A boszorkány és a vadász

By Tünde Flesch

Hajdanán szörnyek tartották rettegésben az embereket. Vámpírok, boszorkányok, vérfarkasok, és más természetfeletti lények háborgatták a nép nyugalmát. A kocka viszont megfordult. Az emberek tanultak, és újabb módszereket vetettek be a szörnyetegek ellen: megszülettek a hivatásos szörnyvadászok. Egy kitűnik a többi közül. Halálos, kegyetlen, legyőzhetetlen. A szörnyetegek mind a vérére szomjaznak, mind, egy kivétellel. Egy fiatal boszorkány felfigyelt erre a vadászra, és elhatározta, hogy megváltoztatja mindannyiuk sorsát. Kockázatos lépésre szánja el magát, hogy békét hozzon otthonába, amivel végül felforgatja az egész vidéket. Vajon egy könyörtelen gyilkos még képes lehet megváltozni? Vajon meddig viheti a boszorkányt saját naivitása? Megéri elárulni saját népét, és barátait, hogy megmentse egy idegen lelkét?

• Language: Magyar
• Publisher: Underground Kiadó és Terjesztő Kft.
• Release date: Feb 27, 2020
• ISBN: 9786156151384

Book preview

A boszorkány és a vadász

Flesch Tünde

2019

Underground Kiadó

www.undergroundkiado.hu

Minden jog fenntartva!

Mozgalmas éjszaka

Egy fekete macska vágott át az erdőn az éjszaka leple alatt. Hangtalanul osont az aljnövényzetben annak ellenére, hogy jobb hátsó lábán fájdalmas sérülés éktelenkedett. Bundáját vöröses árnyalatúra festette saját vére, kis pöttyöket hagyva a talajon, ahogy egyre szaladt előre. Tekintetét végig maga elé szegezte, füleivel viszont gyakran figyelt hátrafelé. Átbújt néhány kisebb cserje alatt, a fák ritkulni kezdtek, és már egy tisztáson futott a sarló alakú hold ezüst fényében.

A tisztás közepén, fákkal körülvéve, egy gyönyörű, magasztos épület állt; egy gótikus kastély. Tornyai az ég felé törtek, hosszúkás ablakai komor szemekként meredtek a környező tájra. A gyér holdfényben baljósnak hathatott egy idegennek számára, de a macska nem félt, már jól ismerte az ódon palotát. Határozottan tartott a falak felé, és tisztában léve azzal, hogy az ajtón nem tud bemenni, kinézte magának az egyik ablakot. Figyelemre méltó ügyességgel ugrált föl a kastély falának díszein sérülése ellenére, és hamar felért az egyik emeleti szoba ablakához. Jól tudta, hogy az a szoba az, amire neki szüksége van. Mellső mancsával kopogott párat az üvegen, mire egy fiatal nő jelent meg előtte.

Fekete, hullámos haja lágyan omlott vállaira, és foglalta keretbe a hófehér arcot, és zöld szemeket. Testét fekete, és bíbor színű bársonyruha fedte, amit különböző minták tettek igazán elegánssá. Azonnal beengedte az állatot a szobájába, aki leugrott a párkányról, szinte azonnal elterült a földön, és átváltozott egy, a kastély tulajdonosával egyidősnek látszó hölggyé. Fekete harisnyát, fölötte fekete, csipkés szoknyát viselt, lila, ujjatlan blúzzal, aminek nyakát és vállát fekete csipke indák díszítették. Fején egy apró boszorkánykalap foglalt helyet, ami a csattoknak hála még fekve sem esett le róla. Hosszú, barna haja most össze-vissza hevert a márványpadlón. Kimerült a menekülésben, sérülése lüktetve fájt. Már biztonságban tudhatta magát, így engedett teste akaratának, és átadta magát a fáradtságnak.

– Megint keresztezted az útját? – kérdezte a kastély birtokosa, miközben letérdelt, hogy alaposabban szemügyre vegye barátnője sebesült lábát. A nő erre elmosolyodott.

– Ő keresztezte az enyémet. Arról nem tehetek, hogy ez nem tetszett neki.

Erre már a fekete hajú hölgy is mosolyra húzta ajkait, amitől kivillantak hegyes szemfogai.

– Alicia, Alicia. Te képes vagy mindig megtalálni a bajt. – Lemondóan megrázta a fejét, és felállt, hogy vizet és kötszert hozzon.

– Ugyan már, Raven. Tudod jól, hogy én nem tudok sokáig egy helyben maradni. – Még mindig szuszogott, de már kezdett lecsillapodni. Raven ismét letérdelt, maga mellé rakta a dolgokat, és nekilátott ellátni a sebet. Kiszakította a harisnyát körülötte, majd elkezdte kimosni. Alicia halkan felszisszent.

– Igen, igen. Tökéletesen tisztában vagyok vele. Na, de most maradj nyugton! – Végzett a kitisztítással, aztán bekötötte a boszorkány vádliján végighúzódó vágást.

– Azt hiszem, örülhetsz, hogy ennyivel megúsztad. Gyere, ülj le ide! – Felsegítette Aliciat, és beültette egy karosszékbe, majd egy másikra felpolcolta a lábát.

– Kész. Kényelmesen ülsz?

– Igen, köszönöm a segítséged. Megint.

– Ez csak természetes. Még csak nem is ez volt a legsúlyosabb. – Ezen halkan felnevettek, de egy pillanat múlva már komolyra váltott a hangulat.

– És… Mi a helyzet a mi kedvenc fegyveres barátunkkal? – kérdezte Raven. Alicia felsóhajtott.

– Még mindig olyan jó, mint volt… Mintha sosem fáradna el, csak úgy gyűjti a fejeket. Pedig azt hihetnéd, annyi ideje vadászik már, hogy mostanra berozsdásodik.

– Jó is lenne… – Kis szünetet tartott. – És mondd, a családomról nem tudsz valamit? Én rég nem hallottam felőlük.

– Hát az öcsédről hallottam pár pletykát. De elég bizonytalan a forrásuk. Arról beszélnek, hogy látrehozott egy menedéket a hegyekben, a Völgy határán az egyik romos erődből. Persze látni egyik sem látta, ők is csak hallották valakitől.

A vámpír hölgy kinézett az ablakon, amin keresztül az erdőt, és a holdat látta.

– Ha ez így megy tovább, az embereknek tényleg sikerül eltűntetniük mindannyiunkat a Föld színéről. Már ideje lenne visszavágnunk.

– Ugye tudod, hogy nem csak Ő van, hanem több, másik vadász is? – Raven visszafordította pillantását a boszorkányra, és halványan elmosolyodott.

– Persze, ezzel tisztában vagyok. De Ő a legjobb. Ha Őt sikerülne valahogy kiiktatnunk, a többiekkel már nem lenne nagy problémánk. Hullanak, most is, egyesével. Ők csupán halandók néhány hegyes fémmel a kezükben. De Ő nem az. Bár ember, mindenki érzi, hogy valami nem stimmel vele. – Alicia felvonta egyik szemöldökét, és kérdőn nézett barátnőjére.

– Ez kétségtelenül igaz, és pont ezért, eddig még senki sem tudta megölni. Azt hiszem, egyszer kapott egy súlyosabb sérülést, és hetekig nem láttuk. Boldog napok voltak, de a sok év alatt csak ennyi jutott nekünk. Sajnos minden eszköze megvan a magunk fajták ellen. Csapdákat állít, trükközik.

– Tudom. De mi lenne, ha végre többen is összefognánk ellene? – Elfordította a fejét az ablaktól, és egyenesen Alicia-ra nézett.

– Eddig azért nem volt esélyünk, mert még egy népen belül is nagyok az ellentétek, és az tényleg ritkaság számba megy, ha két külön faj szülöttei kötnek akár szövetséget, akár barátságot. – Most a boszorkány ajkaira költözött gúnyos mosoly.

– Valószínűleg ezért nem keresett még sosem itt. Erre valóban nem számítana.

A vámpír bólintott.

– Pontosan. Kevesen vagyunk, és nemcsak a Völgyben. Országszerte elszórtan élünk mind, harcolva az egyre fejlettebb emberi népekkel, és azok újabb, és újabb fegyvereivel. Mindenki azt hiszi, hogy ő a legerősebb mind közül, de mégis bujkálniuk kell, és menekülni, ha életben akarnak maradni. Össze kell fognunk! Most itt van a Völgyben, itt az esélyünk.

Alicia ajakai széles mosolyra húzódtak, majd határozottan bólintott.

– Ez nagyon tetszik! Imádom a gondolkodásmódodat, drága barátnőm.

Raven felállt.

– Szeretnél aludni, vagy fenn maradsz velem? – kérdezte.

– Ne viccelj! Most biztosan nem jönne álom a szememre. – Ahogy ezt mondta, Alicia szemei egy pillanatra macskaszemekké változtak, és válaszul Raven íriszei vörös színt öltöttek.

A vadász

A férfi vállára dobta nyílpuskáját, és a vérfarkas holttestét átlépve folytatta tovább útját. Mostanra már felhagyott a trófea gyűjtés szokásával, mert már elég vámpírfog, vérfarkas karom, és ehhez hasonló dolog volt otthona falai között, porosodva. Már nem is számolta áldozatait, mint a kezdő vadászok. Nem. Már csak ezeknek a lényeknek a kiirtását tartotta szem előtt, semmi egyebet. Habár… Lassacskán azt is elfelejtette, hogy miért csinálja pontosan.

A fák közül derengő fényekre lett figyelmes, és mikor közelebb ért, látta, hogy azok egy város fényei. Sejtette, hogy kell