Időjáték

By Anita Pozsgai

versek versek versek szabadversek nemszabad-versek életversek halálversek szerelmes versek boldog versek boldogtalan versek rímtelen versek jobb versek rosszabb versek hűséges versek magányos versek reménykedő versek vérszínű versek csak a versek versek versek

• Language: Magyar
• Publisher: Underground Kiadó és Terjesztő Kft.
• Release date: Feb 27, 2020
• ISBN: 9786156151704

Book preview

Időjáték

Pozsgai Anita

2014

Underground Kiadó

www.undergroundkiado.hu

Minden jog fenntartva!

Útra kelünk

Angyalaim, ördögeim,

Démonaim, tündéreim,

Készüljetek –

Készüljetek,

Útra kelünk.

Itt hagyjuk az árnyékvilágot,

S még tompább fényű vidéket

Keresünk új otthonnak,

Hol az álmok még mélyebbek, fájóbbak

Lesznek, mint valaha voltak.

Angyalaim, ördögeim,

Démonaim, tündéreim,

Készüljetek –

Készüljetek,

Útra kelünk.

Nem riaszthat minket senki,

Hiszen tőlünk rettegnek és

Rémálmodnak mások,

Az új világ árnyai is mi leszünk,

Éles, véres pillantások.

Angyalaim, ördögeim,

Démonaim, tündéreim,

Készüljetek –

Készüljetek,

Útra kelünk.

Nem marasztalhat e táj,

Hazug és hitetlen föld –

Nekünk pogány, babonás vidék kell,

Ahol még megremeg a szív,

Sápadt, teliholdas éjjel.

Angyalaim, ördögeim,

Démonaim, tündéreim,

Készüljetek –

Készüljetek,

Útra kelünk.

Szerencsétlen ördögeim,

Itt az idő, útra kelünk,

Keresünk egy kis, homályos zugot,

Ahol tovább élhetünk –

Itt nem maradt helyünk,

Itt már nem hisznek

A kis, rémes csodáinkban.

Feketében

Nézd meg jól a kíséretem,

Csupa visszajáró, halott lélek,

Merengők, búsak – engem kísérnek –

Szomorú szívű, néma holtak ők,

Nekik idegenek a temetők,

Ők sosem nyugodhatnak.

Nézd meg csendes kíséretem,

Én látom magam mindük szemében,

Táncolunk halálos pengeélen,

Gyászruhát öltök, temetem magunk:

Ha meghalok, jaj, mind – mind meghalunk,

S elfelejtenek minket.

Nézd meg gyászos kíséretem,

Nem fog rajtunk a pokol hatalma,

Az elmúlás a szívünk kimarta.

Én is e gyötrelmes üdvért teszem,

Szeresd őket, ahogy én szeretem,

Mint kísértő álmokat.

Az utolsó a régiek közül

„Benned látom, s így hívom magamat…"

(Michelangelo)

A szerencsétlen, aki itt maradt,

Akit nem vittek el,

Akit nem vittek magukkal,

Mikor a tündérek elhagyták

Ezt a kopár vidéket.

Egyedül járom az utam,

Lábam nyomán kiégnek a virágok,

A pusztuló természetben bujkálok,

Keresztutak és hegyek hívnak,

Mikor a hold a tündérek

Álmáról, otthonáról dalol…

Majd én is – majd én is

Meghalok valamikor,

Én, az utolsó a régiek közül.

Tarkabarkaszürke

Esernyők szállnak

A mord égből, visz a szél.

Esőt mondanak.

Bőrig ázom, és

Még egy szavam sem lehet,

Mert lángol a nap.

Illúzió ez,

Tudom én is – csak álom.

Az égbe vágyom.

Legbelül egyedül

Nem elég

Mert nem elég jó.

Nem elég keserédes.

Csak, mert nem elég.

Édesség

Másra éhezem.

Ne adj több keserűt már!

Édesre vágyom.

Összetörve

Csillogó tükör

Millió szilánkjában

Látom csak magam.

Kóma

Lidérces álmok

Ígérete járja át

Megint a szobát.

Élőhalott vagy,

Gépek éltetik szíved

S túléled magad.

Altatók