Apróságok, útirajzok

By Sándor Hunyady

Hunyady Sándor nemcsak a színpad, varieté és kávéházak világát szerette, nemcsak ott volt élesszemű megfigyelő. Utazásai során, legyen az a Balaton körül, Bécs kávéházaiban, Itália ristorantéiben, vagy Párizs lokáljaiban, kereste és kutatta az embert, érzékelve a különbséget ember és ember, náció és náció között. Vonaton, vagy kocsin, szekéren, vagy autón, andalító sorait olvasni. Zörög a kocsi, csattog a fémkerék, gurul a gumiabroncs és elandalít Hunyady Sándor csodás mesélőkedve. Dőljenek hátra, s egy jó bécsi kapuciner mellett élvezzék a sorokat. (a Kiadó)

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Nov 29, 2016
• ISBN: 9789633647929

Book preview

APRÓSÁGOK, ÚTIRAJZOK

ÍRTA

HUNYADY SÁNDOR

GYULA, 2014

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-364-792-9 EPUB

ISBN 978-963-364-793-6 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2014

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

TARTALOM

Bécsben, a munkások paradicsomában

Egy császári kastély

Rulett

Mezítelenség

Latin haditengerészek

A gyönyörű leány

A csempész

Éjszakai harc egy franciával

Párizsi levél

Apróságok

Honvágy

Vasúti pillanatfelvétel

Balaton

„Ne fogadj fel soha semmit"

Francia hotel

Tremblay

Idegenben

Német és francia katonák

Kerecsend

Gyilkosom

BÉCSBEN, A MUNKÁSOK PARADICSOMÁBAN

Naiv dolog lenne fölfedezni Bécset. De ha az újságíró - akit a speciális kolozsvári élet már egészen átalakított a maga használatára - hosszú idő után ismét Bécsbe kerül, nem tudja megállani, hogy ne számoljon be impresszióiról, olyan varázslatos a benyomás, amit a bukott császárok rezidenciája tesz.

Muszáj a régi nótával kezdeni: a finánc és a határrendőr udvariassága. Az ember táskáját nem túrják fel, szinte hízeleg minden hatóság az átkelésnél. És keresztülrobogva a csinos kis Ausztrián, ha már Bécsbe ért a vándor, bátran elfelejtheti az útlevelét. Nincs rá szükség. Nem kell sehol jelentkezni. Nem kell senkinek bebizonyítania a hatóságok előtt, hogy nem gazember. Bécs bízik az idegenekben. És úgy látszik, hogy ez helyes taktika, mert az a nagy politikai és társadalmi szabadság igazán nem árt Ausztriának. Sőt a kényelem, függetlenség és udvariasság levegője, amely körülveszi az embert, bizonyos idő múlva valami különleges, bécsi hazaszeretetet fejleszt ki még a legvadabb idegenekben is.

Hanem ez közismert dolog. Az már ellenben furcsább, hogy például én nem tudtam betelni olyan apró gyönyörűségekkel, hogy Bécsben szabályszerűen meggyúl a gyufa. Van rendes foszforfeje, amely nem sistereg el láng nélkül, és nem is pattan rá a ruhámba, hogy a cigarettám helyett a nadrágomat gyújtsa meg. A víz mindig csorog, a villany is mindig szuperál. Nincsenek üzemi szünetek. Hihetetlen öröm ez, nem is képzeli el, hogy mekkora, az a kolozsvári polgár, aki nem mozdul ki soha a maga szűkebb pátriájából. Azután milyen tiszta minden. Az utca, az abrosz a vendéglőben, a borbély kabátja, a pincér körme. Pedig nagyon valószínű, hogy a szappan sokkal drágább a sovány Ausztriában, mint idehaza nálunk, ahol annyi zsírt mosogat le a cseléd a tányérokról, amennyivel máshol két ebédet is megfőznének. Hiába, ez a kultúrakarat. A fölfelé való törekvés, amely kivégzi a maradi lovat, és beállítja helyébe az egész vonalon az automobilt, amely pompás villamos transzparensekben kéjeleg, és százschillinges rádióapparátusokkal árasztja el a piacot.

Este van. A Ringen ülök, a Bristol teraszán. Keleti sötéthez szokott szemem előtt káprázatos fény. Itt igazán bőkezűen bánnak a villannyal. Mindenfelé csorog, folyik, szikrázik a villany aranya. És a reklámok piros, lila, sárga hunyó és nyitó fényei. A paloták tetején a transzparensek mint kivilágított gyöngysorok. Az autók fehér reflektorszeme. Rengeteg autó. Az Opera közelében százával állanak. Várják az előadás végét. Pompás, nagy kocsik. Sok D betű a hátsó két kerék között: Deutschland. Aztán remek angol Sunbeamek, Rolls-Royce-ok, olasz Lanciák, Fiatok, Rómeók, Hispanók, francia Delage-ok, Voisinek. Ez az egész világ, az idegenforgalom, a nagy pénzfolyó, amely innen, sajnos már visszakanyarog Nyugatra.

És mégis – Bécs haldoklik

Hangosan lelkesedem ezen a lüktető életen, amire egy osztrák újságíró barátom, őslakó, híres szakértője a helyi viszonyoknak, sóhajtva jegyzi meg mellettem, hogy mindez csak látszat: Bécs haldoklik.

- Úgy áll a dolog - magyarázza -, hogy ez a város túl nagy Ausztriának. Nincs hinterlandja. Végül is vissza kell fejlődnie a nemzet arányaihoz. Ezen nem segít semmi, mert ha Németországhoz csatlakoznánk, megenne bennünket Berlin. Figyelje csak meg, hogy innen minden tőke el akar menekülni. Nincs olyan vállalat, amely ne lenne