Cristiano Ronaldo - Szenvedélye a tökéletesség

By Luca Caioli

Cristiano Ronaldo életrajza - egy olyan játékosé, aki megállíthatatlanul küzd azért, hogy a világ legjobbja legyen. A fiú, aki aranyból van, minden idők egyik legjobb játékosa. Madeira szigetének egy munkásnegyedéből indult, ahonnan útja a Sporting Lisszabonhoz vezetett, ahol közel állt ahhoz, hogy abbahagyja a focit, majd mindössze tizennyolc évesen a Manchester Unitedhoz igazolt, ahol az Aranylabdáig jutott.

• Language: Magyar
• Publisher: Gabo Könyvkiadó
• Release date: May 20, 2020
• ISBN: 9789636898533

Book preview

Luca Caioli

CRISTIANO RONALDO

Szenvedélye a tökéletesség

GABO

A mű eredeti címe:

Luca Caioli

Cristiano Ronaldo

Córner, Barcelona, 2012

Borítóterv: Malum Stúdió / Szabó Vince

Fordította: Koronczay Dávid

Copyright Luca Caioli, 2012

Hungarian translation © Koronczay Dávid, 2013

Copyright © GABO Kiadó, 2013

A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges

ISBN 978-963-689-853-3

Elektronikus kiadás v.1.0.

Kiadja GABO Kiadó

www.gabo.hu

[e-mail]

www.dibook.hu

Felelős kiadó: Földes Tamás

Felelős szerkeszt: Várlaki Tibor

1.

ÉN

Hogyan vélekedik Ronaldo Ronaldóról?

„Imádok Cristiano Ronaldo lenni."

„Győztesnek tartom magam. Gyakrabban győzök, mint vesztek. Igyekszem mindig előre tekinteni. Tudom, hogy nem könnyű, de az életben semmi sem könnyű. Különben nem sírnánk, amikor születünk."

„Nagyon kompetitív személyiség vagyok, és ez sohasem fog megváltozni. Nyilván az évek múlásával én is érettebb lettem, de a gondolkodásmódom ugyanaz maradt."

„Hiszek a saját képességeimben. Ez mindig így volt."

„Az vagyok, aki vagyok, amit mutatok, amit az emberek látnak, ez a valódi énem."

„Sohasem próbáltam mások kedvéért megváltozni. Ha valaki így szeret, annak örülök, ha nem, az majd elkerül, vagy nem nézi a meccseimet."

„Akik ismernek, azok tudják, hogy milyen a személyiségem, ki vagyok igazából."

„A családom nagyon fontos számomra. Az édesapámhoz is nagyon közel álltam, az édesanyámhoz és a testvéreimhez most is nagyon közel állok. A családom a váram. Mindig támogattak, mindig számíthattam rájuk, amikor kellett. Rengeteget kaptam tőlük, amit szeretnék viszonozni."

„Akik jól ismernek, szeretnek. Az a néhány ember, akikkel együtt élek, akikkel mindennap együtt edzünk, együtt dolgozunk, azok sokra tartanak, mert pontosan ismernek. Nyilván másoknak, akik nem ismernek, megvan a saját véleményük. Ez természetes."

„Nekem ami a szívemen, az a számon. Mindig őszintén megmondom a véleményemet, ami nem feltétlenül tetszik mindenkinek."

„Azt hiszem, a szüleim jól neveltek, édesanyámtól és édesapámtól azt tanultam, hogy mindig legyek őszinte, és ne próbáljak mások kedvéért megváltozni. Ha másnak így tetszem, akkor jó, ha nem, akkor sem történt semmi."

„Ha Isten sem felel meg mindenkinek, nekem hogy sikerülne?"

„Nem érdekel, hogy mit mondanak rólam. Nem követem az újságokat. Mindenkinek joga van saját véleményt alkotni."

„Sok mindent írnak rólam, ami nem igaz. Ez a hírnév ára."

„Azt gondolom, hogy sokan egyszerűen irigyek, mivel gazdag vagyok, jól nézek ki és kiemelkedő játékos vagyok – csak ez lehet az oka."

„Mindig igyekszem meghallgatni a többiek véleményét, tanulni belőle."

„Olyasvalaki vagyok, akivel nem nehéz együtt élni. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert ha valamit meg kell beszélnem, itt vannak a fantasztikus barátaim."

„Ugyanolyan vagyok, mint bárki, ugyanúgy vannak érzéseim, mint bárkinek."

„Az a fajta ember vagyok, aki szereti a kihívásokat – mindig is szerettem. Egész életem az új kihívások kereséséről szól."

„Általában kiegyensúlyozott és optimista vagyok."

„A többi emberrel való kapcsolatom sokkal fontosabb, mint a pénz."

„Nem a pénz számít, hanem az élet minősége."

„Örülök, ha azt látom, hogy a körülöttem élők boldogok, mosolyognak, elégedettek."

„Az életben semmit sem lehet nyerni, ha nem gyűri le az ember az akadályokat, ahogy tettem."

„Amikor kisgyerek voltam, Lisszabonban majdnem mindennap sírtam. Még mindig sokat sírok – bánatomban, örömömben. A könnyek nem hagytak el. Sírni jó dolog. A sírás az élet része."

„Ki nem állhatom, ha hazudnak nekem. A hazugság az egyik legrosszabb jellemvonás. Az ilyesmi nagyon fel tud dühíteni."

„Nem szeretek folyton beszélni, az nem az én stílusom. A túl sok nyilatkozat csak rombolja az emberről kialakult képet."

„A magánéletemről nem szeretek beszélni. Nem hivalkodom és nem rejtegetek semmit. Ha az emberek pletykálkodni akarnak, lelkük rajta. Ha valaki el akarja adni az ilyesmit, ha talál rá vevőket – lelke rajta. Engem nem érdekel."

„Értelmes vagyok, de senki sem tökéletes, én sem vagyok az."

„Vannak napok, amikor nem könnyű Cristianónak lenni, amikor hétköznapi dolgokat szeretnék csinálni, mégsem lehet. De tudom kezelni az ilyesmit, valójában nincs okom panaszkodni semmire."

2.

A FOCI

Hogyan vélekedik Ronaldo a játékáról?

„Aki szereti a focit, az valószínűleg szereti Cristiano Ronaldót figyelni."

„Azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek az életben: futballozom."

„Az életem gyakorlatilag a futballról szól. Ugyanakkor a foci mellett igyekszem teljesen normális életet élni a családommal és a barátaimmal, amennyire ez lehetséges. Szeretek étterembe, moziba járni, bár ez sajnos, ritkán jön össze. De én választottam ezt az életet, úgyhogy el kell tudnom fogadni."

„Már mindent megnyertem, amit meg lehet nyerni, de sohasem fogom megunni. Amíg vissza nem vonulok, mindig nyerni akarok. Egyszerűen ilyen vagyok. Elfogadom, hogy lehetnek rossz sorozatai az embernek, de ettől nem szabad feladni. Koncentráció nélkül nem lehet elérni a célokat. A dolog kulcsa, hogy az embernek mindig célokat kell kitűznie maga elé."

„Az a célom, az motivál, hogy én legyek a legjobb. Ha végül közel kerülök ehhez, az csodálatos, de amit igazán szeretnék, hogy bekerüljek a történelem valaha volt legjobb játékosai közé. Hálás vagyok Istennek, amiért megnyerhettem a világ legjobb játékosa címet, de szeretném újra megnyerni. Igen, meg fogom nyerni az Aranylabdát."

„Azt hiszem, jól képzett játékos vagyok, bár az ember mindig tud tovább javulni. Nem konkrét dolgokra gondolok, általánosságban mondom – úgy vélem, globálisan kell gondolkozni. Nem szeretnék leragadni csak a rúgásnál, vagy csak a cseleknél."

„A cselezés a játékom lényegét jelenti. Gyerekkorom óta így játszom. Szeretek cselezni, legyőzni az ellenfelet. Tudom, hogy sokan idegesek lesznek, egy-egy biciklicseltől vagy sarkazástól. Nem az ellenfeleimből akarok bohócot csinálni, egyszerűen ilyen a játékstílusom. Ezen Angliában sem változtattam, és nem fogok rajta változtatni se Spanyolországban, se Brazíliában."

„A góllövő technikám olyan titok, amit sohasem fogok felfedni. Egyszerűen eldöntöm, melyik oldalra fogok lőni, felmérem a kaput, a kapust és a védőket, majd lövök. Közben azt mondom magamnak: lőj egy szépet, Ronaldo!"

„Mindig törekszem a gólszerzésre, a jó játékra, a csapat segítésére. De nem szoktam azt gondolni, hogy minden egyes mérkőzésen köteles vagyok gólt lőni. Aki így gondolkodik, az a végén egyáltalán nem fog gólt szerezni. Ha megvannak az adottságok és a megfelelő felkészültség, akkor a gólok maguktól jönnek. Úgyhogy nem is szoktam kétségbe esni, ha éppen nem sikerül. Ha jól játszom, ha a csapat is jól játszik, akkor a gólok sem maradnak el sokáig."

„Nem számít, hol játszunk, ki ellen játszunk, minden meccsen azért megyek ki a gyepre, hogy mindent beleadjak, a legjobbat hozzam ki magamból, mindent megtegyek a győzelemért."

„Egy vesztes meccs után hazaérve néha még anyámmal sem beszélek. A családom ismer, tudják, milyen a hangulatom ilyenkor. Nehezen viselem, és volt már párszor, hogy elsírtam magam egy-egy vereséget követően."

„Mi a leggyengébb pontom? Nem is tudom. Igyekszem minden téren elérni a legjobb formát, nemcsak a kondíciómat tekintve, hanem mentálisan is. Nem tudok egyetlen dolgot kiemelni, amin sokkal többet szoktam dolgozni. Igyekszem egyre jobb lenni."

„A focisták is emberek, és ami a hétköznapokban történik velünk, azok ugyanúgy befolyásolnak minket, mint bárki mást. De minél professzionálisabb szinten tart valaki, annál erősebbnek kell lennie, annál jobban oda kell figyelnie, hogy ezek a dolgok a pályán ne látszanak. Ezért fizetnek minket."

„A szezon közben nagyon nyugodt az életem, minden száz százalékig a fociról szól. A munkának és a szórakozásnak is megvan a maga ideje. A szabadságot bőségesen ki szoktam élvezni a barátaim társaságában, de amikor dolgozni kell, senki sem mondhatja, hogy nem adok bele mindent. Szeretnék példaértékű profi játékos lenni, és ez a játékomon is látszik. Aki minden hétvégén partizik, az nem lesz képes a maximumot nyújtani a pályán."

„Igyekszem odafigyelni a testemre, ez fontos része az életemnek, a szakmámnak. Nincs szó semmilyen különleges gyakorlatokról, egyszerűen csak edzek. Azt eszem, ami jól esik, de mindig csak mértékkel. Szerencsés génjeim vannak, nem vagyok hízékony, de a kemény edzésekre szükség van, hogy fenntartsam a kondíciómat."

„Amikor a pályán vagyok vagy edzek, mindig jól érzem magam, mert imádok focizni. Ez a szenvedélyem, ezt élvezem."

„A csapattársaim a barátaim, hiszen minden nap együtt vagyunk. A csapat a második családom. Az otthoniakon kívül velük töltöm a legtöbb időt együtt."

„Szeretem, amikor az öltözőben vidám a hangulat, amikor mindenki jól érzi magát, jó a légkör."

„Amikor a pályára lépek, nincs bennem félsz. Az ellenfél védői nem zavarnak, egyszerűen a dolgukat végzik ők is. Nem hiszem, hogy bárki is szándékosan sérülést akarna okozni. A játékosok kilencvenkilenc százaléka őszinte, és egyszerűen mindent bele akarnak adni a saját csapatukért. Nyilván van, aki szabálytalanul próbál szerelni – máshogy nem tudnának. De ezzel nem foglalkozom túl sokat."

„Azt hiszem, a labdarúgás fontos feladata lenne, hogy olyan játékosokat neveljen, akik igyekeznek alkotni valamit, akik szórakoztatni tudnak, és igyekeznek látványos dolgokat mutatni a nézőknek. Hiszen a rajongók nélkül sehol sem tartana a foci. A Real, a Manchester United, a Barcelona csak nekik köszönhetik, hogy ilyen világhírű csapatok lettek."

„A provokációt igyekszem ignorálni, egyszerűen a fociban nincs helye az ilyesminek. Aki ezzel tölti az idejét az hibát követ el."

„Ha rossz dolgokat mondanak rólam, becsukom a fülem, és csak azt hallom meg, amikor azt kiabálják: ez a portugál gyerek, hát, ez milyen jó játékos! Nincs szükségem sértegetésekre, hogy motiváljam magam."

„Akik sértegetnek, azok az utcán azután mindig az elsők között fognak autogramot kérni. Értem, miért tartanak tőlem, de azt nem, hogy miért sértegetnek. A csapattársaim is szokták mondogatni: hogy van ez, a reptéren mindenki imád és letámad, aztán a lelátókról meg jön a gyűlölködés?!"

„Hát, nem vagyok az a fajta ember, aki egész nap otthon tud ülni, hogy végignézzen egymás után négy vagy öt meccset. Nem mintha nem imádnám a focit, csak nem szeretem tévén nézni. Inkább játszani szeretek. Amikor nem vagyok a pályán, csak a Real Madridot követem, meg az igazán nagy meccseket."

„Ha nem focista lennék, szívesen folytatnám a tanulást, de amikor tizenhat éves koromban elkezdtem a Sporting Lisszabon A csapatával edzeni, be kellett fejeznem az iskolát. Különben marketinget tanultam volna, vagy testnevelő tanár szerettem volna lenni."

„Tudom, hogy sok gyerek csodál, és miattuk is mindig igyekszem a lehető legjobb játékot bemutatni. Személy szerint nincs konkrét példaképem más sportolók között, bár elismerem, van pár fantasztikus karrier a labdarúgásban, a kosárlabdában, az atlétikában, a Formula–1-ben, a teniszben... ezeket mind követem és csodálom."

„Szeretném, ha példaképként emlékeznének rám, nagy focistának tartanának, aki mindig a maximumot adta a nézők kedvéért, és aki mindent megnyert, amit csak lehetett."

(Az első két fejezet idézetei interjúkból és sajtónyilatkozatokból származnak, a következő médiumokból: RTVE, Antena 3, Telecinco, Intereconomía TV, Cadena Ser, Cadena COPE, Real Madrid Televisión, Marca, As, Don Balón, A Bola.)

3.

„ABELHINHA"

Boldog kisfiú egy szerény családban

A háromszobás szociális lakást, ahol Cristiano meglátta a napvilágot, manapság hiába is keresnénk. A valaha Funchal – a madeirai főváros – Santo António negyedében, a Quinta do Falcão utca 27/A szám alatt álló épületet az önkormányzat a túl sok önkényes lakásfoglaló miatt 2007-ben lebontatta.

Az Aveiro család azonban addigra már rég nem ott élt. Cristiano édesanyja, Dolores jelenleg egy nagy, kétszintes fehér házban lakik, panorámával az Atlanti-óceánra, a város másik végében, São Gonçalóban. Az impozáns épületet a fia vásárolta neki, közel testvérei, Hugo és Cátia lakásához.

A korábban elszegényedett környéknek számító Quinta do Falcão, domboldalon sorakozó önkormányzati lakásaival, szintén nagy átalakuláson ment keresztül. Az Európai Unió támogatásának köszönhetően mindenfelé új épületek állnak, s a városrészbe beáramlott a portugál középosztály, a tengerpart csillagászati ingatlanárai elől menekülve.

Manapság a keskeny utcácska végén, ahol a focista háza állt régen, már csak sűrű bozót található, mellette egy kisméretű focipálya és egy büfé áll. Mégis, a mai napig akadnak elkötelezett rajongók, akik felkeresik a helyszínt, a taxisok pedig néhány euróért szívesen tartanak egy kis idegenvezetést, bemutatva, hol született, hol nőtt fel, melyik iskolába járt, hol kezdett először focizni. A portugálok közös tudatában Ronaldo megelőzi Madeira olyan illusztris látogatóit, mint Winston Churchill, Sissi (Erzsébet királyné), IV. Károly magyar király, G. B. Shaw, Rilke, Kolumbusz és Napóleon.

A Madeira-szigetcsoport az Atlanti-óceánban, Lisszabontól 1000 kilométerre délnyugatra, Afrikától 800 kilométerre található. Két nagyobb, lakott szigetből áll – Madeira és Porto Santo –, valamint három kisebb, lakatlan szigetből. Madeira az Atlanti-óceán virágoskertje, ahogy a prospektusok hívják. Az 57 kilométer hosszú és 22 kilométer széles szigetet vulkáni eredetű kőzet alkotja. A tenger mélyéből kiemelkedő hegység legmagasabb csúcsa, a Pico Ruivo 1862 méteres. A székhely a 110 000 lakosú Funchal.

Itt, a Cruz de Carvalho kórházban, 1985. február 5-én, délelőtt 10 óra 20 perckor született Cristiano, 4 kilóval és 52 centivel. Maria Dolores dos Santos és José Dinis Aveiro negyedik gyermeke volt, testvérei: Hugo, Elma és Cátia. Nem tervezett terhesség volt, Cátia és közte több mint nyolc év a korkülönbség. No és nevet is kellett adni neki.

„A testvérem, aki akkoriban egy árvaházban dolgozott, ő javasolta, hogy ha fiú lesz, nevezzük Cristianónak" – emlékezik vissza Dolores. „Egyetértettem vele. A Ronaldo nevet pedig a férjemmel közösen választottuk, Ronald Reagan amerikai elnök után.

Cristiano Ronaldo dos Santos Aveirót tehát annak rendje és módja szerint megkeresztelik a Santo António-templomban. Igaz, az eseményre véletlenül rögtön rányomja a bélyegét a foci. Az édesapa, José Dinis szabadidejében szertárosként segédkezik a Santo Antónió-i amatőr fociklubnál, a CF Andorinhánál. A keresztapaságra Fernão Barros Sousa csapatkapitányt kéri fel. A ceremónia délután 6-kor kezdődik, de 4-kor a Ribeiras Bravas játszik az Andorinhával.

António Rodríguez Rebola tiszteletes kezd ideges lenni. A többi gyereket már megkeresztelte, és a sorban még három másik vár rá, miközben se az apa, se a keresztapa sehol. Dolores és a leendő keresztanya kezét tördelve követik a templom körül, próbálják megnyugtatni. Végül Fernão és Dinis fél óra késéssel befutnak, és végre kezdetét veheti a szertartás.

A családi album első képein Cristiano kisbabaként néz a kamerába, hatalmas szemekkel, kék-fehér ruhácskában, mindkét csuklóján arany karkötő, ujján aranygyűrű, a nyakában lógó hosszú láncon kereszt.

Dinis a városházán kertész, Dolores pedig szakácsként dolgozik, hogy megkeresse a mindennapi betevő falatot a család számára. Sok ezer honfitársához hasonlóan ő is kivándorolt Franciaországba, még húszévesen. Három hónapot húzott le takarítónőként, ám amikor kiderült, hogy férje nem fogja tudni követni, inkább hazatért Madeirára. Akkor már két gyerekük volt.

Az Aveiro család élete nem könnyű – senkinek sem könnyű, aki távol él a sziget partjait behálózó szállodaipartól. Otthonuk igen szerény méretű egy hatfős család számára, esőben pedig tucatnyi helyen szivárog be a víz a tetőn keresztül. Dolores a városházáról kér téglákat és maltert, hogy saját kezébe vegye a probléma megoldását.

De bármilyen szegények voltak is, Cristiano boldogan gondol vissza gyerekkorára. Két-három évesen, az udvaron vagy a Lombinho utcában töltött órák során fedezte fel legkedvesebb barátját, a focilabdát.

„Egyszer karácsonyra távirányítású autót kapott, azt gondoltam, azzal majd elfoglalja magát egy darabig – emlékszik vissza keresztapja, Fernão Barros Sousa. – De a focit jobban szerette. Az ágyába is magával vitte a labdát, soha sem engedte ki a kezéből. Mindig ott volt a hóna alatt, akárhova ment, a labda követte."

Hatévesen beíratják a Gonçalves Zarco, vagy másik nevén Barreiros iskolába, mivel a Barreiros Stadion közelében van, ahol a Maritímo de Funchal csapata játszik. Cristiano nem kiemelkedő tanuló, igaz, nem is különösebben rossz, de semmiképpen sem egy könyvmoly, a lényeg, hogy meglegyenek a jegyei.

Egyik akkori tanára, Maria dos Santos úgy emlékszik vissza régi tanítványára, mint aki „rendesen viselkedett, vidám volt, és barátságos az osztálytársaival. Kedvenc időtöltése? „Attól a naptól kezdve, hogy először belépett az iskola kapuján, a foci volt a mindene. Másból is kivette a részét, megtanulta az énekeket, megcsinálta a leckéjét, de előbb-utóbb mindig az udvaron kötött ki, ahol kedvére focizhatott. Ha nem volt rendes labdája – ami gyakran előfordult –, rongylabdával játszott. Semmi sem állíthatta meg.

Foci a játszótéren és foci az utcán. „Amikor hazaért az iskolából, rá szoktam szólni, hogy menjen a szobájába, és csinálja meg a házi feladatát – mondja Dolores. „Ilyenkor mindig azt mondta, nem adtak leckét. Amikor elkezdtem főzni, ő azonnal kihasználta a helyzetet. Kimászott az ablakon, felkapott egy joghurtot, vagy egy gyümölcsöt, és elszaladt, hóna alatt a labdával. Este kilencig-tízig kinn maradt játszani.

De mintha mindez nem lett volna elég, kezdett kimaradozni az órákról, hogy még többet játszhasson az utcán. „A tanárai azt mondogatták: meg kellene büntetnem, de én sohase tettem. Muszáj volt annyit gyakorolnia, hogy világsztár lehessen. A fia utólag maga is elismerte: „Folyton fociztunk a barátaimmal, semmit sem szerettem jobban csinálni, csak ezzel tudtam tölteni az időmet.

Az utcán játszik, mert a környéken nincs focipálya. A Quinta do Falcão környékén nagy a forgalom, sok az autóbusz, motorkerékpár. Ha jön egy jármű, kénytelenek arrébb rakni a kapukat jelző köveket, mielőtt folytathatnák a játékot. Minden meccs komoly küzdelem, családok, baráti körök között. A játéknak sosincs vége. Legfeljebb akkor szünetel, amikor a labda valamelyik szomszéd udvarán landol – különösen, ha Agostinho úrnál, aki mindig azzal fenyegeti őket, kipukkasztja a labdát, és szól Doloresnek meg a többi édesanyának, hogy ügyeljenek jobban a lurkóikra.

Amikor egyedül van, órákon keresztül rugdossa a labdát egy falnak. Itt, a járdák, az autók között, az aszfalton, fiatalabb és idősebb gyerekekkel játszva tanulja meg azokat a trükköket és technikákat, amik később naggyá teszik és játékának egyedi jellemzőjévé válnak. „Egész nap az utcán szokott lenni, cselezett, trükközött a labdával. Mintha csak a lábához lett volna ragasztva" – emlékezik vissza Adelino Andrade, az Aveiro család egyik szomszédja.

„Veleszületett tehetség volt – jelenti ki Cristiano nővére, Elma. „Jól játszott, de azt sohase gondoltuk volna, hogy egyszer ilyen sokra viszi.

Hatévesen megteszi első lépését a labdarúgás világa felé. Unokatestvére, Nuno az Andorinhában játszik – Cristiano édesapjával volt már párszor a csapat pályáján. Nuno elhívja, mert kíváncsi a tudására. Megkérdezi, lenne-e kedve játszani. Cristiano beszáll az edzésbe, de azután a meccsre is marad. Dolores és Dinis örülnek a fiuk döntésének – mindig is kedvelték a focit. Dinis és az idősebb fiú, Hugo a Benficának szurkolnak, Dolores pedig rajong Luís Figóért és a Sporting Lisszabon csapatáért.

Az 1994–95-ös évadban az akkor kilencéves Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro megkapja első játékosigazolványát, 17182-es számmal, a funchali labdarúgó-egyesülettől, és magára ölti az Andorinha világoskék mezét. A helyi klubnak hosszú története van, 1925. május 6-án alapították. Az Andorinha portugálul fecskét jelent, a legenda szerint egy játékos hibátlan rúgása nyomán kapta a nevét, melyet egy fecske követett a röptével.

Francisco Alfonso általános iskolai tanár, aki Cristiano testvérét, Cátiát