Őrzők - Ha felragyog az Esthajnal

By Adrienne Marcus

A teljesen különböző Green testvérek - Mia, Nora, Alyssa - átlagos gimis életet élnek. Csak egy közös van bennük.Az általában csöndes Jetsben élő lányokat már-már felfoghatatlan dolgok érik.Furcsa álmok, semmiből megjelenő tetoválás, az új fiú, Brian furcsa viselkedése csak a kezdet.Még nem is sejtik, mekkora felelősség hárul rájuk: a világ, az emberiség sorsa tőlük függ.A négy tinédzser folyamatosan távolodik egymástól, de össze kell tartaniuk, hogy megvédjék a védtelen embereket.Vajon el tudják fogadni, hogy léteznek Angyalok, Démonok, Strigák, és együtt képesek legyőzni a gonoszt?

• Language: Magyar
• Publisher: Underground Kiadó és Terjesztő Kft.
• Release date: May 21, 2020
• ISBN: 9786156164681

Book preview

Őrzők – Ha felragyog az Esthajnal

alcím

Adrienne Marcus

2020

Underground Kiadó Kft.

www.undergroundkiado.hu

Minden jog fenntartva!

Minden ember hisz valamiben – a Teremtőben, önmagában, amulettekben, szellemekben, angyalokban, boszorkányokban és még ki tudja, mi mindenben. Az embernek szüksége van hitre. Ha baj van, és kilátástalannak tűnik a helyzet, ezekhez fordulunk, könyörgünk és remélünk, csodára vár a szívünk. Hinni kell, mert hit nélkül nincs élet. Ha hiszünk, csodával ajándékoznak meg. De mi van a hitetlenekkel? Te hiszel?

Billog

Alyssa

A vekker veszettül bömbölt a fülem mellett, akár egy rakás madár idegesítő vijjogása, de egyszerűen erőm sem volt megmozdulni, hogy lecsapjam, és végre abbahagyja a nyivákolást. Hosszú hétvégém volt, igazából két napig nem is aludtam. Pénteken nem feküdtem le, szombaton pár órát aludtam csak és vasárnapra virradó reggelt is ébren töltöttem, majd egész nap talpon voltam. Szóval eléggé kivoltam. És egyébként is gyűlöltem hajnalban kelni, mint minden mást is, ami a sulival volt kapcsolatos. Voltak is ebből nagy problémák és még nagyobb veszekedések, amik nem vezettek semerre.

A párnát a fejemre húztam és a másik oldalamra fordultam. Az ébresztő még mindig csipogott, de nem törődtem vele. Vettem néhány mély levegőt és arra koncentráltam, hogy visszaaludjak és folytatódjon az álmom, amit az óra sikeresen félbeszakított. Pedig szép álom volt.

Újra lepergettem a szemem előtt az egészet.

Egy hosszú, gyönyörű rét húzódott előttem. Tele volt kis színes virágokkal és a zöld fű úgy ragyogott a napfényben, mintha ezer smaragdot szórtak volna szét. A hatalmas fűszálak lágyan ringatóztak az enyhe szélben. És a mező túlsó oldalán ott magasodott az a száztornyú kastély. Mint a virágos, zöld puszta, az is gyönyörű volt. Amolyan középkorba illő. Valami titokzatos lengte körül, pompája fenséges volt és élet áradt belőle. Szinte láttam magam előtt, hogy ott sürögnek-forognak az emberek. Asszonyok dézsákkal járnak a kútra vízért, a férfiak vasat kovácsolnak… De akkor minden más lett.

Egyetlen pillanat alatt a rét és a kastély szépsége feketére váltott. Minden kopár, sivár lett és sötét. Veszélyt éreztem a bőröm alatt és a szél is felerősödött. És rögtön akkor az egész száztornyú lángokba borult. Szinte éreztem perzselő forróságát, hallottam a ropogását, ahogyan felemészti a fagerendákat és roskadozni kezd a monumentális kőépítmény. Mintha hallani is véltem volna az emberek jajveszékelő sikolyait…

Oda nem illő koppanást hallottam és azután valahogy minden csendbe burkolódzott. Eltűnt előlem a mező és a kastély képe, minden. És egy másik hang férkőzött a fülembe.

– Nem hiszem el, hogy te erre nem tudsz felkelni – hallottam a nyivákoló hangot. – Odalent meg lehet tőle bolondulni! Legalább kapcsold le, hogy mi ne halljuk.

Morogtam valamit a párnámba, mire a hang dühösen fújtatott egyet, mint egy ugrásra kész macska és kitrappolt a szobámból.

A hátamra fordultam és eldobtam a párnámat. A francba! Pedig még az ébresztő mellett is vissza tudtam aludni, erre jön Mia és mindent elront. Valamiért nyomasztott ez az álom. Érdekelt volna a folytatás, tudni akartam, hol jártam és mi történt pontosan. Mégis miért gyulladt ki az a hatalmas izé? Rohadt bizarr volt az egész. Megráztam a fejem.

Aludhatnék még. Miért ne? Az órát Mia lekapcsolta, nem zavarná meg a pihenésemet. Túl pörgős hétvégém volt, ahhoz, hogy képes legyek most felkelni. A fiúkkal csatangoltunk, téptünk és graffitizni mentünk. Sőt, most először még a metró alagutat is bebarangoltuk éjjel. Ugye éjfél után már nem járnak, így le tudtunk mászni némi szereléssel az egyik aknán és végig mentünk legalább a felén. Szombat este még egy durva buliban is részt vettünk. Eszméletlen volt a hétvége, de fárasztó. Alvásra volt szükségem.

– Áh! Aki éjjel legény, legyen nappal is az. – magyaráztam magamnak.

Megdörzsölgettem a szememet, elűzve az álmok képeit és morgolódva kikecmeregtem az ágyból. Valahogy elvontattam magam a fürdőig és beálltam a zuhany alá. A hűs víztől szerencsére magamhoz tértem. Felöltöztem és lekullogtam a lépcsőn. A konyhában ült az asztalnál két mostohatesóm.

Az édesanyámat nem ismertem. A születésemkor meghalt. Mindig is apa volt mellettem, de ő újraházasodott. Elvette Claire-t, akinek volt két lánya. Ikrek, de kétpetéjűek. Egyáltalán nem hasonlítottak egymásra. Mia teljesen Claire volt (szőke haj, kék szemek), Nora pedig az apjára hasonlított (fekete haj, barna szem), aki néhány éves korukban elhagyta őket, és azóta sem lehetett róla hallani.

Mind a hárman tizenhét évesek vagyunk (nem túl szerencsés három kamasz csajt összezárni) és mind öt évesek voltunk, amikor a szüleink egymásra találtak, így mondhatni együtt nőttünk fel. Testvéreimnek tekintem őket, ahogyan ők is engem, de gondok mindig adódtak. És most éltük életünk legramatyabb korszakát.

– Ma hajlandó vagy velünk jönni a suliba, vagy úgy döntesz, más dolgod van? – üdvözölt Nora, míg én a hűtőből kihalásztam magamnak a doboz tejet.

– Hümümömm. – feleltem, miközben nagy kortyokat nyeltem a dobozból.

Nora elnevette magát, Mia pedig valamit dünnyögött az orra alatt a müzli szelete fölött.

– Mi van? – néztem rá, miután visszatettem a tejet a helyére.

– Ha nem jössz be, anyáék megint dühösek lesznek. Mármint, ha az iskolába nem jössz be – mondta rám sem nézve.

Nora abbahagyta az idétlen röhögést és komolyan nézett rám.

– Igaza van. Arról nem is beszélve, hogy fegyelmi tárgyalással fenyegetőznek, vagy akár ki is csaphatnak. Ne feledkezz meg a tavalyi évről. Sokat lógtál. Most egy hónapja járunk megint, és te csak másfél hetet voltál bent összesen. És akkor is csak azért jöttél be, hogy az újsághoz a cikkeket meg tudd írni.

Vállat vontam.

– És? Legalább az újságot komolyan veszem és jó fotókat készítettél nekem.

– Nem kellene Jamesnek csalódást okoznod. És anya is nagyon szeret téged, tudod.

– Oké – tettem csípőre a kezem. – És ki tudja, hogy ma milyen óráim lesznek?

Nora megint felkacagott.

– Soha egyetlen tollat sem hoztál haza a suliból.

– Ja, igaz – vigyorodtam el. – Akkor mehetünk? – néztem rájuk.

– Bepakolunk a tatyóba és mehetünk. – állt fel Mia.

A konyhában vártam rájuk. Körülbelül annyi kedvem volt suliba menni, mint vécét pucolni, de Nora tudta, hogyan hasson rám. Nem akartam apának csalódást okozni, de még Claire-nek sem. Szerettem, szinte már úgy, mintha az anyám lenne, de azért mégsem annyira.

Azért azt meg kell hagyni, jártam én suliba. És ahhoz képest, hogy havi egy-két hetet mentem be tavaly is, nem is voltak olyan rossz jegyeim. Nem buktam még meg semmiből. Hogy mindenből átmenjek, annyit biztosan tudtam. A bukás sosem merült fel. De lehet, igazuk van a tesóimnak. Idén nem kellene ezt játszanom. Már csak apáék miatt sem, na meg persze azért sem, mert kirúghatnak, de még a fegyelmi tárgyalás sem kecsegtetett jó dolgokkal.

A tesóim elkészültek, úgyhogy elindultunk. Mindig gyalog mentünk be, hisz nem volt tőlünk olyan messze az iskola. A benzinpénzt minek pocsékolnánk, ha nem egészen fél óra alatt besétáltunk. Ráadásul az idő is mindig szép volt reggelente.

– Justinnal este hova is mentek, mit mondtál? – kérdezte Nora Miától.

– Színházba. Múltkor mondtam neki, hogy egyszer elmehetnénk. És vett is jegyet ma estére. Aaaanyiraa cukiiii.

Igyekeztem nem észrevenni, Mia mennyire idegesítő, amikor vinnyogva elnyújtja a szavakat.

– Mióta is vagytok együtt? – kotyogtam közbe szemöldök ráncolva.

– Négy hónapja.

– Hej, az igen! – füttyentettem. – Ez már valami. Justin jó fej srácnak látszik.

– Az is – húzta ki magát Mia büszkén.

Justin végzős volt és egy igazi amerikai foci-tehetség. Mia a suli legjobb csaja – mindenki a suli királynőjének tartja. Minden srác vele akar járni, a bálok előtt igazi kanharc folyik, hogy ki vigye magával. Mia kimondottan élvezte is. Nehéz volt elnyerni a kegyeit, de ez nem zavarta a fiúkat. Justin tavaly óta próbálkozott nála, akkor sem adta fel, ha közben Mia mással jött össze. És tessék, végül sikerült neki (és Miának eddig ő a leghosszabb kapcsolata).

Épp szólásra nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de megcsörrent a telefonom. Az én srácaim hívtak.

– Csá, Nick – vettem fel.

– Szeva, csaj. Na, mi a pálya mára?

– Suli – nyögtem fájdalmasan, mire a tesóim szúrós pillantást vetettek rám.

Hallottam, hogy mindenki Nickkel van, mert hangosan kacagtak a vonal túloldalán.

– Ne hülyülj már, Al! – fuldokolta Nick.

– Nem hülyülök – dörmögtem. – Jobb lenne, ha ti is bejönnétek.

– Ugyan mááár – hallottam Johny hangját kicsit messzebbről. – Eldzsalhatnánk egyet úszni.

– Suli – ismételtem nyomatékosabban.

– Oké, akkor este rajt úszni. Az jó?

– Nem. Na, csá.

Letettem a telefont és komolyan elgondolkodtam az iskoláról, de a tesóim nem hagytak erre sok időt.

Láttam, hogy elismerően néznek rám.

– Megy ez neked, Alyssa. – dicsért Mia. – Ezt gyakrabban is gyakorolhatnád. Mármint a nemet mondást. Hogy inkább iskolába jössz.

– Fogd be. – mondtam azonnal, miközben rágyújtottam.

– Miért nem hagyod őket? – kérdezte Nora. – Rossz hatással vannak rád.

– Francokat. – fújtam ki a füstöt. – Rám nem lehet hatást gyakorolni. Ha valamit tényleg nem akarok, azt nem is csinálom. – ellenkeztem.

– Ebben igaza van. – helyeselt Mia. – De akkor sem értjük, hogy miért velük lógsz.

Felvontam a fél szemöldökömet.

– És te miért azokkal a selyemfiúkkal vegyülsz?

– Héééé! Nem selyemfiúk, csak van stílusuk. – nyávogta sértődötten.

– Frászt! – nevettem. – Egy pasira nem való feszülős, női gatya.

– Ezt trendnek hívják, de te ezt nem tudhatod.

Csak a szememet forgattam válaszképp.

Nora

Imádtam Alyssát, tényleg a nővéremként néztem rá, de nem értettem. Aggódtam érte, féltettem és egyáltalán nem tudtam belátni, mégis miért él úgy, ahogyan.

Egy remek lány. Hihetetlen erős személyiséggel rendelkezik. Rengeteg tűz van benne, és amibe belekezdett, azt mindig be is fejezte. Öntörvényű volt, makacs és neki senki nem mondhatta meg, hogy mit tegyen. Ami neki nem tetszett, azt nem csinálta meg, mindegy miről volt szó. Ilyen volt például az iskola. Ha nem volt kedve, egyszerűen nem jött be. Ha pedig el akart menni valahova, oda el is ment. Jamestől, vagy anyától sosem kért engedélyt semmire, még kicsinek sem. Ő a saját lábán állt, a saját, független életét élte. Nem volt hülye, mert tényleg nem, de néha elvetette a sulykot. Azt azért be kell vallanom, hogy komolyan vette a munkáját az iskola újságnál. Ő volt az egyik írója és mindenki imádta a szarkasztikus cikkeit. Bármiről tudott írni. És ha fotók kellettek, azokat én kattintottam el. És nagyon szépen rajzolt. Amihez értett, az nagyon ment neki.

És van ez a banda. Pár fiú meg ő. Állandóan együtt vannak és nincsenek jó hatással a nővéremre. Graffitizni járnak, ami egyébként tök szuper dolog lenne, ha legálisan űznék. De nem, Alyssa szerint annak semmi értelme, úgy nem lehet tekintélyt és tiszteletet szerezni. Hülyeség.

És ott vannak a lopások. James már nem egyszer hozta haza a rendőrségről, mert lebuktak. Őszintén féltem, hogy eljön a pillanat, amikor a nővérem tényleg lecsúszik az utcakölykök szintjére. Keveset voltunk együtt Alyssával, mert állandóan csatangolt valahol a bűnöző haverjaival. Még beszélni sem tudtunk vele erről egyszer sem. James és anya is rengetegszer cirkuszoltak vele több dolog miatt is, de ha Alyssa valamivel nem értett egyet, szemrebbenés nélkül kisétált az ajtón. Borzasztó.

Mi voltunk Miával a szülők szemében a minta, amit Alyssának követnie kellett volna. És ettől minden csak rosszabb. Az volt a szerencsénk, hogy emiatt Alyssa nem haragudott ránk.

– Már azt sem tudom, hol van a szekrényem. – szólt elgondolkodva Alyssa, mikor már a sulihoz közeledtünk.

– És te erre büszke vagy? – nézett rá Mia megütközve.

Alyssa felvonta a fél szemöldökét. (Zárójelben meg kell jegyeznem, mindig is irigyeltem mélyzöld szemeit, amik csak akkor tükröztek érzelmet, ha ő akarta.)

– És te arra büszke vagy, hogy akár a suli ribanca címet is megkaphatnád? – vágott vissza gonoszul.

– Ez csúnya volt, Al. – torkoltam le, mire csak vállat vont.

Már a bejárat előtti lépcső felé közeledtünk, amikor megjelent Justin a haverjaival és elrabolta tőlünk Miát.

– Hello, Alyssa, téged is látni? – üdvözölte Justin.

– Mostantól nézheted is a pofámat minden nap – vetette oda Al gúnyos mosollyal a képén.

– Micsoda? – fordultam felé, de csak leintett.

– Amúgy azt hiszem, Mia és Justin tökre összepasszolnak. – mondta, mikor már a lépcsőn haladtunk felfelé. Mia Justinékkal maradt.

– Igen, de mi volt ez az előbbi beszólás? – kérdeztem töprengve.

– Nem fogok lógni többet, ennyi. – mondta lazán, mintha csak azt közölte volna, hogy ma hétfő van.

Kénytelen voltam döbbenetemben megállni. Megállt ő is és kérdőn nézett rám. Az én képem megnyúlt és csak hebegni tudtam.

– Jesszusom, Nora, ezzel kajak megsértesz. Nem kamu, oké? Néha lehet, hogy még elcsípek egy-egy napot, de nincs para, jó?

– Hm…

Elgondolkodva magam elé bámulva elindultunk megint, aztán Alyssa hirtelen megbotlott. Majdnem hasra esett, mert kikötődött a cipője és rálépett a fűzőre. Megállt és le is hajolt, hogy megkösse, de akkor…

Előbb tört fel belőlem a röhögés, minthogy a srác belesétált volna. Szegény fiú valami könyvet olvasott és nem nézett maga elé, így egyenesen belesétált a nővérem fenekébe. Ennek köszönhetően Alyssa előre bukott. Az volt a szerencséje, hogy jók voltak a reflexei és nem fejelte le a következő lépcsőfokot. A srác elejtette a könyvét és ő is majdnem ráesett a nővéremre.

Al lassan felegyenesedett. Láttam az arcán, hogy nagyon nem tetszik neki a dolog. Mindenki a jelenetet nézte és hangosan röhögött.

– Mi lenne, ha a lábad elé néznél? – sziszegte ingerülten a könyvét felszedő srácnak. A hangja olyan volt, mint egy vérfarkas hörgése, mielőtt az áldozatára vetné magát. Ez elvette a jelenet megalázó élét.

A fiú felegyenesedett és a nővéremre nézett. Még sosem láttam őt itt. Végignéztem rajta és láttam a szemem sarkából, hogy Alyssa is így tesz.

Magas volt, fején sapka, amit annyira lehúzott, hogy alig láttam a világító kék szemeket. Hosszú, egyenes szárú farmer volt rajta, deszkás cipő és egy feszülős, fehér póló. Így is látszott, hogy edzett teste van.

A nővéremre néztem. Elég feltűnően váltott bosszús grimaszból elképedésbe az arca. Öröm volt nézni. Gyorsan a szám elé kaptam a tenyeremet, hogy abba kuncogjak bele. Rögtön tudtam, hogy tetszik neki a srác.

– Bocs – nyögte végül a fiú.

Hangja férfiasan rekedtes és szexis volt, alig észrevehető akcentussal, amit nem is tudtam hirtelen beazonosítani.

– Ehm… – felelte frappánsan a nővérem.

Ekkor már nem bírtam. Hangosan felnevettem. A fiú rám pillantott, majd vissza Alyssára, aki tökéletes szoborrá fagyott.

– Ígérem, hogy legközelebb a lábam elé fogok nézni. – mosolygott a srác és ezzel – esküszöm, pedig ilyet még én se pipáltam, alig hittem a szememnek! – levette a lábáról a nővéremet. Al arca úgy ellágyult, mint akinek ebben a pillanatban hozták le a csillagokat az égről a szerelem bizonyítékaként.

A srác tovább állt. A nővérem arca rögtön visszavette merev maszkját, amitől megfeszült az álla. Adtam neki egy nyaklevest.

– Aú! Nora, cseszd meg, többet ne üss meg!

– Pancser.

– Fogd be!

Mia

Az első órámra kis késéssel értem be. Leültem hátul Nora mellé, és amint tudtam, felé is fordultam.

– Láttad azt az új fiút? – súgtam neki.

Nora válaszképp elfojtott egy nevetést és visszasúgta:

– Láttam.

– Jó pasi, neeeem? – emelgettem a szemöldökömet szélesen vigyorogva.

A tenyerébe prüszkölt, hogy álcázza a nevetését.

– Igen, és azt hiszem, Alnek is tetszik.

Kikerekedett szemekkel bámultam rá.

– A lépcsőn a srác beleütközött Alyssába – magyarázta Nora. – És én még sosem láttam Alt így. Szó szerint elakadt a szava.

Norával együtt kuncogtam.

– Nemáááár! Ez bizti?

Nora bólintott.

Kicsit eltöprengtem. Nem is lenne rossz, ha végre Alyssa is felszedne magának valakit. Túl régóta volt egyedül. Nekem itt volt Justin, Norának pedig Noah lassan már egy éve. Szerintem tök szuper lenne, ha hatan elmennénk, mondjuk moziba. Tripla randi.

Alyssa jó csaj volt, jó stílussal és abszolút csiszolásra szorult modorral. De szép lány volt és jól öltözködött. Nem szeretem a fiús lányokat, de Al tökéletesen keverte a nőies stílust a maga laza személyiségével. Ő sosem vallotta volna be, de mindenki tudta, hogy sok srác odavan érte. Valamiért kedvelik a szarkasztikus, néha lekezelő, igazi laza, sportos egyéniségét.

Alyssa... Ismertem, de valamiért mégis rejtély volt a számomra és még Nora számára is. Valahogy más világ volt, de egyben olyan is, mint mi. Érthetetlen.

Gondolatmenetemet a matektanár szakította félbe, ugyanis kihívott a táblához, hogy oldjak meg ott egy feladatot. Fájdalmasan felnyögtem. Nem voltam rossz matekból, de nem is túl jó. Erősen tartottam a közepes szintet.

– Te, Nora – fordultam felé az óra végén. – Ki kellene deríteni, ki ez az új fiúcska, és valahogy össze kellene hozni Alyssával. Nem gondolod?

– Értékelendő a kedvességed, de nem hinném, hogy Al is így gondolná. Tudod, hogy nem szereti, ha szervezkedünk neki.

Alyssával a szekrényeinknél találkoztunk. Épp a bandájával volt, azzal a három szívdöglesztően jóképű végzős sráccal. Kár, hogy igazi bűnözők voltak.

– Neked teljesen elszálltak otthonról – hallottam Johny hitetlenkedő hangját.

Alyssa nem válaszolt, csak valamit matatott a szekrényében. Néha elámultam azon, mennyire szélsőséges tud lenni. Egyszer egy balhéban teljesen nyugodt és higgadt, máskor pedig annyira dühös lesz, hogy kikel magából és olyankor rendesen tartok tőle.

Volt egy alkalom – azt sose fogom elfelejteni. Elmentünk egy házibuliba az egyik közeli városba és az éjszakai buszra vártunk, amikor két vadidegen fickó betalált minket. Én szó szerint reszkettem a félelemtől, mint a nyárfalevél és csak vinnyogni tudtam. Nora is félt, de ő legalább benntartotta a rettegés árulkodó hangjait. Alyssa pedig magára öltötte a teljesen nyugodt maszkját és védelmezőn elénk állt. Merészen beszélt a rosszfiúkkal, akiket ez csak felbőszített. Csúnya dolgokkal fenyegetőztek és Al agya teljesen eldurrant. Lazán állba verte az egyiket, talán bátran kijelenthetem, hogy ki is mozdult az állkapcsa. Csak ezután léptek le. Azután Al felénk fordult és akkor ijedtem meg igazán. Mintha a szeme előtt valami vörös köd lebegett volna. Szinte vadállatias volt. Eszméletlen volt! Szerencsére azóta sem láttam őt így. Sőt, meg se mertem tőle kérdezni, hogy ezt honnan szedte, hiába voltam