A freskók

By Ouida

Ouida népszerűségére jellemző, hogy egykor Mascagni és Puccini vetélkedtek egy könyve megzenésítési jogáért. Ő maga kísérletező író volt, írt meséket gyermekeknek, a kora-Viktoriánis kor moralizáló prózájában is írt, de kísérletezett a kalandregénnyel is. A freskók című műve szintén egyedi kísérlet. Levélváltásokba fejtett történet, mely egy villa kifestése kapcsán mesél szerelemről, érdekekről, kapcsolatokról. A kötetet Fái J. Béla fordításában közöljük.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: May 22, 2019
• ISBN: 9789634746294

Ouida

Ouida (1839-1908) was the pseudonym for the English novelist Maria Louise Ramé, known for writing novels that romanticized a fashionable lifestyle. She got this name from the pronunciation of her childhood nickname “Louisa.” In her early twenties she moved to London and began voraciously writing, publishing numerous novels, which gained her wealth and fame. She threw elaborate parties at the Langham Hotel, inviting literary figures that inspired the characters in her books. At the height of her fame, Ouida moved to Italy and lived an extravagant lifestyle. In her later life, this extravagance, along with the lack of sales in her books, left her penniless. She died in poverty in Italy at the age of 69.

Book preview

Ouida

A FRESKÓK

fordította:

Fái J. Béla

BUDAÖRS, 2019

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-629-4 EPUB

ISBN 978-963-474-630-0 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2019

a mű eredeti címe:

Frescoes: Dramatic Sketches

Első kiadás: 1883

a borító Ouida portréja

részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

ELSŐ RÉSZ

Charterys grófnő (Milton Ernest Berks., Anglia)

Henry Hollyshoz, Róma, angol nagykövetség

1881. június 16. Küldjön valakit, báli termet festeni.

Mr. Hollys Lady Charteryshez.

Nyilatkozzék világosabban: freskó, olaj, akvarell, fa, selyem, gipsz?

Lady Charterys ugyanahhoz.

Freskó. Sürgős. Hercegek látogatást jelentenek.

Mr. Hollys ugyanahhoz

Hasztalan, kedves Esméa, a további táviratozgatás. A dolog így nem intézhető el. Ön maga is sokkal jobban ismeri a művészeti ügyeket, semhogy ne tudná, hogy több időbe kerül egy báli termet freskókkal kifesteni, mint francia papírkárpitokkal bevonni.

Az ön terme olyan tágas, mint a Palazzo Colonnáé. Ha valódi művészhez fordul - már pedig holmi másolóra nem is gondolhat - a munka hosszadalmas lesz és drága. Fölteszem műízléséről, hogy csakis eredeti művet kíván. Mikorra várja a hercegéket?

Volna itt önnek való emberem, de nem hiszem, hogy elvállalná a megbízást s azonkívül jelentékeny határidőt követelne.

Lady Charterys ugyanahhoz

Küldje emberét. Királyi fensége nem tűzte ki látogatása napját.

Mr. Hollys ugyanahhoz

Engedje meg, kedves Esméám, megjegyeznem, hogy egy ember nem olyan, mint egy szivarcsomag, a melyet úgy lehet küldözni postán, mutatóba. Mint már mondám, nem voltam benne bizonyos, hogy az a művész, akire gondoltam, elvállalja-e az ön báli terme díszítését. Azóta puhatolóztam; úgy látszik, semmi kifogása sincs a terv megvalósítása ellen.

Tehetséges, mondhatnám zseniális ember, jóllehet mindez ideig teljesen ismeretlen. Olaszországban mindenki, aki a járt útról letér, élte hossziglan ismeretlenül senyvedhet. Ebben a mi hitvány, hétköznapi korunkban a közönséges dolgok a legméltányoltabbak.

Fölfoghatja, hogy ha emberem elfogadja az ajánlatot, nagy pénzáldozatra kell elkészülve lennie. Számot adott magának erről? Nem igen hiszem. Annyi bizonyos, hogy jól fogja tenni, ha ezt fontolóra veszi.

De más is jut eszembe... Nem ellenkezik-e az ildomossággal?.. Emberem sem nem fiatal... sem nem öreg; külseje azonban igen kellemes. Félek, hogy ez nem egyezik meg teljesen az elfogadott szokásokkal s ön igen jól tudja, hogy valahányszor eszébe jut a szabály ellen véteni, engem támadnak meg.

Mindig az öné...

Lady Charterys ugyanahhoz

Küldje. Fizessen, amit kíván. Mi illendőséget illeti, Tabby folyvást itt van.

Mr. Hollys ugyanahhoz

Kedves Esméám!

Minthogy polgáriultságunk jelenleg még tökéletlen állapotában a táviratok nem fejlődtek még oda, hogy a pontozást és írásjeleket kellően visszaadják, gyakran megtörténik, hogy kissé összefüggéstelenek. Azonkívül pedig igen sokba kerülnek. Ha ez a kérdés önre nézve nem bír fontossággal, rám nézve másképp áll a dolog. Ön igen gazdag s én igen szegény vagyok.

Botrányosnak találom, hogy ön igen tiszteletreméltó és nemes nagyanyját Tabbynek nevezi; ez kétségkívül önnek egyik gyógyíthatatlan rossz szokása.

Mily súlyos társadalmi felelősség az ön másodgyámjának lenni! Még most is kérdezem magamtól, hogy minek köszönhetem ezt a nagy, de veszedelmes megtiszteltetést.

De hála istennek, ön már nagykorú!

Térjünk vissza a báli teremre. Ami választásomat az említett (Renzo nevű) művészre irányozta, egy abruzzoi falu kis templomában látott freskók voltak, melyeket ő puszta műszeretetből festett. Ez a falu az ő szülőhelye.

A festmények valóságos remekművek. Ha önnek több művészeti ismerete volna, húsz oldalt is teleírhatnék róluk; de így csak annak a fölemlítésére szorítkozom, hogy egy olasz szentnek az életét ábrázolják, hogy színezés tekintetében Botticellire, erő és anatómia tekintetében pedig Michel Angelóra emlékeztetnek.

Csak ennyi dicséret! fog ön felkiáltani. Pedig úgy van; nem fukarkodom vele, mikor az igézet hatása alatt állok... De meg fogja engedni, hogy ez elég ritkán fordul elő.

Azután meglátogattam Renzo műtermét a via Maguttán: kompozíciói, melyek nagy képzelő erőről és a rajzban való rendkívüli finomságáról tesznek tanúságot, nem szólva a freskó iránt való határozott hajlamáról, azt a meggyőződést keltették bennem, hogy az ön báli termének díszítése nem volna jobb kezekre bízható. Méltóvá fogja tenni Milton Ernest többi részéhez.

A mi önt illeti, nem annyira rabja-e a párisi kárpitosoknak, hogy nagy ősi kastélyát át akarta alakítani a Villiers-avenue palotáinak legújabb mintájára, a hozzávaló török cifraságok és tus-vázlatok festői rendetlenségével? De ne értsen félre... Imádom Japánt és Törökországot a magok helyén és idején, sőt ha kell, meg tudok barátkozni, úgy elvétve, az »impresszionistákkal« is; csakhogy sem az egyik, sem a másik nincs helyén egy Tudor-stílű házban, mely ódon tölgyfával van bútorozva és díszítve. Ép ily kevéssé vágna össze egy teheráni bazár tartalma egy olyan szobával, mely Grinling Gibbons faragványaival van díszítve.

De térjünk vissza Renzora. Magától érthető, hogy - többet ne mondjak - nehéz lett volna művészetemtől azt kívánni, hogy fessen ki egy báli termet, még ha az öné is, ha divatba kapott művésszel lett volna dolgom. De Renzo teljesen ismeretlen és szegény, a csúf szónak legkevésbé regényes értelmében.

Eleinte hallani sem akart semmiről s ajánlatom csaknem sérteni látszott művészi büszkeségét. De lassankint magába tért kissé és sikerült rábeszélnem, hogy egy ötven méter hosszúságú báli teremnek Boccaccióból vagy Ariostóból vett tárgyakkal való kifestése nem megvetni való munka. Biztosítottam arról is, hogy külön lakosztálya lesz s hogy a munkában senki sem fogja háborgatni.

Holnap indul el a civita-vecchiai gőzösön s a jövő hét folyamán érkezik Milton-Ernesbe.

Szükségtelen ajánlanom, hogy kellő udvariassággal bánjék vele, mert gentleman. Tetszésére kívánja önnek hagyni tiszteletdíja megszabását, ha munkáját bevégezte, mint a régi palotákban és monostorokban szokás volt a Sodorna és Domenichino századában.

Lehet, hogy ez csak afféle olasz furfang, mert mindenki tudja, hogy a «tetszés szerint» címén az ember mindig háromszor annyit remél kapni,