50 japán egyperces

By Hidasi Judit

A groteszk mint kisepikai műfaj az, amely a leginkább képes visszaadni azokat az érzéseket és hangulatokat, amiket a tapasztalatlan vagy gyanútlan idegen megél Japánban. A nemes és fennkölt elemek bizarr módon ötvöződnek a mulatságos, nevetséges vagy akár váratlan fordulatokkal, így hatásuk egyszerre komikus és megütközést kiváltó.

A kötet egy rövid válogatást nyújt azokból az „egypercesek”-ből, amelyeken keresztül a groteszkben megnyilvánuló humor révén próbálom közelebb hozni a japán mindennapok, a japán életforma, a japán gondolkodás, a japán kommunikáció és a japán emberi kapcsolatok értelmezését, végső soron megértését.

• Language: Magyar
• Publisher: Napkút Kiadó
• Release date: May 1, 2021
• ISBN: 9789632639321

Book preview

50_japan_egyperces_cover.jpg

Hidasi Judit

50 japán egyperces

Impresszum

Napkút Kiadó Kft.

1027 Budapest, Fazekas u. 10–14.

Telefon: [phone]

Mobil: (70) 617-8231

E-mail: [e-mail]

Honlap: www.napkut.hu

Szerkesztő: Csordás László

Szöveggondozó: Kovács Ildikó

Tördelőszerkesztő: Szondi Bence

A könyvben szereplő fotók

Bíró Tamás és Karvaly Tibor felvételei

© Hidasi Judit, 2020

© Napkút Kiadó, 2020

ISBN 978 963 263 932 1

Beköszöntő

Szándékom szerint a groteszk segítségével nyújtok egy kis interkulturális ízelítőt Japánból. A groteszk mint kisepikai műfaj az, amely a leginkább képes visszaadni azokat az érzéseket és hangulatokat, amiket a tapasztalatlan vagy gyanútlan idegen megél Japánban. A nemes és fennkölt elemek bizarr módon ötvöződnek a mulatságos, nevetséges vagy akár váratlan fordulatokkal, így hatásuk egyszerre komikus és megütközést kiváltó. A mentális képzavar, a kommunikációs zavar nemegyszer feloldatlan marad, sőt olykor világszemléleti jelentéssel is bírhat.

A kötet egy rövid válogatást nyújt azokból az „egypercesek"-ből, amelyeken keresztül a groteszkben megnyilvánuló humor révén próbálom közelebb hozni a japán mindennapok, a japán életforma, a japán gondolkodás, a japán kommunikáció és a japán emberi kapcsolatok értelmezését, végső soron megértését. Az interkulturalitás megtapasztalásának rövid narratívái ezek az esetleírások, amelyek azonban nem minden esetben kínálnak egyértelmű megoldást és feloldást, hanem nemegyszer a humor erejénél fogva késztetik továbbgondolásra a befogadót.

Budapest, 2016 nyara

A szerző

Ja, az más

1977. A Tokai Egyetem ösztöndíjasaként ámulattal álltam meg a hatalmas campus budó-kanja¹ előtt, ahonnan élénk csatazaj hallatszott ki. Ha már itt vagyok, érdemes lenne beiratkoznom a dzsúdó-foglalkozásokra – hiszen akkoriban az volt a világ egyik vezető dzsúdó-központja. Az ajtót félretolva beóvatoskodtam az előtérbe, ahol egy megtermett fiatalember állta utamat.

– Mi járatban?

– Dzsúdóra szeretnék járni.

– Hogyhogy?

– Hát itt tanulok, és jó lenne sportolni.

– A dzsúdó nem sport.

– Tudom, nem úgy értettem…

– Ide lányok nem járnak.

A szóváltásra kikiabált egy férfihang:

– Mi zajlik ott?

– Itt van egy amerikai nő, és…

– Amerikaiaknak van dzsúdó-oktatás Macsida városban, menjen oda.

Erre közbevágtam:

– De én nem amerikai vagyok.

– Akkor honnan?

– Magyarországról.

Erre kidugta a fejét egy idősebb mester:

– Ja, ha Magyarországról, az más… miért nem ezzel kezdte… akkor kivételesen járhat…

Szato nagymester akkoriban a magyar dzsúdócsapat felkészítője volt, sokszor járt Tatán, és szerette a magyarokat. Így kezdődött meg közel egyéves dzsúdótanulmányom, melynek során dzsúdózni nem tanultam meg ugyan, de a japán mentalitáshoz kétségtelenül közelebb jutottam.

A posta

Röviddel beköltözésem után, egy szombati napon biciklivel igyekeztem feltérképezni az elővárosi környéket. A közeli állomáson érdeklődtem a posztoló vasutastól a posta iránt.

– Nincs messze, a sorompó után balra a második