Aladdin csodalámpája

By Gaál Mózes

„Ala al-Din lefeküdt, aludt két álló napot és éjszakát egyhuzamban; a második nap delén felébredt és enni kért, mert igen megéhezett… Az anyja felelt: – Oh, édes fiam, nincs semmim se, de légy türelemmel, ihol ez a kevéske len, a

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Mar 9, 2016
• ISBN: 9789633740101

Book preview

ALADDIN CSODALÁMPÁJA

TÖRTÉNET AZ EZEREGYÉJBŐL

Elbeszéli

IFJ. GAÁL MÓZES

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

Borító: Rimanóczy Andrea

978-963-374-010-1

© Fapadoskonyv.hu Kft.

Élt hajdanában, Kína valamelyik városában egy szegény szabó, annak volt egy fia: Ala al-Din.{1}

Ala al-Din már gyermekkorában nagy naplopó volt; mikor elérte tizedik évét, apja beültette őt a műhelyébe, hadd tanulja meg a szabómesterséget, de Ala al-Din egy napig sem ült a munka mellett, kiszökött az utcára és a városnegyed utcagyerekeivel hancúrozott. Ha pedig apja visszaszólította a dologhoz, akkor se tett-vett, amint kellett volna, csak ott ásítozott s arra lesett, hogy apja valami dologban kitegye lábát a boltból, tüstént künn termett s a többi suhanccal messze elcsavargott a város kertjeibe. Hiába volt minden szidás, dorgálás. Ala al-Dinon nem fogott se jó szó, se büntetés, semmit sem lehetett belőle faragni.

Egy napon aztán megbetegedett a szabó s nemsokára meghalt. Ala al-Din árván maradt az anyjával, de most se fogott bele a dologba; tőle üresen állhatott a műhely, feléje se nézett, az utcán töltötte napjait, míg végre anyja kénytelen volt eladni a boltot, ő maga gyapjút vásárolt, azt fonta napestig, hogy árából megkeresse a napi eledelt. Így tartotta el a naplopó Ala al-Dint, ki nemhogy javult volna, de hogy apja meghalt, még semmirevalóbb lett; most már nem parancsolt neki senki, nem is járt haza egyébkor, csak ebédre, vacsorára és éjjeli szállásra, így telt az idő, míg tizenöt éves lett.

Ekkor történt, egy napon a többi napok közt, hogy midőn éppen ott játszott valamelyik utcasarkon a többi kamasszal, egy dervis állt meg előttük, ki Maghribból, a lenyugvó nap országából jött. A dervis végigpillantott a hancúrozó kamaszokon, aztán megakadt a szeme Ala al-Dinon és élesen szemügyre vette. Mert ez a dervis egy mór volt, a legsötétebb Marokkóból való, híres varázsló, ki hatalmával hegyet-hegyre tudott halmozni s ismerte a csillagok titkát. Ahogy pedig Ala al-Dint vizsgálgatta, így dörmögött magában:

– Valóban, ez az a fickó, akit én keresek, akiért már régen járom a világot.

Odaintette magához az egyik suhancot s kérdezte tőle:

– Kinek a fia ez a fickó amott?

A másik fiú aztán megmondta neki Ala al-Din nevét s mindent, amit csak tudott róla.

Erre a mór odalépett Ala al-Dinhoz, félreszólította s így kérdé:

– Oh, édes fiam, valóban te vagy hát Ala al-Din, a szabó fia?

Ala al-Din felelt:

– Én vagyok, uram, de az apám már rég meghalt!

Midőn a varázsló Maghrabi ezt hallotta, nyakába borult a fiúnak, összecsókolta, szeméből folyt a könny, mint a patak.

Ala al-Din elcsodálkozott s kérdé:

– Miért sírsz, uram? Talán ismerted az apámat?

A Maghrabi megindulástól remegő hangon felelt:

– Hogyne ismerném, hiszen az édes testvéröcsém! Azért jöttem, hogy őt még egyszer lássam az életben, s most íme elragadta a halál előlem! De téged megismertelek első pillantásra, mert a vér nem rejtezkedik el a vér előtt! Oh, fiam, hogy hasonlítasz apádhoz!

A Maghrabi újra megölelte Ala al-Dint, azután előhúzta erszényét s tíz aranyat vett ki belőle, azt a fiú markába nyomta s szólt:

– Oh, fiam, vidd ezt a pénzt anyádnak s mondd meg neki, hogy nagybátyád küldi, ki száműzetéséből tért vissza, készítsen belőle jó vacsorát holnapra. Holnap aztán Isten akaratából átlépem küszöbötöket s szeretett testvéröcsém sírját is fölkeresem!

Ala al-Din megcsókolta a Maghrabi kezét, megmutatta neki az utat, mely házukhoz vezetett s elbúcsúzva tőle, lélekszakadva rohant haza anyjához, hogy elújságolja a hírt.

Az anyja nagyot csodálkozott, mikor