Házikedvenc

By ShinaWorld

Imádott kiskedvenceink bújós vagy csintalan viselkedéséért mind rajongunk. Teljes bizalmukat adják nekünk szeretetteli gondoskodásért cserébe. De…. Mi történne, ha az univerzum kifordulna sarkaiból és kisállataink a gazdáinkká válnának? Ha az uralom átkerülne a mancsukba, hogyan reagálnánk mi emberek? Sara egy ilyen világban ébred, ahol a levegőt nyughatatlan energia járja át. Az állatok sem egyszerű állatok már. Találóbb kifejezés volna a “szörny” ezekre az erőteljes lényekre. Mégis a legégetőbb kérdés, hogy hol van a többi ember?

• Language: Magyar
• Publisher: Underground Kiadó és Terjesztő Kft.
• Release date: Mar 23, 2023
• ISBN: 9789635743643

Book preview

1.- Hol vagyok?

Első nap:

Fejfájás ébresztett. Kemény, fémes kongású padlóról tápászkodtam fel hangos nyögéssel, ezzel is teret adva elégedetlenségemnek. Tagjaim sajogtak a földön töltött hosszú óráktól és a félhomályban újra és újra csak a nyakamat dörzsölgettem, míg szemem hozzászokott a sötétséghez. Ismeretlen helyen tértem magamhoz. Ismeretlen és ijesztő helyen. Az ébredéskori, furcsa fémes rezdülés is értelmet nyert, mihelyst felismertem, hogy mi vett körül. Egy minden oldalról rácsozott, fém cellában voltam, mondhatni ketrecben. Fülledt, kellemetlen szagot hordozott a levegő és iszonytató hangok rikkantottak időnként, melyek forrását nem láttam. A helyzet egyetlen szerencsés eleme a hőérzet maradt. Nem fáztam.

Homályos emlékeim maradtak a késő nyári, tábori éjszakáról, amikor robbanásszerű hangot hallottunk fényjátékkal kísérve, mint valami villámlást, az erdő egy bozótos feléről, ahova nem vezetett járt ösvény. Fejlámpákkal felszerelve indultunk a hang irányába hátha feldobhatnánk az este hátralevő részét, mivel kifogytunk a rémtörténetekből és pillecukorból. Túrázókra számítottunk, akiknek talán csak a gázpalackjuk robbant fel, vagy egy dezodoros flakont hajítottak a tűzre. Akárhogy is, esemény lett volna a negyedik napja tartó sátrazásunkban, de a hang forrásának felderítéséből csak az arcomat karisoló ágakra emlékszem... majd teljes feketeség. Más emlék nem maradt.

Most állatok vettek körül, vagy legalábbis úgy gondoltam, de szerencsére a ketrecem rácsain túloldalán voltak, így némi megnyugvással ültem vissza a fém padlóra. Bizarr hangokat adtak ki, melyek egy természetfilmre sem hasonlítottak. Abban sem voltam biztos, hogy ez valóság és nem csak álmodom. A fejem folyamatosan lüktetett és most már a lábam is sajgott.

Nyíló ajtó recsegése hangzott fel és sápadt fény áradt be, aminek hatására hangzavar tört ki. A pulzusom megugrott. Tompa léptek hallatszottak kemény talajon, talán kövezett vagy szikla szilárdságúra döngölt földön és valami mogorva motyogás egy érthetetlen nyelven. Messze volt, bizonyára ezért nem ismertem fel. A hangon érződött egyfajta krákogás, mintha az illető régi dohányos lett volna és a nikotin kikezdte már torkát és tüdejét. Villany kattant, lámpa felizzott... és végre láttam.

Hunyorogva, de egészen hamar hozzászokva az új fényárhoz, pillantottam körbe a térségben. Szemem kikerekedett és még levegőt is elfelejtettem venni a döbbenet hatására. Soha nem látott lények voltak körülöttem tartályokban, amikről eddig azt hittem, hogy csak ládák. Ketrecek voltak a legkülönfélébb kivitelezésekben, a fogvatartott lény természetéhez igazítva. Madárhoz, nyálkás zseléhez, emlősökhöz hasonlító lények sorakoztak mindenütt. Nem láttam két egyforma állatot… khm… vagy lényt abból a pontból, ahol én tartózkodtam, magam is egy ketrecben, mégis egy közös vonás rögtön lerítt róluk. RETTEGÉS. Rettegés attól a valamitől, ami felkapcsolta a lámpát. Rettegés az ismeretlentől, ami várt ránk. A kezdeti döbbenet helyét pillanatok alatt átvette ez az egyetemes rettegés az én lelkemben is, bár igyekeztem tagadni tényét.

Lekuporodtam a ketrecem legtávolabbi sarkába, a többi lény példájára és vártam. A léptek közeledtek és furcsa hangzásuk csak ekkor tűnt fel. Minden léptét apró koppanás sorozat kísérte, mintha karmai lennének. Tán kutyát hoz magával? De akkor miért hallom csak két láb dobogását? Mégis mi az ördög lehet ez? Egyre közelebb került. Nem láttam, mi volt az, de a hatalmas, macska-madárszerű lény a szembe ketrecben a puszta látványától is reszketett. A helyzet ellenére, képtelen voltam nem megjegyezni, hogy az állat egy az egyben egy videójátékból lépett ki mini változatban… még kéken fluoreszkáló szarvai is voltak.

Fém csilingelt, acél nyikorgott. Egy zárat nyitott ki az a lény, ami a fényeket kapcsolta fel, és egy kisebb teremtményt kapott ki ketrecéből. A kis lény vak pánikban tombolt és dobhártyát szaggató sikításba kezdett. Egy másodperccel később újra csend. Mit tett vele?! Megölte? A méretes lény közelebb jött és láttam, hogy az eszméletlen, kisebb teremtményt egy asztalként funkcionáló felületre teszi. Reméltem, hogy életben van. Az igazolná a sejtésem. De ami még így is rettegésre késztetett, az a lény kinézete volt. Valóban két lábon járt, ahogy tippeltem és hegyes, görbe karmok meredeztek fedetlen lábujjai végén. Csupán hátulról vehettem szemügyre, de tagjai torznak hatottak. A végtagok méretbeli aránytalansága és a megnyúlt csontok kísérteties képet nyújtottak, amit kiegészített a teljes testét beborító szőrzet. Minden porcikáját, az utolsó kislábujjáig sűrű sötét szőr fedett. Olyan volt, mint egy... De az lehetetlen.

Állat volt, bizton állíthattam, de a mozgása túl rendezett, majdhogynem... emberi. Felnyúlt valamiért egy magas polcra. Kezek. Egész biztosan kezek voltak. Karok szőrrel, bundával borítottak, hozzá borotvaéles karmokkal. Nem körmök, karmok. Elkapott egy üveg tartályt, egyik karmát belemártotta és az eszméletlen lénybe döfte. A saját karmát injekciós tűként használta?! Mi a franc történik itt? Az a szörny messze intelligensebb volt holmi közönséges állatnál! Az bizonyos. Csak reménykedhettem, nem én leszek a következő.

2.- A helyzetem

Harmadik nap:

Két napja volt, hogy magamhoz tértem ebben az ismeretlen világban. Mintha álmodnám az egészet. Egy borzalmas rémálmot, amiből képtelen vagyok felébredni. De ez nem volt álom. Erre hamar rájöttem, ahogy éhségem erősödött. Sanda gyanúm, hogy egy Jackass videó vagy bármilyen sci-fi film forgatásába csöppentem néhány óra múltával elillant. Nem jelent meg kamerás alak vagy díszletmester a sarokban. Egy szupertitkos, állami vagy magán kísérlet valószínűtlen forgatókönyve esetén is embereknek kellene a közelben lenniük és jegyzetelniük vagy valami. De a hallucinált rémálomnak nem ez volt a magyarázata. Még az ujjamat is megharaptam, ahogy a filmekben szokás csak, hogy biztosra menjek. Fájt. Ez maga volt a valóság.

Három napja folyamatosan nyers, véres húscafatokat kaptam eledelül, mint a többi berácsozott lény egy vödör vízzel együtt. Kizárt volt, hogy én azt meg tudjam enni, de éhes voltam, nagyon is és minden múló órával egyre gyengébb. Lábam még inkább sajgott. Lehet csak egy csúnya bokaficam utóhatása, de mellette ott volt még az a méretes, tompán lüktető seb, vagy inkább vágás, ami a csípőmtől egészen a vádlimig húzódott a jobbomon. Dunsztom sem volt, hogyan szereztem, de durván festett. Nadrágom fele gyakorlatilag használhatatlanná vált, mert bármi is sértett meg, a ruhát egyenes vonalban, az öv alatti pontig hosszában felhasította. Helyenként égett, fekete foltok csúfították az anyagot, amik elütöttek a vérem rászáradt pacáitól. Hogy hogy csak ennyi vér?

A szörny-gondozónk, ahogy az eddigiek alapján tippeltem feladatát, nem kezelte a sebem és valójában féltem is külön rámutatni. A másik beteg rab, egy mozdulni sem tudó négylábú furcsaság, ami kifejezetten aranyos volt a nyuszifüleivel, az előző nap lett elhurcolva ki tudja hova és nem tért vissza. Nem ringattam magam naiv tévképzetekbe. Biztosra vettem, hogy meghalt.

---

Később aznap:

A gondozó a ketrecem rácsai előtt áll csípőre tett kézzel, míg én a távoli sarokba húzódtam, sérült, csupasz lábamat a nadrágom foszlányaival takarva és a lény minden mozzanatát árgus szemmel kísértem. Pofája, merthogy az állati pofa volt és nem emberi arc, egy párducra emlékeztetett, de abból is a satnya, patkányszerű kivitelezés. Füle felhasadt, mint akinek meggyűlt a baja rivalizálás közben és hosszú, jellegzetes macskafarka hegye idegesen csapkodott a háta mögött.

Tekintete a sarokban gubbasztó alakom és a középen levő, érintetlen, most már rothadó húscafatok közt ingázott. Nincs jó kedve. Megfordult és fel-alá járkált az asztal és a ketrecek közt kezében egy papírköteggel. Vajon mit próbál belőle kilesni? Ezután beszélni kezdett hozzám valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag mintha várná, hogy megértem, de hiába. Rájöttem már, számomra értelmezhetetlen nyelvet használ, talán nem is emberit. Beszéde ismeretlen hangzású szavakból és állati morgásokból állt. Szürreális kakofónia volt rövid monológja. Végül feladta és a papírokat az asztalra hajította. Fejét vakargatva jött vissza egy hatalmas tállal a kezében. Emlékszem, ebből etette a növényevőket. Betette a ketrecembe, közvetlenül a kitárt, fém lengőajtó elé és várt. Nem szerettem, amikor ennyire intenzíven figyeltek, de nem mertem újat húzni vele. Láttam, mikre képes így inkább elővánszorogtam a sarokból.

A tálban különböző gyümölcsök és zöldségek hevertek levelekkel és fűszerű zöldfélékkel. Az édes illattól összefutott a nyál a számban és a már másfél napja némaságba burkolózó gyomrom újra felmordult. Az ajtó előtt álló szörny nem mozdult. Óvatosan kiválogattam, amiket felismertem és amikről úgy gondoltam, ehetőek és a világért se vettem le fél szemem a túl közel álló szörnyről. Az étel valóságos lakoma volt ennyi idő elteltével. Gyomrom megkönnyebbült, amint tartalmat érzékelt az első nyeléssel.

A tál alján észrevettem néhány ismerős levelet a növénykavalkádban. Gyógynövények! Gyógyszer! Tudtam, hogyan hasznosíthatnám őket a leghatékonyabban, de ahhoz forrásban levő víz kellett volna, ami nem volt. Improvizálnom kellett, amíg még volt rá időm. Kihajítottam a fém padlóra a tálból a fölösleget, belecsipkedtem a gyógynövényeket és a vizes vödörből öntöttem rá egy pohárnyit. Hagytam, hogy a levelek levet eresszenek, majd fogtam az összeaprított anyagot, masszává nyomkodtam a tenyeremben és a sebemre tettem. A maradék folyadékot pedig megittam, hogy belsőleg is működjön a hatóanyag, amire már nagy szükségem volt. A kettő együtt kellő fertőtlenítést és gyulladáscsökkentést kell, hogy adjon.

A szörny még mindig csak állt mozdulatlanul, de szemei kikerekedtek a jelenet végére. Egy másodperc múlva a korábban elhajított lapokért nyúlt és bőszen írogatni kezdett rájuk. Jegyzetek?

3.- Rémségek serege

Ötödik nap:

Bűzlök. Napok teltek el, hogy normális fürdőben volt részem és ennek kényelmetlen mellékhatásai erősen érződtek, így amikor a gondozó nap végén leoltotta a fényeket, leoldottam a csuklómra tekert kendőt, amit csak divatból hordtam. Belemártottam a vizes vödörbe és halkan megmosakodtam vele, de ez közel sem volt elégséges. Bár tiszta vizet osztott minden nap elején, ez a fajta cicamosakodás nem segített mindenben. Hajam az izzadságtól, kosztól és mostanra már a zsírtól is kellemetlenül tapadt a koponyámra.

Az utóbbi napokban a ketrecbe zárt lények száma emelkedett. Közülük néhány, igen fenyegető fogazattal felszerelt példány abban a pillanatban, hogy megérezte szagomat, megpróbált hozzám férkőzni. Vasrácsok vagy áthatolhatatlan üvegfalak ide vagy oda, nem zavartatták magukat. Szemükből zavarodott téboly tükröződött, mint veszett kutyákból. Csak akkor álltak le, amikor teljesen kifáradtak, de öt perc elteltével újra morogni kezdtek. Megkönnyebbülésemre, vagy mégsem, kimondottan tartottak a gondozótól, mikor az körbejárt ellenőrizni, etetni. De még ha meg is próbálták támadni, mikor épp nyitotta a biztonsági zárat egy-egy ketrecen, könnyűszerrel megragadta és a kemény aljzathoz vágta őket. Mint Hulk. Mindahányszor megtörtént, megrettentett a látvány és a testek csapódása a talajhoz órákig visszhangzott a fülemben.

Ezen a délután valami megváltozott. Érződött a levegőben. Egy előérzet volt, egyfajta bizsergés a gondozó járásán tükröződve. Valami történni fog. Éreztem. Nem kellett rá soká várnom és ajtók nyíltak valahol egy távoli szegletben, amire nem volt rálátásom és a levegő megtelt megannyi járkáló zajongásával. Sétáltak. Páran rohantak. Össze-vissza, rendezetlen tempóban és formációban. Ahogy közeledtek a helyhez, ahol én voltam bezárva, láttam, hogy a többi lény, köztük az örökösen veszettül ugatók is, ketrecük legtávolabbi pontjába húzódik. Nem tetszett ez nekem. Nagyon nem.

Miféle tömeg volt ez? Emberek? Mint én? De csalódnom kellett... és még rettenetesebb dolgoknak pedig szemtanúja lennem. Ha eddig azt gondoltam a gondozó szörnyről, hogy... szörny és ijesztő, akkor most valóságos halálfélelem kerülgetett, ha agyam nem kapott volna sokkot. Ezek az új lények négy, kettő vagy három lábon jártak, már ha lábon közlekedtek. Némelyik csápokkal hadonászott, másnak szárnya volt és szarva. Szőr, bunda, pikkely vagy bőr borította meggyalázásai voltak az Isten alkotta állatvilágnak! De ami leginkább zavart okozott a rendszerben, az az apró részlet volt, hogy mind valamilyen szinten hasonlított egy állatra. Egyre vagy többre, amiről hangjuk árulkodott. Amelyiknek csőre volt, rikácsolt. A bundás egyedek morogtak és vinnyogtak. Mindnek olyan hangja volt, mint amelyik általam is ismert állathoz a leginkább hasonlítottak. A fülsértő ricsajhoz hozzájött a hatalmas méretük. A legalacsonyabb is megvolt két méter marmagas... ha négy lábon állt. És az aprónép, vagy mondhatnám kölykök és fiókák, egy méternél kezdődtek. Továbbá mind, MIND, ragadozókhoz méltó fegyver arzenállal volt felszerelve, vagyis potenciális végzetes