Epistulák könyve: Költemények a költészetről

By Hegedüs Géza

Hegedüs Géza első könyve középkori jogtörténeti tanulmány volt, a második mitológiai tárgyú regény, a harmadik korunkban játszódó verses regény. Azóta közeledik kilencvenedik kötete felé, és ha a kritika azt emlegeti, hogy sok műfajú író, azt válaszolja, hogy nem ő sok műfajú, hanem a valóság, amelyet szeretne minél több arculatában megragadni. Most már jó hat évtizede tekinti ezt egyszerre művészi és pedagógiai feladatának; elválaszthatatlannak tartja magában az író költőt és a gyakorló tanárt, olykor versekkel is ismereteket próbál terjeszteni, és a katedráról is szórakoztatni-gyönyörködtetni kíván.1912-ben született, tizenhét éves korában közölték első tanulmányát, most, túl a hetvenhetedik életévén egyszerre tervez újabb regényt, kultúrtörténeti esszékötetet és mondákat idéző költeményeket.
A költő írja:„Ezeknek a költői leveleknek – latin szakkifejezéssel: epistuláknak – a tárgya maga a költészet. Olyan írástudó, íráskedvelő ember írta, kinek civil foglalkozása – többek közt – a verstan és költészettan tanítása, tehát akár a hajdani tanköltemények kései újjáébresztésének is felfoghatóak. Nem kell egyetérteni esztétikai és etikai elveikkel, az is jó, ha az olvasó vitatkozik velük, és így alakítja ki saját véleményét a költői magatartásról. Az olvasó mindenesetre találkozik itt más korok és más tájak atmoszférájával. Ezekről van valamiképpen szó a további ciklusokban is; habár lírai s itt-ott epikus töltettel, lényegében az időről és a térről elmélkedem. Költőként mindig ez volt legfőbb témakettősöm. Versekre leginkább a történelmi emlék (vagyis az idő) és az utazás (vagyis a tér) élménye késztetett. És ebben a könyvben – amely immáron tizedik verseskötetem – annyi kísérletezgetés után, talán már eléggé érett elmével, ezt igyekezem összefoglalni.”

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Dec 10, 2013
• ISBN: 9789633743089

Book preview

HEGEDÜS GÉZA

EPISTULÁK KÖNYVE

Költemények a költészetről

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

A könyv az alábbi kiadás alapján készült:

Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990

Korrektor: Pálinkás Krisztina

Borító: Rimanóczy Andrea

978-963-374-308-9

© Fapadoskonyv.hu Kft.

© Hegedüs Géza jogutódja

EPISTULÁK KÖNYVE −

a cím az antik latin irodalmat idézi, meg azokat a költőket − a francia Boileau-tól a magyar Berzsenyiig −, akiknek morális eszményt és formai példatárat adott az európai ókor lelket tápláló szelleme. Tágíthatjuk is az antikvitáson nevelkedett poéta-elődök körét a reneszánsztól kortársainkig, hazai példákat idézve Janus Pannoniustól Babitsig és Devecseriig. Magam is az egész Európára érvényes és jellemző latin örökséget érzem is, tudom is benső világom egyik legmeghatározóbb összetevőjének. Az én számomra a latin örökség úgy régiség, hogy szüntelen jelen is; a latin nyelv nem holt és nem idegen, hanem az európai magyar-lét jelrendszere: apa-nyelv a meghitt anyanyelv oldalán. Magamban magamnak ezt a levélgyűjteményt a horatiusi hagyomány szerint „Liber epistularum-nak nevezem. És akárcsak a legklasszikusabb példaképem, ama kétezer éve szakadatlanul élő és ható Quintus Horatius Flaccus, meg az őt eszményének tekintő, tudatomban oly elevenen élő Berzsenyi Dániel, az ő gyakorlatuktól ösztönözve költői levelekben – vagyis epistulákban − igyekeztem megfogalmazni, amit a költészet művészetéről és erkölcsi feladatairól közölni szeretnék a költemények alkotóival is, címzettjeivel, a versolvasókkal is. − Ez a feladat mindiglen is izgatott, hiszen a vers − úgy is, mint önkifejező gyakorlat, úgy is, mint tudományos igényű elmélet − kamaszkorom óta szakadatlan gyönyör és kötelezettség volt, és maradt is számomra. Írói életemben a vers az ünnepi pillanatok kifejezési formája, tanári életemben a verstan a közlendők egyik fontos területe. A költészet nemcsak művészi gyakorlatom, hanem tudományosnak mondható szakmám is. Így vélte ezt az őspéldakép, Horatius is, amikor leghosszabb epistuláját a költészet tudnivalóinak szentelte, ez az a bizonyos „Ars poetica, amely prototípusa lett minden, költészetről szóló költeménynek. Én is ars poeticát próbáltam megfogalmazni, amikor főként költői levelekben (szoros értelemben vett epistulákban) és mellettük irodalomesztétikai tárgyú egyéb versekben állítottam rendszerbe azokat a megfontolnivalókat, amelyeket költőként is, irodalomtanárként is régóta közlendőnek vélek. És ha a költészet szakembere − ennek tudom magamat költőként is, tanárként is − immáron élete nyolcadik évtizedében jár, elérkezettnek láthatja az időt, hogy amit tudni vél, közölje azokkal, akik hasznát vehetik akkor is, ha szó szerint egyetértenek, akkor is, ha vitatkozva kialakítják saját véleményüket. Ezzel a meggondolással jöttek létre az itt következő költemények. − Ezek az epistulák és a hozzájuk sorakozó, hol elmélkedő, hol ismeretterjesztő tárgyú versek műfajelméleti szabatos meghatározás szerint a régi, iskolás értelemben vett tanköltészethez tartoznak. Ez is ókori örökség, a tanköltészet Hésziodosz óta van jelen közműveltségünkben, bárha most már nemzedékek óta hitelvesztettnek tűnik az egész műfaj. Az eleve is iskolás felhangú tanköltészet az irodalmi köztudatban „elemista" felhangúvá rangtalanodott. Ki mert volna a mi századunkban tanító célzatú verset írni és vállalni? Persze, nem is minden ismeretterjesztő tárgykör igényelhetné manapság a verses megfogalmazást. Lucretius kétezernél is több évvel ezelőtt még megfogalmazhatta hexametereiben kora legfejlettebb természettudományos világképét, és a múlt században még hasznos lehetett jól memorizálható versikékben emlékezetbe vésni a mértan és fizika alap tudni valóit. Mára a tudomány kinőtte ezt a pedagógiai módszert. Ki vállalkozhatnék a kvantummechanika, a kibernetika vagy a biokémia tudnivalóit pattogó ősi nyolcasokká stílustalanítani? És a társadalomtudományt is rossz hírbe hozza, ha igazságait csasztuskákká jellegtelenítik. De közben a költészet mégis alkalmas arra, hogy bármit kifejezzen, ha akad költő, aki a mondandóhoz formát és szókincset talál. És maga a költészet feljogosítja szakértőjét, hogy saját formavilágával váljék tanítómesterré, vagyis költői eszközökkel fogalmazza meg ezeknek az eszközöknek a feladatait és módszereit. Ez a költészet tehát elmélkedő és ismeretterjesztő; prózában fogalmazva esszéknek mondanók az efféle írásműveket. De hát az egész tanköltészet lényegében az esszéműfaj verses változata, méghozzá az ősibb, az eredeti változat. Történetileg tekintveinkább az esszét mondhatjuk a tanköltészet prózai variációjának. Nincs is más határ közöttük, mint a prozódiai megvalósítás. Az itt következő műveket tehát versben fogalmazott esszéknek veheti tudomásul az olvasó; nemcsak a terjedelmesebb levélformájúakat, hanem még a múlt felvillantott arculatait vázoló, lírai töltésű költeményeket is, a lehető legtömörebb szabatosságra törekvő szonetteket is. Talán csak az epigrammák egy-egy gondolatnyi terjedelme marad alul az esszé igényen. Ezek inkább az aforizmák verses alakváltozásainak mondhatók, ámbár talán az aforizma is besorolható az esszék peremvidékére, mint a gondolatmenet egyetlen vagy alig egy-két mondatra tömörítése. − Még csak annyit, hogy ennek az ars poeticának a javát és gerincét kitevő epistulák többségükben testileg rég halott költőkhöz címzettek, olyanokhoz, akik életművükkel jelentékenyen hatottak tudatvilágom fejlődésére (Boileau például úgy hatott, hogy évtizedek óta vitatkozom vele, bárha közben tisztelem is világosságigényét és példás formafegyelmét.) Sok mindent éppen azzal igyekszem kifejezni, hogy a címzettekben felmutatom a költészetükben felismerhető esztétikai és morális eszményt. Van azonban néhány olyan levél a gyűjteményben, amely személyes ismerőshöz, tisztelt-szeretett költőbarátomhoz szól. Ezek közül ma már csak egy él, a nálam fiatalabb, rég Amerikába szakadt Tűz Tamás, a messze nyugati világ − véleményem szerint − legkitűnőbb magyar poétája, akivel szokványos prózában szoktunk levelezni; az egyik verseskönyve azonban ezt az epistulát idézte fel bennem, s úgy vélem, hogy ide kívánkozik ez az általánosabb érvényű, költői igényű privátlevél. De Illés Béla és Kassák Lajos is élt akkor, amikor egy-egy születésnapi alkalomkor verses epistulában köszöntöttem őket. És személyes idősebb barát volt hajdan Balázs Béla is, de az őhozzá címzett sorokra csak százéves születésnapja adott alkalmat, amikor én már idősebb voltam, mint ahány évet ő megérhetett. Minőségi különbséget azonban alig-alig érzek a költőkhöz szóló levelek között: számomra a halhatatlan költő valóban élő, a tudatomat formáló egyéniség akkor is személyes jóbarát, ha évszázadok − Horatius esetében éppen évezredek − távolságából lépett mellém és maradt mellettem. Azok a felidézett alakok, akik segítettek és segítenek a világ és benne ennenmagam megértésében, nem ásatagkuriózumok, hanem eleven erők, szüntelen élő emberi egyéniségek. Az ezekkel való tudatbeli kapcsolat nagyon is hozzátartozik ahhoz a költői magatartáshoz, amelynek ars poeticáját próbáltam kifejteni − vagy legalább jelezni − ebben a leveleskönyvben.

LEVELESLÁDA

AZ ARS POETICÁK LÉNYEGÉRŐL

Ha a költészetnek költészet a tárgya −

tükör tükörből tükrözi magát: