Afika szívében

By Schweinfurth

A tizenkilencedik század utolsó nagy úttörői közül való: vérbeli explorátor. Egyesül benne a természetbúvár, a gyűjtő és a világjáró szenvedélye. Hihetetlen népszerűségű nagy afrikai útleíró műve (Im Herzen von Afrika) a fölfedező utazók legelső sorába emelte. Földrajzi kutatásai és eredményei nagy jelentőségűek, de munkásságának igazi területe a botanika. Félévszázados tudományos munkát áldozott Egyiptom és a Közel-Kelet növényvilágának megismerésére. A Nílus felső szakaszát követve hatolt be Afrika szívébe és elsőként igazolta a történelmi legendát: a pigmeusok létezését. A kötetet Halász Gyula fordította.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Oct 5, 2018
• ISBN: 9789634744207

Book preview

Georg Schweinfurth

AFRIKA SZÍVÉBEN

fordította:

Halász Gyula

BUDAÖRS, 2018

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-420-7 EPUB

ISBN 978-963-474-421-4 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2018

a mű eredeti címe:

Im Herzen von Afrika

első kiadás: 1874

a borító Mtuta fejdíszes néger férfi

képmása részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

Georg Schweinfurth

Georg Schweinfurth

1836 - 1925

A tizenkilencedik század utolsó nagy úttörői közül való: vérbeli explorátor. Egyesül benne a természetbúvár, a gyűjtő és a világjáró szenvedélye. Hihetetlen népszerűségű nagy afrikai útleíró műve (Im Herzen von Afrika) a fölfedező utazók legelső sorába emelte. Földrajzi kutatásai és eredményei nagyjelentőségűek, de munkásságának igazi területe a botanika. Félévszázados tudományos munkát áldozott Egyiptom és a Közel-Kelet növényvilágának megismerésére. A Nílus völgyében kezdette meg ifjúsága virágjában kutató és gyűjtő vándorútjait és 1914-ben, amikor utolsó expedíciója befejeztével elhagyta Afrika földjét, Alexandriában szállott hajóra. Egyiptom volt tevékeny életének vezérlő gondolata, egyetlen célja; ahhoz a földhöz - második hazájához - fűzték őt ifjúkori álmai, első nagy utazásának emlékei és egy fáradhatatlan munkában töltött élet gazdag tudományos sikerei.

*

A német eredetű Schweinfurth-család 1818-ban Rigában telepedett meg. Ott született a népes család legifjabb sarjaként Georg August Schweinfurth, 1836. december 29-én. Szülővárosának német iskoláiban tanul gyermekségétől fogva s csak húsz éves korában kerül első ízben Németországba. Heidelberg, München és Berlin egyetemein szerzi meg alapos és sokoldalú természettudományi képzettségét. Tudatosan fölfedező utazónak készül, behatóan foglalkozik mindazokkal a tudományokkal, amelyeknek majdan kutató útjaiban hasznát veheti. Elsősorban botanikus, de tájékozott a földrajzban, ásványtanban, geológiában és régészetben. Korán szoktatja magát hosszú gyalogvándorlásokhoz. Egyedül bolyong az Alpok magas hegységeiben, megmássza a Gross-Glocknert, majd pedig botanizálni megy Szardínia szigetére. Ez a nagy gyalogkirándulása avatja fel őt a kalandosabb és kockázatosabb afrikai vállalkozásokra.

Egyetemi tanulmányai befejeztével tízezer rubelt kap az édesanyjától. Ezzel a pénzzel vág neki első afrikai útjának. 1863. december 26-án lép Afrika földjére Alexandriában. Kis bárkán lehajózik Egyiptom keleti partjai mentén a Vörös-tengeren Koseir-ba, Szuakin-ba, onnan szárazföldi úton behatol Kassalába. Gallabat-ban tölti az esős időszakot, aztán Sennaar-on és Khartumon át tér vissza a Nílus völgyébe, hatalmas trópusi növénygyűjteménnyel. 1866 nyarán, a königgrätzi csata idején, háborús nehézségek között jut haza családjához.

A berlini akadémia a Humboldt-alapítvány több évi kamatát ajánlja föl a fiatal utazónak a Bahr-el-Ghazal vidék botanikai, földrajzi és néprajzi kikutatására. Ezzel a tekintélyes anyagi és erkölcsi támogatással, zsebében 25.000 márkával tér vissza csakhamar Afrikába. Ez a második útja (1868-1872) a Felső-Nílus szűzi tájaira vezérli, átkel a Nílus vízválasztóján, behatol a Kongó vízgyűjtő területeire és eljut egy nagyjelentőségű folyó forrásvidékére, amely nyugat felé folyik az ismeretlenbe. Ez a folyó az Uelle. Fölfedezése végleg tisztázza a kérdést, hogy a Lualaba-folyó, amelyet Livingstone utolsó útján kikutatott, nem tartozhat a Nílus vízrendszerébe.

Másik nevezetes eredmény, hogy tapasztalatai megerősítik a törpe népekre vonatkozó ősrégi történeti adatokat. Homéroszban és Arisztotelészben olvassuk, hogy a Nílus forrásvidékének ősrengetegeiben törpe népek tanyáznak. Schweinfurth valóban megtalálta ott az akkákat és a nyam-nyamokat. Tanulmányozza a sillukokat, dingákat, ghattákat, elsőnek jut el a sajátságos kultúrájú mangbattuk körébe. Néprajzi megfigyelései páratlanul érdekesek. Örök kár, hogy egy szerencsétlen tanyaégéskor az utazó minden írása, naplója és fölszerelése odaveszett. (Korábbi gyűjteményei szerencsére jórészt már úton voltak akkor Európába.) Ha ez a baleset nem sújtja, még messzebb hatol délnek Afrika belsejébe.

«Ha akkor» - írja az utazó önéletrajzában - «kezemben lett volna az a pénz, amit később az angol kiadó fizetett könyvemért (2000 font sterling), bizonyosan örömest maradtam volna még évekig Afrikában s tovább hatolva a Kongó felé, európai utazó által még nem érintett útvonalon tehettem volna meg egynémely új felfedezést, mert egészségem rendületlen volt».

Schweinfurthot meleg ünnepléssel fogadják Európa-szerte. Könyvéről a hivatott kritika mondja ki, hogy az afrikai utazási irodalom legkimagaslóbb alkotása. 1874-ben előbb jelenik meg angolul (The Heart of Africa) Londonban és New Yorkban, csak azután németül, majd törökül és franciául (Au coeur de l’Afrique) és olaszul (Nel Cuore dell’ Africa). Schweinfurth nevét Livingstone, Stanley, Cameron s a többi nagyok sorában emlegetik. A londoni földrajzi társaság a legnagyobbaknak kijáró Founder’s Medal aranyéremmel tünteti ki.

Érdekesen beszéli el Schweinfurth, hogyan vélekedett róla Stanley eleinte és hogyan változott meg ez az ítélete.

«A Brightonban ülésező British Association-ban Stanley, aki akkoriban találta meg Livingstone-t Afrikában, lelkesen védelmébe vette Livingstone felfogását, hogy a Lualaba észak felé folyik és beleömlik a Gazella-folyóba, így akarta bizonyítani, hogy Livingstone a Nílus forrásainak a felfedezője. Körülbelül ezeket mondotta: Amit Grant ezredes beszél itten, ámulattal tölt el. Sohsem hallottam még róla, hogy angol ember behatolt volna arra a vidékre és most ‘a Herr of some sort’ járt volna ott? És hogy látott ott valami kis folyót?! Szó sincs róla! A folyó, amelyet egy Livingstone fedezett föl (t. i. Lualaba), csak a Nílus lehet. (Értsd: más folyó nem is volna méltó hozzá).

Felpattant erre Grant, Speke útitársa és kimutatta, hogy Stanley feltevését megdönti az én legújabb felfedezésem: a két folyó közé beiktatódó, nyugat felé ömlő Uelle-folyó. A hatalmas Kongóról, melyet Stanley rajzolt rá a térképre s amelynek a felfedezése Stanleyt Afrika legnagyobb kutatójává avatta, akkor még sejtelme sem volt a világnak.

Néhány évvel később találkoztam Stanleyvel Kairóban. Akkor tért vissza híres kongói útjából. Stanley felhasználta az alkalmat, hogy előkelő módon jóvátegye korábbi kirohanásait. Az angol kolónia a Shepheard- szállóban lakomát rendezett a tiszteletére. Mint az ünnepelt vendégét, engem is meghívtak, sőt Stanley mellé, a főhelyre ültettek. Stanley fényes beszédet tartott és valósággal ünnepelt.»

*

1876 januárjában meghívják Schweinfurthot a leipzigi egyetem földrajzi tanszékére; Schweinfurth nem fogadja el a meghívást, nem akarja egyiptomi kutatásait félbeszakítani.

1876 szeptemberében II. Léopold belga király Schweinfurthot is meghívja arra a történelmi nevezetességű bruxellesi tanácskozásra, amelyből a Kongó Szabad-állam eszméje megszületett. Kívüle még négy német utazó vesz részt a tanácskozáson: Oscar Lenz, Gustav Nachtigal, Ferdinand von Richthofen, Gerhard Rohlfs.

Földrajzi tekintetben Schweinfurth egyetlen későbbi útja sem fogható az 1868-1871. évi nagy fölfedező utazásához, de annál gazdagabbak ezek a vállalkozások botanikai, földtani, őslénytani és régészeti eredmények dolgában. 1874 első hónapjait a Khargeh-oázis kikutatásának szenteli. Ott találkozik a Líbiai-sivatagban vándorló Rohlfs-szal.

Izmail, Egyiptom khedivéje, Schweinfurthot bízza meg az egyiptomi földrajzi Társaság alapításával. Hatalmas elnöki beszéddel avatja fel Schweinfurth az új Társaságot 1875. június 2-án.¹

A rákövetkező években tíz hosszú kutató utat tesz a sivatag keleti részében, az elsőt Paul Güszfeldt társaságában (1876). Az északi szélesség 30. és 26. foka között több ezer kilométeres távolságot jár be és térképez nagy gondossággal. Kairóban telepszik meg, hogy közel legyen kutatásainak színhelyéhez. Az egyiptomi enyhe telek idején szeretett bolyongó útjaira indulni. Egyszer Fayumban, máskor a Szuezi-csatorna vidékén kóborol, majd célba vesz egy-egy oázist a sivatagban. Bebarangolja a Libanon vidékét (1880), kikutatja Szokotra szigetét, Arábia déli partvidékét (1881), az akkor török uralom alatt álló Tobruk vidékét (1883).

1882 júniusában éppen akkor érkezik meg három hónapos felső-egyiptomi vándorútjából Kairóba, amikor az Arabi Pasa egyiptomi ezredes szította lázadás elől az európaiak sietve menekültek a városból. Alexandriában a város lövetése² előtt és után keserves napokat él át egy barátja házában. A felfegyverzett csőcselék erősen szorongatja őket. Összesodorított lepedőkön bocsátkoznak le az emeleti ablakból, de kénytelenek egy erkélyre menekülni. Nyolc óra hosszat ostromolja őket a fegyveres tömeg.

«Egyetlen eset, amire emlékszem, hogy életem veszedelemben forgott Afrikában» - jegyzi meg az utazó önéletírásában.

Tagja a rabszolgatartás ellen küzdő angol társaságnak. Berlinből táviratilag hívja fel az elnököt, lépjen közbe, hogy haladéktalanul küldjenek csapatokat Szudánba a Mahdi ellen és mentsék meg a Khartumban szorongatott Gordon tábornokot. Az angol sajtó túlzottnak ítélte a vészhíreket, de végül is megindult a hadjárat. A segítség későn érkezett. Gordont megölték a lázadók.

1887-ben a kairói tudományos akadémia (Institut Egyptien) elnökévé választja.

1888. július elsején Schweinfurth Berlinbe költözik. Már akkor kilenc éve német állampolgár. A berlini botanikus kertben rendezkedik be. Kinevezik az 1891-ben alapított gyarmati tanács tagjává. A teleket ezután is Afrikában tölti. Jemenben (1889), Abesszíniában és Eritreában (1891-1894), Tripoliszban, Tuniszban és Algírban folytatja botanikai kutatásait.

Később egyiptomi útjain (1902-1907) főfigyelmét az őstörténelemre, a kőkori emlékekre fordítja.

Kutatásait kiterjeszti Szicíliára, Tuniszra és Algériára.

1912-1913 telét Mentone-ban, a francia Riviérán tölti. Utána még egyszer ellátogat Egyiptomba. 1914. május 14-én hajóra száll Alexandriában, hogy soha többé ne lássa viszont Afrika földjét. Dahlemben, a botanikus kertben éli le csöndes munkában élete hátralevő éveit.

1925 júliusában bocsátja útjára utolsó munkáját (Afrikanisches Skizzenbuch), amelyben évtizedek során elszórt tömérdek tanulmányából foglal össze egy kötetre valót. Könyvének megjelenését már nem éri meg. Két hónappal később, szeptember 19-én csöndben elhunyt, betegség nélkül, a bölcsek nyugalmával. A dahlemi botanikus kert lett végső nyugvóhelye.

Halász Gyula

---

¹ Az egyiptomi földrajzi társaság 1925-ben még Schweinfurth életében ünnepelte félszázados fennállását. Ugyanakkor nemzetközi földrajzi kongresszus volt Kairóban. Az egyiptomi földrajzi társaság erre nem hívta meg a németeket, azt a nemzetet, amelynek nagy fiáról így ír ma francia életírója: «Je ne connais pas un coin du sol égyptien que n’ aient foulé les pas de Schweinfurth.» Halálakor annál melegebben emlékezik meg ez a társaság első elnökéről. Folyóiratának egész ünnepi számát neki szenteli. Életrajzát ezekkel a szavakkal végzi: «Par un juste retour, aujourd’hui, la Société royale de Géographie adresse à Georges Schweinfurth, son premier président, l’immortelle reconnaissance de l’Égypte entière et le témoignage qu’ elle saura lui garder fidèlement la gloire qu’ il était venu recueillir chez elle pendant une vie consacrée à la faire mieux connaître et à la faire mieux admirer.»

² Az angol flotta ágyúzta az erődöket, hogy hatalmába kerítse a várost a lázadók kezéből. (Halász Gy. megj.)

1.

Első kalandjaim bivallyal és méhekkel

1868. augusztus 18-án hagytam el Szuez-t. A berlini Tudományos Akadémia Humboldt-alapítványának öt évre esedékes díja módot adott rá, hogy gazdagon felszereljem magamat második afrikai utamra. Egyiptomi gőzösön Dzsiddába hajóztam, onnan pedig bérelt bárkán eljutottam Szuakin-ba, a Vörös-tenger partjára.

Szeptember 10-én megkezdtem vándorlásomat teveháton a parti hegység láncain keresztül.