Kokain-csempészek

By John G. Brandon

John G. Brandon (1879-1941) ausztrál születésű, de Angliában alkotó krimiszerző több mint 100 detektívregény írója, korának hallatlan népszerűségű alkotója. Magyarul kevés műve jelent meg. Ezek közül a Kokaincsempészek feszült tempójú bűnügyi történet, mely egy New York-i fegyházban kezdődik, majd az események színtere hamar áttevődik Londonba. Fryne felügyelő dühödten ered a "Sánta" nyomába, ám nemcsak a gengsztereknek, hanem a felügyelőnek is van egy sötét titka. És a Sánta tudja ezt... A kötetet Fülöp Zsigmond remek fordításában adjuk közre.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Jul 18, 2019
• ISBN: 9789634745792

Book preview

John G. Brandon

KOKAINCSEMPÉSZEK

fordította

Fülöp Zsigmond

BUDAÖRS, 2019

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-579-2 EPUB

ISBN 978-963-474-580-8 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2019

első magyar kiadás: 1926

a borító korabeli angol újság grafikája

részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

Bevezetés

Két ember

Egy New York-i fogház D folyosójának végén lévő cellában két ember ült. A fiatalabbik egyszerre csak fölkapta a fejét, mert hirtelen éles sikoltást hallott. Ezt ütések tompa zaja követte, lábdobogás, majd még egy sikoltás, mely hosszúra nyújtott, kísérteties nyögésben halt el. Még egy tompa zuhanás... azután csend.

Végig a cellák során - melyekben párosával voltak a „gyanúsítottak vagy „vádlottak - a rácsablakhoz tóduló emberek mormogása hallatszott; halkan, de csúnyán szidták ennek az új visszaélésnek egyenruhás okozóit.

Az első sikoltásra ez a fiatalember is talpra ugrott, csinos arcát elöntötte a harag pírja; szemei villámlottak, kezeit ökölbe szorította, hatalmas melle lihegett a tehetetlen dühtől.

- Ugyan kik csinálják ezt? - kérdezte a társától.

Az idősebbik, aki nyugodt maradt, csak a vállát vonogatta. Talán ötvenéves, apró, deres fejű ember volt, akinek bozontos szemöldöke mögött a mélyen bennülő szemekből némi filozófusi humor csillant elő.

Az istent gondolod, hé... ugyan mit keresne itt az isten? Sohase törődj azzal, amit a katekizmusból tanultál, itt az az isten, aki uniformist visel. Igen, az angyalai kékbe vannak öltözve, az egyik kezükben puskát, a másikban meg botot hordanak. Bizonyosan valami szegény fickót dolgoznak meg.

A mereven álló másik ember arcáról most eltűnt a harag pírja.

- Csak nem gondolod, hogy... végeztek vele? - kérdezte elfojtott suttogással.

- Nem az első baleset volna, ami itt történt és nem is az utolsó.

- Ugyan ki lehet az... de hiszen te se tudhatod jobban, mint én.

- Dehogyisnem. Nemigen van itt olyasmi, amit mi, öreg legények, ne tudnánk. Egy szegény fickó, akit a zsaruk megnyomtak a Mulberry-utcában. Azután idehoztak. Ma délután kitört rajta a bolondság. Most megfegyelmezik egy kicsit... mert ez a szabály. No, megkapta a magáét és azzal vége.

- Te jó isten, tán csak nem...

A fehérhaj ú mosolygott.

- Már az imént mondtam, mit tarts az istenről. Hát majd megmagyarázom neked az itteni dolgokat. Mindjárt rád ismertem, mikor először megpillantottalak. Te nem vagy éjjeli bagoly. Rossz útra kerültél, de nem vagy igazi gonosztevő, ezt akármelyik bolond látja.

- Csak éppen a bírák nem akarják látni...

- Azok csak azt látják, amit mondanak nekik. De majd túlesel rajta te is, gyorsabban, mint gondolod... Én is így voltam vele. Egyelőre ülj le, mert ha valamelyik őr meglátja, hogy leskelődtél, baj lehet belőle. - A másik nyugtalan mozdulatot tett. - Nono, tudom én, hogy tizenkettőnek is dolgot adnál. Látszik a képeden, hogy értesz a verekedéshez. Most nagyon jóképű fickó vagy, de ha ők elkezdenek dolgozni a gumibotokkal... Látod ezt? - Föltartotta a jobb lábát és megtapogatta. - Harmadfokú. Egy fiatal rendőr hadnagy munkája, az csinálta, míg az emberei lefogtak egy asztalra. Addig szorította, amíg elkezdett ropogni. De belőlem ugyan nem vettek ki semmit. Mégis becsuktak hét esztendőre. Ezért vagyok most itt. De leteszik értem a kauciót és rövidesen szabadulok... Hát te hogyan kerültél ide?

- A legnagyobb bűn miatt, amit Amerikában ismernek - mondta a nagy ember lassan. - A szegénység miatt.

A kis ember megértőén bólintott.

- Talán a Central Parkban aludtál? Bizonyosan... Kilencven nap, én már tudom... Ujjlenyomatot is vettek rólad?

- Igen, ettől sem kíméltek meg - felelte a másik elkeseredetten.

- Hát bizony, azok nem nagyon kímélik az embert... Különben hogy hívnak?

- Azoknak nem mondtam meg a nevemet - mondta a másik összeszorított fogakkal. - Fenyegettek ugyan, de én azt mondtam, hogy menjenek a fenébe... De te vagy az első ember, akivel hosszú idő óta találkoztam, hát megmondhatom, hogy Larry-nek hívnak.

- Nagyon jó név - mondta a kis ember szeretetreméltóan. - Én meg a „Sánta Joe Swiggers vagyok. Talán hallottad már ezt a nevet, vagy olvastad az újságokban. Elég sokszor írtak róla. - Ezt némi büszkeséggel mondotta. - Igen, a „Sánta Joe Swiggers vagyok.

A másik elképedve nézett rá.

- Te!... Én megesküdtem volna rá, hogy csak olyan szerencsétlen flótás vagy mint én.

- Valamikor az voltam, Larry. Mielőtt rám fogtak egy olyan bűnt, melyről nem is tudtam semmit. Azután pedig úgy gondoltam, hogy ha már amúgy is „megrögzött" gonosztevőnek tartanak, hát legjobb lesz munkához látni és valamit csinálni, hogy megérdemeljem ezt a nevet. Miután véletlenül úgyis lakatosmesterséget űztem és tizenkét évig dolgoztam a világ legnagyobb pénzszekrény-gyárában, hát betörő lettem. Bizony sok pénzszekrényben tettem kárt, de azt az egyet, melynek a feltörését rám fogták, még csak nem is láttam, és mégis hét esztendőt kaptam érte. De egyszer majd megnézem, meg egy másikat is, amelyiket régen tervbe vettem. - Most hirtelen másról beszélt. - Úgy, tehát rád húzták a kilencven napot?

A nagy ír ember suttogva felelt.

- Ha kilencven napon és éjszakán át itt tartanak, akkor megőrülök... vagy isten tudja mi lesz!

- Tudom, Larry - mondta a kis ember résztvevőén. - Én is átestem rajta. Ez maga a pokol. De majd elmúlik... És hogy az ördögbe kerültél a nagy víznek erre az oldalára? Fogadni mernék, hogy Ellis Islandon megugrottál a zsaruk elől.

- Meg is nyernéd a fogadást. Hát az úgy volt, hogy Angliában nem tudtam mit csinálni a háború után. Úgy gondoltam, hogy itt majd csak akad valami ebben a nagy országban egy dologtalan katonának, aki a jó ügyért az ördöggel is szembeszállna. De már látom, hogy nem így van... És most itt vagyok, ez lett az én őrült álmaimból. Ne is beszéljünk róla.

Hallgatója tűnődő pillantással nézett rá. A kis betörő ismerte az embereit. Látta, hogy ez nem közülük való. Az óriás kék szemei aggodalmasan, de hajthatatlanul néztek rá. Ez a verekedő ember pillantása. Amellett jól nevelt ember és esze is van. Ha ő egyszer ilyen emberrel tudna együtt dolgozni... talán odaát Európában!

Már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de abban a pillanatban kinyitották a vasrácsos ajtót, egy bikanyakú őr dugta be a fejét és intett Swiggersnek, hogy jöjjön ki.

- Hallod-e, Sánta, az útleveled megérkezett. Eredj a kapitányhoz és vedd át, most jókedve van.

- Elhiszem azt, Mike... és ha a kapitánynak jókedve van, akkor neked se legyen okod szomorkodni.

A belső zsebéből kihúzott egy noteszt, mely tömve volt mindenféle értékű dollárbankjegyekkel. Egy tízest odaadott az őrnek.

- Még egy szót szeretnék mondani ennek a zöldfülűnek itt bent, Mike, várj meg kint a folyosón, mindjárt utánad jövök.

- Larry - suttogta a kis betörő, társa kezébe nyomva valamit. - Itt van egy ötvenes, amíg kiszabadulsz. Hallgass ide: most egyenesen Lolinskyhez megyek, aki félóra alatt megszabadít a kilencven naptól. Amint szabad vagy, gyere a Caseyhez, a Hester utcába, akármelyik zsaru megmutatja - mondta nevetve csak kérdezz utánam és mondd azt: Sav. - Azzal az ajtó felé indult.

- Igen, de én... - kezdte a másik az ötvendolláros bankjegyre meredve.

Ugyan, eredj már! Hát nem kell, hogy az egyik szegény ember segítsen a másikon?... El ne felejtsd: Casey a Hester utcában. Talán már vacsorára ott is leszel. - Azzal elsántikált a folyosón, elképedt társát otthagyva a rács mögött. A szomszédos toronyóra éppen hármat ütött, mikor Swiggers kiment a kapun.

*

Alig három óra telt bele, mire Swiggers ravasz ügyvédje kivitte, hogy Larry is visszakerüljön abba a világba, mely látszólag nem tudta neki hasznát venni. A rendőrkapitány búcsúztatója nem volt valami biztató. Lanningan kapitány az állásához képest nagyon fiatal volt. Hosszú szikár ember. Az előtte álló szerencsétlen úgy vélte, hogy még sohase látott ilyen kemény embert. Az arcáról le lehetett olvasni, hogy könyörületet csak hírből ismer. Fagyos hangon kezdte:

- Magának szerencsés napja van - mondotta az asztalán lévő aktára pillantva. - Neve ismeretlen - folytatta, s a borzasztó szemek rászegeződtek a vele szemben álló emberre. - Figyelmeztetni akarom, hogy itt senki se szokta elhallgatni a nevét. Holnap reggelig kiszedtük volna magából. De éppen most közlik a városházáról, hogy a maga letartóztatása tévedés volt, tehát eresszük szabadon. Ismétlem, szerencsés napja van. - Most előrehajolt és rámeredt a másikra. - De ha még egyszer idekerül, akkor kéznél legyen a neve. Pedig ez nem sok időbe fog kerülni, mert aki mögött Lolinsky van, az biztosan gonosztevő. Azelőtt semmi dolgunk se volt magával. Ha megmondta volna a nevét és leülte volna a kilencven napot, utána semmi se lett volna. De így más, most rajta van a listánkon, tisztelt Névtelen úr. Maga a Lolinsky egyik madara. Megvan az ujjlenyomata és így, ha szükségünk van magára, könnyen megkaparinthatjuk. És majd legközelebb vigyázunk rá, hogy a letartóztatása ne tévedésből történjék.

- Ez úgy hangzik, mintha ön szándékosan gonosztevőt akarna csinálni belőlem - mondta a másik méltatlankodva.

- Majd meglátja, hogy mit akarunk.

- Mert a cellatársam kiszabadult a karmai közül, most dühös rám - sziszegte Larry. - Annál jobban örülök neki.

- „Sánta? - jegyezte meg a kapitány. - Én nem sajnálom. A Sánta Joe Swiggers az egyetlen gonosztevő, akiért talán megmozdítanám az ujjamat, hogy megszabadítsam a villamosszéktől, mert az „üzleti dolgain kívül nagyon tisztességes ember... De most menjen, mert ha tíz másodperc múlva itt látom, ellenem megkísérelt merénylet miatt újra letartóztatom, azután mehet Lolinskyhez!

Az ír kiment az utcára és tűnődve megállt. Megkeresse a kis embert, aki visszaszerezte neki a szabadságot? Vagy eltűnjön ebből a nagy városból, mielőtt újra bajba kerülne? De most egy csoport ember jött feléje és így elsietett. Eközben szemei egy nőre tévedtek, akiről annyit látott, hogy fiatal, szép és elegánsan van öltözve. Egy pillanatig rajta nyugtatta a szemeit, hiszen oly rég nem látott már ilyen nőt! De azután nagyot sóhajtott: - A szegénység jobban bezárja az ajtót, mintha a nő részvéttel nézne rá, de ő elfordította a fejét és továbbment. Úgy érezte, hogy a nő is tudja, miféle kapun jött ő most ki.

Mikor utoljára nézett vissza, a nő még ott állott a kapuban és utánanézett.

Larry megkérdezte valakitől, merre van a Hester utca és elsietett.

Első fejezet

Négy, kilencvennégy, nyugat

Hatalmas záporeső zuhogott Londonban. A Flower utca lakói mindkét oldalon elkeseredetten állottak a kapukban és dühösen néztek át a másik oldalra, mintha amazok volnának felelősek ezért a kellemetlenségért.

Fél hét felé az eső engedni kezdett, majd egészen elállt. Pár perccel később egy férfi jött ki a Fashion utcából és befordult a Brick Lane felé. Elegáns felöltője nem illett ehhez a városrészhez. A mozdulatai se olyanok voltak, mint az itt lakóké. Nyugtalan, sötét szemei és átható tekintete angolnak vagy legalábbis angolszász eredetűnek mutatták. Akármilyen származású, mindenesetre jelentékeny személyiség.

Az utcának hol az egyik, hol a másik oldalára tekingetett, mintha keresne valakit, vagy az itt járókelőket figyelné.

A Commercial utca sarkán megállt egy sötét kapualjban. Pár perc múlva egy szörnyű megjelenésű, roppant piszkos emberroncs is besurrant ide.

- Ha esik, akkor havazik - mormogta rejtélyesen.

- Négy, kilencvennégy, nyugat - volt az ugyancsak rejtélyes válasz. Erre továbbment Aidgate felé és elveszett a tömegben.

A hosszú felöltős elegáns úr átment az utcán és könnyedén beugrott egy éppen arra haladó taxiba, anélkül, hogy előbb szólt volna a meglepődött sofőrnek. Csak azután szólt ki olyan hangon, mely mutatta, hogy parancsoláshoz van szokva:

- A Piccadilly köröndre!

De a köröndnél egy egészen más ember szállott ki a kocsiból. Felöltője ki volt gombolva, alatta kifogástalan estélyi ruha. A puha kalapot is cilinderrel cserélte föl. Az egyik szeme előtt most monokli volt.

A sofőr elképedve nézett rá, miközben az úr a viteldíjat kifizette, bőkezű borravalóval megtoldva, s ugyancsak hálálkodva köszönte meg.

Az úr átment az Avenue északi oldalára, olyan tökéletes úri tartással, hogy egypáran meg is bámulták. Egyik ilyen megbámulója volt egy apró, élénk arcú, talán kissé nagyon is divatosan öltözött hölgy, akiről úgy látszott, hogy szívesen mutogatja ezüstharisnyás lábait a szokatlanul rövid szoknya alatt.

Ez a hölgy valami vidám francia sanzonettet dúdolt, miközben szemeivel a közelébe kerülő ellenkező nemű lényeket fürkészte. Majd hirtelen megpillantotta a magas, monoklis urat, karján a felöltővel, s ez a látvány láthatóan nagy hatással volt rá. A madárarcocska a kendőzés alatt is elsápadt; a vidám dal elhalt a kipirosított ajkakon. Hamarosan összeszedte ugyan magát, de azért hangja remegett és tekintete félelmet árult el.

- Bon soir, monsieur - üdvözölte a férfit, mikor hozzácsatlakozott, és a mesterségéhez tartozó pillantást vetett rá.

A férfi hidegen, megvetően és fenyegetően nézett rá.

- Ah - mondta nyersen -, tehát Leonie Malpage kisasszony bolond, aki nem tudja, hogy ha esik, akkor havazik. Majd eszébe juttatom. Szólj az amerikainak, Devlinnek; a többiek már megkapták az értesítést - négy, kilencvennégy, nyugat. - Azzal továbbment és otthagyta a nőt, aki nem tudta, mit csináljon. Majd a nő is