Bérgyilkos Budapesten: Black Jack - az első bűnmegelőzési krimi

By Garamvölgyi László

Brezan alezredes élete nem egyszerű manapság. Feleségével egyre bonyolultabb a kapcsolata, két gyermeke is több figyelmet igényelne, miközben egy olyan ügy súlya nehezedik rá és nyomozói csapatára, melyhez foghatót a sokat tapasztalt főzsaru sem pipált még.

Egy amerikai bérgyilkos, szerb maffiózók, egy titokzatos özvegyasszony, egy bank aggódó biztonsági főnőke, egy kézicsapatra való fiatal lány,egy titkos játékbarlang. Minden jel egy nagyszabású bűncselekmény előkészületeire mutat.

Brezan összerántja legendás csapatát, Kocsistibit, a jobbkezét és egyben legjobb barátját, Flambárt, a bűnmegelőzési szakértőt, Stallonét, az informatikai zsenit, Verát, a fiatal nyomózónőt, Abszolút Májkit, a TEK kommandósát.
És a szupercsapat nekilát életük legnehezebb ügyének, ahol úgy kell eredményre jutniuk,hogy nincs megtörtént bűneset, azaz nem indulhatnak ki a bizonyítékokból.

Dr. Garamvölgyi László rendőr dandártábornok , az ORFK volt szóvivője letehetlenül izgalmas, egyben humoros bestsellerében egyszerre mutatja be egy főzsaru mindennapjait, és egy olyan nyomozás kulisszatitkait, ahol a rendőrség és a TEK a világ legmodernebb technikáit felhasználva akadályozza meg egy magyar és nemzetközi bűnbanda terveit.

• Language: Magyar
• Publisher: Ulpius Baráti Kör
• Release date: Nov 28, 2019
• ISBN: 9786156022530

Book preview

cover.jpg

GARAMVÖLGYI LÁSZLÓ

BÉRGYILKOS

BUDAPESTEN

BLACK JACK

Az első bűnmegelőzési krimi

Copyright © dr. Garamvölgyi László, 2019

ISBN 9786156022530

Az e-book formátumot előállította:

img1.png

www.bookandwalk.hu

A könyv elkészítéséhez nyújtott segítségért

köszönetet mondok

DR. HATALA JÓZSEFNEK,

a Belügyminisztérium

Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnökének

és

GRATZER-SÖVÉNYHÁZI EDITNEK,

a Belügyminisztérium

Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkárság

főosztályvezetőjének

1

– Tisztelt hölgyeim és uraim! Ennyiben tudtam összefoglalni önöknek a huszonegyedik század kockázattársadalmának lényegét, felvillantva a főbb rizikófaktorokat, köztük a kriminális kihívásokat is, s ezzel, gondolom, világossá tettem, hogy mostanság miért értékelődik fel rendkívüli módon a bűnmegelőzés. Sajnálom, ha picit sötétre festettem a képet, de hát azért mégsem rózsaszín – zárta előadását Brezan. – Annyit még érdemes hozzátenni, hogy az emberiség eleddig úrrá tudott lenni mindenféle fenyegetettségen, remélem, most is visszatalálunk a damaszkuszi útra. A lényeg, hogy tanuljunk meg globálisan gondolkodni és lokálisan cselekedni…

Az alezredes Egerben, egy konferencián tartott előadást, amire már hónapokkal ezelőtt meghívták, mert az ilyen invitálásokat általában elfogadta, csak amikor abszolválni kellett a dolgot, akkor szembesült meggondolatlanságával. Mert mi a helyzet? Háromnapos az értekezés és pénteken kezdődik, ez persze az előre elküldött programból is kiderült, de mivel esze ágában nem volt ott aludni, ezért az első napra kért időpontot, be is iktatták délután két órára. Sebaj, Budapestről nem távolság, bár annak a délutánnak már lőttek. Aztán a közönség! Ötven professzor tudományos tanácskozásáról van szó, akik nem rendőrségi vagy közbiztonsági témában gyűltek össze, Brezant kifejezetten tájékoztatási célból kérték fel, hogy mondana pár érdekességet. Volt egyetemi professzora az ötletgazda – már csak ezért sem akart nemet mondani –, aki a főtisztet amúgy „lebilincselő" embernek tartotta, meg különben is, régóta figyelemmel kíséri pályafutását. Tény, Brezan tapasztalt előadó, így azzal is tisztában volt, hogy az ebéd utáni nagy emésztési időpont sem kedvez a fajsúlyos témának, de nem engedhetett a színvonalból. És egyébként sem tartott még tudósoknak előadást. Éles logikával arra is rájött, hogy ezek a fontos emberek mennyire tájékozatlanok a kriminális valóság terén, némelykor gyermeki naivitással szemlélik a világot. Meg különben meggyőződése, hogy a bűnmegelőzésre kell koncentrálni, nem árt tehát ebben a körben is felhívni a figyelmet a prevenció fontosságára.

– Van esetleg kérdés? – dobta be a levezető elnök, aki történetesen egykori mentora.

Egyszerre öt kéz emelkedett magasba, ami Brezant is meglepte. „Mi van a Fenyő-ügyben?, majd: „A Teréz körúti robbantót kihallgatták már, tett vallomást?, „Hogy fogták el a terroristát?, „Ki az az F. Hasszán?, „Mi lett aztán az olajszőkítési botrány vége, mert engem érdekelne" – kommentált egy joviális úr. Brezan agyán átvillant, hogy a rendszerváltozás utáni teljes kriminalisztikai palettát vázolják neki, de arra is rájött, hogy ezek a tisztes hölgyek és urak eleddig még nem találkozhattak olyan autentikus emberrel, akitől válaszokat kaphatnak. Így történt aztán, hogy az eredetileg huszonöt percesre tervezett előadásából több mint egy óra lett, ám gyötrelmei még akkor sem értek véget, amikor nagy taps közepette elhagyta a termet; valaki utána ment.

– Felügyelő úr! – szólt mögüle egy női hang.

Brezan hátrafordult, és egy rendkívül csinos hölgyet látott. Hogy nem vette észre odabent?!

– Parancsoljon – dadogta, majd mindezt egy hülye kérdéssel tetézte: – Ön is itt volt az előadáson?

– Igen, kissé hátul ültem, de nagyon figyeltem – húzta mosolyra a száját; kivillant vakítóan fehér fogsora.

Jó negyvenes volt a nő, nagy cickóval és erotikusan dögös csípővel. Talpig feketében. Miközben Brezan az összbenyomást tanulmányozta, nem tudta eldönteni, hogy a csaj gyászol-e, vagy csak ez a divatszíne. Brezan általában kitüntető figyelmet szentelt nőnemű embertársainak, de tapintatáról is híres volt, így nem kérdezett baromságokat:

– Bocsánat, de meghalt valakije?

– Igen, a férjem. Három éve…

– Ó, elnézést, de bunkó vagyok – s ezt most tényleg így gondolta.

– Ugyan, nem tudhatta.

– Mélyek lehetnek az érzelmei.

– Azt azért nem mondanám, ön nem ismerheti házasságunk részleteit, mindössze az történt, hogy a temetés után valahogy mindig fekete cuccokat vásároltam.

– Így már érhető.

– Ezért is jöttem maga után…

– Mármint a férje miatt – vágott közbe Brezan –, helyesebben a megboldogult miatt?

– Nézze – fonta össze maga előtt karját a nő, bár méretes lökhárítói miatt ez kissé körülményesre sikeredett, és közben a kocsija felé kísérte a rendőrtisztet –, lehet, hogy vannak véletlenek, nekem most kellett magával találkoznom.

Micsoda? Udvarol a csaj? Nem mintha ellenére lenne, Brezan általában vevő volt egy kis flörtre, különösen mostanság, amikor romokban hever a házassága. Brezan mindig is úgy gondolta, hogy a nyomozói pálya romantikája egyszersmind az élet romantikája is. Különösen az elején vélekedett így, újabban már e tekintetben nem annyira biztos, de hát ő az improvizáció nagymestere, érdemes mindre mozdulni.

– Mégis, mi a problémája? – kísérelte meg tisztázni a főzsaru.

– Látom, siet – állt meg a nő Brezan Škoda Octaviája mellett.

– Igen – mosolyodott kényszeredetten –, kicsit elhúzódott ez az előadás és vissza kell érnem Pestre.

– A Teve utcai rendőrpalotába?

– Nem annyira palota, mint inkább a munkahelyem, bár kívülről kétségtelenül impozáns.

– Szeretnék magától kérni egy névjegyet, és később esetleg megkeresném, nagyon örülnék, ha meghallgatna.

– Semmi akadálya – reflektált Brezan, miközben átnyújtotta elérhetőségeit –, csak elég zsúfoltak a napjaim, de gondolom, magának fontos…

– Eléggé…

– Elárulja a nevét? – vágott közbe Brezan.

– Éva vagyok, bár magának nyilvánvalóan egy percbe se telne, hogy a vezetéknevemet és mindent, amit akar, megtudjon rólam, de most nem mondanék többet.

– Kedves Éva! Mellesleg a lányomat is így hívják.

– Ó, tehát nős – vágott közbe a nő.

– Persze, de folytatnám. Szóval súlyosan téved, bár logikai vonalvezetése helytálló. Például a halakról nem tudjuk, hogy isznak-e vizet, de módjukban lenne…

– Értem – kacagott a nő –, tehát nem akarja.

– Nem tehetem, tudja, az adatvédelmi szabályok – tudálékoskodott Brezan, és kinyitotta a járgány ajtaját. Már beszállt volna, de mocorgott még benne egy kérdés:

– Valami bűnügyről van szó?

– Azt hiszem, a férjem halála körül nincs minden rendben…

– Hogy érti? – torpant meg Brezan, azonban a nő visszasietett az előadóterembe.

2

Brezan az M3-ason döngetett visszafelé, miközben cikáztak fejében a gondolatok. Egyáltalán mit keresett a nő ezen a konferencián? Ahhoz túl fiatal, hogy professzor legyen. Bár ki tudja, mostanában nem életkorhoz kötött a tudományos fokozat. Persze a Nobel-díjasok között csupa idős van, kivéve a matematikusokat. Tényleg? Matematikában ítélnek oda Nobel-díjat? Ennek majd utánanéz. Meg különben is! Olyan titokzatos volt ez a fekete özvegy. Hoppá! Már el is nevezte magában. Kétségtelen, jelenség a bula. Milyen lehet az ágyban? Brezan a nőkkel kapcsolatban általában itt kötött ki, persze csak viccből. Ő mindig is szerette a tréfás dolgokat. Megcsörrent a mobilja:

– Szeva, Gyulus! – süvöltött a kihangosítóból egykori egyetemi csoporttársa.

– Szia, Gyulus! Mi a gáz?

– Bent vagy?

– Szerinted?

– Jó, hallom, hogy kocsiban – válaszolt a régi évfolyamtárs. – Inkább azt kérdem, gályázol?

– Mikor nem? Mondjad már!

– Átlőnék neked egy felvételt, meg tudod nézni?

– Most kanyarodom le a sztrádáról, tíz perc múlva bent vagyok, küldd a gépemre.

– Oké. Már lököm is, aztán, kérlek, hívj fel!

– Mi ez, valami pornó? – vihogott Brezan.

A főnyominger azért röhögött, mert visszaidézte Gyulust mint egyetemistát. Olyan prűd volt, mintha az angolkisasszonyokhoz járt volna, már amennyiben nőneműnek születik. Az sem kizárt persze, hogy volt egy olyan suli is, ahová angol fiatalurak jártak, csak Gyulus ezt mélyen titkolta. Erre azért nem venne mérget, de az tuti, hogy Gyulusban van valami angolos. Ezt mindig is gyanította, sőt amikor zsaru lett, feltett szándéka volt, hogy Gyulus angolszász múltjában kutakodik. Lehet, hogy mégis kém? Spongyát rá! Tény, Gyulushoz képest egy apáca kimondottan könnyűvérű. Mondhatni, frivol. Az mégis elegánsabb.

– Hülye! – zárta rövidre az angol kötődésű. És most már biztos, hogy kém.

A felvétel alig öt perc volt. Azt látni, hogy egy elegánsan öltözött középkorú férfi bemegy a bankba, ahol Gyulus is dolgozott, téblábol, matat valami nyomtatvány után, beszélget az ablaknál, majd fejével biccent egy várakozó hölgy felé, és kimegy.

– Mi a szar ez? – érdeklődik mobilján Brezan.

– Egy tegnap délelőtti videó.

– Na és? Nincs benne semmi!

– Te csak azt hiszed – makacskodott tovább Gyulus. – Tudod, ki az a faszi a felvételen?

– Fingom nincs. Mondod, vagy hívjam Kojaket?

– Inkább átmennék hozzád.

– Gyere, ha nincs jobb dolgod péntek délután.

Brezan, nem tudni, mitől vezérelve, de még egyszer megnézte a felvételt, nem akart teljesen hülyének tűnni Gyulus előtt. Amint a végére ért, megállt benne az ütő. A fekete özvegy! Éva! A nő a mai konferenciáról! Ő az, aki ott ül a bankban, és feléje biccentett a faszi. Mi a túró ez? Ennyi véletlen

a földön nincs! Most már alig várja Gyulust, aki most toppan be, kezében vaskos mappával.

– Figyelj, Brezan! Itt a teljes anyag, bár hozzátok bejutni kész katasztrófa – zsörtölődik a bankos.

– Azért bejutottál, nem? – riposztozik Brezan, miközben a mappát lapozgatja. – Mégis, ki a csávó?

– Egy régi ügyfelünk, aki elvileg halott…

Na ne! Brezan most tényleg a fejéhez kap. Rohadt egy nap ez. Persze minden nap rohadt, amelyen a halottak visszajárnak. Brezan megnyom az asztalán egy gombot, majd beszól a mikrofonba:

– Stallone, be tudnál jönni?

– Megyek, főnök – jön azonnal a válasz.

Stallone valójában Szilveszter, de a budapesti nyomingerek így becézik, miközben mindenben Rambo ellentéte. Rendőri berkekben különben országos hírneve van, mindenki tudja róla, hogy informatikai zseni, Brezan kollektívájának legjobb digitális háttérembere, ráadásul ízig-vérig zsaru. Többek között Stallone nevéhez fűződik egy olyan egyedülálló bűnmegelőzési térinformatikai rendszer kidolgozása, amelyet most készül tesztelni az Europol, azaz az Európai Rendőrségi Hivatal. Mindazonáltal a felületes szemlélő átsiklik azon a nem kevésbé jelentős tényen, hogy történetünk péntek délután játszódik, és egy gombnyomásra megjelenik Stallone. Igen, Brezan csapata így működik!

– Figyelj, Stallone, ő itt – és most Gyulusra mutat – egyetemi csoporttársam volt, de te még nem is éltél, amikor mi végeztünk.

– Hehe – kacarászik az informatikai zseni, mert neki is van humora. Brezan pókerarccal folytatja:

– Szóval ő most egy nagy amerikai bank budapesti fiókjának a biztonsági főnöke…

– Tudom, a Lehman Brothers, értékpapírok, kötvények és egyebek… Nagyban nyomatják…

– Tehát – tért a lényegre Brezan –, itt van egy videó, nézd meg alaposan, már át is küldtem a gépedre, tanulmányozd…

– Oké, mi a feladat? – vág közbe Stallone.

– Várj! Várj! Előbb Gyulus képbe helyez minket. Mondj el mindent!

– Három évvel ezelőtt – vesz mély levegőt a bankos – megjelent nálunk ez az úriember… az ő fényképét látod a mappa elején.

Hoppá!, nyilall Brezanba a felismerés. Miről is beszélt a fekete özvegy? Három éve halt meg a férje, és azóta a sötét színeket kedveli. Még azt is mondta, igen, erre határozottan emlékszik, hogy eltemette! Ezek szerint hamvaiból, mint egy főnixmadár, feltámadt és tegnap beballagott Gyulusék bankjába, ahol – minő véletlen! – épp ott ücsörgött a volt felesége. Miért nem borultak egymás nyakába? Itt valami nagyon nem klappol. Persze az is lehet, hogy csak ismerősök, minek bonyolítani? Miután visszatért révedezéséből, Gyulus már itt tart:

– Tehát, Mr. Marigold…

– Mi? – akadt ki Brezan.

– Vagy nevezhetjük Mr. Körömvirágnak is – veszi humorosra a figurát Gyulus.

– A francokat! Inkább Mr. Büdöske! – csattan fel Brezan.

– Jó, jó, van egy ilyen jelentése is – adja meg magát a Gyulus –, de nem fordítjuk le az angol személyneveket, maradjunk a Marigoldnál. Szóval ő egyébként amerikai illetőségű, magyar gyökerekkel.

– Jól sejtem, Gyulus, hogy Büdöske átbaszott benneteket, mégpedig három éve? – ráncolja a homlokát Brezan.

– Nem kicsit.

– Mennyivel szívtatok?

– Kerek, de nem sértő összeg volt a kárunk…

– Mondd már!

– Egymilla. Mármint dollárban.

– Tényleg kerek, és nektek nem is sértő. Egy ekkora kecóban? Akkor sem oké itt valami.

– Mire célzol? – értetlenkedett a kufár.

– Hallottál már a kulturális antropológiáról?

– Én veled együtt jogot hallgattam az ELTE-n. Bár te már akkor is agyas voltál.

– Nézz utána Claude Lévi-Straussnak…

– Meglesz, főnök – vágott közbe Stallone.

– Te golyhó! Ő nem gengszter! Tudós! És nem is neked mondtam.

– Köztük is van csibész! – erősködött a beosztott.

– Nos, ő mondta – legyintett egyet Brezan –, hogy minden dolognak megvan a maga helye, és minden dolognak a helyén kell lennie. Itt semmi nincs a helyén!

– Felhomályosítanál, Brezan?

– Idejössz péntek délután ezzel az üggyel, miközben az egészhez semmi közünk, igaz, Stallone?

– A számból vetted ki, főnök! – lelkendezett amaz, mert egyébként sem szerette a bankárokat.

– Mi gyilkosokat, rablókat, meg efféle gazfickókat kergetünk, nem vagyunk pénzügyi nyomozók…

– Ez az, hogy kergettek – vetette közbe Gyulus.

– Mit akarsz ezzel mondani? – húzta fel a szemöldökét Brezan.

– Pont ezt! Benne van az alaptörvényben, hogy a rendőrségnek az is feladata, hogy megelőzze a bűncselekményeket. Mi van, ha ezek készülnek valamire?

– Mi a picsa? Te akarsz minket kioktatni, hogy mi a dolgunk? Ne jogászkodj itt nekem, Gyulus! Miért nem tettetek akkor feljelentést? Megmondom! Mert többet ért a bank jó hírneve, mint egy rugó! Ezért!

– Én akkor még egy másik bankban dolgoztam – motyogta.

– Most meg felbukkant a faszi – folytatta Brezan, mert tetszett neki a saját eszmefuttatása –, és kaparjuk ki nektek a gesztenyét?

– Te is tudod – erősködött Gyulus –, hogy a cselekmény nem évült el.

– Már megint agyalsz! Figyelj! Van egy Büdösbogár, illetve nincs, mert vélelmezem, hogy három éve meghalt, legalábbis számotokra, különben nem tudtátok volna leírni a veszteséget, szóval virítottak nektek egy halotti bizonyítványt, és beszoptátok.

– Nekik, mondom, én akkor még…

– Teljesen mindegy – kaszált a levegőbe Brezan –, egyébként is, hol a feljelentés?

– Ha csak ez kell! – és Gyulus előhúzott egy banki fejléces cellulózt. – Készültem.

– Fogalmilag kizárt a dolog! Hogy lehet egy nem létező emberrel szemben nyomozást elrendelni? Mert a csalótok, ugye, már meghalt! Függetlenül attól, hogy maga a bűncselekmény, amint ezt jó büntetőjog-professzorunktól megtanultuk, egyébként tényleg nem évült el…

Brezan mobilja Viber-üzenetet jelzett. A felesége volt, Bogi. Megígérted, hogy hétkor elhozod Évát, ha vége a röplabdameccsének!

3

Brezannak volt ugyan engedélye megkülönböztető jelzésre, ám soha nem élt vissza vele, ezúttal azonban még azt használva sem ért volna idejében a sportcsarnokhoz. Lesújtó kép fogadta: mindenki elment már, csak a tizennégy éves kislánya árválkodott ott. Csikorgó kerekekkel landolt mellette; a gyerek szó nélkül beszállt. Évike nem mondott semmit, még csak nem is durcizott, mintha már megszokta volna, hogy az apja állandóan elkésik. Brezan csak magában nevezte a lányát Évikének, hiszen már számtalanszor kioktatta, hogy idióta dolog a becézett nevét tovább becézni. Különben is, rendszerint kislányomnak hívta, és ez mindkettőjüknek tetszett.

Hazafelé gurultak, Brezannak azon járt az esze, micsoda rohadt egy apa. Erre sem lehet megkérni! Képtelen péntekenként a lányáért menni, miközben kifejezetten megígérte. Örömmel vállalta, mert az egri konferencia után simán visszaért a fővárosba, csakhogy közbejött ez a Gyulus-ügy. Mindig közbejön valami! Lényegében ezért tropa a házassága is. Vele nem lehet programot egyeztetni, közös terveket szőni, minden felborul. Oldalbordája bírta egy darabig. Sőt! Buldoghoz hasonló kitartásáért valamilyen kormánykitüntetést is érdemelne. Mondjuk a legbuldogabb asszonyét! Vagy boldog buldog! Jó, nem? A fenébe is! Trágya egy alak. Brezan azért szapulja magát, mert tökéletesen tisztában van azzal, hogy a lányának – így, a tinédzserkor kellős közepén – most lenne a legnagyobb szüksége rá. Ezt Bogi is a fejéhez vágta már vagy ezerszer, de hiába. Na és Bogi! Te jó ég! Micsoda nő! Olyan bombázó volt fiatalon, döglöttek utána a férfiak. Most is vonzó, de már inkább decens, ám rendkívül dekoratív. Viszont a gyerekek születése után már nem kívánja annyira a szexet, s ez eléggé zavarja Brezant. Sokszor ezért voltak és vannak fasírtban.

– Apa! Megjöttünk! – szakítja félbe gondolatait Éva.

– Bocs, elgondolkodtam.

– Meg se kérdezted, hogy nyertünk-e? – Nem kicsit és nem művileg volt durcis a röplabdás.

– Látod, ilyen a te apád, bár biztos vagyok benne, hogy szenzációsan játszottál, és baromiak voltak a nyitásaid is. Bingó?

– Lemostuk őket – nevetett a lány. Hiába, ő ilyen, képtelen volt haragudni az ősére. – Tényleg, apa, hogy alakul a hétvége?

– Merek én már ezek után bármit mondani? – próbált szellemeskedni Brezan. – Elvileg a tiétek vagyok. Menj fel, én még elintézek valamit a garázsban.

Valójában Stallonét akarta hívni, és már a gombokon volt az ujja, amikor meggondolta magát. Mindazonáltal tudta, hogy Stallone kiderítette, amit lehet, de attól tartott, hogy olyan információkat fog vele közölni, amitől begőzöl. Akkor megint lőttek a családi estének. A fenébe is, nem gyilkossági ügyről van szó. Egy nyomozó percekre is nehezen tud szabadulni hivatásától, főleg ha nem is hagyják. Brezanban ez tudatosult, amikor belépve a lakásba meghallotta Kocsistibi hangját.

– Olálá! – rikkantotta főhősünk. – Kacsasült- és Kocsis­tibi-szagot érzek.

– Ráhibáztál – derült Bogi. – Tíz perc és asztalhoz ülhetünk.

– Oké, de hol a fiam?

– Moziba mentek a barátnőjével, csak kilenc után jön haza.

– Ez jó! – tört ki magából Brezan. – Tizenhét éves, és már csajozik. Bravó! Hiába, az apja fia.

– És ha még látnád a csaj! – fontoskodott most Kocsis­tibi.

– Hogyhogy? Te már láttad? Én meg nem is ismerem? – akadt ki Brezan.

– Nekem is csak most mutatta meg Bogi. Csináltak egy szelfit Botonddal.

– Ez államtitok?

– Még nem! Most küldte át nekem is – mutatja mobilját Bogi –, ez a mozi előtt készült nemrég.

– Szó, ami szó, van ízlése a kölyöknek! Hiába…

– Az apja fia – fejezte be szarkasztikusan Bogi.

– Kocsistibi, amúgy te mit keresel itt?

– Meghívott a feleséged. Tudja, hogy a kacsasült a kedvencem.

– Az az igazság, hogy amikor Évi felhívott, hogy nem vagy ott, a Botond meg elment, gondoltam, egy ilyen vacsoránál jobb, ha van itt egy férfi – magyarázkodott rafináltan Bogi.

– Rendben! Ezek szerint már én nem vagyok neked férfi! – dühöngött Brezan.

– Megint kiforgatod a szavaimat…

– Helyben vagyunk! Most jön az, hogy rám sohasem lehet számítani, meg hogy többre tartom a yardot, mint a saját családomat etcetera, etcetera…

– Miért csinálod ezt, amikor vendégünk van?

– Kocsistibi nem vendég, hanem családtag. Ha elfelejtetted volna, ő volt az esküvői tanúnk, meg egyébként is…

– Higgadj már le! Kész a vacsora. Évi, gyere te is – szólt Bogi a lányuknak, aki szerencsére nem hallhatta a torzsalkodást, bár semmi újat nem tudott volna meg.

Brezan visszavett. Boginak igaza lehet, hiszen összeütött egy fenomenális vacsorát – a kacsasült neki is bejön, még aszalt szilvát is kerített –, igyekezett fordítani a hangulaton. Már hozzáláttak volna, de megcsörrent a mobilja. Puff. Kész. Vége. Stallone az. Fel kell venni, nincs mese:

– Jelentkezem, főnök – recsegte Stallone –, megvan minden!

– Mégis, mi? – óvatoskodott Brezan.

– Lefuttattam néhány algoritmust, meg az adatbázisokban is garázdálkodtam…

– Stallone! A lényeget!

– Az van, hogy ez a Büdösbogár nem akármi. Akarom mondani, akárki…

– Mert?

– Megnéztem, kicsit időben visszamenve a bank előtt, hogy hol parkolt, kezdve azzal, hogy egy floridai rendszámú Bömöse van.

– Ez felettébb érdekes. Folytasd!

– Már mi, főnök? A Bömös vagy a rendszám?

– Mindkettő.

– Értem. Tehát, a Nádor utcában hagyta a verdát, de

a térfigyelő kamerán látszik, hogy nyomja a szpícset valakivel…

– Hogyhogy?

– Kicsit visszapörgettem a dolgokat, rekonstruálni akartam a mozgását. Akkor találkozott egy pattintott arcúval, akivel röviden dumált, kezet fogtak, és Büdösbogár ezután ment be a bankba.

– És ki az a faszkalap? Bocs, a kalap erős volt.

– Mindent átnyomtam a Nebeknek, ott pont ügyeletben volt a haverom, tudod, az a fiatal csávó, a Gézus.

– A Gézus?

– Bocs, főnök – vetette közbe Kocsistibi –, az egyik tanítványom, rendkívül ügyes a srác. Csak mert hallom, hogy róla beszéltek.

– Na és?

– Az arcfelismerő rendszer kidobta, ő a Technikus!

– Kicsoda?

– A Technikus! Egy amerikai bérgyilkos! Akivel a büdösnek mondott bogár beszélt.

– Ne már!

– Na most, ez a nem kellemes szagú állatfaj és a Technikus az Interben szálltak meg – folytatta Stallone, mintha csak egy film történetét mesélné –, de ezt is csekkoltam, már két napja itt vannak. Amúgy egyszerre érkeztek. Egyenesen Hollandiából.

– Állj! Állj! Azt akarod mondani, hogy két napja Magyarországon van egy bérgyilkos?

– Ezek szerint.

– Na és mit tudsz még? – ugrott fel Brezan.

– A Gyulus nevezetű barátod sem volt teljesen őszinte…

– Sejtettem. Mit vársz egy angolszásztól?

– Ugyanis, nem tegnap volt először Büdösbogár a bankban…

– Most már ez sem lep meg. Folytasd!

– Az előző nap is ott volt, és akkor odament a kettes ablakhoz, hosszan beszélt egy csajjal, és utána tiplizett.

– Milyen csajjal?

– Hát egy ügyintézővel…

– Erről tudj meg nekem mindent!

– Megtörtént, főnök!

– Miii?

– Szóval az ügyintéző, hogy is mondjam…

– A lényeget, Stallone!

– A te barátoddal, Gyulussal kavar.

– Na ne!

– De igen!

Brezan alapjában bírta Stallonét, sőt sokszor csodálta is informatikai tudását, amivel eddig is felhői magasságokban tevékenykedett. Most viszont felment a sztratoszférába, mert ennyi idő alatt ennyi mindent nem lehet megtudni. Ha csak nem mágus. Ez már nem is kérdés. Ezerrel pörgött Brezan agya. Nyomozói rutinja a hosszú évek alatt valahogy a génjeibe kódolta a vészcsengőt, amely eszeveszetten sipákol, ha gáz van. Most pedig tényleg éles a szitu. Miközben azon gondolkodott, miképp lehetséges egy békésnek tűnő estébe így belerondítani, működésbe léptek intézkedési reflexei. Kocsistibi is érezhette, hogy nem annyira tréfás a dolog, mert nem mert a kajához nyúlni. Festői látványt nyújtott Bogi is, aki két kezét az arcába temetve könyökölt az asztalon, konstatálva, hogy nagy bizonyossággal fuccs a közös vacsinak. Éva viszont nagy élvezettel falatozott, ezt teszi minden meccs után, főleg, ha nyernek. (Ha nem, akkor is.)

– Maradj bent, Stallone!

– El sem mentem. Egyébként bent van Vera is, mert a gyereknél ezen a hétvégén az exe a soros.

– Mit csinál ilyenkor? – ütközött meg Brezan.

– Gondolom, elviszi moziba, vagy ilyesmi.

– Nem a volt férj! Vera!

– Ja, el van maradva az adminisztrációval, jelentéseket körmöl vagy ehhez nagyon hasonlót – dünnyögte Stallone –, legalábbis nekem ezt mondta.

– Ő se menjen el!

– Okézsoké.

Kocsistibi közben felállt az asztaltól, még vetett egy ácsingózó pillantást a ropogós kacsasültre, majd szabályos keresztmozdulatot tett, mint aki feladja az utolsó kenetet a jószágnak, ami – legalábbis a látvány alapján és a szárnyas szempontjából – egyszerre nevezhető morbidnak, de leginkább elkésettnek. Brezan pillanatok alatt átlátta a helyzetet, legalábbis a közvetlenül teendő intézkedések tekintetében, és egyfolytában azon járt az esze, hogyan függnek össze a dolgok, mert valahogy túl sok itt a véletlen. A csaj a konferencián, Gyulus kavarása (több vonatkozásban is!), Büdösbogár, hóna alatt egy bérgyilkolóval! Sok ez egyszerre!

– Figyelj! – fordult Brezan a toporgó Kocsistibihez. – Fel kell hívnom a tábornokot, mert érzem a disznószart.

– Oké, de én mit csináljak?

– Tűzz befelé, közben hívd Májkit, a TEK-től, jöjjön ő is a Tevébe.

– Abszolút Májkit?

– Ki mást? Indulj már!

Kocsistibi el. Brezan vett egy nagy lélegzetet a telefonálás előtt, majd a feleségéhez fordult, ám még mielőtt bármit mondhatott volna, Bogi mindkét kezét feltartotta, mint aki megadja magát. Húsz év házasság után igen fejlett metakommunikációs rendszerek alakulnak ki a párok között, ami a tudomány jelen állása szerint nem is baj. Tudni­illik ez általában azt jelenti, hogy tisztában vannak a másik rezdüléseivel, és ez jó dolog. Na most, ha két évtizedig egy humánmenedzser és egy rendőrnyomozó fényesre polírozza a technikákat, akkor minden beszéd fölösleges. Csoda most sem történt, eltekintve Bogi szemhéjának picinyke rezdülésétől. Mintha lelassították volna a nő mozdulatát; mérhetetlen fáradtsággal, megadással és reménytelen beletörődéssel művelte mindezt. Fölösleges minden szó, csak csörömpölnének a hangok.

– Jelentkezem, tábornok úr!

– Brezan? Mi történt? – érdeklődött az elöljáró, aki mellesleg ugyancsak nyomozóként kezdte a pályafutását, és legendákat meséltek róla. Úgy szól a fáma, hogy egyetlen megoldatlan ügye sem volt, ódákat zengtek kitartásáról is. – Persze, különben nem hívnál péntek este.

– Van egy kis probléma – kezdte Brezan, és tömören, de lényegre törően vázolta az elmúlt órák eseményeit, lerövidítve, de nem elhallgatva Gyulus szerepét. – Nos, ezeket az intézkedéseket tettem meg hirtelenjében – zárta mondandóját Brezan.

– Rendben – nyugtázta a tábornok. – Később még várok jelentést. Engem is izgat ez a Technikus!

– Egyelőre nem látok veszélyt, táborok úr, érzésem szerint ez nem szokványos történet.

– Brezan, ha kérhetlek, ne az érzéseidről, hanem a tényekről beszélj!

– Tábornok úr! Mint tudod, sohasem szoktalak terhelni a benyomásaimmal, most is csak azért folyamodom ehhez, mert atipikus a sztori.

– Amennyiben?

– Egyszerű. Az adatok szerint két napja itt van egy hétpróbás gazember, aki minden valószínűség szerint egy igazi bérgyilkos. Tehát nem egy Roháč, hanem olyan, aki ellen egy Interpol által kiadott piros sarkos körözés van érvényben.

– Igen, és?

– Pont ez a lényeg! A bérgyilkosok nem így dolgoznak! Odamennek, kinyírják a célszemélyt, és máris tipliznek, huszonnégy órát sem tartózkodnak a helyszínen, hogy minimálisra csökkentsék a lebukás kockázatát. Ez meg már lassan három napja itt héderel…

Csönd állt be, a vonal másik végén ott volt ugyan a tábornok – Brezan tisztán hallottra szuszogását –, de úgy tűnik, nagyon elgondolkodott beosztottja gondolatkísérletén. A logikus érvelés az ő agyán is átfutott, és tekintélyes nyomozói múltja miatt képes volt azonnal felvenni a fonalat. Majd ezt mondta:

– Ebben lehet valami. Viszont nyomban adja magát

a kérdés: vajon minek jött ide? Csak nem pihenni?

– Bocsánat, tábornok úr, de ezt most nem értem.

– Persze, nem is értheted, fiatal vagy, de én még emlékszem egy Carlos nevezetű terroristára, aki itt vakációzott a szocializmus idején.

– Momentán erről én is hallottam – vetette közbe Brezan. – Ő meg különben sem terrorista.

– Tudom, tudom. Derítsd ki, amit lehet, aztán hívj! Van elég embered?

– Igen.

Ebben maradtak. Brezan már befelé döngetett, cikáztak fejében a gondolatok. Berendelte még Jagellót is, akit valójában Lengyelnek hívtak, de miután baráti népünknél volt egy ilyen király – mi több, királyi ház! –, ezért hamar kapott egy ilyen titulust, ami arisztokratikus külseje és választékos öltözködése miatt nem volt teljesen alaptalan. Talán mondani sem kell, hogy ő is Kocsistibi tanítványa volt, még kerületi nyomozóként bontogatta szárnyait, amikor felfigyeltek rá. Szögezzük le: Brezan csapatába bekerülni nagy megtiszteltetés, nem is sikerül mindenkinek. Már együtt voltak az irodájában: Kocsistibi, Vera, Stallone, Jagelló, Abszolút Májki és átjött Géza is a Nebektől, ha már ő volt az ügyeletes.

– Gyerekek! – vágott bele Brezan. – Beszéltem a tábornokkal, hát ő sem kapott nevetőgörcsöt, vagyis elég szar a helyzet.

– Mi a gáz? – érdeklődött Abszolút Májki, aki belecsöppent a sűrűjébe, mint Pilátus a krédóba.

– Egyelőre semmi! – bocsátotta előre Brezan, miközben Vera ezt súgta Kocsistibnek: – Miért hívják ezt a TEK-es fazont Abszolútnak?

– Csak figyelj! – búgta vissza Kocsistibi.

– Picit azért érdekes, hogy itt van Budapesten egy bérgyilkos, nem?

– Abszolút – reflektált Májki, mire Kocsistibi és Vera egyszerre röhögött fel.

– Szerintem most már azt is tudod, te miért vagy itt.

– Abszolút! Elgázoljuk?

– Még ne, bár megtehetnénk.

– Ezt nem értem – vetette közbe Vera.

– Géza! – fordult a Nebek ügyeleteséhez Brezan. – Hozz képbe bennünket.

– Az a szitu, hogy Stallone meg én…

– Te és én – vágott közbe Stallone.

– Jó, jó, tehát mi ketten kiderítettük, hogy ez a Technikus alvilági nevű csávó, alias Steve Taylor, egy valódi bérgyilkos.

– Szabó István – fitogtatta angoltudását Kocsistibi, mert ő ebben is profi.

– Igen, igen – folytatta Géza –, erre mi is gondoltunk, de, ha hiszitek, ha nem, semmilyen magyar kötődése nincs. Nem érdemes mindig lefordítani az angol hangzású neveket.

– Viszont van egy élénk színű Interpol-körözése – toldotta meg Brezan.

– Igen, az FBI körözi, meg a mexikói rendőrség is, szóval kapós a faszi.

– Akkor mire várunk? – értetlenkedett Abszolút Májki. – Itt vannak az embereim, adj két percet, és eltakarítjuk a taknyot.

Pillanatnyi csönd állt be. A szakmai megbeszéléseknek általában létezik egy fajta protokolljuk, ami azt jelenti, hogy rendszerint van egy ügygazda, akit nevezhetünk megrendelőnek is, aki a nyomozás bizonyos fázisában a TEK segítségét kéri. Tulajdonképpen nem is tehet mást, fegyveres vagy fokozottan veszélyes bűnöző elfogása esetén törvényi kötelezettség a TEK értesítése, hiszen ők erre specializálódtak, és igen kimagasló szinten művelik ezt. Ráadásul itt van Brezan és Abszolút Májki szakmai kapcsolata, nevezhetjük barátinak is, kipróbált és eredményes együttműködés az övék. Mindazonáltal Májkiban erősen munkál a bizonyítási faktor is, hiszen hazánkban elég ritkán fordul meg valódi bérgyilkos. Brezan tisztában van azzal, hogy Májki húsz kipróbált emberrel, a legmodernebb felszereléssel és technikával érkezett, hiszen látta őket az üvegpalota előtt. Mégis ezt vetette fel:

– Az ügynek két megoldása van. Egy egyszerű és egy picit bonyolultabb. A sallangmentes, hogy most rögtön megütjük Taylort, kiadatási őrizetbe kerül, és majd jön érte az FBI.

– Miért van olyan érzésem – veti közbe Vera –, hogy neked ez nem annyira tetszik?

– Kedves Vera – néz Brezan mélyen kolléganője szemébe, miközben nem tud szabadulni benyomásaitól. Vera nyíltan vállalta cigány származását, amikor a csapatba került, bár külseje alapján mindez elsőre nem is látszik. Rendkívül dekoratív nő, most is úgy feszül rajta a farmer, mintha ráöntötték volna. Lila pólója nem kevésbé, és ami izgalmassá teszi az egészet, hogy férfiember rövid, mindössze egytized másodpercnyi szemrevételezés után sejti, mi lehet a melltartó alatt. Óriási hajzuhataga mindig úgy esik, hogy fekete gombszeme csak kikandikál a sörénye alól, amitől észbontó lesz a jelenség. Döbbenet, de Brezan, a krízis kellős közepén is képes erre gondolni. Vera viszont tartózkodó, noha tudja, hogy Brezan házassága romokban, mégsem tolakszik, bár neki is bejön a főnöke. Kérdés, hogy Brezan hogy vélekedik. – Egyszerű – folytatja Brezan látszólag sztoikus nyugalommal –, mert szeretném, szeretnénk tudni, hogy mi a francot akarnak itt.

– Rájuk tapadunk? – nyalja meg a szája szélét Stallone.

– Igen.

– Akkor is a kurva anyjukat! – összegzi a lényeget Májki.

4

Az Inter teraszán Dom Perignont kortyolgat Taylor, alias Technikus, Marigoldra vár, aki valamiért késik. Méretes Hemingway szivarra gyújt, helyesebben: a bűzrúd aktiválásához az asztalhoz rendelt pincér – egyik kezét illedelmesen hátul tartva – ad tüzet. Az amerikainak láthatóan tetszik Budapest, a Dunán egymást érő sétahajók látványa Floridát idézi, még akkor is, ha ezek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetők luxusjachtoknak. Taylor rendkívül szikár, grammnyi felesleg sincs rajta, divatos zakóján át is kivehető izmos felkarja, a vizet bámuló tekintete olyan színtelen, mintha animációhoz tervezték volna. Az avatatlan szemlélőben napbarnított arcával úgy fest, mint aki most lépett le egy reklámplakátról, amelyen a legújabb kézifegyvereket hirdetik. (Az sem kizárt, hogy tényleg van valami üzleti kapcsolata a Pentagonnal.)

– Bocs a késésért – huppan le Marigold, de amaz ügyet sem vet rá, helyesebben a dolognak semmilyen jelentőséget nem tulajdonít, hiszen idő- és dollármilliomos. Apropó! Taylor szenvedélyből dolgozik, őt igazán már a