Drakdrek - A Földön túl

By Horesnyi Szilvia

Most feltárok előtted egy titkot. Egy régen elzárt helyre nyerhetsz bepillantást. Hol megfagy a lüktető vér, s megolvad az értelem. Homályba burkolva létezik egy világ, ami más, mint a többi. Veszélyes és kiszámíthatatlan a felkészületlenek számára. E dimenzió neve: Drakdrek. Az univerzum működését ugyanis három világ tökéletes egyensúlya tartja fent. Az ezért felelős Drakdrekben élő Királyi Tanács több ezer éve minden esztendőben kiválaszt néhány tizenhat év körüli földit, akiket meghív a Raws harcosképző iskolába, hogy megtanítsa őket arra, hogy kerülhető el a Föld teljes pusztulása és egy újabb dimenzióháború. Sarah, a profi crossmotor versenyző lány nem találja a helyét a Földön, nem érzi jól magát az iskolában, és túl sok az életében a megválaszolatlan kérdés. Egy halálközeli élményt követően meghívást kap Raws-ba. Attól a perctől kezdve, hogy a lélekszakító kapu átjuttatja Drakdrekbe, döbbenetes események részese lesz. Az álmaiban rendre visszatérő lidércló egyszeriben elevenné válik, és nem hagyja nyugodni a gondolat: a második dimenzióban élő drakdrekiek titkolnak előle valamit – valamit, ami az életét változtathatja meg. Jöjj hát, pillants be a függöny mögé. Lesd meg a titkok világát, amit ismeretlen teremtmények uralnak. Hol a sors halhatatlan történeteket vés a levegőbe. Vándor, üdvözöllek Drakdrekben!

• Language: Magyar
• Publisher: Erawan Könyvkiadó
• Release date: Aug 3, 2016
• ISBN: 9786155652028

Book preview

HORESNYI SZILVIA

A Földön túl

DRAKDREK

Copyright © Horesnyi Szilvia, 2016

© Erawan Könyvkiadó, 2016

Minden jog fenntartva!

A kiadó elérhetősége, webshopja:

www.erawan.hu

Facebook:

www.facebook.com/ErawanKonyvkiado

A szerző honlapja:

szilviahoresnyi.com

Felelős kiadó: Fejős Éva

Felelős szerkesztő: Papp Diána

A kéziratot gondozta: Lőrinczi Ágnes

Borítóterv: Cantinart

Borítóillusztráció: Shutterstock

Elektronikus változat:

Békyné Kiss Adrien

ISBN 978-615-5652-02-8

„Azt hiszed, kicsi vagy, jelentéktelen.

Egy porszem az univerzumban.

De hidd el!

Te magad képes vagy

befolyásolni a világegyetemet."

Előszó

„Az új utunk mindig akkor kezdődik,

amikor a legkevésbé számítunk rá."

Motorok bőgése szállt széjjel a nyílt terepen. A bőrkesztyűs kezek a gázmarkolatra tapadtak. A versenyzők összeszűkült szemmel koncentráltak az előttük álló feladatra. Hirtelen lecsapódott a startgép állványa. A versenyzők kipörgették a kereket, amivel felverték az előző napi esőtől áztatott föld sarát.

Elkezdődött a Motocross Nebraskai Nagydíj. Negyven profi motoros startolt el, köztük csak egyetlenegy lány: Sarah. Mégis tőle tartottak a legjobban. A szezonban eddig veretlen, hihetetlen gyorsaságú és technikájú lánytól, aki az 5-ös rajtszámot viselte.

„Váratlanul mindent szétdúl, az életedet teszi tönkre."

A hangosbemondó izgatottan hadarva kommentálta az eseményeket.

Egyből Sarah vágott az élre. Az első akadálynál elengedte a kormányt, a második homokbuckánál pedig felállt a motorra.

A közönség ujjongott.

Sarah élvezte a dicsfényt, és még több gázt adott a crossmotornak. Nem félt semmitől.

„Küzdhetsz ellene, de legyőz, s a porba tipor."

A közönség fele nem bírta nézni a lányt, aki meghazudtolja a gravitációt. Mások ezzel szemben lélegzet-visszafojtva figyelték az egyre brutálisabb mutatványokat.

A kamerák csak Sarah-t vették. A többi versenyző hátramaradt.

Az utolsó akadály közeledett, egy éles félcsőkanyar, amit az „Ördög csapdájának" kereszteltek el, mivel sokan estek már el ott.

Sarah fejében megszólalt egy intő hang, hogy lassítson. A figyelmeztetés ellenére még jobban meghúzta a kart. Teljes sebességgel ment bele a csúszós kanyarba. Kizárt mindent, a távolból integető stábját, a kétségbeesett nézőket és a jobbra-balra cikázó kamerákat.

„Hiába menekülsz a halálba, megtalál és visszahoz."

Amint teljes eksztázisba került, mintha lelassult volna az idő. A világ zaja megszűnt, a problémák eltűntek, s burokba zárta a pillanat. A lány lehunyta a szemét, hogy élvezze ezt a tökéletes állapotot.

Váratlanul hideg szellő érintette meg a sisakba zárt arcát. A rideg valóság darabokra törte az édes álmok burkát.

Sarah kinyitotta a szemét, azonban már nem volt egyedül. Egy árny hűs fantomja futott mellette. Pontosabban a kanyar ívén, ugyanolyan gyorsan, ahogyan Sarah motorja száguldott.

A lánynak tágra nyílt türkizkék szeme. Nagyon közel volt hozzá az áttetsző, hideg lény. Szinte érezte a jéghideg levegőt, amit kibocsát. Majd egy órának tűnő másodperc után a szellem földöntúli hangon megszólalt.

A négylábú feketeségnek nem mozgott a szája, de Sarah hallotta a hátborzongató szavakat: Várok rád! Keress meg! Ments meg!

A mondatok visszhangoztak a fejében. Amint az utolsó szó is teljesen elhalkult, a fekete lény teljes erejéből nekiugrott a motornak.

Sarah azonnal kibillent az egyensúlyából, és kiesett a félcsőből, egyenesen a kemény földre. A motorja nekicsapódott a falnak, majd darabokra esve visszahullott.

A lány hanyatt fekve nézte a mellette elsuhanó motorosokat, miközben látása lassan elhomályosult.

„Eltipor és felpofoz."

Végül minden ereje elhagyta, és elájult. Mégis újra a fülében csengtek az árny szavai: Várok, keress, ments meg!

„De a régi életed helyett újjal ajándékoz meg. Ami lehet, hogy sokkal nehezebb és kilátástalanabb, de jól jegyezd meg:

Ez tesz majd halhatatlanná!"

Első fejezet

SARAH

Egy árny sötét és veszélyes.

– Ébredj!

– Hideg van, körülölel a fagy és…

– Ébredj!

– Valami nagy, valami túlvilági, valami halálos. Nem hagy kitörni engem. Segíts, kérlek, segíts! Csak te menthetsz meg.

– Ébredj! – kiáltotta egy ismeretlen, távoli hang.

Sarah felsikoltott.

Ezzel egy időben két fehér köpenyes orvos és egy göndör, fekete hajú férfi tűnt fel a várakozókkal teli folyosón. Lépteik zaja végül a 125-ös kórteremben halt el teljesen.

A halálsápadt Sarah a betegágyon feküdt, türkizkék szeme üresen meredt a fehér mennyezetre.

Miközben az orvosok ellenőrizték a beteget, Leonidas, a fekete hajú férfi aggódó tekintettel a lánya fölé hajolt.

– Sarah, mi a baj? Mondj valamit! – kérlelte, és leült mellé. Gyengéden megfogta lánya fagyos kezét. A jéghideg ujjak az övére fonódtak. – Édes, kicsi lányom. Kérlek! Szólalj meg! – könyörgött, majd az orvosokra nézett. Tekintetében félelem és nyugtalanság tükröződött.

Az egyik orvos, akinek a bal mellén a „Carl" névcímke lógott, előrelépett:

– Uram! – kezdte, megköszörülve a torkát. – Szerencsére a lányának csak enyhe agyrázkódása lett, és megrándult a bokája, ami eléggé jó hír, figyelembe véve a balesetet.

Sarah apja némán bólintott.

– Szeretnénk a lányát még holnapig bent tartani egy-két vizsgálat miatt. – Leonidas ismét bólintott. – Emellett kérem, amint lehet, vegye fel a kapcsolatot a lány stábjával.

– Rendben, még ma elintézem. Most megkérhetem rá önöket, hogy egy kicsit egyedül hagyjanak a lányommal?

– Természetesen. Csak kérem, ne maradjon bent sokáig – azzal Carl kiment a kollégájával, és a kis családra csukta az ajtót.

Lány és apa egyedül maradt a kórterem hűs falai között. A síri csendet csak egy apró bogár zümmögése törte meg.

Leonidas gondterhelt arccal nézte a lányát, majd halkan megszólalt.

– Sarah? – cirógatta meg a lány ébenfekete haját. – Kincsem, nagyon kérlek, szólalj meg!

Sarah pislogni kezdett, majd amint meglátta az apját, mosolyra húzta a száját.

– Szia! – nyögte ki halkan, majd feljajdult a hirtelen levegővételtől. Kezdte érezni a fájdalmat, amit az egész testén megtalálható zúzódások idéztek elő.

– Kicsim, ne nagyon mozogj, csak feküdj nyugodtan!

Sarah hálásan az apjára nézett, elmosolyodott, majd a tekintete jobbra vándorolt. Amikor észrevette a fásliba burkolt jobb lábát, szinte felugrott ijedtében.

– Sarah, mondom, hogy maradj nyugton! – szólt rá erélyes hangon a férfi.

A lány fejével a lába felé bökött.

– Apa, mi történt velem?

– Meglazultak a bokaszalagjaid, de szerencsére nem szakadtak el – közölte vele a férfi.

Sarah megpróbált egy kört leírni a bokájával, azonban éles fájdalom nyilallt bele. Gyorsan abba is hagyta, és az apjára nézett.

– Bocsáss meg, apa, hogy ilyen helyzetbe hoztalak! Soha sem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet velem – fakadt ki.

– Nem a te hibád volt, egyetlenem. Ha ott lettem volna és szurkoltam volna neked, biztosan máshogy alakulnak a dolgok.

– Lehet, de annyira elfoglalt voltál, és én tudtam, mennyire fontos számodra a mostani üzlet – felelte, és kisöpört egy kósza tincset az arcából.

– Pedig megnéztelek volna, mivel tudod, mennyire odavagyok azokért a kétkerekűekért.

Sarah bólintott. Apja állandóan robogóval vitte annak idején az óvodába, sőt még apró játékmotor-gyűjtemény is volt otthon.

– De tudod mit, kárpótlásul, hogy ilyen sokat dolgoztam, kérhetsz tőlem valamit.

– Költözzünk vissza Aylesburybe – javasolta gyorsan Sarah.

Mióta csak az eszét tudja, ott éltek, ott voltak a barátai, oda kötötték a jó és rossz emlékek.

Leonidas a fejét rázta, és az arcán látszódott, mennyire meglepte lánya kérése.

– Édesem, éppen azért vállaltam el ezt a munkát, hogy kicsit távol legyünk a múlt árnyaitól.

Sarah szomorú arccal bámult ki az ablakon. Egy madárraj éppen akkor szállt arra.

Leonidas is a szálló madaraknak szentelte a figyelmét, amikor hirtelen eszébe jutott valami.

– Sarah! – kezdte izgatottan.

A lány meglepetten fordította a fejét az apja felé.

– Igen?

– Mit szólnál, ha kötnénk egy egyezséget? Nyáron, ha minden jól megy, akkor kiveszek egy hónap szabadságot, és elmegyünk a nagyiékhoz.

– Áll az alku! – nyújtotta a kezét Sarah, és kezet ráztak.

Leonidas felállt és homlokon csókolta a lányát, majd a kijárat felé vette az irányt. Ám még mielőtt kiért volna, Sarah utánakiáltott.

– Várj, apa!

A férfi megtorpant, de nem fordult meg.

– Mondd, szívem!

Sarah összeszedte minden bátorságát, hogy rákérdezzen.

– Szerinted, az életben történhetnek megmagyarázhatatlan dolgok?

– Úgy vélem, igen, de miért?

– Csak mert a pályán nem magamtól borultam fel… Nekem ugrott valami.

A férfi megmerevedett, de nem szólt semmit, csak kisétált.

***

Sarah két óra elteltével mély álomba merült.

Második fejezet

LEONIDAS

Az apa megkönnyebbülten lépett ki a kórteremből. Boldog volt, hogy épségben viszontláthatta a lányát.

De hirtelen újra hatalmába kerítette a fáradtság, amit kávéval szeretett volna elűzni.

A büfé kihalt volt, egyedül a büfés hölgy ácsorgott a pultnál valamilyen női magazint olvasva.

A „Hogyan főzzünk egészségesen" cikket a felé igyekvő Leonidas miatt hagyta félbe, majd kelletlenül vendégére nézett, miközben az újságot a pult alatti fiókba hajította.

– Mit szeretne? – kérdezte gépies hangon.

Leonidas a nő feje fölött lévő szegényes árukínálatra szegezte a tekintetét. Végignézte a kávéválasztékot, majd a levegőben rábökött egy hosszúkávéra.

Két perc múlva már gőzölgő feketekávéja fölött merült el a gondolataiban.

A rádió, amit eddig meg sem hallott, egy új slágert kezdett el játszani. A lágy dallamú melódia felzaklatta. Eszébe juttatta a telefonhívást, amelyből értesült a lánya balesetéről. Az utóbbi nap történéseit filmszerűen látta maga előtt.

***

Egy nappal ezelőtt Leonidas a kanadai utakat rótta. Boldogan dobolt a kormányon, miközben a délelőtt sikeresen megkötött üzletéről fantáziált. Bútorkészítéssel foglalkozott, és a cég, ahol dolgozott, hatalmas megrendelést kapott.

Míg azon töprengett, mit vesz majd a pénzből, felcsavarta a koros rádiót, amiben Jamie Woontól a Shoulda című slágert játszották. Leonidas elkezdte énekelni a számot a maga mély, férfias hangján. Közben lekanyarodott jobbra, a tűlevelű fenyők sötét és rémisztő erdejébe. Addig csak az egyik oldalon nőttek az óriási fényfogók, de most már mindkét oldalon sűrűn álltak, eltakarva minden fényt az útról.

Leonidas mindig megborzongott, amikor ehhez az útszakaszhoz ért. Földöntúli érzés kerítette hatalmába, s emiatt mindig a hideg futkosott a hátán. Azonban más utat nem ismert a házukhoz.

Most azonban az öröm elnyomta a hely keltette baljós hangulatot. Még hangosabban énekelt, elűzve minden gondot és félelmet. Már teli torokból zengte a dalt, amikor megcsörrent a telefonja az anyósülésen. Rá se nézett a kijelzőre, hogy ki hívhatja, hiszen ilyentájt csak a lánya szokta keresni. Felvette, és a maga dörmögő énekhangján beleszólt:

– Sétáltam, amikor futnom kellett volna – dalolta hamis hangon, szinte ordítva a szöveget.

– Öhm – szólalt meg valaki, de Leonidast nem tudta kizökkenteni a refrénből.

– És nem tudom – énekelte az utolsó sort, s ezzel be is fejezte a hevenyészett előadást.

Pár pillanat néma csend következett, mire a hívó újra vette a bátorságot, és beleszólt a telefonba.

– Khm… Leonidas Elmosttal beszélek? – kérdezte a vonal túlsó végén egy fagyos női hang.

Leonidas egyből lehalkította a rádiót, majd a szája helyett most már a füléhez emelte a készüléket.

– Igen, miért hív? – szólt bele bizonytalanul.

– Elizabeth Gier vagyok, a Motocross Nebraska Nagydíj szervezési alelnöke. A lánya súlyos motorbalesetet szenvedett.

Leonidas félrerántotta a kormányt, de úgy, hogy majdnem egy útszéli fának ütközött. Gyorsan visszaszerezte az uralmat a járműve felett, de a szíve vadul kalimpálni kezdett. Úgy dobogott, mintha ki akarna ugrani a helyéről, hogy magára hagyja gazdáját. Másodpercekbe telt, mire annyira össze tudta magát szedni, hogy beleszóljon a telefonba.

– Hogy mi? Sarah? Az én kicsi lányom? – értetlenkedett. – Ha ez valami rossz vicc…

– Sajnálom uram. Ilyenekkel nem áll módunkban viccelődni.

– Azonnal oda kell utaznom, ahol a lányom van. Ugye nincs nagy baja? – elővett egy zsebkendőt, hogy ne csúszkáljon annyira az izzadt keze, és szinte kiabált.

– Utazzon el a brandoni repülőtérre, és üljön fel a 14:35-kor induló nebraskai járatra! A reptéren már tudni fognak az érkezéséről. Amint ideért, egy emberünk önért megy, és elkíséri a kórházba.

– De ugye a lányom jól van, erről beszéljen már! – Imádkozott, hogy ne legyen komolyabb baja egy zúzódásnál.

– Ha jól tudom, kificamodott a bokája. Majd megnézi a videót, és látni fogja, csoda, hogy ennyivel megúszta Sarah. – Azzal letette a telefont.

Leonidas ingerülten ledobta maga mellé a készüléket, ami puffant egyet az anyósülésen. Tövig nyomta a gázpedált. Még mindig nem tért magához a hallottaktól. De össze kellett szednie magát. A lánya számít rá.

Minden összemosódott körülötte, úgy száguldott. Mégis mintha ólomlábakon lépkedett volna az idő. Élete legnehezebb percei voltak, míg kiért a brandoni repülőtérre, és elfoglalta a helyét a gépen.

Amint a repülő leszállt, és ő határozott mozdulatokkal kisétált az épületből, egy bajszos, öltönyös férfit látott, aki a kezében egy táblát tartott, amelyen az ő neve szerepelt.

– Jó napot!

– Üdvözlöm! – köszöntötte a kísérője. – Ön Leonidas Elmost, igaz? Kérem, kövessen – mondta, majd megfordult és utat tört magának a tömegben.

Leonidas csak bólintott, és szótlanul követte a férfit. Amint kijutottak a zsúfolt épületből, egy fekete BMW állt meg előttük.

– Kérem, szálljon be! – utasította az ember, és kinyitotta az ajtót.

Belesüppedt a kényelmes, krémszínű bőrülésbe. A kísérője is beült mellé, majd szólt a sofőrnek, hogy induljanak.

Az autó villámgyorsan állt ki a parkolóhelyéről. Eközben az öltönyös férfi elővett egy laptopot, majd Leonidas kezébe nyomta.

– Öhm… uram… Az alelnöknő kérte, hogy mutassam meg önnek a lányáról készült videót, ami a rajttól az eséséig mutatja a balesetet.

Leonidas szíve hevesebben kezdett verni. Felnyitotta a grafitszürke kis laptop fedelét, ahol már csak meg kellett nyomnia a play gombot.

A férfi mellette bátorítóan nézett rá.

Leonidas reszkető ujjal elindította a videót. Tágra nyílt szemmel nézte a lánya minden egyes mozdulatát. Alig hitte el, hogy az ötös rajtszám alatt versenyző ember Sarah.

Hirtelen következett be a baleset. Leonidas majdnem felkiáltott, hiszen átérezte mindazt a félelmet, amit akkor a lánya. A motor lángokban állt a korlátnál, nem messze pedig Sarah feküdt mozdulatlanul, és csak a szerencsén múlott, hogy nem gázolták el.

A felvétel befejeződött, ám Leonidas még mindig a lapos képernyőt bámulta. Az ujjai szinte elfehéredtek, úgy szorította az apró gépet…

A fekete BMW egy hatalmas fehér épület elé kanyarodott. A kórházat sok apró kék ablak tarkította, amelyek visszaverték a napfényt. A kocsi lassított, majd megállt a bejárathoz legközelebb eső üres helyen. Amikor már majdnem elhallgatott a motor, egyszeriben halk koppanás hallatszott az autó tetejéről. Először csak egynéhány, majd kis idő múlva sorozatosan hallották az apró csattanásokat a fejük felett. Már a szélvédőn is látni lehetett a kövér esőcseppeket, melyek lustán estek le, majd terültek szét az üvegen.

Leonidas mély levegőt vett, majd kísérőjével együtt kiszállt. A semmiből jött szürke felhők eltakarták a napot is, sötétség borult a városra.

A páros befutott a bejárat előtti kis tető alá, de az a pár méter is bőven elég volt ahhoz, hogy bőrig ázzanak.

A gigantikus épület előterében síri csend honolt. A várakozó betegek nagy része a semmibe meredt.

Leonidasék halkan lépkedve a recepcióhoz mentek. Maguk után hagyták víztől tocsogó lábnyomaikat, amiket igencsak rosszallóan szemlélt a sarokban álló öreg takarítónő.

Odaálltak a pult elé, és vártak. Két perc se telt el, eléjük jött egy fiatal nő. Fehér köpenyt viselt, és egy piros kendő volt a nyakában. Barna haját hátrasimította, és az érkezőkre nézett.

– Hölgyem! – kezdte Leonidas. – A lányom itt fekszik, motorbalesete volt…

– Ön Sarah Elmost édesapja? – vágott a szavába a nő.

– Igen én lennék.

A nő arca felderült.

– Ó! Akkor mindjárt megkérek valakit, hogy kísérje fel önt a lányához – mondta, majd eltűnt az ajtóban.

Kis idő múlva megjelent két orvos, és megkérték Leonidast, hogy kövesse őket. Ahogy Leonidas elindult, a kísérője elé állt.

– Viszlát, uram! Remélem, a lánya mihamarabb jobban lesz – azzal sarkon fordult és kiment az ajtón.

– Viszlát! – köszönt el, majd az orvosok után sietett.

***

Megkönnyebbült, hogy nem nagy a baj. Ránézett az órájára. Majdnem nyolc volt.

– Elnézést – szólt oda a büfésnőnek. A középkorú hölgy bosszúsan nézett fel a magazinból. – Nem tudna ajánlani valami közeli hotelt, ahol megszállhatnék?

– De – felelte a nő tömören, és eltűnt az ételhalmok mögött. Kisvártatva újra előjött, és egy telefonszámot nyomott Leonidas kezébe. – Tessék – szólt ingerülten, majd visszatért a lapjához.

Leonidas bepötyögte a számot a telefonjába. Kicsengett, három másodperc múlva pedig beleszólt egy kedves női hang.

– Halló, itt a Holdgyűrű Szálloda, recepció. Miben segíthetek?

– Üdvözlöm! Itt Leonidas Elmost. Szobát szeretnék foglalni ma éjjelre.

Harmadik fejezet

SARAH

Sarah kilépett a hatalmas tölgyerdőből. A fák rengetegében eddig nem látott semmit, se erdei állatokat, se repkedő madarakat. Az erdő nesztelen volt.

A hirtelen felragyogó fénytől hunyorognia kellett. Kezét a szeme elé tette, így próbált árnyékot vetni rá. Amint kitisztult a látása, az első, amit felfedezett, hogy az égen nem látható a Nap. A világoskék, felhőtlen ég maga ontotta a fényt. Hamar megszokta ezt a kellemes fényözönt. Lenézett a jobb lábára. Nem volt rajta a fásli, mezítelen talpa érintkezett a talajjal. Bizonytalanul lépett egyet, de még csak nem is sántított.

Hova kerültem? Álmélkodott.

Újra tudott normálisan járni. Kíváncsian mérte végig a ruháját is. Nem az a zöld hálóing volt rajta, amit ráadtak a kórházban, hanem egy csodaszép, bézs színű, ujjatlan, fodros ruha.

A terjedelmes fákon túl egy óriási mező terült el, amelynek vége, akár az óceáné, eltűnt a messzeségben.

Hajtotta a kíváncsiság, így végleg elhagyta az oltalmat adó öreg tölgyeket. Távozásakor hűs szellő borzolta a fákat, mintha integetnének.

A lány belegázolt a térdig érő fűbe. Csodálkozott, hiszen oly könnyű volt a gyeprengetegben járás, mintha sima talajon gyalogolna.

A szellő lágyan fújdogált. A fuvallat és a mágikus fű érintkezésekor halk zene szólalt meg. Olyan lágy volt, akár egy altatódal. Megnyugtatta Sarah-t, aki kecsesen szelte át a földöntúli mezőt.

Végtelen időn keresztül csak vándorolt beljebb és beljebb a semmibe. Érdekes módon nem fáradt el. Mintha minden megtett kilométer után valami ismeretlen és nagyszerű erő újabb löketet adott volna neki, nem engedve, hogy kimerüljön. Lenyűgözte az érzés, hogy soha sem veszti el az erejét. Többet akart.

Futni kezdett. Igencsak meglepődött, hiszen a futás még felemelőbb érzés volt, mint a gyaloglás. A lába szinte alig érintette a talajt. A fű elhajolt, még mielőtt rálépett volna.

Sarah önfeledten futott, teljes erejéből. Futott, mert nem lihegett, futott, mert nem fájt a lába, és futott, mert a szabadság vágya hajtotta előre. Boldogabbnak érezte magát, mint eddig bármikor.

Addig futott, amíg már fű sem volt a talpa alatt, hanem langyos, elefántcsontfehér homok jelent meg helyette. A távolban valami faféleség körvonala rajzolódott ki. Irányt váltott, és a különös növény felé igyekezett. Amikor közelebb ért, nem egy közönséges fát talált, hanem egy fekete gyümölcsöktől roskadozó almafát. A fa árnyékában megállt, és felnézett.

Már semmi sem bírta meglepni. Végül is, ez csak egy álom. Pedig milyen valóságos – gondolta, és odalépett a fa törzséhez. Ha ez a képzeletem szüleménye, akkor én enni fogok azokból a fekete szépségekből.

Sarah leszedte a hozzá legközelebbi gyümölcsöt, és beleharapott. Kellemesen édes, habkönnyű sütemény íze volt. Mohón falni kezdte a mennyei gyümölcsöt, észre sem vette, hogy az alma vérpiros leve végigcsordul az egész karján.

Amint a vörös nedű elérte a könyökét, Sarah gyorsan kikapta a szájából a furcsa gyümölcsöt. A szeme elkerekedett a rémülettől, amikor észrevette, hogy az alma belseje vörös színű, mint a forrón lüktető emberi vér.

Nagyon megijedt, és nyomban eldobta a gyümölcsöt. Az durván landolt a kemény földön, és szétloccsant, akár egy vízzel töltött lufi. Ekkor, mintha valami erős vonzás lett volna közöttük, a darabocskák elkezdtek közeledni egymáshoz. Amint az utolsó is csatlakozott a ragacsos péphez, hirtelen olyan lett az állaga, mint a piros vízé. A kör alakú tócsa alig egy pillanatig látszódott, majd maradéktalanul beleitta magát az elefántcsontszínű talajba.

Sarah kíváncsian közelebb lépett. Aztán hátraugrott két lépést, mikor a pép helyén megmozdult a föld.

Pillanatokon belül egy meseszép, ébenfekete rózsa nőtt ki a talajból. Nem volt rajta tövis, és csupán két apró, fekete levél védte a csupasz szárát.

Sarah felülkerekedett a félelmén, és óvatosan leguggolt. Gyengéden megérintette ujjbegyével az egyik levelet.

Hátrahőkölt, mert a rózsa, ami oly életerősnek tűnt, az érintést követően elkezdett száradni és fonnyadni. Nemsokára teljesen szétesett, ébenfekete porrá vált. A porszemcsék nem tűntek el, mint az imént az alma, hanem új formát öltöttek. Egy nyakláncét. Miután az utolsó porszem is a helyére került, a lánc megkeményedett, így Sarah alaposabban szemügyre vehette. Fekete, kicsi szemekből állt, melyhez egy ugró macskát formáló, vérvörös medál kapcsolódott.

Sarah merő kíváncsiságból az ujjai közé tekerte a hideg medaliont. Nem lepte volna meg, ha