Séták a Szent István park körül: Újlipótváros modern épületei

By Maczó Balázs

Miért tart a kezében két lány textiltekercset az egyik újlipótvárosi ház homlokzatán? Melyik egykori moziban függesztettek a plafonra gömbakváriumokat aranyhalakkal? Tudta-e, hogy nemcsak New Yorkban, de ebben a kerületben is létezik egy vasalóháznak nevezett épület? És miért nem mondható el Újlipótváros egyetlen épületéről sem, hogy Bauhaus stílusú? Modernizmus, art deco és Bauhaus - illetve nem Bauhaus: Maczó Balázs, a kiváló várostörténész és „hivatásos sétáló"", a Miénk a Ház! városi sétákat szervező munkacsoport vezetője ezúttal az olvasókat hívja egy laza kimozdulásra, hogy - Bujnovszky Tamás nagyszerű fotográfiái segítségével - megismertessen bennünket a nevezetes városrész legérdekesebb házaival és azok még érdekesebb történeteivel.Sétára fel!

• Language: Magyar
• Publisher: Athenaeum
• Release date: May 17, 2022
• ISBN: 9789635432165

Book preview

BorítóSétakönyvek 1Maczó Balázs: Séták a Szent István park körül – Újlipótváros modern épületeiAthenaeum

© Maczó Balázs, 2022

Fotók © Bujnovszky Tamás, 2022

Minden jog fenntartva.

Kiadta az Athenaeum Kiadó,

az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja.

1086 Budapest, Dankó u. 4–8.

Tel.: [phone]

www.athenaeum.hu

www.facebook.com/athenaeumkiado

ISBN 978 963 543 216 5

Felelős kiadó: Dian Viktória

Felelős szerkesztő: Besze Barbara

Szerkesztő: Csapody Kinga

Szerkesztette: Helfrich Judit

Borítóterv: Nagy Norbert

Műszaki vezető: Drótos Szilvia

Elektronikus verzió

eKönyv Magyarország Kft., 2022

www.ekonyv.hu

Készítette: Ambrose Montanus

dekor

Előszó

Még mielőtt bármit is mondanánk Újlipótvárosról, azt az elején tisztázzuk, hogy várostörténeti szempontból ennek a városrésznek két (sőt, akár három) fejlődési korszaka van, amelyek ráadásul építészeti tekintetben markánsan eltérnek egymástól. Ha magunk elé képzeljük a nagyjából téglalap alakú kerületrészt a Duna, a Váci út, a Szent István körút és a Dráva utca között, akkor körülbelül pont középtájt, a Pannónia utca vonalában húzhatjuk meg azt a határt, ahol kettéválik a negyed arculata. (Külön beszélhetnénk az Ipoly utcán túli területről, ahol több ipari létesítmény mindentől elütő atmoszférát teremtett, de ezeknek a bemutatásától most eltekintünk.) A Váci út és a Pannónia utca között inkább az 1900-as évek első két évtizedében felépült szecessziós, art decós épületeket (elvétve egy-egy historizáló 19. század végi házat) találunk, a Duna felé eső terület megjelenését pedig a két világháború közötti modernizmus határozza meg. Hogy ez a szakaszosság miért alakult így, annak okai Budapest történetében keresendők. A kiegyezés (1867) után fővárosunk Európában példa nélküli fejlődésen ment keresztül, lakossága pár évtized alatt megtöbbszöröződött, kiterjedése fokozatosan növekedett. Már a városegyesítés környékén megszülettek azok a tervek, amelyek az addig még részben mezőgazdasági művelés alatt álló, illetve pár ipari létesítménynek (gőzmalmok, padolatgyár, sörgyár, dohányraktár és így tovább) otthont adó észak-lipótvárosi terület parcellázásával számoltak. Ennek ellenére ekkor csupán néhány bérház (vagyis inkább munkásbérkaszárnya) épült fel a Váci úthoz közelebb eső részen. Nem segítette a beépülést, és, mondhatni, erősen rontotta a hely presztízsét, hogy a Duna-part ezen a szakaszon még nem volt rakpartokkal kiépítve, a Váci út mentén pedig egyre-másra szaporodtak a kisebb-nagyobb gyárak. Észak-Lipótváros igazi külvárosi hangulatot árasztott ez idő tájt. Csak a 20. század első évtizedében indult meg a telkek nagyobb léptékű beépítése, és pár év alatt be is népesült a mai Kresz Géza utca, Visegrádi utca, részben a Hegedűs Gyula utca. Az első világháború megakasztotta a városfejlődést, de a húszas évek végén tovább folytatódtak az építkezések, és az új házak már kirajzolták a Pannónia utca nyomvonalát is. A Duna felőli, még üresen álló terület rendezése az 1930-as években indult meg, és itt nagyon tudatos, olykor szigorúnak is tekinthető koncepció alapján történt a beépítés.

dekor

A rendezési tervek elkészítésében, a születő új városrész arculatának megálmodásában – mint oly sok más budapesti terület rendezésekor – a Fővárosi Közmunkák Tanácsának volt döntő szerepe. Ez az intézmény 1870 óta működött, fő feladata a mindenkori városrendezés volt. 1928-tól az elnöki tisztséget Rakovszky Iván töltötte be, és tulajdonképpen neki köszönhetjük a modern Újlipótvárost. Ő ugyanis elhatározta, hogy ezen az értékes, gyönyörű panorámás helyen létrehoz egy, kifejezetten a nagy- és középpolgárság számára otthont adó városrészt. Hogy a terület beépülése valóban kedvező feltételeket biztosítson ennek a társadalmi rétegnek, a Közmunkatanács igen szigorú szabályozást írt elő arra vonatkozóan, hogy milyen beépítésben, milyen típusú házak épülhetnek fel itt. Ezenkívül szabályozták az utcák szélességét, maximalizálták a jövőbeli épületek magasságát és a bennük elhelyezhető emeletek számát. Hogy semmit ne bízzanak a véletlenre, a mai Radnóti utcától északra fekvő területen építési tilalmat rendeltek el a tervek kidolgozásáig. Majd a tiltás feloldása után, 1934-ben, tizenöt évi teljes, és további tíz évig 75 százalékos házadómentességet hirdettek, ezzel ösztönözve az építkezési kedvet. Az adókedvezményt azonban csak az érvényesíthette, aki az előírt szabályozásnak megfelelően építkezett – így biztosították azt, hogy minden a Közmunkatanács elhatározása alapján valósuljon meg.

Hogy mennyire szigorú volt ez a szabályozás, és a gyakorlatban mit is jelentett, arra térjünk vissza egy kicsit később! Elöljáróban annyit, hogy az 1930-as évekre az építészet nagyon sok újításon esett át, s ezeket a közönség városnegyedi méretekben Újlipótvárosban láthatta és