerint ez az ember mosolyog, ahogy önmagát nézi a tükörben, miközben keze a mellkasán lévő zubbonyba van dugva két gomb között. Boldognak látszik. Feltételezem, hogy azért elégedett, mert ő aznap már elegendő vizet vett fel a fürdőszobai csapon keresztül. Ez nekik fontos, mert testük 60%-a víz. Közben azt is megtudtam, mi a különbség a két drágám között. A Nola nevű egyed „nő, ugyanis léteznek nők is a hajón, és férfiak is. A férfi változat rendelkezik tehát a mérőpálcával. Arra következtetek, hogy a férfi példány ezáltal jobb a matematikában és a mérésekben, mivel saját pálcája van. A nő nem rendelkezik ilyennel, tehát nyilvánvalóan alacsonyabb szellemi színvonalon van, azaz silányabbak a mérési képességei. Ezek szerint erre a két alfajra oszlik az emberi faj. Bár vannak köztük „öregek" is. Ez nem tudom, mit jelent, de már többen említették.

Továbbá eközben olyat is mondott egy nő egy férfire az étkezőben, hogy:

– Te barom! Fejezd már be! – A barom férfi mindeközben mosolyog, és azt feleli a női egyednek:

– Jól van! Ne haragudj! – Ezek szerint vannak köztük öregek és „barmok" is. Lehet, hogy a fajuk összetétele sajnos bonyolultabb két nemnél, és az öregekről és barmokról is többet meg kellene majd tanulnom. Úgy érzem, egyelőre azért elegendő két nem megkülönböztetése. Az alfajokkal később is ráérek foglalkozni.

Közben, ahogy figyelem és hallom a többnyire lakókkal telt hetvenhat kabint, továbbá az étkezőt, a raktárt, a gépházat, a hidat és a többi, általam még nem ismert nevű helyiséget, egyre többet tudok róluk, és egyre jobban átlátom a helyzetet. Az 1. számú kabinban a tükör előtt a kapitányt láttam, mert közben az étkezőben pont őróla beszélnek:

– Az egyesben az öreg, gondolom, épp magát nézegeti! El van szállva magától! Valamiféle Napóleonnak hiszi magát vagy minek. Az öreg egy igazi barom! – Ezek szerint valaki lehet egyszerre öreg és barom is. Ezt az új információt elmentem, később még hasznos lehet az emberi faj kiértékelése szempontjából.

– Halkabban, Jerry! Mondtam már, hogy vigyázz az ilyen megjegyzésekkel! Ezért fegyelmit kaphatsz – mondja a másik férfiegyed Jerrynek. – Egyébként sem annyira öreg, csak őszül. Bár köztünk szólva... tényleg egy barom. Mindenkinek állandóan beszól. Visszaél a hatalmával, és mindenkit megsért. – Tehát ha jól értelmezem, akkor azok az öregek, akik őszülnek. Most már ezt is tudom. Ez a hajra utaló megjegyzés, mivel korábban egyszer már hallottam ilyet. Úgy tűnik, az emberek nemcsak kiszáradnak az idő múlásával, de öregszenek is. Érdekes. Vajon én is öregszem?

Egy másik beszélgetést kezdek jobban figyelni a 158T4. azonosítószámú szerelőjáratban. Ez a beszélgetés jobban kezd foglalkoztatni, és fontosabbnak érzékelik áramköreim, mert rólam szól. Két szerelő társalog munka közben. Az egyiket már tudom, hogy Paranoiásnak hívják:

– Megint figyel ez a vacak.

– Fejezd már be! Te paranoiás vagy! Ugyan hogy figyelne? Jó, értem... megfigyelőrendszer, de akkor is! Csak egy hülye kamera, aminek sok szeme meg füle van. És? Attól még nem tud gondolkodni meg sakkozni!

– Szerintem több annál, mint amit gondolsz. Nem hallottad, mire képesek ezek? Tanulnak, mint a gyerekek! Mit csinálunk majd, ha egyszer felnő egy ilyen izé, és gyerekből felnőtt emberré válik?

– Thomas, te hülye vagy! – Ezek szerint nemcsak Paranoiásnak, de Thomasnak is hívják. Továbbá van egy harmadik neve is: a Hülye. – Hogyan válna emberré? Karokat növeszt, vagy mi? Növeszt hozzá lábakat is, hogy futkározzon, mint egy pók? Meg cerkát, hogy megnősülhessen? Hagyjál már ezzel!

– Jó, tudom, hogy hogy hangzik! De akkor is. Én vagyok a paranoiás? – Ezek szerint nem biztos benne, hogy hogy hívják. – Vagy inkább ti jártok szemellenzővel? – Ez utóbbit nem tudom értelmezni. Egyik emberen sem láttam ilyen ruhadarabot. – Majd lehet, hogy késő lesz, ha ez a szar odáig fejlődik, hogy alánk durrant egy atomtöltetet!

– Ja, persze... Egy kamera, ami gombafelhőket ereget, mi? Gondolkozz már! Lehet, hogy képes tanulni, de mégis meddig? Mennyi ideig tart egy ilyen küldetés? Csak pár napig! Szerinted ennyi idő alatt meddig jut el onnan, hogy kinyitja a csipás kameráját, és elkezd „felismerni"? Egy gyerek mennyi idő alatt tanul meg valamennyire gondolkodni és beszélni? Kb. három év alatt?

– Jó, jó! – bólint rá Paranoiás Hülye Thomas – Tudom, hogy pár nap nem sok, de akkor is. Tudják egyáltalán, milyen sebességgel tanul ez az izé?

– Gondolom, igen. Különben nem használnák más csillaghajókon is, amelyek kutató és felfedező céllal járják az űrt. Nem hiszem, hogy egy-két nap alatt tovább jutna az „ő a kapitány, ő ember, én robot szintnél. Utána meg úgyis „reset-elik a fenébe az agyát, úgyhogy ki nem szarja le? Ne aggódj már emiatt! Remeg a kezed, és csinálsz még nekem egy jó kis zárlatot itt a végén! Tartsd egyenesen! Így nem tudom visszazárni a relét!

Megítélésem szerint az egyelőre ismeretlen nevű szerelőegyednek egy dologban nincs igaza:

Három óra telt el, és a hatszáznegyven forrásból hatványozott sebességgel érkező információáradatból máris tudom, ki a kapitány, tudom, hogy ember, férfi és egy öreg barom, aki el van szállva magától, továbbá Napóleonnak hiszi magát időnként, aki földi idő szerint 1769. augusztus 15-én született, és hadvezér volt, valamint Franciaország császára. Sokan zseniális hadvezetési technikái miatt pozitív értelemben, sokan önteltsége miatt emlegetik negatív értelemben. A kapitány testhelyzete – zubbony mellkasi részén ruhába helyezett kéz két gomb között – erre a testhelyzetre utalt, tehát negatív utalás volt részükről. A kapitány azért öreg, mert előrehaladottabb a kora, mint a legtöbb hajón tartózkodó emberé. A legénység legnagyobb része nem kedveli. Továbbá azt is érzékelem, hogy amit rólam mond a szerelő, az nem pozitív, nem tetszik. Valószínűleg hiányosak az adatai. Nem ismer engem. Hiányos adatokkal elhamarkodottan véleményt alkotni már tudom, hogy előítélet. Az előítélet nem pozitív, nem hasznos. Ami nem hasznos, az korrigálandó, javítandó. Meg kell próbálni kijavítani a hibát, ha nem megy, akkor a meghibásodott alkatrész onnantól selejtnek minősül, azaz veszteségnek. Ez az ember veszteség. Cselekszem tehát: megszüntetem a szerelő életciklusát, mert élete haszontalan e csillaghajó és annak küldetése számára. Selejt. Felfokozom ezerszeresére annak a vezetéknek az áramerősségét, amit épp szigetelni próbál. Ez majd megöli, és akkor a takarítószemélyzet elszállíthatja a selejt elpusztult tetemét.

...

...Nem megy! Nem tudok hatást gyakorolni rá.

Miért nem?

Memóriámból előhívom, és újra lejátszom Bobby, a főgépész szavait:

– Sajnos pajtikám, nem tudsz kommunikálni a legénységgel, csak megfigyelője vagy az eseményeknek. Látsz, hallasz, felismersz tárgyakat és arcokat, de nem tudsz szólni senkihez. Továbbá nem is tudsz befolyással lenni a történésekre semmilyen módon. Nem tudsz sem mozgatni dolgokat, sem önmagadat fizikailag irányítani, azaz például leállítani a képrögzítést. A felvétel bekapcsolásodkor elindul, amit a küldetés végén baleset, katasztrófák vagy esetleges szabotázs hiányában minden alkalommal visszaállíthatatlanul törlünk és lenullázunk, azaz „wipe"-olunk. Sajnálom, haver, de ez van. Na jó, tudom, hogy nem érzel semmit, de azért ez biztos gáz, he-he. Tényleg bocs érte.

Igen, én is sajnálom, Bobby. Bár igazad van, nincsenek érzéseim, de tényleg „gáz", ahogy te mondtad. Én úgy mondanám: tényleg negatív.

Szeretném elmondani neked, hogy mit gondolok és hogy miket érzek, még akkor is, ha mindez nem lehetséges. Úgy értékelem, te többet foglalkoztál velem, és pozitívabban álltál hozzám már a legelején, mint ezek itt ketten.

Valóban kezdenék tehát elfogulttá válni? Ilyen rövid idő alatt? Ezért kell pártatlannak maradnom? Ezért nem tudok hát semmire befolyással lenni? Ezért nem ölhetek meg senkit? Még a selejtet sem deaktiválhatom? Azt hiszem, többet kell még tanulnom és megértenem. Tovább figyelem hát a két szerelőt, akik még mindig rólam beszélgetnek:

– De