A maórik földjén

By Andreas Reischek

Az ő természet-imádata teremtette meg Új-Zealand első «nemzeti parkját». Ő vetette föl elsőnek azt a gondolatot, hogy a természet kincseinek a védelmére ilyen óriási arányú elkülönített kertet kellene létesíteni. Ennek az érdekében ment el Hauturn-szigetére, hogy megvizsgálja, alkalmas-e az a sziget erre a célra. A természet mélységes rajongó szeretete, a tudományos ismeretek szomjúsága, lemondó, nemes férfias bátorság és serény munkakedv - ezek voltak Reischek egyéniségének legjellemzőbb vonásai. De hadd beszélje el ő maga tizenkét esztendő úttörő munkájának örömeit és szenvedéseit - írja róla melegszavú bevezetőjében magyar fordítója, Halász Gyula. S bár manapság nem tartjuk számon a nagy természetbúvárok közt, mégis érdemes útleírását elolvasni, mely az akkor még érintetlen Új-Zéland élővilágába és társadalmába ad bepillantást.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Oct 5, 2018
• ISBN: 9789634744160

Book preview

Andreas Reischek

A MAÓRIK FÖLDJÉN

fordította:

Halász Gyula

BUDAÖRS, 2018

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-416-0 EPUB

ISBN 978-963-474-417-7 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2018

a mű eredeti címe:

Im Herzen von Afrika

első kiadás: 1874

a borító maori népi faragvány

részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

Andreas Reischek

(1845 - 1902)

Andreas Reischek 1845. szeptember 15-én született Linzben, a Duna mellett. Apja szegény pénzügyi felvigyázó volt. Anyjának korai halála száműzte a fiút Felső-Ausztria egyik eldugott falujába, Káfermarktba. Már a gyermekben mély érdeklődés ébredt a természet titkai iránt. Apja szegénysége miatt le kellett mondania a rendszeres iskolai tanulmányokról - pékinas lett belőle. De ismeretekre szomjazó lelke hamarosan kibontakozott s ráterelte arra az útra, amelyen hajlama és tehetsége szabadon kibontakozhatott.

Minden szabad idejét, megtakarított krajcárját a tudománynak szentelte. Az állatok megfigyeléséből és könyvekből is mélyreható komoly ismereteket szerzett. 1866-ban az osztrák-olasz háborúban sok emberrel érintkezésbe jutott. Csakhamar fölismerték jeles képességeit, buzdították, támogatták szellemi törekvéseiben. Ekkor már ő maga is tisztán látta, mely úton kell haladnia.

Bejárta Olaszországot. Bécsben telepedett meg. Állatok kitömésével kereste kenyerét. Ez a mestersége indította el a szerencsés véletlenek láncolatát élete pályáján. Ifjúkori álma csakhamar megvalósult.

Ekkor ismerkedett meg atyai barátjával, Ferdinand von Hochstetterrel, a geológussal. Hochstetter 1859-ben kilenc hónapot töltött volt Új-Zealand szigetein,¹ együtt dolgozott Sir Julius Haast-tal. Haast ekkoriban írt Hochstetternek, ajánljon neki egy derék fiatalembert, aki elméletben és gyakorlatban egyaránt alkalmas rá, hogy Christchurchben, (Új-Zealand déli szigetén), berendezzen egy állattárt. Hochstetter Reischeket ajánlotta. Reischeket sem kellett kétszer kérni - tétovázás nélkül, boldogan fogadta el az ajánlatot, noha alig egyéves házas volt, és tudta, hogy ifjú feleségét nem viheti magával.

Megegyezése két évre kötelezte. A kettőből tizenkét év lett. Tizenkét év múltával tért csak vissza hazájába! Fizetéséből megkuporgatott pénzecskéjét fölfedező utakra fordította. Fáradhatatlan volt a küzdelmekben, nem riadt vissza a veszedelmektől. Kisebb-nagyobb expedícióin keresztül-kasul bebarangolta egész Új-Zealand-et és a környező szigeteket. Többnyire egyedül bolyongott. Hűséges kutyája, Cézár, volt egyetlen kísérője.

1877 februárjában száll hajóra Triesztben. Március 25-én pillantja meg Ausztrália déli partját. Április 22-én köt ki Fytteltonban, Új-Zealand déli szigetén.

Szeptemberben indul első kisebb útjára a sziget belsejébe. De ez csak előkészítője december-januári első nagyobb expedíciójának. Február végén Haast társaságában indul el a déli sziget havasai közé. Harmadik útján (1878. július -1879. március) az északi szigetet barangolja be. Azután az aucklandi múzeumban dolgozik.

1880. október és novemberében «a csodamadarat» (a tiórát), kergeti Hauturu szigetén. (Két évre rá meg is találja). 1882-ben behatol az európaiak elől elzárt King countryba, a maorik földjére. Az év végén a Taranga madárszigeten (Új-Zealand északi szigete mellett) csaknem végzetes szerencsétlenség éri: lezuhan a mélységbe.

1883. márciusában a Waitakerei hegység őserdejében folytatja kutatásait az északi szigeten, augusztusban pedig a Kaipara vidékén. A rákövetkező évben, márciustól októberig sorra járja a déli sziget fjordjait. Két éven át azután csak kisebb kirándulásokat tesz Aucklandből. Az 1887. esztendőt a fjordok vidékén és a déli sziget belsejében tölti. Fölkeresi az Új-Zealandtől délre fekvő szigeteket. 1888-ban megint az északi szigeteken bolyong.

1889. februárjában Aucklandből útra kel hazafelé és április közepén megérkezik hazájába.

Az angolok is, a maóri bennszülöttek is szerették és becsülték. Nemcsak mint ember hódította meg őket szeretetreméltó, nemes egyéniségével, egyszerű, természetes lényével. Mint kutató is becsületet szerzett rátermettségével, sokoldalú tehetségével és tudásával.

Tudományos érdemeinek elismeréséül a londoni Linnean Society tagjai sorába választotta és más angol tudományos társaságok is méltatták érdemeit.

Reischek munkásságának legjelentékenyebb eredménye Új-Zealand madárvilágának kikutatása. Erre vetette rá magát a legnagyobb buzgalommal, odaadó lelkesedéssel, szembeszállva az ismeretlen vadonok álnok veszedelmeivel. Ő vetette meg alapját Sir W. L. Buller nagy munkájának, Új-Zealand madárvilágáról. Mindvégig munkatársa volt a jeles tudósnak.

Az ő természet-imádata teremtette meg Új-Zealand első «nemzeti parkját». Ő vetette föl elsőnek azt a gondolatot, hogy a természet kincseinek a védelmére ilyen óriási arányú elkülönített kertet kellene létesíteni. Ennek az érdekében ment el Hauturn-szigetére, hogy megvizsgálja, alkalmas-e az a sziget erre a célra. A természet mélységes rajongó szeretete, a tudományos ismeretek szomjúsága, lemondó, nemes férfias bátorság és serény munkakedv - ezek voltak Reischek egyéniségének legjellemzőbb vonásai.

De hadd beszélje el ő maga tizenkét esztendő úttörő munkájának örömeit és szenvedéseit.

Halász Gyula

---

¹ Hochstetter a Novara-expedíció geológusa volt. 1859-ben az új-zealandi kormány meghívására meghosszabbította ott tartózkodását és geológiai, mineralógiai kutatásokat végzett a szigetországban (szén, vulkánok, gejzírek, réz, arany stb.). Barátja, Haast, vele utazott. Haast később (1860 - 61) jelentékeny felfedező utakat tett Új-Zealandban. Lásd: Reisen der Österreichischen Fregatte Novara um die Erde. 3. kötet. XIX. fej. 97., 156 - 172. lap. (Halász Gy. megj.)

1.

Vándorlásaim színtere

Mielőtt hozzáfognék küzdelmes és kockázatos útjaim, élményeim és kalandjaim elbeszéléséhez, szeretném néhány szóban megismertetni magános vándorlásaim színterét: azt a távoli világot a földgömb túlsó oldalán, amelynek nyugalmas, csöndes vadonai, ősi népei, érdekes állatvilága, csodás természeti szépségei annyira megigéztek, hogy bűvös emlékeim ma is elevenen élnek lelkemben.

*

Új-Zealand,¹ a déli Csendes-óceán legnagyobb szigetcsoportja, délkeletre van Ausztráliától. Az északi és déli sziget együttvéve alakra is, nagyságra is, az Appenini-félszigetre emlékeztet: a «csizma» szára a déli sziget, feje az északi. A csizma «füle» - hogy hasonlatunknál maradjunk - a déli szigettől délnek fekvő kisebb Stewart-sziget.

A végtelen óceán ölében szunnyadó szigeteket a természet a tájképi szépség minden varázsával áldotta meg.

Az erősen vulkános északi sziget legérdekesebb tája a tóvidék: a tavak, gejzírek és iszapvulkánok vidéke. Különös, szinte szorongó érzést keltő föld; vékony kérgén állandóan érezni a föld forró szívének remegő lüktetését.

Minden «eresztékéből» gőz és izzóforró víz tör a felszínre. A gejzírek és iszap vulkánok egyenletes időközön- kint toronymagasságba lövellik föl tartalmukat s a működő vulkánokból sötét gőz- és füstgomolyok szállnak ég felé.

Nagyszerűek voltak a Taravera-vulkán mésztufa-lépcsőzetei, a fehér- és a rózsaszín teraszok. Ezeknek a gyönyörű lépcsősoroknak minden egyes lépcsőfoka egy- egy vízzel telt hatalmas fehér vagy rózsaszínű medence volt. Sajnos, a Taravera-vulkán rettentő kitörése (1886-ban) megsemmisítette a természetnek ezeket a csodás alkotásait.

Az északi szigeten délnyugattól északkeletnek erdőborította hegylánc vonul végig. Ennek nagyobb vulkáni része két fennsíkra tagolódik. Az alacsonyabbik az északi, a Hauraki-öböltől északra; a magasabbik a déli, a Hauraki- öböltől a Cook-tengerszorosig. (Ez a szoros választja el Új-Zealand két szigetét, az északit s a délit.) A déli fennsík közepe a Waikato-fennsík. Itt van a gyönyörű kéklő vizű Taupo-tó, Új-Zealand legnagyobb tava.²

A Taupo-tótól délre három hatalmas vulkáni kúp emelkedik: a jégárborította kialudt Ruapehu és két társa, a még működő Tongariro és Ngauruhoe. Legmagasabb köztük a Ruapehu (2960 méter),³ az egész északi szigetnek is legmagasabb csúcsa.

A sziget délnyugati részében, síkság közepéből emelkedik ki a kialudt Taranaki-vulkán vagy Mount Egmont a tengerpart közelében. Magassága 2520 méter.

Az északi szigeten van Új-Zealand két legnagyobb városa: északon Auckland, délen Wellington, a főváros.

*

Egészen más a tájképi jellege a hosszan elnyúló déli szigetnek. Ezt a szigetet is egész hosszában hegylánc szeli át, de ez a lánchegység alpi magasságokig emelkedik, aminthogy egy részének ez is a neve: Southern Alps. Legmagasabb csúcsa az Aorangi,⁴ más nevén: Mount Cook (3768 m). Tündöklő jégárak koszorúi, kristálytiszta tengerszemek, rohanó hegyi patakok, mély szakadékok, festői vízesések, sűrű pálma- és páfrány-erdők, a magashegységi tájak ezer megragadó szépsége, változatos nagyszerűsége gyönyörködteti szemünket.

A nyugati parton, amerre meredeken buknak alá a hegyóriások, a természet még páratlanabb csodája fogad; tizennégy fjord metsződik be a part egyenes vonalába. Ezek a norvég fjordokra emlékeztető keskeny tengeröblök olykor negyven kilométerre hatolnak be a sziget belsejébe. Sötétlő kék tengervizük, a sűrű őserdők zöld színekben játszó üde színfoltjai, a szaggatott hegyormok gyémántként sziporkázó gleccserei, a déli égbolt tiszta mélységével a színeknek és vonalaknak elbűvölő szépségébe olvad. A fjordokon túl a sziget belseje felé elterülő tóvidék is nagyszerű tájképi szépségeket rejt magában.

Az Alpok a Harper-hágónál kezdődnek és 300 kilométerre nyúlnak le délnyugatnak. A sziget déli részén emelkedik az Otago-plató. A déli sziget legjelentékenyebb telepe a termékeny Canterbury-síkságon fekvő Christchurch, első lakóhelyem Új-Zealandben.

A Rakiura vagy Stewart-sziget, a legkisebb a három közül, a déli sziget folytatásának tekinthető. Meredek, erdős hegyek borítják. Legmagasabb hegye, a Mount Anglem, 976 méter. Mintegy 300 ember lakik a szigeten.⁵

Új-Zealand éghajlata mérsékelt, rendkívül egészséges. Északon már szubtrópusi jellegű, délen zordonabb.

Új-Zealand őslakói a maorik. Amióta megindult a gyarmatosítás, a maorik száma egyre fogy, az európaiaké meg emelkedik. 1840-ben 1200 európai és legalább 100,000 maori élt