Egzotikus, Étlap, Kalauz: Gasztronomikus zsebregény

By Zsolt Bartha

Mit tehet egy nyugállományú vasutas, ha ellenállhatatlan vonzalmat érez az egzotikus ételek iránt, de nem elég a nyugdíja, hogy Afrikába utazzon és beteljesítse az álmát? Mit tehet egy állatkert-igazgató, ha régi ellensége megpróbálja egzisztenciálisan tönkretenni? Mi van, ha egy magándetektív nem azt deríti ki, amivel megbízták? És hová tűnt Gimbya? Ezekre a filozofikus kérdésekre kaphat választ ebből a könyvből.

Bár a történet az ezredfordulón játszódik, mégis áthatja a 30-as évek hangulata, amitől kortalanná és időtlenné válik. Szórakoztató olvasmány, váratlan fordulatokkal és étvágygerjesztő fogásokkal.

• Language: Magyar
• Publisher: Bartha Zsolt
• Release date: May 15, 2020
• ISBN: 9786150082707

Book preview

véletlenszerű.

1. fejezet

Kaczor Béla a tükör előtt végigsimított sűrű, tömött, ősz bajszán. Ilyen bajsza volt apjának, sőt nagyapjának is. Elégedetten nyugtázta a látványt. Vasutas-egyenruhája most is snájdig és makulátlan volt. Ennek ellenére még egyszer lekefélte a vállát a biztonság kedvéért. Piros parolinja tekintélyt kölcsönzött a közlekedési dolgozók körében. A tenyerébe öntött pár csepp Patchoulit és az arcára paskolta. Frissnek és fiatalosnak érezte magát, éppen, mint ötven évvel ezelőtt, amikor ugyanígy állt a tükör előtt, de még sötét volt a bajusza és dús a haja. Akkor kapta meg az első egyenruháját. Büszke volt akkor is, akárcsak most.

Vasutas családban nőtt fel és ő maga is ezt a hivatást folytatta. Kalauz volt. Korábban Fityeházán szolgált, később Zalabér-Batykon, pár hónapot Bagodon, végül Csömödérre vezényelték. Gyakorlatias ember lévén, nem voltak nagy álmai. Utolsó szolgálati éveiben, elöljáróinak biztatására elvégzett néhány továbbképzést, és állomásfőnökként szerelt le. Munkájában soha nem történt semminemű kisiklás. Mindig beosztással élt. Ezt tanulta az apjától és a nagyapjától, akik mindig azt mondogatták, hogy egy jó nyugdíjasállás minden rezsimben biztos megélhetést biztosít. Jól okoskodtak, mert volt szerencséjük pár rendszert megélni, de vasutasokra mindig szükség volt.

– Nem az idő múlik, csak mi változunk – idézte álmodón Nitschét.

A nappaliból halkan beszűrődött Turandot áriája:

Nessun dorma! Nessun dorma!

Tu pure, oh Principessa

Nella tua fredda stanza

Guardi le stelle che tremano…

Bár a dal kissé borongós volt, Bélát mégis felvidította, mert egy régi történetet juttatott eszébe, amikor még fiatal volt és szerelmes. Mostanra viszont nős volt és boldog, nem volt oka panaszra. Kinézett az ablakon. Elállt az eső és kisütött a nap. Egyre bátrabban csicseregtek a madarak.

– Azért letettünk valamit az asztalra – mondta félhangosan, inkább csak biztatásképpen, mint hivalkodón.

Órájára nézett, amit az apjától örökölt. Cornavin svájci kronográf önfelhúzó szerkezettel. Pontosan öt órát mutatott. Úgy érezte, készen áll az indulásra. Nem akarta lekésni a ceremóniát. A vasutas legfőbb erénye a pontosság.

Még egyszer megismételte magában a sokszor begyakorolt mondatot: „It’s a great honour for me to meet thou, Her Majesty!(¹)"

2. fejezet

Két évvel korábban

Dr. Cselovics Ellák derűsen, rugalmas járással indult munkába. Ő volt a városi állat- és növénykert igazgatója. Még két éve volt a nyugdíjig – ami ráadásul pont az ezredfordulóra esett –, és ezt a két évet nyugalomban kívánta eltölteni. Nem vásároltak már újabb állatokat és növényeket, bíbelődjön azzal már az utódja. Csak a szokásos rutint csinálta végig nap nap után. Levelekre válaszolt, számlákat intézett, takarmányt rendelt, az osztályvezetőkkel egyeztetett, és ebéd után Dr. Gádorosi Bojánnal, az állatorvossal megittak a szobájában egy kávét és egy kis szíverősítőt. Minden olajozottan működött. Télen csendes napok, húsvétkor csúcsforgalom, gyereknapkor kedvezményes belépés. Az állatok és növények egyaránt jól érezték magukat. Csak ritkán fordult elő betegség vagy elhullás. Szaporulat is inkább csak a hazai fajoknál. Mintha csak a természet is a direktor nyugdíjazására várna.

A baj csak az volt, hogy Dr. Cselovics harminckét évvel korábban, még kezdő igazgatóként meggondolatlan érzelmi kapcsolatba keveredett egy bizonyos Mákony Virgília nevű táncosnővel, akinek történetesen Baucsekné volt az előneve. Ahogy ez már a romantikus történetekben lenni szokott, a kapcsolatról – igaz, utolsóként – maga Baucsek is tudomást szerzett. Ő a Városházán dolgozott, pénzügyi felügyelői beosztásban, a nagyobb önkormányzati tulajdonú intézmények gazdálkodásának ellenőreként. Mint amilyen például az Állat- és Növénykert. Virgília és Ellák viszonya véget ért ugyan, más gavallérok azonban szorgosan körberajongták a művésznőt. Baucsek mégis Ellákot tette felelőssé a rossz házasságáért. A férj végül nem bírta tovább, és elvált a csalfa asszonytól. Innentől kezdve arra tette fel az életét és a befolyását, hogy ártson Cselovics doktornak. Rendszeres, de mindig váratlan pénzügyi ellenőrzésekkel próbálta megkeseríteni az életét. Eleddig azonban nem sikerült semmi terhelőt találnia a doktor ellen. Ellák ugyanis kínosan ügyelt a könyvelésre. A rábízott intézmény olyan volt, mint egy mintagazdaság. Irányítása alatt két hivatalos elismerést is bezsebelhetett, egy hazait a Kereskedelmi és Iparkamarától, egyet pedig a skóciai székhelyű, neves International Zoo and Botanical Garden Association jóvoltából. Ezek a díjak Baucseket még elszántabb cselekvésre ösztönözték. Rendszeresen zaklatta a beszállítókat a kibocsátott számlák miatt, és ellenőrizte az alkalmazottak jelenléti íveit, de még a betegállományi orvosi igazolásaikat is. Az állatkertben mégsem történt egy parányi kisiklás sem. És ez Cselovics doktort jókedvvel töltötte el. Már vágta a centit, mint a kiskatonák leszerelés előtt. Úgy tervezte, hogy a megtakarított pénzéből vesz egy kis kulipintyót az Adria partján, meg egy használt vitorlást, tavasztól őszig leköltözik a tengerpartra, pecázik a nyílt vízen, és azt eszi, amit fog, miközben dalmát borokat kortyolgat. Már a hajóskapitányi tányérsapkát is megvette, nehogy valami eltéríthesse a tervétől. De, mint tudjuk, ember tervez, Isten meg mosolyog rajtunk.

3. fejezet

Bélának – egyéb káros szenvedélye nem lévén, mint a jó ételek és a vasút – csak a koleszterinszintjére és a vasúti átjárókra kellett ügyelnie. Rajongásig szerette a házi kosztot, mert ez az otthon melegét juttatta eszébe, és édesanyját, aki oly jártas volt a húsok és levesek elkészítésében.

Ezért aztán megszállottan kereste az olyan vendéglőket, amelyek felveszik a versenyt emlékeivel és szárnyaló fantáziájával. Hogy megtalálja a számára oly kedves falatokat – akárcsak kedvenc írója, Krúdy Gyula –, nekivágott az országnak, hogy gasztronómiailag feltérképezze. Fölkerekedett, hogy elutazzon a Hajdúságba egy jó öreglebbencsért vagy a Jászságba egy tál fordított tarhonyáért. Nem átallott többször átszállni egy gombótáért, ha éppen arra fájt a foga, vagy akár 180 km-t utazni egy jó cigánkáért.

Ilyen alkalmak előtt hosszas kutatást végzett, hogy hol, melyik faluban, melyik csárdában főznek a legízletesebben és legautentikusabban. Kezdetben a helyi vasutasoktól kért véleményt, de ez nem mindig hozta meg a kívánt eredményt, mert kollégái leginkább a restiben étkeztek vagy a feleségük főztjét vitték magukkal bádog ételhordókban. Ezek skálája többnyire a rántott hústól a babfőzelékig terjedt.

Szerencsére vasutasévei alatt Bélának volt alkalma bejárni az ország minden zugát, és a legtöbb helyen első kézből tájékozódhatott a gasztronómia és a geográfia összefüggéseiről.

Ezekből rakta össze mozaikdarabkánként, hol, mivel olthatja éhségét. Küzdelmes, nagyszabású vállalkozás volt, de lassan körvonalazódtak az íz-lelő helyek.

Egymás után kereste fel az eldugottnál eldugottabb falvakat és kisvárosokat, ahová csak vasúti sínpárt építettek valaha, hogy elkészítse az ország gasztro-atlaszát. Törekvését végül siker koronázta.

A házak faragott fa oromdíszéről lassú, kövér cseppekben hullott a macskakövekre a víz. A zivatar már elállt, de az esőszag még ott volt a levegőben. Bélát a nagyváradi vasútállomástól nem messze érte a felhőszakadás. Éppen egy ígéretes fogadót akart meglátogatni, ahol állítólag jól készítik a nyulat és a fácánt. A hirtelen jött égi áldás elől egy borbélyüzletbe menekült. Amúgy is épp időszerű volt arcszőrzetének fazonírozása. A mester gyors mozdulatokkal,