Lélekölő

By Kovács Noémi

2013, Budapest. Page Péter nyomozó egy rejtélyes gyilkosság felderítésén dolgozik, amihez egy amerikai sztár-profilozó barátja segítségét kéri. A Normafás gyilkos nem először csap le. Áldozatai szép, fiatal lányok, akik ördögien hasonlítanak egymásra. A gyilkos pedig őrült játékba kezd velük és a rendőrséggel. Page azonban egy fura sejtésből kiindulva új irányt ad a nyomozásnak, amiben segítői is akadnak, Anna, a kiváló és nem mellesleg gyönyörű pszichológusnő és Csapó, a pimasz asszisztens, akikkel szövevényes és gyilkos csavarokkal teli hajszában találják magukat... Kovács Noémi neve nem ismeretlen a hazai médiában, dolgozott szerkesztő-riporterként, műsorvezetőként és adásrendezőként több hazai tévécsatornánál, főmunkatársa volt többek között a Tetthely című bűnügyi magazinnak. Jelenleg a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola tanára, és a Sikeradó Multimédia tulajdonos-főszerkesztője. Első regénye is valós hazai bűnügyeken alapszik, létező karaktereket idéz meg, nem mellesleg páratlanul fordulatos krimi, tele kulisszatitkokkal a kriminalisztika világából.

• Language: Magyar
• Publisher: Athenaeum
• Release date: Nov 26, 2013
• ISBN: 9789632932736

Book preview

cover.jpg

Kovács Noémi

Lélekölő

Athenaeum

ATHENAEUM

Budapest

Copyright © Kovács Noémi, 2013

ISBN 978-963-293-273-6

elektronikus verzió: eKönyv Magyarország Kft.

Előszó

A krimi – bár egyre korszerűbb köntösben – a XXI. században is hódít. A bűnügyi filmek és tévésorozatok tömege jelentősen csökkentette a krimiolvasók táborát, amely apadó létszámban ugyan, de változatlan érdeklődéssel fordul a papíralapú borzongás felé. A bűnügyi irodalom vonatkozásában tapasztalható angolszász fölényt ellensúlyozni látszik a skandináv krimik térhódítása, azon belül is az úgynevezett rendőrségi regény, amely leginkább a hivatalos bűnüldöző szervek működését, nyomozásait törekszik ábrázolni.

Hol tart a magyar krimi?

A megtörtént hazai bűnesetek főként bűnügyi újságírók által dokumentált ábrázolásain kívül – néhány sikeres kísérlettől eltekintve – elvétve olvashatunk magyar bűnügyi regényt, fikciós krimit, különösen annak valóságos elemekkel vegyített, és a nyomozás tényleges gyakorlatát bemutató változatát. Még ritkábban női szerző tollából.

A Lélekölő hiánypótló mű a magyar krimi foghíjas palettáján. A való világból merített és táplálkozó ihlet egyik jele a főhős, Peter Page, a félig amerikai, félig magyar nyomozó személye, aki létező és közismert magyar bűnüldözők felismerhető személyiségjegyeit hordozza, és akinek munkahelye stílusosan a Budapesti Rendőr-főkapitányság Teve utcai „palotája. A történet folyamán egy sorozatgyilkosság rejtélye foglalkoztatja, akár a valódi nyomozókat is többször az utóbbi években. A nyomozásban segíti barátja és mentora, egy amerikai profilozó, ahogy valódi kollégáit is segítették az FBI profilalkotói a bolti sorozatgyilkosság, vagy a közelmúlt súlyos bűnügye, az úgynevezett romagyilkosság-sorozat felderítésében. Az izgalmas nyomozás aktualitását adja végül az áldozatok személye is. A „Lélekölő áldozatai ugyanis fiatal lányok, miként Horák Nóra és Bándi Kata is volt az utóbbi évek nagy közfelháborodást keltő, súlyos emberölési ügyeiben.

A gyilkosok azonban a valóságban is, és e szórakoztató és izgalmas könyv végén is elnyerik méltó büntetésüket.

Budapest, 2013. május 1.

Dr. Kovács Lajos ny. r. ezr.

A regény cselekményét az író fantáziája szülte, de szereplői nagyon is valóságos alakokról lettek mintázva. A gyilkos figuráját is egy magyar közéleti személyiség ihlette. A regényben szereplő gyilkossal ellentétben azonban, a valós személy soha nem lenne képes ölni, ugyanis hiányzik belőle az ehhez szükséges bátorság. Vannak helyzetek, amikor a gyávaság életeket menthet, mondjuk, szép, fiatal lányok életét.

1.

Ez lesz a legjobb megoldás. Ha a pasas bukni akar, hát bukjon úgy, ahogy én akarom. A gondolat a fénysebesség négyzetével villant Peter Page fejébe, mintha világéletében erre a lehetőségre várt volna. Nem volt ő rossz ember, csak néha meggyűlt a baja a többiekkel és a szabályzatokkal. Számára ugyanis a cél, hogy megtalálja és rács mögé jutassa az olyan mocsodékokat, mint a normafás, minden esetben szentesítette az ehhez szükséges eszközöket. Számára a jelentésírás vagy a jegyzőkönyvezés felesleges körök voltak, amivel csak időt nyertek a bűnözők. Azt viszont semmilyen szabályzat nem tiltotta, hogy olyan nagyágyúkat hívjanak segítségül, mint Walter Bolt, az amerikai profilozó, a nagy John Douglas és Mark Ohlshaker tanítványa, aki számtalan ehhez hasonló ügyet megoldott már. Ennek csupán egyetlen akadálya lehetett a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál. A pénz. Így aztán Page tudta, ha rosszul döntött, az a kisebb vagyon, amit Bolt tiszteletdíjnak kialkudott, és ami nagyjából két évre előre fedezte volna az életes nyomozók összes kiadását, nem csak a karrierjébe, de a fejébe is kerülhet. Nem kis szájtépés előzte meg, mire a nagyfőnök engedélyezte, hogy az amerikaiak segítsenek abban a nyomozásban, amit egyelőre csak Page látott bonyolult ügynek.

– Ön is a londonira vár?

Page felnézett az újságjából. Egy magas, szőke, harmincas nő állt előtte.

– Nem éppen. De nem cserélnék magával.

– Tessék?

– Készüljön rá, hogy vakufelhőben fog utazni. Az imént csekkoltak be – intett fejével pár lézengő japán turista felé.

Ezzel ismét az újságjába merült, amivel egyértelműen jelezte: lehet ez a nő a világ leglélegzetelállítóbb szépsége, rajta nem fog ki. Amióta csődbe ment a Malév, kevesebben fordultak meg a Liszt Ferencen, de így legalább szebben mutatott a fényképeken a tiszta és majdnem üres váró. Ez némi örömmel töltötte el Page szívét és úgy látszik, a japán turistákét is, akik épp kezdtek belelendülni a gépkattogtatásba. Az egyik feléjük fordult és őket is lefényképezte.

– Lebukott. Lefotózták velem. Most meg kell, hogy öljem.

– Nagyon vicces. Maga csak egy zsaru a gyilkosságiaktól.

Page jobbra pillantott, és anélkül, hogy felemelte volna a fejét, a szeme sarkából a nőre nézett.

– Ismerjük egymást?

– Nem. De ráhibáztam, igaz? Akarja hallani, hogy jöttem rá?

Page lassan felnézett, mint aki abban is kételkedik, hogy valós személy áll előtte.

– Van egy olyan érzésem, hogy úgyis el fogja mondani.

– Maga egy nagyképű, arrogáns, de határozottan vonzó egyéniség, aki, a szeme alatt éktelenkedő fekete karikák átmérőjéből ítélve, nem aludt vagy harminc órája. 35–40 között lehet, és a világos hajszíne arra enged következtetni, hogy nem idevalósi. Kopott a cipője, mert nincs pénze újat venni, és jobbkezes, de a kezét gyakran tartja a zsebében. Ezt a szokást azért erőltette magára, hogy elkerülje a hullaszállítókkal való kézszorítást. Megoldja egy biccentéssel a nyomozó úr.

– Született pszichológus.

– És még az esze is vág, úgy látom. A Harvardon végeztem pszichiátrián.

A szőke nő világoskék nyári ruhát viselt, volt egy kis felesleg a derekán, de ez mit sem vont le szépségéből. Page jobban megnézte. Csak most vette észre, hogy valójában egy filmsztárra emlékezteti, de ha bottal ütik sem tudta volna megmondani, kire.

– Ön magyar? – folytatta Page.

– Talán nem beszélek elég jól? – nevetett a nő. – Egyébként Annának hívnak és Londonban élek.

– Csodás. Péter Page.

Page tudta, hogy semmi pénzért nem hagyná el a nyolcadik kerület füstös kiskocsmáit, még az ilyen bombázó annák miatt sem, nem beszélve a belvárosi kávézókról meg a zsaruhaverokról. Még akkor sem, ha cserébe megkapná egy rendes FBI-profilozó gyakornokának, illetve a gyakornok gyakornokának fizetését.

– De magának van egy kis akcentusa, Péter.

Kinyílt a terminál ajtaja. Ahogy az egy sztárnyomozótól elvárható, Bolt természetesen elsőként lépett a váróba, és még kicsit be is lassította a lépteit a kapuban fordulás közben, hogy az ellenfény glóriaként felragyoghasson a feje körül. Bolt pont olyan volt, mint akinek elfelejtettek szólni, hogy ez nem egy amerikai tévésorozat, itt nincs főcím, vagy ütemesen felúszó háttérzene. Éppen olyannak látszott, amilyennek Page emlékeiben élt, azt leszámítva, hogy szemmel láthatóan napok óta nem találta a borotváját, amelyről sűrű, őszesfekete borostája árulkodott. Kicsit meg is hízott és a ráncai is mintha mélyültek volna az évek alatt. De nem állt neki rosszul, lerítt róla, hogy amerikai.

Page foghegyről elköszönt Annától és elindult a nagy ember elé, aki minél közelebb ért hozzá, annál kikerekedettebb szemmel nézte a filmsztáros szépséget.

– Hol a levél? – Bolt hangja betöltötte a várót.

– Én is örülök, hogy látlak, Walter. Nálam van, a vinyón. Bent megmutatom.

Page felemelte az amerikai bőröndjét és visszarogyott. Nehezebb volt, mint gondolta.

– Darabokban találtátok? Erről nem írtál. Hagyjad már, viszem én. Ki ez a csaj, megnősültél?

Boltnak szokása volt egyszerre több kérdést feltenni azoknak, akikről úgy gondolta, képesek megbirkózni velük. Page ezek közé tartozott.

– Elhoztad az összes Ted Bundy-aktát, vagy miért ilyen nehéz ez a szar? Egészben került elő, pont ott, ahol a levélben olvastuk, a Normafánál. Egyébként megőrültél? Itt találkoztam vele, patás a csaj és Londonba utazik.

Page patásnak nevezte azokat, akiknek csak egy kis közük is volt az emberi lélekhez. Valójában azért, mert lényegesen rövidebb volt és lényegretörőbb, mint a pszichopatológiával foglalkozó kolléga vagy akár csak a pszichiáter kifejezés.

– És a másik balhé?

– Az régi ügy. Menjünk! Nem ehetnénk valamit? Megpusztulok az éhségtől.

A taxi már kint várta őket. Ez sem volt gyakori magyar nyomozók esetében, de Page viszonozni akarta a Los Angeles-iek öt évvel korábbi kedvességét, így aztán két hétig mirelit kaján élt és még sört sem vett, csak hogy az amerikai Budapesten is kényelemben érezhesse magát. Még jó, hogy mindig volt némi vésztartalék pia a spájzban, ami aznap reggelig kitartott. A sofőr becsukta a csomagtartót, beült és gázt adott.

2.

Éppen akkor nyitott a mexikói. A Zoltán utca az egykori tévészékházzal egyike volt azoknak a helyeknek, amelyekért Page rajongott, talán azért, mert a belváros nyugalma és tisztasága emlékeztette gyerekkora Amerikájára. Peter, így, ékezet nélkül, ugyanis LA-ben született, miután az édesanyja a hetvenes évek végén disszidált Magyarországról, és odakint találkozott a nagy szerelemmel. Még hároméves sem volt, amikor Bolt véletlenül leöntötte whiskeyvel a körülötte totyogó gyereket kínai sakkozás közben. Talán most jött el a visszavágó ideje.

– Mit szólnál egy játszmához? Hozattam táblát.

Page nem kis utánajárásába került, mire előkerített egy faragott, kétszáz éves, kínai sakktáblát. Boltnak felragyogott a szeme, de csak egy pillanatra.

– Ennyire ráérsz? Dolgozzunk inkább. A rohadék kint van és újabb lányok után kajtat.

Bolt csilit rendelt, Page pedig tacót, de mind az öt szósszal beterítette. Budapest egyik közkedvelt mexikói étterme általában zsúfolásig megtelik, a reggeleket leszámítva. Így aztán most csak ketten gubbasztottak az étterem közepén. Page belekortyolt a kávéjába és elővette a laptopot. Úgy gondolta, nem vár addig, amíg a kapitányságra érnek.

FELADÓ: [e-mail]

Tetű kislányok! Akartok nagyot fogni? Szedjétek a ráncaitokat és húzzatok a Normafához. Koordináták: 27, Ö, 28, P, 5, J, 2.

– Na, mit gondolsz?

– Exhibicionista. Valószínűleg sorozatgyilkos az ürge. És egyértelműen játszani akar velünk.

– Ezt miből gondolod? Mármint azt, hogy pasi?

– Nézd meg jobban!

Page újra elolvasta az üzenetet, de nem jött rá a titok nyitjára. Azt viszont pontosan tudta, hogy annak ellenére, hogy Bolt amerikai, képes egy magyar írásban felismerni azt az árulkodó jegyet, amit egy helybéli észre sem venne. Walter magyar származású második felesége, Page édesanyjának legjobb barátnője ugyanis addig nyüstölte a férjét, míg az meg nem tanulta a világ egyik legnehezebbnek mondott nyelvét. Most úgy tűnt, Bolt nyelvtudása Kati néni halála után sem kopott. Amerikai akcentussal, de majdnem tökéletesen ejtette a