Szamojéd (Kutyafajta)

By Levente Szabó

A szamojéd kutyafajta: Az orosz szánhúzó kutya útmutatója

 

Már nem titok, hogy a kutya az ember legjobb barátja, és mindig is az lesz. Még a kisgyerekek is nagyon érdeklődnek a négylábúak iránt, és még a felnőttek is szívesen engedik ki a bennük lakozó gyermeket, amikor kutyák közelében vannak. Egy kutya befogadása azonban nem mindig könnyű. Nagyon kevés gazdi van tisztában azzal, hogy mennyi erőfeszítést igényel egy kutya tartása, és hogy a kutyák milyen terhet rónak az emberek vállára.

 

Az első kérdés, amit fel kell tenni, hogy melyik kutya illik a legjobban a leendő tulajdonos életmódjához. Ebből a célból praktikus, ha nem egy egyedi kutyafajtát, hanem a megfelelő kutyafajtát keressük. Ehhez alapvető kutatásra van szükség, mert nem minden kutya illik jól a családokhoz. Ha gyermekvállalásra vágyik, vagy ha szeret kint lenni a szabadban, akkor érdemes közelebbről megnéznie a szamojéd kutyafajtát. Ezek a kutyák igazi kedvencekké váltak, de hatalmas mozgásigényük van. Kisebb lakásokban csak akkor tarthatók, ha a lakáshoz nagy kert tartozik, vagy ha a közelben park van.

 

A könyv tartalma:

• Bevezetés a témába
• Szamojéd oktatás és képzés
• Egészség, gondozás és táplálkozás
• A fajta előnyei
• Sok képpel és más témákkal

Ez az egykori munkakutya fajta imád emberek között lenni, és nem szeret egyedül lenni. Tökéletes kutyafajta a hosszas bújócskázáshoz és hancúrozáshoz! Ezért ez a könyv leírja az általános kezelési módokat, valamint a négylábú barátunkkal való bensőséges kapcsolat kialakításának technikáit, hogy a mindennapi élet szokásos akadályait könnyedén leküzdhessük. Jó szórakozást a felfedezéshez és a tapasztalatszerzéshez.

• Language: Magyar
• Publisher: Levente Szabó
• Release date: Dec 13, 2022
• ISBN: 9798215645208

Book preview

Szamojéd (Kutyafajta)

––––––––

Levente Szabó

Tartalom

Szamojéd (Kutyafajta)

Bevezető

A szamojéd kutyafajta

Honnan származik?

Az orosz szánhúzó kutya

Szamojéd fajta portré - a profil

A szamojéd nevelése és kiképzése

A tisztelet tréning

Kölyökkutyák és kutyák szobatisztaságra nevelése

Az általános képzési felszerelés

Nyakörv vagy mellheveder?

A megfelelő póráz kiválasztása

Jutalmak és jutalmak

A kiskutya gesztusai és arckifejezései

A visszakeresési útmutató

Az első parancsok - Ülj!, Le!, Le!, Le!

A szánkózás mint kutyasport

A csapat összetétele

A szán összetétele

Agility - Szánkózás mint kutyasportág

A szánhúzó kutyává válás kiképzése

A szamojéd egészségi állapota

A leggyakoribb kutyabetegségek

A szamojéd egészségügyi problémái

A megfelelő ellátás

11. tippek a beszerzéshez

Táplálkozás

További információ a kutyák gondozásáról

További fejezet: Tippek a gyors tanuláshoz

Zárszó

Források

Erről a sorozatról:  Életem kutyája

Bevezető

A kutya mára az ember kedvenc háziállatává vált, és számuk évente több millióval nő - sokan már nem tudnak élni legjobb barátjuk nélkül. Még a gyerekek is nagyon érdeklődnek az állatok és különösen a kutyák iránt, de a kívánságok teljesítése nem mindig könnyű. A kutya megszerzésekor és nevelésekor különböző problémák merülhetnek fel. Sok tulajdonos például nincs tisztában azzal, hogy mennyi szeretetre és időre van szüksége egy állatnak. Emellett azt is szem előtt kell tartani, hogy minden fajta más és más, és a kutyák traumás tapasztalatokkal érkezhetnek új otthonukba. Ezért minden potenciális gazdinak megfelelő kutatást kell végeznie, hogy megtudja, melyik kutyafajta illik leginkább a saját életmódjához, mert például nem minden fajta alkalmas nagycsaládosok számára.

A kutatáshoz kapcsolódóan a következő oldalakon bemutatjuk a szamojéd kutyafajtát. Ez a társadalom egyik kedvence, amely különösen sokoldalúan használható.

Így a szamojéd nagyon alkalmas a gyermekvállalásra vágyó pároknak vagy akár nagycsaládosoknak, mivel ő egy olyan kutya, amely keresi az emberekkel való kapcsolatot. Munkakutya múltja miatt nemcsak az emberekkel való érintkezéshez van hozzászokva, de nehezen is marad egyedül hosszabb ideig. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy ezek a kutyák különösen alkalmasak orvosi segítő- vagy kísérőkutyaként. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a szamojédnak nagyon erős a mozgásigénye. Emiatt a sportolóknak is kiválóan megfelel, mert a szamojéd számára nincs is jobb, mint amikor a gazdája mellett futhat, vagy hosszú túrákra mehet.

Ha van a közelben park vagy kert, akkor a közepes termetű kutyát bent lehet tartani. Könnyen tanítható, bár néha kissé makacsul reagál, mivel szereti a saját útját járni.

Mindazonáltal a szamojéd kiváló választás, ha megfelelő gondoskodásban részesül. A kabátápolás itt különösen fontos. A szamojéd fajta a kettős szőrzetű kutyák közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy van aljszőrzete és felső szőrzete. Az aljszőrzet nagyon sűrű, és gyorsan csomósodhat. Nemcsak ezt kell megelőzni, hanem a szamojéd bőrét is védeni kell, mivel az nagyon érzékeny, és megakadályozza, hogy a baktériumok és kórokozók bejussanak az immunrendszerbe. A bőrt viszont az aljszőrzet védi. Ezért napi szőrápolásra van szüksége.

Azok, akik ennek ellenére szeretnének egy szamojédot befogadni, észreveszik, hogy ezek a kutyák hűséges barátok, akik hűségesek gazdáikhoz. Kiegyensúlyozottak, jól érzik magukat az emberekkel való érintkezésben, szeretik, ha simogatják őket, de a vak alávetettség idegen tőlük.

Ez egy kiegyensúlyozott fajta, de még a kiegyensúlyozott kutyáknál is lehetnek problémák, különösen, ha ezeket a kutyákat nem tenyésztőtől veszik át, hanem menhelyről fogadják örökbe. Ezek a kutyák magukkal hozhatnak olyan traumákat, amelyek korábbi incidensekből eredhetnek. A különböző tényezők miatt, amelyek előfordulhatnak, ez a könyv azért íródott, hogy megteremtse az együttélés alapjait. Ez egy olyan útmutató, amely a kutya általános nevelésével foglalkozik, hogy a mindennapi élet apró akadályait is le lehessen küzdeni.

A szamojéd kutyafajta

Honnan származik?

A szamojédot először háziállatként és haszonállatként tartotta a nenyec törzs, a szamojéd nép, amelyről a farkaskutya fajtát elnevezték. A nomádok már korán meglátták a farkaskutyákban rejlő lehetőségeket, ezért hamar munkakutyákká váltak, amelyeknek még a nagy távolságok megtétele sem okozott gondot Szibéria zord éghajlatán. A szamojédokat nemcsak arra használták, hogy nehéz terheket húzzanak szánon a jeges hidegben és hóban, hanem különösen a rénszarvasok terelésére és védelmére a medvék és farkasok ellen. Emellett meleg bundájuk segített melegen tartani az embereket éjszaka. Generációról generációra a szamojéd ezért egyre inkább családi kutyává vált, amely szeretett az emberek közelében maradni.

Észak-Oroszországban a farkaskutyák már akkor az emberi család részei voltak, amikor Európában először fedezték fel a bennük rejlő lehetőségeket. Ernest Kilburn Scott brit zoológus 1889-ben hozott néhány példányt Angliába, miután három hónapot töltött Szibériában a szamojéd törzsek között. Ezt követően a szamojéd kutyafajtát elsősorban kutatási célokra használták. Csak öt évvel később húzták Fridtjof Nansen norvég felfedező szánjait, aki az egyik első ember volt, aki expedíciót mert az Északi-sarkra. 1894-ben az expedíciót abba kellett hagyni, de beszámolóiban részletesen megemlítette, hogy a szamojédok milyen takarékos és kitartó szánhúzó kutyák voltak. A következő években a szamojédokat egyre gyakrabban használták tudományos célokra, mivel az amerikai és európai tudósok is felismerték a bennük rejlő lehetőségeket. Különböző tudományos expedíciók kísérőiként használták őket az Északi-sarkvidéken és az Antarktiszon. 1911-ben jött az áttörés: a szamojédok voltak az első haszonállatok, amelyek Roald Amundsen tudóssal együtt elérték a Déli-sarkot.

Ettől kezdve a négylábúak egyre inkább családi kutyákká váltak. 1909-ben hozták létre az első fajtastandardot. Ugyanekkor érkeztek az első példányok Európából Amerikába, ahol a szamojédot 1903-ban hivatalosan elismerték kutyafajtaként. Az 1920-as évek elején alakult meg az első tenyésztő klub Samoyed Club of America néven. A négylábú kutyák különösen a második világháború után váltak népszerűvé. Kezdetben az állatokat luxusállatként tartották, de az intenzív tenyésztés révén az árak csökkentek, és a szamojéd hamarosan minden jövedelmi osztály családi kutyájává vált. Az 1950-es évektől kezdve a szamojédot Németországban, Angliában, Norvégiában, Svédországban, Finnországban, Dániában, Hollandiában, Spanyolországban, Olaszországban és Írországban is tenyésztették, és a trópusi időjárás ellenére Új-Zélandon és Ausztráliában is. Eközben az állatokat kiállítási kutyaként tenyésztik, ami magában foglalja a családi vagy házőrzőként való használatukat is. Ez azt jelenti, hogy a szamojédok a farkaskutyák kategóriája ellenére nem vadászkutyák. Ehelyett ma is szánhúzó kutyáknak tekintik őket. Azonban ritkán használják őket, mivel már alig rendeznek szánhúzó kutyaversenyeket. Ráadásul a szamojédok közepes termetűnek minősülnek, így kevés esélyük van részt venni olyan versenyeken, amelyek erősebb kutyákat, például malamutokat vagy huskykat igényelnek.

Az orosz szánhúzó kutya

Észak-Szibériában a szánhúzó kutyákat az idők kezdete óta használják. A különböző kutyafajtáknak, így a szamojédnak is, hosszú hagyománya van az őslakosoknál. Ma már számos kutyafajta létezik, amelyet szánhúzásra lehet használni. Mindazonáltal minden közepes termetű fajta képes szánkót húzni, de nem minden közepes termetű kutya alkalmas a hidegre. Néhány évvel ezelőtt például valaki megpróbált egy olyan csapatot indítani egy versenyen, amely fajtatiszta uszkárokból állt. A csapatot benevezték az Iditarod versenyre, de két nap verseny után vissza kellett vonulniuk a versenytől, mert az uszkárok nem bírták az időjárási körülményeket.

A szánkóhúzást háborúkban is alkalmazták, például az első világháborúban. A szánhúzó kutyaversenyek elvesztették érdeklődésüket, és helyette a kutyákat teljesítményorientált munkakutyaként használták, mivel állóképességük elég nagy volt ahhoz, hogy háborús övezetekbe küldjék őket. Segítettek sérülteket kimenteni veszélyes helyzetekből, vagy a háborúhoz szükséges árukat szállítani. Csak az 1970-es években kezdett újra népszerűvé válni a szánhúzó kutyás versenyzés, amely mindig is népszerű volt. Ez magában foglalta a közelmúltbeli európai reneszánszokat is. Itt váltak nyilvánvalóvá a tenyésztett munkavonalak előnyei.

A 20. század elején szánhúzó kutyákat használtak a foglalkozásokon. Így a jól ismert szánhúzó kutya, Balto története rávilágított arra, hogy milyen volt az élet a Föld legészakibb pontjain. Ezeken a helyeken olyan magas a hó, hogy semmilyen jármű, még a motoros szán sem képes árut szállítani. A repülőgépek sem használhatók, mivel a turbulenciák szinte lehetetlenné teszik a repülést. Ehelyett a szánhúzó kutyák nemcsak a postai kézbesítést teszik lehetővé, hanem a nagyobb városokból a kis közösségekbe is szállítanak árut. A híres szánhúzó kutya, Balto története 1925-ben játszódott. Az alaszkai Nome városában diftériajárvány volt. A diftéria, más néven torokgyík, olyan légúti fertőzés, amely főként gyermekek körében terjed, és megfelelő kezelés nélkül halálhoz vezethet. A betegség nem volt sem modern, sem új, ezért a kisváros, Nome lakói nagyon jól tudták, hogyan kell küzdeni ellene. Háromhavonta kaptak új adag diftéria-antitoxint, egy olyan ellenszert, amelyet be lehetett adni a gyerekeknek, és amely teljes gyógyuláshoz vezethetett. Az antitoxinok 1924 nyarán túllépték lejárati idejüket, ezért meg kellett szabadulni tőlük. Újabb szállítmányt kértek, de az nem tudott időben megérkezni, mielőtt a Bering-tenger befagyott volna. Az élelmiszer- és gyógyszerszállítás egyetlen módja a hajókon keresztül történt. Ezek rendszeresen horgonyt vetettek, de a tenger már ősszel befagyott. Ugyanezen év telén járvány tört ki, amelyre nem volt gyógymód. 1925 januárjában a várost karantén alá helyezték. Egy másik probléma is felmerült: nagyon rövid időn belül nagyon erős hóvihar várható. Ez azt jelentette, hogy az Egyesült Államok Közegészségügyi Szolgálata nem tudott járművön vagy repülőgépen gyógyszert szállítani. A nyugati parton lévő kórházakban biztosították a gyógyszereket. Nome kisvárosát azonban nem hagyták magára, hanem egyhangúlag úgy döntöttek, hogy kutyaszán-csapatokra támaszkodva a hóviharban az északkeleti Nome-tól az Alaszka nyugati részén fekvő Sewardig utaznak, hogy visszahozzák az 1,1 millió egységnyi antitoxint.

Ezt azonban könnyebb volt mondani, mint megtenni. A hőmérséklet 20 éves mélypontot ért el, a nappali hőmérséklet -45 Celsius-fok volt. A környék legjobb musherjei és kutyás csapatai álltak rajthoz, hogy megfeleljenek a nehéz feladatnak. Több mint 1000 kilométert kellett megtenni ahhoz, hogy a szérumot Nome-ba szállítsák. A legnehezebb feladat az volt, hogy sértetlenül átkeljenek a Bering-tengeren. Az ország legjobb musherjei előtt 68 kilométernyi jégtakaró feküdt. Erre a célra egy kutyás csapatot állítottak fel. A szérumot nyolc szakaszban kellett szállítani, egyik kisvárosból a másikba. A musherek és a kutyák éjjel-nappal dolgoztak a dermesztő hidegben, és súlyos fagyási sérüléseket szenvedtek. A váltó utolsó napjaiban a vihar átlagsebessége elérte a 105 kilométer per órát, a hőmérséklet pedig -65 Celsius-fokig csökkent. A kutyás csapatok csak 13 kilométer/órás sebességgel haladtak, és a folytatás előtt legfeljebb két órát pihentek.

Gunnar Kaasen volt az utolsó a váltóból, aki versenyzett. Este 10 óráig várt, remélve, hogy a vihar alábbhagy - hiába. A vihar erősödött, de már nem lehetett tovább várni. A sötétségben Kaasen lemaradt a biztonsági pontról, ahol meg kellett volna állnia, de ahelyett, hogy visszafordult volna, továbbment. A szél sebessége rekordot döntött, és olyan erős volt, hogy a szánkó felborult, mire a gyógyszeres konténer a hóba zuhant. Hogy visszaszerezze a szérumot, Kaasen kesztyű nélkül nyúlt bele a hóba a sötétben, és megkereste a tartályt. Súlyos jégégégégést kapott az ujjain, de nem fordult vissza. Ehelyett eljutott a következő biztonsági pontig. Ott kellett volna cserélnie Ed Rohnnal, de az utóbbi azt feltételezte, hogy a századot azért tartották fel, mert Kaasen kihagyott egy biztonsági pontot. Hogy ne veszítsen időt, Kaasen folytatta, és az utolsó 40 kilométert egyedül tette meg Nome-ig. Az idő sürgetett, mivel a szérum bármelyik pillanatban megfagyhatott. Vezető kutyájával, Baltóval együtt reggel fél hatkor ért be Nome-ba, hét órával és 30 perccel az indulás után. Bár a különböző csapatoknak több mint 1085 kilométert kellett megtenniük, a Nenana és Nome közötti postai úton haladva 127,5 órán keresztül, egyetlen ampulla sem tört el, és a szérum sem fagyott meg. A leghosszabb távot, a többi musher háromszorosát a váltó vezetője, Leonhard Seppala teljesítette Togo vezérkutyájával, de az utolsó kilométereket a vezető kutya, Balto teljesítette a kimerültség ellenére.

A váltóversenyek során sok kutya halt meg hypothermiában, a legtöbb musher a legközelebbi kórházakban kötött ki jégégégési sérülésekkel az arcán és a kezén, voltak ütközések rénszarvasokkal és behatolások a Bering-tenger jégtakarójába. Ez volt csak az első kutyaszán váltó. Egyetlen század nem tudta mind az 1,1 millió ampullát Nome-ba szállítani, de az első szállítmány 300 000 darabja elég volt ahhoz, hogy a járványt megfékezzék.

Ebben a hősies történetben főleg huskyk szerepeltek, amelyek elég erősek voltak ahhoz, hogy a párnázott ampullák nehéz csomagjait húzzák. A szamojédok nem sokkal maradnak le a huskyk mögött. Főleg, hogy a történet Alaszkában játszódott. Oroszországban viszont szinte kizárólag szánhúzásra használják a szamojédeket, mivel ott őshonosak, és közvetlenül az ott élő farkasok leszármazottai. Hasonló történetek Oroszországban is megtörténtek, de az alaszkai Balto vezérkutya története messze a leghíresebb