A Mennybemeneteli Iroda: és más történetek

By Haklik Norbert

Hihetetlen,elképesztő esetek. Hihetetlen, elképesztő alakok. Olyanok, amilyenek nincsenekis, hiszen lehetetlen, hogy ilyenek létezzenek, aztán mégis rájuk ismerünk,kiderül, hogy mégis csak léteznek, hiszen bárhol éljünk is, itt vannak,jönnek-mennek, csoszognak-botladoznak, köhécselnek, ordibálnak, dünnyögnek ésköpködnek körülöttünk. Csodabogarakkal történő csodás esetek csodálatosanmegírva. Olyan olvasmányosan és olyan derűvel, mégis bölcsen, hogy azthihetnénk, a szerző Mikszáth és Jókai mostanáig lappangó kortársa. Pedig nem.Szemtelenül fiatal, szemtelenül tehetséges: a kortársunk.Haklik Norbert hét éve él Brnóban, ahol egy világcégnagy kreativitást igénylő, középvezetői posztját tölti be. Munkájához ahétköznapokban öt-hat nyelvet használ, de szerencsére magyarul sem felejt, ésszerencsére ír. Töltsék le és olvassák történeteit Köldöknyakú Mikolájszentszőlőiről, a radlavenici könnyező Máriáról, a Sárkánypusziról, az orlovikanördögről, a pródwhradai zokogó fűzfáról, Kajlaszemű Matildról, TyvitkoVlitobárról, Natalia Tvrskoról, akinek a méhe megnyílt és tizenkét óránkeresztül nehéz köveket ontott magából, melyek feketék voltak, mint a halál, ésforróak, mint a vörös hajú nők ajkainak ízes csókja. És persze aMennybemeneteli irodáról, ahol holttestek hevernek, arcukon a mérgezettekszomorkás, megbocsájtó mosolyával. Bakos András könyvajánlója a librarius.hu-n:Mintha csak együtt mehetnénk a mennybe

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Dec 10, 2013
• ISBN: 9789633770412

Book preview

HAKLIK NORBERT

A MENNYBEMENETELI IRODA

és más történetek

Szerkesztő

Temesi Ferenc

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

Borító: Rimanóczy Andrea

ISBN 978-963-377-041-2

© Haklik Norbert

© Fapadoskonyv.hu Kft.

NAPFOGYATKOZÁS

Terített asztalok sokasága. Odavetett, gyűrött szalvéták. Tálak, félig étellel rakva, félig már üresen.

A húsdarabból meredező villa. A megszegett kenyér. A ki sem ürített poharak, felborított serlegek látványa.

Héjak. Citromé, osztrigáé.

Vendégek a ház előtt. Fejek, a magasság felé fordítva. Mozdulatlan testek. A frakkok végébe kapó szellő. A nem evilágiság kényszeredett gyönyöre.

Morajlás fut végig a tömegen. Sötét sáv kúszik a napkorong fényességébe. Feketedni kezd a ragyogás. A fény és a sötétség ősi játéka.

Tátott szájak, megigézett tekintetek. Párjukhoz húzódó asszonyok, anyjuk kezébe kapaszkodó gyerekek.

Fiatal férfi, fehér frakkban. Sarkon fordul, észrevétlenül a bejárat felé indul.

Egyetlen embert talál odabent. Ősz, szakállas, öreg. Kezében óraszerű szerkezet. A fehérfrakkos mögötte. Nézi. Mégsem óra. Lapján mutatók helyett valami más van. A keskenyedő napkorong képe. Aztán összekuszálódik a látvány.

Birkáit legeltető juhász. Az egyik állat elszalad. A juhászkutya hangos csaholással utána.

Mulatozók. Táncoló emberek. Egy nyakkendős úr egy tömzsi lány kezét csókolgatja. Az kényesen tiltakozik, de amikor a férfi feláll, sértődötten visszahúzza magához.

Lángoló házak, sivalkodó asszonyok, menekülők. Valaki égő ruhában kiugrik az egyik ablakon. Roppanó gerendák hangja.

Harangszó. Gyűlnek az emberek. A pap fellép a szószékre, beszélni kezd.

Újszülöttet mosdató bába.

Aratók a mezőn.

Pihenő kőművesek a félig felhúzott fal előtt.

A fehérfrakkos a szakállas öreget bámulja.

– Szóval maga az.

Az öregember másnap reggelre halott volt. Délután már el is földelték a testét.

Egyetlen ember vett részt a búcsúztató szertartáson. A fehérfrakkos úr. A pap már régen befejezte kényszeredetten elhadart beszédét, de ő még mindig ott állt a friss sírhant előtt. Szemei valahova messze, a felhők közé révedtek, arra a pontra, ahol az előző délután elsötétült a Nap.

Összehúzta magán a kabátot. Ránézett az új keresztre, aztán a zsebéhez kapott. Egy köteg papírt, üveg tintát, és tollat vett elő. Leült a sír szélére, és írni kezdett. Csak ontotta a sorokat, egyre gyorsabban tette maga mellé a teleírt lapokat.

Amikor már nem maradt papírja, levette fehér ingét, és arra írt tovább. És a sorok csak gyűltek, a szöveg nőttön nőtt.

Aztán valaki megérintette a férfi vállát. A temetőőr volt az.

– Rögtön zárjuk a kapukat – mondta szelíden. – Herr Nietzsche, kérem, távozzon!

A MENNYBEMENETELI IRODA

A világ első és egyetlen Mennybemeneteli Irodáját Puporka Ottokár és neje, Valéria nyitották meg Sajórédicsen. Az intézmény üzembe helyezése nem volt valami fáradságos és embert próbáló feladat: csupán annyi történt, hogy Puporkáék a házuk falára szegeztek egy szerény táblácskát, ami szűkszavúan, de egyértelműen tudatta, hogy az Iroda megnyílt, és a szolgáltatások igénybe vehetők. Persze a vállalkozás beindulásának nem ez volt a leglátványosabb jele, hanem inkább az a váratlan esemény, hogy a tulajdonosok felhagytak addigi kereseti tevékenységükkel, ami Puporka úr részéről a szeszcsempészet, hitvese esetében meg a kurválkodás volt.

A nagyközönség teljes érdektelenséggel reagált. Igaz, az első időkben gyakran álltak meg járókelők az üzlet előtt, és ilyenkor percekig bámultak befelé a piszkos ablakon, de eme tettükben nem a vásárlókra jellemző komoly érdeklődés, hanem sokkal inkább a gyarló emberi kíváncsiság vezérelte őket. Amikor Puporkáék beljebb tessékelték a bámészkodókat, azok visszakozni kezdtek, és elnéző mosollyal, suta mentegetőzések közepette eloldalogtak.

Az első igazi vásárló a kis Kodolányi Bandika volt, akit édesanyja ráncigált el az Irodába, rossz nyelvek szerint azért, mert úgy hitte, az a gyermek, aki a biztos Mennybemenetel várományosa, nem űzi karóval anyja csirkéit, vagy ha ez a szokása már megvan, hát jelentős mértékben csökken a majdani üdvözülés bizonyos tudata által.

Ha ez az elgondolás igaz, akkor Kodolányiék esete ritka kivétel volt, ugyanis a vásárlás után Bandika talán még lelkesebben kergette a baromfit, mint azelőtt. Ennek ellenére az asszonyságon a csalódottság legkisebb jele sem mutatkozott, bár nem is tömjénezte túl buzgón az Iroda szolgáltatásait. Nem is gyarapodott Puporkáék kuncsaftjainak a száma. Ám egy végzetes reggelen a kis Bandika olyan szerencsétlenül pottyant le a padlásra vezető létra legfelső fokáról, hogy menten szörnyethalt, és az ezt követő események alaposan megváltoztatták a Mennybemeneteli Iroda megítélését.

A mise végén történt, amikor a hívek rendesen magukhoz veszik Megváltójuk testének egy kicsiny darabját, melyet aztán az ő édes, súlyos vérével öblítenek le, ami persze sokkal gyorsabban apad, mint a megszentelt edénykében csúcsosodó ostyahalmaz, hisz magyar gyomorban a veresbor nemcsak szálláscsinálója a kenyérnek, hanem megszokott kísérője is egyben, s ha máskor nem, hát legalább akkor viselkedjen az ember jó szokásait megtartva, ha Mennyei Urának vérét és corpusát vételezi éppen.

A mély gyászban aszalódó Kodolányiné emelte szájához az ostyát, amit persze vétek foggal érinteni – a nyáltermelés meg az emésztőnedvek úgyis elvégzik majd a kis csontdarabkák dolgát. De a szerencsétlen asszony nem az illem szerint cselekedett, metszőfogai megreccsentették a Megváltó porhüvelyét, és ekkor történt meg az, amire senki sem tudott biztos magyarázatot, tudniillik a száj és a gyomor között félúton Urunk teste megszólalt, és hangosan, érthetően ekképp beszélt:

– Mama, ez fáj.

Igaz, néhányan azt állítják, hogy az emlékezetes mondat nem Kodolányiné, hanem az ifjú Asbóth Petike torkából eredeztethető, lévén, hogy amikor a közel mázsányi súlyú Asbóthné egy hirtelen elhatározással tömegét jobb alsó végtagjára helyezte át, éppen a balsorsú gyermek lába került rettenetes talpa alá. Persze a többség úgy vélte, az effajta elképzelések csupán megfogalmazóik hitetlenségét képesek bizonyítani, ugyanis az ő meggyőződésük szerint a néhai Kodolányi Andriska azért költözött Jézus Urunk testébe, hogy ezúton közölje anyjával az örvendetes tényt, miszerint már a Mennyországban hallgatja az óvatlanabb angyalok csirkéinek riadt rikácsolását. Arról nem szólt a fáma, hogy az ilyenféle elméletek kiagyalói miképpen tudták kiszámítani az aktuális távolságot a Menny, a Pokol, valamint Kodolányiné sírástól duzzadt torka között. Mindenesetre ez a vasárnap végre meghozta a fellendülést Puporkáék vállalkozásának.

Forró volt a Mennybemeneteli Iroda kilincse, csak dőltek az üzletbe a kuncsaftok, és távozáskor valamennyien magukkal vittek egyet a tucatnyi fajtájú Üdvözülésbiztosító Kártya közül. A Korlátlan Ideig Felhasználható Mennybemeneteli Jegy elnevezést viselő variáns bizonyult a legkeresettebbnek, és a vállalkozás busás hasznot hozott a Puporka házaspárnak, hiszen a megrögzött szkeptikusokat kivéve szinte minden falubeli ellátogatott hozzájuk. Ám Sajórédics akkor sem tartozott Magyarország legnépesebb falvai közé, és a megnyitás óta eltelt idő sem volt elegendő arra, hogy az Iroda szélesebb körben ismertté váljék, így az érdeklődők áradata pár hét elmúltával teljesen elapadt.

És ekkor Puporkáék olyan kijelentést tettek, ami az emberek legősibb, legelemibb félelmeit látszott igazolni. Halálra vált ábrázattal közölték a néppel a percek alatt összehívott falugyűlésen a jónak cseppet sem mondható hírt, miszerint az aznapra virradó éjjel mindketten álmot láttak, melyben maga Gábriel arkangyal látogatta meg őket, hogy bejelentse azt, amit szerintük már mindenki régóta sejtett, nevezetesen Krisztus második eljövetelét, aminek során elválik az ocsú a

Reviews for A Mennybemeneteli Iroda

[Dominik · Rating: 3 out of 5 stars]

Nem rossz.... :) kicsit mocskos szavak vannak benne de érdekes.