A cloomberi rejtély

By Sir Arthur Conan Doyle

„Észrevettem, hogy a lázadók új bátorságot merítettek... Tennem kellett valamit... Előre szaladtam... és az öreget a kardommal levágtam. Ezzel egy időben egy tüzér golyót röpített a fejébe. Mikor a lázadók látták, hogy elesett, félelmükben, zavarukban vad

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Mar 9, 2016
• ISBN: 9789633447567

Sir Arthur Conan Doyle

Arthur Conan Doyle (1859-1930) was a Scottish author best known for his classic detective fiction, although he wrote in many other genres including dramatic work, plays, and poetry. He began writing stories while studying medicine and published his first story in 1887. His Sherlock Holmes character is one of the most popular inventions of English literature, and has inspired films, stage adaptions, and literary adaptations for over 100 years.

Book preview

SIR ARTHUR CONAN DOYLE

A CLOOMBERI REJTÉLY

fapadoskonyv.hu

Fordította

PANTL KÁLMÁN

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

A könyv az alábbi kiadás alapján készült:

Sensus Kiadó

Borító: Sós Zoltán

ISBN 978-963-344-756-7

© Fapadoskonyv.hu Kft.

FONTOS FIGYELMEZTETÉS

Ezt az egyedi - az Ön számára ingyenes - példányt a Fapadoskönyv.hu Kiadó bocsátotta rendelkezésre az Ipubs.hu webáruházzal való közös együttműködés keretében.

Kérjük, hogy az alábbi figyelmeztetést gondosan olvassa el! 

Minden jog fenntartva. A könyv, illetve egyes részeinek másolása, terjesztése, megosztása tilos. A könyv bárminemű felhasználása kizárólag a kiadó előzetes, írásbeli hozzájárulásával végezhető, kivéve a szabad felhasználás esetköreit. A kiadó előzetes, írásbeli engedélye szükséges különösen a jelen kiadvány lefordításához, többszörözéséhez, terjesztéséhez, digitalizálásához, feldolgozásához, átdolgozásához, az egyes részleteknek az idézés szabályait meghaladó átvételéhez. A jelen kiadványt a mindenkori hatályos szerzői jog védi, melynek megsértését adott esetben a Büntető Törvénykönyv is büntetni rendeli.

A SZERZŐTŐL

a Fapadoskönyv.hu Kft gondozásában megjelent:

Artur Conan Doyle: A dilettáns detektív

Sir Arthur Conan Doyle (1859-1930) a klasszikus krimi megteremtője. Eredetileg orvosnak indult, de hamar feladta a praxist az írás kedvéért. Először nagyszabású történelmi regényekkel jelentkezett, majd 1887-ben (tulajdonképpen pénzkereset céljából) megírta élete első detektívregényét, az A Study in Scarlet című krimit. Ebben a könyvben lépett először színre a jellegzetesen angol detektív, a zseniális Sherlock Holmes és segítőtársa, a kissé ügyefogyott Watson doktor, akik a későbbi detektívregények alapfigurái is lettek. Jellemző, hogy a szerző, akit 1902-ben a búr háborúról írt könyvéért lovaggá ütöttek, olyannyira nem szerette hősét, hogy egyik novellájában „megölte Sherlock Holmest, az olvasók és a kiadó követelésére azonban „feltámasztotta. Így összesen 60 Holmes-novellát és két regényt is írt.

Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes újabb kalandjai

„Lekísértem őket az állomáshoz, azután kiszálltam a kis város utcáin, s végül visszatértem a szállóba, ahol elnyújtózkodtam a pamlagon s igyekeztem belemélyedni egy regénybe. De a mese oly sekélyes volt s oly jelentéktelen ahhoz a mély titokhoz képest, a mellyel foglalkoztunk, hogy figyelmem a képzelet országából folyton a valóságra terelődött. Végül el is dobtam a könyvet s belemerültem teljesen a mai nap eseményeinek lefolyatásába. Föltéve, hogy ez a szerencsétlen fiatalember színigazat beszélt, vajon micsoda pokoli dolog, miféle teljesen váratlan, rendkívüli esemény történhetett, azalatt a rövid idő alatt, amely eltelt, míg távozott atyjától s míg kiáltására újra visszarohant hozzá? Rettentő dolognak kellett történnie! De minek? Vajon a sérülések nem árulhatnának-e el valamit orvosi tapasztaltságomnak? Csöngettem, s bekértem a helybeli hetilapot, amely szó szerint közölte a nyomozás eredményét. Az orvos vallomása megállapította, hogy a bal koponyafalcsont hátsó harmadát és a nyakszirtcsont balfelét bezúzta valami tompa fegyvertől eredő súlyos ütés. Megjelöltem a leírt helyet a saját fejemen. Nyilvánvaló volt, hogy ilyen ütést csak hátulról mérhettek az áldozatra."

Arthur Conan Doyle: Az ördög lába

Sir Arthur Conan Doyle, mint köztudott, Sherlock Holmes nevű mesterdetektívje figurájának – és kalandjainak – megteremtésével lett világhírű. A páratlan megfigyelőképességgel rendelkező, éles logikájú, kivételesen intelligens magándetektív bravúros nyomozásainak legizgalmasabb és viszonylag legkevésbé ismert történeteit olvashatják ebben a kötetben:

Az eltűnt hátvéd, A Musgrave-szertartás, Az öt narancsmag, Az ördög lába, A görög tolmács, A zsarolók királya, Botrány Csehországban, A táncoló figurák

Artur Conan Doyle: Bernac nagybácsi

„Ott állt, előre hajló vállaival, a kis, igénytelen alak, vörös galléros köpönyegében, fehér, szűk nadrágjában, aranyozott markolatú teknősbéka-tokos kardjával. A feje födetlen volt, s látni lehetett ritka, világosbarna haját; összehajtott, vörös kokárdás kalapját a bal hóna alá csapta, jobb kezében pedig vékony, suhogó lovaglóvesszőt tartott. Lassan jött; arcán egyetlen izom sem mozdult, szemeit maga elé meresztette a semmibe és egyforma léptekkel, kérlelhetetlenül egyre közeledett, mint maga a Végzet valóságos megtestesülése" - így írja le Napóleont a könyv másik főszereplője, Louis de Laval, az ifjú arisztokrata, az egyik legrégibb francia nemesi család sarja, aki a császár szolgálatába szegődött.

Doyle lényegében ismeretlen romantikus, kalandos történelmi regénye -, amely magyar nyelven utoljára hetven évvel ezelőtt látott napvilágot - lenyűgözően eredeti és részletes képet fest a világhódítóról és környezetéről, az Anglia lerohanására készülő francia sereg életéről.

Artur Conan Doyle: A sussexi vámpír

Arthur Conan Doyle utolsó Sherlock Holmes-kötetében a legendás magándetektív tizenkét izgalmas történetben csillogtatja meg valóban egyedülálló képességeit.

A legrejtélyesebb bűnesetek sem maradnak kiderítetlenül:

Mi történhetett a neves élettanprofesszorral, amitől ennyire megváltozott

Miért rejtegeti családja a leszerelt katonát?

Miért kezdi átfesteni házát az öreg festékkereskedő, miután felesége megszökött?

Valóban vámpír-e a vámpír?

Miért hord fátylat az albérlő?

I. FEJEZET

Én, Fothergill West John, a Saint Andrews-i egyetem joghallgatója elhatároztam, hogy az alanti sorokban röviden a nagy nyilvánosság tudomására hozom az esetemet.

Nem vágyódom irodalmi sikerre, nem is célom, hogy stílusom könnyedségével vagy az előfordult események művészi csoportosításával még inkább ködbe burkoljam azokat a dolgokat, amelyekről írni akarok. Ha mindazok, kik tudnak róla, soraim átolvasása után lelkiismeretesen elismerik, hogy a való igazságtól el nem tértem, ahhoz semmit hozzá nem tettem, abból semmit el nem hallgattam, akkor egyetlen célomat elértem, és ezt az eredményt egyúttal az első és remélhetőleg utolsó irodalmi vállalkozásom tökéletes sikerének fogom tekinteni.

Először az volt a szándékom, hogy az eseményeket úgy, amint sorrendben következtek, szóról szóra, ahogy én tudom, hallomás után fogom leírni. Most azonban, barátaim szíves közreműködése folytán olyan tervet eszeltem ki, mely bár könnyebbségemre esik, az olvasót mégis jobban ki fogja elégíteni. Ez pedig nem más, mint hogy felhasználom a birtokomban lévő különböző kéziratokat és ezekhez csak hozzáfűzöm azoknak az összegyűjtött adatait, kiknek alkalmuk volt személyesen ismerni J. B. Heatherstone vezérőrnagyot.

Ennek megfelelően a nyilvánosságra hozom Stakes Izrael volt Cloomber Hall-i kocsis és Easterling John F. R. C. P. Edin (jelenleg Stranraer) Wigtownshire-ben gyakorlóorvos vallomásait. Ezeket megtoldom még néhai John Bertier Heatherstone-nak az 1841 év őszén, az első afganisztáni háború vége felé Thull-Valley-ban lefolyt eseményekre vonatkozó naplójegyzeteivel, melyek egyúttal a Terada-szorosi csetepaté és Ghoulab Shah halálának leírását is tartalmazzák. Én csak az említett adatok közti hézagokat töltöttem ki, és ezáltal, igaz, a szerzőségről lecsúsztam a gyűjtő színvonalára, de másrészt a művem egy egyszerű történetből a tanúvallomások sorozatává nőtte ki magát. Atyám, Hunter West John jól ismert szanszkritista és orientalista volt, kinek neve még most is nagy tekintéllyel bír mindazok előtt, kik ezen tudományokban jártasak. Sir William Jones után ő volt az első, ki a tudósok figyelmét felhívta a perzsa irodalom értékességére, az ő Hafiz és erid-eddin atar fordításai Hammer-Purgstall báró és több más jeles kritikus legteljesebb elismerését érdemelték ki.

Az „Orientalisches Scienzblatt 1861. évi januári számában atyámról a következőképpen írt: „Der berühmte und sehr gelehrte hunter West von Edingburgh. Atyám könnyen menthető hiúságból a lapnak ezt a részét kivágta és családi irataink közt őrizte.

Tulajdonképpen ügyvéd volt, de ez a tudományos vesszőparipája annyi idejét rabolta el, hogy alig ért rá a foglalkozása után járni. Mialatt a kliensek a George streeti irodájában keresték őt, azalatt az ügyvédek könyvtárának egyik fülkéjébe volt temetkezve, vagy a filozófiai intézet valamely dohos kéziratán elmélkedett. Többet foglalkozott Menunak egy 600 évvel Krisztus születése előtti kódexével, mint a skót törvények tizenkilencedik századbeli fogas kérdéseivel. Nem lehet csodálkozni tehát azon, hogy tudományos munkálkodása teljesen tönkretette ügyvédi gyakorlatát és hogy ugyanakkor, midőn elérte tudományos hírnevének zenitjét, egyúttal elérte az anyagi jólétének nadirját is. A szanszkrit nyelvből egyik hazai egyetemnek sem lévén tanszéke, atyám az e téren szerzett tudományos tőkéjét sehol sem tudta értékesíteni. S bizonyára nagy szegénységbe jutunk és legfeljebb csak Firdousi, Omar Khaggam vagy más keleti tudós aforizmáival, tanaival vigasztalhattuk volna magunkat, ha atyám féltestvére, William Farintosh branksome-i (Wigtownshire) földbirtokos szívességből nem segít rajtunk. William Farintosh egy olyan földbirtoknak volt a tulajdonosa, melynek értéke sehogy sem állt arányban annak terjedelmével, mert az egész grófság legkopárabb, legterméketlenebb földje volt. Mégis, mint keveset költő agglegény, a szerte fekvő házikóinak béréből, a legelőn felnevelt kis skót lovacskák eladásából nemcsak földbirtokoshoz illő módon élt, hanem még elég tekintélyes összeget félre is tett.

Addig, míg aránylag jó viszonyok közt éltünk, keveset hallottunk erről a rokonunkról, mikor azonban a sorsunk rosszra fordult, valóságos mentőangyalnak tekintettük a váratlanul jött levelét, melyben rokoni szeretettel ajánlotta fel a támogatását. Tüdejének egyik lebenye – írta a levélben – a Stranraerben lakó dr. Easterling szerint, meggyöngült, ennélfogva elrendelte neki, hogy az életéből hátralevő pár esztendőt melegebb éghajlat alatt töltse el. Elhatározta tehát, hogy Dél-Olaszországba utazik és kér minket, hogy távolléte alatt költözzünk át Branksome-ba. Atyámat egyúttal jószágigazgatójának kérte fel, oly fizetés mellett, mely minket minden további anyagi gondoktól megmentett.

Anyám már pár éve nem élt, tehát csak én, atyám és Esther húgom tanakodtunk az ajánlat fölött. El lehet képzelni, hogy nem sokáig tartott ez a tanakodásunk, és rövidesen elfogadtuk a fényes ajánlatot. Atyám még aznap este útnak indult Wigtownba. Esther húgom és én pár nappal később követtük, magunkkal vivén két krumpliszsákot, teli tudományos könyvekkel és néhány oly háztartási cikket, mely megérte a szállítási költséget.

II. FEJEZET

Egy angol vidéki földesúr házához viszonyítva Branksome eléggé szegényesen volt bútorozva. Előttünk azonban, kik jó ideig túlzsúfolt lakásban voltunk kénytelenek élni, királyi fényűzésnek tűnt föl.

A ház maga alacsony, nagy terjedelmű épület volt, vörös cseréptetővel, csillogó ablakokkal és telis teli füsttől kormos, tölgyfával burkolt szobákkal. A ház előtt néhány rosszul nőtt bükkfával szegélyezett kis pázsit volt, melyet azonban a tenger vizének sós és nedves párája meglehetősen tönkretett. Mögötte a széjjelszórt házacskákból álló Branksome Bere nevű falucska, melynek jobbára egyszerű halászokból álló lakossága a földbirtokost tekintette védnökének. Nyugatra az ír tenger partja feküdt. Egyebütt pedig mindenfelé a közelről szürkészöld, messziről bíborszínű, kietlen, lápos síkság terjeszkedett hosszú, keskeny sávban a láthatár felé.

Nagyon unalmas és elhagyatott volt ez a wigtowni tengerpart. Az ember több mérföldet járhatott anélkül, hogy élőlényre bukkant volna, kivéve a fehér, nehéz röptű sirályokat, melyek éles, mélabús hangon siránkoztak és szólongatták egymást.

Nagyon puszta és nagyon elhagyatott! Branksome-on kívül sehol, semmi nyoma az