Akinek az életére törnek: A nyomozónő 11.

By Giuditta Fabbro

Jane Forrest Hargitai nyugodtnak induló hétfő reggele abban a pillanatban felborul, amint a dugóban előtte álló kocsiból előkerül egy női holttest. A bizonyítékok az éjszakai élet vezéréhez, Dobó Renátóhoz vezetnek, de a férfi egy csepp hajlandóságot sem mutat arra, hogy segítsen. Még a halott nevét sem árulja el. Jane viszont nem hagyja annyiban a dolgot, minden követ megmozgat, hogy megtudja, ki is az illető. Mikor kiderül, hogy Bárfai sógornője az, elindul a lavina. Vivien és Renátó eltűnik, Jane családját pedig folyamatos támadások érik. Mikor a nyomozónő két gyerekére is rálőnek, Jane rájön, hogy csak úgy védheti meg a gyerekei életét, ha végez Bátfaival. A nőben kettős érzések dúlnak. Egyrészről a nyomozó, aki a bűn ellen harcol, másrészről, az anya, aki bármire képes azért, hogy megvédje a családját. De vajon helyesen cselekszik-e, ha megöleti a börtönben ülő férfit? Jogilag semmiképp! De mint ember? Vajon elfogadható-e, hogy úgy védje meg a gyerekei életét, hogy felbujtóként megöleti a családja életére törőt?

• Language: Magyar
• Publisher: Kovács Judit
• Release date: May 13, 2018
• ISBN: 9786150021157

Book preview

Giuditta Fabbro

Akinek az életére törnek…

A nyomozónő

11.

Akinek az életére törnek...

A nyomozónő 11.

Borító: Renáta W. Müller

Korrektor: Fekete Annamária

Fotó: Racskó Tibor

Modell: Dankó Zsuzsanna

[e-mail]

www.facebook.com/GiudittaFabbro

Minden jog fenntartva.

Copyright©2018Kovács Judit

ISBN: 978-615-00-2115-7

1. fejezet

A hétnek az a napja volt, amit szinte mindenki utál. A hétfő. Nem volt ezzel másként Jane Forrest Hargitai, Magyarország leghíresebb nyomozója sem. Hiába volt verőfényes napsütés, a nyomozónő hangulata mégis borús volt. Mostohalányával, Hargitai Pálmával a munkahelyükre igyekeztek, de ahelyett, hogy haladtak volna, éppen hogy csak araszoltak a dugóban. Jane utált így közlekedni. Dühítette a sok kocsi, és a ráérősen vezető sofőrök.

A lámpa zöldre váltott, de a sor továbbra sem mozdult. Jane morgolódva összeráncolta a szemöldökét, és idegesen rávágta a kezét a dudára. Nyílt az előtte álló régi Mercedes ajtaja, és egy behemót férfi szállt ki belőle. A nagydarab ember mérgesen megindult az Audi Q7 felé. Pálma azonnal az oldalán levő fegyverére rakta a kezét. Jane viszont nem kapkodott, csak unott arccal leengedte az elektromos ablakot, és kilógatta rajta a jelvényét. A férfi rögtön megtorpant, felemelte mind a két kezét, és zavart mosollyal az arcán lassan hátrálni kezdett, majd hirtelen megfordult, és otthagyva a kocsiját futásnak eredt. Keresztülugrott a két sávot elválasztó sövényen, és megpróbált a kocsik között szlalomozva átjutni a túloldalra, de nem volt szerencséje: egy szirénázva érkező mentő pont telibe kapta. Az ember teste métereket repült, majd leesett egy, a belső sávban haladó autó elé, ami hiába fékezett, már nem tudott megállni,keresztülhajtott rajta.

– Baszki – suttogta Jane –, ezt látni sem akarom – hajtotta a homlokát a kormányra, és lehunyt szemmel így maradt pár másodpercig.

– Ezt most muszáj volt? – fordította a fejét balra Pálma. – A nyaralás után még csak ma lett volna az első munkanapunk, erre te kinyírsz egy embert?

– Pocsék humorod van így kora reggel – jegyezte meg Jane, miközben elvette a rádiót. Bejelentkezett a központba, és röviden vázolta a tényállást.

– Ideadod az igazolványod? – kérdezte Pálma, miután a nyomozónő visszarakta a rádiót a helyére.

– Minek az neked? – csodálkozott el Jane.

– Csak megakarom nézni az új fényképedet, amivel halálra rémítetted szerencsétlen embert – felelte mosolyogva.

– Baromi vicces vagy – húzta el a száját, és tekintetét az előtte álló autóra emelte –, de én arra lennék inkább kíváncsi, mit szállított. Valami oka csak van, hogy így megrémült egy rendőrségi igazolványtól.

– Menjünk, nézzük meg – sóhajtott egy mélyet Pálma, majd benyomta az elakadásjelzőt, és kiszállt az Audiból.

Jane felkapcsolta a kék villogót, hogy messzebbről is látható legyen a torlódás oka. Kiszállt a kocsiból, majd hátrament a csomagtartóhoz és felnyitotta. Behajolt, előrehúzta a helyszínelő táskáját, és kivett belőle két pár gumikesztyűt. Pálmához sétált vele és az egyiket a kezébe nyomta, majd a Mercedeshez ballagtak. Pálma a jobb oldalán, Jane pedig a balon állt meg. Körbenézték az autót, majd a nyomozónő behajolt a járó motorú kocsiba és leállította. Kihúzta a kulcsot, és a csomagtartóhoz ment vele. Óvatosan felnyitotta, majd ugyanazzal a mozdulattal le is zárta.

– Mi van? – érdeklődött Pálma, és ő is az autó hátuljához ment.

– Semmi – válaszolta lebiggyesztett szájszéllel Jane.

– Ha most azt mondod, hogy találtál egy hullát…

– Találtam egy hullát – vágott a szavába.

– Nem – rázta meg a fejét mosolyogva Pálma. – Ez kizárt! Ennyire pechesek nem lehetünk.

– Pedig de – nyitotta vissza a csomagtartót a nyomozónő.

Pálma megemelte a fejét és belelesett. Egy női holttest volt benne. A fejére egy nejlon zacskót húztak, a kezeit pedig összekötözték.

– Tudod, hogy utállak most ezért? – morgolódott Pálma.

– Nem én nyírtam ki, elhiheted.

– De te dudáltál rá a hullaszállító emberre.

– Jobb lett volna, ha egy erdőben találjuk meg?

– Ettől minden jobb lett volna – sóhajtott egyet Pálma. – De ha már így alakult, akkor kezdjünk hozzá! Minél hamarabb túl akarok lenni rajta.

– Oké, én addig megnézem a kilapított szállítót – mutatott át a szomszéd sávban lévő emberre.

– Minek? – ráncolta össze a szemöldökét a fiatal nő. – Nem látod innen is, hogy a mentősök túlóráznak rajta? Inkább segíts!

– Én nem helyszínelek – rázta meg a fejét.

– Miért is nem?

– Főnök – mutatott saját magára –, beosztott – intett Pálma felé.

A fiatal nő látványosan elhúzta a száját, majd elindult az Audi csomagtartójához. Kivette belőle a helyszíneléshez használt táskáját, majd visszament a holttesthez.

Jane az elütött férfi felé fordult, közben elővette a telefonját és Patrikot, csapatának legjobb nyomozóját hívta. Azonnal a helyszínre rendelte őket. Miután lerakta a telefont, útját a halott nőt szállító emberhez vette. Megállt tőle nem messze és a mentősöket figyelte, akik egy idő után abbahagyták az újraélesztést, és a fejüket megrázva jeleztek a nyomozónőnek, hogy nem tudnak segíteni rajta. Jane csak némán bólintott, hogy tudomásul vette a férfi halálát.

Egy mélyet sóhajtott, majd a halotthoz lépett, és készített egy fotót az arcáról. Leguggolt hozzá és átkutatta a zsebeit, de némi készpénzen kívül semmit sem talált nála. Felállt, és visszasétált az Audihoz. Beült, és a telefonjával rácsatlakozott az autóban lévő számítógépre. Átküldte rá a halott fényképét, és elkezdte a priuszosok között kerestetni.

Úgy gondolta, hogy aki világos nappal holttestet utaztat a kocsijában, annak már korábban is meggyűlhetett a baja a rendőrséggel. Miközben az adatokra várt, tekintete Pálmára tévedt, aki a nyomok rögzítésével volt elfoglalva.

A fiatal nő mellett elnézve a szeme a rendszámtáblán akadt meg. Maga felé fordította a monitort, és gyorsan beütötte a rendszámot. A számítógép azonnal fel is adta a gépjármű tulajdonosát, aki a kép alapján nem az elütött férfi volt. Az adatok között az is megjelent, hogy a kocsi lopott, és a tulaj ma reggel jelentette az eltűnését. Ezzel nem került közelebb az ügy megoldásához. Miközben azon gondolkozott, kitől kaphatna választ a kérdéseire, gyorsan elolvasta, hogy honnan lopták el a kocsit. Dühös lett, mikor meglátta az utcanevet. A kocsit Dobó Renátó bárjától egyutcányira tulajdonították el. Idegesen becsapta az ajtót és indított, de ahogy belenézett a tükörbe, akkor szembesült vele, hogy képtelen kiállni onnan. A baleset miatt olyan dugó volt mindkét irányban, hogy mozdulni sem lehetett. Leállította a motort, és hátradőlt a bőrülésben. Tisztában volt vele, ha nem személyesen megy oda Renátóhoz, akkor sosem tudja meg az igazat. A férfi telefonban azt mond, amit akar, de szemtől szembe nem tudott hazudni Jane-nek.

A nyomozónő kezébe vette a telefonját és megnyitotta a fényképeket, kijelölte, majd kikereste Renátó számát és átküldte neki. Csak annyit kérdezett tőle: ismeri? Egy percen belül jött is a válasz, hogy nem. Jane megcsóválta a fejét, majd belépett a hívásokba, és facetime-on megcsörgette a kis Dobót. Hosszan kicsengett, mire a férfi felvette.

– Mi tartott ennyi ideig? – morgolódott Jane.

– Nem érek most rá – próbálta lerázni Renátó.

– Nem nagyon érdekel – rázta meg a fejét a nő. – Szóval ki ez az ember?

– Írtam, hogy nem ismerem.

– Igen, írta, csak nem hiszem el.

– Ez meg most engem nem nagyon érdekel – vágta rá dühösen a férfi. – Ha nincs más, akkor viszlát!

– De van – mondta Jane, és kiszállt az Audiból. Az előtte álló kocsihoz ment, és megállt a nyitott csomagtartónál. – Mutatok még valakit! – megfordította a kamerát, és megmutatta neki a halott nőt. Közben a kijelzőn Renátó arcát figyelte, ami egy pillanatra mintha lefagyott volna. Ebből a nyomozónő azonnal rájött, hogy a férfi ismeri a hullát.

– Nagyon rosszul hallom – nyögte ki a kis Dobó. – Szakadozik.

– A nagy francokat szakadozik – kiáltotta dühösen Jane, aki tudta, hogy a férfi csak így akarja lerázni őt.

– Majd később beszélünk – szakította meg a vonalat.

– Renátó – ordította a nyomozónő, de ő akkorra már letette.

Jane idegesen nyomkodni kezdte a telefonját. Megnyitotta a telefonkönyvet és újra hívta a kis Dobót, de ő folyamatosan kinyomta foglaltra, majd egy idő után kikapcsolta a készüléket.

– Ha belekeveredett, megölöm – suttogta Jane, miközben kikereste Imrének, a testőrök főnökének a számát. De őt is hiába csörgette, nem vette fel. A nyomozónő tudta, hogy Imi csak Renátó parancsát teljesíti, hisz eddig mindig el tudta érni, még akkor is, amikor a kis Dobót nem. Jane-nek kezdett rossz érzése lenni. Tartott tőle, hogy Renátó keze benne van ebben a gyilkosságban, és az ő embere volt a szállító. Azért futhatott el, mert megismerte Jane-t. A nyomozónő ettől nagyon ideges lett. Nem szerette volna, ha a kislányuk csak a rácsok mögül ismerné az apját.

– Minden rendben? – lépett oda a gondolataiba mélyedt nő mellé Patrik.

Jane idegesen kapta oldalra a fejét. Kissé megnyugodott, mikor megpillantotta a két férfiból és két nőből álló csapatát.

– Ti meg hogy jöttetek? Repülővel?

– Nem – mosolyodott el Bea. – A szomszéd utcában parkoltunk.

– Mi a gond? – érdeklődött Kristóf.

– Renátó ismeri a csajt.

– Csodáltam volna, ha pont ő nem ismeri – jegyezte meg Zita, miközben jó alaposan szemügyre vette a halott nőt.

– Ezt honnan veszed? – csodálkozott el Pálma. – Egy szóval sem mondott ilyet.

– Láttam az arcán, hogy felismerte, majd gyorsan lerázott, most meg nem tudom elérni őt.

– Jó, lehet, hogy ismerte – vonta meg a vállát Pálma –, ez még nem bizonyít semmit. Max annyit, hogy köze volt hozzá.

– Végül is mit bizonyítana, hisz ez csak egy újabb női hulla, aki lefeküdt vele – jegyezte meg Zita.

– Elegem van ebből az emberből! – dühöngött Jane. – Mást sem csinálunk az utóbbi években, csak utána takarítunk. Lassan nincs olyan hónap, hogy ne kerüljön elő olyan női holttest a városban, akihez köze volt.

– Zita, jobb, ha vigyázol magadra – mosolyodott el Patrik.

– Mondja ezt az, aki annak idején szerelmes lett egy gyilkosba – vágott vissza azonnal a vörös hajú nő.

– Elég legyen, fiatalok – szólt rájuk erélyesen Jane. – Tudjuk meg, ki ez a nő, és ki volt a szállítója – mutatott át az út túloldalára.

– Nincs nála semmilyen igazolvány – kezdte a tények ismertetését Pálma. – Védekezésre utaló jelek nincsenek rajta. Rögzítettem pár nyomot…

– A kocsi lopott – szólt közbe Jane.

– Akkor azzal sem vagyunk sokkal előrébb – húzta el a száját Bea.

– Attól függetlenül végezzétek el a helyszínelést – mondta a nyomozónő, és kiosztotta az ilyenkor szokásos feladatokat, de most nem hagyta a csapatát magára, ő is beszállt a nyomok rögzítésébe. Pálma ezen meg is lepődött, nem is hagyta szó nélkül.

– Mi lett a főnök-beosztott dologgal? – érdeklődött mosolyogva.

– Ha nem segítek be, még egy hét múlva is itt fogunk dekkolni a dugóban – morgolódott, miközben behajolt a kocsiba.

Ezután néma csend lett, mindenki a rábízott feladattal volt elfoglalva. Hosszú órák teltek el, mire végeztek. Megvárták, hogy trélerrel elszállítsák az autót, majd a rendőrségre vették az útjukat. Míg a nyomozónő csapata leadta a labornak a rögzített nyomokat, addig Jane felkereste boncmestert. Mihály épp akkor kezdett neki a női holttestet szállító embernek, amikor Jane belépett a helyiségbe.

– Úgy látszik, elkéstem – jegyezte meg a nyomozónő, miközben az asztalhoz ment. – Kérni akartam, hogy a csajjal kezdj…

– Vele már végeztem – szakította félbe Misi.

– Tényleg? – csodálkozott el.

– Gondoltam, ő fontosabb neked.

– Jól gondoltad – mosolyodott el Jane. – Találtál valamit?

– Elkábították, a kezeit összekötözték, majd a fejére húzott zacskóval megfojtották.

– Ennyit mi is tudtunk. Másvalami?

– A halála előtt nem sokkal közösült…

– Kivel? – vágott közbe a nyomozónő.

– Egy férfival? – mosolygott a maszkja alatt Misi.

– Igen, ezt is valahogy sejtettem, de egy névnek most jobban örültem volna.

– A mintát átküldtem a laborba.

– Kösz – suttogta Jane, és már sarkon is fordult.

– Még nem értem a végére – célzott arra a patológus, hogy nem mondott el mindent, amit a boncolás közben megtudott.

– Majd küldd át! – zárta le gyorsan a nő, és kisietett. Futva tette meg az utat a laborig. Megállt a hatalmas üvegablak előtt, és az öklével megverte azt. A bent dolgozok arcára minden rá volt írva. Szólniuk sem kellett. Hajni, az a fekete hajú nő ment ki hozzá, aki mindig is.

– Jane, a múltkor megbeszéltünk valamit.

– Misi átküldött nektek egy mintát…

– Már keressük a DNS alapján…

– Vessétek össze Dobó Renátóéval! – vágta rá a nyomozónő.

– Tessék? – mosolyodott el.

– Csak nézzétek meg, és ha nem az övé, már itt sem vagyok.

Hajni hallgatott. Pár másodpercig meredten Jane-t nézte, majd szó nélkül visszament a laborba. A nyomozónő megtámaszkodott bal karjával az üvegen, és fejét a kézfejére hajtva figyelte a fekete hajú nőt. A szeme sem rebbent közben, úgy nézte. Mikor az végzett a minta összehasonlításával, Jane felé fordult és bólintott egyet, jelezve, hogy a kis Dobóé a minta.

– A jó büdös francba! – mérgelődött a nyomozónő, és köszönés nélkül elrohant. Meg sem állt Áron, a számítógépzseni férfi irodájáig. Megadta neki Imre számát és kérte, hogy azonnal mérje be neki, hogy hol tartózkodik a férfi. Tudta, hogy ahol ő van, ott lesz Renátó is. A férfi telefonja a Renátó által üzemeltetett bárnál jelzett. A nyomozónő megköszönte a gyors munkát és elrohant. Meg sem állt a kocsijáig. Bepattant a volán mögé, és a megkülönböztető jelzést használva azonnal a bárhoz hajtott. A hátsó ajtónál parkolt le, és az ajtónyitó mágneskártyáját használva jutott be az épületbe. Futva tette meg az utat az emeletre. A folyosón lévő üvegajtó zárva volt, Renátó szobájának az ajtaja előtt pedig Imre posztolt.

Jane az üvegajtóhoz lépett, hogy a kódjával kinyissa, de Imi megelőzte. Kilépett az ajtón, és a nő útját állta.

– A főnök most nem ér rá – mondta, közben hátranyúlt, és bezárta maga mögött az ajtót.

– Nem érdekel – próbálta kikerülni, de a testőr elé lépett.

– Most tényleg nem mehet be.

– A következő hullajelöltet dugja?

– Ezt nem értem.

– Nem baj, majd ő fogja.

– Menjen most el, majd felhívja, ha végzett.

– Persze, ahogy szokott – dühöngött Jane, és előkapta a telefonját. – De tudja mit, felhívom Vivit és Lorenát, konferenciabeszélgetésben mesélje el nekik, hogy miért nem enged be az élettársukhoz.

– Ne csinálja már! – próbálta meg kikapni a nő kezéből a készüléket, de ő ellépett onnan.

– Vivi biztos meg fogja köszönni magának, hogy falazott Renátónak.

– Ha beengedem, azt meg Renátó „köszöni" meg – vágta rá Imi.

– Igaza van – ismerte el Jane. Elrakta a telefonját, majd előkapta a fegyverét, és a markolatával úgy megütötte a férfit, hogy az egy pillanatra megszédült és fél térdre esett. Jane odahajolt a füléhez és belesúgta:

– Nem kell megköszönnie – tett célzást arra, hogy ha Renátó nekiáll, ő tud arra hivatkozni, hogy Jane leütötte.

A nő gyorsan kinyitotta az üvegajtót és belépett rajta. Meg sem állt az irodáig. Ököllel bedörömbölt az ajtón, majd a választ meg sem várva berontott az irodába. Pár lépés után viszont megtorpant. Az íróasztal mögötti fotel üres volt. Jane akaratlanul is balra kapta a fejét, ahol megpillantotta a meztelen férfit az ágyon térdelve, félreérthetetlen pózban egy idegen nővel. Jane egy pillanatra sem jött most zavarba. Annyira pipa volt Renátóra, hogy nem nagyon érdekelte, mi is zajlik ott.

– Mi a francot keres itt? – ordította a kis Dobó, és megpróbálta a kezével eltakarni a férfiasságát.

Jane felkapta a földre lehajigált ruhákat. Az inget a férfihez, a ruhát meg a nőhöz vágta hozzá.

– Öltözz, és tűnj el innen! – kiáltott rá a prostituáltra, majd Renátóhoz fordult:

– Két percet kap – emelte fel a jobb keze mutató és a középső ujját. – Kettőt – hangsúlyozta ki.

– Mi a fene baja van magának? – állt fel a férfi. Háttal fordult a nyomozónőnek, lehúzta az óvszert, bedobta a kukába, majd felkapta az ágyról a bokszeralsóját és magára vette.

– Maga az én legnagyobb bajom – vágta rá Jane.

– Az a maga problémája, ez meg az enyém – mutatott rá az ágyon fekvő nőre.

– Neked meg külön kérvényt nyújtsak be? – mordult rá a prostira Jane. – Takarodj már innen!

– Tűnj el! – intett a fejével az ajtó felé Renátó.

A nő nehézkesen feltápászkodott, magára kapta a ruháját, és nagy szájhúzogatás közepette kivonult a helyiségből.

– Most már elégedett? – tárta szét a két kezét a férfi. – Nem tudom, mi volt a célja ezzel, de sikerült elérnie, úgyhogy akár el is mehet.

– Nem azért vagyok itt, hogy a szexuális életét felügyeljem.

– Valóban? Mert érdekes mód mindig aktus közben jelenik meg.

– Tudja, mi az érdekes?Hogy arról az aktusáról valamiért mégis lemaradtam, aminek a végén összekötözték a nő kezét, és egy zacskót húztak a fejére – mondta mérgesen Jane.

– Maga miről beszél?

– Ki volt az a nő a Mercedes hátuljában? – kérdezett rá minden kertelés nélkül.

– Milyen nő? Milyen Mercedes? – értetlenkedett Renátó. Felvette a földről a nadrágját, és gyorsan magára kapta.

– Honnan hívtam fel ma magát?

– Nem tudom, szakadozott a vonal…

– A faszt szakadozott – kapta fel a vizet a nyomozónő, és dühösen megindult a férfi felé.

– Nyugodjon meg! – tartotta Jane elé a kezét a férfi. – Beszéljük meg kulturált körülmények között!

– Rendben! Kezdjük azzal, hogy legközelebb eltöröm a kezét, ha kikapcsolja a telefonját, vagy nem veszi fel, ha én hívom. Elég kulturáltan fogalmaztam?

– Oké, nem kapcsolom ki többé. Akkor ezt meg is beszéltük – próbálta finoman elküldeni.

– Rendben, akkor térjünk rá a nőre…

– Nem tudom, milyen nőről beszél.

– Ne szórakozzon velem – veszítette el a türelmét, és lökött egyet a férfin. – A nőben megtalálták a maga spermáját. Gondolom, nem egy szaunában hagyott lepedőről vándorolt oda.

– Akár az is lehet. Jártam mostanában szaunában.

Jane már emelte is az ökölbe szorított kezét, hogy megüsse Renátót, de ő elkapta a nő csuklóját.

– Rendben, lehet, voltam vele – ismerte be félig.

– Ki az a nő?

– Nem tudom – vonta meg a vállát, közben lenyúlt az ágyon lévő ingéért és felvette –, egy hajtós.

– Nem hajtós volt – rázta meg a fejét Jane. – Drága kosztümöt viselt, rendezett volt a haja, a körmei…

– Akkor biztos egy luxus prosti volt.

– Maga szerint ennyire hülye vagyok? – húzta össze egész apróra a szemeit a nő. – Még egy hazug szó kijön a száján, kiverem a fogait és kitépem a nyelvét – tett egy lépést felé.

– Rendben – emelte fel a kezét, megállítva ezzel Jane-t. – Egy gazdag férjes asszony volt.

– Neve is van?

– Elhiheti, hogy szex közben nem a nevét kérdezgettem.

A nő szúrós szemekkel a férfit nézte. Most az egyszer nem tudta eldönteni, hogy hazudik, vagy igazat mond.

– Ki ez a nő, Renátó? – érdeklődött csendesen.

– Egy ismert embernek a felesége.

– Mi a neve ennek az ismert embernek?

– Mit tudom én. Gazdag, ismert férfi – felelt rébuszokban a kis Dobó, közben belebújt mindkét cipőjébe.

– Nem fogok barkochbázni magával – mondta dühösen Jane. – Nyögje már ki azt a kibaszott nevet.

– Nem tudom – hazudta.

– Rendben, akkor majd előzetesben eszébe jut – kapta elő a bilincsét. Hátracsavarta a férfi kezét és rárakta. Meg is lepődött rajta, hogy Renátó egy percig sem ellenkezett. Máskor ilyenkor vagy védekezett, hogy tényleg nem tudja, vagy megmondta a nevet, de most egyik sem. Hagyta, hogy a nő megbilincselje. Csak az ajtón kilépve vetette oda Imrének, hogy hívja fel az ügyvédjét, és menjenek utánuk a kapitányságra. A testőr semmit sem értett, de szó nélkül teljesítette a főnöke parancsát.

Jane egy pillanatra megállította Renátót az Audi mellett. Benézett a kocsi alá, majd kinyitotta a hátsó ajtót, és beültette a férfit. Úgy csapta rá az Audi ajtaját, hogy zengett az egész autó. Beugrott az első ülésbe, indított, és kitolatott a parkolóból. Egyenesen a rendőrségre indult vele. Az út nagy részét néma csendben tették meg. Jane a visszapillantón keresztül vetett csak pár pillantást Renátóra, aki úgy csinált, mintha városnéző sétán lenne. A fejét egyik oldalról a másikra forgatva az épületeket bámulta. Az idő múlásával Jane egyre idegesebb lett. Nagyon bosszantotta, hogy a férfi ezt csinálja vele.

– Mégis ki a büdös franc ez a nő, hogy inkább letartóztattatja magát miatta? – bukott ki hirtelen Janeből.

Renátó hallgatott.

– Azt hiszi, a börtönben biztonságban lesz a férjétől? – tette fel a következő kérdést, de a férfi erre sem reagált semmit.

– Maga is tudja, hogy mennyire szeretik ott bent magát – célzott arra, hogy mikor utoljára bent volt, akkor is megverték a rabok.

Renátó mélyet sóhajtott, és elfordította a fejét jobbra,ezzel még jobban felbosszantva a nőt.

– Jól van, legyen, ahogy akarja – mondta mérgesen Jane, és megállt az épp akkor pirosra váltó lámpánál. – Csak hogy ne érje váratlanul, előre szólok, hogy még ma elmegyek a gyámügyhöz, és elvetetem magától a kislányunkat.

Ez volt az a mondat, amivel nagyon kihozta a férfit a sodrából. Az egész eddig nyugodtan ücsörgő emberből előtört a dúvad.

– Meg ne próbálja – dőlt be a két ülés közé.

– Mert? Mit csinál a cellájában ülve?

– Maga is tudja, hogy az ügyvédem egy perc alatt kivisz. Nincs semmi bizonyítéka ellenem, csak annyi, hogy szexeltem egy nővel, aki később meghalt.

– Megölték – javította ki.

– Nem én tettem, és nem tudom, ki volt.

– De azt csak tudja, hogy kinek a lábára lépett rá – célzott arra, hogy a férfi pontosan tisztában van vele, hogy kinek a felesége volt a meggyilkolt nő.

Renátó nem válaszolt, csak visszadőlt a bőrülésbe.

– Miért védi azt az embert? – kérdezte dühösen Jane.

– Nem védek senkit! – vágta rá dühösen.

– Akkor fél tőle?

– Ne röhögtessen – húzta mosolyra a száját a férfi.

– Már megint maga akar igazságot szolgáltatni – rakta össze a képet a nyomozónő.

– Zöld a lámpa – intett a fejével előre Renátó.

– Jól van, csinálja csak – mondta Jane és előre fordult. – A szarból meg majd húzza ki a fasza kis ügyvédje, mert én biztos, hogy nem segítek magának – zárta le a beszélgetést a maga részéről.

Az út további részén nem is szólt egy szót sem a férfihoz. Azon gondolkodott, kitől is tudhatná meg a leghamarabb, hogy ki ez a nő. Az első ötlete Imre volt. Bár nem tartotta valószínűnek, hogy segíteni fog neki. Ő túlzottan is lojális volt Renátóhoz. Ráadásul nemrég leütötte, így ezek után kizárt, hogy megmondja, kinek a felesége az áldozat. Vivient hiába is kérdezné. Egy ilyen nő tuti nem járt vendégként a bárban, és Renátó volt annyira okos, hogy csak akkor vitt fel az irodájába nőt, amikor Vivi a környéken sem volt. De akkor ki tudja azonosítani?

Elővette a telefonját, és Patrik számát tárcsázta. Megkérte, hogy mire ő bemegy, nézzen utána az eltűnt személyek között, hátha a családja tett bejelentést. Ezen a mondaton Renátó elmosolyodott. Jane a tükörbe belepillantva rögtön kiszúrta. Azonnal össze is állt neki a kép. Nem politikus, színész, vagy a száz leggazdagabb között kell keresgélniük, hanem az éjszakai életben. Miután megszakította a vonalat, azonnal az egyik besúgóját, Jakab Konrádot hívta. Egy találkozót beszélt meg vele. Rövid tőmondatokban beszélt, nem akarta, hogy Renátó rájöjjön, hogy ki is a besúgója. Letette, majd a másik besúgója, Golyó számát tárcsázta.

– Küldök két fényképet. Hívjon vissza, ha felismeri valamelyiket – hadarta el, majd a következő lámpánál megállva gyorsan elküldte a halott férfi és a nő képét.

A rendőrkapitányságra érve Jane beparkolt a helyére, majd kinyitotta a hátsó ajtót, megfogta Renátó karját, és kihúzta a kocsiból. Néma csendben tették meg az utat az emeletre. A csapata nagyon ledöbbent, mikor megpillantották a megbilincselt férfit.

– Megtudtátok, ki a nő? – állt meg egy pillanatra az asztalok mellett Jane.

– Eddig nem jelentették az eltűnését.

– Sejtettem – mondta, majd a kis Dobóval továbbindult a kihallgató szobákhoz. Bevezette az egyikbe, majd magára hagyta.

Épp kilépett az ajtón, amikor megszólalt a telefonja. A férje, Tibor hívta. Jane ezen kissé meglepődött. Nem igazán szokta napközben hívni. Régebben napjában többször is beszéltek, de az elmúlt években csak akkor kereste, ha történt valami, amiről tudnia kell, vagy ha a felettesei kitaláltak neki valamit, amihez Jane-nek rendszerint egyáltalán nem fűlött a foga. A nő sejtette, hogy most sincs ez másként. Mivel az elmúlt hetekben szabadságon volt, így panasz nem érkezhetett rá.

– Mondjad, drágám – sóhajtott egy mélyet Jane, és közben lassan kifújta a levegőt.

– Be tudnál jönni az irodámba? – kérdezte kedvesen Tibi.

– Most biztos, hogy nem. Ezer dolgom van.

– Igazából csak udvariasságból kértelek meg. Be kell jönnöd.

– Parancsba kapom? – emelte fel a hangját a nő.

– Gyere be, légy szíves.

– Az egyik besúgómmal kell találkoznom…

– Indulj el, most!

– Már megint valamelyik kétosztályos minisztered miatt rángatsz oda? – dühöngött Jane, és gyors léptekkel elindult a lift irányába. Megállt a felvonó előtt, és idegesen nyomkodta a hívógombot.

– Igen, de kérlek, ne kommentáld, amikor belépsz az irodámba.

– Ezek szerint ott lesz a kétosztályosod is? – érdeklődött, miközben beszállt a liftbe. – Nem, mintha amúgy nem tudnák, mi a véleményem róluk – tette hozzá.

– A kedvemért – suttogta a férj.

– Megpróbálom, de nem ígérek semmit – zárta le a beszélgetést, és megszakította a vonalat.

Lifttel a földszintre ment. Közben felhívta Konrádot és megkérte, hogy tegyék át a találkozót egy órával későbbre. Miután lerakta, belelépett az üzenetekbe és elolvasta, mit írt Golyó. Ő nem ismerte sem a férfit, sem a nőt. Jane egy mélyet sóhajtott. Egyetlen reménye Konrád maradt. Ha viszont ő sem ismeri, akkor nem is az éjszakában dolgozik a megölt nő férje.

Lehajtott fejjel, teljesen a gondolataiba merülve lépett ki a liftből. Ahogy elfordult jobbra, pont nekiütközött Egonnak.

– Mi az, Forrest, nem látsz a szemedtől? – mordult rá a nyomozó.

– Ne már! – kapta fel a fejét Jane. – Te sosem mész szabadságra?

– Most jöttem vissza.

– Ne is tagadd! Te tutira szerelmes vagy belém, hogy még szabadságra is akkor mész, amikor én.

– A francnak sincs kedve egész nap téged nézni itt. Mikor meghallottam, hogy elutazol, próbáltam átrakatni a szabadságomat, de már nem tudták megoldani.

– Én is ezt mondanám. De nem kell tovább titkolnod, egy szavadba kerül és megbeszélem a férjemmel, hogy helyezzenek át az én csapatomba, hogy mindig mellettem lehess.

– Fordulj fel, Forrest!

– Szép napot neked is, Edmund – indult el a mosolyogva az ajtó felé a nő. A parkolóban álló Audihoz ment. Leellenőrizte, hogy nincs-e alatta bomba, majd kinyitotta és beszállt. Semmi kedve nem volt most odamenni. Tudta, hogy megint valami olyan dolgot akarnak ráerőltetni, ami neki egyáltalán nem fog tetszeni.

Felkapcsolta a megkülönböztető jelzést, és igyekezett a lehető leghamarabb a minisztériumhoz érni. Gyorsan túl akart lenni ezen az egészen.

A férje irodájának az ajtaja előtt megállt egy pillanatra, és mély levegőt vett. Nem tudta, mi vár rá bent, de rosszat sejtett. Bekopogott, majd mikor hallotta, hogy szabad, belépett. Mivel a férje asztalánál nem ült senki, fejét önkéntelenül is balra kapta. Az ablak előtt elhelyezett dohányzóasztalt többen ülték körbe. Csak férfiak voltak ott. Köztük a miniszterelnök és a belügyminiszter. Kedélyesen beszélgettek, egész addig, míg a nyomozónő be nem toppant. Jane végignézett rajtuk, de a három férfin kívül senkit sem ismert.

– Jöjjön közelebb, Mrs. Hargitai – szólalt meg némi zavart csend után a belügyminiszter.

– Jó itt nekem – felelte, és lazán zsebre dugta mind a két kezét.

– Gyere, drágám – indult el a felesége felé Tibor. Megfogta a karját, és az asztalhoz húzta a nőt. – Kérsz egy kávét?

– Whiskyd nincs? – kérdezte Jane, miközben helyet foglalt. – Ahogy elnézem, szükségem lesz rá.

– Van koffeinmentes kávé is – mondta a férj, és ő is helyet foglalt.

– Otthon meg egy guminő, mert ha itt végzünk, tuti egy bárban kötök ki.

Az idegen férfiak arcán mosoly jelent meg, de nevetni egyikőjük