A legnagyobb visszatérés

By David Bolchover

Pep Guardiola és José Mourinho előtt élt egy bizonyos Guttmann Béla: az első szupersztár futballedző, aki kitaposta az utat a mostani ünnepelt menedzsereknek. Ennél is különlegesebb az a tény, hogy Guttmann a holokauszt túlélője volt. Sikerült kicseleznie a halált, hónapokig bujkált egy budapesti padláson, miközben a közelben zsidók ezreit hurcolták el koncentrációs táborokba. Guttmann később munkaszolgálatból is megszökött. Ő volt a szerencsés túlélők egyike. Apját, lánytestvérét és családjából még sok embert megöltek a nácik. 1961-ben a Benfica edzőjeként magasba emelte a bajnokcsapatok Európa-kupáját –, és hőstettét megismételte a következő évben. Felemelkedett a haldokló Európában, és tizenhat év alatt a kontinens bajnokává vált: Guttmann a futballtörténelem legnagyszerűbb visszatérését csinálta meg. Ez az emlékezetes történet a huszadik századi Európa kettőségét fogja össze: a barbárság és a népirtás által megtépázott kontinenst, amelynek mégis reményt adtak az izgalmas mérkőzések, ahol nagyszerű játékosok küzdöttek a futball Szent Gráljának elnyeréséért.

• Language: Magyar
• Publisher: Gabo Könyvkiadó
• Release date: May 20, 2020
• ISBN: 9789634066927

Book preview

Az eredeti mű címe:

David Bolchover

The Greatest Comeback

The Story of Bela Guttmann

Biteback, London, 2017

Fordította: Budai László és Mokány Lajos

Copyright © David Bolchover 2017

Hungarian translation © Budai László, Mokány Lajos, 2018

Hungarian edition © GABO Kiadó, 2018

Minden jog fenntartva. A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges.

Elektronikus kiadás v.1.0.

ISBN ISBN 978-963-406-692-7

Kiadja a Gabo Kiadó

www.gabo.hu

[e-mail]

www.dibook.hu

Felelős kiadó: Földes Tamás

Felelős szerkesztő: Várlaki Tibor

TARTALOM

Előszó

ELSŐ FEJEZET

Az első menekülések

MÁSODIK FEJEZET

Az ellenszegülés évei

HARMADIK FEJEZET

A „Nagy Alma"

NEGYEDIK FEJEZET

Az alapok tanulása

ÖTÖDIK FEJEZET

Kicselezett halál

HATODIK FEJEZET

A túlélő visszatér

HETEDIK FEJEZET

Olasz munkák

NYOLCADIK FEJEZET

Latin leckék

KILENCEDIK FEJEZET

Európa meghódítása

TIZEDIK FEJEZET

Címvédés

TIZENEGYEDIK FEJEZET

Elhalványodás

UTÓSZÓ

Megjegyzések

Guttmann Béla karrierje

Köszönetnyilvánítás

Irodalomjegyzék

KÉPMELLÉKLET

A GABO KIADÓ E-KÖNYVEIRŐL

HA TETSZETT A KÖNYV, OLVASSA EL EZT IS

A szüleim és a nagyszüleim emlékére

Előszó

A portugálok híres futballklubja, a Benfica az AC Milannal csapott össze a bajnokcsapatok Európa-kupája döntőjében, a Práterben, 1990. május 23-án. A mérkőzés előtt a Benfica minden idők legjobb játékosa, Eusébio ellátogatott a bécsi központi temető zsidó parcellájához. Annak az embernek a sírja előtt imádkozott, aki három évtizeddel korábban kihúzta őt a bizonytalanságból, és elindította a sztárok világa felé. A sírkő mellett arra kérte halott mentorát, hogy vegye le híres átkát a csapatról.

1962 májusában Guttmann Béla Benficája 5-3-ra győzött a nagyszerű Real Madrid ellen az amszterdami Olimpiai stadionban, ezzel egymás után a második BEK-serlegét nyerte. Az utolsó két gólt Eusébio, a húszesztendős fenomén szerezte, akit „Fekete Gyémántként" ismertek. A mérkőzés után azonban annak – addig meglévő – esélye, hogy a klub hosszú távon is dominálni tudjon majd Európában, akadályokba ütközött. A vezetőség visszautasította Guttmann folyamatos fizetésemelési követeléseit, arra hivatkozva, hogy a szerződésében nincs semmilyen kikötés erre vonatkozóan. Amint az viharos karrierjében már megszokottá vált, a karizmatikus és innovatív edző dühösen távozott. Utoljára még megüzente, mondják meg a munkaadójának, hogy 100 évig nem fognak európai kupát nyerni.

Eusébio fohászának 1990-ben nem lett eredménye. A Milan 1-0-ra legyőzte a Benficát. A Benfica 2016-ig nyolc európai kupadöntőt játszhatott 1962 óta, és minden finálét elveszített. Annak az esélye, hogy egy döntőt se nyerjen, 1:256 volt, vagyis mindössze 0,4 százalék.

Csakúgy, mint Guttmann Béla átkának. Erőteljes egyéniségének megjelenése halála után is olyan jelentős volt, mint életében. Ahogy a szurkolók az Estádio da Luz stadionba belépnek a 18-as kapun keresztül, Guttmann szobra köszönti őket. 500 évvel a húsvéti hétvége után, amikor 3000 zsidót öltek meg a városban a portugál inkvizíció kezdetén, egyikőjük ott magasodik. Büszkén megragadja a két európai kupát, amelyekkel kifogott harminckét utódján – ez erős, gúnyos figyelmeztetés a Benficának, hogy mi lehetett volna elérni, ha a makacs és szűklátókörű vezetőség megfelelően értékeli vezetőedzőjét. Nehéz elképzelni, hogy egy modern kori futballklub visszautasítana jogos követelést az edzőjétől, aki két ekkora sikert ért el. De Guttmann és a Benfica is megfizette az árát az edző újításainak, és annak a képességének, hogy bezúzza a hagyományokat, majd átformálja. Amíg most kevesen kérdőjelezik meg, hogy egy edzőnek milyen óriási hatása van egy csapat teljesítményére – a futballban és más sportágakban egyaránt –, addig 1962-ben más volt az uralkodó vélemény. Herbert Chapman hiába vezette a Huddersfield Townt és az Arsenalt sikerekre az 1920–30-as években, a most széles körben elismert edző akkoriban messze volt attól, hogy elfogadják. Guttmann Béla volt az első olyan, nemzetközileg is szupersztárnak számító tréner, aki kihasználta csapata fizikai és taktikai előnyét – még mielőtt José Mourinho vagy Pep Guardiola megszületett volna. – Megelőzte a korát – mondta róla António Simoes, Guttmann egy másik sztárja, akit edzője 17 évesen a világsiker felé irányított. – Mourinho ma ugyanazokat mondja, mint Guttmann 50 évvel ezelőtt.

Ezért amikor Guttmann kockáztatott, a Benfica elküldte. Arra kérték, hogy pakoljon össze, az a naiv vélekedés uralkodott ugyanis a klubnál, hogy bőven van még jó edző ott, ahonnan ő jött.

***

Ahhoz, hogy alaposan megismerjünk olyan legendát, mint Guttmann Béla, először arra a helyszínre és időszakra kell koncentrálnunk, ahonnan ez a figyelemre méltó ember származott: Közép- és Kelet-Európa vibráló és kreatív zsidó közösségére, még mielőtt majdnem teljesen megsemmisült. A futballban – és sok más területen is – a zsidó népesség hatása elképesztően túlnőtt a méretein.

Guttmann a XIX. század utolsó évében született Budapesten, Guttmann Ábrahám és Eszter gyermekeként. Első jelentős sikere az MTK-hoz köthető, ahhoz a csapathoz, amelyet zsidó üzletemberek alapítottak, és később elsősorban zsidó játékosokhoz és szurkolókhoz kötődött. Olyan kezdőcsapatban játszott, amelyben hat zsidó szerepelt, és gólt szerzett a magyar válogatottban debütáló mérkőzésén Németország ellen 1921-ben.

Minden tökéletesnek tűnt Guttmann számára, de a pályán elért sikereit beárnyékolták a politikai események. A magyar fehérterrorban zsidók ezreit ölték meg, ezért úgy döntött, hogy a teljes mértékben zsidó- és cionista gyökerű Hakoah Wienhez menekül. Ez volt 21 nemzetközi határátkelése közül az első játékos- és edzői karrierjében a futball Bolygó Zsidójának, aki alapító atyja volt a már globalizálttá vált játéknak. A Hakoah-nál ért el játékoskarrierje csúcsára, amikor 1925-ben megnyerték az osztrák bajnokságot, amely az első teljesen professzionális bajnokság volt Európában.

Guttmann tapasztalatai, amelyeket a klubnál töltött öt éve alatt szerzett, azonban nem csak a pályán elért sikerekre korlátozódtak.

A Hakoah (a héber szó erőt jelent) sokkal több volt, mint egy sikeres csapat: hatásos szimbóluma a zsidó büszkeségnek Bécsben és az egész világban. Az osztrák cionista csoport által alapított klub egyvelege volt a zsidó öntudatosságnak és harcias önbizalomnak, és elutasítása a bátortalan asszimilációnak a nem zsidó társadalmakba. Mindez pedig összhangban volt a zsidó fiatalok nagy csoportjának célkitűzésével, akik a méltóságot keresték az állandó bántalmazás, megfélemlítés és erőszak között. – Akik megszokják, hogy inzultálják őket, elvesztek – mondta Robert Stricker, a Hakoah egyik alapítója.

A pályán és pályán kívüli intenzív gyűlölet ellenére a Hakoah állta a versenyt az ellenséges és gyakran fizikailag is megfélemlítő légkörben. Megtestesítve az erős judaizmust (az elnevezés a cionista aktivista Max Nordautól származik), a játékosok nagy Dávid-csillaggal a mezükön játszottak, ami kollektív ellenszegülés volt a világ időtlen idők óta tartó zsidógyűlöletével szemben.

Guttmann és a csapattársai beutazták a világot, élvezték a sikereket a pályán, és a zsidó tömegek imádatát, bárhová is mentek. Lengyelországban azzal provokáltak, hogy legyőzték az ország legjobbjait. Az Egyesült Államokban 250 ezer szurkolót vonzottak a túrájukon a meccseikre 1926-ban, egyik mérkőzésükön olyan nézőrekordot állítottak be, amely aztán 50 évig fennállt. A West Ham United az első angol csapat lett, amelyik hazai pályán kapott ki 5-0-ra, néhány hónappal azután, hogy bejutottak az FA-kupa döntőjébe. Az akkor nagyon erős csapatnak számító Slavia Praha szintén kikapott a Hakoah-tól, több mint egy évtized után szenvedett vereséget hazai pályán.

Azonban ezek a dicsőséges évek voltak az utolsók, amikor még tündököltek, a Hakoah szárnyalása azoknak az európai zsidóknak volt az utolsó örömforrásuk, és hamarosan kétharmadukat elpusztították.

A Hakoah sportklubjának legalább 37 tagját gyilkolták meg, közülük heten labdarúgók voltak. Guttmann volt az utolsó edző, aki irányíthatta a csapatot, mielőtt a nácik bevonultak Bécsbe. A klubot feloszlatták, az eredményeiket törölték.

Guttmann 600 ezer magyar zsidó sorstársát gyilkolták meg, köztük lánytestvérét és idős édesapját is. A pokol mélye egy 54 napos időszak volt 1944 tavaszán, amikor 435 ezer zsidót deportáltak megsemmisítő táborokba, a többségüket Auschwitzba. Több mint nyolcezer embert minden nap. Tizenegy másodpercenként meghalt egy zsidó.

A kegyetlen náci gépezet megsemmisített 18 Guttmann Bélát és 19 Gutman Bélát – rajtuk kívül négy Guttman Bélát, tíz Gutman Bellát és három Guttmann Bellát. A legenda szerint a focista Guttmann Béla úgy kerülte el a holokausztot, hogy a független Svájcba menekült. De ahogy sok részlet Guttmann élete kapcsán, az igazság sokkal árnyaltabb, mint azt feltételeznénk.

Tény ugyanis, hogy Guttmann 1944-ben Magyarországon volt, és valahogy túlélte. Hónapokig egy elhanyagolt padláson bujkált Budapest külső kerületében, miközben zsidók ezreit hurcolták el a megsemmisítő táborokba. Aznap este menekült el, amikor egy deportálást terveztek, így elkerülte a majdnem biztos halált, majd egészen elképesztő módon kezdett új életet.

Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy elhiggyük, a Hakoah merész ellenállása, vagy Guttmann két megmenekülése az üldöztetésétől meghatározó eleme volt későbbi karakterének. Csökönyös, érvekre támaszkodó, nyíltan beszélő, gyanakvó, kóborló, tekintélyromboló, impulzív – Guttmann zsigeri kívülálló volt, aki tudta, hogy sohasem fogadnák el, de nem érdekelte a véleményük, és a maga útját járta.

***

Guttmann Béla élettörténete az emberi diadal a megpróbáltatásokon: a kiemelkedő sportoló példája ösztönző holokauszttúlélők generációjából, akik szabadulni akartak a múlt borzalmaitól, hogy valami nagyszerű személyes sikert érjenek el. Alig másfél évtizeddel a haláltáborok bezárása után, lezárva egy korszakot, amelyben holtan akarták látni őt és sorstársait, Guttmann felemelhette a legrangosabb trófeát ugyanazon a kontinensen. Európa halálos bugyraiból Európa bajnoka – mindössze 16 év alatt.

Ez a könyv nemcsak olyan embert mutat be, akinek befolyása a futballvilágban hatással van a jelenre is, hanem egy történet is az egyik legnagyobb túlélőről. Iain Dowie, korábbi brit futballistából lett tudós használta a felpattanás – értsd talpraállás – fogalmát bizonyos sportolókra utalva, akik képesek bármilyen helyzetből felállni, majd tovább dolgoznak a sikerért. Ebben az értelemben ki tudja felvenni a versenyt Guttmann-nal?

– Az életben többször voltam lent, mint fent – mondta élete utolsó éveiben. Kijelentés egy olyan embertől, aki kiemelkedő játékos- és edzői pályafutása során 12 bajnoki címet nyert. Mégis igaza volt.

Amellett, hogy a talpraállás emberi története az övé a futball drámájával a háttérben, Guttmann élete szimbolizálja az elképesztően színes, de tragikus zsidó történelmet.

Tizennégy különböző országban élt, néhányban megszorításokkal, ami tükrözi a zsidók vándorlásra való hajlamát.

Magyarország, Jugoszlávia, Ausztria, Egyesült Államok, Hollandia, Románia, Olaszország, Argentína, Ciprus, Brazília, Portugália, Uruguay, Svájc és Görögország – mindegyik országnak előnye származott Guttmann jelenlétéből. És minden országnak a világon van egy elbűvölő, gyakran fájdalmas zsidó története.

Guttmann élettörténete – a halál közeléből tudott megújulni – híven tükrözi a XX. századi zsidóság tapasztalatát is, ami biztosan a legelképesztőbb visszatérése egy nemzetnek a történelemben.

A zsidó nép padlón volt 1945-ben. A világ gyűlölete és közömbössége miatt elhagyatottak lettek, hatmillióan meghaltak, közülük több mint egymillió gyermek, akik a jövőjüket jelentették volna. Túlélők tízezrei szenvedtek különböző táborokban, Európában kóboroltak, hogy elveszett szeretteiket keressék, sok esetben azonban még több gyűlölettel és erőszakkal szembesültek a korábbi szomszédaik részéről.

Mindössze három évvel később, a majdnem kétezer éves évfordulójukra, 1948-ban megalapították Izraelt, az első zsidó önálló államot. 1961 májusában Guttmann Benficája a Barcelonával játszott Bernben az első európai kupáért. A zsidó állam már sikeresen megvédte magát a háborúban a saját szomszédai ellen. Elfogták Adolf Eichmannt, a holokauszt egyik kitalálóját, és zsidó bíróság elé állították Jeruzsálemben. A zsidó nemzetre, ahogyan Guttmannra is, felfigyelt a világ, most az egyszer a jobb érdekében.

Nem várjon az olvasó giccses életrajzot egy impozáns személyiségű edzőről, aki érdekes életet élt, és komoly befolyása volt a modern kori labdarúgásra. Ez olyan történet, amely mindenképpen érdemes elmesélni. Elsősorban a fejezetek elején mutatjuk be Guttmann életének jelképrendszerét és hátterét egy életrajzi történettel, benne a zsidó történelem vonatkozásaival, amelyben Guttmann elhelyezi magát. Ez a háttér szintén megerősíti Guttmann fenomenális eredményeit, aki a kedvezőtlen körülmények ellenére is győztes lett.

És mielőtt a történet elkezdődne, ez a könyv nagy részben Európáról is. Guttmann életét közrefogta Európa ellentmondásos történelme. Az egyik a kegyetlenség és a népirtás, a másik csodálatos városokban töltött nyári esték, amikor a nagyszerű játékosok mindent megtesznek, hogy egy lelkes közönség előtt megnyerjék a futball Szent Grálját, a bajnokcsapatok Európa-kupáját. Abban az időben, amikor minden megújul, és fokozódó izgalom lesz a kontinensen, a zsidó közösség maradéka imádkozik a zsinagógákban, Guttmann élettörténete felteszi a kérdést: a víziók közül melyik fog győzedelmeskedni a mi időnkben?

ELSŐ FEJEZET

Az első menekülések

– Itt jönnek a zsidók! – kiáltotta a budapesti bérház házmestere, ahogyan Baumgarten József közeledett. A felbukkanó tömeg űzte az I. világháborús veteránt a harmadik emeleti lakása felé.

Miután a lakását zárva találta, gyorsan átfutott a szomszédhoz. A csőcselék így is betörte az ajtót, veréssel fenyegették fiatalabb testvérét, Zsigmondot, és akasztással a nagyanyját. Későbbi nyilatkozatában Baumgarten így emlékezett vissza a történetre, hogy mi következett azon az 1919. augusztusi napon:

– A testvérem a szomszéd lakásba menekült, Rotling Bélához, majd bezárta az ajtót. A tömeg utána futott, egy Putnik János nevű munkás – aki a banda vezetője volt, és aki a legkeményebben ütötte a testvéremet – betörte az ablakot az ajtó fölött. A tömeg bejutott a lakásba, ahol újra elkezdték verni őt. Néhány perccel később hangos zajt hallottam. A testvérem gyakorlatilag holtan feküdt a földszinten (az épület belső udvarán). Nem tudom, hogy ő ugrott le, vagy kidobták az ablakon.

Baumgarten Józsefet olyan durván bántalmazták, hogy hat hétig feküdt kórházban. Putnikot letartóztatták, de három nap után elengedték.

Ez az epizód pillanatfelvétele a fehérterrornak, amely bántalmazta, verte és ölte a zsidókat Magyarországon 1919 és 1921 között. Közvetlenül a háború utáni években, amelyben körülbelül tízezer magyar zsidó halt meg az osztrák–magyar hadseregben. A fehérterror vadállati reakció volt a magyarországi Tanácsköztársaság rövid, de brutális időszakára, amelyet Kun Béla vezetett 1919. márciustól augusztusig. Már korábban keresték a bűnbakokat, akiket hibáztatni lehetett Magyarország megalázó vereségéért az I. világháborúban, emellett a zsidóknak a gazdasági és kulturális életében látott sikerei is táplálták az antiszemitizmust. A megdöntött kommunista kormány zsidó vezetői (leginkább azok, akik korábban áttértek a keresztény hitre) – beleértve a félig zsidó Kun Bélát – voltak a további katalizátorai, hogy az antiszemita erőszak a véres fehérterror legfontosabb része legyen.

Horthy Miklós kormányzó, a „nemzeti hadsereg" ellenforradalmi vezetője, valamint szadista csatlósa, Prónay Pál irányításával a tombolás és a zsidók üldözése kiterjedt az egész országra, a falvaktól a városokig. Marcaliban hat zsidót akasztottak fel 1919 augusztusában; Csurgó közelében, ahol hatvanöt zsidó család harminc férfit vesztett el a háborúban, hét embert gyilkoltak meg szeptemberben; ugyanabban a hónapban megkeresték és megölték az összes zsidót kézigránátokkal és gépfegyverekkel Diszelben; novemberben nyolc zsidót – két tanárt, két ügyvédet, egy bankárt, egy kereskedőt, egy tanulót és egy nyomdászinast – halálra késeltek Kecskeméten. A gyilkosságok száma pedig nem csökkent, Budapest vált a támadások központjává 1920-ban, miután a nemzeti hadsereg átvette az irányítást a fővárosban. Feltételezések szerint közel 3000 magyar zsidót gyilkoltak meg.

Az új kormány jogrendje hasonló mintát követett. 1920-ban a magyar parlament elfogadta a numerus claususnak nevezett első antiszemita törvényt az I. világháború utáni Európában.

A törvény kikötötte, hogy az egyetemeknek nem kell új diákokat fogadniuk, ha „nem lojálisak a nemzeti és morális szempontok iránt, és „a különböző etnikumok, valamint nemzeti csoportok tagjainak létszáma ugyanolyan arányú legyen, mint a különböző etnikumok és nemzeti csoportok aránya a teljes népességen belül. A törvény egyértelműen a zsidókat célozta, és el is érte a kívánt hatást. A Magyar Tudományos Akadémián jelentősen lecsökkent a zsidók hányada: 1913-ben például még 34 százalék volt, míg 1925-re ez már csak 8 százalék lett.

A megfélemlített és megzavarodott zsidó közösség a hagyományos reakcióval válaszolt, bizonyítva a lojalitásukat és hazafiasságukat, racionális érvekkel próbálták meggyőzni az irracionális ellenséget arról, hogy nem kellene utálniuk a zsidókat. Pest izraelita gyülekezete a következő nyilatkozatot adta ki:

„A gyülekezet szeretné kifejezni minden egyes kommunista felé, hogy legkevesebb ezer zsidó vallású magyar állampolgár békében és háborúban is hűségesen szolgálta a magyar anyaországot és nemzetet, és a proletárdiktatúra gyászos időszakában túl sokat szenvedett, továbbá a kommunista erkölcs hibás doktrínáitól ugyanolyan messze áll, mint bárki más."

Huszonöt évvel később a hosszan tartó gyűlölet új megtestesüléseként, az észszerű meggyőzés politikáját elpusztították a gázkamrákban és Auschwitz kemencéiben – köztük sok kiváló támogatójával.

Horthyt – aki idős emberként halt meg Portugáliában az 1950-es években – ünnepélyesen újratemették 1993-ban Magyarországon, és hazafiasnak nevezte őt az akkori miniszterelnök.

***

Ha komolyan meg akarjuk érteni Guttmann Bélát{1}, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a földrengésszerű változást a legfogékonyabb életkorában. Az a Budapest, ahol 1899. január 27-én megszületett – ahol szabadon és boldogan élhettek a zsidók – összességében sokkal nyugalmasabb hely volt, mint ahonnan fiatal felnőttként kétszer is elmenekült a fehérterror alatt és azt követően.

Közel 170 ezres lélekszámával a zsidók Budapest teljes népességének egynegyedét képviselték. Ami még ennél is fontosabb, hogy ezek a zsidók egy aranykorszakban élvezhették az életet, az állampolgárok többsége elfogadta őket, és szabadon élhettek bármiféle diszkrimináció nélkül. A Budapesten született zsidó történész Raphael Patai így írt erről:

„Nem volt olyan időszak hosszú történelmük során, amikor a magyar zsidók jobban otthon érezhették volna magukat hazában magyar keresztény honfitársaikkal, és ahol ennyire részesei lehettek a nemzeti törekvéseknek, mint az I. világháború előtti fél évszázadban."

1867 decemberében, miután Magyarországnak garantálták a belső függetlenségét az Osztrák–Magyar Monarchián belül, a parlament eltörölte az összes olyan törvényt, amely megtagadta a zsidók polgári és politikai jogait. A városokba való letelepedés jogi akadályainak eltörlése után azonnal elárasztották Budapestet azok a zsidók, akik főként a közeli településekből érkeztek. Mindössze három évtized alatt a város zsidó népesség létszáma megnégyszereződött. Guttmann születésekor, az összes európai város közül egyedül Varsóban élt több zsidó.

A fejlődő közösség a kormány irányításával lelkesen magyarosodott, hogy egységes legyen egy etnikailag különböző nemzet, amelybe akkor sok szlovák, horvát, német és román is tartozott a zsidókon kívül.

A nyelv használatának változása kiválóan tükrözik ezt a trendet. A XIX. század közepén a budapesti zsidók legnagyobb része németül beszélt. De a századfordulóra már ez a többség a magyart nevezte meg anyanyelvének. (A budapesti zsidók kétharmada azonban teljesen folyékonyan beszélt mindkét nyelven. Ez tette lehetővé Guttmann-nak – akinél felismerhető volt erős magyar akcentusa –, hogy évekkel később könnyen beilleszkedjen a bécsi életbe.)

A zsidók büszkén hangoztatták a magyar nemzet iránti lojalitásukat, és ezt a lépésüket a magyarok is üdvözölték, akik csak arra törekedtek, hogy többségben legyenek a nem magyar kisebbségekkel szemben. Ebben a tekintetben a magyar zsidók helyzete nem sokban különbözött a Nyugat-Európában élőktől. Az íratlan társadalmi szerződést a befogadó nemzettel lehetőségnek tekintették: megszabadulhatnak az üldözöttségtől, ha a zsidóságot csak a vallásukban gyakorolják, és eldobják a kapcsolódó nemzeti, kulturális és nyelvi „csomagjukat".

Miután Bázelben, 1897-ben megtartották az első cionista kongresszust, a magyar zsidók vallási vezetői felszólaltak az új nacionalista mozgalmak ellen.

Lipschitz Lipót, az Ortodox Közvetítő Iroda elnöke kijelentette, hogy „a cionizmus nézeteiben az ortodox azonos elveket vall a haladó szellemű zsidókkal. Így folytatta: „Ők is elítélik a hirtelen alakult mozgalmat, amely vétkezik a hazafiasság és a vallás ellen is. A zsidó vallású magyarok itthon akarnak boldogulni, és a leghalványabb szándékuk sincs, hogy zsidó államot alapítsanak Palesztinában. Ez a hozzáállás feldühítette és csalódottá tette Herzl Tivadart, a politikai cionizmus alapítóját, aki Budapesten született és nőtt fel, és úgy azonosította Magyarországot, mint „száradt ágat a világ zsidóságának fáján".

A céltudatos zsidók lemásolták a felsőbb osztályokbeli magyarok ruháit és szokásait, és aránytalanul nagy számban kezdtek el az úriemberekhez méltóan párbajozni, ha sértés érte őket. 1881 és 1919 között körülbelül 45 ezer magyar zsidó változtatta meg a nevét kevésbé egyértelműen zsidó névre. Emellett minden évben több százan tértek át a keresztény hitre.

A közösség lassan és elégedetten haladt a magyar társadalomba teljes asszimilálódás felé. 1900-ban még minden tizedik zsidó férfi vett feleségül más vallású nőt, ez az arány megháromszorozódott 15 év alatt, amikor a városokba beköltözők szakítottak a sokak által béklyónak tartott hagyományokkal.

Bőségesen voltak szakmai, kereskedelmi és művészeti sikerek. A zsidó Budapest kihasználta az újonnan szerzett szabadság összes lehetőségét, és tele volt energiával. A városokban az orvosok és ügyvédek közel 60 százaléka zsidó volt, az újságíróknak a fele, ráadásul a legbefolyásosabb napilapoknál és folyóiratoknál. A zsidó vállalkozók erősítették a város gazdaságát is – a magánvállalkozó üzletemberek kétharmada zsidó volt. Az irodalom, a tudomány és a művészet szintén tele volt zsidókkal, akik kulcsszerepet játszottak a magyar nemzet kulturális „portásaként".

Rövid idő alatt az a Budapest, ahol Guttmann született, zsidó várossá növekedett, amely nem véletlenül kapta a „Judapest" gúnynevet az európai antiszemitáktól. Olyan zsidó város is volt, amely jólétben érezhette magát a magyar társadalomban, távol a kelet-európai pogromoktól, és szerencsére nem voltak tudatában, hogy hamarosan mi történik velük. Ha a XX. század első éveiben a budapesti zsidó lakosságnak – beleértve a Guttmann családot is – elmondta volna valaki, hogy hamarosan milyen sors vár rájuk, teljesen őrültnek nézték volna az illetőt.

Nemsokára azonban megtanulták, hogy bízni a kinti világban nagyon naiv dolog.

***

Guttmann Béla fiatalkorai élete számos ponton tipikusan olyan volt, mint a zsidóságé az akkori Budapesten, azonban mégsem volt teljesen hétköznapi.

A szülei, Ábrahám és Eszter (leánykori neve Szabó) részesei voltak a magyar zsidók Budapestre áramlásának a XIX. század végén. Az ország északkeleti részéből, két kis faluból érkeztek (Tiszaújhely és Kisbégány), amelyek ma már Ukrajnához tartoznak. Béla egyik idősebb testvére Tiszaszalkán, egy kis magyar faluban született. Ábrahám és Eszter viszonylag késői betelepülők voltak, hiszen Béla születése után nem sokkal érkeztek Budapestre 1899-ben. Béla gyermekkorának ismert részleteiből feltételezhetjük, hogy neveltetése lényegesen kevésbé volt vallásos, mint a szülei. Ez jellemezte a növekvő magyarosodást és a budapesti zsidók szekularizmusát, összehasonlítva Kelet-Magyarország távoli vidékeivel, ahol sokkal kitartóbban ragaszkodtak a hagyományos zsidó rituálékhoz és a jiddis nyelvhez.

A Béla név is tipikusnak számított generációjának zsidó gyermekei között, bár nem volt bibliai héber név. Ugyanez elmondható testvéreinek, az idősebb Szerénnek és Árminnak, valamint a fiatalabb Ernőnek a nevével kapcsolatban is.

Guttmann első „idegen érzése", ami később megerősödött egy keserű tapasztalat miatt, életének első éveihez köthető. Abban az időben Budapestet tíz kerületre osztották, a zsidók a város kis területén, önkéntes gettókban éltek, ahol körülvették őket a barátaik, a családjaik és a közösségi létesítmények. A Guttmann család azonban a munkáskerületben, Kőbányán lakott, ahol mindössze a budapesti zsidók egy százaléka élt. Ez szomszédos volt Erzsébet- és Terézvárossal, ahol – ellentétben Kőbányával – több mint 100 ezer zsidó zsúfolódott össze. A gyerekek zsidóként nőttek fel a nem zsidók között, elkülönülve a többi zsidótól, akik ugyanabban a városban éltek.

Ráadásul a család társadalmi helyzete és relatív szegénysége miatt eltért a középosztály életszínvonalától. Amikor Béla megszületett, Ábrahám irodai alkalmazottként dolgozott egy lámpagyárban. Később az élete szokatlan irányba fordult, amikor elindítottak egy tánciskolát feleségével, Eszterrel. Ez a döntés távol állt a kereskedőktől és értelmiségiektől, akik Budapest zsidó életében domináltak.

Utolsó éveiben Béla felelevenítette, hogy gyakran járkált „üres zsebbel, éhesen", és ez a régi emlék segít megmagyarázni, miért harcolt mindig olyan kitartóan a jobb szerződésért és a nagyobb anyagi biztonságért később.

***

Egy zsidó gyermeknek 1899-ben Közép- vagy Kelet-Európában visszatekintve nem voltak a legjobbak az életlehetőségei. De Guttmann sokkal szerencsésebb volt azoknál, akik néhány évvel előtte születtek. A hivatalos hadkötelezettség alsó korhatára 21 év volt az Osztrák–Magyar