Néma Föld

By Attila Alapi

Egy kietlen, rideg sivatagban maroknyi ember küzd a túlélésért, hogy kiderítsék a múltjuk titkait és jövőjük esélyeit.

Ha összefognak talán kiderülhet a mindent elfedő poros világ mögötti igazság.

• Language: Magyar
• Publisher: Alapi Attila
• Release date: Apr 11, 2019

Book preview

egészet.

1. rész - A világ teteje felé

//Drogue

Névtelen síkság

A vadonjáró már egy hete kockázott a halállal a sivatagban. A fagyott mozdulatlanságban végzetes jelentősége volt minden lépésnek és minden lélegzetnek.

Errefelé már nem voltak nyomai az életnek és nem jártak ismerős ösvények.

Drogue-nak hívták és Nym-konit a lila hajú lányt követte a senki földjére. Azzal a végső hányavetiséggel bandukolt a nyomában, amit csak a halálba menők ismernek.

Nem tartalékolta az erejét a visszaútra. Nem volt már oka vagy lehetősége a visszatérésre, ha nem jár sikerrel.

A Névtelen síkság unalmas vörös portenger volt. A vadonjáró hosszú élete során hozzászokott az egyhangúsághoz, de már egy hónapja ez a táj maga volt a gyilkos semmi, az öldöklő hiánya valaminek, ami nem vörös és nem sivatag.

A Lila hajú lány, mint valami jelenés, néha fel-feltűnt a horizonton. Bizonytalan vékony gyufaszálként imbolygott, valószerűtlen kontrasztként a vörös tájban. Drogue ilyenkor inkább behunyta a szemét. Mindenáron meg akarta őrizni a maradék józan eszét.

Amíg látja - talán utánarohan, utolsó energiatartalékait egy fékevesztett vad vágtára pazarolja, hogy aztán néhány száz méter után fuldokolva forduljon fel.

- Átkozott legyél Óni mama és rohadj le az égről te is, Égi ember! - Drogue káromkodott és poroszkált, és poroszkált és káromkodott.

//Óni mama

Bánya-város

Óni Mama ráérősen figyelte a varázslapokat. A sors gépezetét már mozgásba hozta és élvezte, hogy valami nagynak lehet az irányítója.

A képek semmitmondóak voltak, ahogy az utóbbi 50 év során minden nap. A szimbólumok Óni Mama számára sem mondtak sokkal többet mint másoknak, de az évek során rájött pár trükkre és érzékennyé vált a jelek változásaira.

Kintről zúgolódás hallatszott. A nép a takarékossági illemszabályok határait feszegetve izgatottan várta a varázslónő aznapi kinyilatkoztatását.

Óni Mama végre felkelt az Istenek Oltára mellől és kitotyogott a balkonra.

- Gyermekeim! - mondta s a nép elhallgatott.

- Gyermekeim... - kiáltott újra mert megtehette, hogy aztán a formalitásnak megfelelően halkan megkérdezze.

- Takarékos életet éltetek?

Az emberek nem feleltek, csak bólintottak. A pazarló szavak szinte már káromlásnak hatottak volna.

- Jól van hát! Tudom, hogy füllentetek de tudom, hogy igyekeztek.

A nép, bólogatott. Óni Mama pedig suttogva kántált.

- Ősi átoktól szenvedtek, de az ősi átok miatt élhettek egyáltalán!

A nép, Óni Mama elátkozott népe pedig bólogatott.

- De ma este nem mesélek nektek a régi időkről. Nem mesélek a Kék Világról és nem mesélek a Lángok Lovasairól. Ma este a Hármakról fogok hírt adni nektek. Róluk akiknek szelleme a legkevesebbet igényli és fizikuma a legtöbbet engedi.

Az emberek ámulva figyelték Óni Mama terjengős beszédét. Sokan elvesztek a szavak közti útvesztőkben és lopva sóhajtottak egyet-egyet, hátha visszatalálnak az összefüggés világosabb ösvényeire.

- A Hármak megtalálták Ivy a Könyörtelen hátán a bejáratot. Az Éber és kutyája elvezette őket a legtakarékosabb úton.

Most már a Vadonjárón múlik minden! A lány nyomában jár, aki elveszejtette a világot és ha utoléri, fenséges bosszút szolgáltat nektek!

//Drogue

Valahol a Névtelen síkság és az Üllő hegység között

Lassú és kegyetlen dolog szomjhalált halni a hidegben. Drogue egy tábortűz nyomainál állt és próbálta őrizni a józan eszének maradékait. Most nem is kínozta a szomjúság.

A gondolatai lassan csikorogtak és szinte érezte, hogy a látvány lehetetlen blaszfémiája csak azért nem őrjíti meg, mert már ahhoz sincs elég energiája.

Akarata ellenére lerogyott mellé. Még mindig nem hitte el. Belekotort a hamuba szinte reménykedve, hogy felfedez valami parázsló melegséget. És igen! A környéken nem volt kő, ezért egy apró gödröcskében ült meg a szürke por az alja pedig még őrizte a hőt.

Semmi baj. Gondolta a Vadonjáró. Semmi baj nincs. Csak megőrültem, ennyi. Nem nagy ügy.

És Drogue, a Vadonjáró, a mogorva szótlan ember, aki szürke volt mint a hamu az ujjai között, nevetett. Hangosan és hosszan, gondtalan pazarlásával mindennek, ami értékes és mulandó.

Nem nagy ügy. Semmi jelentősége sincs.

//Nym-koni

Üllő hegység

A hegyek és fennsíkok mind gyilkosok. Errefelé így tartják és jó okkal. A Lila hajú lány pedig második napja tartott felfelé a biztos halálba.

Az éjszaka dermesztően hideg volt és csak arra tudott gondolni, hogy újra tábortüzet gyújt.

A szirtek