Téli rege

By William Shakespeare

Az álomszerűen meseszép hangulat hirtelen féltékenységi dührohammá változik, rémálommá: a szicíliai király barátját, Polixenést és feleségét (Hermione) házasságtöréssel vádolva küldi a halálba, előbbi csupán Camillo hűségének köszönhetően menekülhe

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Mar 9, 2016
• ISBN: 9789633764107

William Shakespeare

William Shakespeare was born in April 1564 in the town of Stratford-upon-Avon, on England’s Avon River. When he was eighteen, he married Anne Hathaway. The couple had three children—an older daughter Susanna and twins, Judith and Hamnet. Hamnet, Shakespeare’s only son, died in childhood. The bulk of Shakespeare’s working life was spent in the theater world of London, where he established himself professionally by the early 1590s. He enjoyed success not only as a playwright and poet, but also as an actor and shareholder in an acting company. Although some think that sometime between 1610 and 1613 Shakespeare retired from the theater and returned home to Stratford, where he died in 1616, others believe that he may have continued to work in London until close to his death.

Book preview

WILLIAM SHAKESPEARE

TÉLI REGE

Dráma

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

Borító: Rimanóczy Andrea

978-963-376-410-7

© Fapadoskonyv.hu Kft.

SZEMÉLYEK

Leontes, Sziczilia királya.

Mamilius, kis fia.

Camillo, |

Antigonus, |

Cleomenes, |

Dion,|

szicziliai urak.

Rogero, szicziliai nemes.

Itélő szék tagjai.

Polixenes, Csehország királya.

Florizel, fia.

Archidamus, cseh főúr.

Hajós.

Kormányos.

Öreg juhász, Perdita vélt atyja.

Ifjú juhász, fia.

Szolgája.

Autolycus, csaló.

Idő, mint kar.

Hermione, Sziczilia királynéja.

Perdita, Leontes és Hermione leánya.

Paulina, Antigonus neje.

Emilia, a királyné kiséretében.

Mopsa, |

Dorcas, |

pásztorleányok.

Urak, hölgyek, kiséret, satyrok,

pásztorok, pásztornők, őrök stb.

BEVEZETÉS

A Téli rege nyomtatásban először az 1623-ki folio-kiadásban jelent meg; legelső ismert említése pedig Forman Simon naplójában történik, melynek kéziratát az Ashmolean Museumban őrzik. Ebben az 1611-ik év május 15-ről fel van jegyezve, hogy a napló írója a Téli rege előadását látta a Globe-színházban, hol a társaság, melyhez Shakespeare is tartozott, a tavaszi időszakban játszott, míg télen, mivel a Globe födetlen volt, a Blackfriars-színházba ment át. A napló írója különösen Autolycusról emlékezik meg, s elsorolva csínyjeit, ezt a tanulságot vonja le: „Óvakodjunk színlelt koldusoknak és képmutató ficzkóknak hinni. A mint az udvarmesteri számadások egy adatából kitűnik, ugyanazon évi november 5-én az udvarnál „Téli-esti rege czímű darabot adtak elő a királyi szinészek, az akkori udvarmester, sir George Buc följegyzése szerint. 1623-ban sir Henry Herbert, az akkori udvarmester, megemlíti, hogy egy Téli rege czímű régi darabnak előadási engedélyt adott, még pedig díj nélkül, mert a darabnak sir George Buc egykor már megadta az engedélyt, de a régi példány elveszett, Hemminge azonban (Shakespeare összes műveinek kiadója) becsületszavát adta, hogy a darabban nincs semmi profán, és nem történt benne semmi változtatás vagy kihagyás. Sir George Buc 1610-ben foglalta el hivatalát: bizonyos tehát, hogy a darab, melyet először ő engedélyezett, ez év előtt nem volt készen, s így a Téli rege származási idejét 1610-be, Shakespeare drámaírói tevékenységének utolsó korszakába kell tenni.

A dráma tárgyát részben Greene Róbert elbeszéléséből merítette, mely akkoriban oly híres és kedvelt olvasmány volt, hogy több kiadást ért. Ezek közűl a legrégibb az 1588-ki, melynek czíme: „Pandosto or the triumph of time (Pandosto vagy az idő diadala). Más czíme „Dorastus and Fawnia volt, s ez alatt érte a legtöbb kiadást. Ez elbeszélés kivonatos ismertetéséből látni fogjuk, hogyan dolgozta ki Shakespeare a nyers anyagot formás ékszerré.

Pandosto, Csehország királya, és szép neje, Bellaria zavartalan boldogságban éltek; volt egy kis fiuk is, Garinter, a természet minden adományával ékesített gyermek. Egistus, Sziczilia királya, ki hajdan Pandostoval együtt nevelkedett, hajóhadával Csehországba vitorlázott, barátjának látogatására. A legszívesebb fogadtatásban részesűlt itt; Pandosto különösen lelkére kötötte nejének, hogy nyájassága által tűntesse ki, mily kedves vendége házuknak Egistus. Bellaria, kedvében akarván járni férjének, de különben is látva vendégök nemes lelkületét, csupa figyelem és nyájasság volt iránta; oly bizalmasan viselé magát, hogy néha hálószobájába is elment, utána nézni nem hiányzik-e valami kényelméből? Pandosto aggodalommal kezdé kisérni kettejök növekvő barátságát, meggondolva, hogy a szerelem fölötte áll minden törvénynek és azért semmi törvény által sem tartható fel, és a hol a szerelem erőszakoskodik, ott tehetetlenné lesz a barátság. E gondolatok lassankint oly lángoló féltékenységet gyújtának szívében, hogy többé nem tudott nyugalmat találni. Ekkor mérlegelni kezdé nejének minden cselekedetét, félremagyarázta benső bizalmasságát és élesebben figyelt rá, vajjon nem talál-e bűnére valami biztos bizonyítékot. Mialatt pillantásait és mozdulatait leste s gondolatait találgatta, a két ártatlan lélek, semmit sem sejtve, naponkint találkozott, a mi oly dühbe hozta a királyt, hogy Egistust meggyűlölte és Bellaria iránt sötét arczot mutatott. Végre annyira meggyőződik mindkettejök bűnéről, hogy Franiont, Egistus pohárnokát, felszólítja ennek megmérgezésére. Hiába igyekszik Franion lebeszélni a királyt gyilkos tervéről, őt magát a legborzasztóbb büntetések fenyegetik, ha nem engedelmeskedik, ellenkező esetben pedig fényes jutalom kecsegteti. A pohárnok beleegyezik, de csakhamar elárulja Egistusnak a gyilkos tervet s vele együtt elmenekül.

Pandostot ekkor a végletekig ragadja dühe. Meg van győződve, hogy Franion és a királynő összeesküdtek az ő meggyilkolására. Őröket küld nejéhez, kik ezt kis fiával játszva találják. A királynét börtönbe vetik s férje nyilvánosan összeesküvésről és házasságtörésről vádolja. A börtönben Bellaria kis leányt szül; a király parancsot ad, hogy az anyát és gyermekét megégessék. Országnagyjai kegyelméért könyörögnek, de a király hajthatatlan marad; nem akarja, hogy a fattyú atyának szólítsa őt. Végre annyit enged csak, hogy a gyermeket egy csónakban a tenger hullámaira bízzák, a mi egy heves vihar alkalmával meg is történik. Pandosto ekkor nejét, nagyobb gyalázat kedvéért, nyilvános törvényszék elé állítja. A királyné részrehajlatlan kihallgatást és a terhelő tanúkkal való szembeállítást kíván; de a király, a világos tények mellett, ezt fölöslegesnek találja, mert a ki elég vakmerő volt a bűnt elkövetni, annak lesz vakmerősége a bűn eltagadására is. A bírák méltányosnak mondják Bellaria kívánságát; de a király azt akarja, hogy az ő szavára rögtön ítéljék el.

Ekkor Bellaria térdre hullva könyörög, hogy küldjenek „Delphos szigetére és hallgassák meg Apollo orákulumát; ha ez is bűnösnek mondja őt, úgy kész meghalni a legkegyetlenebb halállal. Pandosto nem tagadhatja meg e kívánságot; követséget küld, mely három hét alatt Delphosba ér s ott egy lepecsételt választ nyer a jósdától. Ünnepélyes ülésben s a királyné jelenlétében felbontják és felolvassák a szent iratot, melynek tartalma így szól: „Gyanú nem bizonyíték. Féltékenység részrehajló bíró. Bellaria tiszta, Egistus mocsoktalan, Franion hű alattvaló, Pandosto áruló, gyermeke ártatlan, és a király örökös nélkül fog élni, ha az elveszett meg nem találtatik. Még az orákulum felolvasása előtt beszédet tart a királyné, melyet Shakespeare is felhasznált:

„Ha a mennyei hatalmak, a mi kétségen kívül áll, ismerik az emberi cselekedeteket, úgy, reménylem, türelmem meg fogja pirítni végzetemet és mocsoktalan életem foltot vet az álnok gyanúsításra. Mert jóllehet a hazug hír meg akarja támadni becsületemet és a gyanú szégyennel beszennyezni jó híremet: hír és gyanú ott, hol erény védi a várat, támadhat ugyan, de soha sem fosztogathat. Hogyan éltem, mielőtt Egistus ide jött, arra nézve, Pandosto, az istenekre és saját lelkiismeretedre hivatkozom. A mi köztem és közte történt, azt egyedül az istenek tudják, és reménylem, azonnal ki is nyilatkoztatják; hogy Egistust szerettem, nem tagadhatom; hogy tiszteltem, nem szégyenlem megvallani: arra erénye, erre magas rangja kényszerített…"

A jóslat felolvasása után Pandosto rögtön belátja bűnét és magába száll, bocsánatot kér nejétől és megvallja Egistus elleni gyilkos kisérletét. Ekkor hozzák a hírt fiának hirtelen haláláról, mire a királyné élettelenűl földre roskad. Pandosto kétségbe van esve; csak nehezen tudják visszatartóztatni az öngyilkosságtól. A két halottnak nagyszerű síremléket emel, melynek feliratában átkot mond önmagára, s mindennap ellátogat ide, boldogtalanságát siratva s nem kívánva más társaságot a gyászon kívül.

Ezalatt a kitett gyermeket csónakjával a tenger hullámai Sziczilia partjára hajtották, hol egy szegény pásztor, ki eltévedt bárányát kereste a parton, rá talált és megmentette. A gyermek köpenyében egy erszény aranyat