A hajó királynője

By Sándor Hunyady

Minden kényelemmel megáldott luxushajó, elegancia, úri viselkedés, kifinomult ízlés. A napos oldalon lévők, a könnyű életűek világa az; azoké, akiket Hunyady Sándor oly belülről ismert, s akiket ugyanakkor mégis a „vendég” tárgyilagos pillantásával nézett, a realista művész hűvös józanságával ábrázolt. A hajó királynője című kisregény főszereplője, Mrs. Haxton, ez a pénzére és pénzén megőrzött szépségére gőgös-dölyfös amerikai asszony félelmetes figurája a hajó fedélzetek közé zárt világának. A hajón – mellyel a második világháború kezdetén Amerikából Londonba tart – az összes kiszemelt férfit igájába hajtja. Ám az első európai kikötőben egyeduralmát „megzavarja” a történelem, s neki hirtelen  meg kell tapasztalnia, hogy nem ő a legfontosabb… Az írás gúnyos-kritikus hangot itt a kívül rekesztettek iránti együttérzés váltja fel. Az életmű leglényegesebb jegyeit mutatja meg a klasszikus rangú Hunyady-próza e kiemelkedő darabja. Nemcsak lebilincselő szórakozás, de olyan csattanó a végén, amely sokáig emlékezetes olvasmánnyá varázsolja ezt a művet. (a Kiadó)

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Nov 29, 2016
• ISBN: 9789633647905

Book preview

HUNYADY SÁNDOR

A HAJÓ KIRÁLYNŐJE

KISREGÉNY

GYULA, 2014

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-364-790-5 EPUB

ISBN 978-963-364-791-2 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2014

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

1.

Mrs. Isabella Haxton szépsége olyan volt, mint mikor egy vadregényes táj egyúttal nagyon kulturált. Szépnek született, de minél idősebb lett, egyre több, rafinált kozmetika segített szépsége szolgálatában a természetnek. Szinte nem lehetett megállapítani, hogy mi rajta az eredeti, és mit ad hozzá a modern szépségfejlesztés művészete. Alapjában véve világosbarna volt. De a hajának az anyaszínét már ő maga is elfelejtette. A változó divathoz igazodva volt már vörös, platinaszőke, rózsaszín, lila és aranysárga. Jelenleg bronzbarna volt, már jó néhány hónapja, és nem is készült egyelőre új változatra. Úgy érezte, hogy megtalálta az igazi színét. A bronzos árnyalat nagyon jól illett ibolyaszeméhez.

A hölgy korát kiszámítani nehéz feladat volt. Reggel, amikor felébredt az ágyában, arcán a zsíros krémmel, bokáján a gumifáslival, negyvenesnek látszott. Fürdés és masszázs után lecsökkent harmincötre. Ha felöltözött, virágzó harmincéves asszony lett belőle. Este, mesterséges világításnál hamvas-harmatos pásztorlánykává fiatalodott.

Most, löncs idején, otthon, éppen a harmincas stádiumban volt. Már beköszöntött fülledt hőségével a New York-i nyár. Mrs. Haxton testén nem volt más ruha, csak egy zöldarany jávai sarong. A válla és a lába mezítelen. Egészen mezítelen, mint egy indián nőé a prérin. Szerette mutogatni gyönyörű lába fejét, minden lábujja külön remekmű volt.

Az is ravasz dolog volt rajta, hogy a szemöldöke megvolt. A rendes, kissé túl sűrű szemöldöke. Merész ügy ebben a kitépett szemöldökű világban Sőt, a lábszárán sem irtatta ki a hajszálakat. Ez nyers, szinte vad kifejezést adott a lényének. Mrs. Haxton mindent akart, az egész világot, nem bánta, hogy többek között a nőstény tigrishez is hasonlít.

Különben ezt a vad árnyalatot az is megerősítette, hogy a hölgy olyan részeg volt, mint a disznó. A meleg miatt nem mozdult ki a lakásából. (Szerénységből nem tartott külön lakást és személyzetet, hanem a Waldorf-Astoriában lakott, négy szobában, az appartement-ja évi béréből föl lehetett volna építeni egy iskolát és egy kórházat.) Unatkozott, a hőség ingerültté tette. Reggeli és löncs között megivott egy csomó koktélt, még a fürdőkádban is ivott, még a masszírozó asszonyt is berúgatta.

De akármilyen részeg volt, az agya nem ködösödött el, inkább gyilkos és hideg élességgel villogtak a gondolatai. Kínozta az ügyvédjét, aki szemben ült vele a löncshöz terített kis asztalnál. Már a feketekávénál tartottak.

Mrs. Haxton cigarettára gyújtott, bőven fújta a füstöt piros orrlyukán, mert ha a lábát hagyta, hogy olyan legyen, amilyen akar lenni: más, váratlan helyeken, váratlan bravúrokat csinált a testén, például az orrlyukába tett egy csöpp, világos karminfestéket.

- Maga használhatatlan ember, Charles! Ki fogom cserélni!

Az ügyvéd, Mr. Charles Shelby, vörös szeplős, kövér, erőszakos férfi volt. Ravasz, kis szeme dühösen fénylett, de nagyon jámbor arcot vágva, megadással tűrte, hogy kliense sértegesse. Ragaszkodott Mrs. Haxtonhoz mint ügyfélhez, szépen keresett rajta, azonkívül olyan nőnek tartotta, akiben „van fantázia". Majd egyszer, valami előre el sem képzelhető ügyön, egész vagyont lehet a révén szerezni.

Szeplős képe olyan volt, mintha az egész arcával sírna, a homloka, az orra, az álla belepve az izzadság forró harmatával. Panaszosan mondta:

- Nem bánom, dobjon ki, Mabel! Esküszöm magának, nem fog senkit találni, aki mást mondhatna, mint én. Könyörgök, Mabel, ne utazzék most Európába! A tengereket, különösen az angol tengert nagyon bizonytalanná teszi a háború!

Az asszony idegesen vágott közbe:

- Mindennap indulnak Amerikából Angliába hajók. Egész karavánok!

- Ez igaz. De mennyi pusztul el közülük! A búvárhajók a legkövérebb gőzösöket lövik ki a rombolók kíséretéből. Stukák csapnak rá a karavánokra. Nem is tudom, hogy van-e most rendes személyjárat Angliába!? Az égre kérem, Mabel, halassza el az utat. Féltem magát. Inkább süllyedjen el százezer tonna, mint hogy magának a hajaszála meggörbüljön!

- Nem halasztok el semmit! - mondta csökönyösen az asszony. - Rámjött, hogy látni akarom Tomot! Tizenöt éve nem láttam. Összegyűlt bennem a vágy!

Tom Haxton az asszony férje volt. Tizenöt éve éltek külön, örökké válófélben, de végleg el nem válva. Haxton a mézeshetek alatt hagyta ott gyönyörű feleségét. Hirtelen, minden komoly ok nélkül, mintha valamitől nagyon megijedt volna. Elmenekült a föld másik oldalára. Londonban telepedett meg. Gazdag volt, beleépítve Amerika pénzarisztokráciájának legfelsőbb rétegébe. Könnyű volt a banküzletét átköltöztetni Angliába. Ott dolgozott, ott élt, onnan küldte a pénzt a feleségének. Eleinte nagyon bőven, szinte hisztériás áldozatkészséggel. Mintha azt mondaná: „Itt van, nesze! Csak engem hagyjál békében!" De az utolsó esztendőkben mintha zsugoriskodni kezdett volna. Mrs. Haxton megtudta, hogy a férje egy másik nővel állt össze. Már két gyermeke is van tőle. Társaságba nem járnak rendezetlen viszonyuk miatt, de nincs is szükségük társaságra. A hírek szerint boldogan élnek, abban a gyötrő, kétségbeesett, örökké reszkető, szerelmes, menekülést kereső, illegitim boldogságban, amelyet csak hajótöröttek ismerhetnek. Olyanok ezek a boldogságok, mint a vulkanikus görcsökből született tavak. Vizük sötét, tükrükre örökké árnyékot vet a veszedelem.

Mrs. Haxton eleinte hajlamos volt rá, hogy egy szép nagy summáért elváljék. De amikor megtudta, hogy az ura másik családot alapított, hallani sem akart többé a válásról. Nem akarta szabaddá tenni a férfit. Szipolyozni akarta. Néhány évvel előbb egy angol ügyvéd hajózott át New Yorkba azzal a megbízással, hogy tárgyaljon a válás föltételeiről. Az illető ügyvéd régivágású, idősebb gentleman volt. Az asszony szívére akart hatni. Ecsetelte a férj boldogságát és nyugalmát, amelyet megtalált egy másik fészekben. Elhozta a gyermekek fényképét. Milyen gyönyörűek. Legyen olyan jó, Mrs. Haxton, ne akadályozza meg, hogy ezeknek a gyermekeknek nevet lehessen adni. A terv nagyon naivnak bizonyult. Mabel a londoni tory ügyvéd előadásából azt számította ki, hogy a tisztázódásra vágyakozó, törvénytelen családi idill révén a férje még inkább alkalmas zsarolási médiummá vált. A gyermekek fényképe és a másik asszony alázatos szerelmének leírása viszont felbőszítette. Most már nemcsak azért akart Angliába utazni, mert közelről jobban lehet megzsarolni valakit. Hanem mert remélte, hogy valami módon el is tudná pusztítani azt a boldogságot, amely tőle távol, nélküle keletkezett. Menjen az asszony a kölykeivel együtt koldulni. Hátha'vissza tudná csábítani a férjét? Legalább egy hétre! Hadd bőgjön és rettegjen az a másik nő. Nem volt kialakult terve, csak zavart szeretett volna csinálni, fájdalmat okozni ennek a két embernek. A férjének, aki elhagyta, és az asszonynak, akit férje megszeretett.

Az amerikai törvények roppant sok jogot adnak az asszonynak, és ezeket a jogokat Mrs. Haxton önző zsenije még jobban kimélyítette. Az óceánon át rátapadt férje életére, mint a polip. Szívta a vérét. A télen jutott eszébe, hogy átmegy hozzá. Megnézi közelebbről, hogy mit lehetne csinálni? Csak nagyobb apanázst lehet kiharcolni, vagy sikerül valahogy örökre bepiszkolni „azoknak az embereknek" a boldogságát is?

Mr. Shelby mindezt tudta. Nem is akarta komolyan lebeszélni kliensét a vállalkozásról. Csak a felelősséget szerette volna magától elhárítani.

Izzadt és gondolkozott. Majd így szólt:

- Menjen a Clipperen Lisszabonba. És onnan