Tudniillik tudni illik

By Hegedüs Géza

Tudni illik – ez egy kijelentő tőmondat. Nyelvhasználatunkban nem afféle szigorú illemtani vélekedést jelent, vagyis aki nem tudja, amit tudni illik, az még nem illetlen, társaságban helytelenül viselkedő ember, csupán nem tud olyasmit, amit hasznos vagy legalábbis érdekes tudni közismert szavakról vagy fogalmakról. Ha pedig egybeírjuk és egybeejtjük a két szót, akkor az így keletkezett nyelvi fordulat, a tudniillik – kötőszó; pontosabban magyarázó kötőszó, akárcsak a „mert”, „mivel”, „minthogy”, „ugyanis”. – Amikor tehát mi itt az igen különböző dolgokkal, tárgyakkal, fogalmakkal kapcsolatban azt mondjuk, hogy „tudniillik tudni illik” – ez nem jelent többet, mint hogy közhasználatú, közérthető, bővebb magyarázatra nem szoruló szavakról, illetve azok értelméről elmondunk néhány olyan tudnivalót, amit ha nem tudunk, egyáltalán nem baj, ettől még értjük, miről van szó, de ha mégis tudjuk, akkor nagyobb távlattal, olykor egyenest történelmi múltjával értjük, hogy mi mindent jelent jó néhány olyan szó, amelyről amúgy is közérthetően tudjuk, mit jelent. Saját mindennapi beszédünket szeretnénk érdekesebbé tenni olyasmikkel, amiket nem árt tudomásul venni. Ezekről tudniillik tudni illik.

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Dec 10, 2013
• ISBN: 9789633742884

Book preview

HEGEDÜS GÉZA

TUDNIILLIK TUDNI

ILLIK

SZÁZ FOGALOMRÓL RÖVIDEN

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

A könyv az alábbi kiadás alapján készült:

Göncöl Kiadó, 1991

Korrektor: Hoppe Adrienn

Borító: Rimanóczy Andrea

978-963-374-288-4

© Fapadoskonyv.hu Kft.

© Hegedüs Géza jogutódja

AKADÉMIA

Úgy két és fél ezer évvel ezelőtt Athén előkelő negyedében volt egy Akadémia nevű liget. Nevét egy réges-régi sírhalomról kapta, amely ott domborodott a zöld fák és bokrok között emberemlékezet óta. Állítólag egy hajdani hősnek, Akadémosznak a végső nyughelye volt az. Ez időben már rég nem érezte senki gyászhelynek: elmélkedő bölcsek és szemek elől húzódó ifjú szerelmespárok keresték ott a békés magányt. Ebben a nyugodalmas ligetben, nem túl messze a sírhalomtól, egy szép és tágas házban volt Platón messze földön híres iskolája. Az egész görög földről jöttek oda tanítványok, és jöttek nevezetes tanító bölcsek is, hogy elvitatkozzanak egymással, de főleg magával a nagy tudású és nagy tekintélyű mesterrel. (Platón a görög próza legművészibb mestere volt, eszméinek hatása befolyásolta az eljövendő évezredek tudományát is. Már akkoriban is vitatták, mennyi az igazság és mennyi az ábránd abban, amit ő tanít, ír, vitat. Két és fél ezer évvel később is sok időszerű van a platóni vitatkoznivalókban. De legyen színigaz vagy az elme téves játéka, ami elhangzott az Akadémiában – szebben nem írhatták és mostanáig sem írhatnák.)

Tehát az az iskolaépület, amelyet színhelye után Akadémiának neveztek, az idealistának mondott filozófia legfőbb forrásvidéke volt és maradt. Tanai – akár vallották, akár tagadták – beleépültek a későbbi korok filozófiáiba. Az Akadémia szó fogalommá vált, jelentette a tudós beszélgetéseket is, a tudósokat képző felső iskolát is. Így és ezért történhetett, hogy közel kétezer évvel ezután, a XV. évszázadban, amikor az újkort megnyitó reneszánsz felfedezte a görög és latin ókor szépségeit is, igazságait is, Itáliában – ahol ez az új szellem kivirágzott – az elméket új izgalommal töltötte el Platón eszmevilága. Firenze városában a humanistáknak nevezett írástudók, akik igyekeztek alaposan megismerni és tanítani az ókori örökséget, tudományos igényű társaságot szerveztek Platón népszerűsítésére. Vezéralakjuk a kor tekintélyes bölcse, Pico della Mirandola, Firenze tudós költő fejedelmének, Lorenzo Medicinek unokaöccse volt. Ő lett a tudóskör irányítója, és az ő elgondolása folytán nevezték el testületté, intézménnyé formált egyesülésüket „Academia Platonicá"-nak (vagyis „Platóni Akadémiának).

Ez a tudós társaság lett a példája és mintája a következő évszázadok Akadémiának nevezett legfőbb tudományos intézményeinek. A XVII. században (1635-ben) Franciaországban a nagy politikus érsek, Richelieu, visszaemlékezve Platónra, de Pico della Mirandolára is, megteremtette a francia szellemi életnek azóta is vezető testületét, Az „Academie Française"-t. Ez pedig Rómától Stockholmig, Londontól Szentpétervárig mintaképe lett a szerveződő akadémiáknak.

Minálunk a XVIII. század utolsó negyedében a felvilágosodás szelleme nyilvánvalóvá tette, hogy ha új tudományra, új irodalomra, új gondolkodásmódra van szükség, akkor nélkülözhetetlen a magyar Akadémia. Bessenyei György, aki a hazai felvilágosodás legfőbb ösztönzője volt, már a hetvenes években megírta kiáltványát egy „Tudós társaság" szervezésének érdekében. Ez néhány év múlva Jámbor szándék címen meg is jelent, s attól kezdve évtizedről évtizedre kívánták és kísérelték megvalósítását, de hol politikai okok, hol pénzhiány, hol az illetékesek értetlensége késleltette az egyre sürgetőbb Akadémia-teremtést. Fél évszázaddal az után, hogy Bessenyei világgá kiáltotta a tennivalót, Széchenyi István, oly sok sürgős és sürgető dolog megvalósítója, 1825-ben, saját pénzéből végre létrehozta (jó, hogy nagy lelke és nagy elméje mellé elég nagy vagyona is volt). Azóta van Magyar Tudományos Akadémia.

De az Akadémia nemcsak tudós társaságot jelent, hanem magasabb rangú iskolát is. Akkor kezdték így nevezni a középfok fölötti tanintézeteket, amikor olyanfajta műveltséget akartak adni, amilyet nem oktatnak az egyetemeken. Ilyen volt a XV. században a műszaki ismeretek világa. A felfedezések korában nagyon fontossá vált a hajózás. Tehát fizikában, földrajzban, hajóépítésben, s ezek mellett tengerészgyakorlatban jártas értelmiségiekre volt szükség. Egy portugál királyi herceg, az éppen trónon ülő király öccse, Tengerész Henrik ismerte fel e szükséget. (Ő maga kitűnő szakember volt, nemcsak jártas a földrajzban, csillagászatban, fizikában, hanem már eredményes felfedező is; ő érte el kis flottillájával az addig ismeretlen Azori-szigeteket.) Magához hasonló műveltségű hajósokat akart nevelni. Megszervezte tehát Porto városában a legelső műszaki főiskolát, amelyet „Academia Maritima" (Tengerészeti Akadémia) néven a céltudatos felfedezések ösztönzőjévé és szervezőjévé tett. Az erre következő évszázadokban az egyetemek mellé sorra teremtették az akadémiákat a legkülönbözőbb tudnivalók számára. Olykor olyan tantárgyak oktatására, amelyeket másutt egyetemeken tanítottak; így például ismeretesek lettek a jogakadémiák, a zeneakadémiák (a zenét sok helyütt máig is egyetemeken tanítják). Keletkeztek akadémiák a képzőművészet, a színészképzés számára is. Ezek az akadémiák az oktatás ranglistáján közvetlenül az egyetemek után következtek, tehát nagyjából azonosak voltak azzal, amit manapság főiskolának nevezünk.

ALKOTMÁNY

Az államilag szervezett társadalom életviszonyait különféle jogszabályok rendezik. Ezek az állampolgárok, valamint az államhatárok közt élő idegenek kisebb vagy nagyobb körére, a teendők, tehetők és a tenni engedélyezettek területeire vonatkoznak. A legáltalánosabb érvényűek a törvények. Ezeknek nagy része a jogok és kötelezettségek meghatározott körét szabályozza. Egy egész jogterületet összefüggően áttekintők az ún. „Törvénykönyvek (Büntető törvénykönyv, Polgári törvénykönyv, Perrendtartás stb.). Ezek a jogrend egy-egy teljes körét foglalják össze. A legmagasabb rendű törvény az „Alaptörvény, amely az egész jogrend alapelveit magában foglalja, és meghatározza az összes többi jogszabály szellemét: az „Alkotmány".

A törvényeknél alacsonyabb rendű jogszabályokat – a rendeleteket, szabályrendeleteket, szabályzatokat – különféle közigazgatási hatóságok hozzák, törvényt azonban csak az államhatalom „törvényhozó szerve hozhat. Ez demokratikus társadalomban, így minálunk is, az országgyűlés (parlament). A törvényeket általában egyszerű szótöbbséggel hozzák, az alkotmányhoz azonban „minősített többség (nálunk a törvényhozó képviselőknek legalább 2/3 része) szükséges. Alkotmány egy időben, az államhatalom illetékességén belül, csak egy lehetséges. Ennek rendelkezéseivel az alacsonyabb rendű jogszabályok (tehát valamennyi érvényes törvénykönyv, törvény, rendelet, szabályrendelet stb.) semmiben nem ellenkezhetnek. A legmagasabb rendű törvénykező szerv, az „Alkotmánybíróság feladata ellenőrizni az alkotmány elveinek érvényesülését valamennyi jogszabálynál. (A jogtörténet évezredei alatt úgy alakult ki, hogy egyes államoknak nincs egyetlen törvényben összefoglalt és kimondott alkotmánya. Ezeknél az érvényes jogszabályok összességéből lehet és kell időről időre megállapítani az alkotmányos alapelveket. Ezeket nevezi a jog- és államtudomány „történelmi alkotmány-nak. Ilyen például az angol jogrendszer, ilyen volt a miénk is a második világháború befejezéséig. A történelmi alkotmányoknál sok nehézséget okoz annak újból és újból szükséges megállapítása, hogy esetleg több évszázad törvényeiből melyik változatlanul érvényes, melyik részben, esetleg mindenestül elavult.)

A mi évszázadunkban már a legtöbb jogrendnek megvan a maga egyetlen törvényben kimondott és kihirdetett alkotmánya. Ezek a „kartális alkotmányok". (A latin charta szó többek közt írott alaptörvényt jelent.) Ezeréves rendszeres jogalkotó múltunk folyamán időről időre keletkeztek olyan – a többinél általánosabb érvényű – törvények, amelyeket a jogtudomány alkotmány jellegűnek ítélt, de ezek egyike sem volt olyan kizárólagos, minden jogviszonyra vonatkozó és minden alsóbbrendű jogszabály fölött álló, mint amilyennek a modern jogrendek szerint az alkotmánynak lennie kell. Ilyen, minden alapelvet tisztázó és kimondó alaptörvény csak egy van, az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya, mely 1776 óta létezik. Ez volt a mintája az egész európai jogfejlődésre döntő hatású francia forradalmi alkotmánynak, majd hamarosan az ennek szellemét az egész jogrendre kiterjesztő Code Napoléonnak.

A mi korábbi évszázadaink folyamán volt néhány olyan törvényünk, amely a többinél általánosabb érvényű volt, és hosszú ideig irányelveket adott az egész törvényhozásra, de egyik sem terjedt ki a jogrend valamennyi jogviszonyára – tehát műértelemben nem voltak alkotmányok. A legnevezetesebbek és legnagyobb hatásúak: az Aranybulla (1222) II. Endre király korából, az Ősiség (1351) Nagy Lajos idejéből, valamint a Pragmatica Sanctio (1735), amely III. Károly korában szabályozta a Habsburg-dinasztia és a magyar állam viszonyát. Voltak, akik – tévesen – alkotmány jellegűnek tartották Werbőczy István Tripartitumát (Hármaskönyv), amely egységes rendszerbe foglalta az egész akkori jogrendet. Ez azonban csupán egy – minden riasztó tulajdonsága ellenére – kiváló jogtudós szakkönyve, amelyet soha semmiféle törvényhozó szerv nem fogadott el törvénynek, csak szakmai tekintélye folytán évszázadokig volt alapja a joggyakorlatnak, és így kimondatlanul szokásjogunkba került, amíg az 1848-as törvényhozás elvileg nem utasította el egész szellemét és szabályainak érvényét. Alkotmánynak azonban annyira sem tekinthető, mint a feudális évszázadok fentebb felsorolt törvényei. A háború után több nekifutásban több alkotmányunk keletkezett, amíg jogfejlődésünk útja el nem érkezett az 1989–1990. évi törvényhozásig, amely előbb létrehozta a – hosszú idő után – demokratikusan választott képviseleti parlamentet, és ez megalkotta érvényes jogszabályaink alaptörvényeként új alkotmányunkat.

AMERIKA FELFEDEZÉSE

Köztudomású, hogy az európaiak közül először a spanyol szolgálatban álló itáliai tengerész, Cristóbal Colón – akinek nevét félig latinosan, félig magyarosan Kolumbusz Kristófnak mondjuk – és elszánt hajóstársai érték el Amerika partjait, 1492-ben. Őket tartjuk nyilván felfedezőként, ámbár nem tudták, hogy új világrészt fedeztek fel, azt hitték, hogy Indiába jutottak. Csak később derült ki, hogy útjuk eredménye világraszóló felfedezés volt.

Sok idővel ezután az is kiderült, hogy Amerika legészakibb táján, Grönland jeges-havas földjén olyan maradványok vannak, amelyek arról tanúskodnak, hogy évszázadokkal Kolumbuszék előtt már jártak ott európaiak. Majd Európa legészakibb tengeri vidékén, Izlandon találtak olyan ősi regés történetet (az ő nyelvükön ,,sagá"-t), amely arról vallott, hogy az izlandi hajósok még a népvándorlás réges-régi századaiban eljutottak Grönlandba, ott telepet is építettek maguknak. Ennyi adatból a különböző kutató tudományok kiderítették ennek a legelső felfedezésnek a történetét.

A X. században történt, tehát az időben, amikor a magyar honfoglalás és letelepedés zajlott. Európa északi tájain akkor a Skandináv-félszigetről lehúzódó normann törzsek voltak a legfőbb honfoglalók. Közülük azok, akik hajókon jártak – földeket pusztítva és új országokat teremtve –, vikingeknek nevezték magukat. Izlandon alakult az egyik legelső viking állam. Ennek uralkodója volt Vörös Erik vezér. Az ő fia, Leif Ericson indult tovább hajóival és harcias népével még nyugatabbra, hátha arra is találnak meghódítható földet.

Így érkeztek el arra a hófehér, havas földre, amelyet távolból, sajátos fénytörés folytán, először zöldnek láttak; el is nevezték „Zöld föld-nek, az ő nyelvükön „Grönland-nak. Ez az emlék tovább is élt Izlandon, majd egész Skandináviában, és ezért nevezzük mindmáig Grönlandnak azt az országot, ahol valójában semmi sem zöld. Az