Egy arab védelme - Az utolsó testőr munka

By Giuditta Fabbro

Jane és a tőle külön élő férje kapcsolata semmit sem változott az elmúlt másfél hónapban. Tibor folyamatosan kerülte a feleségével való találkozást, de mikor a munkája veszélybe került mégis felkereste, hogy megkérje vállalja el egy, az országba érkező, arab herceg védelmét. Jane tisztában van vele miért pont őt kérte Abdul-Qadir mégis elvállalja a testőr munkát, hogy megmentse a férje állását. Mikor Jane sejtése beigazolódik és rá támad a herceg, Tibor a felesége ellen fordul, őt hibáztatva a történtekért. Ezzel csak egy dolgot ér el: az érzelmileg megtört nőt egyre inkább az ellensége, Dobó Renátó karjaiba hajtja.

• Language: Magyar
• Publisher: Kovács Judit
• Release date: Oct 8, 2018
• ISBN: 9786150034164

Book preview

A nyomozónő 12.

Egy arab védelme – Az utolsó testőr munka

A nyomozónő – 12.

Giuditta Fabbro

Borítóterv: Kovács Judit

Fotó: Racskó Tibor

Modell: Dankó Zsuzsanna

Korrektúra: Fekete Annamária

2018

Minden jog fenntartva!

1. fejezet

Borongós, késő őszi nap volt. Jane Forrest Hargitai az irodájában volt a rendőrség épületében. Most is, mint az elmúlt egy hónapban, néma csendben ült a bőrfoteljében. Gondolatai a férje körül jártak. Mikor utoljára találkoztak, úgy váltak el, hogy Tibornak időre van szüksége, hogy átgondolja a dolgokat. Jane ezt megértette, és úgy gondolta megvárja, hogy a férfi keresse, ő viszont nem jelentkezett. Egy teljes hónapja.

Az elején Jane még bizakodó volt, aztán ahogy teltek a hetek, egyre inkább feladta a reményt. Azok után pedig végleg menthetetlennek látta a házasságukat, miután a férje csak akkor ment a gyerekekért, amikor a nő még dolgozott, és Lorena vigyázott rájuk. Vissza is vagy hozzájuk vitte, vagy Pálmáékat kérte meg, hogy vigyék haza az ikreket.

Jane éjszakánként nagyon sokat sírt emiatt, de mostanra elfogytak a könnyei. Csak ült szomorúan magába roskadva és azon gondolkozott, mit kellett volna még mondania vagy tennie ahhoz, hogy meggyőzze a férjét, térjen vissza hozzá. De minél jobban gondolkodott rajta, annál biztosabb volt benne, hogy nem tudott többet tenni a házasságáért.

Ahogyan akkor megcsókolta, Tibor teljesen összezavarta a nő érzéseit, aztán időt kért, és egyszerűen csak eltűnt az életéből. Jane a hetek előre haladtával egyre biztosabb volt benne, hogy a férfi csak azért maradt ott akkor vacsorára, azért csókolta meg és kezdett bele az előjátékba, hogy meggyőzze őt arról, ne adja el a házat, és ne költözzön el a gyerekekkel Amerikába.

Jane iszonyúan rosszul érezte magát ilyenkor. Bosszantotta, hogy hagyta magát megvezetni és dühös is volt, hogy a férje ennyi év házasság után ezt tette vele. Hisz’ neki tisztában kellett lennie vele, milyen érzelmeket vált ki a közeledése a feleségéből. Ez még csalódottabbá tette.

Két kezét az asztallapjára csúsztatta és ráhajtotta a fejét. Lehunyta a szemeit, de így még rosszabb volt. Újra maga előtt látta a férjét, érezte, ahogy a testéhez hozzásimul Tibor meztelen bőre, és épp olyan szenvedéllyel csókolja, mint akkor, ott, az asztalra döntve.

Jane lélegzete felgyorsult. Akárhogy is haragudott a férjére, még a gondolata is olyan heves érzelmeket váltott ki belőle, mint senki más.

– Jane – fogta meg gyengéden a nő vállát Zoltán, aki kopogott ugyan, de a gondolataiba merült nyomozó ezt nem hallotta meg.

– Jézusom! – kiáltotta Jane, és felpattant a székéből. – A frászt hozod rám! – mondta, miközben visszaereszkedett a fotelba.

– Azt hittem, alszol, vagy…

– Vagy részeg vagyok?

– Nem, hogy rosszul vagy – tette hozzá halkan.

– Semmi bajom – morgolódott, és közelebb húzott magához egy aktakupacot.

– Ne nekem akarj hazudni! Látom, hogy nem vagy jól.

– Igazad van – ismerte be csendesen. – Kikészít ez a bizonytalanság.

– Akkor mondanék valamit, ami nem túl jó hír, de talán mégis jobb, ha tudod.

– Hallgatlak.

Zoltán egy mélyet sóhajtott, mielőtt belekezdett.

– Tibi ma elköltözik tőlem. Kivett egy albérletet a munkahelyétől nem messze.

Jane egy nagyot nyelt. A szeme megtelt könnyel. Most, mikor már azt hitte, képtelen sírni, kap egy ilyen hírt.

– Sajnálom, hogy ezt tőlem kell megtudnod – mondta halkan a rendőrfőkapitány.

– Tehát ez a döntése – suttogta megtörten a nő –, és erről tőled kell értesülnöm.

– Nem ő kért meg rá, hogy elmondjam, magamtól döntöttem így.

– Még ennyire sem korrekt – jegyezte meg csalódottan.

– Sajnálom!

– Hagyj most magamra, kérlek!

– Nem akarlak ilyen állapotban itt egyedül hagyni – felelte a kapitány, aki attól tartott, a nő valami hülyeséget csinál.

– Ne félj, nem leszek öngyilkos miatta. Csak egyedül akarok lenni.

Halk kopogás hallatszott, majd nyílt az ajtó, és Patrik lépett be rajta. Kissé meglepődött, hogy a nyomozónő nincs egyedül. Elnézést kért a zavarásért, majd gyorsan elhadarta, hogy találtak egy félmeztelen holttestet az egyik parkban.

– Menjetek ki! – adta utasításba Jane.

– Te nem jössz? – érdeklődött csendesen a fekete hajú nyomozó.

– Nem! – vágta rá, és nekik háttal az ablak felé fordult a bőrfoteljével.

A két férfi ebből megértette, hogy most tényleg magára kell hagyniuk a nőt.

Réka, a titkárnő lépett be a helyiségbe. Zoltán megkönnyebbülten felsóhajtott. A mutató- és a középső ujját a szemeihez emelte, majd némán rámutatott a háttal ülő nőre. Réka csak bólintott, hogy megértette, és figyelni fog rá. A két férfi ezután csendben távozott.

Jane mozdulatlanul ült a fotelben, és mereven nézett ki az irodája hatalmas ablakán. Ilyen csalódottságot soha az életében nem érzett. Még akkor sem, mikor Károlyt, a volt vőlegényét rajtakapta azzal a rendőrlánnyal. Törni-zúzni lett volna most kedve, de tudta, ezzel semmit sem old meg. Így csak magában őrlődött.

Az elkövetkező két hétben minden munkában töltött napja így telt el. Reggel bement a rendőrségre, leült háttal az ajtónak, és mereven bámult ki az ablakon keresztül a semmibe. Munka után kocsiba ült, és hazament a gyerekeihez. Mikor velük volt, mintha kicserélték volna. Elnyomta a szívéből jövő fájdalmat, és mosolyogva foglalkozott velük. Minden boldogsága a gyerekei voltak. Munka után alig várta, hogy otthon legyen velük. A hétvégéket pedig mindennél jobban szerette, kivéve kéthetente azokat, amikor a gyerekeit pénteken kora délután elvitte az apjuk, és csak hétfőn vitte haza, azután, hogy Jane már munkába indult. A nő ezeken a hétvégéken nagyon szenvedett. Bezárkózott a lakásba, és senkinek sem nyitott ajtót. Hiába kopogtak rajta, ő figyelmen kívül hagyta. A végigszenvedett hétvége után Jane hétfő reggel újra munkába indult. Az irodájába beérve leült a bőrfoteljébe, háttal fordult az ajtónak, és tekintetét az égre emelte.

Kopogtak, majd nyílt az ajtó, de Jane-t ez sem érdekelte. Tudta, hogy bárki is az, Réka rendezi helyette.

– Jane nincs bent? – hallotta a férje hangját.

A nő összeráncolta a szemöldökét, és lassan megfordult a fotellal. A saját szemével akarta látni, hogy tényleg ő van ott, és nem csak a képzelete játszik vele.

Valóban Tibor állt ott teljes életnagyságban. Jane egy nagyot nyelt. A szeme könnybe lábadt. Úgy nézte a férfit, hogy a szeme sem rebbent.

– Szia – nyögte ki nehezen Tibor.

Jane viszont meg sem tudott szólalni. Szomorú szemekkel a férfit nézte. Nem gondolta, hogy ennyire meg fogja viselni a látványa. Olyan hosszú volt ez a másfél hónap a férje nélkül és annyira hiányzott neki, de most is, mint a múltkor, a következő gondolata az volt, hogy jobb volt addig, míg nem találkoztak.

– Réka, kifáradna? – kérte meg a távozásra a titkárnőt Tibor. A fiatal lány csak némán bólintott, majd felállt és kisietett.

Miután ketten maradtak, nyomasztó csend telepedett a helyiségre. Jane könnyes szemmel a férjét nézte, a pillája sem rebbent közben. Tibor komoly arccal a feleségét figyelte, akit nagyon megtörtek az elmúlt hetek.

– Sikerült végre döntésre jutnod? – érdeklődött csendesen a nő.

– Nem magánügyben vagyok itt – válaszolta halkan a férfi.

– Áh, értem – suttogta csalódottan.

– A miniszterelnök úr kért meg…

– Nem érdekel! – szakította félbe, és visszafordult az ablak felé a székével.

– Jane, te is tudod, hogy ez így nem mehet tovább.

– Akkor rúgj ki! – vágta rá, de nem fordult meg.

– Nem foglak!

– Ha attól félsz, hogy elköltözöm a gyerekekkel…

– Nem azért nem… de örülnék, ha szembe fordulnál velem, és úgy tudnánk beszélgetni.

– Az nem beszélgetés lenne! – pattant fel a fotelból dühösen a nő. – Te megint csak a főnökömet akarod játszani és a fejemhez vágni, hogy milyen szarul végzem a munkámat! Pedig te pontosan tisztában vagy vele, hogy miért is nem tudok dolgozni.

– Ne engem hibáztass!

– Akkor mégis kit? – tárta szét a két karját. – Te vagy még a férjem! Te kértél időt, hogy átgondold a dolgokat, de ehelyett elkezdtél kerülni. Mástól kellett azt is megtudnom, hogy két hete kivettél egy albérletet. És ezek után van pofád idejönni és arról papolni, hogy kellene dolgoznom?

– Abban az egyben igazad van, hogy nekem kellett volna közölni veled, hogy albérletbe költözöm…

– Végre valamiben egyetértünk! – vágott a szavába. Megfordította a széket és leült rá.

– De azt is csak azért nem mondtam, mert, ha beszéltünk volna és meghallom a hangodat, összezavartál volna.

– Végül is így is meg lehet fogalmazni azt, hogy szemét módjára bánsz velem. De tudod mit, nem érdekel már az egész – állt fel a fotelból, és lehajította a férje elé a jelvényét és az Audi kulcsát. – Én betartottam, amit kértél, visszajöttem a rendőrséghez, Renátó még a házam közelében sem járt, időt adtam neked, de te még annyira sem voltál korrekt, hogy akkor vidd el a gyerekeket, amikor én is ott vagyok.

– Igen, mert tiszta fejjel akartam átgondolni a dolgokat, úgy, hogy nem vagy a közelemben.

– Látom, mindenre van valami magyarázatod!

– Ez nem magyarázkodás, de úgy nem tudok gondolkozni, ha nap, mint nap találkozunk.

– Most mégis itt vagy! – kiáltotta mérgesen a nő. – Ha munkaügyben találkozunk, az nem zavarja össze a fejecskédben lévő gondolatokat? De tudod mit, ne is válaszolj, mert már nem érdekel! Több korrektséget vártam tőled ennyi év házasság után! – zárta le a beszélgetést, és megkerülve az asztalt elindult kifelé.

– Nem érted, miért kerültelek? – kapta el a karját Tibor, és maga felé fordította a nőt. – Tele vagy szexualitással! Ha a közeledbe kerülnék, nem tudnék neked ellenállni!

– A feleséged vagyok, nem is kellene, hogy ellenállj! – vágta rá Jane.

Tibor nem felelt, csak elengedte a nő karját.

– Ez egy vicc! – rázta meg a fejét Jane. – Miért nem vallod be, hogy csak Amerika miatt volt az egész? Így akartál meggyőzni, hogy ne vigyem el a gyerekeket a tengerentúlra.

– Nem azért volt – válaszolta csendesen. – Tényleg veled akartam lenni. Sosem használnálak ki, és nem tudnék ilyen szemét módon játszani az érzéseiddel.

– Pedig most is ezt teszed! Idejössz munkaügyben, közben ilyeneket mondasz nekem – lendítette előre a kezét. – Holnaptól meg kezdődik minden elölről, megint kerülni fogsz.

– Mondtam neked, hogy időre van szükségem!

– Mégis mennyire? Egy hónap? Egy év?

– Nem tudom – rázta meg a fejét.

– Tudod, kivel szórakozz! – kerülte ki a férfit, és elindult az ajtóhoz.

– Jane, érts meg engem is! – fordult utána. – Egyik percben azt érzem, nem bírom nélküled, a másikban azt, hogy nem tudom megbocsájtani azt, amit tettél. Nem akarok elhamarkodott döntést hozni – indult el a nőhöz, aki időközben megállt, és a férje szavait hallgatta. – Nem akarom felelőtlenül azt mondani, hogy minden rendben, kezdjük elölről, utána meg az első veszekedésnél a fejedhez vágni, hogy embert ölettél – kerülte meg, és megállt vele szemben.

– Inkább vágnád mindennap a fejemhez, minthogy ilyen bizonytalanságban tarts!

– Adj még időt nekem! – suttogta, közben felemelte a kezét, hogy megsimogassa a nő arcát, de az utolsó pillanatban visszahúzta az ujjait és zsebre dugta a kezét.

– Nem fogok a végtelenségig várni.

– Megértem és köszönöm.

Jane csak bólintott egyet, és visszament az asztalához. Lehuppant a fotelbe, és közelebb gurult az asztalához vele.

– Mit akarnak tőlem a minisztereid? – szegezte a kérdést a férjének.

Tibor megköszörülte a torkát, majd odasétált az asztalhoz. Kihúzta a nővel szemben lévő széket és leült rá.

– Már rosszul indítasz – jegyezte meg Jane.

– Ez egy nagyon kellemetlen helyzet. Én sem örülök neki, és tudom, hogy te még kevésbé fogsz.

– Hallgatlak! – sóhajtott egy mélyet a nő, aki már mindenre fel volt készülve.

Tibor csendben volt egy kicsit, majd nehezen belekezdett.

– Hazánkba érkezik egy arab herceg…

– Nem akarom hallani! – hajtotta bele bal tenyerébe a fejét Jane.

– Hidd el, én sem akartam, de sok pénzt hoz és az az érdekünk, hogy üzletet kössünk vele!

– Érdekünk? Mármint pár miniszter pár barátjának az az érdeke?

– Jane, kérlek! Nekem sem könnyű ezt kérni tőled, de nincs más választásom.

– Te is tudod, hogy az arabok mennyire tisztelik a nőket! Szerinted mennyire fogja betartani egy női testőr utasítását?

– Személy szerint ő kért téged.

– Vajon miért engem kért? Biztos nem azért akar engem, hogy testőrként alkalmazzon. Semmibe sem nézik a nőket, akkor pont engem kérne meg rá, hogy az életét védjem?

– A múltad és az angol nyelvtudásod miatt ragaszkodik hozzád.

– Ja persze – húzta el a száját. – Akkor nem azért, hogy megpróbáljon megdugni.

Tibor egy nagyot nyelt, mintha csak most tudatosult volna benne, hogy igazából mit is kértek a feleségétől.

– Csak napközben kellene kísérned, éjszaka a saját testőrei vigyáznának rá – szólalt meg nehezen.

– Tisztában vannak vele, hogy hány éves vagyok? Az én koromban már nem dolgoznak a nők testőrként. Miért nem a TEK vigyáz rá? Vagy ott van a cégem jobbnál jobb testőrökkel.

– Téged akarnak mindenképp.

– Én viszont nem akarom – rázta meg a fejét a nő.

– Jane, ezt most muszáj elvállalnod.

– Mert ha nem? – húzta fel kérdőn a bal szemöldökét. – Kirúgnak?

– Téged nem, de engem igen.

– Értem már – mosolyodott el keserűen. – Tehát ezért jöttél ide személyesen.

Tibor nem felelt.

– Egyfolytában te harcoltál az ellen, hogy testőrként dolgozzam, most meg te akarod rám kényszeríteni?

Tibor továbbra sem szólt egy szót sem.

– Ahogy eddig sem tetted, most sem állsz ki mellettem! – háborodott fel a nő. – De nem is ez fáj a legjobban, hanem az, hogy miattam, vagyis a házasságunk megmentéséért nem jöttél volna ide, de azért igen, hogy ki ne rúgjanak a szaros kis állásodból – fejezte be csalódottan. – Tűnj most el innen!

– Mielőtt elmegyek – állt fel a férfi. – Tudnom kell a válaszodat.

Jane könnyes szemmel a férjét nézte. Újabb fájdalmat okozott neki. Rövid időn belül már a sokadikat.

– Veled ellentétben én bármit megtennék érted – szólalt meg csendesen a nő. – Így ezt is megfogom. – Hallgatott pár másodpercig, majd minden erejét összeszedve komolyan folytatta: – Viszont vannak feltételeim. Csak a cégem embereivel vagyok hajlandó együtt dolgozni. Öt testőrrel biztosítjuk a helyszíneket, így limuzinra lesz szükségünk a közlekedéshez. Csak szerződéssel vagyok hajlandó a munkát elvállalni, amiben legyen kikötve, ha bepróbálkozik nálam az ember, abban a pillanatban otthagytam, de lehet, hogy előtte fejbe is lövöm. Egy ujjal nem érhet hozzám, különben eltöröm a kezét. Nőket nem vihet fel a lakosztályba. Ha mégis, abban a percben leléptem az embereimmel.

– Rendben – bólintott megkönnyebbülten Tibor.

– A bérezésünk… – Csendben volt egy kicsit, majd szemrebbenés nélkül kivágta az összeget: – Nettó 40 millió forint.

– Tessék? – kérdezte kikerekedett szemekkel a férfi.

– Ha nem tetszik, keressetek mást.

– Jane, egy hétről van szó, nem egy évről.

– Mint mondtam 40 millió… nettóban, és a cégemnek utalják előre. Addig fel sem vesszük a munkát, míg nem látom az összeget a bankszámlán.

– Jane, ez rengeteg pénz.

– Húsz az enyém, a többi a fiúké.

– Ez akkor is iszonyúan sok pénz – mondta még mindig hüledezve a férfi.

– Most, hogy egyedül nevelem az ikreket, szükségem van minden forintra.

– Ugyanúgy mindent megadok nekik, mint eddig – emelte fel a hangját.

– Most jut eszembe, kihagytam a cégem közvetítői díját, ami még nettó tízmillió.

– Micsoda? – kiáltott fel Tibor.

– Ez az ajánlat csak mára szól. Minden egyes nappal nettó ötmillióval növekszik.

– Te megbolondultál?

– Ha nem, hát nem – vonta meg a vállát a nő. – Sok sikert az új munkádhoz! – nyúlt a jelvényéért, és az Audi kulcsával együtt a zsebébe süllyesztette.

– Rendben, akkor mennyit kérsz, ha nem a te céged és nem a te embereid védik?

– Semennyit, mert úgy nem vállalom.

– Jane, kérlek, ne tedd ezt!

– Miért is ne? Ja, mert a te állásod a tét?

Tibor hallgatott. Értette a célzást.

– Az, hogy én az életemmel játszom, az neked mellékes, igaz? Még jól is járnál. Megspórolnál egy válást.

– Ne mondj ilyet, kérlek! – suttogta elcsukló hangon a férfi.

– Ha én kellek, akkor ez az ajánlatom, ha tetszik, tetszik, ha nem, akkor nem.

Tibor csendben volt egy ideig, majd rábólintott.

– Legyen!

– Még valami! – tette hozzá a nő. – Abban a percben, hogy az ember megpróbál szexuálisan közeledni hozzám, véget ér az együttműködésünk és a pénzt, mint fájdalomdíjat, megtartom.

– Rendben – bólintott egyet a férfi.

– De ha erőszakoskodik velem, fejbe is lövöm.

– Tudom, hogy ezt most csak dühödben mondod… – próbálta még magának is megmagyarázni a nő szavait.

– Nem, Tibi! Ezt azért mondom, hogy ne érjen váratlanul, ha azzal hívnak fel, hogy embert öltem.

– Ne kezd ezt, Jane!

– A kapcsolatunkon már úgysem tud rontani. Akkor nem mindegy, hogy egy vagy két embert gyilkolok le?

– Egyáltalán nem. És nem csak kettőnk miatt. Nem tenne jót a diplomáciai kapcsolatnak egy összetűzés.

– A testőre leszek, nem a dubajozó ribanca, és ha ő nem tud különbséget tenni a kettő között, akkor nekem kell elmagyarázni, de nem biztos, hogy ebben az idegállapotban ezt kedvesen meg tudom tenni.

– Ő egy herceg. Tudja, hogy hol a határ.

– Pont ők nem szokták tudni. Azt hiszik, mert pénzük van, mindent megtehetnek.

– Ebbe most inkább ne menjünk bele.

– Szerintem se! Az ajánlat ma éjfélig áll. Holnaptól 55 millió alatt nem beszélgetünk.

– Rendben – bólintott a férfi és elindult kifelé, de az ajtóban megállt egy pillanatra. – Köszönöm – mondta és ki akart lépni, de a nő szavai megállították.

– Tibi! Csak miattad vállalom el. Fordított esetben te ezt megtennéd értem?

A férfi nem felelt, csak kiment az ajtón.

– Ezek szerint nem – suttogta Jane. Felállt az asztalától és elindult kifelé. Hirtelen kinyílt az ajtó, és Tibor lépett be rajta. A nő ezen nagyon meglepődött.

– Én azért tennék meg bármit, hogy Bártfai megölését kitöröljem az életünkből és újra együtt élhessünk, mint egy boldog család – zúdította rá hirtelen a feleségére. A nő csak nehezen tudott megszólalni ezek után, és akkor sem azt mondta, amit a férfi hallani akart.

– Én viszont ugyanígy cselekednék, ha a családunk életére törnének.

Tibor arcán látszott a csalódottság. Nem tudta, de nem is akarta titkolni. Sarkon fordult, és gyors léptekkel távozott.

Jane percekig állt ott és az ajtót nézte, amin a férje kiviharzott. Tudta, hogy ez most az a pillanat volt, hogy ha beismerte volna, hogy hibázott, a férje megbocsájtott volna neki. De ez hazugság lett volna, és ő nem akart Tibor szemébe hazudni. Mély levegőt vett, és kisétált a csapatához. Mikor az öt nyomozó meglátta a nőt, kissé meglepődtek, de azt is tudták, hogy Tibor megjelenésének köze van ehhez.

– Hogy állunk a félmeztelenül talált holttest ügyével? – érdeklődött úgy, mintha csak aznap történt volna a gyilkosság és nem két héttel ezelőtt.

– Nem jól! – rázta meg a fejét Patrik. – Se szemtanú, se használható nyom.

– Ez tényleg nem jó! – felelte csendesen. – Ez az egy ügyünk van?

– Nem – mondta a fekete hajú nyomozó. – Épp most akartunk kimenni egy tegnap talált halott férfi lakcímére.

– Oké. Felkapok egy kabátot és mehetünk is.

– Ö, én úgy értettem, hogy csak mi, te nem – válaszolta zavartan Patrik.

– Még én vezetem ezt a csapatot, vagy tévednék?

– Igen, de a te állapotodban nem tartom jó ötletnek, hogy terepre menj.

Ez után a mondat után zavart, halotti csend lett. Jane szúrós szemekkel a csapatát nézte, melynek tagjai kerülték a tekintetét.

– Semmi bajom, és aki mást mer terjeszteni, azt kirúgom! – Dühösen végigfuttatta tekintetét a fiatal nyomozókon, majd besietett az irodájába. A szekrényből kikapta a kabátját és magára vette. Utálta ezt a hideg időt. Az egy dolog, hogy nagyon fázott, de ilyenkor a fegyverét is lejjebb kellett helyeznie az oldaláról, mert egy esetleges támadásnál nem lenne ideje a kabát alól elővadászni.

Előkotorta az Audi kulcsát, majd kisietett. Remélte, hogy a csapata megvárta, és nem mentek el nélküle. A folyosóra kilépve örömmel nyugtázta, hogy még mind ott vannak. Jó érzéssel töltötte el, hogy ennyire tisztelik.

Jane egyenesen a lifthez ment, a csapata szó nélkül követte. Miután mind a hatan beszálltak a felvonóba és bezáródott az ajtó, nyomasztó csend telepedett a kis helyiségre. A nyomozók kerülték Jane tekintetét, mindenki a földet bámulta. Két emelet között jártak, amikor Jane ököllel rácsapott a stop gombra, megállítva a liftet. Belépett középre, az ajtónak háttal, és szemeit a csapatára emelte.

– Mi a franc bajotok van? – kérdezte dühösen.

A válasz néma csend volt.

– Kezdjük veled, Bea! – fordult oda a szőke hajú fiatal nőhöz.

– Nekem semmi – nézett Jane szemébe.

– Kristóf? – kapta a fejét a férfihoz.

– Nekem sincs – rázta meg a fejét.

– Na persze! – jegyezte meg elhúzott szájjal Zita.

– Hallgatlak! – szegezte rá a tekintetét Jane, és a két karját keresztbe fonta maga előtt.

– Mindegyikőnknek ugyanaz a baja! – mondta dühösen a vörös hajú nő. – Leléptél egy szó nélkül. Úgy mondtál fel, hogy közben annyit sem mondtál nekünk, hogy csá!

– Magunkra hagytál bennünket – tette hozzá Pálma.

A nyomozónő egy mély levegőt vett, mielőtt belekezdett volna. Tudta, hogy el fog jönni az idő, amikor át kell beszélnie ezt a döntését a csapatával, de titkon reménykedett benne, hogy megértik, mit miért tett.

– Nem hagytalak magatokra benneteket! Patrik vezetésével a legjobb kezekben voltatok!

– Nem én vagyok ennek a csapatnak a vezetője, hanem te – szólalt meg a fekete hajú nyomozó. – Helyettesítelek, ha kell, de ez a te csapatod, és tartoztál volna nekünk annyival, hogy közöld velünk ezt a döntésedet!

– Mi mindig mindenben kiálltunk melletted – vette át a szót a férfitól Zita –, és nem ezt érdemeltük.

Jane egy nagyot nyelt, de a torkában lévő gombóc továbbra is ott maradt.

– Igazatok van! – ismerte be csendesen. – De abban a pillanatban, amikor meghoztam ezt a döntést, képtelen voltam elétek állni és közölni veletek. A másik ok pedig az volt, hogy tudtam, miattam ti is felmondanátok, és mivel az ország legjobb nyomozói vagytok, nem akartam, hogy az én hibámból elkallódjatok. – Csendben volt egy kicsit, majd halkan folytatta: – Abban is igazatok van, hogy nem vagyok jól! – ismerte be. – Megvisel ez a magánéleti válság, de ma rájöttem, az nem megoldás, hogy az irodámban ülve sajnálom magamat! Nem ezért lettem rendőr, és nem erre esküdtem fel! Tehát ha nincs több kérdés, akkor gyerünk, munkára!

Az arcokon mosoly jelent meg. Az utolsó két szóból tudták, hogy Jane visszatért, és újra csatasorba állt.

A nyomozónő a tekintetét végigfuttatta az emberein, akik most már nem a padlót bámulták, hanem a szemébe néztek. Jane csak bólintott egyet, majd a gombokhoz lépett.

– Ja, míg el nem felejtem – tette hozzá, miközben elindította a liftet. – Ma megint felmondtam szóban, aztán mégis maradtam.

– Ez most nálad olyan havi női dolog lesz? – jegyezte meg mosolyogva Kristóf.

– Jobb, ha hallgatsz – válaszolta nevetve Jane, majd az ajtóhoz fordult, ami épp akkor nyílt ki.

Kilépve rajta a nyomozónő pont Egonba botlott bele. Megpróbálta kikerülni, de a férfi is épp arra lépett el, amerre ő.

– A francba már, Forrest! – dünnyögte az orra alatt. – Minek jöttél vissza ide, hogy láb alatt légy?

– Ezt el sem hiszem! Másfél hónap után kiteszem a lábamat az irodámból, erre azt kell néznem, hogy itt táncolsz előttem.

– Én legalább dolgozom, nem úgy, mint te!

– Látod, ez a különbség egy főnök – mutatott saját magára, majd hanyagul Egon felé lendítette a kezét – és egy beosztott között.

– Fasza kis főnök voltál, mondhatom.

– Edmund, addig táncikálj el innen, míg jókedvemben vagyok – tett egy lépést előre a nyomozó felé.

– Menj el egy elmeorvosi vizsgálatra! – jegyezte meg a férfi. – Hidd el, szükséged van rá! – kerülte ki a nőt és belépett a liftbe.

– Ezért kár volt kimozdulnom az irodámból – morogta az orra alatt Jane, és elindult a bejárati ajtó irányába.

A szabadba kilépve rögtön megcsapta a hideg őszi szél. Összehúzta magán a kabátját és a kocsijához sietett. Leellenőrizte, majd Pálmával együtt beszálltak. Megvárta, hogy Patrik elhaladjon mögötte, majd kitolatott, és a férfi kocsija után indult. Néma, feszült csendben ültek a kocsiban. Pálma a jobb könyökével az ajtón támaszkodott, és az előttük haladó forgalmat figyelte. Jane a vezetésre koncentrált, de közben azon gondolkozott, hogy mit kellene mondania a fiatal nőnek. Tudta, meg kell magyaráznia a ház eladásával és a testvérei elköltöztetésével kapcsolatos döntését, de most nem érzett annyi erőt magában, hogy belemenjen egy ilyen beszélgetésbe.

– Lenne kedvetek átjönni valamelyik este vacsorára? – érdeklődött csendesen Jane.

Pálmát nagyon meglepte a dolog.

– Apa is ott lesz? – szólalt meg némi hallgatás után.

– Nem – nyögte ki nehezen. – Miért, akkor nem jöttök?

– Dehogynem! – vágta rá. – Legszívesebben haza is költöznék – tette hozzá.

– Mármint hova haza?

– Mindegy, hagyjuk! – legyintett egyet Pálma.

– Hozzánk vagy apádhoz?

– Apa egy másfél szobás albérletben lakik, más sem hiányozna neki, mint mi hárman – jegyezte meg csendesen.

– Nem jó apósodéknál?

– Dehogynem… egy napig, de hosszabb távon… – Mély levegőt vett. – Olyan az a ház, mint egy múzeum. Minden élére állítva, sok régi antik bútor. Az öreg meg… mint egy katonatiszt. Parancsolgat, mindenbe beleszól. Megszabja, mit hova tehetünk le, állandóan a gyerek nyomában van, nehogy összetörje valamelyik értékes műtárgyát… de hagyjuk is! Majd rábeszélem apát, vegyen valahol egy házat.

– A múltkori ajánlatom még mindig áll. Bármikor hazaköltözhettek.

– De ha eladod a házat…

– Nem adom el! Apád kérésére már rég levettem a hirdetést.

Csendben voltak egy kicsit, majd Pálma volt az, aki megszólalt.

– Ti egyébként hogy álltok most?

– Időt kért tőlem, hogy átgondolja a dolgokat – felelte őszintén Jane.

– Szeret téged, és ugyanúgy szenved ő is, mint te – mondta halkan Pálma.

– Annyira nem szerethet, ha hetekig látni sem akart. Most is csak egy munka miatt jött be.

– Mert rosszabb neki, ha találkoztok.

– Nem kell védened! – mordult rá a fiatal nőre, de abban a pillanatban meg is bánta.

– Nem védem! Ezt ő maga mondta.

– Hagyjuk már! Azért, hogy a nyakamba akassza egy arab védelmét, azért mégis képes volt találkozni velem! Ha munkaügyben találkozunk, nem viseli meg a látványom, csak akkor, ha az ikreket viszi el?

– Testőr munkát varrt rád? – csodálkozott el Pálma. – Mit válaszoltál?

– Ha nem vállalom, apádat kirúgják. Szerinted mit válaszoltam?

– Remélem, jól megkérted az árát.

– Abban biztos lehetsz. Azt hittem, apád menten szívrohamot kap – mosolyodott el Jane.

– Mennyit kértél?

– Nettó ötvenmilliót.

– Normális vagy? – kiáltott fel Pálma.

– Reménykedem, hogy elég magas az összeg ahhoz, hogy ne engem akarjon az ember.

– Mennyi ideig kell rá vigyáznod ötven misiért?

– Egy hét, de nem magamnak kértem az összes pénzt. Tíz guriga a cégemé, húsz a mellettem lévő öt testőré, és húsz az enyém.

– Azért a húsz sem kevés. Más abból házat, kocsit, meg még nyaralót is vesz.

Jane felnevetett.

Patrik lassított, majd leparkolt az egyik panelház előtt. A nyomozónő bekanyarodott mellé és leállította a motort. Mind a hatan kiszálltak.

– Az elsőn lakott – mutatott az épületre Patrik.

Jane csak bólintott egyet, hogy tudomásul vette, majd jobb kezét a csípőjére helyezte és megfogta a fegyvere markolatát. Felkészült rá, hogy bármelyik percben használnia kell. Most, ennyi hét kihagyás után a szokottnál is feszültebb volt. Az a nap jutott az eszébe, mikor az egyik kertes háznál rájuk lőttek, és Patrik mentette meg az életét. Akkor ott az ő figyelmetlensége majdnem