Magyarok keleten és nyugaton

By Ajbolat Kuskumbajev

Nemigen vitatja senki, hogy a magyarságba török ajkú közösségek különböző időszakokban beolvadtak. Gondoljunk csupán a honfoglalás korban a kabarokra, és az ezt követő évszázadokban például az úzokra, besenyőkre, majd a kunokra. A kunok esete korántsem elszigetelt jelenség, hasonló népességtörténeti folyamatok mindig is voltak, és ma is vannak. Ezzel párhuzamosan joggal merül fel a kérdés: vajon hova lettek a keleten maradt magyarok? A Julianus utazásáról szóló Ricardus-jelentés – és más középkori források – ugyanis tanúskodnak róla, hogy kisebb-nagyobb tömbökben maradtak magyarok Kelet-Európában, sőt akár Ázsiában (például a Kaukázusban) is. Tekintélyes részük a népvándorlás során a sztyeppeövezetet és az attól északra eső erdőövezet nagy térségeit benépesítő törökségben oldódhatott fel. Így tehát a kipcsakok között is méltán kereshetünk asszimilált magyar néprészeket. Az utóbbi időben heves tudományos vitát kavart a kazakisztáni madijarok és más, a magyarsággal összefüggésbe hozott közösségek kérdése. A vita ma is folyik, de még a turkológusok és a történészek sem képviselnek egységes álláspontot. A „keleti magyarok” kérdéskörének ered nyomába a szerző, aki a kipcsakok és a magyarok középkori etnokulturális kapcsolatait hangsúlyozza és elemzi. A magyar szakirodalomban sokszor máshogy interpretálunk problémákat és máshogy válaszolunk meg kérdéseket, mint az orosz nyelvű szakirodalom nagyjai. Ajbolat Kuskumbajev nemzetközi hírű kazak történész, aki főleg oroszul és kazakul publikál. Bár néhány kérdésben más véleményen van, mint sok magyarországi kollégája, de már csak az Audiatur et altera pars! elve alapján is meg kell ismerni az érintett másik fél, jelen esetben a kazakság tudományos vélekedését. Ott ugyanis tényként kezelik, hogy magyar csoportok tagozódtak be a kazak népbe, és ezt etnikus és kulturális kapcsolataink legfőbb alapjának tekintik. A kötethez Erdélyi István írt előszót a kérdés legújabb magyar szakirodalmát felvázolva

• Language: Magyar
• Publisher: Napkút Kiadó
• Release date: Apr 30, 2021
• ISBN: 9789632632230

Book preview

magyarok_keleten_es_nyugaton_cover.jpg

Ajbolat Kuskumbajev

Magyarok keleten és nyugaton

Magyar–türk–kipcsak kapcsolatok a középkorban

Impresszum

Napkút Kiadó Kft.

1027 Budapest, Fazekas u. 10–14.

Telefon: [phone]

Mobil: (70) 617-8231

E-mail: [e-mail]

Honlap: www.napkut.hu

Fordította: Benkő Mihály

Szakmai lektor: Erdélyi István

Szöveggondozó: Kovács Ildikó

Tördelőszerkesztő: Szondi Bence

Ómúltunk Tára 8.

ISSN 1789-2023

Sorozatszerkesztő: Csáji László Koppány

© Ajbolat Kuskumbajev, 2020

© Benkő Mihály, 2020

© Napkút Kiadó, 2020

ISBN 978 963 263 933 8

Előszó

Emberek és népek keresik elődeiket-rokonaikat, ez a normális emberi kapcsolatok egyik fontos ösvénye. Ennek a könyvnek a jeles szerzője, Ajbolat Kuskumbajev, a közép-ázsiai kazak nép egyik számunkra is érdekes csoportjának: a magyar-kipcsakoknak a képviselője, a megújult Kazakisztán új fővárosa, Asztana új egyetemének a professzora. (Fiatal kora ellenére ragyogó tudományos karrierjéről a könyvünk végén található tudományos életrajzában olvashatunk.) Az asztanai Eurázsia Egyetemet Lev Nyikolajevics Gumiljov orosz történészről nevezték el, arról a tudós emberről, aki a szovjethatalom utolsó évtizedeiben juthatott csak szóhoz, mivel megelőzően „hét esztendőt a papáért, majd hét esztendőt a mamáért" (ezek az ő szavai) – köztük egyévnyi szünettel – GULAG táborokban kellett eltöltsön. Túlélte, és mindezek után két tudományágban szerzett akadémiai doktori fokozatot: történelemből és földrajzból. Családot ugyan nem tudott már alapítani, de több olyan könyvet jelentethetett meg, amelyek elméleti-módszertani tekintetben sok szempontból új utakat mutattak meg a történészeknek, az etnológusoknak.

Kuskumbajev Ajbolat kazak történész, akadémiai doktor (1969–), kötetünk szerzője, Gumiljov szellemi hagyatékán nevelkedett.

Számára fiatal kora óta különösen izgató az a kérdés, hogy a kazakságon belüli madijar-kipcsak – pontosabban adva vissza szerinte magyar betűkkel, magyar-kipcsak – etnikai csoportnak a büszke tagja milyen rokonságban is állhat a mi őseinkkel, az Álmos–Árpád vezette magyarokkal? Elbeszélése szerint neki még kamaszkorában mondta az apja: Mi nem vagyunk kazakok, mi nem vagyunk kipcsakok, mi mások vagyunk: mi magyarok vagyunk! Ajbolat Kuskumbajev ezután határozta el: életét annak szenteli, hogy nemzetsége, törzse eredetét kikutassa. Ezért tanult történésznek, és ezért kutatja az Aranyhorda katonai és politikai szerkezetének történetét. Így vélt választ találni a kérdésekre Magna Hungaria magyarjainak továbbélési lehetőségeiről, módjairól az Aranyhordában, majd annak utódállamaiban. A keleti magyarokról írott kutatási eredményeiről már korábban is írt, magyarul, angolul és oroszul is, különböző tudományos folyóiratokba: az Eleinkbe, a hágai Journal of Eurasian Studies-ba, valamint a „Cseljabinszkij Gumanitarnij"-ba, az Orosz Tudományos Akadémia uráli részlegének folyóiratába és a Kőrösi Csoma Sándor és az út (szerk. Gazda J. és Szabó E., Sepsiszentgyörgy, 2010, 121–132.) c. kötetbe: A magyar (madijar, madžar) etnonym kérdéséhez közép-ázsiai források alapján. Most megjelenő művében összefoglalóan adja közre több mint tizennyolc éves kutatásainak eredményeit.

Könyvében alapvető és egyúttal igen bonyolult módszertani alapkérdéseket és elveket is feszeget. A kérdések hátterében a sztyeppei lovas nomádok vándorlásai állnak, amelyek iráni, török és ugor nyelvű népek kelet–nyugati áramlását jelentik valójában. A „végállomás legtöbbjük részére a Kárpát-medence volt a kimmérektől kezdve, a szarmatákon és a hunokon át egészen a kunok és jászok bejöveteléig bezárólag. A „folyosó Ázsia és Európa között, amelyen pedig ezeken a lovas nomád népek legtöbbje vándorlása során áthaladt, éppen a mai Kazakisztán volt. Ez különösen fontossá teszi Kuskumbajev professzor megoldási javaslatait, a jelzett népek rokonság-valósága vagy nem valósága, és annak mibenléte, jellege és fokozatai megtárgyalása során.

Számunkra, magyarok számára különösen fontos őseink eredetének és rokonainak felderítése, ami az egyik legbonyolultabb kérdéskörbe tartozik. Kuskumbajev számára kétségtelen, M. I. Artamonov orosz régész nyomán (1962) az, hogy honfoglaló őseink elődei a IX. század előtt a Volgától keletre éltek. Ami a kazakisztáni történészeket illeti, sajnos nincs közöttük olyan személy – jóllehet ez nagyon kívánatos volna – aki a magyar nyelven megjelent szakirodalmat olvasni tudná. Artamonovon kívül, aki nem tudott magyarul, Kuskumbajev részére a másik jelentős forrás V. P. Susárin orosz történész munkássága (1997), aki viszont hosszú éveket töltött Budapesten és kitűnően megtanult magyarul. Susárin a honfoglalók magyar neveként a madzsart vagy mozsart használta, hiszen az eddig ismert keleti írásos források írói a népnevünkben rejlő –gy– fonémát nem tudták másként átírni műveikben. A bizánci görög nyelvű források, mint ismeretes, a megeré alakot használták. Ez az etnoním már a honfoglalás előtti évszázadban (vagy talán még előbb?) az egész népünkre vonatkozott, nem csupán az egyik honfoglaló törzs neve volt. Kuskumbajev, Susarinéval szemben megemlíti az egyik híres, fentebb említett baskír etnológus, R. G. Kuzejev véleményét is, aki óva intette olvasóit (1974) attól, hogy a hasonló vagy szinte azonos (madzsar és variánsai: pl. mozsar, mazsar) helynevekből, vagy akár néptöredékek nevéből arra következtessenek, hogy azok magyarok részeire utalnának. Róna-Tas András viszont egy XIV. századi Volga menti feliratban megtalált „madzsar" nevet egyértelműen őseink keleti maradékára utaló adatként kezelt.

Kuskumbajev utal a számunkra kevéssé ismert, érdekes megoldásra, miszerint a hétmagyarnak nevezett honfoglaló törzsszövetségben a hét szórész (szám) a türk jeti, dzseti, vele azonos jelentésű alakkal volna azonos. Ugyanitt – Bolat Kumekov kazak akadémikus adataira alapozva – megemlíti, hogy a kipcsakok kiinduló törzsszövetsége is hét törzsből állt. „Természetesen az ilyen számbeli azonosság egyelőre keveset mondó, azonban összehasonlító jellegénél fogva, szélesebb alapokra helyezve, véleményem szerint perspektivikus lehet" – írja Kuskumbajev. Megjegyeznénk, hogy Kuzejev etnográfus adatai alapján, Baskíriában is létezett hét törzsből álló törzsszövetség.¹

Érdemes megemlíteni azt a jegyzetet, amelyet L. Ny. Gumiljov fűzött Artamonov általunk fentebb megemlített könyve 338. oldalához. Ennek a jegyzetnek értelmében Gumiljov felvetette azt, hogy a magyarok 631-ben szabadulhattak meg a türkök főhatalmától. Ez az a korszak, amikor megkezdődött a Nyugati Türk Birodalom széthullása (itt Kuskumbajev utal Galkina 2003. évi munkájára). Nagyon fontos az, hogy ezt Kuskumbajev kiemeli. Őstörténeti múltunk neves kutatóinak a véleményét erre a kérdésre vonatkozólag nem ismerjük, bár magyar szerzőktől olvastunk olyan írásokat, amelyek szerint az ősmagyaroknak sikerült úgy eljönniük Nyugat-Szibéria és Kazakisztán határvidékéről, hogy hosszú útjuk során sem a hunokkal, sem a türkökkel nem találkoztak.

A kötetben a szerző jelentős részt szentel a Magna Hungaria (Великая Венгрия) kérdéskörnek, amelyről mi magunk is írtunk már 1961-ben, az 1959-ben megvédett kandidátusi disszertációnk ötödik fejezeteként. Egészében véve ma is úgy véljük, hogy Baskíriában nem található egyetlen olyan helynév sem, amely őseinkre utalna. Ettől független az a hihetőnek tartható vélemény, amely ősbaskírokkal együtt felvándorolt magyarokat tételez fel, és az szerintünk is hihető, hiszen Julianus barát magyarokra talált a Volgántúlon, jóllehet röviden lejegyzett vatikáni jelentésében erről a hatalmas folyóról, illetve az azon