Száraz évszak

By Csabai László

Motoros siklóernyő köröz aggasztóan alacsonyan a folyóparti fák fölött. Egy embert minden indok nélkül megvernek és lelöknek a kompról. A villámfényben felbukkanó diáklány kísérteties nyomai a külvárosi villamosmegállótól egy másik földrészre vezetnek. Egy lánynak szeretkezés után mindig pokolian megfájdul a feje, mégsem képes abbahagyni a titkos találkákat.
Csabai László két Szindbád-regény után megjelenő új könyvében páros novellák (a szerző szavaival élve ,,duovellák) szerepelnek, melyek párhuzamos történetekként összefutnak a nem is oly távoli végtelenben. Az elbeszéléspár darabjai között többféle kapcsolat lehetséges: a másodikban folytatódik az elsőben elkezdett történet, ugyanazon a helyszínen játszódik a két sztori, néhány epizód azonos, esetleg az első elbeszélés egyik mellékszereplője a másodikban főszereplővé lép elő.
Az olvasás ezúttal is izgalmas nyomozás: minden apró motívumnak jelentősége van, és a könyvben előre haladva egyre inkább megerősödik bennünk a sejtés, hogy valami nagy és sötét titok lappang mindennek a háttérében.

• Language: Magyar
• Publisher: Magvető
• Release date: Dec 19, 2014
• ISBN: 9789631432350

Book preview

cover.jpg

Csabai László

Száraz

évszak

Páros novellák

Magvető

Budapest

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.

BUDAPEST

© Csabai László, 2014

Felelős szerkesztő Király Levente

A borítót Pesti Emma festményének felhasználásával

Pintér József tervezte

ISBN 978-963-14-3235-0

Elektronikus verzió: eKönyv Magyarország Kft.

www.ekonyv.hu

Tartalom

1. SZÁRAZ ÉVSZAK, ESŐS ÉVSZAK

Száraz évszak

Esős évszak

2. HONNAN JÖTTÉL, HOVÁ INDULSZ?

Honnan jöttél?

Hová indulsz?

3. A TÚRNÁL

Vigasztalás

Vigasz

4. VÉRESEN KOMOLY

Véresen komoly érzelmek

Véresen komoly üzlet

5. EGEREK

Fenyítés

Dicséret

6. FOGSÁG, SZABADULÁS

Fogság

Szabadulás

7. ISMERETLEN ISMERŐS

Támadó karok

Ölelő karok

8. TAVASZ ÉS ŐSZ NYÁRLIGETEN

Tavasz Nyárligeten

Ősz Nyárligeten

1.

Száraz évszak, esős évszak

Száraz évszak

Emci száz métert tett meg és már szomjazik. Nem fordul vissza, magyarázkodnia kellene.

Balra napraforgó, „forgó", ahogy errefelé mondják. Benne őzek legelnek. Azok is szomjaznak, mert bekapják a zöld, nedvdús napraforgófejet. Lövik őket érte. Most nincs vadász, pedig jobbra, a nyárfaiskola közepén vaddisznók verik a port, ahogy a kiszáradt dagonyában víz után kutatnak. A por megáll a levegőben.

A dudvák lisztes oldalukat mutatva fonnyadnak, a nyárcsemeték elhajlanak a karótól.

Víz nincs a faluban sem. A kutak kiszáradtak, a vezetékekből meg sárga, langyos lötty folyik. Évekig lajtos kocsi hordta ilyenkor az ivóvizet Naményból, de már van mindenkinek hűtője meg kocsija, hát megveszik a naményi „megában" az ásványvizet. De abból nem jut a növényeknek.

Hiába, hogy itt a Tisza, a töltés és a galériaerdő közti rész egy száraz katlan.

Emci (az Emesét és az Enikőt is így becézik errefelé, ő Tóth Emese Enikő) ruhája merő verejték: kárba veszett víz. „Szerencse, hogy ez a gönc van rajtam!" Pedig Emcin nem gönc van, hanem márkás (igaz, kilósból származó) teniszing és rövidnadrág.

Valamikor csóriszállásiaknak csúfolták az ittenieket, a maguk is tengődő tákosiak, gulácsiak, mert Újszállás csak egy cselédsor volt. Aztán az áldott ’70-es árvíz hozta az állami újjáépítést, a takaros portákat. De a csóringerség bélyegét nem mosta el az ár. Ez lenyomja az újszállási lányok ázsióját.

De Emci most megfogta az Isten lábát! Vagyis Fidler Sanyit. De még mennyire, hogy megfogta!

Emci hajnaltól talpon van, ragad a hónalja, a térdhajlata, megvágta az ujját, a nyaka elállt mákdarálás közben. Mindez a drága rokonságért, akik, bár a nagy esemény csak délután lesz, már szállingóznak, hogy bebagófüstözzék a házat és sikamlós megjegyzéseket tegyenek. „Na, ebből Tóth Emese nem kér! Fölkapta a fejét, kiosztotta őket. Nevettek: „Né, már! Igazi asszony lesz! (A Beregben a nők viszonya a férjhez a „lerendezés. Ahogy reggel lerendezik a jószágot, úgy a férjnek is enni, inni adnak. És utasítják, mit végezzen el. Ha okoskodik, szigorúan rendezik le, ha kell, meg is verik.) Emci fogta a talicskát, és egy kis nyugalomért elindult tűzifát szedni. (Divatba jött errefelé is a grillezés, csakhogy képtelenség megtanulni a faszén fortélyát, rőzsetűzben viszont elszenesedik a hús, ezért a grillezés azt jelenti, hogy a talajlazító tárcsát a hússal a lángok fölé helyezik. Az a nagy attrakció, ha az olaj meggyullad.) „Szökik a menyecske! – kiabálták Emci után. Még Tofu, a pulikutya is gúnyosan csaholni kezdett.

„El kellett volna fogadnom Sanyi segítségét!" – morog a talicskát tolva Emci.

Sanyi tízkor érkezett. Virággal köszöntötte leendő anyósát, leendő sógornőjét, vagyis Katit, és Emcit, leendő jegyesét. Jövendőbeli apósának pálinkát hozott. Felbontották, és a férjjelölt meg az apósjelölt pálinkázással, libatepertő-rágással múlatták az időt. De délben csak elkísérte Emcit a kert végébe. Lépért mentek a mézes süteményhez. Emci maszk és füstölő nélkül emelte föl a kaptár tetejét, mert a méhek olyanok, mint a kutyák, van vad méhraj, és van szelíd. Szabó papóé meg Berti kereszté nagyon veszett, azoktól retteg Emci, és a méhek ezt megérezve rendre molesztálják. Az itthoniak nem bántják.

Emci előrehajolva vizsgálja, mennyire vannak tele a keretek. Sanyi hátul matatni kezd. „Csak nem rájött!" – hökken meg a lány. Pedig volt már része bizarr aktusban. Mikor újfajta pornófilm érkezik a naményi kölcsönzőbe, a lányok rögtön megérzik. Akartak már Emci fejére fekete harisnyát húzni, hátrakötni a kezét, kisdobosszoknyát adni rá.

Emci nem egy ellenálló típus, de a mostanihoz nincs ándungja. „Csak megfogdos…" – gondolja, s ekkor lerántja róla Sanyi a bugyit. Emcinek ragad a hónalja, a térdhajlata, és most ragadni fog belül is.

Sanyi felajánlotta, hogy elkíséri fáért, ám a lány tudta, annak az az ára, hogy még egy kis ragadósságot magába kell engednie. Egyedül indult hát, csak egy korcs szegődött a nyomába.

A legközelebbi lapály Jándon van, de mellette a Tisza egy kis hurokkal érinti Újszállás határát is. Emci, elhagyva a napraforgótáblát és befordulva az erdőhöz, ráláthat a kanyarra. A folyó vize fáradt, sűrű. Pont ilyen volt, mikor tavaly nyáron, éppen itt, Mudri Gyuri bemondta az unalmast. Emci két hétig feküdt és sírt. (Annyira szedte csak össze magát, hogy elmenjen az abortuszra.) Aztán annál nagyobb elánnal vetette bele magát a Lesz Vigasz Pub-beli diszkózásba. Próbababa lett. Ettől is besokallt. Már azt hitte, itt a világvége, amikor találkozott Fidler Sanyival. Nehezen indult a dolog, mert Sanyi is olyan volt, hogy elment Emcivel, de ha más kínálkozott, akkor persze azzal is. Aztán már mégis inkább csak Emcivel.

És Emci megérezte, hogy Fidler Sanyi az ő nagy lehetősége. Okosan manőverezett, mindent, de nem mindig mindent engedve megszerezte a fiút. És ő Fidler Sanyit már el nem engedi! Olyan nap nem fog fölvirradni! Nem ám!

Emci megfaroltatja a talicskát és dobálni kezdi a kiszáradt, könnyen törő és gyulladó gallyakat. Van nyíres közvetlen a töltés mellett is, csakhogy az egy nyárligeti ügyvédé, ott fegyveres vagyonőr vigyáz. Azt mondják, már volt, hogy lőtt. Senki nem tudja, kire, de mondják, hogy volt. Jobb nem kísérletezni.

„Ennyi elég" – egyenesedik fel Emci.

– Mit csinálsz?! – dörren mögötte egy hang. Emci felnéz. A bikanagy Csatár Bandi az. Már negyven felé jár, és még nőtlen, nem lehet komolyan venni.

– Mi közöd hozzá?

– Lassabban a testtel, mert jegyzőkönyvet veszek föl!

– Mi vagy te? Egy ilyen tahót budiőrnek se tesznek meg!

– Akkor ez micsoda?! He?!

Emci elveszi a papírt. Mezőőri igazolvány. Méregeti Bandit. Képtelen elfogadni, hogy ez a balfácán dirigálhat neki. Eszébe jut, hogy várnak rá.

– Ne haragudj. Csak egy öl száraz fa kellene.

Most a férfi méregeti.

– Te te vagy, vagy az ikertestvéred?

Na, ezt nagyon utálja Emci! Ha összekeverik az ikerhúgával, Katival. Mert Kati csak egy kis senki. Arcra tényleg egyformák. Ki is használta ezt. Ha le akart koptatni egy pasit, Katit küldte maga helyett. Kati gátlásos volt a diszkózáshoz, a hentergést viszont szerette. A pasik néha nem vették észre a cserét. Azért általában észrevették. De nem volt gond, elvégre megkapták, amit akartak. Ha megint Emcivel kerültek össze, megkérdezték: – „Te melyik vagy?"

„Ez itt nem szórakozik, tényleg nem ismer meg."

– Emci vagyok.

A férfi felkapja a fejét.

– Ma van a kézfogód!

– Igen. A fát a grillezéshez viszem.

– Mér nem hívtatok?

– Akartunk, de… a munkád miatt… – válaszolja Emci, s közben az van a fejében: „Hogy képzeli?!"

– Mikor lesz az esküvő?

– Nemsokára. A hosszú eljegyzések felbomlanak.

Méregetik egymást.

– Figyelj, akkor, hát… – kezdi Bandi s előrelép –, van olyan Nyárligeten… olyan izé, hogy lánybúcsúztató csippendálosokkal. A lányok olyankor… – Emci hátrébb lép, a férfi követi. – Te nem akarsz? Téged a töltésoldalban sokszor…

Emci érzi, nagyon komolyra fordult a dolog. Mögötte meredek a part, oda nem mehet. Kétoldalt sűrű bozót, oda sem. Előre? Esetleg elrohanhatna mellette. De a Tisza is meggondolandó mégis. Tud úszni. Ez a melák aligha. Csak a víz az már maga veszélyes. Az előrehatolás mellett dönt.

– Lesz búcsúztató. Chippendale fiúkat nem hívunk. Jók nekünk a helyiek. Gyere el te is, majd szólok – mondja, s kifordítva a gallyakat, haladna el mellette. Bandi keze elállja az útját. Emci állatot lát maga előtt. Bandi karja meglendül. Nem üti, tolja a lányt, de olyan erővel, hogy Emci repül.

Egy pillanatra ájulhatott csak el, mert nem emlékszik becsapódásra, viszont a másik még nincs rajta. De már a sliccét gombolja. Már a szerszámát rángatja. Homloka verejtékezik, nyög, s mikor letérdel, hogy munkához lásson, akkor a lány szemébe néz.

– Vér – mondja Emci halkan.

Bandi ránt még párat, aztán kézfejével megtörli a száját, az orrát. Ahogy szalonnázás után szokták. Véres csík marad a kezén. Nem érti. Felhúzza a nadrágját és leül egy rönkre. Orrát vizsgálgatja. A vérzés nem csillapodik.

Emci a Tisza-part meredélyénél áll. Kezében husáng, de érzi, hogy nem lesz több támadás.

– Nem szokott az orrom vérezni – mondja a férfi.

– Előfordul bárkivel – mondja Emci, és balra kerülve próbál elmenni mellette. Sikerül.

– Valami elpattant bennem. Furcsa érzésem van. Nem fáj. Csak valahogy… Már fáj is. Szúr. – Bandi megfordul a lány felé, esdeklő a nézése.

– Apám is így végezte. Felment a padlásra. Aztán lejött. A levesestányérra dőlve találtuk meg. Véres volt a leves.

– Nem kell az ördögöt a falra festeni. Hozok segítséget – indulna Emci.

– Félek – mondja a férfi szörcsögve.

Emci látja, miért olyan furcsák a szavai: a szájából is vér csöpög. Bandi feláll, megérinti véres ajkát, s mintha közönséget keresne a hihetetlen eseményhez, széttárja a karját. Már csurom vér az arca.

– Rohanok mentőkért.

– Nem! – ezt csattanva mondja, aztán már puhábban: – Ne menj el… Félek. Veled megyek.

– Rendben van. Én elöl megyek, te utánam.

– Kicsit még pihennem kell.

A vér bugyborékol a szája szélén. Emci ad neki egy papírzsebkendőt. Reménytelen kísérlet elállítani a vérzést. Bandi pihen. Eldől. „Apa szokott így eldőlni. Részegen ül az ágy szélén, anya rikácsol, apa hallgat, eldől" – gondolja Emci. Bandi forgolódik, mintha kényelmes fekvést keresne. Aztán nem forgolódik. Emci körbejárja. A férfi követi a szemével. Lecsukja szemét. Emci összeszed annyi bátorságot, hogy megérintse a nyakát. A pulzusa elvész. Emci feláll. Bandi, a vérhályogot fölszakítva, kinyitja a szemét. De már nem a lányra néz. Hanem valahova a távolba. Így dermed meg a tekintete.

Emci félelménél erősebb a csodálkozása. A test halálában is melák. A kutya morog mögötte. Ez nem hiányzott. És jön még egy másik korcs is.

Nem tehet úgy, mintha semmiről sem tudna. Abból lehet a legnagyobb baj, mert utólag úgyis kiderítik, hogy találkoztak. A kutyák pedig meggyalázzák a testet, ha itt hagyja.

Aztán elképzeli, ahogy a kikent-kifent, kíváncsi vendégsereglethez beállít egy böhömnagy, véres hullával… A kézfogónak akkor lőttek! És Fidler Sanyinak is! Márpedig ő Fidler Sanyit nem hagyja!

Jobban letaglózza ez a gondolat, mint Bandi halála. Vagy a karlegyintése. Pedig attól repült. A kutyák közelítenek.

Felhúzza Bandit a talicskára. Nehéz. A talicskát tolni se könnyű. Most érzi, milyen egyenetlen az út. A két kutya az erdőben maradt vértócsát szagolja. A töltés mögött a falu. Húszméterenként pihenőt tart.

A földön kilapított sündisznók. Manőverezni kell, nehogy Bandi keze hozzájuk érjen. „Mégis itt kéne hagyni, és hívni a mentőket." De már az is tönkrevágja a kézfogót. Márpedig ő nem engedi, hogy Fidler Sanyival befuccsoljon a dolog! Olyan nincs!

Bandi lefordul a talicskáról. Nem igazította meg idejében. „Így van ez: ha halogatunk, duplán dolgozunk." Emci visszahúzza a nagy testet. Piheg. És akkor megpillantja a mérőállomást. A lakatját szórakozásból lefűrészelték az alvégesiek. Oda Bandi hullája éppen befér. Egy gallyal rögzíti az ajtót a kutyák ellen. A talicskával meg a hátsó, a méhesnél lévő kapun megy be. Nem fogják észrevenni. A fészerben magára kapja Anyus egyik otthonkáját, és felnyalábol pár korhadt lécet, jó lesz az tüzelni, nem nagy kaland. Apusnak elmondja, mi történt, s hogy intézze el.

A jó ötlet szárnyakat ad Emcinek, kihagyja a húszméterenkénti pihenőt. Nem is Apusnak fogja elmondani! Mert kifigyelik, ha nincs ott a gyűrűhúzásnál, jártatni kezdik szájukat a vénasszonyok, hogy harag van az apa és a lánya között, ami persze igaz, mert Emci legszívesebben agyoncsapná ivós apját a sütőlapáttal, de az most nem számít. Berti keresztet fogja megkérni! Az, ha épp nincs rajta a skizofrénia, a legmegbízhatóbb a családban. El fogja rendezni a dolgot. Valahogy.

Mikor idáig ér, mégis meg kell állnia. „Jaj, Fidler Sanyi, Fidler Sanyi, mit meg nem tesz érted az emberlánya!" Derekát ropogtatja. A fizikai kimerültséggel visszatér a szomjúság is. Bandi kimúlása ezt kiverte a fejéből. De mindjárt itt a töltés, s mögötte a portájuk. Indul tovább.

Van ám egy ember, aki nem rajong Fidler Sanyiért. Kati. Merthogy „a gávai svábok a fogukhoz verik a garast, majd meglátod, Emci!. De ő ezt savanyú a szőlőnek tartja, mert Katinak a hempergőtársakon kívül még senkije nem volt. Ráadásul hazugság, mert Fidler Sanyi igenis nagyvonalú. Ha elmennek a Lesz Vigaszba, Tornádó koktélt rendel Emcinek. Szoboszlón meg fitneszjegyet vett a fürdőbelépő mellé. „Ha meg a házasság után derül ki, hogy fukar? Annál jobb! A sajátját óvja csak az ember! És lesz mit óvni! Fidler Sanyiéknak száznyolcvan férőhelyes sertéshizlaldájuk van. Vemhesítővel és fiaztatóval! És van fix felvásárlási partnerük: a mérki füstölő. Mert úúú, ezek a svábok rettentően összetartanak. Nem baj, most ez is csak jól jön. És az öreg Fidler kijelentette: öt koca és az összes fialás már most Sanyié. Azokkal, külön kasszán, azt kezd, amit akar. És még azt is kijelentette, hogy a hizlaldát Sanyi örökli, mert Sanyi öccse, Peti a nyárligeti házat kapja, ha már ott eszi a fene a motocross műhelyben. És ráadásul még ott van Fidler Sanyi fizetése, amit mint üzletkötő és árukihordó húz a cégtől.

Azért Emcinek sem kell szégyenkeznie: Szabó papó háza kinéz neki, Berti keresztnek meg vendéglője van Ugornyán a strandon. Az megmondta, bolti áron, hatósági papírozgatás nélkül bármennyi húst megvesz tőlük a szezonban. „Fidler Sanyi, Fidler Sanyi, a Jóisten jókedvében intézte úgy, hogy te azon az estén meghívj engem arra az első Tornádó koktélra! Most kézfogó, októberben, ahogy lemegy a szilva meg az alma, esküvő. Addigra ennek az átkozott száraz évszaknak is vége" – gondolja Emci, és megint kihagy két pihenőt.

Persze, gond azért lesz az esküvővel. Mert normális helyen úgy csinálják, hogy a kézfogó meg a lagzi is felesben megy. De Újszálláson még az a módi járja, hogy a kézfogót állja a lányos oldal, a lagzit meg a fiús. Amiből következik, hogy, mivel a lány szülei nem akarnak lemaradni a flancban, a kézfogó legalább akkora banzáj, mint a lagzi. És van még egy gond: Fidler Sanyi hozott húsz kopasztott tyúkot. (Persze jót akart. De minek?! Anélkül is tízszer annyit főznek ilyenkor, mint elég.) És hogy azt elfogadták, nekik is viszonozni kell a lagzin. A végén még az is akkora költség lesz Emciéknek, mint a kézfogó!

Nagyot koppan Bandi feje, mert Emci megint megáll. Fúj egy utolsót. Már tényleg egy kőhajításra van a töltés. „Fidler Sanyi, az enyém leszel! Nincs apelláta! – suttogja, és megigazítja a hullát. Moccanás. Nem, szerencsére nem az egyik korcs van itt. Hanem egy őz. Alig pár lépésre. Az őz kitátja száját és falánk határozottsággal bekap egy napraforgófejet. Mosolyogva rágja. „Biz’ Isten, mosolyog. És a fullasztó port lebegtető forróságban egymásra mosolyog az őz és Emci.

Mert mindketten tudják: a száraz évszak egyszer úgyis véget ér.

Esős évszak

Nedves szél fúj a Tisza felől, de a galériaerdő fái, akár az Emciék portáján lévő hatalmas diófák, alig rezzennek. Nehezek az ágak, mindennap esik, a leveleknek nincs idejük lecsepegni. Az udvaron tócsák. Az egyikben Tofu, a puli fetreng. Bogánccsal van tele a szőre, azoktól akar megszabadulni. Sáros lesz a bundája, ennyit ér el. Tofu nehezen viseli, ha sáros a farka. Olyankor megpróbálja elérni a szájával, amiből veszett kergetőzés lesz: önmagát kergeti. Fidler Sanyi elhatározta már párszor, hogy megnyírja a kutyát, vagy legalább kivágja a bogáncsokat, csakhogy a régi szabászolló sosincs kéznél, kedve meg nincs kutakodni utána a fészerben. Sanyi pedáns, szorgos környezetben nőtt föl. Ő is ilyen lett. De Újszálláson meglassultak a gondolatai, tettei.

Most utálkozva néz szét. Mikor először volt Újszálláson, már akkor taszította a düledező árnyékszékek látványa. Van csatorna, az emberek mégis a régi budit használják. Mert az ingyen van. Ilyen nép ez. A gáz is hiába van bevezetve, be nem kapcsolnák. Inkább megrakják gazzal a cserépkályhát a kisszobában, és ott, összebújva húzzák ki tavaszig. A pálinkára bezzeg nem sajnálják a pénzt. A férfiak a kocsmában tankolnak, az asszonyok otthon.

A svábos józansághoz szokott Sanyinak elege van az egészből. „Minek vettem el Emcit? Minek jöttem én ide?" – kérdezi magát sokadszor. Ezúttal sem tudja a választ.

Az undor meggyűlik a torkában, okádnia kell. Előrehajol. Nem mozdul a gyomra, nem remeg meg a nyelőcsöve.

Bizsergést érez az orrában. Ez már sokkal jobb, ebből még egy tisztességes, jóleső tüsszentés is kisülhet. És már beleéli magát az élvezetbe, mikor alábbhagy az inger. Ez viszont nagyon rossz: a félbemaradt prüszkölés. Mintha a partnál akadna le a csuka a horogról.

– A kurva anyját! – kiáltja mérgében.

Emci megjön a boltból. Két és fél embert talál otthon. Sanyit, aki csípőre tett kézzel rá vár, Zolikát, a napszámost, aki a gangon kiflit rágcsál, és Apust. Apus berúgott és elaludt a kapuban, deréktól kilóg a járdára, tehát csak félig van itt. Emci töpreng, mit csináljon vele. Ha behúzza, nem látják a csúfságot a szomszédok. De Apusról amúgy is mindenki tudja, miféle, így meg, ha gúnyolódni kezdenek vele, hátha észhez tér, és nem jön többet. Hiszen már nem itt lakik, Anyussal elköltöztek Berti kereszthez. (Ha részeg, elfeledkezik róla.)

Emcinek sok a dolga, úgy érzi, majd’ megszakad. Főz magára, Katira, Sanyira, Zolikára. Meg Apusra, Anyusra és Berti keresztre. Nekik el is kell vinnie, a falu másik végére. Ha Zolikára bízná, beleenne, Sanyinak meg derogál ilyenben segíteni.

Másnaponta takarít. Nem lehet ritkábban, mert Zolika behozza a sarat. Képtelenség ránevelni, hogy a gangon vegye le a bakancsát.

Hetente kétszer mosnia kell. Katira is. Ő pénzt ad az ellátásért, és úgy értelmezi, ebbe a tiszta ruha is beletartozik.

Emci naponta megy bevásárolni. Főleg az újszállási kisboltba. Pedig az drága. Sanyi igazán bevihetné furgonnal a naményi megába, de a férje addig forgatja a szót, míg az jön ki: éppen nem ér rá.

Mióta Apus végleg lerobbant, Kati meg azzal húzza ki magát a dolgok alól, hogy neki van rendes munkája (a naményi fürdőben ruhatáros), dolgozik ott eleget, a föld gondja is Emcire hárul. Na, van Zolika, ez a vörös hajú, törpeforma fickó, aki egyszer a faluban rekedt. Általános vélekedés szerint több vele a bosszúság, mint amennyi hasznot hajt, mégis rendre felfogadják, mert, bár Újszállás fele munkanélküli, csak ez a jöttment vállal napszámot. A többiek inkább a segélyre bazíroznak.

„Belerokkanok, jajj Istenem!" – gondolja Emci, ám az ilyen gondolatokkal nincs mit kezdeni.

„Mi a fenét csinál Emci egész nap? – fut át Sanyi fején ebédkor. „A főzés nem terheli le, az biztos. Valóban, a felesége három napra főz. Általában ugyanazt: húslevest és rántott csirkét. A leves még el is megy, de a csirke a harmadik nap már kékül a prézli alatt. És szívós, akár a taplógomba.

Sanyi viszolyogva nézi. Gondolkodik, megszagolja-e? Jobb, ha nem rettenti el magát még jobban. Szakítana belőle, de a hús úgy fordul ki a bundájából, mint ahogy a kígyó levedli pikkelyes bőrét.

Emci nem foglalkozik vele. Képes újságot olvas. Gyakran megy a fodrászatba beszélgetni, meg hogy a puhává olvasott magazinokat magával hozza. (Jolika, a fodrász engedi, úgyse tud velük mit kezdeni. A MÉH nem fizet a papírért, így a cigányok se járnak már, mint régen, házról házra gyűjteni.) Ha valamelyikben van egy nyereményjáték, aminek még nem járt le a beérkezési határideje, azt kitölti és elküldi. Tavaly nyert egy porszívót. (Pár hét múlva bemurelt. Azért a csövét fel lehetett használni a csirkeitatóhoz.)

– Mit írnak azok az újságok? – kérdi Sanyi Emcitől.

Az próbálja kitalálni, kötözködni vagy beszélgetni akar-e vele. Végül komolyan, fájdalommal a hangjában válaszol:

– Guy Ritchie végleg elhagyta Madonnát!

„Ezzel a libával nem megyek semmire!" – szűri le a tanulságot Sanyi.

Az udvaron Zolikába botlik. Ő még Emcinél is tökéletlenebb. Bár az is tény, hogy a feleségének van vele több gondja.

Zolika egész nap képes lenne enni. Szecskavágóként tömi tele bendőjét a maradékokkal. (Ezzel voltaképpen hasznot is hajt.) Munkát magától sosem talál. Folyton utasítgatni kell. Emci (ha türelmét vesztve nem végzi el maga a feladatot) elmagyarázza, a fülébe rágja, mi a teendő, például, hogy krumplit kell fölszedni, és akkor… És akkor Zolika először is elővesz egy cigarettát. – Kolompééér, ráééér – mondja. Majd komótosan rágyújt. A füstöt is lassan fújja. Mindent lassan csinál. Tegnap például észrevette Emci, hogy bele van akadva a kerítésbe egy hosszú, rozsdás drót. Megkérte, hogy tekerje föl. Az fél napig szöszmötölt vele, s a végén még csálébban állt, mint eredetileg. Zolika az eszközöket nem használja, csak birizgálja. És mindig csak egy munkafázist végez el. A múltkor a krumpliföldön kiásott egy sort – aztán leült. Emci, mikor kiment ellenőrizni, dühében ugrálni kezdett.

– Miért nem húztad össze, te szerencsétlen! – ordította, az meg csak mosolygott bambán, és vakargatta a heréjét.

Másodjára a krumpli már halomban állt, de a zsákok még üresek voltak.

Most Zolika bámulnivalót keres. Megtalálja. A tyúkólhoz megy, a párosodó baromfikban kezd gyönyörködni.

– Izééégeti a kakas a tikot! Izééégeti! – kiáltja foghíjas szájával.

„Inkább szórna nekik egy kis darát! Ennek is mi jár a fejében?" – dörmögi a konyhaablakban könyöklő Emci.

Újszálláson a férfiak harminc, a nők negyven körül kezdenek el félrelépni. Többnyire a szomszéddal vagy egy falubelivel. Ne kelljen messzire járni. Vagy ha harmadosban almaszedést vállaló városiak jönnek Nyárligetről, Naményból, akkor velük. A napszámossal henteregni is divat. Emci nem tudja elképzelni, hogy Zolika hozzáérjen.

(Az egyetlen jó dolog Zolikával