Páger és a motorbicikli

By Sándor Hunyady

Bizonyára ismerik azt a történetet, amelyben a főhős új motort vásárol, de izgatottságában elfelejti megkérdezni, hogy miként lehet megállni a motorral? Nos, ebből a kötetből - bár nem első kézből -, de megtudjuk, hogy a történet Páger Antallal miként esett meg és Hunyady Sándor miként örökítette azt meg. S ugyan majd' egy század választ el a kötet írójától, ám olyan nagyszerű színészekről olvashatunk itt, mint Bajor Gizi, Tolnay Klári, Páger Antal. Igen, élő és mai történetek, szórakoztató színházi pletykák és vívódás a színház és a közönség viszonyáról, melyet színez és színez a teátrumot létrehozók széles köre. (a Kiadó)

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Nov 29, 2016
• ISBN: 9789633648001

Book preview

PÁGER ÉS A MOTORBICIKLI

SZÍNHÁZI TÁRGYÚ ÍRÁSOK

ÍRTA

HUNYADY SÁNDOR

GYULA, 2014

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-364-800-1 EPUB

ISBN 978-963-364-801-8 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2014

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

TARTALOM

Égi és földi szerelem

John Gabriel Borkman

A halott Ady Endre nyomában

Kísértetek szonátája

A parasztszínészek estéje

A Csokonai-ünnep

Duse halálának első évfordulója

Meredith

Holnap reggel

Móricz Zsigmond felolvasó estéje a Magyar Színházban

Játék a kastélyban

Pathelin mester és Dandin György

Brillat-Savarin

A Helikon harmadik éve

Vasárnapi levél Jókai Mór emlékezetére

Orláti faember

Ebéd Karinthy Frigyesnél

A boldog ember

Fiam, a miniszter úr

Shakespeare

Vizsga színpadi szerzők számára

Négy erdélyi színdarabhoz

Az ördög cimborája

Levél a fiatalokhoz

Szereposztás

Bús

Édes Anna

A „jó fiú"

A peleskei nótárius

Jézusfaragó ember

Kamaraszínházat Budának

Somerset Maugham

Thomas Mann összes novellái

Páger és a motorbicikli

Színész és kritikus

Könyvekről

„Éva"

Gerő hazatérése

Egy plágiumpör margójára

Török Sophie: Nem vagy igazi

Olasz színház

Egy elő nem adott színdarabról

Lehet-e a színésznőnek gyermeke?

Lehet-e színésznőt feleségül venni?

Tíz perc alatt megszerettem Karádyt

Új seregszemlét

Mi kell a közönségnek?

Kell-e főpróba?

Illyés Gyula: Csizma az asztalon

A színdarabíró keserve

ÉGI ÉS FÖLDI SZERLEM

A kolozsvári Magyar Színház most készül Molnár Ferenc legutolsó darabjának előadására. Kíváncsiak vagyunk rá, hogy Kolozsvár, amely mindig legelső volt az igaz és nemes művészet szeretetében, hogyan fogadja majd ezt a színjátékot, amelynek premierje nagyobb társadalmi hullámzást idézett elő Budapesten, mint például a háború megindítása. Még jóval az Égi és földi szerelem próbáinak megkezdése előtt teli voltak a lapok - a hivatalos színházi kommünikéken kívül - színes, étvágykeltő, izgató kis hírekkel, sőt cikkecskékkel, amelyek mind a jövendő méhében bontakozó darab nagyszerűségére célozgattak. A szerző arcképe mindenütt, személye mindennél inkább az előtérben. Megnősül, romantikus házasságot köt régi, kedves ismerősével, a híres Fedák Sárival. Csak róla beszélnek és az Égi és földi szerelem-ről.

A darab főszereplőjének életrajzát közlik, egész óriási szervezet dolgozik, hogy a konjunktúrát minél inkább kedvezővé tegye, és végül, amikor a hangulat már olyan tüzes, mint egy érett pattanás, megesik a premier, válogatott közönség és válogatott kritikusok előtt, beragyogva fényével és fölverve lármájával az esős télelői estét. Valóban pompás publikum volt az, megtöltve zsúfolásig a Magyar Színház nézőterét. Mondják, hogy vizsgáztatták a jelenlevőket, és csak alapos és hosszú megfontolás után döntött valami legfelsőbb haditanács, hogy egy közönséges zártszék kinek jusson tucatnyi pályázója közül. Számtalan próbán kellett keresztülmenni és megfelelni minden szempontból annak a pesti arszlánnak, aki végül mégis megjelenhetett az estén, amely ragyogóbb volt egy királyi keresztelőnél, és amelyen mintegy aranysarkantyút kapott valamennyi résztvevő. Nem volt ez olyan közönséges premier, amelyen az írónak meg kell hódítania a publikumát. Mindenki előre könnyezett, kacagott, és vaktában árasztotta szeretetét a költőre, akit ma a politika, a divat, sőt még az igazi tehetség is Budapest milliomos részének királyává avat. Valami nagy zsúr volt az a bemutató, amelyen mindenki ismerte egymást. A páholyokban a bőrnek, húsnak, zsírnak, kenyérnek, vasnak, fának vagy valamilyen más anyagnak királyai és bankelőkelőségek tanyáztak. A földszinten teljes számban együtt a Lipótvárosi Casino krémje, és még a legutolsó sorban is olyan ember ült, aki számot tesz a vagyona, az összeköttetései, esetleg valamilyen tehetsége révén Budapest divatos társadalmában. És mennyi ékszer ragyogott a hölgyeken, akik eljöttek, hogy fehér vállukat megmutassák a frakkos férfitömkelegnek. Igazán azt hisszük, hogy a

felvonásközök érdekesebbek voltak a publikum számára, mint az az idő, amikor a színpadon folyó játék, a sötétség és az illem csöndet parancsoltak az izgatott nézőtér területére. Az est voltaképpeni jelentőségét az a pár perc adta, amikor összeborult a függöny, és az elzúgó tapsvihar után a szemek összevillantak, egymásra ismertek a dámák és gavallérok, barátok és ellenségek, és elkezdődhetett az a tüzes, vesékig ható flört és pletyka, amiben Pest annyira hasonlít Párizshoz. Ezekben a szünetekben kevés szó esett az Égi és földi szerelem-ről. Ki van jelen, és ki nincs, kin milyen ruha és ékszer van, ki ül Fedák páholyában, és hová megyünk színház után; erről folyhatott a beszéd. Hogy a darabban mi van, jó-e, rossz-e? A színészek hogy játszanak?

Azt nemigen döntötte el ez a nézőtér, amelynek számára az Égi és földi szerelem első előadása inkább társadalmi és politikai, mint művészi eseményt jelentett. Még a főpróba után (úgynevezett művészi körökben) sem alakult ki döntő vélemény Molnár legújabb munkájáról. A kritikusok, akiket érdekük jobbra vagy balra állított, érdekükhöz képest írtak és nyilatkoztak, és mert szabad ember ma Pesten nemigen van, csak irigy vagy lekötelezett; a publikum az irigy vagy lekötelezett sajtó szemüvegén keresztül nézi estéről estére táblás ház előtt ezt a színjátékot, amelyről egy nagy párt dühösen mondja, hogy alacsonyrendű svindli, pakfon érték, és egy másik nagy párt lelkesen állítja, hogy a zseniális költő legzseniálisabb munkája. E sorok írója nem elég merész hozzá, hogy kritikát írjon az Égi és földi szerelem-ről, amely egy patologikus szerelmi esemény története. Csak azt állíthatja nyugodt lélekkel, hogy a darab néhány jelenete és a briliáns előadás pillanatokra még a siker érdekében működő szervezetek lármáját is elnyomta, és hogy az ügynökök nem bolondok, akik a magyar darab előadási jogát Madridtól New Yorkig megvásárolták.

Különben az Égi és földi szerelem színre fog kerülni itt is. És mi azt hisszük, hogy a havas Sétatér lábánál nyári arénának épült Magyar Színházban, Erdély áhítatos és ösztönös intelligenciája, amelyik mindig igazibb és értékesebb színházba járó nép volt, mint a pesti - meg fogja mutatni, hogy az Égi és földi szerelem micsoda.

Azt hisszük, hogy ennek a nézőtérnek mosolya, könnye vagy közömbössége elhatározza majd őszintén, hogy Molnár Ferenc legutolsó darabja üveg - ami nem érdemli - vagy gyémánt, amelyhez méltatlan, hogy úgy belecsomagolják a reklám selyempapírjába, ahogy azt Budapesten tették a szerző barátai és párthívei, talán a szerző akarata ellenére.

1922. december

JOHN GABRIEL BORKMAN

Ibsen drámája a Magyar Színházban

Munkáselőadás. A szó olyan furcsán hangzik, olyan szocialista ízű, holott csak azt jelenti, hogy a színpadon jó, sőt nemes darabot játszanak, a nézőtéren pedig intelligensebb, különb, kedvesebb közönség ül, mint sok esti premieren. Tegnap délelőtt is megértő és fegyelmezett publikum nézte végig Ibsen John Gabriel Borkman című drámáját, amelyet ma divat, szerzőjének egész munkásságával együtt, elavultnak mondani.

Nem egészen tiszta előttem, hogy ezek az új kritikusok hogyan értelmezik az elavultság fogalmát. Ügy gondolják, hogy Ibsen nem tehetség, csak olyan Kotzebue-féle valaki, aki teljes joggal került lomtárba? Vagy pedig ízlésük szerint a Peer Gynt költője ásatag modorú és nehézkes író, élvezhetetlen a modern közönség számára, bár elvitathatatlan tőle némi talentum? Nos, az első esetben ez a leértékelő kritika tudatlan, a másodikban pedig elfelejti nagy kötelességét, hogy észrevegye minden kor és írói modor produkcióiban az igazi szépséget. Más területen kifejezve érzésünket: egy börzeágensnek joga van hozzá, hogy nevetségesnek találja Giotto valamelyik naiv Madonnáját, de az esztéta ezt nem teheti meg.

De mit vitatkozunk ezekkel a kényes emberekkel. Alhatunk nyugodtan, bizonyos, hogy a „problémás" és lenézett Ibsen nem lesz kisebb tőlük. Majd csak megtalálja ő a maga tisztelőit, akik mindig észre fogják venni, hogy milyen különös és túlfűtött levegője van akár John Gabriel Borkman című drámájának is. És valószínű, hogy még sokáig lesznek olyan érzékeny értelmek, akiket érdekelni fog az a néhány izgató és vad karakter, amelyek fekete pillangószárnyukat nyitják, á halottá váló probléma és szimbólum kereteit szétfeszítve.

A tegnap látott drámáról általában azt szokták mondani, hogy a sikkasztó bankár szimbolikussá magasított tragédiája. Mi inkább úgy érezzük, hogy John Gabriel Borkman figurája egy kicsit merev, olyan tárgyszerű, mintha csak arra volna jó, hogy alkalmat adjon a körülötte levő életnek a kifejlődésre. Itt tényleg akad valami igazsága a becsmérlő kritikának. Lehet, hogy amit Ibsen elsősorban akart, valóban unalmassá vált egy kevéssé. De annál hatalmasabban él évtizedek elmúlása után is néhány olyan lélek és szenvedély ábrázata, amelyeket Ibsen költői ereje csak úgy mellékesen teremtett.

A két nőtestvérnek, a jónak és a gyűlölködőnek, már a fizikai póza is teli van a legmagasabb rendű értelemben vett pátosszal. A tiszta szívű Foldal néhány jelenete könnyekre fakaszt, fölemel. És elemi erővel hat, amikor a fiatal Borkman lerázza magáról a bosszú nyomasztó igáját.

1924. március

A HALOTT ADY ENDRE NYOMÁBAN

A nagy magyar poéta nagyváradi évei.

Elmosódó portrék a fiatal Adyról

Nagyvárad szent város, azzá avatta a költő, aki a földjét taposta, kenyerét ette, borát itta. Valahogy mindennek a fontosságát elnyomja, egy kicsit érzelmes ember

előtt, az ő emléke. Ha a nagyváradiak igazán tudnák, mit jelent számukra Ady, aranyból építenék meg a szobrát. Szobrot építenének neki, mégpedig éppen azok, akik a legtávolabb állanak tőle, akik tartanak a kitüntetésre. Mert Ady közöttük töltött néhány esztendeje olyan, mint valami nagy rendjel. Fényt ad, előkelőséget, és rákényszerít minden finom intelligenciát, hogy megkülönböztetett érdeklődéssel nézzen azokra a nagyváradi felebarátaira, akiket elébe vet a sors. Ott, Váradon, a színház mellett, szűk utcán van egy kis bodega. Mondják, hogy a költő odajárt éjjelente beszélgetni, bort inni, verset írni. Amikor bemegyek, mintha könnyű tömjénillat érintene, pedig erre nincsen semmi valóságos ok. Leveszem a kalapom és kérdem:

- Ide járt Ady?

Valami derék, kövér, vidám nénike felel:

- Ide bizony, doktor úr, lelkem. Itten volt ő minden éjszaka, amoda ült az ablaknál a barátaival…

- Ismerte?!

A jó asszony erre megsértődik:

- Hogy én ismertem-e? Én?! Hiszen én vagyok