Anna éppen hazudik

By Federico Baccomo

Tudni ​akarod, ha hazudnak neked? A mobilod megmondhatja. Persze egy ingyenes appnak is lehet nagy ára…
Riccardo Merisio élete egy nehéz szakaszán jutott túl, de fokozatosan újra megtanult mosolyogni. Új állása van, és egy kolléganőjével talán valami komolyabb kapcsolat is elkezdett kibontakozni. Egy este azonban, miközben Annával csetel, megjelenik egy felirat a mobilja kijelzőjén, ami arra utasítja, töltsön le egy WhatsTrue nevű applikációt.
A felszólítás elől nem sikerül kitérnie, és attól a pillanattól kezdve, hogy az app föltelepült, különös dolgok történnek: a beérkező üzenetek mind nagyobb része mellett tűnik fel egy kis, figyelmeztető sor, miszerint az illető épp hazudik. Vajon mi ez? Valami pimasz reklámfogás? Vagy a program valóban képes megállapítani, mikor nem mond igazat az ember?
Riccardót egyre inkább hatalmába keríti a paranoia, már szinte senkiben sem bízik, s úgy érzi, leomlanak a határok a valóság és a képzelet között.
Federico Baccomo intelligens és eredeti regényében semmi sem fekete vagy fehér. A szereplők egyszerre csalók és megcsalatottak, miközben a történet korunk releváns kérdéseit feszegeti: Párkapcsolatunk kezelését milyen mértékben bízhatjuk rá a modern technológiára? Épülhetnek-e őszinte érzelmek hazugságokból álló alapokra? Érdemes-e a tökéletességet hajszolni, vagy alkudjunk meg, és próbáljunk egyszerűen boldogok lenni?

• Language: Magyar
• Publisher: Metropolis Media Kiadó
• Release date: May 6, 2020
• ISBN: 9786155859199

Book preview

A fordítás alapját képező kiadás:

Federico Baccomo

Anna sta mentendo

Giunti Editore S.p.A., 2017

This edition was published in arrangement with Grandi & Associati.

Sorozatszerkesztő:

Burger István

Irodalmi szerkesztő:

Németh Attila

Fordította:

Szelivánov Júlia

Szerkesztette:

Cs. Fehér Katalin

Korrektor:

Athén Melitta

Borító:

Varga Balázs

Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. Ez a kiadvány a szerző nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásért.

ISBN 978-615-5859-19-9

ISSN 0238-3063

Kiadó: Metropolis Media Group Kft.

© 2017 by Giunti Editore S.p.A.

© Hungarian translation 2018, Szelivánov Júlia

© Hungarian edition 2018, Metropolis Media Group

www.galaktika.hu

Felelős kiadó a Kft. ügyvezető igazgatója

Tördelőszerkesztő: Szegedi Gábor

Sorozatterv és tipográfia: Nagual Design

E-Book: Odin Fantasy Bt.

Ez a történet a fantázia szüleménye. Bárminemű, valós személyekkel vagy eseményekkel történő egyezés a véletlen műve, vagy azért szerepel a cselekményben, hogy valósághűbbé tegye az elbeszélést.

„Minden hazugság egy párhuzamos világot teremt.

Egy világot, ahol az a hazugság igaz."

(Momus)

1.

TÖRTÉNETÜNK kezdetén egy srác ül az ágyon, és a telefonja kijelzője fölé görnyed a sötétben.

Riccardo éppen gépel…

Azt mondta, talán a barátnője is jön.

Anna éppen gépel…

te jó ég remélem nem

Anna éppen gépel…

nem nagyon csípem

Riccardo éppen gépel…

Ne mondd!

Riccardo éppen gépel…

Nem tűnt fel.

Anna éppen gépel…

ne mondj ilyet

Anna éppen gépel…

jól viselkedtem

Riccardo éppen gépel…

Egész idő alatt véletlen balesetként kezelted.

Anna éppen gépel…

mégis hogyan nézzek rá?

Anna éppen gépel…

egész este azt hajtogatta hogy loredana bertè unokatestvére

Riccardo éppen gépel...

másodunokatestvére

Anna éppen gépel...

valóban másodunokatestvére

Riccardo éppen gépel...

És ne feledd, Maria De Filippi egyszer azt mondta neki, hogy ő szebben énekel.

Anna éppen gépel...

szebben énekel, és szexibb

Riccardo éppen gépel...

Azt mondta, szexibb?

Anna éppen gépel...

azt mondta és meg is ismételte

Riccardo éppen gépel...

Ehhez ragaszkodom.

Riccardo éppen gépel...

Neki is el KELL jönnie.

Anna éppen gépel...

szeretnéd hogy elmeséljem amikor battiato megkérdezte tőlem merre van a metrómegálló?

Riccardo éppen gépel...

Viccelsz?

Anna éppen gépel...

esküszöm

Riccardo éppen gépel...

Azonnal meséld el!

Anna éppen gépel...

holnap

Anna éppen gépel...

hulla vagyok

Riccardo éppen gépel...

Egy kis előzetest?

Anna éppen gépel...

semmi spoiler

Riccardo éppen gépel...

Reggelizünk együtt?

Anna éppen gépel...

9-kor?

Riccardo éppen gépel...

Rendben, kilenckor.

Riccardo éppen gépel...

Jó éjszakát!

Riccardo éppen gépel...

Puszi.

Anna éppen gépel...

jó éjszakát

Anna éppen gépel...

puszi

Anna éppen gépel...

♥ ♥ ♥

Wow!

Három szívecske.

Nem rossz.

Egyáltalán nem rossz.

Riccardo elmosolyodott, a telefon kijelzője alulról világította meg, s arca baljósan fénylett a szoba homályában. Nézd csak, a nyitott szekrényajtó tükrében olyan, akár egy halálfej sötét gúnykacaja. Ahogy tanulmányozta a tükörképet, Riccardo úgy tartotta a készüléket az álla alá, hogy mozdulatlan arcán még határozottabban kirajzolódjon az árnyjáték. Széthúzta ajkait. Vicsorított, összeráncolta homlokát. Majd hirtelen a kék holdudvarba billentette fejét, kimeresztette a szemét, és kitátotta a száját. Aaaaaaaaaaaaaaahhhh, és kacagásban tört ki.

Mekkora hülye!

Kidugta a nyelvét, megrázta a fejét – aaaaaaaaaaaaaahhhh –, és ismét elnevette magát.

Teljesen hülye!

Az éjjeliszekrényre tette a telefont, és az ágyra vetette magát. Feje a párnába süppedt, s ezt gondolta: Teljesen hülye vagyok, bolond a javából, de ott az a három szívecske jó éjszakára.

Először fordult elő, hogy Anna három szívecskét küld. Az igazat megvallva, először esett meg, hogy Anna egyáltalán szívecskét küld. Bárminemű bók, negédeskedés, becenevek és romantikázás eddig annak rendjén és módján vissza lett utasítva. Anna nem az az affektáló típus. Valójában Riccardo sem az. Illetve néha, bizonyos helyzetekben. Anna viszont egyáltalán nem, ilyen helyzet még nem fordult elő. Az érzelgősséget leginkább komikusnak találta, és ez rontotta a hangulatot, amit pedig teremtenie kellene. Mint ahogy pár estével azelőtt történt, az ágyban. Szeretkeztek, és utána, ki tudja, hogyan, de a Labyrinth új telefonközpontosa került szóba, egy vörös hajú nő, aki néhány éve jó pár címlapon ott díszelgett, mert belopódzott egy baromfiudvarba, és kiszabadított kétezer csirkét, akik menekülésükkor odavesztek egy szennyvízcsatornába. Miközben beszélgettek, elállt az eső, és az íróasztal fölötti ablak egy bizonyos szögéből a sápadt felhők mögül kikukucskált a hatalmas hold. Anna hirtelen felegyenesedett. Ujját csábosan kinyújtva Riccardóra mutatott, aki felkönyökölt, és jobbról átölelve azt suttogta: „Én varázsoltam elő. Neked. Anna gyorsan megfordult, rásandított a válla fölött, a varázslat szertefoszlott, és azt kérdezte: „Hülye vagy? Majd kacagásban tört ki, nevetve beletemetkezett a lepedők közé, és a szájába vette. Riccardónak mindez rosszulesett. Nem mintha nem élvezte volna Anna kezdeményezését, azt azért lássuk be, de talán mégsem kellett volna ennyire elsietnie. Jobb lett volna, ha abban a pillanatban inkább mozdulatlanul, csendben kinéz az ablakon, és hagyja magát ölelgetni egy kicsit. Holdat varázsolni neki, Riccardo vajon nem tudta, mekkora ostobaság ez? De egyszer-egyszer, bizonyos pillanatokban miért is ne.

Riccardo ismét a kezébe vette a mobilt, megnyitotta a chatet. Még ott volt. A három szívecske. Ezenkívül, amikor Anna írt neki, hogy lefekvés előtt elköszönjön tőle, ő majdnem felhívta. Nem volt az írott kommunikáció nagy híve: a kilencvenes évek hagyományát folytatva jobban szerette az élőszóban elhangzott jóéjszakát. És lám, miről maradt volna le: egy vallomás lenyomata az idő folyékony kristályában, amelyhez mindig visszatérhet, amikor csak szeretne.

Annak ellenére, hogy korai lett volna következtetéseket levonni – kapcsolatuk Annával mindössze néhány hete tartott –, Riccardo úgy érezte, valami fontos kezdődik, valami, amiről babonából nem mondunk semmit.

Néhány hónapja ismerték meg egymást, amikor Mancini professzor büszkén mutatta be Annát, a fiatal kutatót, mint az első – és szintén büszke – lányt a kutatói csoportjában. Mirko, a csapat veteránja, egy alacsony termetű, negyvenes fickó, kamaszosan gyér szakállal, az orra alatt mormolt egy megjegyzést, ami igencsak illett a pelyhes ábrázatához. A többi kolléga mindössze néhány epekedő pillantást váltott. Riccardo nem tette, rá Anna egyáltalán nem hatott. Sőt, az igazat megvallva, a lányban első pillantásra mindent visszataszítónak talált: éles rókaprofilja örökösen gyanakvó kifejezést kölcsönzött arcának. Mesterkélt lezsersége minden spontaneitást nélkülözött; gyors kézfogása erőltetettnek tűnt, a pólója viszont túlzottan harsány színekben virított, kérkedő gallérja szinte a fülcimpájáig ért. Aztán jöttek a reggeli kávék és a közös éjszakai műszakok, a sürgető határidők, a viccek, amelyeket csak az idegrendszer-kutatók képesek megérteni, a megosztott frusztráció és lelkesedés, az egyre kevésbé szakmai jellegű panaszok és bizalmas beszélgetések, az első összhang, és amikor január elején, miután naphosszat egy ablaktalan laboratóriumba zárva elmélkedtek a statisztikai összeegyeztethetetlenségről és a másodlagos szemantikai reprezentációkról, kiléptek a cég előtti térre, ahol egy friss réteg hó ragyogott, megtörtént a csók, s Riccardónak úgy tűnt, mintha az első pillanattól fogva, hogy Annára vetette tekintetét, csakis erre várt. A nagy gallér és a pimasz lezserség, a röpke kézfogás és az éles vonások: mindaz, amit először visszataszítónak talált, vonzó és csábító emlékké nemesedett.

Igen, valóban későn végzett, éjjel kettőre járt, és ha másnap kilenckor a cég bárjában akart lenni, jobb volt lefeküdni. Továbbá kezdte kissé túlzásba vinni ezt a szívecske-eufóriát. Szép üzenet, senki sem tagadja, kedves, váratlan és miegymás, de nem kell túlzásokba esni, a kamaszkornak már igencsak régóta vége, nemdebár?

Igaz.

Riccardo bólintott magában: felnőtt módjára viselkedni, nem engedni a gyerekeskedésnek. Megpaskolta a párnát. Ásított. Az oldalára fordult. Bravó, ezt hívják úgy, hogy uralkodsz magadon. És mintha csak saját érettségét jutalmazná, úgy döntött, még egyszer megengedi magának, hogy rápillantson a képernyőre. Amikor azonban megnyitotta az alkalmazást, kíváncsi arca elkomorodott. A szerelmi szimbólumok helyett – te jó ég, már szerelem, micsoda szót használt – a kijelzőt egy alkalmazás reklámja töltötte ki: a klasszikus zöld szövegbuborék vörösen villogott az AZONNALI LETÖLTÉS gomb fölött. Lejjebb több sornyi felhívás, csupa nagybetűvel, tolakodó együgyűsége inkább egy homeopata kotyvalék reklámját idézte, mint az egyik legkorszerűbb operációs rendszer szoftverét.

WHATSTRUE

GRATIS!!!

MAXIMÁLIS KOMPATIBILITÁS!!!

AZONNAL TÖLTSD LE, ÉS TEDD MÉG

HITELESEBBÉ A BESZÉLGETÉS ÉLMÉNYÉT!!!

Riccardo rákattintott a mező jobb felső sarkában lévő fekete x-re, és bezárta az ablakot. Egy pillanat múlva azonban az ablak újra felugrott.

WHATSTRUE

GRATIS!!!

MAXIMÁLIS KOMPATIBILITÁS!!!

AZONNAL TÖLTSD LE, ÉS TEDD MÉG

HITELESEBBÉ A BESZÉLGETÉS ÉLMÉNYÉT!!!

Riccardo felhorkant, átkozva a kiirthatatlan hirdetést, és ismét az x-re kattintott. Az ablak eltűnt, majd azonnal felugrott.

WHATSTRUE

INGYEN!!!

MAXIMÁLIS KOMPATIBILITÁS!!!

AZONNAL TÖLTSD LE, ÉS TEDD MÉG

HITELESEBBÉ A BESZÉLGETÉS ÉLMÉNYÉT!!!

Riccardo káromkodott. Szemügyre vette az ablakot, arra gyanakodva, hogy az x, amit nyomogatott, egyáltalán nem a bezárás, hanem egy kamu menekülési útvonal, amelyektől hemzseg a digitális világ, ami egyre inkább hasonlít a nagy áruházakra, és ahol a kortárs Thészeuszok minden zugot kénytelenek bejárni hitelkártyáikkal, mielőtt visszanyerik szabadságukat. Eszébe jutott anyja, aki tavaly ősszel egy kapott sms-re ártatlanul azt felelte: Köszönöm, nem. Az üzenet rendkívül előnyös feliratkozást ajánlott négylábú barátaink horoszkópjára. Kiderült, hogy a szerződési feltételek alapján (amelyeket a honlap egyik alfülében elrejtve lehetett megtalálni) a feliratkozáshoz elég volt egy válaszüzenet, bármilyen válasz. A Köszönöm, nem teljesen megfelelt. Ezért három héten át pontosan reggel hétkor a mamát tájékoztatták, hogy a Nyilas jegyében született macskák szőre sokkal hajlamosabb a fakulásra, mint a Kos jegyűeké, és hogy a Bika macskák széklete keményebb a Mérlegekénél. Mindez csupán 99 eurocentért üzenetenként, ami a napi három-négy sms-sel megszorozva már zaklatásszámba ment. A harmadik ajánlott levél után, amelyhez Riccardo csatolta egy ügyvéd barátja címét és aláírását, az üzenetek abbamaradtak.

Úgy döntött, elhiszi, hogy a szolgáltatás ingyenes, megadta magát, és rákattintott az AZONNALI LETÖLTÉS-re, ami után ismét megtalálta a szívecskéket. A vártnál kevésbé örült neki, miközben igyekezett felidézni, hová is tette annak az ajánlott levélnek a másolatát, ki tudja, talán hamarosan ismét szüksége lesz a mintára.

2.

A KÖVETKEZŐ napon Riccardo kilenc előtt nem sokkal a Labyrinthben volt. Megreggelizett Annával a fényárban úszó bár pultjánál, ami a belső udvarra nézett, ott nemrég a társadalmat jelképező tarajos sülnek emeltek szobrot. Onnan külön-külön indultak a tárgyalóterembe a heti megbeszélésre, ahol a kutatócsoportot tájékoztatják a fejleményekről. Az ülést Sergio Mancini professzor elnökölte.

Az ötlet, hogy ne lássák őket túl sokat együtt, és diszkréten mozogjanak (a reggeli a bárban kivétel volt, de ezeket igyekeztek korlátozni), Riccardóé volt. Nem mintha tartania kellett volna bármitől is, de különösképpen a munkában preferálta a „némi tartózkodást, ahogy Annának magyarázta szándékait. „Egyetértek, felelte a nő, „sosem árt némi tartózkodással eljárni", és Riccardo szavainak ismétlése kissé szemrehányóan hangzott. Nos, valóban nem a legmegfelelőbb kifejezéseket választotta, amikor úgy beszélt az érzéseiről, mint egy rendőr az éppen folyó nyomozásról, és talán Annának valóban igaza volt abban, hogy teljesen fölöslegesnek ítélte meg óvatoskodását, de mégis mit tehetett? Képtelen volt ellenállni: egy ideje (napra pontosan meg tudta mondani) természetes volt számára, hogy kizárja a külvilágot az apróbb csodákból, amelyekbe belebotlott, legyen az egy kevéssé ismert dal, egy kis kiadó könyve, vagy egy kollégával bimbózó kapcsolat. Inkább védekezés volt, mint egoizmus. Így a munkában, amikor összefutott Annával a folyosón vagy a kávéfőző automatánál, Riccardo szúróssá vált, túl harsányan üdvözölte, s a fejét leszegve a padlóra meredt. Néhanapján Anna szórakozásból kötekedett vele – tömött liftben megcsípte a fenekét, mint ahogy Jane Fondától látta egy régi filmben, vagy a hívásazonosítót kikapcsolva telefonálgatott neki, miközben ő megbeszélésen volt; és képes volt mindenféle kedvességeket suttogni Riccardónak, aki fülig elvörösödött – de ez nem volt több, mint játék: belül, különféle okokból, amelyek veleszületett visszafogottságából fakadtak, Anna természetének szintén megfelelt az óvatosság. Sőt, aznap este éppen a nő javasolta, hogy eltérő időpontokban induljanak el a munkahelyről, hogy később véletlenül összefussanak a kisbusz megállójában, és együtt menjenek harapni valamit. Riccardo először örömmel fogadta az ajánlatot, de később meggondolta magát, és valamilyen formában ez a visszautasítás indította el az ezek után következő nem mindennapi eseményeket.

3.

DÉLUTÁN Riccardo a Félelem/Rettegés dosszié felett görnyedt, ez a vaskos iratcsomó egyre csak hízott (még ha elég messze is volt az Öröm/Vidámság és Bánat/Búskomorság három, illetve négy kötetétől.) A racionális félelmek közötti eltéréseket kutatta (egy anya, aki vért fedez fel a fia pelenkáján; egy dühöngő ember, aki kiugrik szabadidő-autójából, miután elvágtad az útját; egy fiúcska, akit kihívtak a táblához aznap, amikor éppen nem tanult), amikor úgy döntött, szünetet tart, és felhívja anyját, egy apró figyelmesség, ami egy bizonyos ideje (ezt is napra pontosan meg tudta mondani) már a napi rutin részévé vált. Azon a délutánon különösen szórakozott és szétszórt volt. Ezért döntött úgy, még ha kelletlenül is, hogy lemond egy, Annával töltött estéről, és anyjával vacsorázik.

Nem ment haza, csak beszaladt egy üveg fehér borért, és nyolckor megjelent anyjánál. Ziláltan fogadta, és a szeme még nedvesen csillogott. Arcon csókolta, és azzal az ürüggyel, hogy beteszi a bort a hűtőbe, a konyhába menekült. Bár ez egy ideje anyja megszokott viselkedése volt (megint csak attól a bizonyos naptól fogva: apja halála napjától, valamivel több mint egy éve, ami gyors fizikai leépülés után következett be, későn diagnosztizált gyomordaganat miatt), Riccardót minden alkalommal kissé megdöbbentette, hogy az elszántság, a lelkesedés, az életerő, amely mindig is jellemezte anyját, afféle keserű apátiává fakult. Adj neki időt, ismételgette magának, adj meg minden időt, amire szüksége van.

Feltűrte ingujját, és bár anyja erősködött, hogy nem éhes, rátette a tűzhelyre azt, amit a hűtőben talált (egypár cukkini, néhány paradicsom, egy fél doboz tonhal), és improvizált egy pastát. Miközben fazekak és serpenyők körül sürgölődött, igyekezett elterelni anyja figyelmét. Érdeklődött, kereste-e a nyugdíjintézetes fickó; megkérdezte, hogy van a volt kollégája, akihez betörtek; kíváncsi volt, bezárt-e a sarki hentes, vagy csak átalakítás van náluk. (Igen, Nem tudom, Nem tudom – kurta válaszok.) Csendben ettek. Ismét elrepült egy óra a távirányító kattintgatásával. Majd Riccardo elköszönt, és hazament.

Leheveredett az ágyra, még ruhában, nyitott könyvvel a hasán, bágyadtan és zsibbadtan a tehetetlenségtől. A hallgatag anyjával eltöltött néhány óra jobban lefárasztotta, mint egy hét a munkahelyén. Talán a nemrég elmúlt házassági évforduló nyomasztotta, de hogy lehet, hogy annyira letörtnek látta? Megromlott az állapota, és szinte visszaesett az első idők fájdalmába? Riccardo Annára gondolt, a hívásra, amikor lemondta a találkájukat. Nem volt semmi kétség afelől, hogy a lány sajnálta, amikor ezt mondta: „Ne aggódj, jól teszed, hogy meglátogatod, én is kihasználom az időt, hogy haladjak egy kicsit a Projekttel." Igen, sajnálta. Nagyon sajnálta. Nem, ne túlozzunk: nem nagyon. De sajnálta. Hallani akarta. Meg akarta hallgatni a panaszait, hallani akarta a nevetését, hogy elmondja neki Battiato történetét. Megkérdezni, nagyon sajnálta-e, vagy csak sajnálta, és kész.

Bekapcsolta a telefont, hogy megnézze az időt. Éjfélre járt. Felhívja? Inkább nem, ilyenkor már biztosan alszik, és Riccardo jobban tenné, ha valami értelmes mondanivalót találna ki, valami fontosabbat, mint az, hogy „Csak hallani akartam a hangodat. Szinte hallotta, ahogy kineveti. Vagy álmosan vontatott hangon megkérdezi, hogy „Hány óra van? Történt valami?

Visszagondolt a szívecskékre, és arra jutott, hogy ha üzenetet ír, az jó kompromisszum. Éppen alszik? Nem zavarná. Ébren van? Annál jobb, hátha sikerül még kicsikarni belőle egy újabb bizalmas megnyilvánulást, amint az előbb is. Alapjában véve néhány dolgot nehéz hangosan kimondani, sokkal könnyebb írott formába önteni a gondolatot. Mintha Riccardo nem tudná, hogy az első csók utáni reggelen még nyolc óra