Gyilkosság a síparadicsomban

By Zoltan L. Bartwood

Fülszöveg

Hol volt, hol nem volt… volt egyszer egy 1990–es évek eleje, közepe és vége; ebben az évtizedben volt még egy olyan kamuország a legelején, hogy: Jugoszlávia… Pár évvel később az ország megszűnt; feldarabolták, ha így jobban tettszik. A történetünk is itt indult ebben az országban, ahol háború dúl minden egyes négyzetméterén a népek között, akiknek egy az anyanyelvük…

     Történetünk hősnője 1995–ben egy horvát szépség, aki egy fiatal anyuka. Isakovic Justina. Férjét megölik a Kelet–boszniai mészárlásban. Egyedül marad az újszülött kislányával. Hat hónappal később a szüleire bízza a csemetét Adriana–t. Ő a szomszédos Ausztriába megy dolgozni. Egy hatalmas és híres luxusszállodában kap munkát, mint pincérnő…

     Még nem is sejti, hogy a kíméletlen háttérben a szállodatulajdonosok és a legfelsőbb elit tagjai titkos orgiákon kényszerítik szexre a személyzet tagjait azon felül, hogy a végtelenségig kihasználják a menekülteket a munkában is. Rengeteg lány és gyerek is eltűnik. A háttérben gyermek és emberkereskedelem lapul. Justinának sikerül elszökni az erőszaktevők elől…

     Lánya Adriana a 26 éves szépséges rendőr főhadnagy és kriminalisztikai szakember 2023–ban visszamegy a hotelbe dolgozni, mint pincérnő… Szerelmi szál egy rendőr őrnaggyal… Miközben elkezdődik a legfelső elit tagjainak kegyetlen mészárlása. A halálnemek egész elképesztő sorozatát hajtja végre a gyilkos. Mondhatjuk, hogy ugyanazt kell átélniük, mint az általuk megkínzott gyerekeknek és nőknek. Feltűnik az FBI és az Europol által leginkább keresett sorozatgyilkos is a hírhedt Senior Murder, akinek felbukkanása bizony komoly fejtörést okoz az osztrák túrizmusnak és bevételnek… Jó szórakozást!

• Language: Magyar
• Publisher: Bártfai Zoltán László
• Release date: Jan 29, 2024
• ISBN: 9786156478139

Book preview

Gyilkosság a síparadicsomban

Regény

Bártfai Zoltán László eredeti forgatókönyve alapján írta

és regényre adaptálta maga a szerző

Bártfai Zoltán László

Önkéntes Műnyilvántartásba véve: 2023

ISBN: ePUB:

978-615-6478-13-9

ISBN: Könyv:

978-615-6478-12-2

ISBN: Hangoskönyv:

978-615-6478-14-6

Országos Széchenyi könyvtár

Budapest

Copyright 2020 Bártfai Zoltán László

All rights reserved

Published By Bártfai Zoltán László

Printed in Hungary 2024

Boritó: Bártfai Zoltán László fényképe. Illusztráció: Obertauern

Gyilkosság a síparadicsomban

Copyright 2020 Bártfai Zoltán László

All rights reserved

Published By Bártfai Zoltán László

Printed in Hungary 2024

Minden jog fenntartva. Jelen könyvet vagy annak részeit tilos reprodukálni, adatrögzítő rendszerben tárolni, bármilyen formában vagy eszközzel – elektronikus, mechanikus, fénymásoló vagy más módon közölni a kiadó engedélye nélkül. 

––––––––

A történetben lévő személyek és karakterek mind kitalált mesterségesen alkotott szereplők, mind a nevük, mind a társadalomban elfoglalt helyüket és szakmájukat tekintve. A történetben szereplő hotel és a Felső–Ausztriai helységnevek mind kitaláltak, ha valaki mégis egyezést vélne felfedezni, az csak is a véletlen szüleménye...

Ajánlás

Köszönet Nagy Adrienn Szidóniának, aki eme regény főhősnőjét, Adriana rendőr főhadnagy karakterét szolgáltatta és játszotta...  A regényt nyelvtani javítását Nagy Adrienn Szidónia végezte.

Felelős kiadó:

Regény & Novella Factory

Bártfai Zoltán László ev.

E:\Média\Fényképek\Zoltán\zoli\zoli.jpg

A gyilkosság egy síparadicsomban című regényt Bártfai Zoltán László írta saját eredeti forgatókönyve alapján

Regény & Novella Factory

Prológus

Hol volt, hol nem volt... volt egyszer egy ezerkilencszázkilencvenes évek eleje, közepe és vége; ebben az évtizedben volt még egy olyan kamuország a legelején, hogy: Jugoszlávia...

Pár évvel később az ország megszűnt; feldarabolták, ha így jobban tetszik. A történetünk is itt indult ebben az országban, ahol háború dúl minden egyes négyzetméterén a népek között, akiknek egy az anyanyelvük.

Igaz, hogy a különböző a vallásuk és a nézetük, ez a történet ezeknek az embereknek az életét meséli el... na jó, nem mindegyiknek csak: egy pár tucatnak... akikkel megtörtént az a bizonyos eset, amiről nem nagyon beszéltek sose, én is csak azért tudok az esetről: mert nekem elmesélték, ugyanis ez sem a hírekben, sem a híradóban sem sehol máshol nem látott napvilágot; csak két tucat emberi lélek tud a történetről; akiknek a fele már nem is él.

Csak ők tudtak erről az esetről... és persze, ahogy a mesékben is szokott történni: egy kis könyv tartalmaz; vagyis inkább egy személyes naplóban lelhető részletes leírást a történet felől.

Most ebből a bizonyos naplóból szeretnék megismertetni a kedves olvasóval... vagy hallgatóval; közel... majdnem három évtizednyi megtörtént eseményt... de ne lopjuk itt a drága időt; tehát akkor vágjunk is bele...

Első felvonás

–Első fejezet–

A háború árnyéka és egy új élet kezdete

1995 szeptember 13. Kelet–Bosznia

–Álljon meg, itt már jó lesz... forduljon meg...

Mondta durva arrogáns, gyűlöletes hangsúllyal egy katonaruhába öltözött katona egy másik katonaruhás fiatalembernek, aki viszont fegyvertelennek látszik; és az is. Azt gondolhatnánk, hogy a két katona egyazon hadsereg vagy alakulat katonája, mivel azonos nyelvet beszélnek... mindkettőnek a Szerb–Horvát az anyanyelve, ha így jobban tetszik...

Tehát a fegyveres katona nagy bátorsággal és egy AK 47 gyorstüzelő géppuskával a kezében bökdösi hátba a másik fegyvertelen katonát, aki épp egy szakadék szélénél állt meg...

–Azt mondtam forduljon meg.

Szólt megint a bátor fegyveres... Erre aztán nincs mit tennie a fegyvertelen katonának, mint megfordulnia... de előtte gyorsan vesz még lopva egy pillantást a közeli hegyekről, amint hatalmas csúcsaikkal az ég felé meredeznek. Talán ez lesz a síhelye, és ez lesz az utolsó előtti képkocka, ami élete filmjében szerepel...

Igen; joggal gondolhatjuk azt, hogy valóban ez jár a fegyvertelen katona fejében, mivel nem nagyon tudunk róla semmit, de aki egy AK 47 típusú gyorstüzelő géppisztollyal néz szembe; nos elég nagy a valószínűsége, hogy erre gondol. Ekkor a fegyveres egy karnyújtásnyira lecövekel a fegyvertelen előtt és farkasszemet néz az ellenfelével, de ebben a konkrét helyzetben; inkább az áldozatával.

–Érdekes módja ez a kivégzésnek, bajtárs.

Szólal fel a fegyvertelen katona.

–Mi nem vagyunk bajtársak paraszt... jó messze eljöttél az otthonodtól... Te egy igazi nyomorult horvát áruló vagy én meg egy szerb katonatiszt, semmi közünk egymáshoz...

–Hát hogyne lenne... ezt te sem tagadhatod csak azért, mert egy őrült ideológiáját követed vallási és persze etnikai alapon. Ugyanaz az anyanyelvünk, miért lettünk most egyik napról a másikra ellenségek? Ezek az őrültek tudják, hogy hogyan kell a népeket egymással megöletni... ezért lettem önkéntes, hogy segítsek...

Majd a fegyveres katona hirtelen átveszi a szót.

–Hé, kuss te mocskos büdös paraszt és nézz a szemembe!

–Miért nézzek a szemedbe? Látni akarod a tekintetemet miközben kioltod az életem?!

Szól a fegyvertelen vitéz

–Úgy valahogy.

Szól röhögve a fegyveres, majd folytatja...

–Én inkább azonban... a halálhörgésedet szeretném hallani te horvát paraszt.

–Ebben nem lesz örömöd bajtárs... miért nem lősz le egyszerűen?

–Ki akarom minden pillanatát élvezni annak, hogy a pokolra küldelek.

Mondja a fegyveres katona mosolyogva és a gépfegyverrel a fegyvertelen vitéz testét bökdösi különböző pontokon, leginkább a mellkasán.

–Hova kéred te horvát paraszt? Ide? Vagy ide?

–Nem tudsz megijeszteni, már elültettem magam.

–Nocsak nocsak; még egy horvát paraszt fog születni! És hol van az asszonyod paraszt?

–Miért érdekel?

–Csak kíváncsi vagyok arra a cafkára, aki egy ilyen rusnya horvát parasztnak gyereket szül... és lehet, hogy a halotti torodon kicsit nagyon elszórakozgatnék vele.

A horvát vitéz csak mosolyog, mint aki teljes mértékben megbékélt Istennel, és mint aki tudatában van annak, hogy a családja teljes biztonságban hajthatja le fejét éjszakánként.  

–Tudod bajtárs, egy olyan gyönyörű nő, mint az asszonyom, aki egy igazi mediterrán szépség, egy olyan ördögi csúfságot, mint te még a puska csövével sem piszkálna meg.

Ezek a mondatok minden bizonnyal felpiszkálták a fegyveres katonát, mert hirtelen megfordul és ellép... A horvát katona minden bizonnyal felkészül az élete utolsó képkockájára, mert biztos benne, hogy mikor a szerb tiszt megfordul, egy pár gramm ólommal több lesz a testében, mint amire szüksége lehet, és ez az életébe fog kerülni...

Nagyjából így is történik... a szerb katona hirtelen megfordul; de a ravasz meghúzása helyett a lábát emeli fel és iszonyatos erővel és sebességgel a horvát katona mellébe tapos, aki ennek hatására lerepül a szakadék széléről élete utolsó történetével együtt egyenesen az ötszáz méter mély verembe... persze remélhetőleg ez a történet nem igazán fog a kedvencei közé tartozni a túlvilági vetítéseken...

Ami a szerb katonatisztet illeti; nos ő magkapta a maga kis szerenádját, mert hangosan és érthetően lehetett hallani a szakadékból feltörő hang formájában a „szerelmem szeretlek" kis mondatot... Persze pár másodperc múlva a zuhanás végén a becsapódás vetett véget a horvát katona testi működésének...

Ami a lelkét illeti; arra vonatkozóan van néhány tippem: szinte biztosra vehető, hogy már zuhanás közben kedvenc mentőangyala vele szállt és a horvát katona lelkét kimenekítette a szenvedés alól mielőtt földet ért... A test alkalmatlan a további működésre, de a horvát katona lelke biztosan tovább szárnyal.

A szerb katonatiszt mit sem sejtve szekuláris, egyház és Istentagadó gondolataival karöltve mosolyogva büszkeségtől dagadó mellkassal vonul vissza kedvenc bajtársaihoz, hogy begyűjtse az elismerő pillantásokat...

De talán ez a fajta viselkedés olyan megszokott ebben a társadalomban, vagy inkább hadtestben és alakulatban, hogy elismerő pillantások helyett csak apró közönyt és egy szál cigarettát kapott, na persze meg egy szíverősítőt mellé...

De mindkét érmének két oldala van... ezért ebben a szomorú pillanatban van egy bizonyára nagyon boldog pillanat is egyben ezen a boldogság–szenvedés spektrumon; ami a harcoktól távol, egy napsütötte kórház szülészetén játszódik le épp ebben a pillanatban a horvát tengerparton az Adriai–tenger partján Zadar városában...  

Egy asszony vajúdik éppen ebben a szent pillanatban, hogy egy életnek adjon utat a szülőcsatornán keresztül. A hölgy Markovic Justina nevet viseli immár huszonhat éve... Külsejéről a következő jegyeket lehet elmondani: mint ismeretes már az olvasó előtt; a hölgy egy horvát lány mediterrán vonásokkal és tüzes roma vérrel fűszerezve. Szeméből és telt ajkaiból jól kivehető az előbb említett vércsoport, bár igaz, hogy a vércsoport helytelen kifejezés ebben a konkrét esetben, de azt még sem akartam mondani, hogy etnikum... ezért marad a vér; ami nem válik vízzé, mert, ahogy a mondás is tartja: az igazi szépséghez kell egy kis cigány vér is.

Mint az étel, ami a fűszerektől lesz igazán ízletes, a genom is ugyanilyen, de inkább úgy mondanám, hogy a felturbózott genetika inkább túlélőbb, mint egy fáradt elfásult genom... mondhatjuk, hogy ez az élet természetes szelektálása; az erősebb és jobb genetikának fejlettebb és jobb biológiai algoritmusoktól hemzsegő spirálja minden bizonnyal nagyobb sikerrel terjed el a homo sapiensek között...

–Nyomja... nyomja... nyomja... nyomja...

Ismételgeti a hatvan év körüli kopaszodó orvos, mintha fogalma sem lenne a női testben ilyenkor végbemenő fájdalmakról... közben a szemüvegéről csüngő páracseppek ereszkednek alá; mivel rendesen bevette magát Jusztina hosszú combjait takaró lepedő alá, ahol bizony megemelkedett rendesen a páratartalom...

–Nyomja maga... maga barom!

Préseli ki magából e kedves szavakat Jusztina összeszorított ajkakkal.

–Nyomja... nyomja anyuka... már látom a fejét... gyönyörű szép kislány.

–Honnan tudja, hogy kislány maga barom?

Présel ki újabb kedves mondatot Jusztina.

–Hát onnan kedves anyuka, hogy ilyen szép hölgy nem hozhat a világra semmi mást csak egy újabb gyönyörű leányteremtést a fiuk örömére... De nyomja... nyomja... nyomja...

–Nyomja...? nyomja maga... maga barom...!

Jusztina ismétli az orvos szavait kedvesen, miközben teljes erőből előre görnyed; mintha egy edzőteremben több száz hasprést csinálna, ezáltal megnövekedett nyomást erőltetve elősegíti a kis csemete világra jövetelét...

Majd hirtelen az orvos a lepedő alól kivesz egy apró teremtményt, mint a bűvész egy nyulat a kalapból... kicsit meg paskolja a csemete fenekét, aki első ízben vesz nagy levegőt édes pici tiszta tüdejével és nyomban felsír, miután egy kis folyadékot kiköp... Jusztina szeme könnyektől teli lesz.

–Csipesz... törlés...

Fejezi be a műsort az orvos a megszokott szavakkal... majd fürdetés... lepedő és irány az anyuka.

–Kedves édesanya, látja; mondtam, hogy kislány lesz!

–De honnan tudta doktor úr! Kérem bocsátsson meg... a fájdalom és...

–Megértem a felindultságát... csak elképzelni tudom, hogy mit él át ilyenkor egy női test... de, hogy válaszoljak a kérdésére; hát ilyen gyönyörű nőnek, mint maga, magácska... nem születhet más... csak gyönyörű szép kislánya!

–Ön azt akarja mondani, hogy a magamfajta ön által szépnek titulált nőknek nem születhet fia?

–Dehogynem... dehogynem születhet... de csak akkor, hogy ha... az apa csúf...

Mondja az orvos nevetve egy kis szünetet tartva, miközben a kis csemete már meg is találta a táplálék forrást Justina dús keblében...

–Á... tudom ám én honnan fúj a szél doktor úr!

–Tényleg?

Kérdi a doktor enyhe mosollyal a szája szélén.

–Maga látta az én uramat... szép szál legény mi? Bugyogó szaggató igazi szép férfi az én uram Opatijától... Dubrovnikig.

–Ahogy mondja kedves Jusztina, ahogy mondja... most még el kell majd végeznünk egy pár vizsgálatot, aludja ki magácskát... és szerintem holnap haza is engedem.

És ahogy a doktor mondta huszonnégy óra elteltével Jusztinát és a kis babát Jusztina szülei hazakísérték egy kedves kis Zadar melletti falucskába az Adria–tenger partján...

A tipikus horvát házacska egy kedves tengerparti sétányon tengeti életét ebben az időben. Az épületről, mint otthonról el lehet mondani, hogy igen komoly hangulatot sugároz magából... hatalmas tornáccal, mediterrán tetőszerkezet tipikus fakó vörös kúpcseréppel két emeletet fed le... hófehérre meszelt falak mellé barna zsalugáterek passzolnak ez idő tájt... Úgy meglehet vagy százötven négyzetméter az összes alapterület...

Az alsó szintet bemutatva a szülői hálószobánál kezdem; parkettázott szoba fehérre meszelt falak, egy nagy ágy foglal helyet a szoba sarkában kicsit távolabb az ablaktól, a maradék falakat régi stílusú szekrények takarják el, és ha lehet ilyet mondani akkor megjegyzem, hogy ezeknek a szekrényeknek még a szaga is régi, de valahogy nem kellemetlen, annyi viszont bizonyos, hogy aki nincs hozzászokva az ilyen régi szagokhoz annak bizony a kisagy mindhárom lebenyéig hatol... a zsibbasztó szippantás a levegőből.

–Anya... hihetetlen... nem szellőztettél már vagy egy éve, szinte azt tudnám erre mondani.

–Ismered édesapádat kislányom... tudod, hogy erősen szelel a lelkem.

–A túróst anya, ázott kutya szag van!

Majd hirtelen kiugrik az ágy alól egy nőstény utcai kevert keverék, színe meghatározhatatlan, de erősen hajlik a koszos szürke színre.

–Anya...! A gyereknek erős higiéniára van szüksége.

–Értem lányom, de nektek a felső szinten van berendezve minden és ott apád...

–Igen kislányom mindent szépen kifestettem hófehérre, még titkos penészgátlót is kevertem a festékbe.

Fejezi be a mondatot Jusztina édesapja.

–Ja, elhasználtad az összes ecetemet apjuk...

De folytassuk az épület bemutatását: az alsó szinten, a már említett kutyabűzt és sós tengeri levegő keverékét árasztó szülői szoba mellett van egy nagy nappali sorba a bejárat felé közeledve, aztán abból jobbra nyílik egy fürdőszoba, balra egy nagy toalett. Tovább haladva étkező és elég szokatlan módon... pont a bejáratban előszoba nélkül áll egy nagy konyha fatüzelésű tűzhellyel, persze mellette ott áll a legújabb gáztűzhely is.

A felső szintre egy kétkarú falépcső vezet fel bordó szőnyeggel leterítve. Felérve minden világos kővel van burkolva; meg kell említenem a kedves olvasónak, hogyha még nem járt Horvátország ezen régiójában akkor nincs arról fogalma, hogy itt a nyarak nagyon forróak... ezért a sok kő és kő és kő és a vastag masszív sötétbarna zsalugáterek. Az emeleten három azonos méretű nagy szoba van és egy tágas fürdő toalettel, a négy helység szimmetrikusan osztja fel a felső szintet négy részre tengelyben egy méter széles közlekedővel, aminek a végén üvegtégla fal van a padlótól a mennyezetig, itt található egy leereszthető padlásfeljáró... Na ennyit a jó házigazdáról...

Jusztina a kisbabával elfoglalja a szépen berendezett hálót. A kisbaba, akinek a nevét elárulom végre...: Adriana Jusztina Isakovic Markovic teljes nevén. És nagyon szerencsésnek mondható táplálék szerzésben, igaz nincs is nehéz dolga a hatalmas tejtől dagadó dús keblek között.

Ez talán családi vonás lehet, mert Jusztina édesanyja egy ötven év körüli asszony, akinek szintén lassan zsúrkocsira lesz szüksége, hogyha a melleit is magával szeretné vinni a tengerpartra.

Az idő múlásával az illatok is megérkeztek a felső szintre, és arról árulkodnak, hogy valami nagyon finom rotyog valahol.

–Gyere enni lányom!

Tódul be a hatalmas mély hang Jusztina hálójába, majd egy halk tompa koppanás is megérkezik... Mire Jusztina megérkezett a konyhába azt veszi észre, hogy az édesapja egy hatvan körüli jól karbantartott férfi, kinek széles vállai arról tanúskodnak, hogy valaha igazi sportember és lepedőakrobata lehetett, jóképű mediterrán vonásokkal, haja itt ott még eredeti fekete