Szenegálom

By Sólyom Erika

Cheikh Lô először 2011 augusztusában látogatott Magyarországra, a Sziget Fesztivál fellépőjeként láthatta a közönség. Négy évvel később, 2015 októberében Budapesten átvette a WOMEX világzenei expo művészeti különdíját. A könyv fejezeteinek során az olvasók betekintést nyernek a szenegáli mindennapokba rövid személyes történeteken keresztül, finom humorral fűszerezve, megismerve azt zenei stílust, illetve a helyi szúfi iszlám mozgalmat, a Baye Fall tradíciót, mely Cheikh Lô zenéjének és filozófiájának is szerves része.

• Language: Magyar
• Publisher: Napkút Kiadó
• Release date: Apr 30, 2021
• ISBN: 9789632639376

Book preview

Szenegálom

Impresszum

Napkút Kiadó Kft.

1027 Budapest, Fazekas u. 10–14.

Telefon: [phone]

Mobil: (70) 617-8231

E-mail: [e-mail]

Honlap: www.napkut.hu

Szerkesztő: Nánássy Viktória

Szöveggondozó: Kovács Ildikó

Tördelőszerkesztő: Szondi Bence

Borítófotó (szenegáli pirogue):

pixabay.com

Első belső fül fotó (Sólyom Erika):

Balassa Dávid

Hátsó belső fül fotó (Sólyom Erika és Cheikh Lô):

Gürbüz Faruk

Cheikh Lô kabát design:

Mike Sylla / Baïfall Dream / www.mikesylla.com

© Sólyom Erika, 2020

© Napkút Kiadó, 2020

ISBN 978 963 263 937 6

Támogatónk

A kötet az alábbi személyek támogatásával jelent meg:

Drew Banks, Erdős Ákos, Erdős Endre, Erdős Éva, Erdős Ildikó, Farkas Emily, Farkas István, Kovács Anett Judit, Nick Rubashkin, Sara Geelan, Tasnádi Edit és Vasvári Lujzi.

Cheikh Lô először 2011 augusztusában látogatott Magyarországra, a Sziget Fesztivál fellépőjeként láthatta a közönség. Négy évvel később, 2015 októberében Budapesten átvette a WOMEX világzenei expo művészeti különdíját. A könyv fejezeteinek során az olvasók betekintést nyernek a szenegáli mindennapokba rövid személyes történeteken keresztül, finom humorral fűszerezve, megismerve azt zenei stílust, illetve a helyi szúfi iszlám mozgalmat, a Baye Fall tradíciót, mely Cheikh Lô zenéjének és filozófiájának is szerves része.

Sólyom Erika nyelvész, orosz–angol és magyar mint idegen nyelv szakos tanár, a Colloquial Hungarian népszerű magyar társalgási nyelvkönyv társszerzője. 1997 és 2003 között New Yorkban élt, szociolingvisztikából diplomázott az NYU-n. 2011 január 11-én az elméleti tanulmányokat maga mögött hagyva, a wolof nyelvvel a tarsolyában elutazott Szenegálba, 11 napot töltött Dakarban, ott született meg a Szenegálom. A könyv egy speciális úti jegyzet, személyes dakari élmények, benyomások gyöngyfüzére, zenével, helyi ízekkel és kulináris kalandokkal kiegészítve. A könyvön átívelő történet mindegyik fejezetben Cheikh Lô nyugat-afrikai énekes körül mozog és/vagy hozzá tér vissza.

Jázminnak és Deniznek

Előszó

Nulladik nap: AZ E-MAIL

2011-01-10, hétfő éjszaka

Kedves Mindenki!

Sziasztok, how are you, merhaba, na ngeen def? Nos, megkezdődött a végső visszaszámlálás, és már csak pár óra van hátra a kétezer-tizenegy január tizenegyedikei, tizenegy napos szenegáli indulásomig, melyet tizenhárom éves készülődés, várakozás, majd még több készülődés és még több várakozás előzött meg. Az elmúlt tizenhárom évben mindig vártam valamire. Hol az úgynevezett „legmegfelelőbb" pillanatra, hol pénzre, hol szabadidőre, hol egy konkrét utazási célra, mely valamelyest eltér az átlagturistáétól, hol pedig arra, hogy Jázmin egy kicsit nagyobb legyen. Furcsa módon, a mai nap sem érzem úgy, hogy megtaláltam volna utazásom kivételes vagy különleges célját, bár hét apró kívánság van a tarsolyomban. Mostanság azonban, főleg a New York-i őrületesen zsúfolt mindennapokhoz képest, sokkal több szabadidővel rendelkezem, és valahogy a pillanat is a legjobbnak tűnik. Miért? Nem tudom. Legbelül érzem.

1998-ban egy nagyon kedves barátommal, Barry Newmannel, aki nekünk egyszerűen csak Baari, tervbe vettünk egy szenegáli és malibeli látogatást, még akkor, amikor wolof nyelvet tanultunk együtt a Columbia Egyetemen, New Yorkban. Azóta hosszú évek múltak el, sok víz folyt le a Hudson folyón és a Dunán is, a törökök is bevették Buda várát, egy másik török pedig behálózta a szívemet. Esküvői tanúnk épp Baari volt, aki a napokban küldött egy e-mailt, amelyben a következő állt: „Függetlenül attól, hogy hogyan is alakul majd a szenegáli utad, ez egy olyan utazás, mondhatni zarándokút lesz, amely már régóta esedékes számodra. Egy zarándokút, melyet hazatérésnek is nevezhetünk. Ott méláztam Baari sorai fölött, és az jutott eszembe, hogy akármilyen furcsán is hangzik, én is úgy érzem, hogy igaza van, és valóban egy másik „otthon hív. S ennyi év után most tényleg muszáj felvennem a huszonegyedik században már nemigen létező telefonkagylót, és válaszolnom kell erre a hívásra.

Sokan kérdezik tőlem, főként Magyarországon, hogy „miért pont Nyugat-Afrika? Miért épp Szenegál? Miért a wolof nyelv?" Az okok és indokok sokfélék és szerteágazó gyökerekkel rendelkeznek, de ha jól belegondolok, talán legelsőként J. Z. Novák A tücsök meg a hangyák meséjét kell megemlítenem. Mondanom sem kell, háromévesen is mindig a tücsöknek szurkoltam, hogy legyen mit ennie télen, akkor is, ha egész nyáron zenélt. A tücsköt Joel Chandler Harris nyomán, Vázsonyi Endre feldolgozásában a Rémusz bácsi meséi gyűjtemény követte, valamint az a rengeteg afrikai népmese, amelyeket gyerekként újra meg újra hallottam és olyannyira kedveltem.

Aztán kisiskolásként következtek a nemzetközi úttörőtáborok, amikor is a mindannyian-testvérek-vagyunk-mindenki-egy-és-egyenlő szövegű dalokat énekeltük az esti tábortűz mellett, amiről nem politikai dogma jutott eszünkbe, hanem határok nélküli, világraszóló barátságok. Boldog voltam, hogy a jobb kezemet egy angolai kisfiú fogta, baloldalt pedig egy afganisztáni pajtásom állt; önfeledten énekeltünk, s közben egymás kultúrájáról, s annak tiszteletben tartásáról tanultunk.

Emlékeim közt él egy másik meghatározó dolog. Középiskolás koromban elsöprő élményben volt részem, amint Alex Haley Gyökerek című regényét olvastam, szó szerint éjt nappallá téve. Ezt követte aztán az egyetemi éveim alatt Maryse Condé remekműve, a Nyugat-Afrikában játszódó Segu, melyre akkori jóbarátom hívta fel a figyelmemet. A könyv elolvasása után egy életre megváltozott minden bennem és körülöttem. Nagyon-nagyon sokat tanultam belőle.

A sok miértre válaszolva temérdek más dolog is eszembe jut, például az antropológia, valamint a kereszténység és iszlám előtti ősi afrikai vallások iránti érdeklődésem. Vagy ha csupán a zenére gondolok, azt kell hogy mondjam, a beszélő dob és a fuláni fuvola elbűvölő hangja örökre rabul ejtette szívemet, lelkemet. Az egyetemi évek alatt, a kilencvenes évek közepén Gavallér Eszter és Dani Anna barátnőimmel sok-sok világzenei és afrikai koncerten fordultunk meg. Napközben angol szakos órákra jártunk az ELTE-re, s a kötelező tananyagon kívül afroamerikai irodalom és történelem kurzusokat hallgattunk. Délutánonként pedig az USA nagykövetségének videótárában amerikai polgárjogi filmeket néztünk megszállottan. Akkor már tudtam, hogy nyelvészettel szeretnék foglalkozni. Bár belekóstoltam az elméleti nyelvészetbe (óh, azok a felejthetetlen Nádasdy Ádám-órák), az afrikanisztikába és a pszichológiába is, mégis a szociolingvisztika és az antropológiai nyelvészet vonzott a legjobban, azon belül is a kisebbségi nyelvi jogok tanulmányozása érdekelt. Aztán évek teltek el, és mindhárman más-más helyen kötöttünk ki. Anna Dél-Afrikába költözött, most is ott él a családjával. Esztert már Eostar néven ismeri a világ. Kaliforniában él, s képzőművészettel,