Adventi Mesék és Pircsi és a zombizűr: Két könyv egyben

By Tina Markus

Két könyv egyben!

Pircsi és a zombizűr - Kalandok Meseországban I.
Egy családi kalandregény 9-99 éves korosztálynak

Adventi Mesék
Kedves mesék a legapróbbaknak advent idejére (2-5 éves korosztálynak)

Pircsi és a zombizűr
Mit tennél, ha egy nap választanod kell: meglapulsz, vagy megmented a saját nagymamád?

Pircsi egy átlagos 14 éves lány, aki soha nem gondolná, hogy a saját nagymamája többet is tud annál, mint a panelházak közé szorult parkban pletykálni a szomszédasszonyokkal. Ám amikor azt látja, hogy a nagyija egyszer csak eltűnik a szeme elől, gondolkodás nélkül követi őt. Az így felfedezett világ Meseország, ami Pircsi számára maga a rémálom: elveszettként bolyong egy idegen helyen, és még a telefonja se működik. Itt mintha minden a feje tetejére állna: a nagymama a lázadó, a jótündér retteg, a csúf béka örül. Azzal végképp nem számol, hogy egy gonosz királynő a varázslata segítségével zombikat kelt életre. Senki nem tudja, hova vezet, ha a számítógépes játékok szereplői a tündérmesék világában találják magukat. Végül egy kegyetlen árulás következtében a bátrak rettegnek, az őszinték elbújnak, és az igazán tiszták se látják a kiutat.

De sikerül a tapasztalt gémer Pircsinek ebben az idegen világban megtalálni imádott nagyiját?

Egy igazi családi regény, ami összehoz mindenkit 7-99 éves korig.

ISBN 978-615-00-0807-3 epub
ISBN 978-615-00-0808-0 mobiISBN 978-615-00-0809-7 pdf

Adventi mesék
24 rövid és kedves mese, amit adventkor vagy télen olvashatsz a gyermekednek. Használd adventi kalendáriumként: olvass minden nap egy mesét decemberben! Vagy olvasgasd velük a hosszú téli estéken összebújva.
A történetek elsősorban az óvodás korosztálynak szólnak, az ő mindennapi problémáikrat - barátság, segítés, félelem a sötétségtől, stb. - segítik feldolgozni.
Minden jog fenntartva!
Bővebb információ: http://talentummobile.hu/konyvek
ISBN 978-963-08-7850-0

Magyar nyelvű könyvek.

• Language: Magyar
• Publisher: TalentumMobile
• Release date: Nov 21, 2018

Book preview

I.

1. Hívás

- Nem megyek. - mondta Piros mama, és egy konok mozdulattal előre bökte az állát.

- Kérlek. Most tényleg baj van, és csak te segíthetsz.

Piros mama úgy tett, mint aki az újságot bújja, mint mindig. Ez volt a napi rutin nyáron: lejött a lassan átforrósodó lakásból, és a parkban olvasta el a napi híreket. És ezen a váratlan látogató kedvéért se szeretett volna változtatni. Igyekezett tudomást se venni a jövevényről. A bozontos szemöldök alól kérlelő szemekről. A szőrős pofán megjelenő esdeklő kifejezésről. A mancsról, ami tiszteletteljes távolságból nyúlt felé. Az illendően behúzott farokról. A farkas vad és szabad erdei illatáról, amely alattomosan kúszott az orrába.

- Mit képzelsz! Nem vagyok már kislány! - morogta a fogai közül Piros mama, és igyekezett koncentrálni az újságra.

- Tudod, hogy ott frissebb leszel. - csöndesen és behízelgően jött a válasz.

- Éppen ez az! A múltkor is majdnem ott ragadtam. Abból pedig semmi jó nem származik.

- Vigyázunk rád.

- Megmondtam. Nem megyek.

A farkas lehajtotta a fejét. Ő is büszke volt, nem volt könnyű kérnie.

- Jól van. Nem tudom, tudok-e jönni többé. Ha mégis meggondolnád magad, üzenj álmodban.

- Jó. Pfff. - fújtatott Piros mama. Neki soha nem ment ez az álomban üzenős módszer. Onnan mindig kapott üzeneteket, de visszafele már nehezebb volt a kommunikáció. Napok óta rémes álmai voltak, tulajdonképpen már várta is, hogy jöjjön Farkas, mégis meglepődött, hogy pont itt, pont most találkoztak.

- Akkor… Ég veled. - szólt a halk morranás, és Farkas hátat fordított.

- Viszlát! - mondta könnyedén Piros mama, és az újságra tévedt tekintete. Alig hallotta a könnyű farkas tappancsok neszét, ahogy a másik megfordult, és elindult. Elolvasta az egyik főcímet: „Nem kell a világ összes pénzét a bolygó megmentésére költeni. Aztán odább siklott a szeme: „Ezért nem lesz nyugdíjunk. Piros mama lecsapta az újságot.

- Várj.

A farkas hallása jó volt, azonnal megállt, és kérdően pillantott vissza.

- Elmegyek. Mutasd, ezúttal hol az átjáró.

- Tudtam, hogy nem fogok benned csalódni.

- Bah! Fogsz még te csalódni! Mit akarsz egy magamkorú banyától! - azzal tőle telhető fürgeséggel indult Farkas után.

Az átjáró nem volt messze, és különösebben el se rejtették. Két fa törzse között figyelt fel Piros mama a furcsán remegő levegőre, az egészet csak egy poros bokor takarta. „Tényleg sürgős lehetett, ha ennyire gondatlanul választották ki a helyet."- gondolta magában. Némán lépdelt Farkas után, ahogy már annyiszor a sok-sok év alatt. De hiába a megszokás, hiába annyi alkalom, lábujjától a haja tövéig elfogta a bizsergés most is, ahogy egyre közelebb érkezett a másik világ kapujához. Aztán átléptek, és egy csapásra eltűnt az ízületek sajgása, az izmok lassúsága, a szem fáradt homálya. Piros mamát eltöltötte az izgalom és a boldogság, hogy megint itt lehet.

Nem ő volt, aki először észrevette. Farkas torpant meg, és szimatolt a levegőbe, ínyét rosszallóan felhúzva. Akkor Piros mama is megállt, és körülnézett.

A Kerek erdő szélén érkeztek meg, és innen jól lehetett látni a falut. Csöndesen bújt meg a völgyben, körülötte smaragdszínben pompáztak a legelők és olajos mélységben zöldelltek a túlsó hegyoldal erdői. A házfalak ragyogóan fehérlettek, a cserepek csillogóan piroslottak. Már amelyiket nem borította be a füst. A tűz a falu végén indult, néhány háztól, és az alattomos, szürke köd folyamatosan kebelezett be egyre több és több házat.

- Az őr! - Farkas felvakkantott, és kutatni kezdett a bokrok között. Piros mama összevonta a szemöldökét, és fürgén követte barátját a bokrok közé. Egyszerre látták meg a kismalacot. A malac ikreket mindig mindenki összekeverte, mert egyformán rózsaszínűek és gömbölyűek voltak. Egyedül Piros mama tudta megkülönböztetni őket. Már akkor is képes volt rá, amikor még kislány volt, és mindenki csak Piroskának hívta. Most is felismerte a kábán fekvő testet. Péter volt, a legfiatalabb, aki kőből építette a házát.

- Peti! - rohant oda hozzá, és feltámasztotta a fejét. A malac résnyire nyitotta a szemét. Öröm csillant meg benne, ahogy meglátta az idős asszonyt.

- Hát eljöttél… Próbáltam őrizni az átjárót. De sokan voltak. Bocsáss meg…

Piros mama agyában veszettül kavarogtak a gondolatok. Az átjáró titkát csak néhányan ismerték. Félelmetes veszélyt jelentett volna, ha akárki szabadon járhatna-kelhetne a két világ között.

- Ki volt az? Ki tette ezt veled, Peti? - hangja elfúlt. A barátai odaát lassan mind elhagyták. Az itteniek mindig kitartottak, a maguk bolondos-varázsos módszereivel mindig visszavárták őt. És mégis, most az egyikük a karjában feküdt, és alig lélegzett.

Péter malac még egyszer összeszedte erejét, és mély levegőt vett.

- Hófeh…

Pillái megremegtek, és egy pillanatra megmerevedtek. Aztán egy lassút sóhajtott, és nem tudott ellenállni a varázslatnak, ami minden mesehőst elér egyszer. Mély, álomtalan álomba ájult.

Piros mama kétségbeesett dühvel nézett össze Farkassal. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie, míg a világ világ, és még hét nap se! Hogy történhetett ez? Vajon valóban meglelte valaki az átjárót? És jól értette volna a malac utolsó szavát? Vagy csak a képzelet játszott vele?

Orrába ekkor ért el az égett házak szúrós szaga. Piros mama így értette meg, hogy Farkas nem hiába hívta.

Meseországban valami nagyon nem volt rendjén.

2. Zuhanás

Pircsinek elege volt az egészből. A hetediknek éppen két napja lett vége, a többiek a suliból már szétszéledtek, Réka, a legjobb barátnője persze már a Balatonon. Csak neki kell megvárnia a bizonyítványosztást. Ez milyen kitolás már, minek itthon maradni, úgyis tudja már mindenki, mi lesz azon a papíroson. Harmincöt fok van, már most, júniusban, pont nem kéne még a jövő héten fehér blúzt meg sötét szoknyát húzni! És ráadásul a nagyi vigyáz rá. A nagyi, aki totál elfelejt mindent, össze-vissza mászkál. Most is magára hagyta a lakásban, valamiért lement a parkba. Biztos pletykál a többi mamikával.

Csak egy dolog éltette, a köldökzsinór, ami összekötötte a normális élettel, a többiekkel, a haverokkal. A net. Egész nap a mobilt leste, hogy merre jár Réka, mit csinált Márti. Nyomták a chaten, a közösségi oldalakon. Persze a többiek nem lógtak annyit a gépen, a Balatonon jobb dolga is akad az embernek, de Pircsi szinte elepedt már az emberi társaságért.

Most is elővette hát a telefonját, de csak az üres képernyő fogadta.

- Afffene!

Ledobta a wifi. Kétségbeesetten próbált visszaemlékezni a jelszóra, de nem ment. Piros mama mindig olyan hülye jelszavakat talált ki. Két napja ugyan megmondta, de nem írta fel sehová. Valami mesés dolog volt, de pontosan mi is…? Róka koma 55? Vagy Hófehérke 58? Az ötvenvalahány biztos, tiszta kiakasztó, minek rakja bele valaki a korát a wifi jelszóba is, mint Piros mama?

De Pircsi hiába próbálgatta, sehogy se találta el a megfelelő karaktersort.

- Nnna, ebből elég volt, lemegyek!

Pircsi belebújt a szandáljába, és lecsattogott a harmadik emeletről, hogy megkeresse a nagymamáját. Ő biztos tudja a jelszót. Kezét kellemesen hűtötte a vaskorlát, a lépcsők és a falak hideget leheltek felé. Kezdte magát egész jól érezni, amikor kinyitotta az üvegajtót, és megcsapta a fény és a meleg.

Egy pillanatig elvakult, de aztán továbbment, le három lépcsőt, aztán jobbra, a park felé. Már fejből is tudta az utat, anya gyakran küldte át Piros mamához, hiszen egyedül nevelte őt. Becsukott szemmel is végig tudott volna menni a négyemeletes házak között, amik persze anyukája gyerekkorában még marha modernek voltak, de most az egyetlen szépséget a kis lakótelep körül megnőtt fák és bokrok adták. Meg a park, a házak végében. Ahol Piros mama szokta az újságot olvasni, vagy pletykálni, vagy ki tudja, mit csinálni.

Pircsi szeme még nem szokta meg a kora délelőtti verőfényt, amikor kilépett a házak közül, de meg mert volna esküdni rá, hogy Piros mama hátát látja, ahogy egy nagy kutya után sétál.

„Kié ez a hatalmas kutya? - gondolta. – „És egyáltalán, mit akar Piros mama egy kutyával? Soha nem engedte, hogy háziállatot tartsunk, még a húsvéti csirkéket is el kellett ajándékozni vidékre, pedig Rékáék megtarthatták, még vagy nyolc évig élt a Pipi, és tök jó fej tyúkként, szívinfarktusban halt meg végül.

Pircsi a nagymamája után akart igyekezni, de ekkor valami villanást látott a két fa között, és ott, ahol az előbb még Piros mama volt, most egyszerűen senki se állt. Az egész park üres volt.

Pircsi megdöbbent, még a szemét is megdörzsölte.

„Na jó. Biztos elvakított a fény, és valaki mást láttam. Vagy senkit. Viszont akkor hol a Mama?"

Pircsi rosszkedvűen fordult volna hátra, hogy a bolt felé keresse nagymamáját, amikor a szeme sarkából megint azt a furcsa villanást vélte látni. Visszafordult, és leesett az álla. A két fa között ugyanis ott állt két személy. Nem nagyon tudta, hogyan nevezze őket, mert ilyet még sose látott élőben.

„Atyám, filmet forgatnak itt, vagy mi?" - villant be az agyába, és ösztönösen behúzódott a bokrok árnyékába. Belőle nem lesz valóságshow szereplő, az már tuti!

Tátott szájjal nézte az árnyékból a két alakot. Az egyik egy magas nő volt, vakítóan fehér bőrrel, ami teljesen valószerűtlenül hatott itt és most, a harmincöt fokban. A haja fekete volt, de annyira, hogy Pircsinek az jutott eszébe róla, amikor a Márti anyukájának elszúrta a fodrász a festést, és tiszta szurokszerű lett az egész haja. Csak ezé a nőé nem volt sprőd, és törött, mint a Márti mamájának. De a legfurcsább mégis a ruhája volt, mert a nő valami középkori hacukát hordott: hosszú abroncsszoknyát, és buggyos ujjú blúzt, amit egy lehetetlen, zsinóros fűzővel fogott össze.

„Hát ilyen szerkóval se nyerné meg a suliban a futóversenyt." - gondolta Pircsi.

A másik alak viszont egy férfi volt, jó izmos, szóval vele nem kötözködött volna még a nyolc béből a Bendegúz se. Sőt, ha nem fényes nappal lett volna, Pircsi biztos visszaszalad inkább a házukba. Szorosan összehúzott sűrű szemöldöke alól szúrós, mindenen áthatoló tekintettel vizsgálgatta a környezetét, mint a préda után kutató vad. Csak a ruhája tette kissé komikussá: konkrétan testhez tapadó cicanadrágot viselt, hozzá meg egy buggyos, zöld színű felsőt, ami alig takarta el a combját. De az övéről a lábszárára lógó tok látványától megint lefagyott Pircsi arcáról a vigyor. Ekkora tőrt eddig csak a Hadtörténeti Múzeumban látott, de élő emberen, így kipakolva még tuti nem.

Szerencsére a két alak nem vette észre őt, hanem némi habozás után elindultak a tér másik vége felé, amerre a helyi kocsma - pardon! - eszpresszó volt.

Pircsi döbbenten állt egy percig, aztán hirtelen belévillant, amit az előbb látott. Azaz Piros mama hátának a látványa, aki ugyanott tűnt el, ahonnan ez a két alak előjött.

„És ha a Mama bajban van?" Pircsi egy pillanatig se gondolkozott tovább. Sietős léptekkel vágott át a parkon, és határozottan lépett oda, ahol legutóbb még a nagymamáját vélte látni. A két fa között aztán furcsán megremegett a levegő, majd a következő lépés után Pircsi megbotlott, és gurult, gurult lefelé egy dombon. A föld kemény volt, de a fa, ami megállította végül, még annál is keményebb. Pircsi nem értette. Hiszen akár becsukott szemmel is végig tudott volna sétálni a környéken. És nem emlékezett arra, hogy bárhol volna lejtő, vagy domb. Legfőképp a két fa között nem volt semmi. Neki most a parkban kéne sétálnia, a kopárrá aszott fűszálak között.

Fölnézett.

Feje felett sűrű tölgyfák vontak árnyékot, azon túl pedig azúran kéklett az ég. Lába alatt a fű élénk smaragd színben zöldellt.

Pircsi kétségbeesetten nézett körül. Egyetlen gondolat forgott a fejében:

„Hová kerültem???"

3. Segítség

- Nos, hová is kerültünk? - amikor kérdezett, akkor se lassított le a királynő. Mint ahogy egy pillantást se pazarolt a körülötte lévőkre. Csak előre, a célra szegezte a tekintetét. Vagyis a helyi ivóra.

- Úrnőm, ez tehát az a világ, ahonnan a szakadár farkasok segítséget szoktak hívni. - válaszolt a Vadász.

- Ezt én is tudom. Többet tudsz mondani?

A férfi egy lépés távolságból, tiszteletteljesen meghajolva követte a nőt. Szemével azonban a környezetét vizslatta, és szokás szerint többet látott, mint bárki más.

- Itt nincs varázslat, és nincsenek fegyveresek. Az átjárót ezen az oldalon senki nem őrizte. Az út szabad Ön előtt, Fennség.

- Akkor tehát tegyük azt, amit a farkasok szoktak.

- Hívjunk segítséget? Innen? - a Vadász meghökkenve nézett Úrnőjére.

- Természetesen. - a királynő arcán pengeéles mosoly terült szét, ahogy kezét az itteni kocsma kilincsére helyezte.

Margitka a poharakat tisztogatta éppen. Hétköznap volt, délelőtt, és a nagy meleg ellenére se volt vendég az eszpresszóban. Kivéve Lajoskát, a lakópark mindenesét, aki minden reggelét itt kezdte. Nem volt Lajoska iszákos, kikérte az egy korsó sörét, aztán elüldögélt mellette, figyelte az utcát, beszélgetett. Mindenki tudta, hogy itt megtalálják,